35 évvel ezelőtt, április 26-án következett be az emberiség által okozott egyik legnagyobb műszaki katasztrófa. A csernobili atomerőmű-balesetet számos könyv, regény, dokumentumfilm és fikciós alkotás dolgozta fel, mégis az amerikai – brit koprodukcióban készült, Johan Renck által rendezett Chernobyl (2019) című  sorozat lett az az alkotás, amely nézők sokaságát kötötte a kanapéhoz. Sokakat foglalkoztat, hogy mi az elsöprő siker oka. Hiteles alkotás a történet feldolgozása és a mondanivaló szempontjából? 

A siker nem csupán a baleset bemutatásából, hanem a körülmények és a mikéntek ábrázolásából adódik: de milyen képet állít fel a a sorozat az egykori Szovjetunióról és az ottani intézkedésekről? Megkérdőjelezhető a hitelesség akkor, ha olyan képkockákat látunk, mint az alagsori termekben összegyűlt tanács, akik folyamatosan ideológiai jelmondatokkal dobálóznának, ahelyett, hogy megoldanák a problémát? Mi helyzet a vodkával színig telt poharakkal, amelyeket a helyiek rezzenéstelen arccal kortyolgatnak? Vagy a katonák herevédőivel és a meztelen bányászok történetével. 

Korhű korhangulat?

A Csernobil minisorozatban öt részen keresztül láthatjuk, ahogyan a fikció és a valóság összekeveredik, témája miatt a filmkritikusok történelmi- és katasztrófasorozatként is számontartják. A sorozat megpróbálta nyíltan a robbanás okozta káros sugárzás hatásait: feszültséget, félelmet és izgalmat kelt a diegetikusés a nem diegetikus (fiktív világon kívüli) hangokkal is, melyek telítve vannak a horror és a thriller elemeivel. Mivel a Csernobil nem dokumentumfilmként van kategorizálva – tehát nem ismeretterjesztő sorozat – ezért joggal használhatta a fikciós műalkotások elemeit: tehát, a valóságot szabadon eltúlozhatja dramaturgiailag. A televíziós sorozat esetében mindez kiegészült a szovjet világot felcimkéző, sztereotipikus vonások használatával.

A sorozat sikeresen adta át a kor hangulatát: ezt a helyszínek és a díszletek megválasztásával, valamint a karakterek ábrázolásával értek el a készítők. Az első képsorokban premier plánban mutatják Legaszov lakását, ahol ott van egy cirill betűs irattartó, amely a mai napig megtalálható minden szláv papír-írószer üzletben. Az óra, a gáztűzhely, a hűtő, a lakás előtt parkoló autó mind arra a korra utal, amelyben a sorozat játszódik. 

(via)

Mindezek ellenére Legaszov lakása több olyan kritikusnak is szemet szúrt, akik a sorozat történelmi hitelességét bírálták: a férfi a felső tízezerhez tartozik, így a sorozatban ábrázolt lakása nem felel meg a valóságnak. 

A csernobili atomerőműben és a kórházakban dolgozó szereplők munkaruhája pontosan megfelel azoknak a munkaruháknak, melyeket a '80-as években hordtak az ott dolgozók. A vodka és a cigaretta gyakori megjelenésére pedig úgy tekinthetünk, mint a szovjet társadalommal kapcsolatos, régről meghonosult sztereotípiákra.

(via)

A stáblistában több ukrán, orosz, lett, baltikumi és litván név szerepel: közülök többen pontosan tudták, hogy hogyan nézett ki 1986 Szovjetuniója. Az időszak egyik jellemzője a Hruscsov ideje alatt tervezett panellakások sokasága, melyek pontos megjelenítése annak köszönhető, hogy több jelenetet egy posztszovjet baltikumi városban forgattak. A hitelesség szempontjából fontos kiemelni azokat a kék-fehér buszokat, melyeket a lakosság kitelepítése során használtak, mivel a mai napig is használatban vannak a hasonló stílusban gyártott közlekedési eszközök. 

(via)

Ideológia vs. kárelhárítás

A minisorozat előtérbe helyezi az emberi felelősséget és a hanyagságot, mellyel a szovjet ideológiát illeti. Az 1. rész (1:23:45) a robbanás előtti pillanatot, majd az azt következő néhány órát szemlélteti. Turányi József abszurd ábrázolásnak tekinti a városi végrehajtó bizottság értekezleteit, mivel nem a kárelhárítással foglalkoztak, ahogy az a valóságban megtörtént, hanem sokkal inkább ideológiai jelmondatokat hangoztattak.

