Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról, bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja.
Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.
Hozz vödröt az adómentes bornak!
A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz.
Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek.
Brit hatalomátvétel az időjárás felett
Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar:
Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is.
Terményes filmek, csak neked!
2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:
De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól.
Minek olvassak, ha kommentelhetek is?
Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket.
A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.
A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre?
A fiatalok meg a többiek
A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.
A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő.
A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.
Az üzlet és a politika konfliktusa
A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.
A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről
– írták a közleményben.
A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.
A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.
– fogalmaztak.
A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta:
És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.
Jegyárak és elvek
A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.
Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.
A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el.
A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.
A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt.
Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre.
Idén húsz éves az emoji: a digitális nyelvvé formálódó rajzocskák igazán megérdemlik a köszöntést. Hiszen mit érne az élet #kávé☕ vagy #napsütés☀️ nélkül? A kommunikáció fejlődésének olyan mérföldkövei közé, mint az írás, a Gutenberg galaxis, vagy az első webböngésző megjelenése (aminek idén lesz a 30. szülinapja), hozzácsatolhatjuk az emoji, és a kicsit szürke nagybácsi, az emoticon születését is. Honnan hová jutottak és milyen kérdéseket vetnek fel ma?
A kilencvenes évek zord idők voltak: a chatszobák sötét hátterein pusztán írásjelek villogtak, az sms-ek 160 karaktere szürke és ingerszegény volt, és évek teltek el, míg végre történt valami. Akkoriban a hangulat és érzelmek kifejezésére még csak a pont-pont vesszőcske adott lehetőséget, és már ez is nagy lépés volt. 1982 előtt ugyanis a Földön rezzenéstelen arcok váltottak csak üzeneteket egymással. Legalábbis így képzelhetjük el ma, hiszen egy olyan üzenet, hogy „Gyere át beszélgetni.” vagy nem jelent jót, vagy egy robot írta. Hiányzik a végéről valami, ugye? :)
A digitális világ mosolya
1982-ben tehát megváltozott a világ. Minden Pittsburgh-ben kezdődött: szeptember 19-én megszületett a smiley, az első emoticon. A Carnegie Mellon Egyetem virtuális faliújságján napok óta egy fontos beszélgetés zajlott a szabadesésben zuhanó liftekről, olyan kérdésekkel, minthogy egy liftező galamb repülne-e a zuhanás közben. A témát viccnek szánták, de néhányan biztonsági figyelmeztetésekként értékelték a bejegyzéseket, ami ráirányította a figyelmet arra a problémára, hogy sokszor nehéz észrevenni az iróniát az írott szövegekben. A fejtörésnek hamarosan a mesterséges intelligenciát kutató Scott E. Falhman professzor tett két pontot és vonalat a végére, új mérföldkövet adva ezzel az emberi kommunikációnak. : - ) Falhman a vicceket a smiley-val, míg a komolyan veendő dolgokat a ma inkább szomorúságot kifejező fordítottjával tervezte jelölni.
Egy másik Smiley – történet a szerzői jog jelentőségéről
A jól ismert boldog sárga arcot Harvey Ross Ball grafikusnak tulajdonítjuk, aki 1963-ban alig tíz perc alatt rajzolta meg az őt megbízó biztosítási vállalatnak, akik a munkatársak lelkesítésére szánták az alkotást.
Sem Ball, sem a vállalat nem védette le a sárga arcot, így 1971-ben az élelmes Spain testvérpár kapott a lehetőségen, a „Have a Happy Day” (Legyen szép napja) felirattal megtoldva megszerezték a jogokat maguknak, és milliószám adták el a Smiley-s termékeiket.
Közben a francia Franklin Loufrani még továbbment, bejegyeztette a védjegyet Európában és megalapította a Smiley Company-t. Máig ők birtokolják a jogokat, Ball fia nem tudta visszaszerezni őket. Az emoticonok és a Smiley egymásra találásából pedig a cég elkezdte létrehozni az új, digitális érához igazodó hol boldog, hol pillangó, hol rendőrautó emojikat.
Az emoticonok nem futottak be akkora karriert, mint a dollármilliókat termelő Smiley, de az ötletét Scott E. Falhman sem védette le. Megtette helyette egy pittsburgh-i étterem, akik a vidáman mosolygó sütijüket valószínűleg hasonló arckifejezéssel árusítják azóta is.
Elképzelhető, hogy nem Falhman volt a világon a legelső, aki ilyen egyszerűen adott arcot a gondolatnak, (egyes teóriák szerint már 1862-ben, Abraham Lincoln egy beszédének leiratában gazdagabbak lettünk a kacsintós emoticonnal), de az biztos, hogy ma is hozzá kötjük az elforgatott fejeket. Az egyszerű karakterkombinációk hamar népszerűvé váltak, és továbbfejlődtek az egészen összetett formákig, mint amilyen az izgatottságot: ヽ(^。^)ノ vagy az azt kifejező variáció, hogy tanulni jó: .....φ(・∀・＊). A fejlettebb emoticonok is írott karakterekből állnak, és feladatuk annyi, hogy olyan érzelmeket, kifejezéseket társítsanak a szövegekhez, amiket nem feltétlenül tudnánk kiolvasni azokból.
Új nyelv születik
1999-ben aztán mindaz, amit a zárójelek, kettőspontok és csillagok adni tudnak, már kevés volt. A japán NTT DOCOMO a világ meghódítására készült mobil internet szoftverével, de felismerték, hogy képek nélkül meglehetősen puritán a felület, ráadásul a rendszerük 250 leütést engedett emailenként, amiben többtagú emoticonok és hosszú kifejtések aligha fértek volna el. A fejlesztésen dolgozó Shigetaka Kurita volt az, aki annyira hiányolta a vizuális elemeket, hogy megtervezte azt a 176 darab, ma már történelmi jelentőségű 12x12 pixeles szimbólumot, amik a világ első emoji készletét adják.Teret akart adni az írásban nehezen, vagy túl hosszan kifejezhető gondolatoknak is, amivel az online kommunikációs lehetőségek új érába léptek. Hogy mekkora fordulatot jelentett az a néhány kilobájtnyi rajz, azt jól mutatja az a tény, hogy a nagy presztízsű new yorki Museum of Modern Art (MoMA) 2016-ban megvásárolta az eredeti készletet. Az emoji fontos szerepét a múzeum azzal magyarázza, hogy azok képesek a testbeszéd helyét átvenni az online kommunikációban, személyesebbé teszik azt, ami máskülönben egy absztrakt tér.
Maga a szó, bármilyen hasonló is a hangzása az emoticonhoz, a japán e, (kép) és moji, (karakter) szavakból ered. Az emoticon ezzel szemben angol kifejezés, az emotion (érzelem) és icon (jelkép) összeolvasztásából született. Ahogy a fogalmak, úgy a jelentésük sem összekeverendő, az emojik mindig képek, és nem billentyűkarakterek. Ma már vektorosan készülnek, hogy bármilyen méretben megjeleníthetőek legyen. (Gondoljunk csak a Messenger óriásira növelhető like-jaira.)
Az emoji sokáig megmaradt japán csodának, ott viszont óriási sikert aratott, minden telefongyártó elkezdte beépíteni a készülékébe, egy darabig az eredetiket, aztán a saját készletét. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy különbözőképpen kódolták az emojikat, így ami a küldőnél látszott, a fogadónál nem feltétlen. Ez a helyzet még évekig fennállt, akkor is, amikor már a világ többi része is emoji lázban égett. A 2000-es évek elején még nem látszott, hogy az emojik fénykora még előttük van: az éra kedvenc üzenetküldő programja, az MSN is egy igen kezdetleges készlettel rendelkezett.
2007-ben az Apple piacra dobta az első iPhone-t, és a Japán terjeszkedésre gondolva feltöltötte emojikkal. A kis rajzokban nem hihettek túlságosan, mert az amerikai telefonokban elrejtették őket, ami persze nem tartott sokáig, hála a leleményes felhasználóknak. 2011-ben aztán megadták magukat a gyártók, azóta az új készülékek emojik hadával felszerelve jönnek le a gyártósorokról.
A Google-nél korán rájöttek, hogy ha nem vigyáznak, a japán káoszhoz hasonló helyzetben találják magukat az emoji új rajongótáborával együtt, ezért már 2007-ben elmozdultak az egységes kódolás felé. A különböző nyelvek karaktereinek egységesítéséért a Unicode Consortium felel, nekik köszönhető az is, hogy 2010 óta mindenféle platformon szabadon áramolhatnak az emojik (a megjelenésük gyártónként különbözik, de a lényeg, hogy a pizzát pizzaként jeleníti meg minden készülék). Az egységesítéssel hatalom is jár: évről-évre ők döntenek róla, hogy milyen új emojik születhetnek meg. Az ötlet bárkitől érkezhet, de a használhatóságát meg kell tudni magyarázni, sőt, látványterv is szükséges (nem mintha később azt használná a világ: ha el is fogadják a javaslatot, a megjelenését úgyis áttervezik).
Az emoji szövetsége
A Consortium főként olyan nagyvállalatok delegáltjaiból áll, mint a Netflix, Facebook, Google, vagy az Apple, egyetlen nemzet van a teljes jogú tagok között, ez Omán. Úgy tűnhet, mintha a tagok játszanának az emberek legmélyebb vágyaival – valaki most is vár a láncfűrészére – de ennél összetettebb a helyzet.
Az emoji a világ közös nyelve, és míg angolul talán sosem beszél majd mindenki, a "szeretlek/I love you" emojiul kelettől nyugatig egyaránt érthető.❤️
Ez az univerzalitás azonban problémákat is okoz, hiszen sokan sokfélék vagyunk, és a Consortium feladata az érzékeny kérdésekre jó válaszokat adni – a kulturális sokszínűségtől kezdve a nemi identitásokon át évről-évre új reprezentációs hiányok merülnek fel.
