A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


"Nincs kedvem csöndben maradni" – Interjú Borbély Alexandrával

2020. február 21. - KomMédia BME

Borbély Alexandrával, a szókimondó Jászai Mari-díjas színésznővel beszélgettem, aki egyszerre érzi áldásnak és tehernek az Európai Filmdíját. A hírnévvel járó figyelmet felelősségének tartja, megunta a mellébeszélést és azt, hogy mindenkinek megfeleljen.

Miért választottad a színészetet, mindig volt benned szereplési vágy?

Azt hiszem, hogy egészen kiskoromtól kezdve megvolt bennem. Kicsit unalmasnak gondoltam magam a családban, mert a húgom mindig kitalált valamit, sokat rosszalkodott. Úgy éreztem, hogy nekem is fel kell keltenem az érdeklődést. Így elkezdtem a Besenyő családot utánozni otthon. Ezzel szórakoztattam anyámékat és a barátaikat, akik átjöttek.

A színészekről, színésznőkről gyakran halljuk, hogy drámaiak, izgalmasak, magabiztosak és egy kicsit talán hiúak is. Mit gondolsz rád igaz ebből valamelyik?

Muszáj bizonyos exhibicionizmus ehhez a szakmához, az hogy akard magad mutogatni, de szerintem minden színész alapvetően nagyon szeretethiányos. Talán nem elég az otthoni szeretet, a család szeretete, hanem azt akarjuk, hogy mások is szeressenek. És még többen és még többen szeressenek. Ezért van az, hogy ha 10 embernek tetszel, de egynek nem, akkor csak azon fog járni az eszed, hogy annak az egynek miért nem.

Még mindig megvan benned az a késztetés, hogy mindenkinek meg akarj felelni?

Nem, már nincs.  Az ember egyszer csak rájön, hogy nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni.  De ezt az időszakot meg kell élni. Nem hiszem, hogy 20 éves koromban jobb életem lett volna, ha erre, már akkor rájövök. Jó ez így, ahogy van.

testrol_es_lelekrol.jpg

A film plakátja (via)

2017-ben megkaptad az Európai Filmakadémiától a legjobb színésznőnek járó díjat.  Nagyon őszinte érzelmeket láthattunk rajtad, amikor átvetted. Mi járt a fejedben, amikor kimondták a nevedet?

Szerintem sokkot kaptam. Nem is azért, mert annyira váratlanul ért, de nyilván meglepett. Volt bennem egy belső görcs, azt éreztem, hogy itt ma valami történni fog, ezért fizikailag is rosszul voltam. Nagyon fájt a hasam, már a díjátadó elején. Nem tudom miért, de kitaláltam, hogyha Claes Bang megnyeri – mert akkor láttam a Négyzetet és kifejezetten tetszett az a film – akkor lehet, hogy én is. De ez csak egy ilyen villanás volt az agyamban. Amikor pedig ő kiment átvenni a díjat, akkor kezdtem tényleg iszonyúan rosszul lenni. Ervin (szerk: Nagy Ervin, Alexandra párja) azt mondta, hogy rám nézett és látta rajtam, hogy az egész arcom megfeszül. Ráadásul nem is tudtam a szövegemet, amit mindenkinek meg kellett tanulnia egy coach-al, hogyha ő nyeri meg, ne csak úgy álljon ott a színpadon. Akkor már éreztem, hogy így már tényleg nem fogom tudni megtanulni a szöveget. Amikor aztán kimondták a nevemet, kijött belőlem az összes feszültség, amit addig felhalmoztam. Miután kivittek a takarásba, egy fodrász leültetett egy székre, és még ott hátul is zokogtam, aztán valaki a kezembe nyomott egy kis pezsgőt. Ott volt egy cseh színész, akinek elmondtam, hogy mennyire kedvelem, mire ő azt felelte, hogy neki még nincs ilyenje, ami az én kezemben van. Nagyon felemelő és egyben megrázó pillanat volt.

Mi a következő szakmai célod?

Nekem csak az a célom, hogy legyen munkám, mert ez most mégsem tűnik olyan egyértelműnek.

Ez alatt mind a színházi-, mind a filmszerepeket érted?

Igen, úgy gondolom, hogy itthon csak annyi a kihatása egy sikernek, hogy utána úgy gondolnak rád, hogy neked már ez megvolt, mit akarsz te még. Az a következménye egy díjnak, hogy nincs következménye… Lehet, hogy csak Amerikában van hatása annak, ha valaki elér valamit, mert akkor egyből sok pénzt is hoz a neve. Más az anyagilag felépítettsége a dolgoknak, vagyis az, hogy egy ismert névvel mennyit lehet keresni. Magyarországon a biznisz része máshogy van felépítve, ezért mi ezt itthon megszívjuk. Azt érzem, hogy itt a rendezők azt gondolják, hogy valami új kell. Ezért ez nehéz. Nekem azonban nagyon fontosak a filmek, annyira sokat tudnak adni. Amikor megnézek egy jó filmet, akkor igenis boldog vagyok, hogy ezzel foglalkozom. Oké, persze amit mi tudunk adni másoknak, az nem ér fel az orvosokhoz, de amikor csak egy picit is tanulunk egy filmből – mint például a Jokerből – már meggyógyítottunk valamit.

Nemrég egy szlovák filmben szerepeltél. Milyen érzés volt a szülőhazádban is letenni a névjegyed?