A 2. részben (Please Remain Calm) kulcsfontosságú jelenet Borisz Scserbina miniszterelnök-helyettes, és Valerij Legaszov akadémikus párbeszéde a helikopterben. Úton a felrobbant atomerőmű felé Scserbina megkéri a tudóst, hogy magyarázza el az RBMK típusú reaktorok működését – ha Legaszov nem engedelmeskedik, akkor kidobatja a helikopterből. A jelenet dramatizált és sztereotipikus elemei is rámutattak arra, hogy a sorozatnak milyen a katasztrófa tényeihez, és a szovejet világhoz való hozzáállása. A jelenet fő dramatizált eleme Scserbina és Legaszov kapcsolata, melyet a közöttük zajló párbeszéd nyomatékosít. A jelenetben látható, hogy Legaszov az a kétkedő és tudatos hős, aki nem vezető egyéniség, annak ellenére sem, hogy megvan a megfelelő tudása ehhez. Scserbina azt a szovjet miniszterelnök-helyettest típust testesíti meg, amelyet a nyugatiak elképzelnek: tudatlan, néhol felelőtlen, másokat elnyomó, fölényeskedő alak, akit csak a szovjet állami érdekek vezérelnek. A jelenet olyan képet fest a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és képviselt

(via)

A párbeszédről Turányi József újságíró négy tényt ír le:

1. Mivel az atomreaktorok működése, felépítése iskolai tananyag, ezért ha valaki e tudás hiányában van, az nemhogy miniszterelnök-helyettes, de még mérnök sem lehetne a Szovjetunióban.
2. Scserbina három hagyományos erőmű építését vezényelte le, még mielőtt miniszterelnök-helyettes lett.
3. A szovjet vezetésben Borisz Scserbina értett legjobban az atomenergetikához.
4. Turányi kiemeli egy viselkedési normát, mely szerint egy többdiplomás akadémikus, vagy miniszter sem engedte meg magának az ehhez hasonló magatartást.

Annak ellenére, hogy a felsoroltak megkérdőjelezik a sorozat valóságtartalmát, figyelembe kell venni azt is, hogy maga a párbeszéd annak érdekében valósult így meg, hogy a néző megértse, miről is van szó a továbbiakban.

Fokozott dráma

A sorozat több perspektívából közelíti meg a történteket: a likvidátorok, tűzoltók, orvosok, párttagok és a búvárok szemszöge mellett a tulai bányászok nézőpontja is helyet kap. Egy látványos jelenetben a bányászok meztelenül dolgoztak, miközben az atomerőmű alatt földalatti alagutat építenek, hogy lassítsák annak olvadását. Mivel a munkások nem kaptak ventilátort, ezért az elviselhetetlen meleg miatt úgy döntöttek, hogy megszabadulnak minden ruhájuktól. A valóságban viszont nincs írásos nyoma ennek, csak annyi, hogy védőruházat és kesztyű nélkül dolgoztak. A bányászok sorozatbeli meztelenségével viszont szemléltetni lehet azt az emberfeletti munkát, amelyet a likvidátorok végeztek, továbbá a drámaiság fokozása is a készítők célja lehetett.

(via)

A 3-4. rész (Open Wide, O Earth; The Happiness of All Mankind) rávilágít arra, hogy a kárelhárításhoz besorozott katonákra volt szükség. Pavelt (Barry Keoghan) a frissen sorozat fiatalt a vadászokhoz osztották be, Garo (Alexej Manvelov) és Bacso (Fares Fares) mellé. Turányi rendezői fogásként ítélte meg azt az eszközt, amelyet a katonák herevédőjeként alkalmaztak.Szöllősy Tibor orvosként volt Csernobilban, elmondása szerint ő nem találkozott ilyen védőfelszerelésekkel és nem is hallott róla, de attól még létezhetett. A fiktív herevédő a meztelen bányászokhoz hasonlóan hatáskeltő elemekként funkcionáltak

(via)