2015 előtt az alapértelmezett like fehér volt, azóta ezt sárgára változtatták, de ahogy a The Atlantic cikke rámutat, a lépés nem oldotta fel a mélyben meghúzódó konfliktusforrásokat. A fehérek számára azért lehet furcsa a fehérbőrű emojikat választani, mert az a „white pride” jelképe lehet (Amerikáról van szó, de a probléma Európában is felmerülhet), illetve eddig sem az ő reprezentációjuk hiányzott. Kérdéssé vált az is, hogy fehérként illik-e a sötétebb bőrtónusú emojikat használni. A feketék számára érthető módon nagyobb jelentőségű a 2015-ös változtatás, de a racemojik használatának nagyobb a tétje is: amikor ezeket használják, felhívják a figyelmet a rasszukra. Ezt a nézetet osztja a cikkben megszólaló Peter Chow-White kommunikáció professzor is, aki szerint a racemoji jelenség bebizonyította, hogy a korai illúziókkal ellentétben az online világ sem hozza el a bőrszíntelen világbékét, ahol nem számít ki vagy, csak az, amit mondasz.
Az online tér lehetőséget ad rá, hogy magunk mögött hagyjunk mindent, és csak egy hang (pontosabban karakterkombinációk sokasága) legyünk a millió között - de ez döntés kérdése. Sokak alapvető igénye, hogy minél pontosabban reprezentálható legyen mindaz, amivel azonosulnak, így hiába van már 3019 emoji (722-vel jött ki az első Unicode készlet) még hosszú évekig lesz dolguk a Unicode-nál a világ népességének lefedésére tett kísérletekkel. A 2019-es verzió több olyan emojival bővült, amely valamilyen típusú testi fogyatékosságot fejez ki, illetve a menstruáció reprezentálásáért küzdők is célt értek, még ha nem is egészen úgy, ahogy elképzelték. Az alapfeltevés az, hogy az emojik segíthetnek a tabuk megdöntésében, legalábbis növelhetik a különböző társadalmi problémák láthatóságát. A kérdés az, hogy az egyre növekvő számú emoji között egyáltalán feltűnnek-e a felhasználóknak az új lehetőségek? Ha igen, akkor elgondolkodnak azon, hogy mit jelentenek? És meddig bővíthető még a készlet? Kurita szerintmár most túl sok olyan emoji létezik, amit életében legfeljebb egyszer használ az ember.
Jelenleg is tízezrek aláírásával megtámogatott petíciók követelik a különböző, identitáselemek leképezésének is tekinthető emojik születését. Vannak, akik szivárványos szívre vágynak a Pride jegyében, mások az életüket megkeserítő allergiára hívnák fel a figyelmet. A lezárt petíciók között is nagy a diverzitás: a marihuana levéltől a 12 embert megmozgató láb emoji követelésig van mindenféle. A lábat egyébként 2018-ban bevezették, ami reményt adhat a fehérbor emojiért állhatatosan küzdő tömegeknek és vállalati támogatóiknak is, akik egy egész honlapot szenteltek a témának (és az remélhetőleg kevésbé megy majd félre, mint a feketére színezett talp). A példákból látszik, hogy nincs olyan, amiből valaki ne vágyna emojira, és az is, hogy vannak még lehetőségek a társadalmi célokat zászlóra tűzők előtt. A Unicode feladata, hogy azokat válassza ki, amik még az emojik gazdagodását, és nem erodálását segítik.
Az egyenlően és teljes színpalettájában reprezentált világ a nagy közös nyelvben szép gondolat, de azt, hogy a különbségek megjelenítése az eltérések elmosódását hozza-e el, vagy éppen azok kiéleződéséhez vezet, még nem tudhatjuk. Az emojik által megjelenített különbségek elterelhetik a figyelmet a mondandó lényegéről, ugyanakkor megmutathatják azt a sok-sok identitás elemet, amelyek azzá teszik az embereket, akik: így talán egy kicsit közelebb hozhatják a világ távolabbi pontjait egymáshoz. Egy Instagram bio néhány emojival többeknek érthető, mint egy hosszú, magyar (vagy más, kevésbé elterjedt nyelvű) bemutatkozás. Az emojik biztosan megváltoztatták a virtuális világot. De vajon vissza tudnak-e úgy hatni a fizikai világunkra, hogy képesek legyenek megváltoztatni azt?
A nők helye a konyhában van és tudjanak főzni. A férfiaknak hús, nőknek zöldség való. Csak néhány példa a hétköznapokban is meglévő sztereotípiákról, amik bármikor előkerülhetnek, akár otthon, akár egy étteremben, vagy akkor, amikor a reklámokat nézzük.
A nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák egyik tipikus példája, hogy „a nő helye a konyhában van”. Az 1940-es években még jelentek meg olyan könyvek, mint a The Quick Dinners for the Woman in a Hurry Cook Book (Gyors vacsorák rohanó nőknek) szakácskönyv, és egy kutatás szerint 1965-as években csak a férfiak 29%-a, míg a nőknek 92%-a tevékenykedett aktívan az ételkészítésben. Négy évtizeddel később ezek a különbségek már mérséklődtek, a férfiaké 42%-ra nőtt, míg a nőké 68%-ra csökkent.
Bár ez még önmagában nem feltétlenül jelent gondot, Deborah Cameron egyik cikkében hozza példaként a következőt: Egy idős pár minden este leül együtt vacsorázni az asztalhoz, majd a férfi megkérdezi: „Van ketchup, Vera?”. Feminista lányukat ez a kérdés zavarja, mert bár az érdeklődés értelmezhető akként, hogy „Nem tudom van-e itthon ketchup, kérlek világosíts fel róla!”, valódi jelentése inkább a „Szeretnék ketchupot a vacsorához, hozd ide!”. Talán szükségtelen magyarázni, hogy míg az első egy ártatlan megjegyzés, addig a másik mármagában foglalja azt az elvárást, miszerint a nőnek/feleségnek ki kell szolgálnia a férfit/férjet.
Hasonló elképzelések néhány éve Magyarországon is felütötték a fejüket az Univer majonéz marketing projektjében. Ebben a cég termékei egy-egy falvédőt kaptak, stílusos designnal és különböző mondókákkal. A külcsín és a kialakítás valószínűleg a nosztalgia érzetét akarták kelteni, és végül keltették is, csak éppen egy elavult és szexista módon. A mondókák többsége ugyanis arról szólt, hogy a nők helye a konyhában van („Asszony nélkül a konyha, kulcs nélküli lakatka!”), a nő dolga a főzés („Szakácsné légy mindig ébren, az étel oda ne égjen.”), a nőnek rendet kell tartania („Rendes asszony gondja, a szép tiszta konyha.”) vagy feladata a férj kiszolgálása („Férjuram ne jöjjön a konyhába. Várja meg az ebédet a szobában.”).
Míg a korábban leírt probléma leginkább a nők és férfiak háztartásban betöltött szerepével kapcsolatos, egy másik érdekes jelenség a food sexism (”kajaszexizmus”). Bár erre definíciót találni nehéz, leginkább arról van szó, hogy sztereotip elképzeléseket követve a két nem képviselői másként kellene, hogy hozzáálljanak a különböző ételekhez és italokhoz. A probléma különösen nagy figyelmet kapott a 2018. februárjában bejelentett Lady Doritos chips miatt, amikor a PepsiCo cég egy csendesebben ehető és kevesebb koszt csináló „hölgybarát” chips piacra dobását tervezte. Az okot a cég elnök-vezérigazgatónője egy rádióadásban ismertette, és kutatásokkal igyekezett alátámasztani a koncepciójukat:
„Ugyan a nők is imádnak hangosan [chipset] ropogtatni, az ujjukat lenyalni és utána a zacskóban maradt morzsákat a szájukba söpörni, mindezt nem szeretik nyilvánosan tenni.”
Ugyan a PepsiCo kutatásai akár alá is támaszthatták volna ezt a kijelentést, a Women’s Equality Party (Női Egyenjogúság Párt) szóvivője elmondta, hogy „a cég ezzel egy idejétmúlt sztereotip elképzelést tart fent, továbbra is elveszítve az egyik legnagyobb vásárlói kört: a nőket.” Az eset a nyilvánosságot is megmozgatta, és Twitteren a #foodsexism hashtag-gel kezdtek el posztolni emberek, míg mások videóban is kiálltak „a nők nyugodtan ropogtassanak” jelmondat mellett:
Férfiaknak csülök, nőknek saláta
Ahogy írtuk, a probléma nem csak a nőket sújtja. Férfiak ugyanúgy áldozatul esnek ezeknek az ételekkel-italokkal és evési-ivási szokásokkal kapcsolatos sztereotípiáknak. Ilyenek például, hogy a férfiak asztalán minden nap legyen hús, steak, kolbász, csülök, pörkölt vagy szalonna, köretnek pedig a fehér kenyér, tészta és krumpli ”illik”. A nőknél ugyanez a sovány csirkehús, mellé saláta, teljes kiőrlésű kenyér, vagy köles és társai. A desszert inkább nőies dolog, de ha már mindkét nem eszi, akkor az étcsoki férfiasabb, a krémesebb sütemények „kerülendőek”. Az ételek mellett pedig az italokat is érintik ezek az elképzelések: a nőkhöz az édes, a férfiakhoz a száraz bor illik; a sör nem nőies, ahogy a kemény tömények például a whiskey sem, ugyanakkor az édes likőrök és koktélok ”csajos piák”.
