A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


A volt nyomozó, aki Excelben tervezi meg krimijeit: Réti Lászlót új regényéről kérdeztük

2020. április 24. - KomMédia BME

Hobbiként kezdett el írni, azóta számos nagy sikerű krimije megjelent. Legújabb, Aranylövés című regénye kapcsán beszélgettünk a társszerzői munkáról, a könyv elkészüléséről, írói módszerekről és a jövőbeni tervekről.

Novemberben jelent meg az Aranylövés, ami többek között azért érdekes, mert ez az első könyved, amelyet társszerzővel írtál. Hogyan született meg az ötlet, hogy együtt dolgozzatok Vanicsek Olivérrel (aki többek között az Aranyélet 3. évadának egyik forgatókönyvírója - a szerk.) 

Még soha nem dolgoztam társszerzővel, ez volt ebben az egész projektben az, ami leginkább kihívást jelentett. Tulajdonképpen a kiadó ötlete volt, a kiadó vezetője hívta fel a figyelmemet Olivérre. Ők beszélgettek korábban, hogy van-e kedve Olivérnek regényt írni, hiszen jó forgatókönyvei vannak, de ő azt mondta, hogy a kettő nagyon más műfaj, nem tud négy-ötszáz oldalt írni, száz-százhúsz oldalra van kalibrálva, ami egy forgatókönyv terjedelme. Ekkor kérdezte meg a kiadó, hogy volna-e kedvem dolgozni Vanicsek úrral. Abban maradtunk, hogy leülünk egyet kávézni, hogy van-e kémia, hiszen, ha valaki nem szimpatikus, akkor nem jó vele dolgozni, de abszolút egymásra hangolódtunk és innentől egy egészen jó projekt született belőle.

foto_2.jpg

Vanicsek Olivér és Réti László közös regényükkel (A képek forrása Réti László írói Facebook oldala)

Az alaptörténetet, koncepciót is közösen alkottátok meg?

Nem, ez úgy nézett ki, hogy Olivérnek volt egy százhúsz oldalas, gyakorlatilag készre írt forgatókönyve, amelynek Az utolsó szállítmány volt a címe - ez szolgált a könyv alapjául, az alcím maradt is ez. Nagyon kevesen láttak ténylegesen forgatókönyvet, úgy néz ki, hogy jelenetenként van leírva; mondjuk egy jelenetben „A” belép az épületbe és onnantól csak a párbeszédeket írja le az író, tehát ez tulajdonképpen egy nagyon szikár vázlat. Nekem ebből könnyű volt regényt írni, az első oldalból lett egy öt oldalas részlet, ami be is került a könyvbe.

Korábban már elmondtad, hogy összetett rendszerben írsz, Excel táblázatokat használsz. Ezt a sajátos módszert a közös munka során is alkalmaztad?

Ebből a könyvből is írtam egy Excel-táblázatot, ahol megterveztem azt, hogy a forgatókönyv adott fejezetéből hogy fog kinézni a regénynek egy fejezete, az milyen hosszú lesz, hol lesznek benne a töréspontok, tehát a vázlatot megírtam.

Réti László

1972-ben született, pilótának készült, végül a Rendészeti Főiskolára felvételizett. Volt nyomozó, bűnügyi osztályvezető, vizsgált emberöléseket, fegyveres rablásokat. Ma már íróként dolgozik, korábban Marcus Meadow álnéven, ma már saját nevén jelennek meg krimijei. 

Álláspontja szerint, ha az ember írásra adja a fejét, akkor érdemes azzal foglalkoznia, amit jól ismer. Őt a nyomozói múltja sokban segíti a krimik írása során, mert pontosan ismeri például a fegyverhasználat mikéntjét, tapasztalatainak köszönhetően pedig reálisan tud egy nyomozást ábrázolni. Regényei karaktereihez is ihletet tud meríteni azokból a személyekből, akikkel a munkája során találkozott - ez tovább erősíti történetei hitelességét. 

A bűnügyek világáról viszonylag nehéz anyagot gyűjteni, ezért előfordul, hogy más írók hozzá fordulnak háttérinformációkért. 

foto_1.jpg

Milyen struktúrában dolgoztatok? Végül is egyedül írtad meg a regényt?