Aszódi Attilaa bejegyzésében az 5. részt (Vichnaya Pamyat) kulcsfontosságúnak tartja a történetmesélés szempontjából, annak ellenére, hogy ez a rész tartalmazza a legtöbb fiktív elemet. Ilyen például Legaszov prezentációja a tárgyaláson: a valóságban nem használta a piros és kék szemléltetőket, mivel nem is tartózkodott a helyszínen. Aszódi szerint a rendezőknek sikerült úgy ábrázolniuk a bonyolult műszaki folyamatokat, hogy azok közérthetővé váljanak a nézők számára: a minisorozat részletesen leírta az RBMK reaktor működését, a robbanás folyamatát, következményét és okait. Mindezek ellenére a Csernobil olyan képet alkotott a Szovjetunióról, amelyet a Nyugat képvisel és ezt az olyan a sztereotípiák is alátámasztják, mint az ideológiai beszédek, melyekben Leninre, a kommunizmusra, a szociális és hatalmi viszonyokra hivatkoznak.

(via)

Hogy hitelesen tudjuk értelmezni a minisorozatot és a benne felbukkanó hatáskeltő eszközöket, elengedhetetlen, hogy ismerjük annak valós történelmi, politikai és irodalmi hátterét. Tisztában kell lenni azzal, hogy ez nem dokumentumsorozat, hanem fikciós alkotás, mely lehetővé teszi azt, hogy a rendezők szabadon használják a különböző fikciós elemeket, annak érdekében, hogy drámai hatást keltsenek, miközben kockára teszik a sorozatban ábrázolt események történelmi hitelességét.

Ha érdekel, hogy mitől rémisztő a Csernobil című sorozat, kattins erre a blogposztunkra.

A bejegyzés szerzője Szántó Györgyi. a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

Az HBO és a Sky koprodukciójában készült Csernobil című sorozatot a kritikusok és a nagyközönség egyaránt hatalmas dicsérettel illette. Az öt epizód a híres atomerőmű katasztrófát részben hitelesen és tényszerűen mutatja be, de persze a fiktív elemek és a dramatizálás sem hiányozhat a hollywoodi alkotásból. A sorozatban meghökkentő nyugalommal bontakozik ki a tragédia. Miért fontos a földön heverő szürke, kőszerű törmelék? Miért nem hiszik el, hogy a reaktor felrobbanhat? A Csernobil az ismeretlen és a hihetetlen fegyverével hozza ránk a frászt. Spoilerek következnek.

Valljuk be, nem sokan tudjuk, pontosan mi történt a Vlagyimir I. Lenin atomerőműben 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, annak is a 45. másodpercében (az első epizód címe - 1:23:45 - is erre az időpontra utal). Sőt, talán azt is beismerhetjük, hogy egy atomerőmű működésével sem vagyunk tisztában. Ez utóbbit, illetve a maghasadást és a reaktor felépítését a főszereplő, aki az Atomenergiakutató Intézet igazgatóhelyettese, kellően didaktikusan és felületesen felskicceli egy papírlapra a hozzá nem értő miniszterelnök-helyettesnek. Később azt is elmeséli neki, milyen lefolyása van a sugárbetegségnek, hogy a néző is tisztában legyen az alapvető információkkal.

(via)

Vannak azonban olyan elemek a sorozatban, melyeket a szereplők nem veséznek ki, bár ezek ugyanolyan rémisztőek lehetnek. Rosszat sejtet például a jódkapszula előkerülése és a készlet végessége: ugyanis ha a pajzsmirigyet nem telítik túl normál jódot tartalmazó kapszulákkal egy nukleáris baleseténél, a radioaktív jód bekerül az ember szervezetébe. Az ólomszkafanderben tevékenykedő elvtársakról pedig tudhatjuk, hogy a sugárbetegség őket sem kímélte, ahogyan Pripyat lakosságát sem, akik lassított felvételben nézik a távolban égő atomerőmű sugárzóan gyönyörű lángcsóváit, miközben költőien hullik rájuk a radioaktív pernye.

(via)

A horrorszerűen melankolikus látványvilág pedig abban a pillanatban kulminálódik, amikor végre szembenézhetünk a sugárzó reaktorral és annak vakító fényével. A sorozat alkotói persze ezekben az esetekben is segítik a megértést, de például a földre hulló grafitról talán kevesen tudják, hogy a reaktor felrobbanására és nem egy kisebb üzemzavarra utal.

