A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

Nyakig vagyunk a digitalizáció korszakában, ez pedig számos új jelenség forrása: a zenei színtéren is érzékelhető Long Tail hatására például olyan előadók juthattak el a közönséghez, akiknek erre korábban, a lemezkiadók szűrője miatt nem volt lehetősége. Ez pozitív, mert szélesedik a zenei paletta, ugyanakkor olyan előadók is előtérbe kerülhetnek, akik nem képviselnek minőséget (bár ezt a fogalmat óvatosan kell kezelni). Hígulás és megváltozó kapuőr szerepek: nincs ez másként a magyar zenei életben sem, így halmozhattak fel olyan trash-nek kikiáltott előadók is hatalmas nézettséget, mint Hiro az AK26-ból. 

A jelenség megértéséhez először is tisztáznunk kell, hogy mi az a Long Tail. A digitalizáció előtt offline disztribútoroknál vásároltak az emberek különböző hanghordozókat (kazettát, lemezt, CD-t, stb.) és ezek a zene kizárólagos terjesztőeszközeinek számítottak. A kereskedőknél véges mennyiségű termék fért el, így sok előadó kiszorult a piacról és egyáltalán nem volt képes a közönségéhez eljutni.

A boltok a készleten mindig a legkeresettebb lemezeket tartották, ezeket az alábbi grafikon meredekebb, narancssárga része jelzi. Az ábra kevésbé meredek, szürke része azokat a rétegzenéket mutatja, amelyek a digitalizáció előtt kiszorultak volna a piacról, mert nem fogyasztottak belőlük eleget ahhoz, hogy boltokba kerüljenek.

(via)

A digitalizációval megjelentek az olyan online platformok, amelyek  lemezeladással, zeneterjesztéssel foglalkoztak. Mivel ezekben már nem kell a polcon tartani a termékeket, több előadó fér el a kínálatban, olyanok is, akik korábban nem voltak elég népszerűek ahhoz, hogy a lemezboltok készleten tartsák felvételeiket. A YouTube gyorsan növekvő népszerűsége miatt már bárki könnyen találhatott zenét a kedvenc előadójától, ráadásul ingyen. Egyre népszerűbbé válnak az online streaming szolgáltatások, így például a Spotify, ahol fix összegért korlátlanul hozzáfér a hallgató a teljes kínálatukhoz. A rétegzenékre persze kisebb a kereslet, viszont a kínálat nagy mértékben szélesedett, így a zeneszolgáltató platformok ezekből is jelentősen profitálnak. A legnagyobb bevételt ugyanakkor még mindig a slágerelőadók jelentik, hiába bővült nagy mértékben a zenei színtér. Ilyen értelemben a „sok kicsi sokra megy” elv tehát kevésbé érvényesül, ugyanakkor tény, hogy a rétegzenék is jelentős gazdasági súllyal bírnak.

Mások őrködnek a kapuknál

A digitális platformok egy olyan utat nyitottak meg az előadóknak, amelyen közvetlenül elérik a közönségüket, nem feltétlen kell a publicitásukhoz lemezkiadó. Korábban ezek a kiadók egy szűrőt jelentettek, így ők voltak kapuőri szerepben a piacon: ha egy előadót nem ítéltek elég jónak, akkor nem engedték át a „kapun”, nem biztosítottak neki lehetőséget ahhoz, hogy elérje a közönségét. Az online platformok korában a lemezkiadó sok esetben kiesik ebből a láncból. Ebben a helyzetben simán megtörténhet, hogy azok az előadók, akik korábban nem kaphattak teret, most nemcsak megoszthatják zenéjüket, hanem akár a populáris tartományba is bekerülhetnek. Magyarországon is kialakult egy olyan zenei réteg, mely elsősorban a YouTube-on képviselteti magát, itt viszont hatalmas kattintásszámokat produkál. Iskolapélda erre Hiro is, az AK26 formáció egyik tagja, aki saját arculatát a duóból kiválva, szólóelőadóként is építi.

(via)

A kapuőr szerep ebben a szcénában is megvan, viszont átalakult. Jelenleg publicitást jelenthet az együttműködés egy hasonló vagy nagyobb ismertséggel és rajongótáborral rendelkező előadóval, vagy akár egy  influencerrel. Hiro például így kapcsolódik Dancsó Péterhez: a videós több anyagot is készített a rapper produkcióiról, aki pedig nagyon jó érzékkel kihasználta az ezzel járó publicitás előnyeit.

„Minden bulim egy nagy show
Leszek a haverod Dancsó.” 

