Szlovákiában már egyetemista volt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve szakot váltott és átköltözött Budapestre. Kutatott, világot látott, egyre jobban elmélyült az új technológiák világában, majd összerakta az ország első Data Science képzését, mely nem az informatikusoknak szól. Sebényová Gabriela termékfejlesztési- és marketingmenedzser azóta is a jövő szakmáihoz épít oktatási programokat - de mik is ezek? Olvass tovább.

A Data Science (=adattudomány) világszerte felkapott szakmának számít: többféle tudományterület ér benne össze, ide tartozik a matematika, statisztika, programozás, adatvizualizáció, kommunikáció, sőt konfliktuskezelés, projektmenedzsment és vezetéselmélet is. Az adatok és a modern technológiák nyelvét beszélő specialisták a következő évek legkeresettebb szakemberei közé tartoznak: azok előtt, akik elsajátítják ezeket az ismereteket, szinte biztosan új perspektívák nyílnak majd meg. Sokan azonban úgy érzik, hogy a Data Science közelébe sem kerülhetnek: nem bíznak magukban, nem mernek belevágni a tanulásba – ezt már Sebényová Gabriela meséli, aki 2014-ben a KÜRT Akadémia marketing- és termékfejlesztési menedzsereként kezdett el hidat építeni az adattudomány és a terület iránt érdeklődők között.

Data Science Meetup, 2018

„Korábban csak a technológiai szakemberek számára volt Data Science oktatás Magyarországon, de mi belegondoltunk abba, hogy mi van akkor, ha valaki úgy szeretne ezzel foglalkozni, hogy nem végzett műszaki képzést. Elsősorban az üzleti oldal képviselőit szólítjuk meg, hiszen például egy marketing szakember tudását hatékonyan ki lehet egészíteni az adattudománnyal. A képzés hatására egyre többen érzik úgy, hogy nyugodtan megmártózhatnának a témában, és belevághatnak a modern technológiák használatába. Rálátást kapnak arra, hogy mennyi döntést hoznak meg intuícióból az adatok helyett, és ha ezen változtatnak, azzal izgalmasabbá és kreatívabbá tehetnék a szakmájukat, és ezzel a cégük működése is hatékonyabbá válna. Segítünk megtenni az első lépést.” – fejti ki Gabi, aki küldetésének érzi, hogy sokkal kevesebben féljenek az IT használatától. Úgy tűnik, jó úton jár célja megvalósításához: az általa felépített képzés évről évre hatalmas túljelentkezéssel indul. Ő maga egyébként az élő példa arra, hogy ezen a területen nem csak informatikus diplomával lehet érvényesülni: az alap és a mesterképzést is kommunikáció- és médiatudomány szakon végezte el. Hogyan került innen az IT és üzleti képzések fejlesztésébe?

Szlovákia, Budapest, Lisszabon

Egy random impulzus hatására adta be a jelentkezését erre a szakra: 2006-ban Budapesten járt egy barátnőjével, aki a kezébe adott egy corvinusos bögrét azzal, hogy jó lenne neki ez az egyetem, ki kellene próbálnia magát. Gabi korábban nem gondolkodott abban, hogy átköltözik Magyarországra: Szlovákiában élt, ott járt iskolába, és amikor ez a jelenet lejátszódott, már a Selye János Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatója volt.

A város- és szakváltással nem állt meg a változás: bekerült a Rajk László Szakkollégiumba. “Öt éven keresztül 100 közgazdásszal éltem együtt, ez sok mindent elültetett bennem. Itt szerettem meg a kutatást is: ráéreztem arra, hogy milyen elmélyülten, fókuszáltan foglalkozni egy-egy problémával, hetekig, hónapokig – számomra ez egy érdekfeszítő folyamat, többnek érzem magam a végén. Merek feltenni olyan kérdéseket is, melyek elsőre butának tűnhetnek, és nem elégszem meg a sablonos válaszokkal – így jutok el a mélyebb megoldásokig.” Bár hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott migrációs, adatvédelmi és vállalkozásokkal kapcsolatos témákkal is, a hangsúly 2013 óta az informatikán, versenyképességen és a diszruptív technológiákon van.

