A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Dark pattern – avagy félkarú rabló a zsebedben

2020. május 15. - KomMédia BME

Azt gondolhatnánk, hogy arra és annyiszor használjuk kedvenc digitális eszközeinket, amire és ahányszor mi azt szeretnénk. Ennek ellenére nem ritka, hogy céltalanul nyomkodjuk a telefonunkat, és gyorsan hozunk kevésbé átgondolt döntéseket annak használata közben. Ezt a helyzetet a „dark pattern” praktikák is kihasználják, amelyek manipulatív megoldásokkal vezetik meg a felhasználókat, különböző érdekek mentén. Milyen módszerekkel lehet befolyásolni a digitális felhasználási szokásainkat, és hogyan tehetünk ezek ellen? 

A kaszinókban található „félkarú rabló” játékgépek könnyen függőséget okozhatnak a szerencsejátékosok számára. Amikor meghúzzuk egy ilyen gépnek a karját, az agyunk izgalmi állapotba kerül, és lelkesedve várjuk, hogy vajon mekkora nyeremény üti a markunkat. Kombináljuk ezt az állapotot a gépek hangjával, színes-fényes megjelenésükkel és az agyunkban felszabaduló dopaminnal, és meg is van a függőség receptje. Minden egyes kör újabb izgalom, újabb lehetőség a nyereményre. Hiába tudjuk legmélyen belül, hogy minden bizonnyal ez nem jó nekünk, az agyunkban a színes fények és az izgalom élménye társul, ami könnyen rabul ejthet minket. Ez a jelenség – azaz, hogy vizuális élmények társulnak az agyunk által izgalmasnak vélt szituációkkal – sokszor előfordul, hiszen így vagyunk „huzalozva”: de ezzel az adottságunkkal befolyásolhatóvá válhatunk, és ezt sok helyen ki is használják.

Forrás: Simon Balázs

Figyelemből bevétel

Nem csak a kaszinók próbálnak minket rabjaikká tenni a figyelmünk megragadásával. Harry Brignull 2010-ben alkotta meg a dark pattern kifejezést, amely olyan tervezési megoldásokat foglal magába, amik manipulatív megoldásokkal a felhasználók döntéseit befolyásolják, természetesen az ezeket alkalmazó cégek javára. Megnéztünk egy videót és máris indul a következő; addig görgetünk kedvenc közösségi oldalunkon, ameddig csak akarunk, hiszen sosincs vége; és ha ma még nem nyitottad meg a kedvenc játékodat, jön is az értesítés a telefonodra.  Ezek mind olyan megoldások, melyek olyan dolgok felé terelnek minket, amit nem biztos, hogy magunktól is csinálnánk. A mindennap használt appjaink pedig ezeket kihasználva próbálnak minket minél jobban megragadni. A gazdaság számára kiemelten fontos lett a fogyasztók figyelme – erről szól az attention economy elmélete, ehhez pedig tökéletes eszköz a zsebünkben lapuló, már-már hozzánk nőtt okostelefonunk.

És hogy ez miért jó a cégeknek? A kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni, hogyan lesz a felhasználók figyelméből bevétel egy vállalat számára.

A Facebook keresete jórészt a hirdetésekből származik. Minél több időt töltünk valamelyik alkalmazásuk használatával, annál több információt tudhatnak meg érdeklődési körünkről, ezáltal pontosabb hirdetéseket kapunk később, és természetesen többet is látunk. Mondhatni a figyelmünket értékesítik tovább a hirdetőknek. Az alkalmazásban töltött idő maximalizálását szolgálja az algoritmizált hírfolyam is, mely végtelen tartalommal lát el minket, és a kronologikus megoldással szemben mindig újabb és újabb hírekkel szolgál. Görgessünk a hírfolyam tetejére, és frissítsük azt — egy egyszerű kézmozdulat, majd egy töltést jelző indikátor, és máris elénk tárul megannyi váratlan, új dolog; pont, mint amikor meghúzzuk a félkarú rabló karját. Ezt az egyszerű mechanizmust pedig igazán sok felületen alkalmazzák, mi pedig gyakran észrevétlenül, rutinszerűen várjuk, hogy elénk táruljon az a megannyi ismeretlen újdonság, ezzel pedig az adott alkalmazás rabjává válva.

