A többszörös Oscar-díj jelölt Netflixes alkotás nem rég lett elérhető egyes magyar mozik kínálatában is. A 130 perces munka egy házasság  lezárását mutatja be. Van, aki a művet „ez van” filmnek titulálta, mivel morálisan, saját életünk tapasztalatai alapján nem tudunk „oldalt választani”, azonban egy kicsit többről van szó a tehetetlen beletörődésnél.

Vigyázat, spoilerek következnek.

A történet szerint Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver) éppen válófélben vannak, amit eleinte a lehető legkíméletesebben akarnak elrendezni, leginkább 8 éves kisfiuk megóvása érdekében. Nicole tehetséges színpadi színész, akinek korábban egy emlékezetesebb filmes feltűnése volt, az is azért maradt meg sokakban, mert a szerepben megvillantotta a melleit. Charlie tehetséges színházi rendező, aki egészen mostanáig együtt dolgozott feleségével, és az évek alatt elismert tekintéllyé nőtte ki magát a színházi szcénában. A film egy formabontó, figyelem megragadó etűddel kezdődik, ahol főszereplőink narrálják el az okokat, ami miatt szeretik egymást - majd egy párterápián bezárva találjuk magunkat, ahol ezeket az érveket valójában nem mondják el egymásnak. Ennyit arról, hogy békésen, egymás között oldják meg gondjaikat.

(via)

A film végig ezzel az oldás és kötés történetvezető megoldással dolgozik, ami nem tekinthető hagyományos műfaji filmes narratív megoldásnak. Folyamatos hullámokban jönnek az egyes konfliktusok, amik az apró, szélcsendben partot mosó vízmozgásoktól hatalmas cunamikig evolválódnak a film végére. Olyan szökőárakra gondolok, aminek a néző nem is tudja elhinni létezését, mert olyat még a hírekben sem nagyon látott. Ilyen az utolsó, vízválasztó konfliktus, ahol a folyamatos feszültség fokozással a kis dobozból szívószálas gyümölcslé szürcsöléstől, a falat beverésén és a „bár megdöglenél” felkiáltáson keresztül egészen, a földön térdelve zokogásig jutnak, mindezt körülbelül 5 perc alatt. Az ilyen és ehhez hasonló megoldások sokat vesznek el a film realitásértékéből, ami azért tekinthető hiányosságnak, mert már a filmvászonnak is „ilyen az élet” szaga van, azonban vannak olyan témavezető eszközök is, amik viszont a teljes hitelesség érzetét kölcsönzik a látottaknak. Hogy mire lehet gondolni pontosan? Hogy a karakterek szemében sem teljesen kiélezett a vita, a másik fél számukra nem kap kizárólagos protagonista vagy antagonista szerepet. Amikor Charlie megérkezik Nicole anyósának Los Angeles-i otthonába, hogy rövid időt töltsön kisfiával, nem a teljes undort és megvetést kapja feleségétől – amit azért egy szokványosabb hollywoodi narratívánál szinte elvártnak tekinthetnénk – hanem a nyakába ugrik örömében, mikor megtudja, hogy darabját a Broadway színpadára viheti.

(via)

A feketét és fehéret felváltotta a szürke

Legalábbis, ami a szereplőket illeti. A karakterek komplexek: Nicole egy szerető anya és tehetséges színész, azonban sokszor igazságtalan és döntésképtelen, amit mások irányításmániájával magyaráz. Annak ellenére, hogy azt beszélték meg, hogy nem kevernek a válási procedúrába külső erőket, ügyvédeket, vagy akárkit, a vége még is az lett, hogy Nicole elment egy sztárügyvédhez, aminek hatására férje is kénytelen volt szerezni egyet. Nagyon jó meglátásai vannak és az igazságérzete is rendkívül érzékeny, ez sokszor a saját oldalát erősíti:  a pereskedés során például eléri, hogy Los Angeles-i családnak tekintsék őket, annak ellenére, hogy a gyerekük születésétől kezdve New York-ban éltek. Ezt azzal magyarázza értetlenkedő férjének, hogy ő mindig is itt akart élni és a házasságuk alatt sokszor beszéltek arról, hogy gyakrabban jönnek Kaliforniába. Ezt az indokot pedig férje csak értetlenkedve hallgatja.