A mesterképzés vége felé szeretett volna jobban elmélyülni a társadalomtudományokban, így került Lisszabonba, ahol fél évet töltött Erasmus ösztöndíjjal. Miután hazajött, egy logelemző eszközt fejlesztő cégnél lett marketinges, stratégiai és operatív feladatokat látott el. „A digitális környezetben bármilyen tevékenység (például egy tranzakció) log formájában rögzül. Ezeket a gépi adatokat, logokat gyakran nem gyűjtik és elemzik a cégek, pedig hasznos lenne a folyamataik hatékonyabbá tételéhez, automatizációjához, sőt védelméhez. Egy logelemző szoftvert vezettünk be a nemzetközi piacra, ehhez el kellett mélyülnöm az adattudomány fogalmaiban: utánajártam, hogy mi a big data, amiről annyit hallani, hogyan lehetne ezt vállalatok számára értékes információvá gyúrni, milyen szereplők és milyen eszközök vannak a piacon. Egy évet töltöttem itt, aztán megkeresett a KÜRT Akadémia akkori intézményvezetője, hogy az alapján, amit már értek ebből a területből, meg is csinálhatnék egy Data Science képzést náluk.”

Data Science Nyílt nap, 2016

Gólt rúgni nehezített pályán is

Gabriela mindig új kihívásokat keres: rendezvényeket szervez, kommunikációs kampányok stratégiai tervezésében és megvalósításában vesz részt, vállalati programok és szervezetfejlesztési projektek menedzsmentjében működik közre. Az elmélyülés és a pörgés egyszerre vannak jelen a mindennapjaiban. „Sokat profitálok abból, amit az egyetemi kutatásaimon keresztül megtanultam: a marketingnek fontos része a tartalom-, és versenytárselemzés, egy új oktatási termék fejlesztése pedig kifejezetten a tudományos kutatás eszközeire épít. Egy hipotézist fogalmazunk meg, megvizsgáljuk a validitását – például úgy, hogy interjúkat készítünk az ügyfelekkel – majd a tanulságok alapján fokozatosan építjük a koncepciót. A munkám sokszor az, hogy a különböző nézőpontokat értékeljem, szűrjem és egyszerűsítsem az információt, kiválogassam közülük azt, amire építeni lehet. Ez ugyanúgy kommunikációs feladat, mint eladni azt a terméket, amit a kutatási folyamat során kifejlesztettünk. Komolyan veszem, hogy képzéseinkkel valódi értéket adjunk át az ügyfeleknek.  Logikai koherenciára törekszem, legyen szó egy szervezetfejlesztési program árajánlatáról, egy komplex képzésről, vagy csak egy landing page megírásáról.”

Data Science Nyílt nap, 2015

A felnőttképzés témáiban is új, eddig kevésbé bejáratott fogalmakat próbál bevezetni – ebben nem kevés kihívás van. A Data Science kifejezés már sokaknak ismerősen cseng, de kevésbé elfogadott technológiák és módszerek lényegét átadni az embereknek nehezebb feladvány. Különösen akkor, ha valami ellen felháborodás van. “A blockchain alapú rendszerekben sokan csalódtak, elkönyvelték spekulatív technológiának. Valójában nem a valutaspekuláció miatt érdekes ez a technológia, hanem azért, mert egyedülálló szolgáltatásokat lehet rá építeni, az információbiztonság szempontjából nagy változásokat hozhat. Ez most egy nehéz pálya. Az IoT-val kapcsolatban pedig azt kell megértetni az emberekkel, hogy nem csak a viselhető okos eszközöket jelenti: egész gyárak működését, értékteremtési folyamatokat lehet vele optimalizálni. Ez ráadásul nemzetgazdasági kérdés is. A magyar gazdaság versenyképessége nem azért marad el, mert képzetlenek az emberek (bár bőven van mit fejleszteni az oktatáson). Ebben komoly tényező az infrastruktúra fejletlensége, ami miatt az emberek termelékenysége relatíve alacsonyabb.”

NET-WORKS Oklevélátadó, 2017

Technológia: veszély, vagy lehetőség?