Már az egy nagyon jóleső érzés volt, hogy megkerestek Szlovákiából és Csehországból, hiszen mégiscsak ott születtem, és büszkék rám, kicsit a magukénak is éreznek. Azóta is hívnak szlovák filmekbe, és forgattam ott és Csehországban is. Olyan mintha egy kört írtam volna le, mert onnan jöttem el, de utána mégis visszatértem.

Mennyiben más szlovák nyelven átadni az érzelmeket?

Más még mindig, hiába tanultam a szlovák nyelvet már óvodában is. Mégiscsak itt élek Magyarországon és nem használom annyit, nehezebben rázódom bele. Angolul is játszottam már egy cseh filmben.  Úgy érzem, hogy van abban valami, hogy egy színész csak saját nyelvén tudja legjobban átadni az érzelmeket. Szerintem én magyarul tudok a legjobban játszani.

ba.jpg

Részlet a Testről és lélekről című filmből (via)

Az interjúkban azt lehet látni, hogy nem köntörfalazol, mindig őszinte vagy. Ez tudatos?

Igen, sajnos vagy nem sajnos, ilyen vagyok. Nem tudok mást mondani. Mindig minden látszik rajtam. Annyit tudok tenni néha, hogy tudatosan eldöntöm, hogy bizonyos dolgokról nem fogok beszélni. A minap volt például egy L’Oreal sajtótájékoztatónk, ahol Lilu megkérdezte tőlem, hogy mik a határaink, hogyan feszegetjük azokat. Én azt válaszoltam, hogy úgy, hogy már fél éve mindent kimondok. Nincs kedvem csöndben maradni, inkább beszélek.

Kerültél már bajba emiatt?

Én nem, de Ervin már igen… Úgy érzem, hogy a figyelemmel együtt felelősséget is kapsz, hogy ne hallgass. Nem arról beszélek, hogy bele kell keveredni a politikába, de amikor a színházunkat akarják szétszedni, akkor nem lehet hallgatni. A sajtótájékoztatón is azt mondtam, hogy gyönyörű a sikerekről beszélni, az én esetemben például az Európai Filmdíjról, de muszáj elmondani a negatívumokat is.  Az, hogy én megkaptam ezt a díjat, nagyon jó, csak nekem ez egy mázsás súly is, mert azóta nem igazán hívnak castingokra. A színházamban is csak egy pármondatos szerepet kaptam, miután visszatértem. Persze lehet, hogy csak véletlenül alakult így… Nincs kedvem már arra gondolni, hogy Szandra ne panaszkodj, mert neked milyen jó, hiszen van ez a díjad. Egy ideig az ember hallgat, de két év után úgy éreztem, hogy megfulladok attól, ha ezt nem mondom ki. Ez lehet, hogy csak az én problémám, de hátha ezzel segítek másoknak megélni egy abszolút „fagyást” a siker után. Amikor nem tudod, hogy itt történik csak ez vagy mindenhol így van? Azóta már egy csomó színésznővel beszéltem, akik díjakat kaptak, például egy horvát színésznővel, és mindenki azt mondja, hogy ezt ők is érzékelték. Szóval az egészben van valami beteg… Ezért is esik jól, hogyha kimondhatom, amit gondolok, hogy ne higgye mindenki azt, hogy minden annyira szuper.  Végül is magamról beszélek, és nem másokat ítélek meg. Mégis ki tud őszintébben beszélni magamról, mint én...

Kaphatunk egy kis ízelítőt, hogy hol fogunk látni 2020-ban?

A Centrál Színházban, Básti Julival fogunk játszani egy főszerepet. Az a címe a darabnak, hogy Mary Page Marlowe, és egy nő életéről és annak nehézségeiről szól. Én fogom a fiatal énjét játszani, ő pedig az idősebbet. Márciustól lehet majd látni. Aztán Ördög Tomi, a Dollár Papa Gyermekeinek a vezetője rendez a Delta Produkció előadásaként egy angol krimit, aminek májusban tartjuk a bemutatóját. Emellett most egy szlovák forgatókönyvet olvasok.  Magyar film nincs kilátásban. Lesz egy RTL Klub-os sorozat, amit tavaly forgattunk, a Mellékhatás, ami a béranyaságról szól, abban az egyik főszerepet játszom.  A Spirál című filmnek pedig – amit Felméri Cecília rendezett – most lesz a premierje,– ezt a szerepet még a Filmdíj előtt kaptam.

A bejegyzés szerzője Szabó Anna Borbála, a BME KomMédia alapképzés hallgatója.

konzerv.png

A Vad Angyal hatása ma is él: régi telenovellák, modern csavarral

Sorozatfalóként könnyű belefutni olyan - nem túl rég felvett - jelenetekbe, amiket a kétezres évek legtöbb ármányt és szenvedélyt felvonultató telenovellái is megirigyelnének. Nem véletlenül: az akár több száz részen át futó történetek kiapadhatatlan ötletforrások, egy amnéziából gyógyuló, halottnak hitt rokon mindig feldobja a cselekményt – bár ilyen csavaroknál gyanakodhatunk, hogy nem csak inspirálódásról van szó, hanem bizony igazi telenovellával van dolgunk. A húsz évvel ezelőtti kedvencek sok ponton megegyeznek a mai sorozatokkal. A jól bevált recepten nem érdemes változtatni?