Nem látott grafitot a földön. Nem látott, mert az nincs ott.

És ezzel elérkeztünk a második ponthoz, amivel a Csernobilnak sikerül szorongást kiváltania a nézőből: a tagadás. A szovjet párttitkárok és magasabb pozícióban lévő mérnökök rendületlen hitetlenkednek és elutasítják a reaktor felrobbanását. A szakértők és nem szakértők technológiához való hozzáállását tökéletesen bemutatja a sorozat. Gyakran előfordul, hogy azok, akik magas pozícióban vannak, és döntéseket hoznak egy-egy technológia használatáról, nagyobb bizalommal fordulnak ezek felé, hiszen nem feltétlenül ismerik a tesztelés és a napi működés részleteit, így kevésbé vannak tisztában a kihívásokkal is. Jellemző, hogy bíznak az adott technológiában, támogatják használatát. Viszont akik közvetlenül részt vesznek a tesztekben és az üzemeltetésben, alacsonyabb magabiztosságot mutatnak és jobban tisztában vannak a veszélyekkel. Ezt szemlélteti az alábbi párbeszédrészlet is a sorozatból, mely egy politikus és egy mérnök között zajlott le:

A sorozat központi narratíváját ez a nyomasztó ellentét adja a szereplők között. Az erőműben dolgozó mérnökök közül is akadnak olyanok, akik egyszerűen nem hiszik el, hogy súlyosabb baleset történt, mint egy egyszerű üzemzavar - még azután sem, hogy kollégáik szemtanúik voltak a reaktor sérülésének. Vissza-visszatérő kérdés, hogy mégis hogyan robbanhat fel egy RBMK reaktor. Mármint nem az a konkrét reaktor, hanem elméletileg mi a magyarázat erre. Miután a választ még az atomfizikusok sem tudják, így valóban nehéz elképzelni, hogy ténylegesen mi történt Csernobilban.

A sorozat hosszan időzik az igazság tagadásán, ahogyan a mérnökök megpróbálják meggyőzni a politikusokat a történtekről, az evakuáció szükségességéről és a katasztrófa potenciális következményeiről. A téves információ azonban a Szovjetunió ellensége, és ahogy a Gorbacsovot megformáló karakter fogalmazott: “A hatalmunk a hatalmunkról alkotott benyomásból jön.” (Our power comes from the perception of our power.) És talán ez a sorozat fő üzenete, elkészítésének fő mozgatórugója, hogy bemutassa a szovjet elit és még inkább a szovjet rendszer okozta veszélyeket.

Egy világ, ahol nincs rasszizmus, nemi megkülönböztetés és minden tökéletes. Legalábbis látszólag. Az HBO Itt és most című új sorozata a tökéletes liberalizmust, az emberek közötti maximális egyensúlyt keresi több-kevesebb sikerrel.

A bejegyzés spoilereket tartalmaz.

Alan Ball, a Sírhant művek és a True blood – Inni és élni hagyni című sorozatok producere most is kitett magáért. Az Itt és most egy multikulturális, portlandi család életébe enged betekintést, ahol Audrey (Holly Hunter) és Greg (Tim Robbins) egy különleges családmodellel kísérleteznek. A házaspárnak 4 felnőtt gyermeke van, akik közül csak a legfiatalabb, a 18 éves Kristen (Sosie Bacon) a sajátjuk biológiailag is. Örökbe fogadták a libériai Ashley-t (Jerrika Hinton), a vietnámi Duc-ot (Raymond Lee), valamint a kolumbiai Ramont (Daniel Zovatto). A gyermekek mind más rasszhoz tartoznak, látszólag teljesen különbözőek,azonban van közöttük egy nagy hasonlóság: mindannyiójukat nehéz élethelyzetből, betegségből vagy éhínségből emelte ki és mentette meg az örökbefogadás.

A sorozat készítői még tovább fűszerezték a hátteret, így nem csak a karakterek származása sokszínű, hanem az életvitelük, szexuális irányultságuk is: Ramon homoszexuális, Duc saját elhatározásból önmegtartóztató. De megjelenik a sorozatban a transzneműség, a felelőtlenül elveszített szüzesség, a prostituáltak, ugyanakkor a boldog szerelemmel átitatott szexuális aktus is - különböző és azonos nemű emberek között egyaránt.