Eredetileg úgy terveztük, hogy együtt dolgozunk, amikor elkészül egy fejezet akkor átbeszéljük, de ezt végül is megtorpedóztam. Azt mondtam, hogy ez parttalanná fog válni, le fogunk ragadni bizonyos részeknél, ezért megírtam az egészet. Olyan hosszú lett a kézirat, mint amit egyébként is szoktam írni, nyomtatásban körülbelül ötszáz oldal körüli. Mikor ez megvolt, akkor küldtem vissza Olivérnek és a kiadónak, hogy ezzel kezdjünk el dolgozni, mint nyersanyaggal, aztán ebből koncepcionális döntések után lett nyomtatásban háromszázhúsz oldal. Nagyon sokat visszatöröltünk belőle, a történet egyes elemei is változtak, szereplőket, karaktereket jobban kibontottunk, másokat elhagytunk. Az eredeti forgatókönyv és a regény mondjuk, hatvan-hetven százalékban hasonlít egymáshoz. Olivér mondta is, hogy ha filmet kéne forgatnia, már átírná a forgatókönyvét a regény alapján. Azért lett rövidebb, mert az volt az elvárás, hogy olyan feszes tempó legyen, mintha egy filmet néznénk, az pedig nem engedi meg az ötszáz oldalt. 


Mi az, amit egymástól tanultatok a közös munka során?
 

Azt, hogy Olivér mit tanult, nem tudom, valószínűleg egy kis precizitást. Én a rövid, jól megírt párbeszédeiból tanultam: nekem másfél-két oldalam van egy dialógust kibontani, neki viszont három-négy interakcióból kell nagyon sokat elmondani egy forgatókönyvben, más kérdés, hogy ott van egy képi világ mögötte, látjuk a mimikát, a gesztusokat, a hátteret, tehát sokkal többet el lehet mondani azzal a pár mondattal. Ebben a fajta látásmódban máshogy kell fogalmazni és át kell gyúrni, zanzásítani a párbeszédeket és tényleg csak azt megtartani, ami mond is valamit.

Tehát voltak olyan mozzanatok, ahol megkönnyítette a folyamatot, hogy együtt dolgoztatok.

Abszolút. Érdekes volt már csak azért is, mert generációs különbség van, húsz évvel vagyok idősebb nála. Más volt a szemléletmód, más volt a munkatempó, a munkahelyszín, ő például kizárólag kávéházakba ül le írni, én attól idegbajt kapnék, hogy jönnek-mennek körülöttem, de ez csak egy apró nüánsz, hogy milyen különbségeket kellett áthidalnunk. A négy szem elvet alkalmaztuk, tehát akármit olvastunk át ő is belenyúlt, én is belenyúltam, a logikai hibákat sokkal könnyebben észrevettünk. Ez oda vezetett, hogy amikor leadtuk a szerintünk már kész kéziratot a kiadónak, a szerkesztő alapvetően egyetlenegy hibát talált benne: egy autótípust elírtunk. Azt gondolom, hogy ha ennyit talál háromszázhúsz oldalban egy szerkesztő, akkor koncepcionálisan jól dolgoztunk.

borito_1.jpg

"Egy háborús bűnök miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar zsoldos és egy kiégett amerikai veterán által vezetett fegyveres csapat különleges megbízatást kap: feladatuk az, hogy két és fél tonna illegálisan bányászott aranyat szállítsanak át az afrikai Száhel-övezet poklán" - részlet a regény ajánlójából. 

Tervezel még társszerzővel írni a jövőben?

Ezt nem tudom megmondani, Olivérrel valószínűleg lesznek közös projektjeink. Hogy ez milyen formában valósul meg, azt nem tudom, most azon dolgozunk, hogy az Aranylövést az ő kaliforniai kapcsolatain keresztül kiadassuk az Egyesült Államokban is, és ha ezt sikerül összehoznunk, akkor szerintem az elég sokat dob mindkettőnk karrierjén és valószínűleg megágyaz további közös munkáknak is.

Ki az a szerző, akivel szívesen írnál?

Nagyon nem szeretek Magyarországról neveket mondani, amikor megkérdezik, hogy kit olvasok, akkor is mindig külföldi szerzőket mondok. Olvasok magyarokat is, de nem lenne szerencsés, ha bárkit minősítenék akár pozitívan akár negatívan. Az biztos, hogy a kiadó azt vetette föl, hogy ha Olivérrel ez így működött, akkor érdemes lenne kipróbálni egy női társszerzővel egy olyasfajta történetet, hogy szinte ugyanazt megírjuk férfi és női szemszögből. Nincs konkrét partner ehhez a projekthez és történetünk sincs hozzá, szóval valószínűleg az lesz, hogy ha a kiadó javasol esetleg valakit, akkor megint leülünk, beszélgetünk, hogy mit tudunk ebből kihozni.

Tehát bízol a kiadóban, de ugyanakkor van arra lehetőséged, hogy beleszólj és moderáld, hogy kire esik a választás.