A folyamatos tanulás nem csak munkája, hanem élete és szabadideje egyik fontos alkotóeleme is. Minden évben listát készít azokról a dolgokról, amiket véghez szeretne vinni. “Tavaly például a spanyol tanulást és a sportot írtam fel, idén jó lenne megtanulni snowboardozni. Szabadidőmben olvasni is nagyon szeretek, évente nagyjából 10-12 könyvet olvasok el, ebben mondjuk a sok BKV-zás is segít. Szakkönyveket angolul, szépirodalmat inkább magyarul olvasok.” 2017-ben Milánóban a Singularity University Summit keretein belül a diszruptív technológiákról és a globális társadalomra gyakorolt hatásáról hallgatott előadásokat, de inspirálóan hatnak rá a technológiai szakemberekkel folytatott beszélgetések, együtt gondolkodások is. „Átmeneti időszakban van a világ, ahol rengeteg dogmát fog felrúgni a technológia: gondoljunk bele abba, hogy a munkavégzésben és a szabadidő eltöltésében is mekkora szerepe van a digitális eszközöknek. Vannak, akik a változásban főleg veszélyt látnak, de annyival több benne a lehetőség! Akkor viszont miért ne tanuljuk meg jól használni ezeket az eszközöket?”

Kooperáció, produktivitás, kreativitás vs. hangzavar, zsúfoltság, stressz. Van, aki odáig van érte, van, aki kifejezetten rosszul viseli az egyterű irodától. Tény, hogy személyiségfüggő, ki, mennyire szeret teljes munkaidejében egy levegőt szívni kollégáival, azonban van pár szempont, melyet objektívan értékelhetünk az ideális munkakörnyezet kialakításánál. Az egyterű irodákban jelentkező kommunikációs nehézségek mellett olyan potenciális konfliktusforrásokat gyűjtöttünk össze, melyek néhány kommunikációs fogással sikeresen kezelhetőek. 

Az egyterű irodák koncepciója megközelíthető esztétikai és működési oldalról is. Utóbbinak fontos összetevője a kommunikáció: milyen előnyei és hátrányai vannak a közös térnek ebből a szempontból? A szabadabb légkör, az erősödő szociális kapcsolatok kialakításának lehetősége, vagy a privát zóna hiánya és a zavaró tényezők vannak nagyobb hatással a munkahelyi kommunikációra, melynek sok esetben nem csak a kollégák között kell olajozottan működnie?

Mielőtt rátérnénk ezekre és a környezeti kommunikációs aspektusokra, ugorjunk kicsit vissza az időben.

Honnan jött az ötlet?

A Németországból származó egyterű irodák az ’50-es években terjedtek el, helytakarékossági és motivációs okokból: a cél a munkatársak közötti hatékonyabb, közvetlenebb kommunikáció lehetőségének megteremtése volt. A Calgary Egyetem kutatása az egyterű irodákban dolgozók elégedettségét vizsgálta. Kiderült, ahelyett, hogy közelebb kerültek volna egymáshoz, a kollégák zaja megnehezítette a munkájukat, ami a stressz és a betegszabadságok növekedéséhez, valamint a produktivitás és a jó közérzet csökkenéséhez vezetett.

Az egy légterű munkahelyeken sok a zavaró tényező. Nézzük, mik a legjellemzőbb problémák.

Zaj, zaj, zaj...

A szomszéd telefonbeszélgetése, a kolléganő műkörmeinek kopogása a billentyűzeten, a nyomtató csipogása a beragadt papír miatt, a torkát folyamatosan köszörülő munkatárs, az éktelen hangon nevető titkárnő, a háttérben recsegő rádió... – a sort a végtelenségig lehetne folytatni, egy biztos: a nyugodt, fókuszált munkavégzés szinte lehetetlen az állandó hangzavarban, hacsak nem vagyunk képesek varázsütésre száműzni a külvilágot, és figyelmi kapacitásunk 100 százalékával a munkánkra összpontosítani.

