Fast Fashion - fenntarhatóság; Biopamut – 1295 Ft; Alapvető emberi jogok – nem megfelelő munkahelyi körülmények. Nem, ez nem egy olyan játék, ahol az ellentétpárokat kell megtalálni, hanem a nagy divatcégek alternatív világa, ahol ezek a fogalmak vígan megférnek egymás mellett. Hogyan közelítik egymáshoz a nagyvállalatok az etikusságot a távol keleten gyártott ruhákhoz? Tiszta lelkiismerettel emelhetjük le a ruhákat a boltokban, ha zöld címke van rajtuk? Hogyan lesz valami zöld, miközben tömeggyártásban készül?
A klímaváltozás egyre égetőbb problémákat hoz a felszínre és egyre nagyobb trend környezetvédőnek lenni: természetesen a cégek sem voltak restek meglovagolni ezt a hullámot. Nem véletlenül botlunk lépten-nyomon, bio, fair trade, organikus, zöld, innovatív, a fenntartható életmódunkhoz egyszerűen elengedhetetlen termékekbe. A médiában egyre gyakrabban találkozhatunk az új csodatermékekkel párhuzamosan a greenwashing kifejezéssel is. A greenwashing (zöldre mosás) kitalálója, Jay Westerveld először olyan hotelekre utalt a kifejezéssel, amelyek azzal hirdették környezettudatosságukat, hogy ők a törülközőket kimossák, és többször is felhasználják. Manapság a zöldre mosás kifejezés arra a marketingstratégiára utal, amikor egy cég azt sugallja az ügyfeleinek, hogy környezettudatosak - de gyakran valójában a környezettudatosságukról szóló kampányukra többet költenek, mint a tényleges környezetvédelemre.
(via)
A séf ajánlata: lazac műanyag bundában
Ahogy egyre frusztráltabban ássuk bele magunkat abba, hogy mégis mennyi mindenen kellene változtatunk egy jobb jövő reményében, hamarosan szembesülünk azzal, hogy a ruhavásárlással töltött időnk az egyik legkörnyezetszennyezőbb szokásunk. A divatiparban leggyakrabban használt poliészter mosásakor például mikroműanyagok kerülnek a csatornákon keresztül az élővizeinkbe. Az apró műanyagdarabkákat a planktonok megeszik, és így a kedvenc pulóverünk bekerül az élelmiszerláncba, végül pedig a tányérunkra. Ezzel szemben a pamut első ránézésre egy sokkal jobb megoldásnak tűnhet, hiszen a poliészterrel ellentétben ez egy lebomló anyag. Valójában a pamut termesztése hatalmas mennyiségű vizet emészt fel, és ezen kívül számtalan vegyszerrel kezelik a növényeket, hogy megelőzzék az ültetvények kipusztulásával járó hatalmas veszteséget. Azonban a történet itt még nem ér véget, hiszen az is köztudott, hogy a divatipar az esetek nagy részében embertelen, kizsákmányoló körülmények között gyártja le a túltermelést kiszolgáló ruháit a harmadik világbeli országokban.
(via)
De most kanyarodjunk egy kicsit vissza oda, hogy ennek tudatában egy átlag vásárló mit tud csinálni, amikor vásárolni szeretne. Például eszébe jut, esetleg a plázában sétálva meglátja, hogy a nagy divatcégeknek is vannak fenntartható termékei. Nyugodt szívvel megveszi 2.500 forintért a kedvenc fazonú pólóját, és természetesen zacskót nem kérve, kisétál az üzletből. Amikor pedig szembesül vele (már ha szembesül), hogy az etikus körülmények között gyártott organikus pamut póló máshol 16.000 forintba kerül, a fellépő kognitív disszonancia* hatására legyint egyet, hogy ez biztosan valamilyen hipszter dolog. Vagy tudatos vásárló lévén félve ugyan, de még jobban beleássa magát a fast fashion bugyraiba.
Kognitív disszonancia: az állapot, amikor valamilyen új információ ellentmond a korábbi elképzeléseinknek, és emiatt belső feszültséget élünk át.
Elveszve a címkék világában
Az áruházak polcain gyakran találkozhatunk „organikus”, „biopamut” és egyéb általában zöld címkével ellátott ruhadarabokkal, érdemes ezekkel egy kicsit közelebbről is megismerkedni. A Fair Wear címkével ellátott termékeknél például az emberi jogok védelmét vizsgálják meg, a megfelelő munkabérek kifizetését, az ésszerű munkaidőt, a diszkrimináció mentes munkakörnyezetet, de a ruha gyártási körülményeit nem. Az Oeko-Tex minősítéssel rendelkező termékeknél azt határozzák meg, hogy a kész ruhadarabban lévő vegyszerek nem haladhatják meg az emberi szervezetre ártalmas szintet. Viszont itt sincs szó organikus pamutról, a termesztési, feldolgozási körülményekről, de emberi jogokról sem. A GOTS minősítés az előző kettővel szemben egy teljesen átfogó rendszer, megmutatja, hogy a pamutot ökológiai módon termesztették, a feldolgozás során nem szennyezik a környezetet, a munkások méltányos körülmények között dolgoznak. A „gond” csupán annyi, hogy ezt a minősítést nem egyszerű megszerezni, hiszen az ellátási lánc minden egyes szakaszában meg kell felelni a szigorú előírásoknak, így ilyen címkével ellátott termékekkel nem fogunk a fast fashion üzletek polcain találkozni.