Reagált Hiro egyik zenéjében Hiro Dancsó videójára. A videoklip leírásába elsőként Dancsó reakció videójának linkje található, amit egyébként már másnap feltöltött.

Persze nem lehetünk naivak, nem kérdés, hogy ez az adok-kapok mindkét félnek megérte.

Nem valljuk be, hogy hallgatjuk, de hallgatjuk

„- Nem uncsi, hogy mindenki a lányokról meg a szerelemről énekel?
- Hát most megfogtál. De, mindegyiknek ugyanaz a mondanivalója tulajdonképpen.
- Szinte az összes dal témája a szerelem. Magánéleti téma, de szerintem ez is kell a mai fiataloknak.”

- válaszolta két rajongó az Index riporterének a Hiro kapcsán feltett kérdésére egy augusztusi koncerten, ahol az AK26 is fellépett.

Valószínűleg a trash-nek bélyegzett előadókat hallgatók egy jelentős része nem is vállalná fel, hogy pörgeti a számaikat, vagy ha igen, akkor hozzáteszi, hogy csak „poénból” hallgatja ezeket. De mit is jelent valójában a trash zene? A Szinapszis blogja a következőképpen foglalta össze: "Minden, amit a kultúrának, mint az emberiség által létrehozott szellemi javak összességének tágas dobozában nem látunk szívesen, amire nem vagyunk büszkék, amit a kulturált, művelt embertől fényév távolságokra érzünk; vagyis minden, ami egy gondolkodó, értelmiségi személy számára guilty pleasure-nek minősül."

A közönségének egy része tehát egyértelműen trash-nek tart bizonyos előadókat - a megítélés mögött számos olyan tudatalatti komponens áll, mely az ízlés részét képezi. A zenét és az előadót stigmatizálják, összekapcsolják egy alacsonyabb társadalmi réteggel, amellyel nem akarnak azonosulni. Benne van továbbá az is, hogy a saját, minőségről alkotott szubjektív elképzelésükhöz képest igénytelennek tartanak bizonyos produkciókat és emiatt nem ismerik el azokat a kultúra legitim elemeként.

(via)

A Long Tail jelenségnek köszönhetően tehát olyan előadók tűnhettek fel, akiknek korábban ez nem ment volna - ennek velejárója az is, hogy színesedett a mainstream zenei színtér. Nőtt az előadók listája és emelkedett a felvonultatott műfajok száma, jobban előtérbe került a rap - igaz, olykor más műfajokkal keveredve. Ha zenéről van szó, a mainstream média a populáris előadókra fordít figyelmet elsősorban. Az AK26 népszerűsége azonban olyan gyorsan és folyamatosan növekszik évek óta, hogy november 17-én az X-faktor élő adásának vendégfellépője lehetett az underground szcénából indult, modern trendek szerint újragondolt rap duó.

A digitalizáció után több lépcsőfok vezetett az online zenei platformok megjelenéséhez és térnyeréséhez. A technológia nyújtotta lehetőségek miatt az előadóknak ugyan könnyebb eljutni a hallgatóikhoz, de nem feltétlenül érvényesülnek egyszerűbben, mint azelőtt. Mivel sokan próbálnak betörni a piacra, a zaj is nagyobb, így nehezebb kitűnniük. Ennek érdekében például aktívnak kell lenni a közösségi médiában, exkluzív tartalmakat kell előállítani - de ez még önmagában nem elég. Ahhoz, hogy egy-egy produkció a lehető leghatékonyabban jusson el a célközönséghez, gyakran nem csak tehetség, hanem pénz kérdése is - ami pedig nem áll mindenkinek a rendelkezésére. 

A magyar rap valószínűleg legismertebb előadói, Mr. Busta és Essemm évekig hangoztatták, hogy jó barátok, nemrég azonban összevesztek. Rap előadóknál nem ritka, hogy a zenén keresztül „rendezik” konfliktusaikat, viszont ennek Magyarországon soha nem volt igazán hagyománya. Az utóbbi években pedig egyre kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel az MC-k, pedig elég nagy népszerűséget és hírverést generálhat egy-egy ilyen produktum. A szóváltások színtere egyre inkább a közösségi média - de jót tesz ez a rapnek? 