Én alapvetően mindig is azt írtam, ami engem érdekelt. Nem leszerződök két-három könyvre úgy, hogy majd megkapom a témát, hanem jelzem előre egy fél évre, hogy mikorra és mit fogok leadni, ők meg erre rábólintanak. Év végén a kiadók már tervezik a jövő évi kiadásokat, hiszen ez üzlet, amit előre látniuk kell: tudták, hogy le fogom adni 2019 februárjára az Európa Halálát és ekkor vetődött fel, hogy nem akarom-e az Olivérrel közös munkát megpróbálni. Mondtam, hogy mivel saját könyvet legközelebb augusztus-szeptembertől kezdenék el írni, beleférhet, ha működik a történet és szerencsére működött.

Egy utolsó kérdés: szerinted a regény- vagy forgatókönyvírás mekkora részben adottság és mennyire tanulható?

Mind a kettő tanulható, forgatókönyvírást én is tanultam, meg lehet tanulni egy regénynek is a szabályait, bár azt gondolom, hogy nagyon nagy különbségek vannak a szórakoztató irodalom vagy az úgynevezett szépirodalom tekintetében, hiszen a szépirodalomban sokkal kevesebb szabály van. Egy szórakoztató műnél viszont adott, hogy miért ül le az olvasó: szórakozni akar, ki kell őt szolgálni, tehát szerintem itt kötöttebb a műfaj. Meg lehet ezeket a szabályokat tanulni, lehet őket alkalmazni, de valamilyen szinten kell hozzá tehetség és affinitás, hogy olyan történeteket dolgozzon ki az ember, olyan ötletei legyenek, ami más, mint ami korábban volt.

A bejegyzés szerzője Nánai Brigitta Lilla, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Egy könyv, amitől végre normálisnak érzed magad

Sally Rooney Normális emberek című regénye 2018-ban nagyot ment. A The Times szerint az év regénye, Booker-díjra jelölték, itthon pedig Ott Anna irodalmár népszerűsítette Instagram oldalán. Az ír szerzőnek ez a második regénye, Magyarországon 2019-ben jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában, Dudik Annamária Éva fordításában. Tök „normális”, hogy érdekel bennünket, hogy mi a normális. Elvégre ez biológiailag például valami olyasmit is jelent, hogy „jó”, „rendben van”, „megfelelő”. És az ember jól akar lenni, meg akar felelni, rendben akar lenni.

Normális. A pszichológusok ehelyett a neurotipikus kifejezést használják. Nem rossz, nem rossz… De miért is ódzkodunk a normálistól? Mert nem tudjuk elérni? Mert unalmas? Vagy mert nem tudjuk, mi is pontosan a normális?

A regény egy ír kisvárosban élő, két eltérő társadalmi rétegből származó fiatalról szól, akiknek a sorsa először a gimnázium utolsó évében kereszteződik, folyton alakuló kapcsolatukat pedig 4 éven át követhetjük. Látszólag nincsen bennük semmi különös; Marianne a gazdag stréber, Connell a zűrös családból származó menő srác. A könyv megmutatja, hogy hogyan ível át éveken, családi drámákon, kapcsolatokon a két ember közötti kötelék, ami valahol érthetetlenül mélyen köttetett. Két ember, akik összeillenek, de mégsem. Két lélek, melyeknek nyugvópontja mindig a másik, mégis életük felkavaró élményeit is mind a másik fél miatt vagy által élik át.

normalis-emberek_900x900.jpg

(via)

A sztori 2011-ben kezdődik, közel van hozzánk. Megjelenik benne a közösségi média, a Z generáció, a bizonytalanság. Ha valaki young adult könyvet keres, és a Normális emberek kerül a kezébe, az remek, bár ez a történet igencsak távol áll a ponyváktól és a könnyen emészthető, sikamlós sztoriktól. Igaz, egyszerűen lehet azonosulni Connell-el vagy Marianne-nel: zűrös a családjuk, titkolóznak egymás előtt, és - különböző okokból ugyan, de – szoronganak. Jó érzés végigkövetni, hogy az életük a gimi gyötrelmei után az egyetem nehézségein keresztül végül képes a végletekig összetörtből a teljesség felé közelíteni. Megnyugtató. Ezek alapján nevezhetnénk generációs alkotásnak a könyvet, ám több dolog utal arra, hogy a Normális emberek mégsem kizárólag a zoomereknek szól.

