Hogy kerül valaki Miskolcról egy new york-i botanikus kert gyakornoki programjába, majd a szeptember tizenegyedikei terrortámadás tudósítói közé? Mi kell ahhoz, hogy aztán a YouTube magyar élharcosává váljon? Mit gondol a podcastek hazai jövőjéről? Zsiros László Róbert általában az aktuális Szertár projektekről nyilatkozik, de nekünk az alkotói karrierjéről és gondolkodásmódjáról is mesélt. 

Hogyan lett belőled videós úgy, hogy sosem tanultál ilyesmit?

Az tény, hogy ilyen területen nincs diplomám, viszont – és ez most lehet, nyálas lesz – volt egy gimnáziumi tanárom, aki sokat tett azért, hogy elkezdjen érdekelni a kommunikáció. Filmklubokat, és egy csomó minden mást szervezetett, ezek az alkalmak a mai napig meghatározóak a számomra. Azért mondtam, hogy nyálas lesz, mert még sosem jelentettem ki, hogy mekkora hatással volt rám mindez, de attól még így van. Középiskolában volt még egy diákújságíró tanfolyam is, amin részt vettem – az borzalmas volt. Aztán 18 éves koromban felajánlották, hogy menjek el egy miskolci kábelrádióba, ami azóta rég megszűnt. Várostörténeti témákat dolgoztam fel, volt vendégem a miskolci csillagvizsgálóból, hívtam meg baseballedzőt, próbáltam érdekes embereket megkeresni, de aztán ezt abbahagytam. A műsor jó volt, csak nem illett oda. (Nevet) Ez, ha úgy vesszük, kudarc volt.

De mégsem ez volt az utolsó állomás a rádiós karrieredben.

A rádiós vonal akkor jött vissza, amikor már csináltam a Szertár videókat és egy ismeretterjesztő műsorból megkerestek, hogy interjút szeretnének készíteni velem. Így kerültem kapcsolatba a Klubrádióval. Emlékszem, akkor a Csodák Palotájában dolgoztam és úgy időzítettem az ebédidőmet, hogy az élő telefonos interjúnál ki tudjak menni. Leraktam a telefont, de pár másodperc múlva visszahívott az újságíró. Gondoltam, úristen, mi történhetett? Abban az időben rengeteg interjút adtam, mert akkor volt nagyon fent a Szertár, de olyan sosem fordult elő, hogy interjú után rögtön hívtak. Azt kérdezte, hogy nincs-e kedvem vezetni azt a műsort, amiben az imént még vendégként szerepeltem. Én meg úgy voltam vele, hogy miért ne? Ezután már csak akkor vettem búcsút a rádiótól, amikor elköltöztem Portugáliába, de amikor visszajöttem, eszembe jutott, hogy podcast formájában folytathatnám egy hasonló műsorral. Azt a formátumot úgy csinálom, ahogy akarom – illetve nem, mert technikai akadályok azért vannak, de más nincs, ami gátat szabna.

Az egyetemen nemhogy kommunikációt nem tanultál, de még olyat sem, ami ehhez közel áll.

Így van. 1999-ben kezdtem az egyetemet és nagyon utáltam, akkor volt a kitolódott dackorszakom. A Kertészetire mentem, bár egyáltalán nem érdekelt, de oda nem kellett külön tanulnom a felvételire, a pontjaimmal automatikusan felvettek. Viszont másodévesként megnyertem egy gyakornoki ösztöndíjat az Egyesült Államokba, és mivel a mezőgazdasághoz nem értettem, egy new york-i botanikus kertbe kerültem. Hónapokon keresztül amerikai diákokkal voltam egy üvegházban, tök jó közegbe kerültem és a szakmát is megszerettem. Abban az évben volt szeptember 11-e, én pedig többször tudósítottam New York-ból a Sláger Rádiónak. Már nem is tudom, hogy hogy jutottak el hozzám, de egyszer felhívtak és utána helyszíni tudósítóvá váltam.

Más téren is jó lóra tettél annak ideján: akkor kezdtél YouTube tartalmat létrehozni, amikor ez még talán gyerekcipőben sem járt. Honnan jött az ötlet?

