Azt gondolnánk, hogy a 21. századra már minden régi, titkosított levelet megfejtettünk. Pedig ez tévedés. Ebben a bejegyzésben egy kis történeti felvezetést követően rövid módszertani ízelítőt adunk olyan kora újkori titkosítási módszerekből, melyek egyes esetekben még ma is rendületlenül őrzik a velük kódolt régi üzenetek tartalmát.

A ma emberével gyakran megesik, hogy titkosított, kódolt üzenetekbe vagy adatcsomagokba botlik. Legyen szó egy bináris adatsorról vagy egy egyszerű vonalkódról, ezek a dolgok mára átszövik a hétköznapi ember mindennapjait.

Természetesen nem új keletű dolog titkolózni, információt titkosítva továbbítani. A titkosírások egyszerűbb változatait már a 16. századi Európában is gyakran használták. Számtalan titkosított üzenet, feljegyzés maradt ránk szerelmesek levélváltásaiból, katonai, diplomáciai ügyek folyományaként, találmányok, kutatások elrejtése kapcsán.

A 21. század kódolási módszerei már nagyon mély matematikai, informatikai felkészültséget kívánnak, de ezek mellett számos korábbi, még klasszikus módszerekkel titkosított forrásanyag várakozik különböző levéltárak, múzeumok, gyűjtemények polcain máig megfejtetlenül arra, hogy titkát valaki felfedje.

Hogyan kódolt Wesselényi és Rákóczi?

Nem is kell messzire mennünk, elég, ha a kora újkori magyar levéltári anyagokba belenézünk, és számos kódolt levélre bukkanunk a Wesselényi szervezkedés, a Rákóczi szabadságharc idejéből. Ekkor még jellemzően monoalfabetikus és homofonikus titkosítási módszereket alkalmaztak a kódolók, amelyek használata a gyakorlatban pusztán egy kódábécé ismeretéhez kötődött. A monoalfabetikus és az egyszerűbb típusú homofón titkosírások feltöréséhez - egy kis szerencsén túl - elegendő lehet, ha az ember papírt és ceruzát ragad.

A monoalfabetikus titkosírások ugyanis minden nyílt ábécébeli betűhöz egyetlen kódkaraktert (másik betűt, számot, szimbólumot) rendelnek, így például egy 26 karakteres nyílt ábécét egy 26 karakteres kódábácével helyettesítenek be. Egy így előálló szöveg megfejtéséhez (ha a szöveg elég hosszú) elegendő lehet a karakterek gyakoriságát megvizsgálni, ez ugyanis szépen kirajzolhatja a leggyakrabban használt karakterektől a legritkábbakig a kódábécé karaktereinek eloszlását. A kódfejtő pedig, ha ismeri a titkosított szöveg eredeti nyelvét, az adott nyelv betűgyakoriságai alapján jó eséllyel megfeleltetheti a nyílt- és kódkaraktereket egymásnak.

Ez így nézett ki a gyakorlatban:

Aki szívesen kipróbálná, meg tud-e fejteni egy ilyen titkosított üzenetet, nézze meg ezt az egyszerű példát:

Persze ennél nehezebb feladványok is elérhetők a lelkes próbálkozni vágyók számára. A kripto.blog.hu egy egész rejtvénysorozattal szórakoztatta olvasóit a közelmúltban, amihez a megoldások is elérhetők a blog későbbi bejegyzéseiben.

A monoalfabetikus titkosírás újragondolása

A régi idők kódolói idővel felismerték a monoalfabetikus titkosírás sebezhetőségét. A módszert úgy próbálták meg tökéletesíteni, hogy a gyakrabban előforduló nyílt betűkhöz több kódkaraktert rendeltek, vagy akár minden nyílt karakter több kódkaraktert kapott. 

Íme egy példa: 

A leggyakoribb betűknél a többféle kódkaraktert felváltva használva a gyakoriságelemzés már nem hozott kiugróan gyakori karaktereket, hanem szép egyenletes eloszlást mutatott. Ezt nevezzük homofonikus, vagyis ugyanazt a hangot több kódkarakterrel behelyettesítő titkosírásnak. Ennek létezik egyszerűbb (lusta) és összetettebb (fejlett) változata is. Hogy ki melyiket alkalmazta, függött az illető személytől, a téma komolyságától, a keletkezés időpontjától is. E rejtjelezési módszer igen megbízhatónak bizonyult, számos homofón titkosírást ugyanis a mai napig nem tudtak feltörni, de akad megfejtetetlen üzenet a monoalfabetikus módszerrel kódoltak között is szép számmal.

Akit érdekelnek további titkosítási módszerek, rejtélyes megfejtetlen múltbéli üzenetek, látogasson el a kripto.blog.hu oldalra!

A bejegyzés szerzője történész, titkosírás kutató, a BME Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori iskola doktorandusza.