Sorozatfalóként könnyű belefutni olyan - nem túl rég felvett - jelenetekbe, amiket a kétezres évek legtöbb ármányt és szenvedélyt felvonultató telenovellái is megirigyelnének. Nem véletlenül: az akár több száz részen át futó történetek kiapadhatatlan ötletforrások, egy amnéziából gyógyuló, halottnak hitt rokon mindig feldobja a cselekményt – bár ilyen csavaroknál gyanakodhatunk, hogy nem csak inspirálódásról van szó, hanem bizony igazi telenovellával van dolgunk. A húsz évvel ezelőtti kedvencek sok ponton megegyeznek a mai sorozatokkal. A jól bevált recepten nem érdemes változtatni?

A magyar tévénézők szemében valószínűleg a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje tűnik a latin-amerikai telenovellák aranykorának. Mára a délutáni műsorsávban átvették a helyüket a különböző ázsiai sorozatok, amik egész más korszakokba és kultúrákba kalauzolják el a nézőket, mint tették azt a latin elődök, noha a magyar fotelekből Brazília vagy Argentína éppoly távoli, mint Törökország.

A latin-amerikai gyártású szériák kulturális hatása még ma is él: olyannyira, hogy számos példát találunk arra, hogy a kritikákban némileg lesajnált műfaj manapság is ihletforrás a sorozatkészítők számára. A képernyőkön jelenleg is találkozhatunk két telenovella adaptációval: a spanyol eredetű, magyar gyártású 200 első randival, aminek készül a második évada, és a Szeplőtelen Jane címen bemutatott Jane, the Virginnel, ami egy venezuelai telenovella amerikai átvétele.

Az Izaura TV jóvoltából a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb izgalmait újra és újra átélhetjük, és az ismétléseknek köszönhetően nem csak arról bizonyosodhatunk meg, hogy ezek a sorozatok bizony ma is sokakat érdekelnek, hanem arról is, hogy számos ponton egyeznek a hőskori telenovellák a mai adaptációkkal. A két fenti példát összevetve a Vad angyallal (Muneca Brava), ami a kétezres évek egyik legnagyobb hazai sikerét érte el, máris kiderül, milyen hasonlóságokról van szó.

(via)

Nem minden szappanopera, ami annak látszik

Tisztázzuk először a fogalmakat:  a telenovella és szappanopera szavak tetszőleges alkalmazása gyakori félreértés, amire számos példát szolgáltat az online média ma is. Jelentős különbség, hogy míg a telenovellák rögzített epizódszámmal készülnek, a szappanoperák nyílt végűek – szinte bármeddig folytathatóak, ahogy azt a tavaly húsz éves Barátok Közt is példázza. A zavar azonban nem véletlen, mivel a telenovella műfaj ötvenes évekbeli születéséhez jelentősen hozzájárultak az amerikai rádiókban hallható szappanoperák. Érdekesség, hogy ma is sokszor a háttérben szólnak a sorozatok, így egyfajta rádióadásként működnek, amihez a telenovellákban gyakori erőteljes, már-már túlzó hangeffektek is hozzájárulnak.

A telenovellák középpontjában többnyire egy szerelem története áll, az ekörül sűrűsödő bonyodalmak általában csak a végére oldódnak meg. Elsődleges céljuk a szórakoztatás, de a történetekhez a nézők erősen kötődnek, érzelmileg is bevonódnak. Sokan azonosulnak egy-egy karakterrel, aminek következtében a telenovellák szociális, kulturális, de akár politikai funkciókat is elláthatnak az általuk közvetített üzeneteken keresztül.

Mindig csak a szerelem

A Magyarországon 1986-ban debütált Isaurától kezdve a kilencvenes évek olyan hazai kedvencein át, mint az Esmeralda, egészen az évtized végén sugárzott Rosalindáig egy sémára épültek a sorozatok. A női főszereplők, legalábbis kezdetben, valódi naivák voltak, kedvesek és bájosak, akik sodródtak az eseményekkel, néha a sarkukra álltak, de a végén minden sérelmet megbocsátva a gazdag és jóképű szerelmeik karjában értek révbe. Hasonló végkifejlettel, mégis más hangot megütve jelent meg a Vad angyal a magyar tévéképernyőkön az ezredfordulón, azóta a magyar Wikipédia szerint hetedik alkalommal ismétlik a sugárzását.

