A nyomtatott újságokat már régóta temetik, mondván, hogy a végórájukat élik. De a nyugati országokban még mindig vannak olyan print lapok, amelyek több milliós példányszámot produkálnak minden egyes nap. Ilyen eladási számok mellett miért is a gondolkodnának a megszűnésben a tulajdonosok? 

A tájékoztatás koronázatlan királya több száz éven keresztül a nyomtatott média volt, melynek hegemóniáját először rádió, majd a televízió kezdte ki, később pedig az internet ejtett sebet népszerűségén. Az online média elterjedése (azaz a 2000-es évek eleje) óta a print sajtótermékek eladása világszerte csökken: napilapokat, hetilapokat és magazinokat is kevesebbet vásárolnak az emberek. A jóslatok ellenére nem szűnt meg ez a tájékoztatási forma, sőt, vannak időszakok, amikor az eladások visszaesése lelassul. Sokan még mindig szívesen olvasgatják a hasábosan tördelt, régi vágású betűtípussal írt híreket, érzik a print presztízsét - lehet, hogy ez az érzés játszik szerepet abban, hogy a print lapok még hosszú évekig a piacon maradnak. 

Mutatunk néhány euroatlanti napilapot, amelyek a mai napig a tájékoztatás fundamentumát jelentik hazájukban. 

The New York Times

Ha a hírlapok kerülnek terítékre, valószínűleg sokaknak a The New York Times jut eszébe először. Nem véletlen hiszen a – mértékadó és mértéktartó stílusa miatt „a szürke hölgy” becenevet viselő – újság a második legnagyobb példányszámban eladott hírlap Amerikában. A hivatalos számok szerint tavaly csaknem 2 101 611 darabot adtak el belőle hetente: ebben benne vannak az amerikai és nemzetközi kiadások is, a vasárnapi számok viszont nem. 

1851-es alapítása óta a lap a nyilvánosság egyik sarokköve az Egyesült Államokban. Az eddig megnyert 127 Pulitzer-díj rekordnak számít, és ott van még az újságról elnevezett személyiségi jogi törvény is, a „New York Times szabály”. Ez azt írja elő, hogy Amerikában a közszereplőknek nem elég azt bizonyítani, hogy az újság valótlanságot állított: felelősségre vonás csak akkor van, ha az újságíró szándékosan hazudott, és ez bizonyítható. A jogszabálynak köszönhetően 1964 óta nem veszítettek el egyetlen sajtópert sem. Ebben a lap hangvételek is közrejátszik: a kimért, higgadt stílus a kezdetektől vezérelv.

Az első példány vezércikkében így írt fogalmazta meg a lap politikai beállítottságát az akkori főszerkesztő „Konzervatívaknak kell lennünk minden olyan esetben, amikor a konzervativizmus a közjót szolgálja, és radikálisok leszünk mindenben, ami szerintünk radikális hozzáállást és reformot kíván.” A jelmondat a független médium toposzát hirdeti, melyben a bökkenő az emberi tényező lehet: valakinek ugyanis mindig el kell döntenie azt, hogy pontosan melyik témák szolgálják azt a bizonyos „közjót”.

A baloldali címlap a 9/11-es terrortámadások után, a jobboldali pedig Donald Trump 2016-os elnökválasztási győzelme után született. (via) 

USA Today

Al Neuharth médiamogul egy piaci rést kihasználva hívta életre 1982-ben az USA Today-t. A német származású milliárdos rájött, hogy a könnyen emészthető híreknek van vásárlópiaca, ezért a The New York Times hírtematikájára építkezett, de egy sok diagrammal, táblázattal és fotóval ellátott színes újságot hozott létre. Az eredmény egy laza stílusú sajtótermék lett, ami korántsem bulváros, de nem is olyan szigorú, mint a „szürke hölgy”. Az újvonalas elképzelés meg is hozta a várt eredményt: az USA Today Egyesült Államok legnagyobb példányszámú lapjává nőtte ki magát rövid időn belül. Tavaly például 2,278,022 darabot adtak el belőle hetente átlagosan.

Érdekesség, hogy a színes szagos hírtálalás nem aratott osztatlan sikert és a McDonald's gyorsétterem lánc nyomán „McÚjságnak” bélyegezték a kiadványt.

 (A 911-es terrortámadás másnapján megjelent lapszám volt az USA Today történetében a legsikeresebb, több mint 3 millió példányszámot adtak el belőle, via)

Az USA Today gyors sikerét többek között annak is köszönheti, hogy kihasználták a '80-as évek technikáját a lap terjesztésénél. Például az újságosok mellett lapárusító automatákból is hozzá lehetett jutni, továbbá repülőtereken és szállodákban is terjesztették. Ehhez hozzájön az is, hogy az USA Today volt az első, amely műholdas távközlés segítségével a végső kiadását egyszerre több helyre is eljuttatta az Államokban, így a legfrissebb híreket tudták közölni szerte az országban.

The Sun

1964 szeptember 15-én jelent meg először, miután a Daily Herald című hírlapot felvásárolta és átnevezte a konzervatív ausztrál-amerikai médiamágnás, Rupert Murdoch News Corporatin nevű vállalata. A névcsere mellett a tartalom is gyökeresen megváltozott: a korábban szikár tényekre építő hírlap a bulváros vonalat vitte tovább. Ez a pálfordulás a hírnévig repítette a lapot: a The Sun hosszú éveken át a brit piac legnagyobb példányszámában eladott napilapja volt, egészen addig, amíg idén januárban meg nem előzte a Metro. A hivatalos számok szerint a lapból átlagosan 1,545,594 példányt adtak el minden egyes napon 2018-ban.