A konkrét fogásokon kívül pedig a szokásokban is vannak különbségek. A nők inkább szeretnek kevesebbet enni az asztalnál, míg a férfi azzal tudja jelezni, ha ízlett a kaja, hogy kétszer szed, és jól degeszre tömi magát. Ez már az első randin is jelentkezhet, amikor néhány férfi kényszernek érzi, hogy jó sokat egyen, mert úgy gondolja ettől lesz szexi. A női oldalon ez pedig a szigorú diétában merül ki. @everydaysexism hashtaggel mesélnek el nők történeteket, hogy férfiak szóvá teszik, ha szerintük egészségtelen vagy hízlaló ételeket esznek („Egy chipset vettem épp a boltban, erre egy férfi mondta nekem: Ne csináld! Olyan szép vagy!”).
Arról pedig nem szabad elfelejtkezni, hogy ezek az elképzeléseknek az egészségre is káros hatással lehetnek. Míg női oldalról a bulimia vagy anorexia egyik pillérét adhatják – alapját pedig a testképzavarok –, addig a férfi oldalon a magas zsírtartalmú ételek a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát hordozzák és az ”apatest” kialakulását is eredményezhetik. (Pedig egy kutatás szerint a több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó férfiak természetes szagát a nők vonzóbbnak tartják.)
Bár pozitív példákkal is találkozni a kajaszexizmus leküzdésében – mint például a kifejezetten női vevőket célzó 2018-as Johnny Walker kampány, amiben egy időre lecserélték a whiskey logójában Jane Walker-re a sétáló karaktert – a Lady Doritos hölgybarát chips még így is csak a jéghegy csúcsa. Az ételreklámok egész armadáját lehet felhozni az ételszexizmus meglétére és erre össze is állítottunk egy válogatást. Jó étvágyat kívánunk!
Nemrégiben a brit hatóságok új szabályozást alkottak a közösségi médiában való reklámozásra, ami különösen érzékenyen érintette az Egyesült Királyság influencereit. Mára az influencerkedés jól fizető állássá vált, hiszen a vállalatok ajándékokon és reklámokon keresztül hatékonyan elérik a fogyasztókat. Ugyanakkor a támogatott tartalmak nem egyértelmű megjelenítése félrevezeti a fogyasztókat a véleményvezér életstílusát illetően. A briteknél ezen a problémán próbáltak segíteni, félig-meddig sikertelenül, ám annál több kritikus utóhanggal.
Influencernek nevezik a véleményvezéreket, akik elsősorban a közösségi médián keresztül ajánlanak termékeket és szolgáltatásokat, illetve buzdítanak azok megvásárlására. Jelentős részük olyan dolgokkal tölti meg az életét (otthonát, szabadidejét, ruhásszekrényét...), amelyeket egy vállalat küldött neki, függetlenül attól, hogy konkrét ellenszolgáltatást várt volna érte. Az reklám lett volna, enélkül viszont az ajándék szó írja le a helyzetet. Természetesen ez leegyszerűsíti egy influencer és egy márka együttműködésének típusait, de a vita lényegében ebben áll, illetve annak a veszélyéről szól, hogy a közönség hamis képet kap a véleményvezérek valós vásárlóerejéről.
Az idén januárban megfogalmazott irányelvek a közösségi médiában megjelenő reklámokra és az influencer marketingre persze nem az első kísérlet volt a briteknél. Évek óta próbálnak a hatóságok lépést tartani a folyton változó médiakörnyezettel, a platformok sokszínűségével, a brand-influencer együttműködésekben látható kreativitással (kreativitás jó és rossz értelemben egyaránt). Az elv tulajdonképpen mindig is az volt, hogy a fizetett tartalmat fel kell tüntetni, de az előbb felsorolt okokból kifolyólag megérett az idő egy reformra.
A jelenlegi szabályozás két szervezet együttműködésével született. A CMA (Competition and Markets Authority) minden szektort és minden egyes szervezetet figyelemmel követ, de valószínűtlen, hogy megkeresnek egy-egy influencert, hacsak nem reklámoznak illegális vagy erkölcstelen tartalmat. Az ASA (Advertising Standards Authority) feladata pedig a fogyasztói panaszokra való reagálás és a felülvizsgálat. Nekik lehet írni, pontosabban bejelentést tenni a neten, ha úgy érezzük, egy brit véleményvezér megszegte a szabályokat. A CMA és az ASA által megfogalmazott reformok arra helyezik a hangsúlyt, hogy a fogyasztók számára egyértelművé kell válnia az együttműködés mibenlétének abban a pillanatban, hogy vigyázó szemüket a kontentre vetették. Ha az influencer ennek nem tesz eleget, akár két év börtönbüntetésre is ítélhető.
A közösségi média árnyoldala
Az irányelvekből már látszik, hogy miben áll a probléma. Sok esetben a fogyasztó számára nem világos, hogy az adott véleményvezér hogyan jutott hozzá a megjelenített termékhez: saját maga vásárolta, PR célú anyagként kapta ajándékba a márkától, vagy ténylegesen fizettek neki a megjelenésért, illetve meg is szabták, hogy mit mondhat a termékről?
A fogyasztók sötétben tapogatózása az influencerek anyagias világában számos problémát vet fel. A nézők, olvasók úgy érezhetik, hogy számukra sosem lesz elérhető a “hivalkodó fogyasztásnak” ez a szintje, ami pedig csak növeli a saját egzisztenciájukkal szembeni elégedetlenséget. Aztán aggodalomra ad okot a fogyasztásra való ösztönzés, amikor a követők megpróbálnak lépést tartani a véleményvezérekkel, és akár adósságba hajszolva magukat törekednek az áhított életstílus magukévá tételére.
Ugyan igaz, hogy az engagement (a felhasználók bevonódása és aktív visszajelzése a tartalomra) csökken, amint szponzorált tartalmat tesz közzé a véleményvezér, nem mindegy, hogy annak mi az oka: mert egyesek automatikusan elzárkóznak a reklámtól, vagy mert nem volt összhang az influencer és a reklámozott brand, üzenet között? Az elsővel oly keveset lehet kezdeni, hiszen már a mikroinfluencerek is brand-együttműködésekben utaznak, de valójában jobb, ha nem kerül sor a kooperációra, ha komoly aggályok merülnek fel az autenticitást illetően. Mert ha az influencer úgy érzi, titkolnia kell a reklámozás tényét, mert a követők idegenkedéssel és elutasítással fogadnák a tartalmat, akkor talán tényleg érdemesebb lett volna kihagyni a szóban forgó üzletet.
A tartalom attól nem lesz automatikusan értéktelen, hogy fizettek az elkészítéséért. Sőt, a városi legendával ellentétben az Instagram sem sorolja hátrébb a szponzorált tartalmakat, amelyek leírásában ott van a #ad szócska. Minden kétséget kizáróan lehetséges olyan reklámot készíteni, amely egyszerre értéket, információt is közvetít a fogyasztó számára, jóllehet ez nagyobb energiabefektetést igényel.
A reklámot tartalmazó anyag elkészítése továbbá lehetőséget ad az influencernek, hogy a közzétett tartalmat izgalmasabbá és igényesebbé tegye: lépést tartson a trendekkel, gazdagítsa tudását, termékeket teszteljen, utazzon. Persze ne gondoljuk azt, hogy ingyen cuccok nélkül ne lehetne sokszínű tartalmat kreálni...
Az ajándékot a nagyimtól kapok, nem a piárosoktól
Az utóbbi években a legelterjedtebb kifejezés egy brand és egy influencer szorosabb együttműködésére a szponzorált tartalom volt, hiszen mégiscsak enyhébbnek hatott, mint a nyers reklám szó. Az újabb szabályozás értelmében viszont ez már nem tartozik az elfogadható terminusok körébe, ugyanis nem írja le kellő pontossággal a szorosabb együttműködés jellegét: mikor és milyen mélységben dolgozott együtt a két fél, milyen formában kompenzálták a véleményvezért... Amikor nem arról van szó, hogy a vállalatnak rá kell bólintania a kreatív koncepcióra, és a végső döntés az ő kezükben van, akkor a #gifted, azaz ajándék a legmegfelelőbb a szabályozás szerint. Az ajándék megnevezést akkor kötelesek használni a véleményvezérek, amikor nem saját erőből jutottak hozzá a termékhez vagy a szolgáltatáshoz, nem fizettek teljes árat érte, vagy korábban már sor került együttműködésre a vállalattal.
Viszont ez számos, nemcsak brit influencerben ellenérzést váltott ki, mondván az ajándék valójában egy szívből jövő dolog, a rokoni és a baráti körben ellenszolgáltatásról nem beszélhetünk. Ezzel ugyan vitatkozna Marcel Mauss francia szociológus, aki Az ajándék című antropológiai munkásságában a viszonzási kötelezettségről értekezik, miszerint egy ajándék sosincs ingyen. Az influencerek mégis azt állítják nagy általánosságban, hogy a véleményük teljességében őszinte, és hogy nem ajánlanának közönségüknek olyasmit, amiben nem hisznek, illetve amit saját maguk ne vásárolnának meg.
A probléma természetesen nem ilyen egyszerű. Nem kell manipulációs szándékot feltételeznünk az influencer részéről, amikor az autentikusságát hangsúlyozza, hiszen elképzelhető, hogy ő valójában így érez az ingyen cuccokat illetően. Viszont naivak se legyünk, ugyanis az influencer nyilván szeretne jó kapcsolatot ápolni a vállalatokkal, ezért megosztja a közönségével a pozitív véleményét, még ha nem is kap ezért az ajánlásért fizetést. A vállalat pedig előszeretettel fog továbbra is ingyen cuccokat küldeni a bloggenrek/vloggernek/instagrammernek, ha ő beszámol majd róluk.
Végtére is, ez a bizalomról szól. A közönségnek bíznia kell az influencerben, hogy valóban olyan dolgokat ajánl, amelyek beváltak számára, így tudja növelni majd a követőtáborát. És nemcsak a fogyasztónak előnyös, ha tisztában van a véleményvezér és a vállat kapcsolatát illetően, hanem a vállalatnak is, hiszen így fenntartható a márkahűség és az elkötelezettség.
