A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Amerikai elnökválasztás: 6 téma, ami biztosan uralni fogja az idei kampányt

2020. július 03. - Molnár Donát

November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a legkülönfélébb eszközöket vetik be a szavazatmaximalizálás érdekében. Nehéz megmondani, milyen eredmény születik szűk négy hónap múlva, de az már látszik, hogy milyen politikai témák tematizálhatják a jelöltek kampánykommunikációját. Ezekből választottunk ki hatot, melyek szerintünk meghatározzák majd Amerika belpolitikáját a következő időszakban.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik sajátossága, hogy voksolás követ voksolást, azért az ország szinte állandóan választási lázban ég. Négyévenként tartanak elnökválasztásokat, az elnöki ciklus félidejében pedig a kétkamarás szövetségi törvényhozásban ülő képviselők, és szenátorok személye miatt járulnak az urnák elé a választópolgárok. És akkor még nem is beszéltünk állami szintű törvényhozó testületek, a kormányzó, illetve az önkormányzati választásokról.

Ezek közül a legtöbb figyelmet természetesen az elnökválasztás kapja, hisz végsősoron ekkor dől el, hogy ki lesz a szabad világ leghatalmasabb embere. A 2016-os elnökválasztás során a demokrata színekben induló Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump küzdelme teljesen leuralta a belföldi és a nemzetközi sajtót. Az egykori amerikai külügyminiszter, és a dollármilliárdos ingatlanmágnás csörtéjével foglalkozott mindenki, hisz napról napra olyan politikai tabuk dőltek meg a kampány során, melyekről az gondoltuk korábban, hogy nem történhet meg a XXI. században. Trump kommunikációjából például teljesen hiányzott a politikai korrektség, Clinton pedig a balliberális, identitás alapú politizálást emelte egy korábban soha nem látott szintre. Sokak szerint ez a kampány egy vízválasztónak számított, ahonnan a politika még inkább egy populista retorikával átitatott bulvárműfaj, sem mint a választók racionális érvelésen alapuló meggyőzése.

amerikai_valasztopolgarok.jpg

(Amerikaiak leadják voksaikat a 2016-os elnökválasztáson egy New York-i szavazóállomáson, via)

A jelenleg is zajló, 2020-as elnökválasztási kampányt mégsem lengi körül akkora médiafelhajtás, mint a négy évvel ezelőttit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar hírfogyasztókhoz alig jutnak el információk a demokrata elnökjelölt, Joe Biden és a republikánus Donald Trump küzdelméről. A koronavírus járvánnyal és a nyomában kialakult gazdasági világválsággal foglalkozik túlnyomórészt a média, ami azt a látszatot kelti, hogy jelenleg másodrangú kérdés, ki lesz Amerika következő kormányfője. Ennek ellenére a kampány javában zajlik, és az elnökjelöltek sokszor a legelvetemültebb kommunikációs módszerekkel támadják egymást, hogy a saját táborukat összekovácsolják, vagy épp szavazókat vonjanak el a másik féltől. Az elmúlt hetek belpolitikai csatározásából pedig már az is jól látszik, hogy melyek lehetnek azok a főbb témák az idei kampányban, melyek a következő négy hónapban tematizálhatják az amerikai közbeszédet. Íme:

1. Ukrajna, avagy ki avatkozott be jobban a szovjet utódállam belügyeibe?

Az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége azután erősödött fel Ukrajnában, hogy a Donyec-medencében 2014 márciusában kirobbant egy mai napig tartó fegyveres konfliktus, majd Oroszország annektálta a Krími-félszigetet. A háború kirobbanásának oka arra vezethető vissza, hogy a posztszovjet ország egyre inkább nyitott az euro-atlanti szövetségi rendszerek felé, ezt viszont nyilvánvaló geopolitikai okok (Ukrajna keleti határától Moszkva már csak egy ugrás) miatt Oroszország nem engedhette meg magának. Moszkva politikai befolyása viszont már nem volt önmagában elég ahhoz, hogy békés eszközökkel akadályozza meg Ukrajna nyugati nyitását, ezért egy szeparatista mozgalomnak álcázott háborút kezdeményezett az érdekei megvédésé érdekében. Ezt persze Amerika nem nézhette tétlenül, ezért a második Obama-kormány fegyvereladásokkal és a legkülönfélébb nemzetközi hitelekkel segítette az ukrán adminisztrációt abban, hogy felvegye a versenyt az orosz nyomulással szemben. Ebben az időszakban pedig olyan manővereket hajtott végre az amerikai kormányzat, melyek a mostani elnökválasztási kampány kommunikációját is tematizálhatják.