A két rapper esete egy szomorú jelenséget jelez a magyar hiphop terén. Mielőtt belemennénk a részletekbe, tisztázzunk néhány fontos dolgot: a rapnak mindig is szerves része volt a társadalmi jelenségek és problémák feldolgozása, emellett pedig a konfliktusok is a műfaj sajátosságai közé tartoznak. Itt sokunknak beugorhat Tupac Shakur hírhedt esete, amikor 1996. szeptember 7-én Las Vegasban tüzet nyitottak rá egy kocsiból - hat nappal később belehalt a sérüléseibe. Ez az eset persze a szakmabeli feszültségek legradikálisabb megnyilvánulása, legtöbbször inkább csak egészséges ellenségeskedésről, rivalizálásról beszélhetünk két előadó között.

Ennek van egy kimondottan érdekes megnyilvánulási formája, mely a zenekedvelők számára szórakoztató lehet, és nem mellesleg zenei értéket is képvisel: ez az úgynevezett „beef” műfaj. Ezek azok a típusú zeneszámok, amikor az előadó egy zenén keresztül „oltja” a másikat frappáns szófordulatokkal, általában obszcén kifejezéssel, zenei alappal és persze rímekbe szedve

Részlet a 8 mérföld című filmből

Hasonló jeleneteket láthattuk Eminem híres, 8 mérföld című életrajzi filmjében is, annyiban megcsavarva a dolgot, hogy ott a „rapcsatáknál” improvizálni kellett, nem előre megírt szöveget vittek fel az alapra. Magyarországon is jelen volt a beef műfaj, bár kevésbé, mint például Amerikában, mára pedig csak elvétve találhatunk ilyet: részben kikopott, részben pedig átalakult a műfaj. 

A beef „testvére” az úgynevezett image-szám. Míg a beef-nek egy másik előadó a fő témája, addig az image zenéket az előadó magáról írja, rendszerint méltatva saját érdemeit. Itthon leginkább ezek a számok örvendenek nagy népszerűségnek mind az előadók, mind a hallgatók körében: olyannyira, hogy felváltják azokat a zenéket, amelyek valódi társadalmi problémát, jelenséget dolgoznak fel. Annyira elterjedtek a magyar rap szcénában az image zenék, hogy a leghíresebb előadók számai között már csak elvétve lehet találni mást. Ha egy zene alaptémája másról szól, egy-egy ponton még akkor is belecsempésznek néhány image-építő elemet. Persze a beef sem minden esetben tisztán jelent meg, volt, hogy egy zenében egy-két rím erejéig odapörköltek a másik előadónak, de azon túl nem tértek el az alap koncepciótól.

A közösségi média hip-hop harctere

Szomorú jelenség, hogy Magyarországon a hiphop műfaj beef-jei egyre gyakrabban alakulnak át Facebook-posztokká, ezáltal kezdenek átváltozni egy indirekt online Mónika show-vá.

A legnagyobb rajongótáborral rendelkező előadók közül két magyar rapper, akik egymással évekig nagyon jó barátságban voltak (legalábbis ezt állították), szeptember végén hivatalosan is összeveszett: Mr. Bustáról és Essemmről van szó. A szakítás akkor lett végleges, amikor Essemm a weboldalán egy írásban kitálalt a konfliktusról: állítása szerint Busta azért rágott be, mert olyan Essemm olyan előadókkal ápolt jó kapcsolatot, akikkel ő már összeveszett. Az elválásnak ugyanakkor voltak indikátorai: egy ideig sorra jelentek meg közös számaik, az utóbbi időben pedig egyáltalán nem: a legutóbbi zene, amiben mindketten szerepeltek, 2016 decemberében jött ki. A másik előjel pedig egy Essemm oldalán megjelent másik írás volt, amikor azzal hozakodott elő, hogy pénzért diszlájkokat vett valaki az új klipjére - ekkor a nevet még nem említett. Később viszont meg is nevezte Bustát, ezért is állt a bál a két előadó között. Amikor Busta számára is világos lett, hogy őt vádolta meg, több Facebook-posztot kidobott, amelyekben fenyegetőzött, de nevet egyiknél sem említett.

Essemm és Mr. Busta

Tény, hogy beefek helyett könnyebb írásban uszítani: kevesebb energia-befektetést, intellektust és munkát igényel, a Facebookos rajongótábor mégis könnyen megszólítható vele. Nem célom kritizálni az előadókat, pláne nem igazságot tenni az ügyben. Engem, mint független hallgatót csak az az egyre gyakoribb jelenség zavar, hogy a két legnagyobb Facebook táborral rendelkező MC a közösségi médiát kihasználva, írásban kezeli a nyilvánosság előtt a konfliktusát, pedig a "hagyományos módon" még zenei értéket is képviselne a produktum.