A Szertár 2008. március 4-én indult. Akkoriban viszont még nem gondolkodtam azon, hogy a külföldön már bevált formátumok majd itthon is működhetnek. A YouTube valahol a gagyi home-videóktól organikusan fejlődött idáig és közben létrejött egy teljesen új stílus és formátum. Nem arról volt szó, hogy tévés formátumok kerültek át erre a platformra.

Egy olyan platform lett, amely országhatárokon átívelve minden korcsoportbak ugyanazt a kultúrát közvetíti?

Lényegében igen, viszont az Egyesült Államokban korán felismerték azt, hogy a videóban rengeteg marketingpotenciál van. Volt egy amerikai videós, Bre Pettis, aki barkácsolós videókat készített, és nekem ő volt az egyik legnagyobb inspirációm a Szertár indulásakor. Tetszett, hogy a YouTube-ra ennyire egyszerűen lehet feltenni dolgokat. Felállítod a kamerát, megmutatsz pár lépést, elmondod a köztes szöveget, összevágod és kész. Annak idején nem azt néztem, hogy milyen tartalomból lesz eladható termék, hanem a formátumot próbálgattam magamnak. Visszanézve persze indulhattam volna üzleti alapokról is. Visszatérve arra, hogy korán kezdtem: az üzletben szerintem nem az a fontos, hogy te legyél az első, hanem az, hogy a megfelelő időben legyél ott. A lényeg, hogy a piac készen álljon rád.

Megkockáztathatjuk, hogy nem is volt olyan szerencsés ez az early adopter-ség?

Olyan szempontból volt rossz, hogy amikor - nagyon hamar - befutott a Szertár, ami az oktatásban használható kísérletezős videók hiányának volt köszönhető, én marhára nem értettem ahhoz, hogy hogyan kell brandingelni egy ilyen csatornát. A hirdetők pedig szintén nem álltak készen erre. Hiába volt jó néhány videóm nézettsége egyes kábeltévés programokkal is összemérhető, nem tudtam bejutni sehova, mert ezt nem tudtam jól elmondani. Évekkel később, 2012-2013 környékén indult csak a YouTube felfutása Magyarországon, akkor eszméltek a hirdetők, és kialakultak azok a hirdetői modellek, amik a youtuberekre építettek. Ha akkor kezdtem volna, anyagilag sokkal jobb lett volna nekem. De nem bánom. Megtanultam, hogy az időzítésnek jónak kell lennie.

Tehát ha van egy nyerő ötleted, akkor azon akár érdemes 3-5 évet ülni, hogy a piac készen álljon rá?

Nem. Tudni kell azt, hogy hogyan méred egy projekt sikerességét. Ha pénzt akarsz belőle, akkor nem feltétlenül az a lényeg, hogy öt évet üljél rajta, hanem, hogy olyan ötlettel rukkolj elő, amire akkor és ott készen áll a piac. De ha nem a pénz számít, hanem az, hogy eljuss emberekhez, és az, hogy azt csináld, ami téged motivál, akkor meg nem kell várnod vele.

Sokszor halljuk, hogy a multitalentumok korát éljük, vagyis, hogy az tudja a legtöbbet elérni, aki sok mindenhez ért egy kicsit. Szerintem téged ilyennek látnak a nézőid, hallgatóid. Célod volt valaha, hogy a lehető legtöbb területen tegyél szert tudásra?

Van egy PhD-m, ami azt jelzi, hogy egy nagyon szűk területen mozogtam huzamosabb ideig. (Nevet) Ha így vesszük, akkor nem. Egyébként meg igen, és ebben nyilván benne van az, hogy semmihez nem értek olyan mélységben. De nem is ezeket a rétegeket akarom megmutatni, inkább arra szeretnék hangsúlyt fektetni, hogy hogyan tanulsz, értesz meg dolgokat. Nem akarok elmenni olyan irányba, hogy „5 vicces dolog, amit nem tudtál a pókokról”, vagy hasonlók. Ez nekem nem kihívás. Voltak ilyen videóim, valószínűleg még lesznek is, de ez csak annyi, hogy leülsz, összeállítod és kész. Viszont az, hogy hogyan tudsz feldolgozni egy cikket, hogyan érted meg a benne felmerülő kérdéseket, már sokkal több energiát igényel és sokkal élvezetesebb is. Szeretek megtanulni új dolgokat: volt olyan, hogy láttam egy videós átmenetet és egyszerűen nem értettem, hogy hogyan csinálják. Letöltöttem az anyagot, kockáról kockára végigtanulmányoztam. Utána csak azért csináltam egy videót, hogy beletegyem azt az átmenetet. Órákat tököltem ezzel és nagyjából senki nem vette észre, de azt éreztem, hogy de jó, sikerült! Ezek kellenek. És inkább ezekre fektetek hangsúlyt, mint a nagy technikai beruházásokra. 