(A bal oldalon a Brexit népszavazás előtt a EU-ból való távozásra szólítja fel olvasóit, jobb oldalon pedig a 2017-es parlamenti választások előtt a Munkáspárt miniszterelnök jelelöltjét egy szemeteskukában ábrázolja a lap. via)

A bulvár hallatán a The Sun esetében nem csak a sztárvilág szereplőinek hétköznapjairól szóló cikkre kell gondolni, hanem a kőkemény politikai bulvárra: laza stílusban megírt, könnyen befogadható pártpolitikai propagandára. A lap működésének több mint 50 éve alatt véletlenül sem próbálta leplezni,  hogy a brit Konzervatív Párt szekerét tolja. Több esetben már az olvasóknak is kellemetlen volt az, hogy a lap milyen nyíltan kiszolgálja a jobboldali politikai tömörülést: például amikor 1982-ben teljes mellszélességgel kiálltak Margaret Thatcher Falkland-szigeteki háborúja mellett. A lap szó szerint a címlapjain ünnepelte, ha az izomerős brit flottának sikerült elsüllyesztenie egy-egy alig felfegyverzett argentin hadihajót. A lap politikai szerepvállalása pedig azóta csak még karakteresebb lett – ahogy azt a mellékelt címlapok is mutatják.

Le Figaro

Sanzonénekes és író – politikus is van a lap elődjének 1826-os alapítói között, bár akkoriban még nagyon más volt a formátum: a szatirikus, kisméretű, mindössze négy oldalas hetilapot a fővárosban adták ki, bár sok szám egyszerűen kimaradt. Volt, hogy hivatalosan szünetelt a kiadása, többször sikertelenül próbálták újraindítani, 1854-től az irodalom erősen meghatározta a profilt. Szójátékaik, anekdotáik, pletykáik óriási sikert arattak, jó darabig elkerülték a vitás ügyeket és ezzel együtt a cenzúrát.

A hatodik szám (via)

A lap sorsa a 20. században regényesen alakult: nevek és székhelyek váltották egymást, 1914-ben a főszerkesztőt egy cikk miatt meggyilkolták. Több, véres háború bemutatásában vállaltak szerepet, kontinensen innen és túl. Az egyik legolvasottabb francia, jobbközép beállítottságú napilap szerint: „Ahol tilos a kritika, ott őszinte dicséret sincsen”.

Corriere della Sera

Olaszország egyik legolvasottabb napilapjának története 1876 februárjában kezdődött, amikor a La Republica című politikai lap igazgatója és szerkesztője, Eugenio Torelli Viollier és Riccardo Pavesi úgy döntöttek, hogy új napilapot indítanak Milánóban. A friss számok esténként jöttek ki, az aznapi országos és nemzetközi hírekről számoltak be – nem véletlenül lett az újság neve magyar fordításban "esti kurír". De van egy másik népszerű megnevezése is a 20. század elejére országos terjesztésűvé váló lapnak: sokan csak "solferinoi újságként" emlegették, miután a kiadó székhelye a Via Solferino lett. 

Első, gyerekeknek szóló kiadásuk 1908-ban jelent meg: ez egy heti képregénysorozat volt, mely játékosan próbálta közel hozni a kicsikhez a tudományt és az irodalmat. Egyedi és újszerű kezdeményezés volt azokban az időkben. 

(via)

1946-ban politikai okokból menesztették az antifasiszta főszerkesztőt, a vezetés innentől deklaráltan jobboldali volt. Az '50-es években a konzervatív, antikommunista hangvétel uralkodott, a következő évtizedben más liberális szellemiségben működött tovább a lap, melyet Silvio Berlusconi idején kormánykritikus médiumként tartották számon.

El País

Ha a Diaro 16 főszerkesztője összefog a napilap munkatársaival, akkor közösen adhattak volna ki egy kiadványt a demokrácia védelmében az 1981-es katonai puccskísérlet alatt. De mivel ez nem történt meg, az akkoriban még csak ötödik éves El País volt az első lap, amely már az éjszaka alatt demokráciapárti különszámmal jelentkezett - és ezzel beírta magát a spanyol médiatörténetbe.

(via)

A fekete-fehér, szövegközpontú felépítés az alapítástól fogva jellemzi a lapot, de ma már modernebb betűtípust használnak és színes felvételek is feltűnnek. 

Bár az elmúlt évtizedekben jócskán adódtak nehézségek, az El País továbbra is vezető pozícióban van. A politikai tényezők mellett a szakmai színvonal is hozzájárult a lap presztízsének növekedéséhez: a minőség ellenőrzésére belső követelményrendszert alakítottak ki, kiadtak egy stíluskönyvet és bevezették az olvasói ombudsman intézményét. 

Süddeutsche Zeitung

Mit szokás még a napilapok mellett temetni? A kultúrát. De itt egy bizakodásra okot adó jelenség azok számára, akik mindkettőt igénylik: Németország egyik legnagyobb napilapja az elmúlt évtizedben stabil tartópillérévé tette a kultúra rovatot. Igazi publicisztikai csemegéket, többek között glosszákat is közölnek, de a lap népszerű szerzői is rendszeresen jelentkeznek vezércikkekkel. 

A lap olvasói 1946-ban (via)

A müncheni kiadású napilapot 1945 októberében kifejezetten azzal a szándékkal alapították, hogy fontos véleményformáló platformmá váljon. Politikai irányzatát tekintve baloldali orgánumként tartják számon. Markáns ismertetőjele az is, hogy egyáltalán nem spórolnak a karakterekkel, legyen szó hosszú elemzésekről, vagy nagy riportokról. Mindemellett még a New York Times cikkeiből hétről összegyűjtenek egy mellékletre valót.