Charlie hasonlóan összetett, neki is megvannak a hibái.  Megcsalta a feleségét, és sokszor ellentmondást nem tűrően ragaszkodik a saját igazához. Nem engedte, hogy gyakrabban látogassanak Los Angeles-be, illetve hatalmas törés volt számára, hogy a gyerek nem annak akar öltözni Halloweenkor, aminek megbeszélték. Gyakran nagyon indulatos és türelmetlen fiukkal, azonban, ha nem az apró megnyilvánulásait nézzük, hanem a jobb célért tett szándékait (vagyis, hogy a fiú a legkevesebb sérüléssel ússza meg a válást) ő egyértelmű morális fölényt képvisel. Az ügyvédekkel való beszédben ő az, aki a legtöbbet foglalkozik vele, aki végül alkalmazkodik, és inkább szerez egy albérletet Los Angelesben is, hogy láthassa őt. Ami a legmeghatározóbb az egész történet során, az az, hogy végig hajlandó volt beszélni. A kezdetektől nyitott volt a problémamegoldásra, de a felesége végig elutasította. Az egyik zárójelenetben a fiával együtt elolvassák azt a levelet, amiben Nicole leírta, hogy miért szereti, de persze ezeket a gondolatokat sem hallhatja közvetlenül feleségétől, ami jól mutatja Nicole esszenciális hiányosságát, miközben egy picit igazságot is szolgáltat.

(via)

A Házassági történet alapvetően okos film, ami valóban nagyon törekedett arra, hogy egy nézőkhöz közel álló „aha” érzést keltsen. Formanyelvileg nem különösebben újító, bár egy-egy érdekes megoldással él, mint például a nyitószekvencia, vagy a kissé elidegenítő tükrös szerkesztés, ahol a házaspár által megélt oda-vissza váltogatott eseményeket látjuk, vagy éppen az éneklős jelenetek, amik kifejezetten szokatlanok voltak, főleg, ami Charlie-ét illeti. A közönséggel való kapcsolatteremtése változó, hiszen a néző egyes képsoroknál, azon kaphatja magát, hogy már percek óta meg sem moccant, bizonyos jeleneteknél pedig kétségbeesetten kereshet egy másik tekintetet, biztosításként, mivel egészen szürreális eseményeket futtatott végig (ilyen például a gyámügyes nő esete, amikor Charlie-t ellenőrzi a válás után és igencsak furcsán viselkedik). Azonban a film nagy ereje, az a karakterek reális kiszámíthatatlanságában rejlik, mert valahol mi is ilyenek vagyunk, de talán hajlamosak azt hinni, hogy nem. És pontosan ezért nem beletörődés filmet nézünk, mert senki sem akarja elfogadni, hogy az egyáltalán lehetséges.

 A bejegyzés szerzője Papp Johanna, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Vannak, akik szerint az „itt és most” színházi élmény nagyobb élvezeti értékkel bír, mint egy adag pattogatott kukoricával végigizgult film. Mások pedig épp a rohamosan fejlődő mozis technológiát részesítik előnyben: a mozgó ülések és egyéb környezeti hatások ráadásul a hagyományos, audiovizuális filmszínházi élményt többszörösen felülmúlva teszik a történet részévé a nézőket. Vannak történetek, melyek mindkét befogadó típushoz óriási sikerrel jutnak el: ezekből válogattunk. 

A listánk egyben programajánló is a hosszú, téli estékre - de mielőtt belekezdenénk, íme néhány érdekesség a színház és a film történetének összefonódásairól.

A 19. századi színházi műfajok, mint például a melodráma és a vaudeville hatással voltak a film kialakulására.

A filmesztéták egy része úgy gondolja, hogy a film a színházhoz áll a legközelebb, míg a másik tábor szerint az irodalom vagy a képzőművészet fontosabb szerepet játszottak a kialakulásában. Bárhogy is van, az biztos, hogy nem csupán a színház hatott a mozgóképek világára, hanem fordítva is: a filmek elterjedése után a két művészeti forma termékenyen és kölcsönösen befolyásolta egymást. Ez olyannyira igaz, hogy sok esetben már nem tudjuk egyértelműen visszakövetni, hogy mi hatott mire: legfeljebb egy-egy rendező, alkotó munkásságát elemezve lehet irányvonalakat megállapítani ezzel kapcsolatban. A színpad és a mozivászon kapcsolatát ezen kívül mi sem bizonyítja jobban, minthogy számos rendező, író, színész és színésznő mindkét területen sikerrel van jelen. 