Manipuláció a kijelződön

Rengeteg alkalmazás zúdít ránk sok-sok értesítést a nap folyamán. Az értesítések alapvető célja, hogy releváns információkkal lássanak el minket — például hogy egy kollégánk elküldte emailben a korábban kért fájlt, vagy, hogy hamarosan érkezik a várva várt csomagunk. Az elmúlt években azonban jelentősen elterjedtek a kevésebb információ értékű értesítések is. A profilképünkre egy új reakció érkezett, egy ismerősünk megosztott egy bejegyzést, vagy éppen a metrón töltött unalmas perceinkben használt játékunkban megjelentek a karácsonyi pályák. Valóban fontosak számunkra ezek az üzenetek? Nem feltétlenül, viszont a telefonunk felvillanó kijelzője és az értesítés piros pöttye megint csak izgalmi állapotba varázsolja az agyunkat, várva a “jutalmát”, ami gyakran elmarad, hiszen csak egy jelentéktelen értesítés vár minket. Ez pedig megint csak egy olyan helyzet, amiből felhasználóként kevésbé profitálunk, a vállalatok pedig saját érdekeiket szolgálják telefonjaink kijelzőjének gyakori felvillantásával, hiszen akarva-akaratlanul rájuk fordítjuk figyelmünket, és potenciálisan üzleti értéket teremtünk számukra.

via

A függőség kialakításával próbálják a felhasználók figyelmét kihasználni, ennél azonban léteznek kevésbé markáns megoldások is. Például az agyunk a meleg színeket preferálja a hidegekkel szemben, ennek a ténynek a kihasználása is sok helyen visszaköszön a digitális világban gondoljunk csak logókra vagy gombokra; mindegyik más érzést vált ki belőlünk, és ez nem véletlenül van így. Az is előfordulhat, hogy egy alkalmazásban ugyanolyan színnel jelölnek egy egyszerű "Tovább” és egy “Fizetés” gombot, ezáltal közelebb kerülve a pénztárcánkhoz, természetesen számunkra észrevétlenül.

Az információ különböző módokon való megjelenítése is könnyen befolyásolhatja döntéseinket. Ez megjelenhet olyan formában is, hogy egy webshopban úgy van feltüntetve egy termék, hogy mi azt válasszuk, pedig számunkra nem az a legoptimálisabb. Ennek tényezői lehetnek ugyancsak a színek, de az elrendezés és a szöveg megfogalmazása is. Az is gyakori, hogy egy alkalmazásból egyszerre több megjelenést tesztelnek, “versenyeztetve” őket, hogy melyik éri el a vállalat számára kedvezőbb metrikákat; gyakran figyelmen kívül hagyva a felhasználói érdekeket.

A megoldás a tudatos felhasználás

Felmerül a kérdés, hogy tehetünk-e egyáltalán bármit az ilyen jelenségek ellen. Léteznek egészen extrém megoldási javaslatok is, de pár apró lépéssel is tehetünk a figyelmünk kizsákmányolása ellen. Az egyik legszélsőségesebb megoldás, hogy fekete-fehérre változtatjuk telefonunk kijelzőjét, egy egyszerű beállítás módosításával. Ezáltal elkerülhető, hogy a színek használatával befolyásolják a döntéseinket, annak érdekében, hogy csak az érdemi információra koncentráljunk. Azáltal, hogy a színek hiányában kevesebb inger éri az agyunkat, kevésbé fordulhat elő az, hogy elmélyedve és különösebb indok nélkül görgetünk telefonunkon, már-már függővé válva.

via

Mára már az Apple és a Google is felvállalta, hogy könnyen függőség alakulhat ki a zsebünkben lapuló telefonnal, ennek érdekében pedig olyan megoldásokat nyújtanak, melyekkel limitálhatjuk az azon eltöltött időt, vagy csak egyszerűen figyelemfelhívó jelleggel tájékoztatnak minket, hogy mikor és mennyit használtuk bizonyos felületeket. Ilyen megoldásokkal egyébként találkozhatunk a Facebook és az Instagram alkalmazásában is.

A legegyszerűbb megoldás pedig az, hogy átnézzük a telefonunkat és néhány beállítását. Célszerű csak azokat az appokat elhelyezni a főoldalon, amik számunkra leghasznosabbak, a többit pedig “messzebb” rakni. Vizsgáljuk meg az értesítések beállításait, tiltsuk le az automatikus, spam-szerű üzeneteket. A tudatos felhasználás egyszerű, de nagyszerű megoldás.