Ha kíváncsi vagy az influencerek világára, itt és itt olvashatsz róluk.
A közösségi média aktivitás nagy részét a pozitív visszajelzések miatt csinálják az emberek. Sok esetben csak és kizárólag a bejegyzésre potenciálisan érkező lájkok magas száma miatt születnek meg a posztok. Persze a lájk- és követődömping nem pusztán könnyen jött és gyorsan múló örömszerzésre jó, hanem egyfajta piaci indikátorként is működik. A sok követővel rendelkező és nagy elérést generáló oldalak többet érnek, mint a kevésbé népszerű társaik. Például az óriásvállalatok olyan személyeket választanak influencer marketing tevékenységeikhez, akik népszerűek a közösségi térben, tehát sok követővel rendelkeznek. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy több millió dolláros biznisz telepedett rá arra, hogy ipari mennyiségben állítsanak elő kamu követéseket és robotok által legyártott lájkokat az úgynevezett kattintásfarmokon.
Mik azok a kattintásfarmok?
Egy gyors Google kereséssel több tucat olyan oldalt találni az interneten, ahol közösségi-média aktivitást vásárolhatunk: Facebook lájkokat, YouTube megtekintéseket, Instagram követőket vagy 5 csillagos applikáció értékeléseket is kínálnak eladásra ezeken a felületeken. Ezen digitális-termékek mögött természetesen nincs humán aktivitás, a kattintásfarmokon egyedül karbantartási és üzemeltetési feladatokat látnak el az emberek. A kamu lájkokat, követőket, értékeléseket és megtekintéseket lényegében hadrendbe állított okostelefonok és számítógépek gyártják éjt nappallá téve, iparszerűen. A közösségi média aktivitás előállítására programozott számítástechnikai eszközök hatalmas telepeit szokás kattintásfarmoknak is nevezni.
I never tire of looking at videos of Chinese click farms. It's just so surreal to see hundreds of phones playing the same video for the purposes of fake engagment. pic.twitter.com/bHAGLqRqVb
A legtöbb kattintásfarm a harmadik világbéli, fejlődő országokban található. Az olyan távol-keleti államokban, mint Kína, Thaiföld és Banglades szó szerint több millió dolláros iparággá nőtték ki magukat ezek a létesítmények, hisz ezeken a helyeken a hardwer-gyártás virágzik, így a hadrendbe állítható olcsó készülékek belföldről jönnek aprópénzért. A kattintásfarmok által legyártott követések és lájkok eladásából befolyt összeg pedig sokszorosa lehet a helyi átlagfizetéseknek, ezért szegénységből való kitörési lehetőségnek sem utolsó egy ilyen komplexumot üzemeltetni, vagy éppen benne dolgozni. A Fülöp-szigeteken például a minimálbér havi 34 dollár, egy kattintásfarmon viszont átlagosan 150 dollárt is meg lehet keresni az ázsiai szigetországban.
Mennyi az annyi?
A különböző kattintásfarmok által kínált portéka árai között nagy az eltérés. Ennek sok oka lehet: például egy teljesen csupasz adatlappal rendelkező kamukövető lényegesen olcsóbb, mint azok az álprofilok, melyeknél a személyes adatok is meg vannak adva, valamint pár fotó vagy bejegyzés is megtalálható a hírfolyamukban.Az index összeállítása szerint nagy általánosságban mégis elmondható, hogy ezer Facebook rajongót 15-25 dollár között kapni, egy bejegyzésre vagy fotóra érkező ötszáz lájkért 15-20 dollárt kérnek el, a Twitteren ötezer követő 10 és 30 dollár között mozog, a YouTube-on tízezer megtekintés kb. ugyanennyi. Ezek a legkisebb megvásárolható opciók, nagy tételben viszont természetesen jár az árengedmény: 500 ezer Facebook rajongó potom 3500, egymillió YouTube megtekintés 400, kétszázezer Twitteres követőt pedig egy 100 zöldhasúba fáj a kedves vevőknek.
Elmondhatjuk, hogy a lájkok, kattintások, megtekintések és követéseknek a vásárlását alapvetően az emberi hiúság motiválja. Tudományos tény, hogy a lájkok és követések egyszerű örömforrást biztosítanak az ember számára, ugyanis az ilyen típusú digitális pozitív visszacsatolások dopamint szabadítanak fel az ember agyában. Egyes kutatások szerint egy lájk, vagy követés pont ugyanazokat az agyterületeket ingerli, mint stimuláns kábítószerek, mint például a kokain. Persze ezek a biokémiai tényállások önmagukban nem magyaráznak semmit, hisz a világtörténelem legnagyobb önbecsapása lenne, ha pusztán egy apró és gyorsan múló boldogsághormon-löketért vásárolnánk lájkokat. (Lehetséges, hogy élnek széles e világon emberek, akik ezzel a módszerrel keresik a hétköznapi boldogságot.)
A vásárlás közvetett oka csak a nyilvánvaló és gyors fizikai kielégülés, közvetlenül inkább inkább gazdasági természetű döntés. A vállalatok ugyanis a magas követőszámmal rendelkező fiókok tulajdonosaival veszik fel a kapcsolatot, ha véleményvezérekkel (influencerekkel) szeretnének reklámozni. A képlet pedig rendkívül egyszerű: a sok követő magas elérést, a magas elérés pedig sok potenciális vásárlóhoz eljuttatott reklámüzenetet jelent. Ezért a önjelölt influencerek a nagy cégek megtévesztésére játszva vásárolhatnak követőket vagy lájkokat. Persze ezt leszámítva is rengeteg típusú motiváció állhat a vásárlás hátterében. Például egy új vállalkozás közösségi média reprezentációjának adhat egy kezdő lökést lájkvásárlás, vagy YouTube videósok turbózhatják fel az első videóik nézettségét ezzel a gyakorlattal.
Követő és kattintás vásárlással már sokan lebuktak a közösségi média történetében. Nem csak pitiáner pályakezdők, hanem a sztárvilág és a politika neves képviselői is, külföldön és Magyarországon egyaránt. A nemzetközi hírességek közöl Rihanna, Cristiano Ronaldo, Katy Perry, Taylor Swift, Lady Gaga, Kim Kardashian és Donald Trump amerikai elnök is bukott már le kamu felhasználókkal.A médiacégek részéről minden esetben a kamu felhasználók törlése volt a retorzió, amivel általában milliós nagyságrendben vágták vissza a hírességek követőinek a számát.
Itthon legnagyobb médiavisszhangot Mága Zoltán hegedűművész esete váltotta ki, akinek gyanúsan rövid idő alatt növekedett meg a Facebookos rajongótábora több 100 ezer fővel. A zenész Facebook-oldalának jelenleg kicsivel több mint 1 millió lájkolója van. Ezzel méretű a követői bázissal benne van Magyarország TOP10 legkövetettebb Facebook rajongói oldalában, olyan hírességek mellett, mint Kasza Tibi vagy Schobert Norbert. Persze nem szeretnénk elvitatni annak a lehetőségét, hogy komolyzenével össze lehet harácsolni ennyi Facebook kedvelést, de minimum gyanús, hogy Mága Zoltán követőinek tetemes részét nem Uniós, vagy éppen amerikai állampolgárok teszik ki. Mága 260 ezer bangladesi, 180 ezer indiai és 120 ezer pakisztáni „facebookozóval” gazdagodott a tavalyi esztendő közepén - szinte egyik napról a másikra. Szóval pont olyan távol-keleti országokból érkeztek a kedvelések, ahol a világ kattintásfarmjainak nagy hányada is található. Erre a hirtelen jött bővülésre pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt és versenyfelügyeleti eljárás keretein belül vizsgálatot indított.
A Gazdasági Versenyhivatal a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálja, hogy a Mága Zoltán előadóművész Facebook oldalán hirtelen jelentős mértékben (több százezerrel) megnőtt lájkok száma arra a körülményre vezethető-e vissza, hogy a Mága Zoltán előadói tevékenységét szervező, népszerűsítő eljárás alá vont vállalkozások valódi kedvelések, valódi fogyasztói tetszésnyilvánítás nélkül, ellenszolgáltatás fejében jutottak-e ezen új kedvelésekhez és követésekhez.
Alapvetően csak etikai szempontból kérdőjelezhető meg, ha valaki magáncélra vásárol fiktív népszerűséget a közösségi médiában. Ez a gyakorlatot természetesen a közösségi oldalak szabályzatában tiltólistás, de mivel a Facebook, a Twitter és az Instagram nem állami szervek, ezért maximum a közösségi oldalak szabályrendszerének keretein belül számíthatnak retorzióra a vásárlással tetten ért felhasználók. Például letiltják ezeket a profilokat, vagy egyszerűen törlik a vásárolt követőket vagy lájkokat. Persze a közösségi óriáscégek folyamatosan próbálják felkutatni és szankcionálni az ilyen típusú visszaéléseket, de a a kattintásfarmok számának növekedésével, és azoknak az egyre hatékonyabban dolgozó szoftvereivel nem tudják maradéktalanul felvenni a versenyt. A vásárolt kamu követők és lájkok ezért sok esetben rejtve maradnak a nagy testvér előtt.
A lájkok és a követők vásárlásra pedig csak akkor kerül jogi megvilágításba, amikor egy influencer úgy köt reklámszerződéseket nagy vállalatokkal, hogy tisztában azzal, hogy követőinek nagy része kattintásfarmokon legyártott kamuprofil. Ha a követők nem valósak, a hirdetés nyilvánvalóan soha nem fog célba érni, mivel nincs mögöttes humán tartalom a követők profiljai mögött. Ha influencer erről tudomással bír - és miért ne bírna, hisz maga vásárolta követőit -, akkor ez a magatartásforma minden kétséget kizáróan rosszhiszeműség a társuló üzletfelekkel szemben.Ez versenyjogi szempontokból mindenképp aggályos, mivel kimondottan a üzleti partner illetve a leendő vásárlók megtévesztésére alapul.