A magyar tévénézők szemében valószínűleg a '90-es évek vége, 2000-es évek eleje tűnik a latin-amerikai telenovellák aranykorának. Mára a délutáni műsorsávban átvették a helyüket a különböző ázsiai sorozatok, amik egész más korszakokba és kultúrákba kalauzolják el a nézőket, mint tették azt a latin elődök, noha a magyar fotelekből Brazília vagy Argentína éppoly távoli, mint Törökország.

A latin-amerikai gyártású szériák kulturális hatása még ma is él: olyannyira, hogy számos példát találunk arra, hogy a kritikákban némileg lesajnált műfaj manapság is ihletforrás a sorozatkészítők számára. A képernyőkön jelenleg is találkozhatunk két telenovella adaptációval: a spanyol eredetű, magyar gyártású 200 első randival, aminek készül a második évada, és a Szeplőtelen Jane címen bemutatott Jane, the Virginnel, ami egy venezuelai telenovella amerikai átvétele.

Az Izaura TV jóvoltából a kilencvenes-kétezres évek legnagyobb izgalmait újra és újra átélhetjük, és az ismétléseknek köszönhetően nem csak arról bizonyosodhatunk meg, hogy ezek a sorozatok bizony ma is sokakat érdekelnek, hanem arról is, hogy számos ponton egyeznek a hőskori telenovellák a mai adaptációkkal. A két fenti példát összevetve a Vad angyallal (Muneca Brava), ami a kétezres évek egyik legnagyobb hazai sikerét érte el, máris kiderül, milyen hasonlóságokról van szó.

vadangyal.jpg

(via)

Nem minden szappanopera, ami annak látszik

Tisztázzuk először a fogalmakat:  a telenovella és szappanopera szavak tetszőleges alkalmazása gyakori félreértés, amire számos példát szolgáltat az online média ma is. Jelentős különbség, hogy míg a telenovellák rögzített epizódszámmal készülnek, a szappanoperák nyílt végűek – szinte bármeddig folytathatóak, ahogy azt a tavaly húsz éves Barátok Közt is példázza. A zavar azonban nem véletlen, mivel a telenovella műfaj ötvenes évekbeli születéséhez jelentősen hozzájárultak az amerikai rádiókban hallható szappanoperák. Érdekesség, hogy ma is sokszor a háttérben szólnak a sorozatok, így egyfajta rádióadásként működnek, amihez a telenovellákban gyakori erőteljes, már-már túlzó hangeffektek is hozzájárulnak.

A telenovellák középpontjában többnyire egy szerelem története áll, az ekörül sűrűsödő bonyodalmak általában csak a végére oldódnak meg. Elsődleges céljuk a szórakoztatás, de a történetekhez a nézők erősen kötődnek, érzelmileg is bevonódnak. Sokan azonosulnak egy-egy karakterrel, aminek következtében a telenovellák szociális, kulturális, de akár politikai funkciókat is elláthatnak az általuk közvetített üzeneteken keresztül.

Mindig csak a szerelem

A Magyarországon 1986-ban debütált Isaurától kezdve a kilencvenes évek olyan hazai kedvencein át, mint az Esmeralda, egészen az évtized végén sugárzott Rosalindáig egy sémára épültek a sorozatok. A női főszereplők, legalábbis kezdetben, valódi naivák voltak, kedvesek és bájosak, akik sodródtak az eseményekkel, néha a sarkukra álltak, de a végén minden sérelmet megbocsátva a gazdag és jóképű szerelmeik karjában értek révbe. Hasonló végkifejlettel, mégis más hangot megütve jelent meg a Vad angyal a magyar tévéképernyőkön az ezredfordulón, azóta a magyar Wikipédia szerint hetedik alkalommal ismétlik a sugárzását.

vadangyal2.jpg

(via)

A Vad angyal főszereplője, a Natalia Oreiro által megformált Milagros nem a megszokott nőies ruhákba bújtatott álmodozó karakter volt, hanem egy önálló és talpraesett lány, aki szembement a sztereotipikus nőiséggel. A fő szál – Milagros és Ivo szerelme – nem sokban ütött el a telenovellák kliséitől, ahogy a 270 rész lezárása sem, mégis egy új nőtípust jelenített meg, aki közelebb áll a mai remake-ek főszereplőihez, mint elődei. Emiatt a hasonlóság miatt különösen alkalmas a mai sorozatokkal való összevetésre.

A két jelenleg futó sorozat főszereplői önálló, a szakmai előrehaladásukra koncentráló nők, de a szerelmi szálak így is fókuszba kerülnek már az első részekben, hiszen ezek a telenovellák központi elemei. A 200 első randiban Molnár Luca (Gáspár Kata), az önbizalomhiányos rádiós keresi a szerelmet egy fogadás miatt, míg a Jane, the Virgin Jane Gloria Villanueva-ja (Gina Rodriguez) életében már ott a szerelem, amikor a nőgyógyásza véletlenül mesterségesen megtermékenyíti a szűz lányt.