A regény meglepő gyakorisággal említi a politikát, ami egyrészt a főszereplők gondolkodásának bemutatására szolgál, másrészt valószínűleg az írónő hazájának változékony és konfliktusos politikai és közéleti helyzetét hivatott bemutatni. A regény sztorija és nyelvezete hihetetlen természetességgel ábrázolja mindennapjaink átlagos témáit: a párkapcsolatokat, barátságokat, a szexualitást, a tanulást, a társadalmi különbségeket, a politikát. Ettől tudjuk igazán beleélni magunkat a történetbe: nincsen egy történetszál vagy tényező, ami ki lenne emelve, egész egyszerűen ez a regény magáról az életről szól.

Sally Rooneysally-rooney.jpg

(via)

1991-ben született Írországban, jelenleg Dublinban él. Angol szakon tanult a Trinity-n, tanult politológiát is, később amerikai irodalomból szerzett mesterdiplomát. Egyetemi évei alatt vitabajnokságokon remekelt, 2013-ban az Európai Egyetemek Vitabajnokságán elnyerte a legjobb szónoknak járó címet. A Normális emberek nem az első regénye, mégis ez jelent meg elsőként Magyarországon, valószínűsíthetően a nemzetközi irodalmi közeg szenzációja miatt. Jó hír, hogy idén áprilistól már magyarul is olvasható a debütáló regény, a Baráti beszélgetések, melynek témája a hűtlenség.

A történetet egyszerre olvashatjuk Marianne és Connell szemszögéből, a párbeszédeiket és a gondolataikat is. A könyv szerkesztése is különleges: nem használ gondolatjeleket a dialógusoknál, a megszólalásokat gyakran a belső gondolatokat leíró folyószövegbe ékeli be. Ez elsőre nagyon ismeretlenül hat, ám hamar bele lehet jönni. Folytonos éberséget tart fent ez a szerkesztés, ami néha idegesítő, mert többször is vissza kell olvasni, hogy ki mit mondott, ki mire gondolt… Továbbá a fordításon érezhető, hogy egy szinte sterilen tiszta, tőmondatokból álló angolsággal megírt szöveget nem lehetett kifogástalanul gördülékenyen és autentikusan átfordítani magyarra. Mégis, az írónő briliánsan bánik a dialógusokkal és az idővel is: gyakran egy jelenbeli történést több oldalon keresztül egy múltbéli epizóddal szakít meg, mintegy magyarázva az aktuális helyzetet. Ehhez az írónőnek nagyon át kellett látnia a cselekmények idejét és szereplőit, hogy aztán a leghatásosabban szerkeszthesse össze őket különböző idősíkokon.

Nemcsoda, hogy Rooney-ra már egy új kifejezést használnak, ő a „millennial novelist”, azaz ezredfordulós író.

Lesznek még generációs regények?

Sokan még pár évvel ezelőtt is úgy tartották, hogy az ezredforduló környékén született művészek nem fognak tudni korszakalkotó művel előállni. Nem tartották lehetségesnek sem egy generációs regény megalkotását, sem azt, hogy a mai életvitel mellett lehet valaki kizárólag a generációja hangja – utóbbin Rooney is agonizál nyilatkozataiban. Azonban kezdenek kiforrni akkora sikerek, amiket már nem lehet szőnyeg alá söpörni. Ilyen volt a Normális emberek is, amiből világszerte már többszázezer példány kelt el.

Az egyedi hang és látásmód önmagában nem lett volna elég. Rooney egyensúlyt teremt, de nem harmóniát. Egyszerre érzékelteti szereplői kapcsolatáról, hogy mennyire mérgezőek, mindemellett mennyire bensőségesek és gyengédek. Marianne és Connell kapcsolata egyszerre hiteles és romantikus. A Normális emberek egyszerre okos és szórakoztató könyv, és ugyanezt az érzést kelti az olvasóban is önmagáról. Ki ne akarna okos és szórakoztató lenni? Az analitikus hangnem és nyelvezet pedig nem csak stílus, hanem a karakterek sajátossága is: az adja a történet nagy részét, hogy Connell és Marianne elemzik magukat, a saját érzéseiket. Az érzelmek feldolgozása van főszerepben. Z vagy Y generációsként könnyen tudunk velük azonosulni, mert keresik önmagukat, nem tudják, merre vezet az életük, a folytonos elmélkedést magukon pedig önvédelemre használják. Klímaválság van, a demokrácia megingott, kopogtat a harmadik világháború, muszáj tehát megvédeni magunkat. Valahogy.

Miközben olvasod, milyen eszméletlenül megérti egymást ez a két ember, majd mennyire félre is képesek érteni egymást, rájössz, ez mennyire hétköznapi. Hogy te is mennyire hétköznapi és normális vagy a paráiddal, a gátlásaiddal, a gátlástalanságaiddal együtt. És érdekes módon ez nem a középszerűség apátiájával, hanem sztoikus nyugalommal tölti el az embert.