A Nagytestvér figyel

Egyterű irodában kulcsfontosságú a munkaállomás helyzete. Például minél távolabb ülünk a bejárattól, annál kevesebb stressz ér minket az íróasztalunk elhelyezkedéséből adódóan. Ugyanis, ha minden érkező pont mellettünk halad el, ráadásul háttal vagyunk a bejáratnak, az hosszú távon elviselhetetlen. Egy open office-ban, ahol gyakorlatilag megszűnik a privát szféra, még inkább igyekszünk egy talpalatnyi védett zugot kialakítani, mely törekvésünket nagyban nehezíti, ha rálátnak a monitorunkra kollégáink (ne adj’ Isten a főnökünk). Nem azért, mintha mással (is) foglalkoznánk a munkaidőben :). Ha folyamatosan úgy érezzük, figyelnek minket, az állandó stresszt eredményez.

És a vírus csak terjed...

Nem csak a stressz betegíthet meg: influenzaszezonban az egyterű iroda valóságos melegágya a megbetegedéseknek, mely a cégeknek is komoly gondokat okozhat. Ezért, ha bujkál bennünk egy vírus, kíméljük meg a munkatársainkat a jelenlétünktől, és maradjunk inkább otthon.

Izzadságcseppek és vacogó fogak

A klímabeállítás az egy térben dolgozók örök konfliktusforrása. Bizony, komoly kihívást jelent a hőhullámokkal küzdőnek és jégcsap lábú kollégának is kedvére tenni. A klímával kapcsolatos ellenérzések nem alaptalanok: számos légúti fertőzés köszönhető a légkondinak, amit előszeretettel üzemeltetünk télen is, fűtés gyanánt. A ventillátor már őskori megoldásnak számít – nincs is szebb annál, mikor a papírjainkat és frizuránkat egyaránt ütemesen lebegtető, kedvesen zúgó berendezéstől várhatjuk csak a megváltó fuvallatot a negyvenfokos nyári hőségben.

A kínai csípős csirke és a kopogó szemű kollégák

Az íróasztalnál történő étkezés nem tartozik az illendő viselkedés körébe, főként nem az olyan jellegzetes illatú (szagú) ételek fogyasztása, amit aztán még órákig szimatolunk a levegőben.

Túlélőkészlet, ha nincs más megoldás

Zenével a hatékonyságért

Vannak, akik zenehallgatás mellett képesek a figyelemösszpontosítás csodaképességét aktiválni, azonban általánosságban elmondható, hogy a szöveges dalok csökkentik a figyelmi kapacitást. Ellenben az is igaz, hogy a jól megválasztott zene élénkítően hat, arról nem is beszélve, hogy képes kiszűrni zavaró zajokat. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy az irodai zenehallgatás formájáról (nyilvános vagy fülhallgatós) ajánlott egyeztetni a kollégákkal, mert konfliktusforrás lehet.

Rend a lelke mindennek

Bár a zsenik átlátnak a káoszon, vannak napok, mikor még a zsenik is szeretnék egyszerűen és gyorsan megtalálni azt a bizonyos feljegyzést az asztalukon... A zsúfolt, rendetlen íróasztal amellett, hogy rossz benyomást kelt, egy egyterű irodában kifejezetten kerülendő, hiszen az nem csak „a mi birodalmunk”.

Koncentráció, ha törik, ha szakad

Sokszor nagy a kísértés, hogy a Facebook görgetésével vezessük le a környezeti hatások miatti feszültséget. Ilyenkor próbáljunk erős kontrollt gyakorolni magunkon és nem állandóan megszakítani a munkavégzést a különböző kommunikációs csatornák csekkolásával.

Alternatív „dolgozóhelyek”

Coworking irodák

A rugalmas munkavégzési lehetőségek kiszolgálására a közösségi irodák minden igényt kielégítő infrastruktúrával, barátságos, változatos és inspiráló környezetben várják a startupokat, szabadúszókat, akik nem kedvelik a magányos munkavégzést, de nem is egy multi zsúfolt irodájában szeretnének napi 8 órát robotolni. A coworking irodák sikere abban rejlik, hogy számos különböző teret vehetünk igénybe: bérelhetünk tárgyalót, építhetünk kapcsolatot a konyhában, lekucorodhatunk egy csendes sarokba, ha épp arra vágyunk, de közösségi programokon is részt vehetünk. Vagyis megvan a lehetőségünk személyes teret kialakítani, de a közös, nyitott tér előnyeit is élvezhetjük.