Ukrajna nevével a Trump ellen indított, majd megbukott alkotmányos vádeljárás (impechment) kapcsán találkozhattunk a legtöbbször az elmúlt időszakban. Az eljárást a demokrata többségű képviselőház kezdeményezte egy Donald Trump és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij július 25-i telefonbeszélgetése miatt, amely során az amerikai elnök elviekben a „hatalmával visszaélve megzsarolta” kelet-európai kollégáját. A feltételezés szerint Trump arra kérte Zelenszkijt, indítson nyomozást Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, aki vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma igazgatótanácsának tagja, amivel havi 50 ezer dollárt keresett.

golf.jpg

(A Biden-család együtt golfozott az ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma elnökével, Devon Archerrel (bal szélen) 2014-ben. Biden többször állította, hogy nem ismeri a férfit, de a republikánusok szerint ez hazugság, via.)

Az alkotmányos vádeljárást a republikánus többségű szenátus leszavazta, így Trumpot lényegében felmentették az Ukrajnával kapcsolatos vádak alól, de a Biden család kétes ukrán ügyei viszont a mai napig is jobboldali kommunikáció egyik fő csapásirányát jelentik Amerikában. Nem valószínű, hogy a demokraták továbbra is Ukrajna fronton támadják majd Trumpot, fordítva viszont ez nagyon is elképzelhető. Már csak azért is, mert nemrég az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy hangfelvétel, amin a feltételezések szerint az hallható, ahogy Joe Biden – alelnöki minőségben – 1 milliárd dollárt ajánl fel hitel formájában Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknek, bizonyos szívességekért cserébe. Úgy tudni, ezt a pénzt az ukrán hadsereg fejlesztésére költötték, és jelentős része pedig Porosenkónál landolt az egykori elnök hadiipari érdekeltségein keresztül. A republikánus narratíva szerint, az előbb említett szívességek közül az egyik az volt, hogy juttassák Joe Biden fiát egy zsíros álláshoz Ukrajnában. Erre persze nincs semmilyen hiteltérdemlő bizonyíték, de a republikánus politikai aktorok vélhetően még számtalanszor elmondják majd november harmadikáig, hogy erre bizony megvan az esély.

2. Kína, támadni vagy együttműködni?

A Szovjetunió széthullásával megszűnt a kétpólusú világrend, és az elmúlt harminc évben az Amerikai Egyesült Államok volt az egyedüli katonai, politikai és pénzügyi nagyhatalom a földön. Az USA hegemóniája sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de a gazdasági és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársaság ma már olyan fenyegetést jelent, amire valamilyen választ kell adni Amerikának, különben a hibrid kommunista diktatúra a fejükre nő, és elveszi tőlük a „világrendőr” szerepet.

Az amerikai bel- és külpolitikában persze nem az elmúlt években jelent meg az első Trump-kabinetet jellemző Kína-ellenesség, sőt, a két ország kapcsolata sose volt épp rózsás. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaságot például az USA egészen 1979-ig nem ismerte el a kommunista típusú államszervezete miatt. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzések után pedig végleg elhidegült a két ország viszonya, ugyanis Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína belátható időn belül nem fog a demokratikus jogállamiság útjára lépni.

Az ezt követő időszakban hullámzó intenzitással merült fel Kína kérdésköre az Egyesült Államokban. Jellemzően az elnökválasztási kampány időszakában a jelöltek mindig hevesen kritizálták a távol-keleti szuperhatalmat (ez vélhetően most sem lesz másként), majd a Fehér Házba kerülve minden kormányfő rájött, hogy Washington valamilyen szinten kénytelen együttműködni Pekinggel a nyilvánvaló gazdasági egymásrautaltság miatt.