A közösségi média egzisztenciális válsága
Az etikai és a jogi vonatkozáson túl fontos megemlíteni a közösségi média aktivitással kapcsolatban felmerülő filozófiai kérdéseket. A szakértők becslése szerint napjainkban a közösségi médiumok összesített aktivitásának 15%-át már robotok gyártják le, szóval nincs mögöttük humán tartalom. Ez statisztikai tény pedig minimum ijesztő, de inkább durván kiábrándító.
Jóhiszeműen járunk el, ha azt vélelmezzük, hogy a közösségi médiumokat olyan online felületként hozták létre a tech-világ nagy koponyái, ahol csak és kizárólag humán aktivitás történik. Az alapítok elképzeléseinek viszont keresztbe tett az emberi hiúság és haszonszerzés, mivel ezek a gyarló emberi tulajdonságok életre hívtak olyan robotokat, szoftvereket és algoritmusokat melyek bekövetnek, belájkolnak és nézegetik hús vér emberek tartalmait. Jelenleg a aktivitás torta durván egyhatodát ilyen önvezérelt tudattalan entitások generálják.
Joggal merül fel a kérdés az emberben, hogy mekkora teret fognak még meghódítani a robotok a közösségi médiában? Lesz-e egyensúlyi állapot, vagy emberek egyre lassulva ugyan, de fokozatosan veszítenek a létszámarányukból az olyan digitális platformokon, melyeket csak és kizárólag nekik hoztak létre?
Mi ez, ha nem a közösségi média egzisztenciális válsága...
Az elmúlt években a virtuális világ belökte a múzeumok kapuit is, a kiterjesztett valóság segítségével táguló tér és idő a kiállításokat új tartalommal és élménnyel tölti meg. Akár Mata Hari megelevenedő hastáncáról, akár a normandiai partokon menetelő katonákról van szó, a látogatók a történelem részeivé válhatnak egy-egy elvarázsolt pillanatra. A digitális trendek lassan Magyarországra is elérnek, a kihívásokkal együtt. Mindezekről és a hazai helyzetről Sz. Fejes Ildikóval, az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) főosztályvezetőjével beszélgettem.
Az OMMIK fontos szerepet tölt be a hazai múzeumi digitalizációban. Milyen feladatokat látnak el?
A Magyar Nemzeti Múzeum egy főosztályaként a szolgáltatásaink nagy része a különböző múzeumok munkatársainak szól. Ezeken kívül vannak kiemelt, országos feladataink, mint például a magyarországi múzeumokban, levéltárakban zajló digitalizálás koordinációja, és az ehhez kapcsolódó módszertani tevékenység.
A víziónk az, hogy egyrészről a külföldi szakmai jó gyakorlatokat és trendeket megosszuk a magyar múzeumokkal, másrészről a külföldi szakmai közönségnek információkat adjunk a magyarországi múzeumokról.
Több konkrét szolgáltatásuk is van, amelyek közül a MuseumDigit kiemelkedik. Mit kell tudni róla?
A MuseumDigit egy egyedülálló, éves konferencia, 2018-ban már a hatodik alkalommal rendeztük meg. Célja az informatikai újdonságok, új technológiák, jó gyakorlatok és aktuális trendek bemutatása, amelyhez minden évben hívunk külföldi előadókat is. A konferencián keresztül szeretnénk megmutatnia magyarországi közönség, illetve a kulturális terület képviselői számára,hogy világszerte melyek az aktuális trendek a múzeumokban az innovatív technológiák használatában. Bemutatjuk, hogy milyen új kérdéseket és kihívásokat jelent ma a digitális társadalom, a digitális világ a múzeumok mindennapjaiban.
Hogy látja, hol tartanak a hazai múzeumok ezeknek a technológiáknak a használatában?
Haladnak előre, de azt gondolom, hogy még le vagyunk maradva, ugyanakkor vannak nagyon jó példák. A Petőfi Irodalmi Múzeumban például sok olyan színvonalas és népszerű kiállítás született, amely jól és érdekesen használta ezeket a technológiákat, pedig a szövegeket nehéz vizuálisan megjeleníteni.
Mi volt a legizgalmasabb előadás, vagy téma a legutóbbi konferencián?
A magam nevében tudok beszélni, a visszajelzéseket most értékeljük. Új témaként hoztuk el a digitális kompetencia kérdését, amely arról szól, hogy a technológiák mellett mennyire fontos az, hogy a felhasználó hogyan tudja alkalmazni azokat, és milyen képességekre van ehhez szüksége. A témablokkhoz kapcsolódóan volt egy előadás a negyedik ipari forradalom hatásáról, elsősorban a gyerekekre vonatkozóan. Az előadó az oktatás területéről érkezett, és arról beszélt, hogy a mai gyerekek agyi fejlődése eltér a korábbi generációkétól.
Az alapok természetesen ugyanazok, de másfajta készségek és képességek fejlődnek jobban ma, amikor a vizualitás kerül előtérbe, a korábbi korszakok literalitását kiváltva. Tehát egy kulturális paradigmaváltásról van szó.
Volt egy nagyon érdekes projekt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, készítettek egy új portált Tied a gyűjtemény! címmel, amely egy olyan felület, ahol a kortárs írók műveire alapozva a PIM-hez tartozó Digitális Irodalmi Akadémia tartalmait felhasználva tudnak a középiskolások, vagy akár a pedagógusok, múzeumpedagógusok saját tárlatokat létrehozni. A fejlesztésbe bevonták a célcsoportot, a középiskolásokat is, ami nagyon jó.
Még egyet említenék, egy francia cég Magyarországon szeretne terjeszkedni az augmented reality alkalmazásukkal, ezt mutatták be. Franciaországban már elég sok múzeumban működik a rendszer, amelynek keretében minden látogató kap egy tabletet. Ezen keresztül a kiterjesztett valóság technológiájával plusz információkhoz juthat hozzá a kiállítótérben, de akár játszhat is, élményszerűvé téve a múzeumlátogatást.Tehát nagyon sokrétűen lehet alkalmazni. Remélem, hogy minél hamarabb láthatjuk ezt az alkalmazást az egyik hazai múzeumban is.
Ezek nagyon változatos témák, és ha jól értem, mindegyik középpontjában a technológia áll, de nem kötelezően a múzeumi szférához kapcsolódnak.
Így van. Hiszen nagyon fontos, hogy ne csak a múzeumon, illetve a saját szakmai berkeinken belül gondolkodjunk a digitalizációról. Az életünk minden részét átszövi a technológia. A kihívás az az, hogy hogyan tudjuk ezeket használni, illetve hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a gyors ütemű változáshoz. Ezzel sokat küzdenek a múzeumi szakemberek is, akik sok esetben igen-igen konzervatívak és ódzkodnak ezeknek alkalmazásától, mert attól tartanak, hogy így a technológia elviszi a figyelmet a műtárgyak elől.
Meg kell találni azt a pontos egyensúlyt, hogy hogyan lehet a technológiát úgy használni például egy kiállítás esetében, hogy az segítse a történetmesélést, de ne vigye el a figyelmet.
A konferenciára eljött egy holland cég, amely több holland múzeumnak is fejlesztett már, például egy Mata Hari életéről szóló kiállításhoz. Sok esetben nem a csili-vili technológia volt az érdekes, hanem, hogy például különböző vetítésekkel tudtak olyan atmoszférát teremteni, amelynek segítségével a látogató érzelmileg is azonosult a kiállítással.
Az a fontos tehát, hogy gondolkodjunk a kiállítótéren túlmutató kérdéseken is, mint például, hogy a digitális világban hogyan tudják a múzeumok megőrizni ennek a világnak a lenyomatát.
A múzeumokban a műtárgyak őrzik meg az adott kultúrának, korszaknak a lenyomatát. Felmerül, hogy mindezt abban a digitális társadalomban, amely felé haladunk, hogyan tudjuk megőrizni. Nagyon fontos, hogy itt a kulturális örökség gyűjtéséről, megóvásáról van szó a jövő számára. Ennek az útnak még az elején vagyunk, és nem tudjuk, hogy mi lesz. Rengeteg információ elvész. Amikor egy jelenkori gyűjteményt vezető történész szakmuzeológus megy, és begyűjt bizonyos tárgyakat a jelenből, mert azt mondja, hogy a szakmai tudása szerint ezek reprezentálják korunkat a jövőben, az érthető. De mi a helyzet az online tartalmakkal? Ki gyűjti be, hogyan, milyen szempontok szerint, és hogyan őrzi meg? Ha így nézzük, akkor a digitális világ a múzeum működésének összes aspektusára kihat.
Talán ritkábban is gondolunk arra a jövőre, amelyben a műtárgy természete, vagy az alkotás maga megváltozik.
Igen. Volt egy érdekes előadás a Ludwig Múzeumból, ahol azon gondolkodnak, hogy hogyan próbálják meg egyáltalán kitalálni, hogy hogyan lehet megőrizni például a kortárs médiaművészeti alkotásokat, amelyek ugyanúgy műtárgyak vagy műalkotások. Ez egy borzasztó nehéz dolog. Ezek a műalkotások, amelyek sokszor csak videóinstallációk voltak, hogyan őrizhetőek meg hosszú távon? Nagyon jó a technológia, de rengeteg új kihívást állít elénk.
Visszakanyarodnék oda, hogy egyáltalán szükség van-e a kiterjesztett valóság, vagy az okos eszközök megjelenésére a múzeumokban? Érdemes-e minden esetben felhasználni a technológiát?