A manipulatív megoldások egyáltalán nem újak az emberiség számára, viszont az elmúlt évtizedben történt technológiai fejlődés és az életünk digitalizálódása egyre nagyobb teret ad arra, hogy gondolatainkat és tetteinket külső hatások befolyásolják. Az agyunk rengeteg impulzusnak van kitéve az online közegben, az itt történt interakcióinkat pedig egyszerűen mérhetik a szolgáltatást nyújtó vállalatok, ezeknek az adatoknak a felhasználása pedig nem minden esetben kedvező számunkra. Nehéz, sokszor akár lehetetlen, vagy éppen felesleges ezeknek az érdekeknek vizsgálata, az viszont belátható, hogy a tudatos és odafigyelő felhasználás a digitális eszközeink esetén is mindenképp hasznos. Legközelebb, amikor a telefonunkhoz nyúlunk, érdemes elgondolkozni azon, hogy pontosan mit is akarunk csinálni vele, és megfigyelni, hogy mindeközben hány helyen tudunk kizökkenni a folyamatból.

A bejegyzés szerzője Simon Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója.

 konzerv.png

A társkeresés evolúciója a médiában, avagy: így csinálták az ősök

21. századi fejjel szinte egyértelmű, hogy állandóan a kezünkben az okostelefonunk, ahogy az is evidens, hogy lassan már mindent azon keresztül csinálunk. Közösségi média, e-mailek, zenék, videók, banki utalások, repülőjegy foglalás, kaja rendelés, hírolvasás, ismerkedés… Ismerkedés? Bizony, még az ismerkedés is! Vajon mit csináltak anno anyáink és apáink, ha már nálunk sem ment a face-to-face kapcsolatteremtés, és még Tinder sem volt? Vegyük sorra, hogy ismerkedtek ők!

A rendszerváltás előtti időkben, mikor Magyarországon közel s távol nem hallottak még az internetről, ugyan úgy működőképes randi-iparág alakult ki, az akkori technikai lehetőségekhez mérten, mint amit ma is ismerünk.

1_6.jpg

(via)

Hetvenes évek: a társkereső hirdetések virágkora

A '70-es évektől kezdve a magyar politika is nagy hangsúlyt fektetett a társas magány felszámolására. Olyan kényes témák kerültek be a köztudatba, mint a válás, az újraházasodás, a gyermekelhelyezés kérdése, a házasság nélküli együttélés vagy a fiatalon (18-21) kötött házasság. A nyilvános kommunikációban is visszaköszöntek ezek a témák, amikre megfelelő csatornát biztosított a nyomtatott sajtó, azon belül is az apróhirdetések. A legtöbb '70-es években nívósnak számító napi- és hetilap több száz hirdetést közölt le minden megjelenés alkalmával.  Ezekben mind a nőkre mind pedig a férfiakra jellemző volt, hogy gyakran hangsúlyozták végzettségüket, anyagi hátterüket, az általuk elvárt egzisztenciális helyzet milyenségét, valamint egyéb elvárásokat a másik felet illetően.

„Önhibáján kívüli elvált férfi keresi önálló keresettel rendelkező, 45-50 év közötti, kirándulást és sportokat kedvelő társát házasság céljából!”

Érdekesség, hogy nagyon sok esetben a negatív tulajdonságok is előkerültek egy-egy párkereső bemutatkozásában, ami kifejezetten ellent mond a mai bemutatkozási szokásoknak. 

Miért ekkora a különbség 50 év távlatában?

Az ismerkedési folyamat egykor kifejezetten lassú volt, hiszen a lapszám megjelenésétől függött a hirdetés megjelenése is, így ha valaki nem szeretett volna felesleges köröket futni, célszerűbb volt már az elején őszintének lenni. Másrészt a hirdetések fénykép nélkül, anonim jelentek meg, csak egy jelige tartozott a feladóhoz, így nem igazán tudták lenyomoznia másikat az ismerkedők, és erre a hirdető-irodák is odafigyeltek. (Mai fejjel belegondolva, adatvédelmi szempontból sokkal biztonságosabban ismerkedhettek anno az emberek, mert míg az irodák odafigyeltek az ügyfeleikkel szembeni teljes diszkrécióra, addig az újságok a teljes anonimitást garantálták. Ma már annyi adatot tárol el rólunk egy-egy online rendszer, hogy szinte lehetetlen ez a fajta „arcnélküliség”.)