Hibrid irodák

Még mielőtt a csocsóasztalra és a műpázsitra asszociálnánk, a hibrid irodák sok fajta munkatér előnyeit ötvözik: klasszikus magánirodák, nagy közösségi terek, paravánnal elválasztott kis ketrecek, telefonfülkék, vagy épp süketszobák között válogathatnak egész nap a dolgozók, attól függően, hogy aktuális munkavégzésük milyen környezetet kíván.

Konfliktuskezelési kisokos

Mivel az open office (és alapvetően minden munkahely) egy sokszereplős társasjáték, bizony, nem elég, ha csak mi tartjuk be a szabályokat. Ha valamilyen problémád van, nem mindegy, hogy azt hogyan tálalod: tartalmilag és stílus szempontjából is meg kell fontolni a mondandódat, mert ezen múlhat az, hogy lesz-e változás az ügyben, vagy sem. Hasznos lehet, ha követed ezeket a lépéseket:

1. Határozd meg minél konkrétabban a problémát!
2. Gyűjts megoldási alternatívákat, majd értékeld őket, de ne csak a saját szempontjaid szerint!
3. Ne kompromisszumot keress, hanem minden érintett fél számára a legjobb megoldást!
4. Határozzátok meg, ki mit tesz ennek érdekében!
5. És végül: mutass példát!

Az irodai etikett alkalmazása mindenkitől elvárható. Tisztázzuk hát ezeket a közös tér hátrányainak kiküszöbölésére, hogy mindannyiunk számára kellemesebb legyen az „együttélés”. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

A DDB digitális stratégiai vezetője volt, és közben évekig szervezte az Ivan & The Parazol külföldi fellépéseit, jelenleg a Makrohang menedzsere, a Dope Calypso gitárosaként pedig Olaszországba jár lemezfelvételek készíteni. Kelemen Lászlóval a koncertezés és a kapcsolatépítési lehetőségek mellett a Nemzeti Kulturális Alapról és a hazai zeneipar helyzetéről beszélgettünk. 

Hogy találtátok meg egymást az Ivan & The Parazollal?

A Zeneipari Hivatalban elvégeztem egy egyéves zeneipari menedzser kurzust, itt kerültem kapcsolatba Vitáris Ivánnal. Egyszer elkezdtünk beszélgetni mindenféle webes dolgokról, mert honlapot szerettek volna készíteni, én pedig szakmám szerint digitális stratégiaalkotással, weboldalakkal foglalkozom. Így kezdődött az együttműködésünk. Nemsokára már én szerveztem a nemzetközi fellépéseiket, megjelenéseiket. Nem volt sem hivatalos felkérés, sem céges keretek, egyszerűen sokat beszélgettünk. Megvolt a közös hang, mindketten úgy éreztük, hogy a másik ért ahhoz, amit csinál. 

Tulajdonképpen belesodródtál ebbe az egészbe.

Gyakorlatilag igen. A menedzseri karrierem elég képlékenyen, főként ismeretségeken keresztül alakult.

Ez a Makrohanggal is így volt? 

A gitárosuk, Nagy Gergely nővére egy ideig a legjobb barátommal járt, és egyszer elhívtak egy koncertre. Azelőtt nem is ismertem a Makrohangot, csak hallottam róla, hogy alakulóban van a zenekar. Valamilyen KERET Blogos bulin játszottak a MÜSZI-ben, iszonyatos tömeg volt és elképesztően jól zenéltek a srácok. A koncert után kétszer-háromszor beszélgettem Gergővel, onnantól maguktól alakult a dolog. Valóban, itt sem volt olyan pont, hogy aláírtunk egy szerződést, hogy a mai naptól én vagyok a menedzser. Megállapodtunk abban, hogy ha van valami problémájuk, akkor szólnak. Néha engem keresnek meg koncertszervezők a fellépéseikkel kapcsolatban, illetve a lemezmegjelenésekben segítek nekik.

Akkor ez számodra inkább hobbi, mint munka?