Alternatívaként felmerül még a fizikai erőszak, mint megoldás, az Essemm oldalán megjelent cikk végén a következő olvasható: 

ESSEMM pedig ebben a cikkben ismételten felkéri (ezúttal már a nagy nyilvánosság előtt) Mr.Bustat, hogy jelöljön meg egy időt és helyet ahol férfi a férfi ellen, kizárólag az ökölszabályok mentén hajlandó bizonyítani, hogy tényleg olyan tökös gyerek mint amilyennek nap mint nap előadja magát a facebookon.

Itthon csak nagyon ritkán fajulnak a rapen belüli konfliktusok tettlegességig, mégis sok rajongót késztetnek ellenségeskedésre a  rivális előadó táborával szemben, ami ismét csak egy elég szomorú jelenség. 

A beef a magyar rap műfajon belül egyre inkább arra korlátozódik, hogy az előadók kidobnak egy posztot, amiben fenyegetőzésbe, vagy magyarázkodásba kezdenek. Sokszor abszurd helyzeteket szül ez a jelenség: az Essemm weboldalán megjelent cikket nem is ő maga írta, hanem Cheat, aki a kiadójához köthető producer, beatmaker. Többes szám első személyben fogalmaz és előszeretettel hivatkozik az előadóra is. Essemm a következő szöveggel rakta ki a posztot Facebook-oldalára:Ebben benne van a lényeg. Csak azért nem írom, hogy "minden", mert nem lenne elég idő arra, hogy részletesen bemutassam az elmúlt években elkövetett gaztetteidet és ármánykodásaidat. Pont ezt, pont így érdemled.

Erre Busta reagált is pár nap múlva.

De kinek éri meg?

A socialbakers.com oldalon követni tudjuk a többi social media felület mellett a Facebook site-ok kedveléseinek alakulását is, egyébként a szervezet közösségi médiában végez elemzéseket, vezet statisztikákat, ezzel mankót biztosít például cégeknek vagy közszereplőknek a közösségi médiás kommunikációhoz.

Ez alapján össze tudjuk hasonlítani a két előadó táborának alakulását a konfliktus tetőzése, tehát Essemm oldalán megjelent cikk óta. Az október  3.-november 3. közötti statisztikák alapján elmondható, hogy egyik előadó karrierjének sem tesz jót az ellenségeskedés, mert mindkettő tábor csökkent az elmúlt hónapban. Busta rajongótábora 222 321-ről 221 881-re esett vissza, ez 440-nel kevesebb embernek van benyomva a lájk-gomb, mint egy hónapja. Ez a változás Essemmnél 368 861-ről 368 431-re: tehát 430 lájk vesztett el ez idő alatt. Egy ilyen időintervallumban ez nem sok, de ha számításba vesszük, hogy ha új zenével, klippel, promócióval jönnek ki az előadók, akkor ezeknek rajongókat kell hozniuk az oldalra. Tehát az újonnan érkezett rajongókkal együtt vannak az előadók ekkora mínuszban egy hónap leforgása alatt.

Interakciók terén sem teljesítenek túl jól a negatív hangvételű posztok. Busta esetében a fenyegetőző megnyilvánulások külön-külön 2 ezer alatti interakciót hoztak a Facebookon. A rajongók viszont nyitottabbak a bulvárra, a magánéletének pozitív mozzanataira: az elmúlt egy hónapban a legtöbb visszajelzés arra a képre jött, amivel az édesapjával és a lányával szerepel, szám szerint 4,5 ezer. Essemmnél nem volt negatív poszt, helyette előszeretettel dobja be a cukiság-kártyát: kutyás képei kaptak az átlagnál több interakciót, ezek 3,4 ezer körül mozogtak. A legkedveltebb posztja az elmúlt hónapban az, amelyben kiállt az állatkínzás ellen, 4,1 ezer lájkkal. Összességében tehát a Facebook-táboruk többsége nem vevő a negatív, indulatos posztokra, inkább a magánéletük pozitív jeleneteibe szeretnek bepillantást nyerni.

A két előadó rendelkezik Magyarországon a legtöbb követővel, ezért ennek az incidensnek elég sok rapkedvelő is a nem kívánt részese lett. A számok azt mutatják, hogy a negatív posztháború nem tesz jót a rajongótábornak. A kedvelések és a nézettségi mutatók esése a zenehallgatót nem érinti, így az pusztán az előadók problémája. Ami viszont a hallgató számára annál inkább zavaró, hogy a régen jelentős érdeklődésre számot tartó, zenealapra felmondott rímes szópárbajok helyett kapja a netes marakodást, ami semmiféle zenei értéket nem képvisel.

képek: innen, innen, innen,