Kísért a származás

Az Itt és most világában látszólag minden tökéletes, hatalmas az elfogadás és nincsenek tabuk. De csak látszólag. A főszereplő házaspár családmodellje bár újító és családon belül tényleg nincs nemi vagy faji megkülönböztetés, mégis a 21. század Amerikájában játszódik, így a környezet nem ennyire elfogadó. Amikor a fekete Ashley és a fehér testvére, Kristen tesznek egy rövid látogatást a rendőrségen, egy apró utcai verekedés miatt, egyből érződik, hogy a hatalom szerint kinek, hol a helye. Míg a 18 körüli fehér lány számára ez szinte móka, mert a rendőrnő sem veszi komolyan a kihallgatását és motozását, addig a sikeres, felnőtt fekete nőnek mindez egy megalázó procedúrává válik, ráadásul megvádolják azzal, hogy a drága kiegészítői lopottak.

Ashley valószínűleg már korábban is megtapasztalta a diszkriminációt, mert azon dolgozik, hogy elrejtse környezete elől énjének bizonyos részeit, ezért is változtatta meg nevét a legtipikusabb amerikai keresztnévre, és ezért hord (eleinte) parókát, eltakarva ezzel göndör, fekete fürtjeit. Kiderül, hogy anyja gyerekkorában igyekezett gondoskodni arról, hogy megismerje és gyakorolja a származásához kapcsolódó szokásokat, Ashley azonban inkább a beilleszkedést, asszimilálódást választotta - a rejtőzködés árán is. 

A sorozat karakterei ugyan teljesen emberiek és részről részre többet tudunk meg róluk, mégsem tudjuk hova tenni őket. A szereplők egész egyszerűen nem bekategorizálhatók, nem lehet megválaszolni, hogy jók vagy rosszak. Van, hogy olyat tesznek, ami elsőre elítélendőnek tűnik, de amint jobban megismerjük a hátterüket, cselekedeteik miértjét, már nem lehet rájuk tiszta szívvel haragudni. Erre tökéletes példa Ashley, aki sikeres üzletasszony, szerető, gondoskodó testvér, mégis borzalmas anya és még borzasztóbb feleség.

De Duc-ot is említhetjük, aki hajkurássza a tökéletességet, mégis egyre mélyebb szánalom foghatja el a nézőket vele kapcsolatban, pedig az élete összes területén sikeres: life coachként pácienseinek ad életvezetési tanácsokat (akik imádják ezért), online csatornáin folyamatosan nő követőinek száma, könyvét hamarosan kiadják, sikeres sportoló és látszólag mindene megvan. Saját, prostituált anyjának képét azonban nem képes kiűzni gondolataiból, folyamatosan kísértik és megmérgezik magánéletét. Nem véletlenül választotta az önkéntes cölibátust: korábbi hedonista, az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonjához hasonló életmódja tönkretette tovább rontotta önmegítélését. 

Különlegességek az egyszerűségben

Kristen talán az egyik legérdekesebb karakter. A lánynak semmilyen faji vagy nemi diszkriminációval nem kell megküzdenie, mégsem érzi jól magát a bőrében. Családjában, ahol minden testvére különleges, ő a fehér lány, akinek tényleg mindene megvan. Pont azért küzd hatalmas önértékelési zavarokkal, folyamatosan tartozni akar valahova, de egész egyszerűen nem találja a helyét. Számos szerepet kipróbál, de azoknak nem is érzi meg súlyát - mert mindent valós veszély és elköteleződés nélkül tehet meg. 

Ramon kivétel az Itt és most szereplői között. Végigkövethetjük szerelmi életét, párkapcsolata még azokban is megértést szülhet, akik kevésbé fogadják el a homoszexualitást. Nem hajkurássza a tökéletességet, és nem is küzd önértékelési zavarokkal: az ő mindennapjait a látomásai zavarják meg, melyek veszélyt jelentenek felfelé ívelő karrierjére (saját videójátékainak grafikusa és programozója egyben). 

