Recsk, kényszermunka, ÁVH, szocializmus – ha nem is éltük meg ezt a korszakot, ezek olyan fogalmak, amelyekről mindannyian tanultunk az iskolában, hallottunk a nagyszüleinktől. Ugyanakkor az általános ismereteink gyakran nem kielégítőek: sokan elfelejtik az érettségi után ezt a korszakot, vagy éppen csak A tanú című kultuszfilm kapcsán emlékeznek. Ezt a jelenséget vette észre 2015-ben a Szocialista mémgyár, akik azóta is töretlenül szolgáltatják a mémeket a magyar internetközösség számára. Persze a fekete humorral fűszerezett online tartalmak nem nyerik el mindenki tetszését, de a szerkesztőség rendre kiemeli, hogy nem csak humorizálni próbálnak - az is céljuk, hogy tanítsanak, bővítsék az olvasóik ismereteit. Az érettségi előtti hajrában például tételeket dolgoztak ki, és tudásellenőrző teszteket biztosítottak a történelmi tételekhez.

Megkeresésemre az oldal szerkesztői igent mondtak, az alább közölt interjúban a jelenség kialakulásáról, körülményeiről, jelenjéről és jövőjéről beszélgetünk. Az adminokat saját kérésükre csak a beceneveik szerint idézzük.

Mikor és hogyan jött létre a Szocialista mémgyár?

M.: Lassan négy éve már, amikor a vizsgaidőszak elején, 2015 decemberében megcsináltuk a Facebook oldalunkat. Lényegében a baráti társaságunkban jött elő az ötlet, hogy milyen vicces összemosni a szocializmus korhű fotóit, ábrázolásait a kortárs mémek nyelvezetével. Azt gondoltuk, ez sose lesz több egy olyan belsős poénnál, amit legfeljebb az ismerőseinkkel osztunk meg.

Balage: Emlékszem, szinte elérhetetlen álomnak tűnt, hogy mondjuk 1000 lájkolónk legyen. Ehhez képest a mostani 120.000 fölötti Facebook közösség és a 70.000-esnél is nagyobb Instagram tábor elég hihetetlen.

Mi vezetett a terjedéshez akkor? Tudatosan, koncepció alapján építkeztetek?

B.: Nem, a legkevésbé sem. (Nevetnek.) Azt hiszem, minket leptek meg a legjobban az eredmények. Emlékszem, ’15 decemberében még posztoltunk a 100. kedvelőnél... aztán egy hónappal később a 15.000 követőt ünnepeltük.

Balage: Igazából jókor voltunk jó helyen. Addigra már szinte mindenki fent volt a Facebookon, sok sikeres hazai mémoldal is működött. Ugyanakkor előttünk senki se merte elővenni a szocializmust, az valamilyen tabunak számított. Talán épp ez a meglepődés okozta a kezdeti sikereket, de egyben frusztrációt is váltott ki azokból, akik nem tartották helyénvalónak ezt a hangvételt.

B.: Ráadásul egy közismert témáról van szó. Mindannyian tanultunk róla, készültünk színdarabokkal az iskolákban október 23-án, a szülők-nagyszülők is ezernyi történetet meséltek. Ezeket a fogalmakat, karaktereket, jelenségeket szinte senkinek se kellett bemutatni.

A növekedés után se kellett újraterveznetek semmit?

M.: Dehogynem. A kezdetekben korhű fotókra tettünk feliratokat, sokszor magyarosítva közismert, mémes angol kifejezéseket, néha szándékosan túltolva a magyar szóhasználatot. Ahogy érezni kezdtük, hogy több és több emberhez jutunk el, megjelentek az igényesebben szerkesztett képek, egyre többször vágtunk bele régi képrészleteket, személyeket modern mémekbe. Vízjelet is csináltunk, főleg azért, mert a kezdetekben sokan használták sajátjaikként a képeinket.

Gerjesztettek a mémeitek konfliktusokat, vitákat?

B.: Bőven! Az elején lényegében egyszerre szálltak belénk azok, akik nem tudták, hogy viccelünk, és azok, akiknek egyértelmű volt. Az előbbiek azt hitték, mi tényleg éltetjük a kommunizmust, szinte már maguk előtt látták a régi idők visszatérését. Az utóbbiak egész egyszerűen ízléstelennek tartották, sokan hivatkoztak a saját családjukat érő traumákra, valamint azokra az emberéletekre, amiket a berendezkedés kegyetlensége vett el.