A mindössze 28 éves Rooney képes tehát megmutatni, hogy végeredményben senki nem normális, mindeközben mégis azt a megnyugtató érzést erősíti az olvasóban, hogy azért mindenki normális – a maga módján.

 A bejegyzés szerzője Bárdos Kata Kincső, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

 konzerv.png

 

Hol kezdődik az írói önmenedzselés? Megsúgjuk: nem a könyvnél

A kreativitás mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tör utat magának, és követeli, hogy elfoglalja tisztes helyét a nagyvilágban. Talán ezért van tömésig tele az írópalánták fiókja szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépük sem szégyenkezhet, azok is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeket. Valamiért mégsem sikerül felkelteniük a szunnyadó írói identitásukat, és bár a kreativitásuk papírt ér, folyton beleüti a kislábujját a siker kapujának küszöbébe. A majdnem-kész-kézirat cím nélkül marad, az Instagram fiók biojában pedig kimarad a bűvös szó: author.

Sokak életcélja, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjon maga után a világban: egy kis darabkát a tökéletesnek hitt életéből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítették a nehéz napokon. A keserűség mocsara is húzóerő az íróasztal székre, komoly ösztönző egy tragikus történet, vagy idealizált, beteljesületlen életkép megosztására.

Az író címkézze fel magát

Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. A tollforgatók közül mindenki más állomáson venné fel ezt a címkét, vagy ruházná rá azt másokra, éppen ezért meddő vitát fog szülni a kérdés. Egy könyv nem feltétlen teszi íróvá az írót, de kevesebb sem lesz azért, mert még egyik írásának sem tudott „gerincet venni”. Ebből kifolyólag máshogy lehetne megközelíteni meg a témát:

Ki határozza meg, hogy ki az író?

Van egy réteg, aki szerint az író az, aki ír, függetlenül attól, hogy jól, vagy sem. Talán ez az, amiért annyi önjelölt író sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Ugyanis egy történet akkor válik igazivá, ha közönség elé kerül. Az olvasóközönség a könyvipar legmeghatározóbb szegmense, ők a rendszer mozgatórugói, azok, akik védőfalat képezve visszapattintják a kortárs irodalmat megcsúfító alkotásokat.

writer.jpg

(via)

Gondolja végig,  mit képvisel

A szerzők elsődleges feladata, hogy meghatározzák, mely szegmensét képviselik a hazai kortárs irodalomnak. Bár gyakori a különböző zsánerek ötvözése, mégis fontos a stabil műfaj- és korosztály-megjelölés. Tudni kell megfogalmazni, hogy mit képviselnek. Ahogy az olvasóközönség is elköteleződött egy-egy, akár több zsáner mellett, úgy a szerzők feladata, hogy kiválasszák azt az írói köntöst, amit hosszútávon viselnének.

Egy kiadó sem fog a szárnyai alá venni egy olyan írópalántát, aki még nem találta meg a hangját. Még ezután is nehéz megnyerni egy kiadót: a mezőny hatalmas, a költségvetésük pedig véges. Rengeteg e-mail fog válasz nélkül maradni vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. (Persze nem a pénznyelő „kinyomókra” - kiadó+nyomda, ahol nem a minőség, hanem a zsebed mélysége számít, - kell gondolni.) Ez nem a tehetségüket kérdőjelezi meg, a kitartást viszont próbára teszi.

Éljen közösségi életet

Tegyük fel, hogy megszületett a könyv: ezt bármennyire is a gyermeküknek tekintik, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Azaz nem fogja eladni magát. De bele tudnak-e állni a tollforgató szerepébe, és készek ennek megfelelően menedzselni magukat? Ha igen, akkor milyen eszköz áll ehhez a rendelkezésükre? 

Az internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, mind megreformálták a könyvkiadást. Online irodalmi közösségek (Imádom a könyveket, Imádok olvasni), bloggerek (Anarchia könyvblog, Édeskiskönyvkritikák, Niitaabell világa), bétázó csoportok (Világ BÉTÁI egyesüljetek!) várják, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Számos kiadótól független webshop (shop.konyvmogul.hu, olvasnimeno.hu) van, ahol (jutalék ellenében) értékesíteni lehet a könyveket. A feladat, hogy olyan kapcsolatokat építsenek ki és ápoljanak, amelyek segítik a karrierjük fejlődését. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjék őket és a munkásságukat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál: megéri csábítani! 

iros2.jpg

 

Hagyja el a komfortzónát

Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy bele tudnak-e állni az író szerepbe. Mert bár a technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezükbe, mégis sokan ódzkodnak ezektől. Ismerősek az alábbi mondatok? 