Kiszámítható csavarok, meglepő üzenetek

A telenovellák biztos alapjait jól bejáratott fordulatok, szerelmi drámák, és legfőképpen az ezeket a helyzeteket megteremtő karaktertípusok adják. Említést érdemel, hogy az egyes telenovellákban eltérően ugyan, de mindig megjelenik a társadalmi egyenlőtlenség kérdése. A szegények és gazdagok közötti ellentét a latin-amerikai történetekben fontos téma volt a 90-es években, így például a Vad angyalban nagy szerepet kaptak az árva gyerekek, valamint az ”urak és cselédség” viszonya. A Jane, the Virginben az átlagos és a fényűző élet közti kontraszt jelenik meg, és a bevándorlás kapcsán a latin kisebbségek problémája is. A 200 első randi a homoszexualitást és transzneműséget mutatja be meglehetős érzékenységgel.

jane.jpg

                                        (via)                                                                                                    (via

”A féltestvérem féltestvére a férjem”

A szerelmi szál a konfliktusok alapja, izgalommal és érzelmi hullámvasúttal köti a képernyőhöz a nézőket. A kilencvenes években készült telenovellákban a gazdag férfi – szegény lány egymásra találása evidencia volt, ma már kevésbé. Jane karaktere a biztos párkapcsolatból kerül egy abszurd helyzetbe – a nőgyógyásza a bátyja felesége helyett Jane-t termékenyíti meg, így a lány pont attól a férfitól vár majd gyereket, aki a múltban tetszett neki. Ő Rafael, a környék gazdag szívtiprója, aki ráadásul Jane főnöke. A karakter tökéletes másolata lehetne akár a Vad angyal Ivójának is – valódi playboy, mindent megvásárolhat, de a felszín alatt mély vívódások jellemzik. A szituáció joggal nevezhető még a műfajhoz képest is túlzónak, a sorozat ugyanis egyszerre karikírozza a gyökereit, és hajt fejet előttük.

jane-rafael-hero.jpg

(via)

Jane a megtermékenyítés idején kapcsolatban van, az első percek narrációjának tartalmát a kapcsolatán keresztül bontják ki: Jane ugyanis megfogadta a nagymamájának, hogy a házasságig őrzi a szüzességét. A katolikus nézőpont évadról évadra megjelenik a sorozatban, ami a latin-amerikai telenovellákban nem ritka. Milagrost például apácák nevelik fel a Vad angyalban, ezzel összefüggésben az ő karakterén keresztül is megjelenik a szüzesség, mint érték. Mindkét lány tartja magát az elveihez, ugyanakkor egyik sorozat sem állítja, hogy ez az egyetlen elfogadható döntés, más példákkal is találkoznak bennük a nézők.

A 200 első randi ebben a tekintetben inkább a Betty, a csúnya lány sémájához illeszthető, a 2000-es évek sorozatában is egy önbizalomhiányos nő és munkahelyi viszonyai álltak a történet középpontjában, de ott a főhőst szándékosan elcsúfították. Molnár Luca életszerűbb, egy szép, minimális túlsúllyal rendelkező nő, aki nehezen érvényesíti az akaratát, és nem tudja szeretni önmagát. Plátói szerelme neki is van, aki a gazdag és szívtipró típusból kerül ki, de a sorozat fókuszában Luca személyiségfejlődése áll. A húga házasodni készül, az anyjával kötött fogadás értelmében az esküvőig kell neki is megtalálnia az igazit ahhoz, hogy megtarthassa a nagymamája házát. A hozzá illő férfi persze nincs tőle messze, de a felismerésig sok bonyodalom vezeti el őt is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Molnár Luca (@lucakeresi) által megosztott bejegyzés,

 Az első évad alatt a 200 első randi fiktív főszereplője, Molnár Luca Instagramon is aktív volt

Néhány klasszikus karakter

A szerelmi szálak kapcsán bemutatott főszereplők mellett több tipikus karakter köthető a műfajhoz.

  • Az idős, bölcs jóakaró, lehetőség szerint egy nagymama, aki szemmel tartja az eseményeket. Luca esetében csak a visszaemlékezéseiben tűnik fel a már halott nagymamája, ragaszkodása hozzá indokolja a fogadást is.
  • A kotnyeles barátnő, barát. Ezek a barátságok többnyire a gyerekkorba nyúlnak vissza, megjelenik bennük a tűzön-vízen át összetartás, és a megbocsátás fontossága is.
  • A bajkeverő, akiből általában több is van, és mindig visszatér. A legtipikusabb példái ennek az ármánykodó féltékeny nők és férfiak, akik sokszor ugyanannyira vágynak a főszereplők szerelmére, mint a nézői szimpátiát inkább megnyerő hősnő és választottja. A cselekedeteik következményeinek felelősségét végül mindig viselniük kell, és az is gyakori, hogy megváltoznak, felismerik a hibáikat, így nem csak az derül ki, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését, hanem az is, hogy van esély a változásra.

Azt, hogy meg lehet változni, a szívtipróként beskatulyázott férfiak is bizonyítani szokták, ez igaz Ivóra, Rafaelre, de Luca plátói szerelmére, Félixre is. Ezekben a fordulatokban azonban megjelenik az a gondolat is, hogy a hősnő az, aki eléri, hogy megváltozzon az addig nem sok mindennel törődő férfi, 2000-ben éppúgy, mint 2018-ban.

  • Az eltitkolt gyerek szintén elmaradhatatlan szereplője a telenovelláknak, ahogy a megjátszott terhesség is. A semmiből feltűnő gyerekek, váratlanul felfedett rokoni szálak mindig elrendeződnek, a család összetartozása a végkifejletben tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen a műfajban. Milagros megbékél az apjával, ahogy az a mai sorozatok családi drámáiban is történik.
  • A karakter, aki meghalt, de mégis él. Ő ritkán érkezik jó szándékkal, és néha csak egy ikertestvér, de az eseményeket mindenképp felbolygatja. A karakteren keresztül közvetített üzenet általában hasonló a családdal, vagy a bajkeverőkkel kapcsolatos tanulságokhoz.

natalia_oreiro_natal.jpg

(via)

A telenovellákban olyan elemek jelentek és jelennek meg, amik fordulatos, mégis megnyugtatóan kiszámítható történeteket eredményeznek. Együtt lehet izgulni a szereplőkkel, de a karakterek jól ismertek, évtizedek óta ugyanazok térnek vissza más-más névvel és arccal, a jól működő recepten keveset változtattak. Fontos, hogy az ármányok és szerelmek mellett a társadalom összetételére való reflexió is megmaradt, amikből egyrészt kiolvashatóak az aktualitások, másrészt véleményformáló hatásuk lehet. Ezeken felül vannak megkérdőjelezhető üzeneteik, de összességében arra az egyszerű, örökérvényű elképzelésre épülnek, hogy a jó és a szerelem mindig győz, így a készítők ennek az egy igazságnak a mentén alakítják a történeteket.

kep.png

Sabrina, a tiniboszorkány visszatért és felbőszítette a Sátán Egyházát

Szépen gyarapodik a Netflix tinisorozat gyűjteménye, saját gyártású drámák és dokumentum paródia is van már a képzeletbeli polcon, így nem lehet elszíntelenedéssel vádolni a streaming szolgáltatót.  A változatos műfajokat és témákat ráadásul ez idáig úgy öntötték tizenéveseknek szóló formába, hogy közben a felnőtt nézőket is magukkal ragadták, elég csak a Stranger Things óriási sikerére gondolni. Októberben csatlakozott a listához a feltámasztott Sabrina, a tiniboszorkány, elhagyva a tini jelzőt Chilling Adventures of Sabrina címmel - az amúgy is borús hangulatú sorozat felett gyorsan megszaporodtak a felhők, mert a sátánista egyház átszámítva 14 milliárd forintra perelte a produkciót. 

A konfliktus részletei előtt ismerkedjünk meg az új feldolgozással és elődeivel. 

Az első rész alapján úgy tűnik, hogy a nézők közé ezúttal sem csak a kamaszokat várja a horror elemekkel fűszerezett fantasy. Az alaphelyzet szerint az árva Sabrina (Kiernan Shipka) két világ között őrlődik: a Sötét Urat (vagyis a Sátánt) szolgáló boszorkány családja, és a hol zombikról, hol a társadalmi egyenlőtlenségekről elmélkedő barátai között. A családja az Éjszaka Egyházának (Church of Night) tagja, emellett a két nagynénje, Hilda (Lucy Davis) és Zelda (Miranda Otto) egy temetkezési vállalatot vezetnek, ahol a boncasztal a házi őrizetben lévő unokatestvérének, Ambrosenak (Chance Perdomo) jutott. Sabrina mindezek mellett szerelmes is, ami különösebben nem könnyíti meg számára a boszorkány lét melletti elköteleződést. Napokon belül betölti a tizenhatot, amikor a „sötét keresztelő” jegyében felesküdhet a Sátánnak és beköltözhet a szuper exkluzív bentlakásos boszorkányképzőbe, hátrahagyva az emberi életét és Greendale-t, a mindig halloweeni hangulatú várost. 

kiernan_shipka.jpg

(via)

A történet több szálon bonyolódik a még Netflixes sorozatokhoz képest is hosszúnak mondható egy órás játékidő alatt, hiszen egész évadra elegendő rejtélyt és konfliktusforrást vezetnek be. Sabrina keresztelőjét többen is meg akarják akadályozni, a legártalmatlanabbnak az elitképzős boszitanoncok tűnnek, akik egy lassan ölő átokkal demonstrálják, hogy megtanulták a varázsvilági rasszizmusról szóló leckét a Harry Potter Malfoyától (Sabrina édesanyja ugyanis halandó volt, így ő félvérnek számít).

Az ötvenhat éves tini

Sabrina kalandjai egészen 1962-ig nyúlnak vissza, ekkor jelent meg a karakter az Archie’s Madhouse című képregényben. A félig ember, félig boszorkány Sabrina annyira népszerűvé vált, hogy 1971-ben saját képregényt kapott. Néhány dolog a kezdetek óta változatlan: a lányt a nagynénjei nevelik, és velük él Salem, a fekete macska. A Harvey Kinkle iránti szerelme is a hatvanas évek óta töretlen, miközben a fiú természetesen nem tudhatja meg, hogy Sabrina boszorkány

sabrina_kepregeny.jpg. (via)

A rajzok 1996-ban elevenedtek meg először a képernyőn, a képregény címét megtartva Sabrina, a tiniboszorkány elindult meghódítani a világot. Az eredeti történet szerint árva Sabrina a hét évados szitkomban csak átmenetileg nem találkozhat a szüleivel, és a 16. születésnapján tudja meg, hogy boszorkány. A mesterséget persze ki kell tanulnia, így a kezdő boszorkányság és a gimis élet közti egyensúlyozás, na meg a beszélő macska adják a humoros jelenetek alapjait.

Közben a képregény hol megszűnt, hol újraindult, minden alkalommal alkalmazkodva az aktuális trendekhez, így 2009-ben például manga stílusban fejezték be a történetet. A pihenő ezúttal sem tartott sokáig, 2014-ben indult a Chilling Adventures of Sabrina, de a korábbi könnyed hangvételt hátrahagyva az Archie Horror adja ki. A sötétebb, misztikusabb irány a sorozatkészítőknek is megtetszett, a Warner Bros. Television elkezdte fejleszteni a sorozatot előbb a CW-nek, majd a két évados berendeléssel meggyőzőbb Netflixnek.

Hatvanas évek, kortárs dilemmák

Az új verzióban főcímtől az utolsó képkockáig minden hangot és díszletet a borzongatás szándékával készítettek el (iparági információkból már tavaly is lehetett tudni, hogy az alkotók Az ördögűzőt tekintik ihletforrásnak), de minden éppen annyira ijesztő, hogy csak egy leheletnyi hideg futkosson a hátunkon a greendale-i szelektől. Valóban halloweeni a hangulat, a jelmezek és díszletek árasztják magukból a ’60-as éveket, ugyanakkor ott vannak a laptopok és az okostelefonok is. amik aláhúzzák a jelmezviselés tényét. Kiéleződik a kontraszt a (bonc)asztalra kerülő témák és a ’60-as évek hangulata között: első pillantásra furcsa, hogy ennyire 2018-as problémákkal és kérdésekkel lép vissza a látványvilág az időben. Második pillantásra már viszont kevésbé, hiszen a szexuális forradalom időszakának megidézése jó háttérnek tűnik azokhoz a témákhoz, amelyekről a valóságban éppen csak elkezdtek beszélni akkoriban. Időutazások

Az alkotók a hatvanas évek miliőjének megidézésével az első képregény-folyam előtt is fejet hajtanak, és nem ez az egyetlen pont, amellyel a karakter eredetéhez kapcsolódnak. A főcím képregényes illusztrációk sorából áll össze, amelyet a Chilling Adventures of Sabrina képregényes illusztrátora, Robert Hack tervezett.

sabrina_focim.jpg

(via)

Nem csak ő érkezett a képregénytől, a sorozat egyik producere és írója Roberto Aguirre-Sacasa is, aki a képregényírás mellett olyan sikersorozatokon dolgozott korábban, mint a Glee, vagy a magyarul Hármastársak címen bemutatott Big love.

A sorozat rámutat arra, hogy embervilág sem egyszerűbb, mint a boszorkányság: Sabrina első ránézésre fiús barátnőjét, Susie-t a gimis focicsapat tagjai zaklatják, a karakteren keresztül több érzékeny és aktuális témát emeltek be a sorozatba. Susie-t a nem-bináris identitású (nem férfiként vagy nőként definiálja magát) Lachlan Watson játssza, ennek megfelelő hitelességgel. Elfogadásról, toleranciáról már az első részben szó esik, jó kérdés, hogy mi lesz ezzel a szállal a misztikus események sűrűsödése mellett. A lányok, részben a Susie-t érő támadások miatt létrehoznak egy nők a nőkért klubot, aminek kapcsán az egyenlőtlenségekről és az iskolai bántalmazásról (bullyinng) is beszélgethetnek.

A bullying a Tizenhárom okom volt óta biztosan téma a Netflixnél, láthatóan a #metoo mozgalom is elérte, ritkán látni ennyi explicit és implicit utalást egyenjogúsági törekvésekre tinisorozatokban. Az a kérdés, hogy mit tudnak majd közölni gender témában. Az egyik főgonosz szájából elhangzik, hogy a világnak rég meg kellett volna tanulnia, hogy mindent a nőknek kellene irányítaniuk. Az erős feminista tartalmak mellett nehéz lesz szétválasztani a komolyan gondolt üzeneteket a túlzásoktól. Egyelőre egy tettre kész, a nőtársaiért kiálló kamaszlány egész jó példa a jellemzően még mindig fiúk miatt marakodó sorozatszereplők mellett.

sabrina_boszorkanyok.jpeg

(via)

A szereplőválogatás első ránézésre jól sikerült, mindenki beleillik a mesei díszletbe. A Sabrinát játszó Kiernan Shipka minden helyzetben azonosul a szerepével, ami nem meglepő, hiszen a képernyőn nőtt fel. A Reklámőrültekben a főszereplő Don Draper lányaként elég tapasztalatot szerezhetett érzelmi hullámvasutazásban, és a hatvanas éveket modellező sorozatban testközelből figyelhette, hogyan alakultak az egyenjogúsági mozgalmak. Sabrina mellett a Michelle Gomez által megformált Mary Wardwell kapta a legtöbb képernyőidőt, akit legutóbb a Doctor Who-ban láthattunk. Ott remekül hozta a hasonlóan behízelgő bajkeverő szerepet, úgy tűnik, hogy itt sem lesz benne hiba.  

Az első rész jól keveri a mai tizenéveseket érintő problémákat a misztikummal, de az majd később derül ki, hogy érdemes-e érzékeny társadalmi kérdéseket beemelni egy elvarázsolt világba. Ha például a bullying megoldása az lesz, hogy békává változtatják a fiúkat, akkor nem sokat nyernek majd a kamasz nézők. Remélhetőleg elkerülik a mágia által könnyen megoldható problémák csapdáját, és ha elhagyják az értelmezhetetlen homályosításokat, amiktől a képi világ olyan, mintha egy varázsgömbből figyelnénk a jeleneteket, akkor meglepően értelmes mondanivalójú kikapcsolódást hozhatnak Sabrina kalandjai a téli napokra.

Sérelmek és követelések

Az elhomályosodó képernyőszéleknél sokkal komolyabb kritikát fogalmazott meg a sorozattal szemben a Sátán Egyháza: 50 millió dolláros kártérítési igényt nyújtottak be azért, mert a készítők engedély nélkül használták műalkotásukat, a Baphomet-szobrot. A Netflix azzal védekezett, hogy több helyen is módosítottak a szobron, ami igaz is, de a hasonlóság még mindig elég szembetűnő. A felek végül peren kívül egyeznek meg. 

A bejegyzés szerzője Kovács Bettina Karolina, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

kep.png

Hogyan szálljunk szembe a diszkriminációval? - Komoly témát feszeget az HBO

2018. szeptember 14. - KomMédia BME

Egy világ, ahol nincs rasszizmus, nemi megkülönböztetés és minden tökéletes. Legalábbis látszólag. Az HBO Itt és most című új sorozata a tökéletes liberalizmust, az emberek közötti maximális egyensúlyt keresi több-kevesebb sikerrel.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz.

Alan Ball, a Sírhant művek és a True blood – Inni és élni hagyni című sorozatok producere most is kitett magáért. Az Itt és most egy multikulturális, portlandi család életébe enged betekintést, ahol Audrey (Holly Hunter) és Greg (Tim Robbins) egy különleges családmodellel kísérleteznek. A házaspárnak 4 felnőtt gyermeke van, akik közül csak a legfiatalabb, a 18 éves Kristen (Sosie Bacon) a sajátjuk biológiailag is. Örökbe fogadták a libériai Ashley-t (Jerrika Hinton), a vietnámi Duc-ot (Raymond Lee), valamint a kolumbiai Ramont (Daniel Zovatto). A gyermekek mind más rasszhoz tartoznak, látszólag teljesen különbözőek,azonban van közöttük egy nagy hasonlóság: mindannyiójukat nehéz élethelyzetből, betegségből vagy éhínségből emelte ki és mentette meg az örökbefogadás.

here-and-now.jpg

A sorozat készítői még tovább fűszerezték a hátteret, így nem csak a karakterek származása sokszínű, hanem az életvitelük, szexuális irányultságuk is: Ramon homoszexuális, Duc saját elhatározásból önmegtartóztató. De megjelenik a sorozatban a transzneműség, a felelőtlenül elveszített szüzesség, a prostituáltak, ugyanakkor a boldog szerelemmel átitatott szexuális aktus is - különböző és azonos nemű emberek között egyaránt.

Kísért a származás

Az Itt és most világában látszólag minden tökéletes, hatalmas az elfogadás és nincsenek tabuk. De csak látszólag. A főszereplő házaspár családmodellje bár újító és családon belül tényleg nincs nemi vagy faji megkülönböztetés, mégis a 21. század Amerikájában játszódik, így a környezet nem ennyire elfogadó. Amikor a fekete Ashley és a fehér testvére, Kristen tesznek egy rövid látogatást a rendőrségen, egy apró utcai verekedés miatt, egyből érződik, hogy a hatalom szerint kinek, hol a helye. Míg a 18 körüli fehér lány számára ez szinte móka, mert a rendőrnő sem veszi komolyan a kihallgatását és motozását, addig a sikeres, felnőtt fekete nőnek mindez egy megalázó procedúrává válik, ráadásul megvádolják azzal, hogy a drága kiegészítői lopottak.

Ashley valószínűleg már korábban is megtapasztalta a diszkriminációt, mert azon dolgozik, hogy elrejtse környezete elől énjének bizonyos részeit, ezért is változtatta meg nevét a legtipikusabb amerikai keresztnévre, és ezért hord (eleinte) parókát, eltakarva ezzel göndör, fekete fürtjeit. Kiderül, hogy anyja gyerekkorában igyekezett gondoskodni arról, hogy megismerje és gyakorolja a származásához kapcsolódó szokásokat, Ashley azonban inkább a beilleszkedést, asszimilálódást választotta - a rejtőzködés árán is. 

here-and-now-hbo-kristen-ashley.jpg

A sorozat karakterei ugyan teljesen emberiek és részről részre többet tudunk meg róluk, mégsem tudjuk hova tenni őket. A szereplők egész egyszerűen nem bekategorizálhatók, nem lehet megválaszolni, hogy jók vagy rosszak. Van, hogy olyat tesznek, ami elsőre elítélendőnek tűnik, de amint jobban megismerjük a hátterüket, cselekedeteik miértjét, már nem lehet rájuk tiszta szívvel haragudni. Erre tökéletes példa Ashley, aki sikeres üzletasszony, szerető, gondoskodó testvér, mégis borzalmas anya és még borzasztóbb feleség.

De Duc-ot is említhetjük, aki hajkurássza a tökéletességet, mégis egyre mélyebb szánalom foghatja el a nézőket vele kapcsolatban, pedig az élete összes területén sikeres: life coachként pácienseinek ad életvezetési tanácsokat (akik imádják ezért), online csatornáin folyamatosan nő követőinek száma, könyvét hamarosan kiadják, sikeres sportoló és látszólag mindene megvan. Saját, prostituált anyjának képét azonban nem képes kiűzni gondolataiból, folyamatosan kísértik és megmérgezik magánéletét. Nem véletlenül választotta az önkéntes cölibátust: korábbi hedonista, az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonjához hasonló életmódja tönkretette tovább rontotta önmegítélését. 