Minden esetben nem. Szerintem, amikor egy kiállítást készítünk, a legfontosabb a történet, amelyet elmesélünk, mert azon keresztül adunk valamit a látogatónak. Ma már azok a kiállítások kevésbé érdekesek, amikor egymás mellé raksz különböző műtárgyakat, és azt mondod, hogy ez a piros váza ekkor volt, ez a kék pedig akkor. Ez ma, én azt gondolom, teljesen érdektelen. Ma a kiállítások történeteket szeretnének elmesélni, és a különböző tárgyaknak is lehet saját történetük. A modern technológiákat arra kell használni, hogy egyrészt a műtárgyról érdekes információkat közöljenek, másrészt segítsék a történetmesélést.
A mai múzeumok egy kulturális piacon versenyeznek a látogatókért, ezt tudomásul kell venni. A látogató ugyanazokat az élményeket fogja keresni, mint amelyeket megkap sok más szolgáltatónál.
Ehhez kell alkalmazkodni úgy, hogy azok a jó kiállítások, amelyekre szívesen járnak a látogatók, ne menjenek el a cirkuszi látványosság felé, ne legyen öncélú a technológia. Legyen funkciója. Szerintem ez a kulcsszó. Ehhez azonban kell egy gondolat, egy koncepció, és fontos, hogy rengeteg interaktivitás legyen benne, miközben a hangsúly mindig a műtárgyakon kell, hogy maradjon. Ez a legfontosabb. A műtárgy és az eredetiség varázsa mindig meglesz. Azt az élményt, hogy ott van előtted például a Sziklás Madonna a Louvre-ban, semmi más nem pótolja. Az emberek nem véletlenül járnak múzeumba. A Mona Lisa-t mindenhol látod, de mégis elmész megnézni, hogy eredetiben lásd, hogy meglegyen az az élményed. A technológiának ezt kell kiszolgálnia.
A streaming szolgáltatások törekednek a fogyasztói igények minél teljesebb megismerésére és kielégítésére, így tesz a filmek, sorozatok esetében a Netflix vagy a zenéknél a Spotify. Ezek a formátumok a hagyományos tévézés és zenefogyasztás reformját indították el. Üzletpolitikájuk hasonló: fix összeg rendszeres befizetése mellett korlátlanul hozzáférhetünk az összes általuk forgalmazott tartalomhoz. A szolgáltatások folyamatosan változnak, fejlődnek, a cégek rengeteg pénzt költenek az innovációra, amely a piaci pozíció megőrzése és javítása érdekében szinte kötelező. Milyen fogyasztói motiváció kapcsolódik a streaming sikeréhez és kínálhat-e alternatívát az a torrentezésre?
A digitalizációnak rengeteg innovációt köszönhetünk a szolgáltatások terén is, ezek sok esetben már a hétköznapi életünk legtermészetesebb részei. Egyre több tevékenység - amelyet korábban offline végeztünk-, tolódik át az internetre, így a tévézés és a zenehallgatás is. A streaming szolgáltatások változást hoztak a korábbi tartalomfogyasztási szokásokhoz képest pusztán azzal is, hogy az interneten futnak, így szinte bárhol hozzáférhető a repertoárjuk. Lépést tartottak a trendekkel, figyeltek a fogyasztók reakcióira, így a platformok közti átjárást is lehetővé tették: ugyanúgy hallgathatunk zenét vagy nézhetjük a sorozatainkat asztali számítógépen, mint telefonon, tableten vagy okostévén. Ez nemcsak a versenypozíciójuk megtartása miatt volt fontos, hanem a rugalmasság és innováció a vállalatok fennmaradásának és gyarapodásának fontos eleme. Fejlesztés és marketing terén a szolgáltatók kényelmesebb helyzetben vannak, mint az offline televíziók. A nézettségi és hallgatottsági adatokat pontosan tudják mérni, ez az információhalmaz a fogyasztókról pedig a tartalom targetálás szempontjából értékes lehet.
A szolgáltató tartalmaihoz korlátlan hozzáférést kap az előfizető, így számtalan zene vagy film között kell eligazodnia, megtalálni azokat, amelyek érdeklik. Ez kétféleképpen történhet: kereséssel vagy a szolgáltatások egyre fejlettebb ajánlórendszerein keresztül. A hatalmas tartalommennyiségben bolyongó felhasználóknak igénye lett arra, hogy segítséget kapjanak az eligazodásban. A vállalatok ezt érzékelték, így máig rengeteg pénzt fordítanak az ajánlórendszerek fejlesztésére. Ehhez a felhasználókról gyűjtött óriási adatmennyiség miatt minden adott: a fogyasztási szokásokból következtetnek a felhasználók ízlésére, profilokba sorolják őket, ez alapján kínálnak fel számukra alternatívákat.
Hogyan kapjuk a tartalmat?
A Netflix kínálatában nem csak saját gyártású tartalmak szerepelnek, a cég külső gyártóktól is vásárol jogokat. A Spotify esete lényegesen eltér abból a szempontból, hogy ők csak külső - azaz zenészek által létrehozott -tartalmakat közvetítenek a felhasználók felé. Az előadóknak fizet a cég, de persze egyikőjüknek sem ez a fő bevételi forrása. Előfordul, hogy a kevésbé népszerű zenészek csak a hallgatói igények és a jelenlét kommunikációs értéke miatt szerepelnek a platformon.
A Netflix algoritmusa a megnézett filmek típusán felül vizsgálja, hogy milyen eszközön játszottuk le és melyik országból az adott tételt. Filmnézés közben is rögzíti a tevékenységünket: számít, hogy megállítottuk a lejátszást, beletekertünk az anyagba és ha igen, akkor melyik résznél. Az algoritmus az attitűdjeink minél teljesebb feltérképezéséhez az egérmozgást is figyelembe veszi. Ellenőrzi, hogy a borítón milyen elemek tehetik számunkra "kattintékonyabbá" a filmeket és a továbbiakban a preferált vizuális megjelenésekkel fémjelzi a tartalmakat.
Biztos alapokon a Kártyavár
A streaming szolgáltatások átalakítják a szórakoztatóipart is. Szimbolikus alkotás lett például a Netflix saját gyártású sorozata, a House of Cards, amelyet a felhasználókról gyűjtött hatalmas információmennyiséget kielemezve hoztak létre. 30 millió megtekintett tételt, 4 millió felhasználói értékelést és 3 millió keresést vettek figyelembe az analizálásnál. A vállalat előre meghatározta a sorozat célközönségét, az alkotói szabadságot teljesen az üzleti célok alá rendelték.
A Spotify ajánlórendszere három fő algoritmus mentén dolgozik:
egyrészt collaborative filteringet alkalmaz, amely a fogyasztókhoz preferenciáik alapján hozzárendel egy profilt - a hasonló preferenciákkal rendelkező profiloknak hasonló zenéket javasol
a content based filtering esetében a zenék akusztikai jegyeit hasonlítja össze a korábban preferált, profilunkhoz rendelt számokkal
a harmadik algoritmus semantic filtering pedig a zenék interneten fellelhető szövegein végez szemantikai összehasonlítást, hogy tartalmilag is megfeleljen a zene a felhasználó ízlésének.
Mindezek mellett a saját készítésű lejátszási listánk is az ízlésünk kitűnő indikátora lehet.
A versenyképesség megőrzése érdekében a Spotify számára is fontos az innováció, saját bevételeihez képest erre a területre hatalmas összegeket fordít:2018 utolsó negyedévében a bruttó profitjának majdnem felét (40%-át) kutatásra és fejlesztésre költötte. Majdnem annyi pénzt forgatott a területbe, mint a marketingtevékenységbe: ez utóbbi a profit 43%-át jelentette.
A streaming mellett a fogyasztók számára adott a régebb óta létező és ingyenes torrentezés: a jelenlegi magyarországi szabályozás szerint a fájlok letöltése már nem is számít bűncselekménynek. Fogyasztóként értékelve a helyzetet, akármennyire is nem büntethető a tevékenység, ugyanúgy jogosulatlanul fogyasztjuk az adott tartalmat, ami bűntudatot kelthet. Míg az ingyenesség az interneten a hírek esetében teljesen természetessé vált fogyasztói igény, a filmekhez és zenékhez sokan máshogy viszonyulnak. A streaming a korlátlan hozzáféréssel egy tiszta alternatívát kínál. Vannak persze filmek, amelyek nem érhetők el a Netflixen, továbbá, a többségében angol nyelvű tartalmakhoz pedig sok esetben nem volt megfelelő felirat - a kritikák hatására a cég igyekezett ezt orvosolni. A Pirate Bay nevű torrentoldal feltalálójának 2018 januárjában tett nyilatkozata szerinta torrentezés megérezte, hogy egyre többen választják a streaming adta lehetőségeket, viszont az még nagyon messze van attól, hogy teljes alternatívát kínáljon a letöltés helyett.
Egy, részben a torrenthasználók motivációira koncentráló 2011-ben publikált tanulmány konklúziójából is következtethetünk arra, hogy a streaming szolgáltatások a kalózkodók egy jelentős részét potenciálisan át tudják csábítani, ugyanis a kereslet elsősorban hiánypótlásra és nem a fizetés megúszására irányul.
Számos bizonyítékát találtuk annak, hogy a p2p feketepiacok erősebb hiánypótló, mint (legális fogyasztást) helyettesítő szerepet töltenek be – legalábbis a mozis és az online kalózdisztribúció relációjában.
Ami biztosan elmondható a streaming szolgáltatások jövőjét illetően, hogy változni és fejlődni fognak, nem ragadhatnak meg egy szinten. Az innováció közvetlen hatással van a termék versenyképességre, ezért a vállalatok jól felfogott érdekükben igyekeznek minél teljesebbé tenni a felhasználói élményt. Mindezek ellenére akármennyire is felhasználóbarát a szolgáltatás, a televíziózás a mai napig sokkal nagyobb piac, kevésbé érzi a változást. A Netflix célcsoportja korosztályban fiatalabb, mint a tévécsatornáké, az előbbiek általában az online audiovizuális tartalomfogyasztás felé nyitnak az offline-nal szemben. A torrentezést ugyan részben visszaszoríthatják a streaming szolgáltatások, de mint egyetlen alternatíva, megszüntetni nagy valószínűséggel nem lesznek képesek azt.