„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mail címemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”

És még lehet folytatni azon mondatok sorát, ami mentén a szerzők egy része egyengeti írói karrierjét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. De ahhoz, hogy ezekből profitáljanak, elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás. Jelenleg a közösségi média az egyetlen olyan ingyenesen is használható felület, ahol minimális erőfeszítéssel ezrekhez el lehet jutni.

Gondolkodjon az olvasó fejével

Nézzünk meg egy szituációt: fizetés másnapján az első utad a könyvesboltba vezet. Néhány perc után fel is figyelsz jó pár gyönyörű borítóba csomagolt könyvre, de a szerzője ismeretlen számodra. Nincs fent semmilyen könyves oldalon, vagy ha fent is van, 0 értékeléssel rendelkezik a könyve. Facebook szerzői oldala ugyan van, de 26 kedveléssel nem sok bizalmat szavazol neki. A fülszöveg nem túl közlékeny, te pedig tanácstalanul állsz a könyvesbolt közepén, mert nem szívesen pazarolnád el azt a három-négyezer forintot. Így tovább keresel, és végül egy olyan szerző könyve mellett teszed le a voksod, akiről már hallottál, olvastál tőle korábban. A bloggerek értékelése is egész jó, így lelkesen a kasszához rohansz...

Alapvetően kétféle szerző létezik: aki komolyan gondolja írói létezését, és időt, energiát nem sajnálva, mindent megtesz azért, hogy megismerjék a nevét. És ott a másik tábor, aki nem fektet bele semmit az írói karrierében, de azért „tök jó lenne”, ha mindenki megvenné a könyvét, és kiadók ezrei kopogtatnának az ajtaján. Ez utóbbi attitűd a viszonyok felmérésének a hiányából fakad: azt hiszik, hogy a könyv majd eladja magát, csakúgy, mint a filmekben és a fantáziájukban.

Ne feledje a könyves bloggereket

Miért is fontosak azok, akik saját blogjukon publikálják a könyvértékeléseiket? Az online sajtó kult rovatát végigpörgetve pár másodperc alatt konstatálható, hogy jóformán alig található könyvértékelés (külföldi bestsellerről vagy polgárpukkasztó művekről még csak-csak, de hazai elsőkönyves szerzőtől aligha). Nyilván nem várható el, hogy a Netflix sorozatkínálatáról szóló cikkeket sutba vágják, és odaállítsanak egy középkorú újságírót, hogy írjon recenziót a legújabb young adult regényről, amelyben egy újabb tini küzd a halállal. Mégis vannak, akik vágynak egy-egy könyvértékelés elolvasására a reggeli kávé mellé - ezekkel nem csak az olvasás népszerűsítését lehetne szolgálni, hanem kiemelhetnénk az irodalom sokszínűségét is. 

Épkézláb recenziókért cserébe sok író, sőt kiadó keresi meg a bloggereket - gyakran az sem számít, ha viszonylag kicsi az olvasótábor, csak legyen reflexió az újdonságra. A nagyobb kiadók általában felajánlanak egy dedikált példányt, esetleg beszélgetési lehetőséget a szerzővel, a kisebb kiadók csak „reci példánnyal” - kölcsön könyvvel - tudnak szolgálni. A blogger örül, mert még megjelenés előtt ingyen elolvashatja  a könyvet, közben pedig fontosnak érezheti a véleményét. Cserében annyit kérnek tőle, hogy írjon értékelést. Korrektül hangzik, kivéve, ha kötelezően ajánlott jó véleményt írni a további együttműködésért cserébe. Nem szerencsés, ha azért vannak nyomás alá helyezve, hogy vásárlásra ösztönözzék a könyvimádókat, és hűséges katonaként szolgálják a hazai kortárs irodalom népszerűsítését.

Mi ebből a tanulság?

Az íróknak előbb magukat kell felépíteniük, mert a könyv nem fogja eladni magát, - legyen bármilyen jó a történet, de a borítón szereplő név már annál inkább. Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. Tehát, mielőtt bárki írásra adná a fejét, egyetlen kérdést tegyen fel magadnak: Író vagyok?

A bejegyzés szerzője a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

Elfér a zsebedben és sosem unatkozol mellette. Mi az?