(via)

A Vad angyal főszereplője, a Natalia Oreiro által megformált Milagros nem a megszokott nőies ruhákba bújtatott álmodozó karakter volt, hanem egy önálló és talpraesett lány, aki szembement a sztereotipikus nőiséggel. A fő szál – Milagros és Ivo szerelme – nem sokban ütött el a telenovellák kliséitől, ahogy a 270 rész lezárása sem, mégis egy új nőtípust jelenített meg, aki közelebb áll a mai remake-ek főszereplőihez, mint elődei. Emiatt a hasonlóság miatt különösen alkalmas a mai sorozatokkal való összevetésre.

A két jelenleg futó sorozat főszereplői önálló, a szakmai előrehaladásukra koncentráló nők, de a szerelmi szálak így is fókuszba kerülnek már az első részekben, hiszen ezek a telenovellák központi elemei. A 200 első randiban Molnár Luca (Gáspár Kata), az önbizalomhiányos rádiós keresi a szerelmet egy fogadás miatt, míg a Jane, the Virgin Jane Gloria Villanueva-ja (Gina Rodriguez) életében már ott a szerelem, amikor a nőgyógyásza véletlenül mesterségesen megtermékenyíti a szűz lányt.

Kiszámítható csavarok, meglepő üzenetek

A telenovellák biztos alapjait jól bejáratott fordulatok, szerelmi drámák, és legfőképpen az ezeket a helyzeteket megteremtő karaktertípusok adják. Említést érdemel, hogy az egyes telenovellákban eltérően ugyan, de mindig megjelenik a társadalmi egyenlőtlenség kérdése. A szegények és gazdagok közötti ellentét a latin-amerikai történetekben fontos téma volt a 90-es években, így például a Vad angyalban nagy szerepet kaptak az árva gyerekek, valamint az ”urak és cselédség” viszonya. A Jane, the Virginben az átlagos és a fényűző élet közti kontraszt jelenik meg, és a bevándorlás kapcsán a latin kisebbségek problémája is. A 200 első randi a homoszexualitást és transzneműséget mutatja be meglehetős érzékenységgel.

                                        (via)                                                                                                    (via) 

”A féltestvérem féltestvére a férjem”

A szerelmi szál a konfliktusok alapja, izgalommal és érzelmi hullámvasúttal köti a képernyőhöz a nézőket. A kilencvenes években készült telenovellákban a gazdag férfi – szegény lány egymásra találása evidencia volt, ma már kevésbé. Jane karaktere a biztos párkapcsolatból kerül egy abszurd helyzetbe – a nőgyógyásza a bátyja felesége helyett Jane-t termékenyíti meg, így a lány pont attól a férfitól vár majd gyereket, aki a múltban tetszett neki. Ő Rafael, a környék gazdag szívtiprója, aki ráadásul Jane főnöke. A karakter tökéletes másolata lehetne akár a Vad angyal Ivójának is – valódi playboy, mindent megvásárolhat, de a felszín alatt mély vívódások jellemzik. A szituáció joggal nevezhető még a műfajhoz képest is túlzónak, a sorozat ugyanis egyszerre karikírozza a gyökereit, és hajt fejet előttük.

(via)

Jane a megtermékenyítés idején kapcsolatban van, az első percek narrációjának tartalmát a kapcsolatán keresztül bontják ki: Jane ugyanis megfogadta a nagymamájának, hogy a házasságig őrzi a szüzességét. A katolikus nézőpont évadról évadra megjelenik a sorozatban, ami a latin-amerikai telenovellákban nem ritka. Milagrost például apácák nevelik fel a Vad angyalban, ezzel összefüggésben az ő karakterén keresztül is megjelenik a szüzesség, mint érték. Mindkét lány tartja magát az elveihez, ugyanakkor egyik sorozat sem állítja, hogy ez az egyetlen elfogadható döntés, más példákkal is találkoznak bennük a nézők.