A kérdés persze az, mennyire lehetett sikeres ez a fajta ismerkedési módszer, hiszen az újsághirdetéseken keresztül ismerkedők életkora 18 és 71 év közötti tengelyre volt tehető. Bár ma is több korosztállyal lehet találkozni a társkeresés piacán, az interneten lévő fórumok gazdagságának köszönhetően, életkor -specifikusan elkülönülnek a szereplők.

Mesélj magadról 90x50 milliméterben!

A lapok fizikai korlátai is meghatározták, hogy mennyi hirdetés kerülhetett bele egy számba. Ebbe a viszonylag szűk keretbe (ami körülbelül 35-40 szót engedélyezett) kellett beleillesztenie magát egy hirdetőnek, ami csak még inkább nehezítette a nagy Ő megtalálását, mert volt, hogy nap szinten 70-80 hirdetés is megjelent egy lapszámon belül. Mindehhez vegyük hozzá, hogy fénykép nélkül kellett kitűnniük a tömegből, ezért valószínűleg a „29 éves, autóval, önálló fizetéssel rendelkező egyetemet végzett pénzügyi szakember keresi párját” nem mondhatott túl sokat az újságot kezében tartó nőnek. 

5_4.jpg

(via)

Fényképes társkereső irodák: mint a mai ingatlanirodák

Valóban hasonlóan nézhettek ki a házasságközvetítő irodák, mint ma egy-egy ingatlaniroda. Az ember bement, elmondta milyen társat keres (már-már vicces belegondolni, hogy ma ugyan ezt csináljuk, ha lakást néznénk: négyzetméter, elhelyezkedés, újépítésű vagy sem, első tulajdonos, esetleg használt lakás…) és az iroda megpróbálta a paraméterek mentén megkeresni az emberek számára a tökéletes társat, mindezt úgy, hogy fényképes profilokat mutatott az érdeklődőnek.

A '80-as évekre már egyértelmű volt a szocialista éra számára, hogy intézményes keretek között még inkább hatékonnyá tehetik a pártalálást, így születtek meg azok, az aktuális korban neves és elismert irodák, mint mondjuk a Négy Évszak Társközvetítő és számos társa, mely a rendszerváltásig uralta a randipiacot.

"Mennyibe fájt” a szerelem?

Ha a 21. század emberének azt mondanák, hogy már pedig súlyos pénzekért lehet csak jelen a Facebookon, vajon akkor is regisztrálna? Vagy ha valaki előfizetési díjat szedne a Tinder-profilért, akkor is fent lennénk? A kérdés talán megválaszolatlan marad, hiszen ezt szoktuk meg, szinte evidens, hogy ezek ingyenes alkalmazások. Nem is olyan régen, viszont, az akkori fizetésekhez mérten, viszonylag nagy összeget kellett a randizásra elkülöníteni.

Egy kiló kenyér árából 3 lapszámra futotta

1975-ben egy Magyar Nemzet 1 Forint 20 Fillérbe került, míg egy kiló kenyérért 3 Forint 60 Fillért kellett fizetniük az embereknek.

Év (január)

Újság ára/ lapszám

Egy kg fehérkenyér ára

Darab hirdetés/ hónap

1970 80 fillér 3 Forint 60 Fillér 766 db
1975 1 Forint 20 Fillér 3 Forint 60 Fillér 1275 db
1980 1 Forint 20 Fillér 5 Forint 40 Fillér 865 db
1985 1 Forint 80 Fillér 10 Forint 50 Fillér 617 db
1990 4 Forint 80 Fillér 20 Forint 453 db
1995 19 Forint 50 Fillér 86 Forint 90 db
2000 59 Forint 118 Forint 11 db (+ telefonos társkeresés: 282 db)
2005 145 Forint 173 Forint 25 db
2010 145 Forint 244 Forint 14 db
2015 149 Forint 274 Forint 6 db

 

A Magyar Nemzet árának és hirdetési számának viszonyítása a fehérkenyér árához 1970 és 2015 között. A szerző saját kutatási eredményei, a Központi Statisztikai Hivatal és az Arcanum adatai alapján. 

A társkereső irodák ennél az árnál jóval magasabbal dolgoztak, mely „megbízásonként” változott. Aztán jött a rendszerváltás, majd a társkereső irodák is megismerték az internet adta lehetőségeket. Térhódításának köszönhetően így már online is jelen tudtak lenni a hirdetési piacon. Ugyanakkor mindemellett számolniuk kellett a megjelenő konkurenciával is: ezek voltak a különféle társkereső oldalak, melyek a mai napig több-kevesebb sikerrel működnek.