Folyamatosan növekvő választék és egyre több automata: a POKET igazi sikertörténet. A vidám, 990 forintos zsebkönyvek már több mint egy éve színesítik meg a mindennapjainkat, a zötykölődést a 47-es villamoson, a várakozás unalmas perceit a Széll Kálmán téren vagy éppen egy magányos ebédet a Múzeum kertben. Adhat-e ennél többet egy kiskönyv? Mi mindent ért már el ez a fiatal kezdeményezés és mit tartogathat a jövő?

Áprilisban tartotta első születésnapját a POKET a MOM Kulturális Központban: az eseménynek majdnem 700 résztvevője volt, ami jól tükrözi a kezdeményezés népszerűségét. A városszerte elhelyezett könyvautomaták ötlete a Junior Príma-díjas fiatal színésztől, Vecsei H. Miklóstól ered, a kivitelezést a Sztalker Csoport végezte – nekik köszönhető, hogy okostelefonméretű, zsebbe csúsztatható, színes könyvecskék formájában kaphatunk kortárs vagy klasszikus irodalmat, sőt akár már verses kötetet is.

64920659_876739049331248_5984574797084884992_n.jpg

Ahogy azt Vecsei H. Miklós korábban a Fidelio-nak elmondta, célja nem csupán az, hogy a mobiltelefonok helyett a könyveket válasszák útitársul az emberek, hanem az is, hogy ezáltal egy közösség jöhessen létre:

„Ez nagyjából 10 százalékban az olvasás népszerűsítése, de 90 százalékban egy olyan fiatalos, városi, értékalapú közösség létrehozásának az első lépcsője, amelynek tagjai, ha látják a 4-6- oson, hogy a másik zsebéből kilóg egy színes könyv, akkor tudják, hogy nagyjából hasonlóan gondolkoznak, vagy van valami közös gondolati mag.”

Zahovay Zoltánt, a POKET gazdasági igazgatóját a születésnapi rendezvényen, a könyvecskék árusító standjánál kérdeztem a zsebkönyvek első évéről. Elmondása szerint körülbelül 70 ezer könyv fogyott. Nem meglepő, hogy a forgalmas közlekedési csomópontokban kell legtöbbször újratölteni az automatákat. A folyamatosan érkező új művek mellett, a tervek szerint, a korábbiak is újból forgalomba kerülnek, így azoknak sem kell félniük, akik lemaradnak egy-egy régebbi kiadásról. Remélik, hogy a zsebkönyvek iránti érdeklődés egyre növekedni fog.

Milyen POKET-eket olvashatunk?

  • Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
  • Bohumil Hrabal – Gyöngéd barbárok
  • Csáth Géza – Egy elmebeteg nő naplója
  • Esterházy Péter –„ És mesélni kezdtem…”
  • Hajnóczy Péter – A halál kilovagolt Perzsiából
  • Háy János – Sztreccs
  • Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül
  • Kira Poutanen – A csodálatos tenger
  • Krúdy Gyula – Ady Endre éjszakái
  • Lewis Carroll – Alice Csodaországban
  • Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk
  • Rejtő Jenő – Csontbrigád
  • Rejtő Jenő – A tizennégy karátos autó
  • Szerb Antal – Utas és holdvilág
  • Versantológia – A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
  • Virginia Woolf – Orlando
  • Viktor Pelevin –  Kristályvilág 

„Ezer forintért egy könyv manapság ajándék”

Egy napos délutánon a Móricz Zsigmond körtéren, a Gomba tövében húzódó zsebkönyvautomatánál mindössze tíz perc alatt három érdeklődő is megfordult. Ez az arány naponta változik, az időjárás is befolyásolja. A nézelődőket a POKET-ről kialakított véleményükről, kedvenc könyvükről kérdeztem: összesen 13 emberrel beszélgettem, mindannyian fiatalok voltak, a 20-as éveikben járhattak – voltak közöttük lelkes olvasók is. 

A megszólítottak közül többen pozitívumként emelték ki a könyvek árát. „Nagyon jó kis kezdeményezés. Az ember egy boltban ugyanezeket a könyveket általában sokkal drágábban kapja meg” – mondta egy virágmintás blúzt viselő, hosszú hajú nő, aki sokáig nézelődött a könyvek között. Szívesen beszélt eddigi POKET-élményeiről. Két automatás könyvet olvasott eddig, A kisherceget, ami az egyik nagy kedvence, és Az elmebeteg nő naplóját, amit a párjától kapott ajándékba. A tömegközlekedésen szokta a kiskönyveket olvasni: „amúgy se szeretem nyomkodni a telefonomat, mindig olvasok útközben, úgyhogy ez tényleg nagyon király”.

received_2237658329644254.jpeg

Az egyetemista, zöld hátizsákos fiú is egyetértett vele, aki éppen a cigijét szívta az automata előtt. „Ezer forintért egy könyv manapság ajándék”. Azonban nem csak ezért szereti a POKET-et. „Szerintem tökéletes lehetőség, mert a többi könyvvel szemben, amiket a táskámban hordtam, ez tényleg elfér a zsebemben.” A megkérdezettek közül ő olvasta a legtöbb zsebkönyvet, összesen négyet, mind közül pedig Szerb Antal, Az Utas és holdvilág című könyve nyerte el leginkább a tetszését.