Ha a két műfaj közötti különbségek kerülnek szóba, akkor az összehasonlítás kiindulópontja gyakran az, hogy míg a film rögzített, addig a színházban élő kapcsolat van a színészek és a közönség között, és itt a véletlen is közbeszólhat. Mindez persze egy egészen más befogadói élményt eredményez. 

A kérdést, miszerint a színház, vagy a film alkalmasabb-e egy-egy történet átadására, semmiképp nem szeretnénk most megválaszolni, helyette jöjjön az összeállítás azokról a művekről, melyek a deszkán és a vásznon is megállják a helyüket. 

1. A szív hídjai

A véletlen találkozásból kialakuló megrendítő szerelem története, mely Robert James Waller: Madison megye hídjai (1992) című nagy sikerű regényéből született, az egész világot meghódította. A filmvásznon Meryl Streep és Clint Eastwood, a Belvárosi Színházban Udvaros Dorottya és László Zsolt személyesítik meg Francesca Johnsont, az Olaszországból Amerikába költöző, terveit családjáért feladó nőt, és Robert Kincaidet, a National Geographic számára a környék fedett hídjait fotózó férfit. Négy együtt töltött nap, egy szenvedélyes szerelem és egy felkavaró történet, melyet akár olvasunk, akár nézünk, mindig örök klasszikus marad. 

2. Üvegfigurák

A világhírű amerikai drámaíró, Tennessee Williams négyszereplős művét memory playként (emlék-játékként) definiálja. Az Üvegfigurákkal aratta első nagy színházi sikerét, mellyel az 1945-ös bemutató után elnyerte a New York-i Színikritikusok Körének díját (New York Drama Critics Circle Award). A darab alapján született adaptációkban a főszereplő Amandát olyan híres színésznők alakították, mint Katharine Hepburn, Jane Wyman, Jessica Lange és Sally Field. A Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében láthatjuk az előadást, mely az álmokkal, vágyakkal, gyöngeséggel terhes emberek vívódását mutatja be a céltudatosan törekvők elérhetetlen társadalmával szemben. A sivár valóság elől álomvilágába menekülő, zárkózott Laura egyetlen mentsvárának üvegfigura-gyűjteményét tekinti. Anyja és bátyja, Tom élete is illúziókkal teli, melyet felkavar Laura egykori szerelme, Jim látogatása.

3. Naptárlányok

Tim Firth igaz történeten alapuló darabjából készült filmet 2003-ban mutatták be Felül semmi (Calendar Girls) címmel, Helen Mirren és Julie Walters főszereplésével. Hazánkban a Pesti Magyar Színház tűzte műsorára a prózai változatot, melyben olyan kiváló színésznők játszanak többek közt, mint Igó Éva és Hegyi Barbara. A történet szerint az angliai kisvárosban, Rylstone​-ban élő nők gyűjtést rendeznek azért, hogy a helyi kórház onkológiai osztályára a várakozóknak kanapét vehessenek. Ehhez pénz kell, ezért az éves nőegyleti naptárban most ők pózolnak, méghozzá meztelenül. A történet fő üzenete nagyon is aktuális: megmutatja, micsoda erőt tudnak képviselni a nők, ha összefognak (ld. Time’s Up mozgalom).

4. Életrevalók

A 2011-ben bemutatott francia sikerfilm, az ejtőernyős balesete után tolószékbe kényszerült gazdag arisztokrata, Philippe és az otthoni ápolójának fogadott, börtönviselt Driss megható barátságának története szintén valós eseményeken alapul. Egymás elfogadásának tanulságos meséje ez, melynek színpadi adaptációját a magyar közönség a Játékszínben láthatja először, Horgas Ádám rendezésében.

5. Dorian Gray

Oscar Wilde, a XIX. századi angol irodalom híres-hírhedett szerzőjének kultikus regényéből (1890) készült angol filmdrámát 2009-ben mutatták be. A misztikus történet a gazdag, kicsapongó életet élő fiatalemberről, aki még a lelkét is eladná az örök fiatalságért, valóban színpad után kiált. Várkonyi Mátyás, Ács János és Gunar Braunke 1990-ben készített megrendítő musicalje Németország és Anglia után a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában, Réthly Attila rendezésében kerül színpadra.

