„Ha nem posztolod, meg sem történt...” – mondják sokan. Most nem ennek a kijelentésnek az igazságtartalmát fogjuk vizsgálni, hanem azzal foglalkozunk, hogy hogyan érdemes hírt adni a munkahelyi eredményeinkről a közösségi médiában, mert a siker tálalása számos hibalehetőséget rejt.
A közösségi média világában elkönyvelhető-e az a siker, amit nem osztunk meg az Instagramon vagy a Facebookon? Sokak számára teljes abszurditásnak tűnhet már a kérdés feltevése is. Azonban ott van az is, hogy ha a sikereinkről nem adunk hírt az online térben, akkor az ismerőseink nem tudnak majd róla (vagy kevesen lesznek azok, akik igen), így nem kapunk majd annyi elismerést... Bár a lényeg az lenne, hogy magunknak bizonyítsunk - de a folyamat ennél bonyolultabb, megérne egy külön bejegyzést.
Vannak, akik nehezen beszélnek a sikereikről élőben és online egyaránt. Ebben benne lehet az is, hogy ehhez a tetthez sokakban szorosan kapcsolódik a dicsekvés kifejezés: a szó pejoratív felhangjának már önmagában visszatartó ereje lehet. Nem kevesen érzik úgy, hogy szerénytelenség az érdemeikről beszélni: ahelyett, hogy büszkék lennének ezekre, negatív érzéseik lesznek, mikor ezek előtérbe kerülnek. Számos kutatás mutatott ki összefüggést a passzív Facebook-jelenlét és az önbizalomcsökkenés, önértékelés megingása között.
Az online énreprezentáció, a ’hangerő’ és a valódi érdemek között persze fordított arányosság is fennállhat: van, aki ha kell, ha nem, dicsekszik (a szó negatív értelmében is akár). Mások idealizált énreprezentációi nem feltétlenül fedik a valóságot, mégis hatást gyakorolnak ránk: a teljesítmény illúzióját könnyedén meg lehet teremteni egy poszttal, függetlenül attól, hogy valójában mennyi munka áll mögötte. Ezek a híradások nehezen áttörhető falakat építenek a szerényebb személyiségek számára az önreklámozás képességét tekintve: vannak, akik ezekhez képest (pláne, ha egy-egy ilyen bejegyzés sok száz lájkot kap) kevésnek érzik saját eredményeiket. Ha rá is szánják magukat a posztolásra, kevés önbizalommal teszik azt.
Ne feledjük, hogy önmagunk helyes definiálása egyre fontosabbá válik a digitális világban! Ez a poszt azoknak szól, akik nem tudják, hogy vágjanak bele az eredményeik megosztásába, vagy tökéletesítenék módszereiket: következzen számukra néhány megszívlelendő tanács.
1) Kerülendő „siker-posztok”
Szerénykedés közben szorongás keletkezik bennünk, és ez óhatatlanul átragadhat a befogadóra is, ez pedig ellehetetleníti a kommunikációs cél megvalósulását: az információ keretezése miatt nem tudunk pozitív benyomásokat kelteni érdemeink megosztásával. Ha érződik rajtunk a szorongás, miközben saját érdemeinkről beszélünk, a hallgató két ellentétes üzenetet kap: hiába értünk el valamit, ha arról nem magabiztosan, büszkén számolunk be, hanem próbáljuk eltussolni a „nem mintha számítana, de azért elmondom...”, és „bocsánat az önreklámért...” típusú frázisokkal.
Ennél már csak a vicceskedő vagy a motiváló idézetekkel ékesített büszkélkedés válthat ki több negatív érzelmet az emberekben:
- míg előbbi a szerénykedéshez hasonlóan eltussolni kívánja a dicsekvést,
- utóbbi arról árulkodik, hogy nem tudjuk felvállalni a siker okozta pozitív érzelmeinket, ezért "A Nagy Okosokhoz" fordulunk pár hangzatos gondolatért.