Melyik könyv a legnépszerűbb?

  • A megkérdezettek közülük a legtöbben Az Utas és holdvilágot és Az elmebeteg nő naplóját olvasták. Kivétel nélkül mindenki pozitív véleménnyel volt a POKET-ről.
  • A POKET gazdasági igazgatója, Zahovay Zoltán elmondása szerint is Az Utas és holdvilág fogy a legjobban, valamint a Rejtő Jenő regények. Ő egyébként Hrabal Gyöngéd barbárok című kötetét kedveli a leginkább, mivel komáromi születésű, így a Prágában játszódó regény mentalitását, hangulatát közel érzi magához.

„Megjelent egy Háy János könyv? Úristen, melyik az?”

A Móricz Zsigmond körtéri automatánál nézelődők még nem értesültek arról, hogy a POKET születésnapi rendezvényén bemutattak két új kötetet. Az egyiknek, Háy János író munkájának, különösen örültek. A leglelkesebb egy fiatal lány volt, aki a barátjával nézegette a könyveket: „Megjelent egy Háy János könyv? Úristen, melyik az?”Sztreccs a címe, és egy novellás kötet. Női monológokat vannak benne, külön érdekessége, hogy Háy János különböző nők szemszögéből mutatja be a világot.

„Sorsokat akarok írni, mindegy nekem, hogy női vagy férfi sorsokat” – mondta Háy az eseményen, ahol Vecsei H. Miklós beszélgetett vele.

Az eseményen – a költészet napjához kapcsolódva – mutatták be a POKET első verseskötetét is, amelynek a címe: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. A kötet érdekessége, hogy a versek nem szisztematikusan kapcsolódnak egymáshoz. 250 vers került a kötetbe, ezeket a szerkesztő, Horváth Panna válogatta össze. Családtagjait, barátait, rokonait kérdezte arról, hogy melyik versek gyakorolták rájuk a legnagyobb hatást, mondhatni hatásalapon kerülhettek a versek a kötetbe.

És még mindig POKET-tel a zsebben

Az első év sikerei után komoly tervekkel folytatja a munkát a POKET csapata, céljaikat Vecsei H. Miklós összegezte a születésnapi rendezvényükön. A jövőben minden egyetemi városba telepítenének POKET automatát. Több vidéki helyszínen is található már automata, ilyen például Cegléd, a legújabbat pedig június 12-én, Egerben adták át. Azonban senki sem marad zsebkönyv nélkül, hiszen a színes könyvecskék akár online házhoz is rendelhetők.

poket.jpeg

Hol bukkanhatunk POKET automatákra?

Budapesten: Batthyány tér, Déli pályaudvar, Keleti pályaudvar, Madách tér, Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér, Vígszínház

Vidéken: Cegléd - Kersuli, Eger – Dobó tér, Gödöllő – MUZA, Komárom – Brigetio Gyógyfürdő, Tata – Kossuth tér, Szentendre – Hév

A zsebkönyvekhez rendhagyó irodalomórákat is szerveznek majd, amiken az olvasók jobban megismerhetnék a történeteket, elmélyedhetnének ezek tartalmában.  A projektbe május 12-én bele is kezdtek – közölték a Facebook oldalukon. Az első két könyv ilyen formában is feldolgozott az Utas és holdvilág, valamint az „És mesélni kezdtem” című Esterházy válogatás voltak. Az előbbi már meg is tekinthető a POKET Youtube csatornáján: Diószegi Endre, az Ady Endre Gimnázium magyar irodalom tanára, és Ott Anna kulturális menedzser, irodalomszervező beszélgetnek. Az „irodalomóra” interaktív, a nézők kommentekben kérdezhetnek az alkotóktól.

A POKET nem csak az olvasás népszerűsítésére törekszik, hanem egy közösség építésére is. Ahogy Vecsei H. Miklós elmondta, célja, hogy egy olyan összetartó közeget teremtsen az irodalmon keresztül, amely az irodalmon kívül is képes összefogni valamilyen jótékony cél érdekében.

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. Képek: Horváth Csaba Zsolt,  a BME VIK tanulója. 

kep.png