Donald Trump megjelenése a politikában azonban ezen a téren is fordulatot hozott, ugyanis republikánus politikus már a 2016-os választási kampány során is minden korábbi jelöltnél hevesebben támadta Kínát és annak kommunista vezetését. Trump azzal vádolta – és vádolja a mai napig – Kínát, hogy az olcsó, és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre munkaerejével átcsábította az amerikai vállalatok termelési egységeit magához, aminek következtében pedig az amerikai ipar leépült. Közgazdaságtani értelemben persze nem olyan egyértelmű, hogy az alacsony hozzáadott értékű termelést végző gyárak Kínába történt kiszervezése rosszat tett az Egyesült Államok gazdaságának, mindenesetre Trump álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és világos: Kína amerikai munkások milliót fosztotta meg az állásától. Az elnök ezzel kapcsolatos véleménye pedig az elmúlt négy évből jól ismert Amerika és Kína közötti gazdasági- és vámháborúhoz vezetett.

trump_ping.jpg

(Donald J. Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, via. )

A novemberi választások közeledtével Trump valószínűleg tovább fokozza majd a Kínával szembeni kampányát, ami a koronavírus miatt vélhetően már nem csak gazdasági, hanem egészségügyi természetű is lesz. A Fehér Ház és az elnök szellemi holdudvara ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy annak kommunista vezetése – a WHO-val karöltve – nem tett meg mindent járvány megfékezése érdekében, sőt, egyes feltételezések szerint egy vuhani víruslaboratóriumból szabadult ki vírus. Arról nem is beszélve, hogy a vírus felfoghatatlan gazdasági károkat okozott Amerikában, ahol több 40 millióan veszítették el munkahelyüket, amiért szintén Kínát teheti majd felelőssé Trump a kampánykommunikációjában.

Joe Biden ezzel szemben jóval kimértebb és visszafogottabb hangnemet üt meg Kínával szemben. A demokrata elnökjelölt részéről ugyan nem történ egyelőre hivatalos állásfoglalása az ázsiai szuperhatalom világban betöltött szerepéről, de talán azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Biden az Obama-kormány alatt fennálló, jóval konfrontációmentesebb amerikai-kínai viszonyt szeretné újraéleszteni. A 2016-ot megelőző 8 évben ugyanis a két államvezetés megtalálta a közös hangot (pl.: párizsi klímaegyezmény, iráni atompaktum), ami a békés egymás mellett élés látszatát keltette, ez pedig a demokrata érzelmű választópolgárok szerint helyes irány.

3. Levélszavazás, aggályos vagy szabályos?

Amerikában egy szövetségi szintű választás (elnökválasztás, képviselőválasztás) lebonyolítása nem a központi kormány, hanem az egyes tagállamok hatásköre. Így fordulhat elő, hogy bizonyos államokban még létezik a jelölőgyűlés (caucus) intézménye, valahol csak szavazógépen, máshol pedig kizárólag papíralapon lehet voksolni, sok helyen fényképes igazolvány szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok leadhassák a szavazatukat, megint máshol ez nem kötelező. Ahány állam, annyi szokás, nincs két egységes választási rendszer. Egy dolog azonban mind az 50 tagállamról elmondható: a választások tisztaságára és demokratikus mivoltára mindegyikben nagyon gondosan ügyelnek.

Többek között ezért merült fel annak a lehetősége az elmúlt hónapokban, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást, mert az egészségügyi válsághelyzet következtében drasztikusan visszaeshet a részvételi arány, így nem kapna legitim felhatalmazást az esetleges győztes. Ezt az ötletet azonban hamar elhessegették maguktól a Demokrata és a Republikánus párti döntéshozók, mert alkotmányos problémákat vetett volna fel az elnöki ciklus kitolása – igaz, nem lett volna példanélküli. Ma már lényegében kétpárti konszenzus van arról, hogy a szavazópolgároknak adott lesz a lehetőség november harmadikán, hogy az urnák elé járuljanak. Vagyis csak járulnának, ha nem létezne a levélszavazás intézménye, amikor az ezt igénylő választópolgárnak levélben küldik ki a szavazólapokat, amit otthon kitöltve postán adhatnak fel. Ez módszer nem ismeretlen Amerikában, sőt, kifejezetten népszerű: a 2018-as félidős kongresszusi választásokon például 42 millióan voksoltak így. Colorado, Hawaii, Oregon, Utah és Washington államokban pedig csak és kizárólag ebben a formában lehet szavazni az elnök- és képviselőválasztásokon.

levelszavazatok.jpg

(Egy láda levél formájában leadott szavazat a 2016-os elnökválasztáson Oregon államban, via.)