Ehelyett fogalmazzuk meg úgy az üzenetet, hogy az önmagunk számára is komfortos legyen – ügyeljünk rá, hogy az önreklámozás miatt bennünk keletkező feszültség ne váljon érezhetővé a kommunikációban. Anélkül, hogy az nagyképűségnek vagy önfényezésnek tűnne: mert míg a büszkeség pozitív, hiszen egészséges önbecsülésről árulkodik, az önteltség (mások érdemeit semmibe vevő, lekicsinylő, önmagunkat az egekbe emelő poszt) éppen az ellenkezőjét sugározza.
2) Ha megoldják helyettünk...
Abban az esetben, amikor például az egyetem vagy a cég, ahol dolgozunk, posztolja az elért eredményünket, sikerünket, előfordulhat, hogy csak a megosztás gombra kattintunk, és minden egyéb kommentár nélkül tesszük azt közzé saját oldalunkon. Személyesebbé válhat a poszt, ha kiegészítjük egy-két gondolattal, melyben azt emeljük ki, miért vagyunk büszkék erre a dologra, és másokat inspirálandó, a célig vezető útról is szólhatunk pár szót.
3) Egy poszt vagy több poszt?
Mivel számos platform áll rendelkezésünkre életünk fontos pillanatainak megosztására az online térben, és nagyjából fedik egymást a különböző követői táboraink, nem ajánlott minden felületen ugyanazt, ugyanúgy közzétenni egy sikerünkről. Ha például egy oklevélátvételről posztolunk, biztosan készül több felvétel az eseményről. Még ha hivatalos fotóból csak egy áll rendelkezésünkre, készítünk pár szelfit hozzátartozóinkkal. Válogassuk ki, milyen felületre, milyen tartalomtípus kerül, hiszen így követőink sem ugyanazokkal a fotókkal találkoznak a hírfolyamokban.
4) Mutatkozzunk be hatásosan!
Az önmagunkról kialakított kép nem csupán a személyes találkozások során sorsdöntő, de a digitális világban sem utolsó szempont. Nézzük meg, mi szerepel rólunk a közösségi média felületeinken: felsoroltuk-e az összes olyan tevékenységet, tanulmányt, munkahelyet, amely referenciaként szolgálhat, amelyekre büszkék vagyunk? A LinkedIn profil manapság már alapelvárásnak számít a munkaerőpiacon, ezért kiemelten fontos, hogy mindig friss és hiteles legyen.
5) Üdv, puszi, pá – Az email-aláírás kiaknázatlan lehetőségei
Nyilvánvalóan fontos, hogyan köszönünk el elektronikus leveleink végén, azonban sokszor elfelejtjük, hogy milyen nagy jelentőséggel bír, mi áll az „Üdvözlettel” után: az alapadataink, úgy, mint a név, telefonszám, email cím, adott esetben cégnév és a cég adatai, valamint mindezek esztétikus és professzionális tálalása az online levélváltás elengedhetetlen összetevője. Ha magánszemélyként a LinkedIn profilunk linkje, vagy ha rendelkezünk vele, a nyilvános blogunk, közösségi média felületeink elérhetősége szerepel a leveleink végén, máris teljesebb képet adhatunk a másiknak önmagunkról, eredményeinkről, kvalitásainkról.
Ha elértünk valamit, legyünk rá büszkék, és osszuk meg azt, hiszen – mint sok minden más – az eredmények valamihez, valakikhez, de legfőképp önmagunkhoz mérten értékelhetők. Ne az elismerésért dolgozzunk, hanem saját céljainkért, és ha sikerrel koronázzuk a törekvéseinket, mutassunk vele példát. A legnagyobb erő az önbecsülés!
A bejegyzés szerzője a kulturális szférában dolgozó kommunikációs szakember, digitális média munkatapasztalattal.
A másik pólus: "Nem vagyok nagy pártolója a hagyományos képeslapoknak: gyűlnek a fiókban, és csak egy-kettő olyan van, amit a szövege miatt többször is elolvasok. A többit csak azért tartom meg, mert erős lelkiismeret furdalásom lenne, ha kidobnám őket, ugyanakkor nem túl valószínű, hogy a jövőben kézbe veszem még egyszer bármelyiket is."