Ingyenes társkeresés az online világban

Bár az internethez való hozzáférés a 2000-es évek elején már sokak számára adott volt, a jövedelem, iskolai végzettség, vagy éppen a hozzáértés még gyakran korlátozta az elérést. Minél inkább szerves részét képezte az internet a mindennapoknak, annál nyilvánvalóbb lett, hogy az online randizás is el fog terjedni. Azonban, sok esetben az idősebb generáció kiszorult erről a piacról a technika ismerete hiányában, és jószerével a 18-45 éves korosztály regisztrált ezeken az oldalakon.

3a.jpg

(via)

Idővel több tucat oldal jelent meg, köztük sok tematikusan, fiatalabb vagy idősebb generációra koncentrálva, de voltak más preferenciák mentén megszülető portálok is. Egyesek az egyszerű ismerkedésre, míg mások a komoly párkapcsolatokra, már-már házasságra specializálódtak, és megint mások az alkalmi, futó kapcsolatoknak biztosítottak online teret. Az oldalak többsége ingyenes volt, pusztán regisztrációhoz kötött, ez azonban minimális ráfordítás igényelt a korábbi több körös hirdetésfeladáshoz és irodalátogatásokhoz képest.

Zsebre vágható ismerkedés: a Tinder kora

Az emberek vagy bevallják, vagy sem, de sokaknak ott lehet letöltve a telefonján a rózsaszín ikonú alkalmazás, ami ötvözte magában az összes eddigi internetes randioldalt. A tematizálás helyett lehetőséget biztosít a felhasználónak, hogy maga döntse el, hogyan szeretne ismerkedni. Annyiban persze könnyebb dolga van az embernek az újságokkal és internetes randioldalakkal szemben, hogy helymeghatározás segítségével találhatnak potenciális partnereket a felhasználók, az általuk beállított távolsági (2-160 km) paramétereik segítségével és életkori (18-50+) korlátok, valamit a keresett nem (férfi, női, férfi és nő) is egyértelműen kiválasztható.

Egy 2016-ban végzett tanulmány szerint a 18 és 24 év közötti amerikai fiatalok 27%-a már kipróbált bárminemű randi-alkalmazást.

Mivel a fiatal generáció lényegében okostelefonnal a kezében jött világra, egyértelmű, hogy rájuk erősen hat az online tér csábítása. Az életvitelszerű használatnak köszönhetően többségében a fiatalok fognak ezekre a felületekre regisztrálni vagy átjelentkezni.

2_5.jpg

(via)

Bejelentkezés Facebookkal

Talán sokaknak ismerős a mondat, amit a két alkalmazás között dob fel számunkra a rendszer. Az új profil regisztrálása helyett, mindenki használhatja a már bejáratott Facebook account-ját. A mezei felhasználó úgy gondolhatja, hogy ezzel időt és energiát spórol meg, hiszen nem kell minden adatot újra bepötyögnie magáról és a mindössze 500 karakternyi bemutatkozás is kiszélesíthető, ha az alkalmazáshoz rendeljük Facebook esetleg Instagram vagy Spotify oldalunkat. Az alkalmazás részéről meg pláne érthető, hogy mindezt a lehetőséget megadja számunkra, hiszen így a Facebookon megosztott összes adatunkat megtekintheti, függetlenül attól, hogy az email címünkről, nemünkről, vagy éppen a tegnap este megosztott cicás videóról van szó. Ha most eltekintünk az online szabályozással és adatvédelemmel kapcsolatban felmerülő kérdésektől, egyértelmű, mennyivel könnyebben tudjuk magunkat online bemutatni, semmint egy pár négyzetcentis papírfelületre korlátozódni. Ahogy az is, hogy annyira hozzászoktunk a technikához és annak gyorsaságához, hogy lassan a pár percig válasz nélkül hagyott üzenetet sem tudjuk elviselni, nemhogy a következő lapszám megjelenését.

Ha ezt anyád látná…

Valószínűleg anyáink és nagyanyáink csak kapkodnák a fejüket, ha valóban részleteznénk számukra, hogy is ismerkedünk ma 21. században. A képernyő jobbra- balra húzogatása mögött mégis valahol ugyanaz motiválhat bennünket is, mint mikor jó pár évvel ezelőtt valaki besétált egy hirdetőirodába vagy éppen regisztrált valamelyik társkereső weboldalra.

A bejegyzés szerzője Németh Flóra, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 
konzerv.png