6. Nők az idegösszeomlás szélén

A nyolcvanas években robbanásszerűen tört be a filmes szakmába Pedro Almodóvar. A női nemet dicsőítő, 25 díjjal jutalmazott Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988) című alkotása szinte azonnal a kultfilmek sorába emelkedett. Pepa, a szinkron színésznő, akit szeretője, Ivan nemrégiben elhagyott, Candela, kinek barátjáról kiderült, hogy terrorista, Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint fiúk, Carlos és annak menyasszonya Madridban, 1987-ben kaotikus forgatag közepette keresztezik egymás életét. A fordulatos történet temperamentumos, latinos zenével fűszerezett színpadi adaptációját, mely egyedülálló humorral mutatja be a nők örömeit és keserűségeit, a Budapesti Operettszínház művészei előadásában láthatjuk az Átrium Film-Színházban.

7. Háború és béke

Lev Tolsztoj világhírű regényét (1869) King Vidor filmesítette meg Audrey Hepburn, Henry Fonda, Anita Ekberg és Mel Ferrer főszereplésével, mely 1969-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-díjban részesült. A vígszínházi változatot Helen Edmundson adaptációja alapján Alekszandr Bargman állította színpadra. A regényt már a Tolsztoj-korabeli közönség is rajongással fogadta, melyben szenvedélyes szerelmek, tragédiák, születések és halálok történetein keresztül nyer a befogadó betekintést kelet és nyugat, Európa és Oroszország máig változó kapcsolatába.

8. Nem félünk a farkastól

Edward Albee Who's Afraid of Virginia Woolf? című, a huszadik század egyik legszebb, legmaradandóbb drámájából (1962) készült 1966-os amerikai film négy Oscar-díjat is nyert, köztük a legjobb női alakításért az egyik főszereplő, Elizabeth Taylor vihette haza az aranyszobrot. A kibontakozó történet szellemes tréfákból tragikomikus élveboncolássá fajuló jelenetei éppúgy szólnak a „házasság börtönéről”, mint két ember összetartozásáról. A Centrál Színházban Básti Juli, Rudolf Péter, Ágoston Katalin és Schmied Zoltán viszik színre az Albee által oly szórakoztatóan ábrázolt, kegyetlen emberi játszmákat.

9. Frida

„Merj élni, meghalni bárki tud!” – mondta Frida Kahlo, a 2002-es amerikai-kanadai életrajzi filmben Salma Hayek által alakított világhírű mexikói festőművésznő, aki tragikus élete ellenére beteljesítette sorsát. Szertelenség, kicsapongás, szörnyű tragédiák, egy életre szóló szerelem és meghökkentő festmények története ez, mely Hayden Herrera Frida Kahlo: The Paintings című regénye alapján született. A Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház összművészeti produkciója az Átrium Film-Színházban tekinthető meg Gubik Petrával és Gryllus Dorkával a címszerepben.

10. Anna Karenina

Szintén egy klasszikus. Lev Tolsztoj regénye (1878) a női nem erejének, szépségének és kiszolgáltatottságának eposza, melynek címszereplője a világirodalom egyik legjelentősebb női főhőse. 2012-ben Keira Knightley alakította a filmvásznon a szellemes, gyönyörű nőt, aki a korabeli moszkvai szalonok szokásai szerint idősebb férfi feleségeként él, ám szenvedélyes szerelemre lobban egy daliás huszártiszt iránt. A botrányt kavaró kapcsolat hatására Anna élete tragédiába fordul, melyet a Madách Színházban bemutatott, azonos című musical dallamvilága a történet szépségét kiemelendő, még emelkedettebbé tesz.

Bónusz: Lost In London

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a két Oscar-díjra és négy Golden Globe-ra is jelölt Woody Harrelson történelmi tettet hajtott végre: a világ első élő filmjét forgatta. Első hallásra talán arra gondolunk, ez semmiben sem különbözik a színházi előadások közvetítésétől, azonban itt másról van szó. Színészként és rendezőként is közreműködött a Lost In London című 100 perces angol vígjátékban, melyet egy kamerával, 14 különböző helyszínen egy harminc fős stábbal készített, és 550 amerikai moziban vetítettek élőben, 2017. január 19-én. 

Nos, színház vagy mozi? :)

képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen