A negatív érzelmeknek helyük van a mindennapokban. Nyilván nem azokra a szélsőséges helyzetekre kell gondolni, amikor valaki leüvölti a pénztárost, mert öt forinttal kevesebbet adott vissza, vagy ordítozva nyomja a dudát, ha valaki nem indul el a sárgánál. Az ilyen esetekben nem célravezető, ha ösztönösen, a rossz érzéseinket követve cselekszünk. Viszont az sem feltétlenül kifizetődő, ha túlságosan pozitívan viszonyulunk minden szituációhoz. Így sem, úgy sem… Akkor hogyan?
Bizonyára hallottuk már, hogy „lépjünk egyet hátra” mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat egy vitába, és leszednénk a másik fejét, mert ő más véleményen van. Ugyanakkor teljesen hidegen viszonyulni sem tanácsos egy ilyen helyzethez, sőt valójában talán nem is lehet… Sokféle elv és egymásnak kisebb-nagyobb mértékben ellentmondó elképzelés létezik az érzelmek hatékony kommunikációjával kapcsolatban: a következőkben ezeket járjuk körül.
Miért ne? Zárjuk csak ki az érzelmeket!
Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK, eredeti nevén Nonviolent Communication) elve szerint amennyire csak lehet, érdemes kizárni érzéseinket és értékítéleteinket beszélgetéseink során, mert azok torzítják a kapott információ befogadását. Ugyanakkor az EMK az empatikus hozzáállást szorgalmazza mindkét fél esetében. Az elméletet Marshall B. Rosenberg alkotta meg, lényege, hogy a kommunikáció során nem élhetjük bele magunkat érzelmeinkbe, nem cselekedhetünk ezeket követve, ehelyett az érzéseket csak kimondani szabad.
Dr. Marshall B. Rosenberg
Az EMK az interakció elemeit is meghatározza, ezek sorrendben:
- Megfigyelés: annak felmérése, hogy pontosan milyen helyzetben vagyunk
- Érzés: a szituációval kapcsolatos érzések verbális közlése
- Szükséglet: meg kell fogalmazni azt, hogy mitől éreznénk jobban magunkat
- Kérés: szükséges kifejezni azt is, hogy mit kérünk a másiktól ebben a helyzetben
Ha ezeket betartjuk, akkor "zsiráfnyelvet" beszélünk, ha viszont maradunk az értékítéletekkel teli, kevésbé empatikus kommunikációnál, akkor a "sakálnyelv" a miénk. Az EMK hívei szerint, ha zsiráfnyelven közöljük gondolatainkat, akkor informatívak tudunk lenni úgy, hogy konfliktusos helyzetben is elkerülhetjük a nem kívánt kiabálásokat, tányértöréseket. Rosenberg például sikerrel használta ezt a módszert az iskolai integrációs programoktól kezdve egészen a háborús béketárgyalásokig.
Mindezek ellenére az elméletet gyakran éri az a kritika, hogy nem életszerű, hogy nem hagyunk teret a kommunikáció során természetesen kialakuló érzelmeinknek.
Most akkor érzelmek, vagy racionalitás?
A kérdés sokáig komoly tudományos vita tárgyát képezte. A ’90-es évekig azt gondolták, hogy az érzelmek csak torzítják a gondolatainkat, gondolkodásunkat és akadályoznak a helyes döntés meghozatalában. Aztán a ’90-es évek elején következett be az „affektív forradalom” néven elhíresült korszak, amikor rájöttek, hogy az emóciók nem az ördögtől valók. Kutatásokkal bizonyították, hogy azok az emberek, akik kizárják az érzéseiket, lehet, hogy jól tudják mérlegelni a döntési helyzeteket, mégis a gyakorlatban rossz döntéseket hoznak. „Egy csomó olyan buta helyzetbe hozzák saját magukat, amelyeknél, hogyha figyelnének az érzéseikre, és a környezetből jövő visszacsatolásokra, akkor nem kerülnének bele. Nem véletlen, hogy a sikeres emberek általában azok, akiknek magas az érzelmi intelligenciájuk és nem azok, akiknek magas az IQ-juk” – mondja Dr. Séllei Beatrix pszichológus, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék oktatója. Szerinte tehát egy távolságtó magatartás elsajátítható valamilyen szinten, de nem érdemes kizárni az érzéseket a mindennapokból.
A krónikus érzelemmentesen gondolkodók
Az alexitímia nevű betegségben szenvedő emberek nem képesek érzelmeket felismerni és kifejezni, mindig ugyanabban a lelki állapotban vannak. Esetükben kimutatták, hogy nagyon rossz kockázatvállalók, mert nem tudják előzetesen emocionálisan felmérni egy adott helyzet következményeit. Nem tudják, hogy az adott helyzet majd jó lehet-e nekik, mert nem kapcsolódnak hozzá se jó, se rossz érzéseik.
A negatív érzelem nem feltétlenül rossz
Gyakran hallhatjuk, hogy a negatív érzelmek csak ártanak, el kell engedni őket, és csak a jó dolgokra szabad koncentrálni – de ez csak részben helyes hozzáállás. Jó az, ha igyekszünk a pozitív dolgokra figyelni és meglátni mindenben a szépet, de a negatív érzéseknek is funkciójuk van. „A negatív érzelmeknek ugyanúgy van haszna, mint a pozitívoknak. Például figyelmeztethetnek arra, hogy egy olyan helyzetben vagyok, ami számomra nem jó. Ha egy helyzet örömet okoz, igyekszem fenntartani azt. De amikor félek, szorongok, dühöt, haragot, vagy feszültséget érzek, az információ arról, hogy ez nekem így nem jó, itt valamit változtatnom kell, és ki kell kerülnöm ebből a helyzetből.” – magyarázza a szakértő. Tehát, ha pozitív érzéseket kapcsolok egy helyzethez, emberhez, dologhoz, akkor ezek felé közeledni fogok, ellenkező esetben pedig távolodni.
Dr. Séllei Beatrix szerint az érzelmeket a munka területéről sem érdemes kizárni. „Ha csak bemegyünk, elvégezzük a feladatunkat, és közben nem figyelünk arra, hogy a körülöttünk lévők milyen érzéseket élnek át, vagy hogyan reagálnak arra, amit mi mondunk vagy csinálunk, akkor egy idő után örömtelenné válik a munkánk, mert csak egy feladatvégzés lesz, amiért pénzt kapunk.” Ha már pénz: az anyagi döntéseknél is figyeljünk az érzéseinkre. Persze nem úgy, hogy azok vezetnek és minden más észérv a háttérben marad: de hallgassunk a benyomásainkra.
Evidensnek tűnik, hogy az érzéseknek ott a helye a közeli kapcsolatokban – de vannak helyzetek, amikor a másikéról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Erre a következő példát hozza a szakértő: „Megbeszéljük az egyik barátommal, hogy leülünk kávézni, és én tele vagyok pozitív gondolatokkal, mert annyi jó dolog történt velem. Ha csak arra figyelek, hogy ezeket elmondjam, és nem veszem észre, hogy ő teljesen magába van fordulva és valami nyomasztja, mert nem figyelek rá, akkor nem működik az empátia kettőnk között. Ez a társas kapcsolatok elszegényedése. Ha nem figyelünk a másik érzéseire, simán el tudunk menni egymás mellett és elélünk egy kellemes társas magányban.”
Amikor viszont jó, ha nincsenek érzelmek
Mindezek ellenére persze, vannak olyan helyzetek is, ahol a döntést valóban „hideg fejjel” kell meghozni. Lehetnek olyan változások az életünkben, ahol jobb, ha csak a tényekre alapozunk. „Egy munkahelyváltásnál biztos, hogy nagyon sok racionális és érzelmi ok merül fel. Ilyen esetben azt az érzelmi okot, hogy szeretem a kollégámat, nem biztos, hogy bele kell venni a döntésbe. Továbbá sokan vannak, akik nem tudnak lezárni párkapcsolatokat és beleragadnak egy társfüggő szituációba, mert mindig ott van a túlzott érzelmi töltet, a félelem a magánytól, hogy mi lesz velem egyedül, meg hogy annyi jó dolog történt… Sokszor már nem látjuk azt, hogy igen, sok jó dolog történt mondjuk három éve, de az elmúlt egy évben meg csupa rossz. Ilyenkor le kell venni az érzelmi szemüveget.”
A szakértő hozzáteszi, hogy vannak persze olyan negatív érzelmek is, amiket kontrollálni kell – ilyen az agresszió. „Az első kérdés mindig az, hogy az agresszió, amit kivált belőlem a helyzet, arányos-e a helyzet súlyosságával. Tehát, hogyha valaki nagyon felbosszantott és én ezért nagyon dühös leszek, az oké. Viszont, ha ugyanennyire dühös leszek azért, mert valaki tett egy megjegyzést a hajamra, akkor magamba kell néznem, mert biztos, hogy nem erre az emberre vagyok dühös, hanem valami más problémám van.” A nyerő technika ilyenkor az önmegfigyelés –annak felderítése, hogy az adott érzelmi reakció mitől jelenik meg. Amikor túlreagálunk dolgokat, az általában nem az adott személy ellen irányul, hanem más probléma van a háttérben, amit rá vetítünk ki.
A helyes kommunikáció kulcsa tehát az önmegfigyelés által szerzett önismeret, ha ezt felismerjük, a pizza sem kerülhet a tetőre:
Énközpontú közlés és az aktív, konstruktív figyelem
Konfliktusos helyzetben a Thomas Gordon-féle én-üzenetek (I-Messages) azért jók, mert ha saját magamról és a gondolataimról beszélek, akkor nagyobb esélyem van empátiát elérni a másik félnél. „Ha valamit én-üzenet formájában mondok, akkor kognitívan keretezem az érzelmeket. Engem nagyon bánt, hogy te ezt csinálod, mert ez engem zavar a munkámban stb. és felsorolom az okokat.” Dr. Séllei Beatrix kiemeli, hogy az értékítéleteket viszont érdemes kizárni itt is, vagy legalábbis lecsökkenteni azokat, mert gátolják a helyzet kellő távolságtartartással való kezelését, elnyomják a közölni kívánt információt, és tévútra terelhetik a vitát. Ez az elmélet kevésbé korlátozza az érzelmeket a kommunikációban, mint az EMK, a szakértő szerint a gyakorlatban könnyebben is alkalmazható.
Az asszertív hozzáállás elősegítheti a konszenzus, egyesség megszületését egy vita végén. Akkor vagyunk asszertívak, ha igyekszünk megoldást találni egy adott problémára, meghallgatjuk a másikat és kompromisszumra törekszünk. Az aktív és konstruktív figyelem ennek a továbbfejlesztett változata, abban különbözik az asszertív gondolkodástól, hogy itt folyamatosan azon vagyunk, hogy konstruktívan, építő módon tovább vigyük a beszélgetést. „Hazamegy az ember a munkából a párjához, aki éppen mosogat, és azt mondja neki: ’De jó napom volt!’. Ha másik erre azt mondja, hogy ’kit érdekel?’, az destruktív. Konstruktív válasz az, ha azt mondja, hogy ’De jó neked!’. De ez még mindig nem elég. Itt várjuk a további aktivitást: ’De jó neked! És mi volt?’”
Mindezekre tudatosan odafigyelhetünk, tréningezhetjük magunkat, ami nagyban megnövelheti az asszertivitásunkat, ezáltal pedig hatékonyabban és feszültségmentesebben menedzselhetjük konfliktusainkat.