A 200 első randi ebben a tekintetben inkább a Betty, a csúnya lány sémájához illeszthető, a 2000-es évek sorozatában is egy önbizalomhiányos nő és munkahelyi viszonyai álltak a történet középpontjában, de ott a főhőst szándékosan elcsúfították. Molnár Luca életszerűbb, egy szép, minimális túlsúllyal rendelkező nő, aki nehezen érvényesíti az akaratát, és nem tudja szeretni önmagát. Plátói szerelme neki is van, aki a gazdag és szívtipró típusból kerül ki, de a sorozat fókuszában Luca személyiségfejlődése áll. A húga házasodni készül, az anyjával kötött fogadás értelmében az esküvőig kell neki is megtalálnia az igazit ahhoz, hogy megtarthassa a nagymamája házát. A hozzá illő férfi persze nincs tőle messze, de a felismerésig sok bonyodalom vezeti el őt is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Molnár Luca (@lucakeresi) által megosztott bejegyzés, Okt 3., 2018, időpont: 12:30 (PDT időzóna szerint)

 Az első évad alatt a 200 első randi fiktív főszereplője, Molnár Luca Instagramon is aktív volt

Néhány klasszikus karakter

A szerelmi szálak kapcsán bemutatott főszereplők mellett több tipikus karakter köthető a műfajhoz.

• Az idős, bölcs jóakaró, lehetőség szerint egy nagymama, aki szemmel tartja az eseményeket. Luca esetében csak a visszaemlékezéseiben tűnik fel a már halott nagymamája, ragaszkodása hozzá indokolja a fogadást is.
• A kotnyeles barátnő, barát. Ezek a barátságok többnyire a gyerekkorba nyúlnak vissza, megjelenik bennük a tűzön-vízen át összetartás, és a megbocsátás fontossága is.
• A bajkeverő, akiből általában több is van, és mindig visszatér. A legtipikusabb példái ennek az ármánykodó féltékeny nők és férfiak, akik sokszor ugyanannyira vágynak a főszereplők szerelmére, mint a nézői szimpátiát inkább megnyerő hősnő és választottja. A cselekedeteik következményeinek felelősségét végül mindig viselniük kell, és az is gyakori, hogy megváltoznak, felismerik a hibáikat, így nem csak az derül ki, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, hanem az is, hogy van esély a változásra.

Azt, hogy meg lehet változni, a szívtipróként beskatulyázott férfiak is bizonyítani szokták, ez igaz Ivóra, Rafaelre, de Luca plátói szerelmére, Félixre is. Ezekben a fordulatokban azonban megjelenik az a gondolat is, hogy a hősnő az, aki eléri, hogy megváltozzon az addig nem sok mindennel törődő férfi, 2000-ben éppúgy, mint 2018-ban.

• Az eltitkolt gyerek szintén elmaradhatatlan szereplője a telenovelláknak, ahogy a megjátszott terhesség is. A semmiből feltűnő gyerekek, váratlanul felfedett rokoni szálak mindig elrendeződnek, a család összetartozása a végkifejletben tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen a műfajban. Milagros megbékél az apjával, ahogy az a mai sorozatok családi drámáiban is történik.
• A karakter, aki meghalt, de mégis él. Ő ritkán érkezik jó szándékkal, és néha csak egy ikertestvér, de az eseményeket mindenképp felbolygatja. A karakteren keresztül közvetített üzenet általában hasonló a családdal, vagy a bajkeverőkkel kapcsolatos tanulságokhoz.

(via)

A telenovellákban olyan elemek jelentek és jelennek meg, amik fordulatos, mégis megnyugtatóan kiszámítható történeteket eredményeznek. Együtt lehet izgulni a szereplőkkel, de a karakterek jól ismertek, évtizedek óta ugyanazok térnek vissza más-más névvel és arccal, a jól működő recepten keveset változtattak. Fontos, hogy az ármányok és szerelmek mellett a társadalom összetételére való reflexió is megmaradt, amikből egyrészt kiolvashatóak az aktualitások, másrészt véleményformáló hatásuk lehet. Ezeken felül vannak megkérdőjelezhető üzeneteik, de összességében arra az egyszerű, örökérvényű elképzelésre épülnek, hogy a jó és a szerelem mindig győz, így a készítők ennek az egy igazságnak a mentén alakítják a történeteket.