A streaminggel kapcsolatos utópiáknak lehetnek persze más buktatói is. A Netflix például rengeteg népszerű tartalmat vásárolt fel, többek között tévében futó sorozatokat és műsorokat, vagy olyan produkciókat, amelyeket korábban más cég forgalmazott – mindezek közvetítéséhez pedig kizárólagos joga lett. Egy kutatás szerint ez serkentő hatással volt a torrentezésre amiatt, hogy mindent azért ők sem tudtak vagy akartak beszerezni, így nem kevés felhasználónak több szolgáltatónál kellett volna előfizetnie ahhoz, hogy hozzáférjen a kedvenc produkciójához. Így már viszont sokan inkább a torrent letöltése mellett döntöttek.
A Spotify esetében más a piaci helyzet, egy zenét ugyanis nem kizárólagosan ők közvetítenek, ezáltal a kínálat nem töredezik szét a szolgáltatók között. Egy tétel ugyanúgy jelen lehet több streaming platform kínálatában, így egyszerre Google play-en, Deezeren vagy Apple Musicon: a kulturális iparágaknak ez a szektora tehát biztatóbban áll a torrenttel folytatott "küzdelemben".
Plusz egy faktor, amely hathat a streaming szolgáltatók jövőjére: a torrentezés szabályozása. Vannak országok, ahol hozzánk hasonlóan nem büntetik a letöltést, máshol igen: a szigorúbb fellépés visszaszoríthatja a letöltési kedvet és másfelé terelheti a felhasználókat. De a streaming lesz a befutó, vagy valami más?
Magyarország egyik legnézettebb youtubere sminkvideóival vált híressé: sikeres influencerré nőtte ki magát és jelentős követőbázist épített. Egy kávé mellett a csatornája változásairól, az online platformokban rejlő lehetőségekről, a videózás kihívásairól és a felelősség kérdéséről is beszélgettünk.
Haul videókkal kezdted. Még mindig örömet okoz az ilyen tartalmak elkészítése, vagy van új, kedvenc videótémád?
Nem, már egyáltalán nem okoznak örömöt, sokat változott a tematika az utóbbi időben. Amikor elindult a csatornám, akkor kezdtem kísérletezgetni a sminkeléssel, szóval nagyon érdekeltek a hasonló kezdeményezések, ma már viszont nem találok ebben annyi újdonságot. Szerencsére a platformom megengedi, hogy velem változzon a tartalom. Mostanában főként életmóddal, utazással kapcsolatos videókat szoktam készíteni.
A blogodon megjelenő cikkek száma eléggé megcsappant, több potenciált érzel a YouTube-ban, mint az írásban?
Gyakorlatilag semmilyen potenciált nem látok már a blogolásban. Régen is inkább azt tapasztaltam, hogy az emberek megnézték a képeket, de nem olvasták el, amit írtam: kommentben feltették azokat a kérdéseket, amiket amúgy a szövegben megválaszoltam. Sokkal közvetlenebb és hitelesebb egy videó, jobban megismernek az emberek és jobban látják azt is, hogy mit szeretnék vele átadni.Úgyhogy mindenképpen a videózásban látom a jelent, jövőt.
Idén már csak az utazással kapcsolatos cikkeid töltötted fel a blogra.
Igen, azt is inkább azért, mert rengeteg olyan plusz képem van, amit Instagramra nem akarok kirakni, mert volt már abban a témában 3-4 kép, de valamilyen módon szívesen megosztanám a többit is a közönségemmel. Erre például jó a blog.
Facebookon 93.000 követőd van, Instagramon pedig 310.000. Melyiket tartod mérvadóbbnak a nézettségnövelés szempontjából?
Egyértelműen az Instagramot, a Facebook egy teljesen halott platform, a számok nem jelentenek semmit rajta. A magyar márkák vagy celebek Facebook oldalait hiába követik százezren, senkihez nem jutnak el a tartalmaik. Változott az algoritmus, csak azokat a posztokat juttatja el a közönségedhez, amelyekért pénzt adsz. Viszont én abszolút nem fizetek semmilyen megosztásért, az ingyenes tartalomelérést tartom szem előtt. Úgyhogy Facebookra gyakorlatilag kötelező jelleggel kirakom a videóimat, de semmi mást nem posztolok már. Azt látom, hogy az emberek is inkább Instagramra mennek át és aktívabbak is ott, jobban kommentelnek és likeolnak. A Facebookot átgörgeted, de nem fogyasztasz ott tartalmat. Az Insta Story is egy nagyon jó, közvetlen lehetőség: oda olyan képeket is szívesen kirakok, amik nem annyira tökéletesek és megkomponáltak, mint azok, amiket a feedembe feltöltök. A story fotók emberközelibbnek tűnnek, mint a retusáltak, közelebb hozzák hozzám a követőket.
Van bevett módszered alkotói válság kezelésére, vagy pontos ütemtervet készítesz előre a jövőben megjelenő videóid tematikájáról?
Nagyjából egy hónappal előre össze szoktam írni, hogy milyen videókat szeretnék csinálni. Mindig vannak kiindulópontok, például ünnepekhez, sulikezdéshez jól lehet kapcsolódni. Szokott lenni alkotói válságom, vagyis inkább olyan, hogy megvan a téma, de nincs kedvem elkészíteni a videót, mert nem jön hozzá a motiváció. Ezt nehéz kezelni, főleg, ha egy emberként csinálsz mindent, nincs melletted vagy feletted senki, aki azt mondaná, hogy márpedig felveszed. Ilyenkor ki kell hagynom egy-két anyagot, mert ha erőltetem a dolgot, az észrevehető az eredményen.
Pont nemrégiben volt egy ilyen "alkotói válságom", mert próbáltam tudatosabban leépíteni a tizenegynéhány éves közönséget, mert alapvetően a saját korosztályomnak szeretnék tartalmat készíteni, ezt eldöntöttem magamban. Emiatt vissza is esett valamennyire a nézettségem, de tudtam, hogy ez be fog következni - persze ettől függetlenül is rossz nézni a számokat, vagy leülni egy kamera elé azzal a tudattal, hogy ezt a videót nem fogják annyian megnézni. Ilyenkor mégis van bennem egy ilyen küldetéstudatszerűség, ami tovább hajt. Könyvekről mindig szoktam videókat csinálni, pedig tudom, hogy ez a tartalom népszerűtlen lesz, de úgy gondolom, ez egy olyan téma, amivel foglalkozni kell.
Ha már a közönségváltáson dolgozol, gondolkodtál esetleg angol nyelvű videók készítésén?
Az angol nyelvű videóknál nagy a verseny: annyival jobb minőségben és olyan nagyban gyártanak tartalmakat, hogy Magyarországról szerintem lehetetlen kitörni ezen a nyelven. Úgyhogy nincsenek ilyen terveim, másrészt a kelet-európai akcentusomat nem bírnám visszahallgatni (nevet).
Mivel javarészt fiatalok nézik a videóidat, mennyire érzel késztetést a társadalmi felelősségvállalásra?
A 18-24 éves korosztály van jelen legnagyobb arányban a csatornámon, ami egy tök jó dolog, de a 18 alattiak azok, akik aktívak, kommentelnek, eljönnek közönségtalálkozókra. Tudom, hogy nem ők néznek a legnagyobb arányban, de tőlük kapom a legtöbb visszajelzést, így a felelősségvállalás valamilyen szinten bennem van. A Youtube egy nagyon fiatalos platform, sok a fiatal tartalomgyártó, mindenki nagyon jól kiveszi a részét ebből: például jótékonysági kampányokban vesznek részt, ami a mainstream médiára szerintem nem annyira jellemző.
Egyre inkább azt látom és hallom, hogy a szülők tőlünk, youtuberektől várják el, hogy ha bennünket néznek a gyermekeik, akkor felelősséget vállaljunk értük. Gyakorlatilag sokan úgy gondolják, nekünk kell felnevelni a gyerekeiket.
Múltkor voltam egy rendezvényen, ahol az egyik szülő mondta, hogy nem tervezünk-e valami tanulással kapcsolatos videót, mert a lányának iskolai előadást kell készítenie, és mennyire jó lenne, ha tőlünk tanulná meg, hogy kell. Egy másik szülő matekkal kapcsolatos videó után érdeklődött. Azt érzem, hogy attól, hogy sok fiatal néz, még nem az a feladatom, hogy minden téren én legyek az, aki példát mutat. Ez hitelesség kérdése, amit fontosnak látok, és amibe teljesen bele tudom tenni magam, azt mindenképpen szívvel lélekkel teszem, ilyen például az olvasás népszerűsítése. De például a szelektív hulladékgyűjtésről nem fogok videót készíteni, ha egyébként a mindennapi életemben nem tudom száz százalékosan betartani ezt.
Érthető. Szoktál kollaborálni más videósokkal is: mennyire tartod összetartónak a magyar Youtube-os közösséget?
Nem mondanám kifejezetten összetartónak, mert nincs is erre szükség. Ez is egy szakma, a könyvelők sem tartanak össze világszerte. Itt van mindenkiben egyfajta versenyszellem, ettől én igyekszem elhatárolódni, vannak Youtuber barátaim, de igazából ennyi.
Mit könyvelsz el 2018 legnagyobb sikereként?
Huhh, nagyon sok jó dolog történt velem, minden év végén szoktam készíteni egy egész évet magába foglaló videót a legjobb pillanataimmal. Egy konkrétumot nehéz kiemelni, de idén is fontos mérföldkő volt a Rossmannal való együttműködésem, velük több saját termékem is megjelent, idén például a kedvences dobozom, és terveztem egy határidőnaplót is, ami szintén kapható. Jaj, és amit még kiemelnék, hogy Fiat 500 nagykövet lettem, ami megtisztelő számomra.