M.: De ez idővel konszolidálódott. Az emberek megszokták a Szocialista mémgyár létezését, közben pedig a követőink is egyre többen álltak ki mellettünk, sokszor, mire eljutottunk volna oda, hogy lereagáljunk egy-egy fenyegető kommentet, számonkérést, azt már lényegében megtették az olvasóink helyettünk. Nagyon sokat köszönhetünk nekik. Lényegében az ő támogatásuk az oka annak, hogy már négy éve foglalkozunk ezzel az egésszel. Talán sablonosan hangzik, de minden like, komment, üzenet, megkeresés hatalmas örömöt okoz. Nagy kár, hogy nem tudunk mindegyikre külön-külön reagálni.

Ha már az olvasók kerültek szóba – milyen egy átlagos követőtök?

Balage: 18-25 közötti, inkább férfi, mémekben jártas, sőt, naprakész. A töri és a politika, ha nem is feltétlenül az élete középpontja, azért tisztában van az alapokkal. Rajtuk kívül a 30-40 közöttiek és a 18 alattiak is szép számban megtalálhatóak.

Tehát a többség elég fiatal. Éreztek felelősséget a szemléletük formálása kapcsán?

B.: Néha még mindig meg tudunk lepődni, mekkora hatásunk is lehet. Láttunk már Rákosit éltető tinit, szovjet kitüntetéseket az utcára felvevő egyetemistát, de még olyan munkavállalót is, akinek az íróasztalát szocialista ereklyék, vörös zászlók díszítik...

M.: A befolyásunkat nehéz lenne mérni, számszerűsíteni. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ezekhez a példákhoz mennyi közünk lehet valójában, hogy mondjuk nem viselkednének-e ugyanúgy egy olyan világban, ahol nincs Szocialista mémgyár.

B.: Különösen az iskolásokért érzek felelősséget, de szerintem a többiek is. (Körbenéz, a többiek helyeselnek) Baromi fontos, hogy ők a helyükön kezeljék ezeket az impulzusokat, értsék a képeket, ne essenek túlzásba. Az érettségi környékén különösen nagy a korosztály részéről az érdeklődés, májusban például napi Instagram kvízünk volt több hétig, hogy kicsit segítsük a felkészülést. Kaptunk is csomó üzenetet arról, hogy miattunk szerették volna ezt a tételt húzni, egy srác konkrétan leírta, hogy Rákosiról kellett beszélnie a szóbelin, ami szerinte nem ment volna annyira gördülékenyen, ha nem olvas minket.

Balage: Az évek alatt adtunk interjút szakdolgozathoz, TDK-hoz, jelent meg rólunk publikáció, volt, aki a diáknapi kampányához kért fel minket, hogy segítsünk. Ez nagyon sokféle érdeklődés, és még nagyobb felelősség.

Van konkrét célja, missziója a Szocialista mémgyárnak?

M.: Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a választ, azt mondanám, csak a szórakoztatás. A kezdetekben legalábbis ez mindenképp így volt. Egyszerre emeltük ki a szocializmus alatti tabukat, és kezdtünk el egy-egy futótűzként terjedő, majd hetekre rá feledésbe merülő mémből is viccet csinálni.

B.: Miközben a rendszer komikus történéseiből csinálunk naponta viccet, magát a mémet, mint műfajt is próbáljuk kigúnyolni azzal, hogy viccet csinálunk a viccből. Minden túlzásban, ismételt kifejezésben, poénban megbújik valamilyen szintű és mértékű igazság. A szocialista valóságból ismert, már-már komédiába illő jellegzetességek alapján csinálunk olyan vicceket, amiket vissza lehet göngyölíteni a groteszk tényekig. Ez tulajdonképpen egy viccben levő igazság - az igazságban levő vicc alapján.

Meg lehet élni a viccelődésből? Realizáltok bármilyen hasznot az oldal kapcsán?

Balage: Bár van pár példa itthon is arra, hogy a humoros témájú oldalakból lehet nagyon jó üzleteket csinálni, mi jelenleg egy forintot se kapunk ebből. Részben azért, mert sose voltak komoly ambícióink: mindenki számára egy jó hobbi a mémkészítés, semmi több, ezt az élvezetet pedig éppen a kötelességből posztolás ölné meg. Részben pedig azért sem, mert nagyon nehezen lenne egy „kapitalista” üzleti működés összeegyeztethető egy „szocialista” oldallal, a követőink sem feltétlenül néznék jó szemmel, ha ilyen éles váltás menne végbe.

M.: Amikor pár tízezres volt az oldal, jött egy anonim megkeresés, hogy – nem viccelek – milliós összegért szeretnék megvenni az oldalunkat. Hogy ez komoly volt-e, azt nem tudjuk, mert eszünk ágában se volt leállni, valószínűleg akkor se egyeztünk volna ebbe bele, ha tényleg jött volna az utalás másnap.