A koronavírus-járvány berobbanásával lényegében egy időben széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy a levélszavazás lehetőségének kiszélesítése hatékony eszköz lehet-e a vírus terjedésének lassításában. A Demokrata Párt prominens képviselői szerint a levélszavazás tömegessé tétele egy praktikus és logikus megoldás arra, hogy a szavazóhelyiségekben ne alakuljon ki tumultus. A republikánus döntéshozók viszont attól tartanak, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és megkérdőjelezné a voksolás eredményének hitelességét. Emellett azt állítják, hogy a demokraták csak azért akarják kiterjeszteni a levélszavazás lehetőséget, hogy így növeljék meg a részvételi arányt, abban bízva, hogy ezzel a saját malmukra hajtják a vizet. Egyes republikánus párti szakértők szerint levél formájában könnyebb az olyan embereknek szavaznia, akik ugyan Amerikában élnek (legálisan zöldkártyával vagy illegálisan), de szavazati joguk nincs, mivel nem állampolgárok. Donald J. Trump szerint a törvénytelenül szavazók száma több millió fő is lehet, akik többségében mexikói és közép-amerikai bevándorlók, ennek megfelelően pedig a bevándorláspárti Demokrata Párt mellé húzzák be az ikszet.

Biztosak lehetünk abban, hogy a levélszavazás kérdése a kampány egyik kulcskérdése lesz, és komoly vitákat fog szítani a demokraták és republikánusok között. A küzdelem ezen fronton egyébként már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a Kongresszusban, ahol a demokrata többségű képviselőház több, a levélszavazást kiterjesztő törvényjavaslatokat is elfogadott, ám a szenátust a kezükben tartó republikánusok ezeket rendre leszavazták. Ez az érdekellentét persze már Tisztelt Ház falain kívül is megjelent. Donald Trump számtalan nyilatkozatot tett közzé a levélszavazás jelentette viszontagságokról. A Twitter-oldalán megjelentetett egyik ilyen véleményét pedig félrevezető információnak nyilvánította a közösségi platform, amivel Trump szerint megsértették a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.

4. Szexuális zaklatás, mint politikai fegyver

A nyugati típusú társadalmakban a szexuális zaklatás és erőszak súlyos bűncselekmények: ma már össztársadalmi konszenzus van arról, hogy a jog teljes szigorával kell lesújtani az elkövetőkre, és minden segítséget meg kell adni az áldozatoknak. Sajnos ez felfogás azonban rettentő kevés ahhoz, hogy minden ilyen esetben igazságot lehessen szolgáltatni. A szexuális bűncselekmények ugyanis általában rejtve maradnak, és pár különleges kivételtől eltekintve mindig kétszereplősek: egy elkövetőn és egy áldozaton kívül nincs más résztvevő. Ezért, ha bírósági tárgyalásig jut egy ilyen ügy, akkor is rettentő nehéz jogi értelemben igazat adni egyik, vagy másik félnek – még akkor is, ha a külső szemlélők belső erkölcsi iránytűje pontosan megmutatja ki hazudik, és ki nem.