Amire még felfigyeltem, az a spontaneitás, illetve, hogy nem lineárisan haladtál a pályádon, hanem háló-szerűen.

Innen visszatekintve nekem lineáris. Hogyha bármit kiemelsz az életedből, hogy itt egy pötty, ott egy pötty, akkor azokat sokféleképpen össze tudod kötni, de ha visszanézel, akkor egyenes lesz az út. Hiszen lehet, hogy valami irrelevánsnak tűnik visszatekintve, de közben meg olyan képességekkel ruházott fel téged, amit a mai napig használsz. Ezeket én nem láttam 20, 25 és 30 évesen, de most már egyre több mintázatot veszek észre, amik mindenhol ismétlődnek, és ez tök jó. A tanulás mechanizmusa nagyon hasonló, legyen szó nyelvtanulásról, programozásról vagy jégkorongról.

Látsz valamilyen új trendet, ami fel fog futni, változást fog hozni? Például az Instagramon, vagy a Snapchaten is lehetne gyors kísérleteket bemutatni.

37 éves vagyok, nem tudom mi a Snapchat...Jó, csak viccelek. Általában nem platformokban gondolkodom - például a Facebookra nem fogok azért átmenni, mert ott sokkal jobban lehet monetizálni a videókat. Bár gondolkodom rajta, hogy hogyan lehetne mindkét felületre felrakni a dolgokat. A vicces az, hogy az út, amit most bejárok a podcastnél, szinte ugyanaz, mint amit a videókkal csináltam végig. A hirdetők még nem ismerik ezt. Különböző internetes portálokkal tárgyaltam, hogy legyen náluk a műsor, hostolják ők. Végül nem jutottunk dűlőre, ami nem a hírportálok hibája és nem is az enyém, hanem egyszerűen még annyira új a formátum Magyarországon, hogy nem igazán állunk készen erre. Például a bevételek elosztása egy megoldatlan kérdés maradt, amit nem lehetett egy klasszikus felállásba bepakolni. Amerikában nagyon jó üzleti modellek vannak a podcastekre, de a magyarországiak harmatgyengék. Heti 40 órát töltök a videókkal és a podcasttel, ezért elvárom, hogy ha lehet, akkor legyen bevételem is ezekből.

Szerintem 3-4 év múlva, amikor már bárhol elérhető lesz a szélessávú net, és vezetés közben is tudsz majd rádió helyett podcasteket hallgatni, a hirdetők is fel fognak figyelni az ebben rejlő lehetőségekre. A saját táboromban is megfigyeltem, hogy amikor másfél évvel ezelőtt az első felmérést csináltuk, akkor csak elvétve voltak olyanok, akik rádió helyett hallgattak minket, de most már sokan vannak. Ha elmész Hatvanon túl, akkor nem tudsz budapesti rádióadókat fogni, ha viszont azt magaddal tudod vinni, amit szeretnél hallgatni, és nem kell előre letölteni, csak simán streamelni, akkor ez egy tök jó lehetőség és nagy piac is. Már most elkezdhetnék szponzorokat keresni, de ahhoz sok idő kell, ami most a tartalomgyártás mellett nem fér bele.

Akkor a podcast a jövő?

Ahogy azt az egyik Szertáros podcastben Tófalvy Tamás elmondta, nem ez lesz az új fejőstehén. Számomra viszont jelenleg élvezetesebb minden héten leülni beszélgetni valakivel, mint leállítani a kamerát és abba beszélni.

A bejegyzés szerzője Dudás Levente, a BME KomMédia alapképzés hallgatója. 

Képek: Facebook, Szertár cover fotók