Szeretnél a jövőben a mainstream médiában megjelenni vagy kitartanál a Youtube mellett?
Egyértelműen maradnék a Youtube-nál, itt teljes szabadságom van, a saját főnököm vagyok, nem mondja meg senki, hogy mit csináljak. Úgyhogy nem érezném magam otthonosan a mainstream médiában, főleg, mivel félnék attól, hogy úgy vágják össze az anyagaimat, hogy az elferdíti a valóságot. De van egy műsor amiben nagyon szívesen szerepelnék, ez a "Szombat esti láz" (nevet).
A bejegyzés szerzője Kosztolnik Dávid, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.
Závodi Marcel – művésznevén Zävodi – sokat változott A Dal óta. A 19 éves zeneszerző az utóbbi időben nem csak zenekészítéssel, hanem klipgyártással is foglalkozik: Király Viktornak és Dér Heninek is forgatott már, dalszöveget azonban csak magának ír. Zenei stílusáról, A Dalban szerzett tapasztalatairól és januárban megjelent első albumáról is beszélgettünk.
Gyerekkorod óta jelen van az életedben a zene édesapád által. Már akkor is tudtad, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?
Száz százalékosan biztos voltam benne, szerintem már háromévesen is. Valamiért nálam annyira egyértelmű volt és annyira könnyen alakult a szakmaválasztás, hogy nem tudom elképzelni, hogy ennél egyszerűbben menjen valami.
Mikor kezdett el érdekelni a hip-hop és a rap?
Mikor elkezdtem producerkedni tizenegy-tizenkettő évesen, akkor csak Black Eyed Peast hallgattam, hatalmas példaképem volt will.i.am. Volt mellettem pár gyerekkori barátom és együtt felbrummogtuk, amit éppen kitaláltunk. Már akkor elkezdődött valamilyen hip-hopos vonal bennem, de aztán eltelt egy-két év és inkább a hangszerelésre koncentráltam. 2014-ben volt az, hogy mindenki DJ és producer lett, és én is átmentem kicsit ebbe az irányba, ami háttérbe szorította a rap-vonalat. Később azonban egyre nagyobb igényt tartottam rá, elkezdtem hallgatni és ez lett belőle. De mindig ott lakozott bennem.
Hogyan jött az életedbe a kliprendezés?
Összefüggőnek tartom a videoklipeket a zenével: klipkészítéskor, érdemes olyan embert választani, aki ugyanúgy átlátja a zenei világot, mint a vizuálisat. Szerintem mindkettőhöz kell egyfajta alapérzék, de ettől függetlenül zeneileg nagyon támogató, hogyha ott van a ritmus, ha valaki ugyanúgy tud figyelni a szövegre, mint a dallamra. Mostanában úgy érzem, hogy a dalszövegírók sem tudnak annyira figyelni a szövegre, mint amennyire kellene.Emiatt kezdtem el gondolkodni a kliprendezésen.
Závodi Marcel
Zenei tehetsége már gyerekkorában megmutatkozott. Édesapja, Závodi Gábor elismert zeneszerző, producer. Gyerekkorában színitanodába járt, a Nemzeti Színházban is szerepelt és filmet is szinkronizált. Nevét az ország 2017-ben ismerhette meg A Dal című műsorban, ahol Berkes Olivérrel közös produkciójukat, a #háttérzajt versenyeztették az Eurovízióra. Döntőbe jutottak, azonban a versenyt nem ők nyerték meg. Ezután folytatták a közös munkát, megjelent az Utolér a fény című daluk, melyet a rádiók is előszeretettel játszottak. Marcel a pop-osabb alternatív zenék után most hip-hop és rap stílusú dalokat készít, klipeket forgat, első albuma január 22-én jelent meg Revise. címmel.
Egy klip készítésekor mi inspirál, mikből merítesz?
Nagyon szimbolista vagyok, szeretek jobban belenézni a szövegbe. Egy új számomhoz írtam nemrég szkriptet, amiről nem szeretnék egyelőre sokat elmondani, de arról szól, hogy a szereplő életében változás történik. Átalakul a személyisége, minden, ami eddig pillérként benne volt. Ezt a változást szeretnénk szürreális módon megjeleníteni, ehhez olyan vizuális elemeket keresünk, amelyek megragadják a nézőt. Egy klip esetében abban hiszek, hogy kevesebb képet kell forgatni, de többet kell gondolkozni rajtuk. Ha mennyiségben kevesebbet vállalsz, az minőségibb lesz.
Miken dolgozol jelenleg? Úgy tudom, hogy múlt héten is forgattál.
Nemrég kezdtem el a The Greatest Production nevű kisebb csapatunkkal klipeket forgatni. Hárman vagyunk benne: egy gyártásvezető, egy vágó és én, mint rendező. Pár hete jött ki a Dér Heni Mindig közelcímű számához készített videoklip, amelyhez zeneileg is közöm van, illetve a klipet is én rendeztem. Izgalmas forgatás volt, tizennyolc órát dolgoztunk végig egyben. Most végeztünk egy Király Viktor klip forgatásával, amelynek az utómunkái még nem készültek el. A Mátrában vettük fel, nagyon szép képek lesznek benne.
Dalszöveget is írsz másoknak?
Szöveget nem írok más előadónak, a saját projektemben vagyok szövegíró, mivel általában rapzenéket hozok ki. Nem szívesen lennék az a karakter, aki kvázi bárkinek odaadná azt, ami a fejében van, ugyanis nincs is olyan a fejemben, amire szüksége lenne egy olyan előadónak, aki nem én vagyok.Amit én megírok, az száz százalékban rólam szól.
Térjünk rá egy picit A Dalra! Hogy találtatok egymásra Berkes Olivérrel?
Nagy Bence barátom Olivérnek is csinált klipet, és a születésnapi buliján ott volt Olivér is. Épp akkor írtam egy-két számot, amihez egy nagyon tehetséges énekest kerestem. A buli után hívtam fel Olivért. Neki is tetszett a szám, még aznap át is jött felvenni.
Nem, ez egy másik dal volt, végül nem hoztuk ki. A #háttérzaj készítésekor átküldtem neki, hogy mit kellene felénekelni, ezután édesapámnak adtuk át a számot, hogy írjon hozzá egy jó magyar szöveget, és így született meg a dal. Viszonylag gyorsan, mert maximum húsz percet ültem a zongora előtt.
Igen, egyből. Az is hasonló dolog volt, minden nagyon könnyedén ment. Emlékszem, nagyon izgultunk, hogy mi lesz, de igazából, ha jó anyagod van, akkor nincs kétség, hogy mögéd állnak.
Valahol említetted, hogy az Eurovízió nem a te világod. Azért megpróbálkoznál még egyszer A Dal színpadán?
Az Eurovízióban nagyon sokszor olyan dalok jelennek meg, amelyeket már hallottunk valahol, a legpoposabb pop. Ez egyáltalán nem az én világom. Azt nem tudom megmondani, hogy próbálkoznék-e még egyszer. A Dalt nagyon jó promóciós felületnek találom, nincs még egy olyan tévéműsor Magyarországon, ahol elő tudod adni saját magadat és ezáltal elérheted a közönségedet. Szerintem ez nagyon fontos dolog, mindenkinek ajánlom, akinek erre van szüksége.
Mit gondolsz a hazánkban futó tehetségkutatókról?
Szerintem ez egy hatalmas lufi, ami egyszer csak ki fog pukkanni. Kezdem úgy érezni, hogy ez a sok műsor rossz irányba manipulálja a nézők ízlését, sok nagyon tehetséges előadó nem kap lehetőséget.
Egy másik interjúban azt mondtad, hogy a legnagyobb álmod egy Grammy-díj lenne. Dalszerzőként, producerként mit szólsz az idei jelöltekhez?
Minden kezd elmenni a hip-hop irányába, ugyanaz történik, mint ami a DJ-kel. Amerikában talán azért látszik ez jobban, mert míg a DJ-s vonal főleg a skandináv országokból közelített feléjük, a hip-hop mindig is jelen volt ott.
Itthon is várható változás a zenei trendekben?
Ez a változás már rég itt van, ha megnézzük a YouTube-megtekintések listáját. Lehet, hogy még durvább is, mint Amerikában.
Véleményed szerint eddig mi volt a legnagyobb szakmai sikered?
Majdnem minden mérföldkövét ki tudnám emelni az eddigi karrieremnek, csak egyet nagyon nehéz. A legnagyobb váltásnak az első „songwriting camp”-emet mondanám Lengyelországban, ahová a zeneszöveg.hu küldött ki. Ez volt talán a legmeghatározóbb élményem, ez indított el bennem mindent. Akkor kezdtem el úgy foglalkozni a zenével, hogy az nem feltétlenül a lelkemből szól csak, hanem tudok gondolkodni is benne.El tudom dönteni, hogy mi illik bele egy zenébe és mi nem, mi az, amit túl soknak érzek, és hogy mi fontos nekem egy dalban. Azóta szerencsére már több ilyen dalszerző táborban is részt vettem, pont egy hete jöttem haza a harmadikból.
Mesélj egy kicsit az első albumodról. Ez a tapasztalat érződni fog rajta?
Abszolút. Eléggé pofátlan lesz: ez egy „concept album”, tizenegy számmal, angolul. Minden szám összefügg a másikkal. Változók a műfajok, leginkább hip-hop, r&b, soul, funk. Nem lesznek hasonlóak, de összefogja őket valami nagyon bensőséges.
Gondolom a THE GREATEST és a PIRATES is rajta lesznek.
Nem... Ez a tizenegy szám egy sztori, mintha filmet néznél, csak ezt hallgatod. Három olyan szám lesz, amelyben közreműködő előadó van: egy brit, egy holland és egy magyar. Izgalmas lesz.
A bejegyzés szerzője Kővári Bálint, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.
(