A szexuális bűncselekmények társadalmi szintű problémáját a 2017-ben indult #metoo-mozgalom tette közbeszéd tárgyává. Ekkor sok, korábban köztiszteletben álló személyről bizonyosodott be tényszerűen, hogy közönséges szexuális ragadozó. Például Bill Cosby színészt és Harvey Weinstein filmproducert is börtönbüntetésre ítélték visszaélésszerű szexuális bűncselekmények miatt. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy káros gyakorlat, amikor nők minden valóságalapot nélkülözve állítják valakiről, hogy szexuálisan zaklatta őket, csak azért, hogy elhiteltelenítsék az illetőt. Ez típusú rágalmazás pedig egyfajta politikai fegyverré vált az elmúlt időszakban, és többször bevetették már közszereplők lejáratására céljából – itthon és Amerikában egyaránt. A tengeren túl például Brett Kavanaugh jogászprofesszort többen is szexuális zaklatással vádolták a 2018-as alkotmánybíróvá történő kinevezési eljárása során, majd ezen állítások egy részéről kiderült, hogy hazugság.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump az egyik legnagyobb károsultja ennek a gyakorlatnak Amerikában. Eddig összesen 22 nő vádolta meg szexuális erőszakkal/zaklatással, amióta 2015 júniusában bejelentette, hogy elindul az amerikai elnökválasztáson. Ebből 12 nő a négy évvel ezelőtti kampány alatt, 10 pedig már a választási győzelme után állt elő a történetével. A vádak egyikéből sem lett bírósági tárgyalás, tehát az érintett nők állításai jogi értelemben a rágalmazás kategóriájába estek, mivel az elnök mindet letagadott. Legutoljára a Fox News hírcsatorna egykori riportere, Courtney Friell állt elő azzal, hogy Trump zaklatta őt. Saját elmondása szerint Trump – még mielőtt elnökké választották volna – többször azzal hívta föl, hogy „ugorjon fel hozzá csókolózni.” Ez már 6 hónapja volt, de naivitás lenne azt hinni, hogy a választás napjáig ne mesélnék el újabb nők az évekkel ezelőtti történetüket.

Ez a típusú jelenség Joe Bident is érinti, ugyanis a demokrata elnökjelöltet nemrég szexuális zaklatással vádolta meg a politikus korábbi asszisztense, Tara Reade. A jelenleg 56 éves nő állítása szerint 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott az akkor delawarei szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal elviekben meg is erőszakolt őt. Biden természetesen tagadja a vádakat, állítása szerint egy szó sem igaz az őt ért vádakból.

5. A republikánus aduász: Joe Biden szellemi állapota

Az Egyesült Államok alkotmányának értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok ellátását. A leendő elnöknek több egészségügyi vizsgálaton is át kell esnie beiktatása előtt, majd ezt minden évben meg kell ismételni a ciklusa során. Ez egy olyan törvényi kitétel, ami talán sohasem kapott még akkora figyelmet, mint a mostani választási kampányban, ugyanis egyre erősebbek azok a hangok, miszerint a 77 éves Joe Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Miranda Devine, a New York Post publicistája még márciusban írt egy hosszú véleménycikket arról, hogy Barack Obama egykori alelnöke politikai értelemben egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban rárobbanhat a Demokrata Pártra, és alapjaiban rengetheti meg az elnökválasztás szokásos menetét.

Se szeri, se száma azoknak a kínos eseteknek, amikor Joe Bidenről bebizonyosodott, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála.  A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája, és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt korábban az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért száll ringbe az idei választásokon.

Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kellene, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Az egyik ilyen nagy port kavart eset volt, amikor a közelmúltban egy televíziós interjúban kijelentette, hogy „nem is igazán fekete az az afroamerikai választó, aki Trumpra szavaz.” Az ilyen és ehhez hasonló kínos bakik ellenére a demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC, ABC, Washington Post, New York Times, stb.) minden bizonnyal kesztyűs kézzel fog bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden megnyilatkozásában Sleepy (álmos) Joe-nak.

Biden már többször maga is utalt arra, hogyha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig kormányozni az országot?

6. A Demokrata aduász: Donald Trump adóbevallása

Donald Trump mindent megtesz azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az adóbevallását, pláne nem az első elnöki ciklusát megelőző időszakból. Hogy miért? Nos, lényegében nyílt titok, hogy Trump vállalkozói múltja hemzseg az adócsalásoktól és a pénzügyi visszaélésektől, de ezt eddig feketén fehéren senkinek sem sikerült bizonyítani. A teljesség igénye nélkül: a Trump Airlines, a Trump Vodka, a Trump Magazine, a Trump kaszinók, a Trump steak, a Trump Jelzálog Társaság és a Trump Egyetem is olyan Trump által alapított, majd rövid időn belül csődbe ment vállalatok voltak, melyeket vélhetően dollár százmilliók kiszivattyúzására használt a jelenlegi elnök.