Eredetileg azt gondoltam, hogy majd munka lesz belőle, de idővel beláttam, hogy ez itthon, az én szintemen csak hobbiként működhet. Ivánékkal már egyáltalán nem is foglalkozom, a Makrohangnál pedig most nem igazán van mit csinálni, a lemezüket kell felvenni, aztán lehet újra építkezni. Szerettem volna főállásban ezzel foglalkozni, csak úgy éreztem, hogy nem tudok ebből értelmes, biztos keretek között megélni Magyarországon. Például Ivánékkal a menedzsmentszerződésem úgy nézett volna ki, hogy csak a nemzetközi koncertek után kapok a bevételből, meg az ottani eladásokból, ami gyakorlatilag nem a nullához tendált, hanem inkább mínuszba. De persze egy nemzetközi karriernél az első öt év befektetés, és az első 3 évben nagyjából semmit nem kapsz koncertezésért. Ráadásul, ha el kell menni mondjuk Németországba, akkor a teljes crew és a technika utaztatása miatt erős mínuszból indulsz.

Hogyan építetted ki azt a kapcsolati rendszert, ami a külföldi fellépések szervezéséhez kell?

Erre remek lehetőségeket biztosítanak a showcase-ek, amik tulajdonképpen konferenciával egybekötött fesztiválok. Ezeken szakmai kerekasztalok, illetve koncertek vannak, ezeken ott szoktak lenni olyan emberek, akik meghatározóak, rajtuk keresztül el lehet kezdeni kapcsolatokat építeni. Persze ez nem úgy működik, hogy elmész és akkor rögtön világhírűek leszel. Tudni kell, hogy mit akarsz elérni, és annak megfelelően kell kapcsolatokat építeni, később pedig nyilván folyamatosan érdekeltté kell tenni ezeket az embereket abban, amit csinálsz. A másik jó lehetőséget az olyan nemzetközi szervezetek jelentik, mint például az International Music Managers Forum (IMMF). Minden országban, ahol ők jelen vannak, van egy helyi szervezet, ami zenei menedzsereket tömörít, akik tréningeket tartanak, meg van érdekképviseletük. Az ilyen szervezetekbe érdemes belépni, itt viszonylag erős szakmai kapcsolattartás van nemzetközi szinten. Ennek a felépítését én kezdtem el itthon az IMMF segítségével, csak aztán elhalt a dolog, de most Soltész Péter, a Punnany Massif menedzsere életre kelti a projektet.

Itthon milyenek a viszonyok, hogyan látod a zeneipar mostani helyzetét?

Ahogy én látom, a hazai zeneiparral az a legnagyobb baj, hogy nem létezik. Legalábbis a mi szintünkön. Az idei év elemzését már el sem olvastam, mert persze leírhatjuk, hogy a magát zenésznek valló hatezer ember jövedelme így meg így oszlik el, de közben kaotikus az egész. Van egy koncert iparág és vannak zenekarok, mint például az Ivan & The Parazol, akik megtöltik az Akvárium nagytermet ezerötszáz emberrel és a rádiós lejátszásuk körülbelül nulla. A TV szintén marginális, és ha közben megnézed a MAHASZ listákat, akkor az az érzésed, hogy megint egy teljesen más dimenzióban vagy.

Tehát akkor nem nagyon lehet megjelenni?

A nem teljesen mainstream zenének gyakorlatilag zéró felülete van, az interneten kívül körülbelül semmit nem tudunk csinálni sehol. Ehhez képest a jogdíjrendszer még mindig az öt-tíz évvel ezelőtti viszonyokat próbálja lekövetni. Egy normális országban, normális feltételek mellett, kellene működnie bizonyos szinergiáknak, amikor is egyik dolog támogatja a másikat. Például ha van a top40-es slágerlistában egy-két dalod, akkor persze, hogy megtöltöd az Arénát és fordítva. De simán lehet, hogy egyszerűen annak a közegnek, amiben én mozgok ekkora a piaca, mert ott van a Halott Pénz vagy a Wellhello, akiknél nagyjából működnek ezek az elemek. De nyilván ez egy komplex téma, óhatatlanul maga után vonja, hogy az egész iparág kialakulása és támogatottsága erősen kapcsolódik a kultúrpolitikához.