Különlegességek az egyszerűségben

Kristen talán az egyik legérdekesebb karakter. A lánynak semmilyen faji vagy nemi diszkriminációval nem kell megküzdenie, mégsem érzi jól magát a bőrében. Családjában, ahol minden testvére különleges, ő a fehér lány, akinek tényleg mindene megvan. Pont azért küzd hatalmas önértékelési zavarokkal, folyamatosan tartozni akar valahova, de egész egyszerűen nem találja a helyét. Számos szerepet kipróbál, de azoknak nem is érzi meg súlyát - mert mindent valós veszély és elköteleződés nélkül tehet meg. 

Ramon kivétel az Itt és most szereplői között. Végigkövethetjük szerelmi életét, párkapcsolata még azokban is megértést szülhet, akik kevésbé fogadják el a homoszexualitást. Nem hajkurássza a tökéletességet, és nem is küzd önértékelési zavarokkal: az ő mindennapjait a látomásai zavarják meg, melyek veszélyt jelentenek felfelé ívelő karrierjére (saját videójátékainak grafikusa és programozója egyben). 

here-and-now-gay.jpg

Az első részekben a látomások kezdetébe csöppen bele a néző: a család életét is ezeken a különös, misztikus szálon keresztül ismerjük meg. A víziók okáról teljesen eltérően vélekedik a szülők és a testvérek: a nevelőanyja például félti őt és mentális problémákra gyanakszik, de Ramon állítja, hogy nem őrült meg, hanem kiválasztottnak érzi magát valamilyen felsőbb erőtől. A véleményeltérés folyamatos konfliktusokhoz vezet, ami a környezetükre is egyre jobban kihat. Ezeknek a konfliktusoknak a feldolgozása aztán háttérbe is szorítja a misztikus, spirituális vonalat, olyannyira, hogy  végül körülbelül öt mondatban összefoglalhatóvá válik ez az egész évadnyi, sok szempontból izgalmas és különleges, rejtélyekkel teli szál.

Amerika itt és most

A sorozatból rövid idő alatt megismerjük, hogy ki milyen személyiségjegyekkel rendelkezik és ki milyen nehézségekkel küzd. Az első két rész tökéletesen ábrázolja azt a világot, ahol a szereplők újra és újra felhozzák, hogy az „itt és most”-ban kell élni. Ők azonban mégsem ezt teszik.

A 21. századi Egyesült Államok közel sem annyira befogadó, mint amennyire a sorozat állítja, és szép lassan a sorozat is lerombolja saját ideáit: a tökéletesen liberális család darabjaira hullik szét, mert nem lehet annyira egyszerű és nagyszerű minden, mint amennyire szeretnék.  Audrey, az anya nem képes észrevenni azt, hogy haladó gondolkodása és határokat átívelő elfogadása köszönő viszonyban sincs a társadalom jelenlegi normáival. Megértést próbál szülni a társadalomban, de minden lépésével csak egyre nagyobb bajt okoz: például, az iskolai megkülönböztetés ellen harcolva beszél a diákokkal, interjút készítenek vele a helyi televízióba, de mindenki csak kiforgatja szavait, így pont az ellenkező hatást éri el. 

A sorozat arra mutat rá, hogy a csoportnyomás és a társadalmi elvárások nem segítik elő egy ennyire multikulturális család gondtalan életét. Az anya folyamatos, tökéletesség iráni vágya ráadásul az egész családból valamilyen ellenreakciót váltott ki - így úgy tűnik, hogy a családjának is ártott azzal, hogy nem vette figyelembe a társadalmi paramétereket, túlzásokba esett idealisztikus nézeteivel, és nem készítette fel őket a valóságra. A sorozat ugyanakkor nem azt mutatja be, hogy a családot magát elítéli a társadalom, de nem rejti véka alá azt, hogy egyéni szinten mindannyiuknak megkülönböztetésben van része. Végül az egységük belülről bomlik szét: egyrészt a tökéletességnek való megfelelés kényszere alatt, másrészt. mert a társadalmi nyomást mind más-más módon kezelik.

-89066_875_256.jpg

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi is a széria mondanivalója. A nemi és faji megkülönböztetés ma már sok országban elítélendőnek számít, azonban még bőven vannak olyanok, akiknek ez a tény nem változtatott a hozzáállásán a más rasszhoz tartozó, homoszexuális, transzszexuális vagy aszexuális emberekkel kapcsolatban. A képernyőn egy olyan - egyesek szerint nem mindennapi, mások szerint polgárpukkasztó - családot látunk, aki az anya irányításával próbálnak ellentmondani ennek a ténynek. Végig ott lebeg a kérdés, hogy mit tehet az, aki szembe akar szállni a diszkriminációval? A különleges családmodellel és a radikális lépésekkel jó példát mutat, vagy ezzel csak elrettent másokat, és tovább gerjeszti a problémákat? 

Azoknak, akik csupán szórakozás céljából választják a sorozatnézést, valószínűleg nem fog tetszeni az Itt és most, mert nincs benne elég cselekmény. A családi, iskolai, munkahelyi drámák és azok feldolgozása, valamint a fel-fel bukkanó misztikus vonal korántsem annyira izgalmas, mint a sorozat mondanivalója. A cél úgy tűnik az, hogy a nézők elgondolkodjanak arról, hogy hogyan is lehet szembeszállni a diszkrimináció különböző fajtáival, továbbá, hogy ez vajon megoldható-e anélkül, hogy az ember ne tegye ki magát és szeretteit plusz fájdalomnak, és lelki sérüléseknek.

A bejegyzés szerzője Arany Zsófia, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

kep.png

 Képek: innen, innen, innen, és innen