B.: Pár éve karácsonykor felkerestünk néhány jótékonysági szervezetet, hogy együttműködnénk velük, pro bono ösztönöznénk arra a közösségünket, hogy adakozzanak, ismerjék meg őket, segítsenek, ha tudnak. Kivétel nélkül minden alapítvány óvakodva kerülte a kollaboráció legszerényebb formáját is, attól félve, hogy ennek politikai olvasata is lehet. Akkor ezt a teljes ötletet elvetettük inkább. Ez a téma egyszerre áldás és átok. Nagyon népszerű tud lenni a megfelelő körökben, tényleg robbanásszerűen terjed egy-egy posztunk, de közben magunkat is korlátozzuk vele.

A Facebook az elsődleges csatornátok?

M.: Igen és nem. A Facebook a Szocialista mémgyár origója, innen indult az egész, de ahogy felszámolódni látszott az organikus elérés 1-2 évvel ezelőtt, mi lényegében eltemettük az itteni oldalt. Azt hittük, az Instagram a jövő, itt csak akkor rúgnánk labdába, ha fizetnénk a megjelenésekért.

Balage: Amit ezelőtt se csináltunk, és ezután se vagyunk hajlandóak.

M.: Tehát, elkezdtük építeni az Instagramot is, ami nagyon szép eredményeket hozott. Kis erőbefektetéssel tettünk szert több tízezres követőbázisra, ott a mai napig látható növekedés, a Facebook viszont stagnál. De közben meg az olvasók „keménymagját” a Facebookon lehet megtalálni, üzemeltetünk egy belső, zárt csoportot, Népköztársasági Pártiroda néven. Ez egy általunk ellenőrzött közösség, aminek az elsődleges célja közönség által készített képek megosztása és a nyílt diskurzus a téma kapcsán.

B.: Ez a társaság lassan eléri a 10.000 főt (azóta már el is érte – szerk.). Nagyon sok munkánk van a moderálásában, időről időre aktuálpolitikai témák merülnek fel, amitől mi mindig is elzárkóztunk. Ezzel kapcsolatban nálunk mindenhol zéró tolerancia van, a legtöbb tiltás, eltávolítás ebből kifolyólag történik.

Érezhető egyfajta „alkotói válság” az előző évekhez képest. Ennek mi az oka?

Balage: Kicsit erős a válság kifejezés. Amikor elkezdtünk posztolni, hatan voltunk egy növekvő közösségre, ami csak a Facebookra korlátozódott. Mára hárman maradtunk a Facebookra, az e-mailezésekre, a belső csoport moderálására, az Instagramra, és időről időre azért YouTube-os tartalmakkal is próbálunk újat mutatni. Közben a mi életünkben is nagyon sok változás történt.

B.: Nagyon sok más mémközösség van, ami frissebb témákkal foglalkozik, például focival, aktuálpolitikával, akár tömegközlekedéssel. Itt szinte naponta van valami releváns történés, ami az ihletet adja, míg mi ugyanazt a korszakot ábrázoljuk az éppen népszerű formátumban. Talán ezek miatt is van az, hogy a saját magunk által előállított posztok számában valóban visszaesés van, miközben ugyanúgy a mémgyárral kelünk és fekszünk minden nap.

Milyen jövőt láttok magatok előtt?

M.: Teljeskörű hatalomátvételt, a Népköztársaság második kikiáltását. (Nevetnek) Komolyra fordítva a szót, szeretnénk úgy hozzájárulni a fiatalság információszerzéséhez, hogy ezt a témát tényleg nevetve tudják feldolgozni.

B.: De közben nagyon fontos, hogy – akármilyen röhejesen is hangozhat ez pont tőlünk – megőrizzék a tiszteletet, és a helyén kezeljék a témával kapcsolatos humorizálást, érezzék, hogy hol is a határ. Egy percig sem szabad megfeledkeznünk arról, mennyire szerencsések vagyunk, hogy nincsenek körülöttünk olyan korlátok, mint a szüleink, nagyszüleink körül voltak annak idején. Ha pedig ezt tényleg be tudják, be tudjuk tartani, a viccelődés is helyénvaló.

Balage: Ezt próbáljuk minden évben kiemelni október 23-án, ami az egyetlen olyan nap az évben, amikor az oldal is komolyra fordítja a szót. Csendet, komolyságot kérünk mindenkitől az ezt megelőző napokon, és egy megemlékezős poszttal próbálunk mindenkit emlékeztetni arra, hogy egyrészt mi is pontosan tudjuk, mennyi tragédiát hozott ez a néhány évtized az ország történetében, másrészt pedig arra, hogy ők se feledkezzenek meg azokról, akik életét jelentősen megkeserítette a szocializmus.

A bejegyzés szerzője Sebők Bence, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

A képek forrása a Szocialista Mémgyár Facebook oldal.