GOTS minősítéssel tehát nem, viszont az üzletek saját jelölési rendszerével biztosan találkozhatunk. A H&M nem volt rest, és saját fenntarthatónak mondott vonalat indított el, így született meg a H&M Conscious (jelelentése: tudatos) 2010-ben, Svédországban. Persze sokkal egyszerűbb egy saját koncepciót kitalálni a fenntarthatóságra, mint a már létező GOTS minősítést megszerezni, főleg, hogy jogszabályok sincsenek arra, mit nevezhetnek fenntarthatónak. Azonban meg kell említeni azt is, hogy a pamutot tekintve nem áll olyan rosszul a vállalat, mint más versenytársai. A tavalyi fenntarthatósági jelentésük szerint a cég 95%-ban organikus, újrahasznosított, vagy a Better Cotton Inititaive-en keresztül beszerzett pamutot használ, de arról, hogy ez milyen arányban jelent valóban fenntartható körülményeket, nem sokat tudunk. Nem véletlen tehát az sem, hogy nemrég a Norvég Fogyasztóvédelem (Norwegian Consumer Authority) is kritizálta a céget, amiért megtéveszti a vásárlóit a fenntarthatóságukkal kapcsolatban. Szerintük a H&M nem fogalmaz világosan arról, hogy valójában mit jelent az egyes termékeiknél a fenntarthatóság, és így a vásárló sem lehet biztos benne, hogy a cég valójában törekszik erre, vagy csak ezt a képet szeretné sugározni magáról. Egy gyors mini kutatást végezve, legalább arra biztos rálátásunk lehet, hogy a cég egész kollekciójából mennyi ruha tartozik ködösen megfogalmazott conscious kategóriába. A magyar webshopukban jelenleg 34.183 db különböző terméket lehet vásárolni, ebből csupán 3032 a conscious, tehát körülbelül a termékek 8,87 %-a.
Szög a zsákból
A szemfüles laikus is észreveheti, hogy milyen finoman tudnak fogalmazni a nagyvállalatok a fenntarthatóságot illetően. A H&M például azt állítja a fenntarthatósági jelentésükben, hogy céljuk 2030-ra, hogy 100%-ban újrahasznosított, vagy egyéb fenntartható forrásból származó anyagokat használjanak. Itt a hangsúly a „vagy” szócskán van, hiszen ha megnézzük a tavalyi adatokat, akkor láthatjuk, hogy 57%-ban teljesítették ezt a célt, de ebből az újrahasznosított anyag valójában csak 1,4%. Igazából a kevert típusú anyagok – pamut és műszál keveréke – újrahasznosítása hatalmas kihívást jelent a cégeknek, hiszen a szálakat szétválasztó gépekből még viszonylag kevés található a világon, éppen ezért megtévesztő lehet, hogy a kampányaikban nagy hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításra.
A H&M fenntarthatósági jelentésében 2018-ban, a ruhák csupán 1,4%-át hasznosították újra (via)
Egy másik példa lehet a Zara legújabb kampánya, amelynek keretein belül az óceánból kihalászott, majd újrahasznosított műanyagból készítenek kabátokat, legalábbis a kampány ezt sugallja. Valójában a kabátban csak a tömőanyag újrahasznosított poliészter. Tehát megint azzal kell szembesülnünk, hogy finoman a szánkba adják a fenntarthatóságukat, azt pedig felejtsük el, hogy egyes gyáraikban stopperórával mérik, hogy a dolgozók mennyi idő alatt készítik el a ruhákat. Egy póló elkészítéséhez például 38 perc áll rendelkezésükre az egyik tunéziai gyárban dolgozóknak, hogy a folyamatosan új kollekciók legyártásához szükséges tempót tartani tudják. Ezt a pólót 9500-ért megvásárolhatjuk, ami körülbelül a háromszorosa a gyártási árnak, de ne aggódjunk, a leggyorsabban dolgozók az év végén 15.000 forint bónuszt kapnak kemény munkájuk elismeréseként. Persze sokkal jobban érezhetjük magunkat, ha inkább arra gondolunk, mennyi műanyagot újrahasznosítottak az óceánból, hiszen a Gangeszből kihalászott műanyaghulladék, vagy a Duna mentén összeszedett szemétből készült kabát amúgy sem lenne annyira trendi.
(via)
Felmerül a kérdés, hogy akkor ezek a kampányok valójában érnek-e valamit. Ezt nehéz lenne megválaszolni, hiszen az utóbbi években legalább elkezdtek szembesülni a problémával a nagyvállalatok, és hosszútávon komoly célkitűzéseik vannak, a H&M például 2040-re klíma semleges szeretne lenni. Viszont az óriásvállalatok még mindig a gyorsan és olcsón előállítható, ezért hamar elhasználódó ruhákban gondolkodnak, ez a nézet pedig minden hangzatos cselekvésre rá tudja nyomni a bélyegét. Nem véletlen az sem, hogy a H&M viszonylag híres ruhagyűjtő akciójában kuponokat adnak a résztvevőknek, ezzel is további vásárlásra ösztönözve őket.
Amíg minden héten kijön a nagy márkáknál egy mini kollekció, addig nagyon nehéz fenntarthatóságról beszélni. Az ígért változások pedig mindenképpen jobbak a jelenlegi helyzetnél, de hogy ezek mennyire fognak megvalósulni, azt csak az idő döntheti el, 2040 pedig még nagyon messze van.
