A natív hirdetésekről sokan még a szakmai sajtóban is félve vagy borúlátóan beszélnek, pedig nem feltétlenül ez a reklámmegoldás hozza el az újságírás halálát, sőt. Rögtön mutatunk is pár példát arra, hogyan lehet a natív hirdetésekkel szó szerint és átvitt értelemben is értéket teremteni. A főszereplő: a Netflix.
Első ránézésre a Wall Street Journal (WSJ) kolumbiai Medellín-drogkartell történetét bemutató anyaga nem semmi újságírói teljesítmény: videókkal, infografikákkal rendesen megpakolt feature, ami az eleve izgalmas témából érdekes sztorit farag.
Aztán feltűnik, hogy pár videó forrása a Netflix “Narcos” című sorozata, ami pont az adott kartellről szól. A figyelmesek a cikk tetején és alján könnyen kiszúrják az apró bannert is: a profi anyag valójában szponzorált tartalom, melyet épp a Netflix támogatott.
Önmagában is magas színvonalú médiatermék, ami észrevétlenül egy másik minőségi produktumot reklámoz: az online műsorsugárzó megbízásából készül WSJ anyag egy pozitív bemutató az utóbbi években egyre népszerűbb, úgynevezett natív hirdetésekre*.
Nem az első rodeó
A “kokainökonómia” fantázianévvel ellátott anyag csak a legújabb példa arra, hogy a Netflix leiskolázza a natív hirdetések piacát.
Első kalandozásuk a szerkesztői anyagokat és reklámot összemosó territóriumba a Wired magazin hasábjain született 2014 májusában: a “TV Got Better” című interaktív televíziótörténelmet azóta egyesek egyenesen az New York Times korszakos szerkesztőségi anyagához, a “Snow Fall”-hoz hasonlították.
Nem véletlen a párhuzam: akkoriban kezdett csak terjedni a mára az online újságírás magasiskolájának számító, fent már említett feature műfaj, ahol az olvasó, miközben lefelé görget a böngészőben, szövegen, nagyfelbontású képeken és videókon keresztül kap teljes, interaktív élményt az adott sztoriról.
Native is the new black
Időrendben a következő Netflixes natív hirdetés épp a New York Times-ban látott napvilágot, ahol a jól bevált receptet alkalmazva videóval, grafikonokkal és hanganyaggal kiegészített szöveggel mesélték el a nők helyzetét az amerikai börtönökben. Természetesen a szponzorált tartalom egyszer sem hívja fel az olvasó figyelmét, hogy tekintse meg a Netlix női börtönben játszódó sorozatát, az “Orange is the New Black”-et, csupán a New York Times-hoz méltó újságírói alapossággal járja körül a témát.
Született még Netlixes natív hirdetés a szolgáltató egyik leghíresebb saját gyártású sorozatához, az Emmy- és Golden Globe-díjas “House of Cards”-hoz is. Az anyag az itthon “Kártyavár” címmel sugárzott sorozat harmadik évadát vezeti fel az Egyesült Államok valós elnökeinek és first lady-jeinek kapcsolatát boncolgató elemzéssel. Claire és Francis Underwood nem, csak a Reagan- és Clinton-házaspár, továbbá Michelle és Barack Obama tűnik fel az Atlanticban megjelent cikkben.
A Netflixnek nagy bátorságra volt szüksége, hogy a mai napig vitatott natív hirdetések eszköztárával meséljen sztorikat, miközben magát reklámozza: az eredmény fent olvasható. A csatorna szponzorált tartalmai az elmúlt években sorra vizsgáznak jelesre, és adnak a többi hirdetőnek követendő példát. Egy amerikai blog által 2014-ben és 2015-ben is az év legjobb legjobb natív hirdetésének választott anyagaikból remélhetőleg pedig mások is tanulnak majd.
*A natív hirdetés olyan hirdetés, ami egy választott felületen tartalomként jelenik meg. A lényege, hogy jó sztorikkal ágyazzák be és teszik önmagukban is befogadhatóvá az általában a fogyasztók által terhesnek érzett és érdektelennek tartott reklámokat. Az ilyen írások, videók, kontentek kaméleonként illeszkednek az adott médium szerkesztőségi anyagai mellé, miközben természetesen feltüntetik, hogy nem szerkesztőségi cikkről, hanem fizetett tartalomról van szó.