A Dope Calypsoval az előző három lemezeteket nem is itt vettétek fel, hanem Olaszországban. Mi ennek az oka?

Az első lemezünket itthon rögzítettük, de képtelenek voltunk megkevertetni, mert vagy nem találtunk embert, vagy nem dolgoztak időre. Elegünk lett az egészből. Az interneten, gyakorlatilag random keresgéléssel megtaláltuk a T.U.P. Studio-t Bresciában, Olaszországban. Kiküldtünk nekik egy dalt azzal, hogy ezt és ezt szeretnénk, mondták, hogy rendben, szerdára meglesz a mix. Szerdára tényleg ott volt, majdnem hibátlanul, úgyhogy odaadtuk az egész lemezt. Ez annyira jó élmény volt, hogy később az új lemezeket már itt vettük fel. Ennek már három éve. 

Ilyen rosszak az itthoni állapotok?

Elképzelhető, hogy lett volna itthon is ilyen lehetőség, csak nem kerestünk eleget, vagy nem volt elég pénzünk, nem tudom. Magyarországon az is probléma volt, hogy sokan nem értették, hogy mit szeretnénk, hogy mi ez az egész zeneileg. Az a durva az egészben, hogy a kinti stúdió sem egy kilencszáz négyzetméteres ultraprofi hely. Persze iszonyat jó cuccaik vannak, és a srácok a leghozzáértőbb emberek, akikkel valaha találkoztunk, de konkrétan Brescia külvárosában, egy vasútállomásnál vannak, egy albán autószerelő műhely mellett. Tehát a körítés pontosan ugyanolyan rossz, mint Budapest bármelyik külvárosában, viszont hangulatában és szakmailag verhetetlenek. Ráadásul árban útiköltséggel együtt körülbelül ugyanott vagyunk, mintha itthon egy top kategóriás stúdióba mennénk.

A legújabb korong, a Chaka Chaka felvételéhez kaptatok támogatást a Nemzetközi Kulturális Alaptól, ami körül elég sok botrány volt mostanában. Te, hogy látod az egész NKA ügyet?

Én szeretem az NKA-t, adnak nekünk pénzt, ha jó pályázatot írunk. Viccet félretéve, ez is egy rendkívül összetett kérdés, tulajdonképpen félinformációkból lehetne azt mondani, hogy mindenki mutyizik és hasonlók, erre nem látok rá. Eddig akárhány zenekarnak pályáztam, ha szakmai indokokkal rendesen alá volt támasztva, hogy mire kell a pénzt és utána az elszámolást is rendesen beadtuk, mindig elnyertük a támogatást. Amikor éreztem, hogy a pályázat nem 100%-os és aztán nem is kaptuk meg támogatást, azt a magam részéről mindig úgy éreztem, hogy rendben van. 

És a pénzügyi vitákról mi a véleményed?

Abszolút megértem, hogy van, vagy volt egy éles, szinte már filozófiai vita arról, hogy az NKA pénze kié volt, és hogy azt az Artisjustól vették el. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy tökéletes biztonsággal azt tudjam mondani, hogy bárkinek igaza van. Viszont azt a dolgot elegánsan elfelejtjük, hogy könnyű az NKA-t szidni politikai vagy más szempontból, de például Szlovákiában vagy Romániában egyáltalán nincs támogatási rendszer. Úgyhogy lehet úgy is nézni, hogy oké, nem mindenkinek a legmegfelelőbb módon, de el van különítve erre pénz. Enélkül a zenekarok nagy része lehúzhatná a rolót, mert piaci alapon nem lehetne megoldani a dolgokat. Egyébként most a szakmai kollégiumokkal, - és azzal, hogy ott gyakorló zenészek meg menedzserek vannak -, azt remélem és gondolom, hogy egyre jobb lesz a helyzet az NKA-n belül. 

Visszatérve a Dope Calypsora, mik a terveited a jövőre nézve?