Donald Trump talán leghíresebb, adó- és pénzügyileg visszás vállalkozása egy profitorientált oktatási vállalat, a Trump University volt, amely 2005 és 2010 között működtette ingatlanügyi képzési programját. Az oktatási intézményként nem ratifikált egyetemen vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy fizessenek intézménynek még több pénzt, illetve vegyék meg Trump könyveit, azokból ugyanis minden szükséges tudást megszerezhetnek. Az oktatás silány minősége miatt 2010-ben több pert indítottak az egyetemet üzemeltető The Trump Organization ellen a hallgatók, mert az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez. Közel 8 évig tartó pereskedés után Trumpék megállapodtak a károsultak, és összesen 25 millió dollár kártérítést fizettek. Az egykori diákok 80-90 százaléka visszakapta az alapképzés 1500 dolláros árát, és a mentorálási programra befizetett 35 ezer dollárt.

A hatályos amerikai jogszabályok értelmében a mindenkori elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adóbevallását és a pénzügyeivel kapcsolatos iratokat. Az 1970-es évek óta azonban kialakult egy szokásjog, melynek értelmében ezt valamennyi kormányfő megtette, kivéve Trumpot. Igaz, az elmúlt ötven évben a jelenlegi elnök az egyetlen, aki több milliárd dolláros vagyont halmozott fel, mielőtt bekerült a Fehér Házba.

Trump adóbevallása egyébként azután vált belpolitikai témává Amerikában, hogy a 2018 őszén tartott kongresszusi (félidős) választásokon a demokrata párt többséget szerezett a képviselőházban, azaz hatalmat ahhoz a különböző pénzügyi bizottságokon keresztül bekérjék az elnök adóbevallását. A demokraták nem csupán az adóbevallási íveire kíváncsiak, hanem például Trump könyvelését végző cég (Mazars USA) munkájára vagy a Deutsche Bankhoz fűződő üzleti kapcsolataira is, 2010-től kezdődően. A demokraták szerint ugyanis Trump üzletemberként – 1985-től közel tíz éven át – közel 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, és 8 évig nem is fizetett személyi jövedelemadót, pedig saját bevallása szerin a vagyona alsóhangon 3-4 milliárd dollárra rúgott ebben az időszakban.

adobevallas.png

(Karikatúra, ahogy Donald Trump menekül az adóbevallását látni akaró állami szervek elől, via.)

Az elnök adóügyeibe ráadásul nem csak a demokraták által irányított képviselőházi bizottságok, hanem egy demokratákhoz ezer szálon kötődő New York-i szövetségi ügyész, Cyrus Vance Jr. is szeretne betekintést nyerni a feltételezett visszaélések miatt. Az egyik manhattani kerületi fellebbviteli bíróság még tavaly novemberben küldött idézést  Trump cégének, a Trump Organization könyvelését is intéző Mazars nevű cégnek, hogy adják ki az elnök vállalati és személyes adóbevallását 2010-ig visszamenően. Trump jogi képviselői ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy a mindenkori elnök mentességet élvez az ilyen típusú vizsgálatok alól, sőt, az idézés a jelenlegi formájában alkotmánysértő. Emellett a kormányfő ügyvédi az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bírósághoz (Supreme Court) fordultak, hogy utasítsák el Cyrus Vance Jr. kérelmét és adjanak igazat Trumpnak.

Ha a legfelsőbb bíróság nem ad helyt Trumpék beadványának, akkor Trump adóbevallásának kiadásáról szóló határozat 2020 nyarára, körülbelül július második felére várható. A koronavírus-járvány miatt csökkentett üzemben működő bíróságok miatt ez a dátum azonban vélhetően csúszni fog. Ha pedig Trump korábbi adóügyei pont a választási kampány hajrájában kerülnének nyilvánosságra, akkor az lényegében megpecsételné az elnök újraválasztási esélyeit.

Milyen témák merülhetnek még fel november 3-ig?

Az előbb felsorolt témák nagy valószínűséggel tematizálni fogják az elnökjelöltek kampánykommunikációját, de ez persze nem azt jelenti, hogy más téma ne kerülhetne szóba: a koronavírus járvány, a nyomában kialakult gazdasági válság, a Balck Lives Matter mozgalom és az annak kapcsán kialakult erőszakos fosztogatási hullám, valamint a szobrok ledöntésével járó baloldali kulturális "forradalom" kérdése is muníciót adhat majd Joe Bidennek és Donald Trumpnak. 

kep_1.png