Az első részekben a látomások kezdetébe csöppen bele a néző: a család életét is ezeken a különös, misztikus szálon keresztül ismerjük meg. A víziók okáról teljesen eltérően vélekedik a szülők és a testvérek: a nevelőanyja például félti őt és mentális problémákra gyanakszik, de Ramon állítja, hogy nem őrült meg, hanem kiválasztottnak érzi magát valamilyen felsőbb erőtől. A véleményeltérés folyamatos konfliktusokhoz vezet, ami a környezetükre is egyre jobban kihat. Ezeknek a konfliktusoknak a feldolgozása aztán háttérbe is szorítja a misztikus, spirituális vonalat, olyannyira, hogy  végül körülbelül öt mondatban összefoglalhatóvá válik ez az egész évadnyi, sok szempontból izgalmas és különleges, rejtélyekkel teli szál.

Amerika itt és most

A sorozatból rövid idő alatt megismerjük, hogy ki milyen személyiségjegyekkel rendelkezik és ki milyen nehézségekkel küzd. Az első két rész tökéletesen ábrázolja azt a világot, ahol a szereplők újra és újra felhozzák, hogy az „itt és most”-ban kell élni. Ők azonban mégsem ezt teszik.

A 21. századi Egyesült Államok közel sem annyira befogadó, mint amennyire a sorozat állítja, és szép lassan a sorozat is lerombolja saját ideáit: a tökéletesen liberális család darabjaira hullik szét, mert nem lehet annyira egyszerű és nagyszerű minden, mint amennyire szeretnék.  Audrey, az anya nem képes észrevenni azt, hogy haladó gondolkodása és határokat átívelő elfogadása köszönő viszonyban sincs a társadalom jelenlegi normáival. Megértést próbál szülni a társadalomban, de minden lépésével csak egyre nagyobb bajt okoz: például, az iskolai megkülönböztetés ellen harcolva beszél a diákokkal, interjút készítenek vele a helyi televízióba, de mindenki csak kiforgatja szavait, így pont az ellenkező hatást éri el. 

A sorozat arra mutat rá, hogy a csoportnyomás és a társadalmi elvárások nem segítik elő egy ennyire multikulturális család gondtalan életét. Az anya folyamatos, tökéletesség iráni vágya ráadásul az egész családból valamilyen ellenreakciót váltott ki - így úgy tűnik, hogy a családjának is ártott azzal, hogy nem vette figyelembe a társadalmi paramétereket, túlzásokba esett idealisztikus nézeteivel, és nem készítette fel őket a valóságra. A sorozat ugyanakkor nem azt mutatja be, hogy a családot magát elítéli a társadalom, de nem rejti véka alá azt, hogy egyéni szinten mindannyiuknak megkülönböztetésben van része. Végül az egységük belülről bomlik szét: egyrészt a tökéletességnek való megfelelés kényszere alatt, másrészt. mert a társadalmi nyomást mind más-más módon kezelik.

Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi is a széria mondanivalója. A nemi és faji megkülönböztetés ma már sok országban elítélendőnek számít, azonban még bőven vannak olyanok, akiknek ez a tény nem változtatott a hozzáállásán a más rasszhoz tartozó, homoszexuális, transzszexuális vagy aszexuális emberekkel kapcsolatban. A képernyőn egy olyan - egyesek szerint nem mindennapi, mások szerint polgárpukkasztó - családot látunk, aki az anya irányításával próbálnak ellentmondani ennek a ténynek. Végig ott lebeg a kérdés, hogy mit tehet az, aki szembe akar szállni a diszkriminációval? A különleges családmodellel és a radikális lépésekkel jó példát mutat, vagy ezzel csak elrettent másokat, és tovább gerjeszti a problémákat? 

Azoknak, akik csupán szórakozás céljából választják a sorozatnézést, valószínűleg nem fog tetszeni az Itt és most, mert nincs benne elég cselekmény. A családi, iskolai, munkahelyi drámák és azok feldolgozása, valamint a fel-fel bukkanó misztikus vonal korántsem annyira izgalmas, mint a sorozat mondanivalója. A cél úgy tűnik az, hogy a nézők elgondolkodjanak arról, hogy hogyan is lehet szembeszállni a diszkrimináció különböző fajtáival, továbbá, hogy ez vajon megoldható-e anélkül, hogy az ember ne tegye ki magát és szeretteit plusz fájdalomnak, és lelki sérüléseknek.

A bejegyzés szerzője Arany Zsófia, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

 Képek: innen, innen, innen, és innen