Beválogattak bennünket az Eurosonic Festival-ra, úgyhogy január 19-én játszottunk Hollandiában. A tervek szerint lesz fellépésünk Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban és Horvátországban is, de ezekkel kapcsolatban még szinte minden képlékeny. Az a helyzet, hogy ez valahol szerelem, valahol pedig üzleti vállalkozás is, csak hát az utóbbit kicsit egyenesbe kell még hozni. A terv nagyjából most ez, illetve az ötödik évre szeretnénk kiadni egy ötödik korongot. Ezeken kívül megyünk Ivánékkal, pont az NKA-s előzenekari támogatás keretein belül hét vagy nyolc állomásra Magyarországon, és remélem, hogy fesztiválok is lesznek.

Képek:innen

Megbízhatónak, hitelesnek és rokonszenvesnek szeretnénk tűnni a lehető legtöbb kommunikációs helyzetben, különösképpen a fontos megbeszéléseken. Ugyanakkor érdekérvényesítésre is törekszünk, és ehhez képesek vagyunk bevetni meggyőzési készségeink teljes palettáját. Éppen ezért nem árt tudatosítani magunkban azt, hogy az öltözékünkön nagyon sok minden múlhat. 

Nem kell divatmániásnak lennünk ahhoz, hogy felismerjük, milyen nagy hatással van a megítélésünkre az öltözködési stílusunk: az általunk viselt ruhák erőteljes jeleket küldenek a környezetünknek. Saját stílusunk kialakítására nem csupán azért törekszünk, hogy megmutassuk magunkat a világnak, hanem azért is, mert az önazonos megjelenés komfortérzetet nyújt számunkra. 

Pszichológiai felmérések feltárták, milyen hatással van a ruhaválasztásunk arra, ahogyan egymást érzékeljük és megítéljük – ezek eredményeiből most ismerjetek meg néhányat! 

A sztereotípiákkal szemben

Solomon és Schopler (1982) kutatásukban azt vizsgálták, hogy vajon az öntudatosság mértéke szisztematikus kapcsolatban áll-e az öltözködési stílussal. Másodlagos céljuk a nemi különbségek megállapítása volt, azzal a hipotézissel, hogy a nők esetében ez a kapcsolat sokkal erősebb lesz. A kérdőíves vizsgálatban részt vevő 104 fő válasza alapján arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy az öltözködési szokások következetes összefüggést mutattak az öntudatosság mértékével. Azonban a várakozásokkal ellentétben, a férfiak oldalára billent a mérleg a ruhaválasztás és az öntudatosság kapcsolatának erősségét tekintve.

5 tipikus női hibát szoktak kiemelni a szakemberek az öltözködés területén:

• csak ismert márkák kollekcióiból válogatnak;
• kizárólag elegáns, üzleti viseletet hordanak;
• stílusuk nem követi le az életükben zajló változásokat;
• a testi adottságokat figyelmen kívül hagyják;
• valamint a médiának túl nagy befolyást engednek az öltözködésüket illetően.

Bár a kutatáson jobban szerepeltek, nem árt áttekinteni azokat a gyakori hibákat, melyeket jobb, ha elkerülnek a férfiak, hiszen a megfontolt  - de véletlenül sem piperkőc - öltözködés igen pozitív megítélést eredményezhet számukra:

• nem az életkoruknak megfelelően öltözködnek;
• cipőjük elhasznált, ápolatlan;
• nem megfelelő méretű ruhadarabokat viselnek - túl szűk ing, túl hosszú nadrág, és még sorolhatnánk;
• a nadrágon kívül lógó ing, különösképpen ha zakóval viselik így, igénytelenséget tükrözhet; 
• illetve a hatalmas márkajelzéssel ellátott pólók is kerülendők. 

Nemtől függetlenül érdemes tehát elkerülni azokat a hibákat, melyeket a többség újból és újból elkövet.

Gondoljunk csak arra, hogy egy állásinterjún milyen véleményt formál rólunk az interjúztató, csupán a megjelenésünket alapul véve. (Forsythe, 1990) De ne gondoljuk, hogy csak a ruha számít, hiszen a jó benyomás kialakításának kulcsa az ápoltság, a természetes hatás, és az összhang – tehát, hogy az öltözék és a kiegészítők hitelesen tükrözzék személyiségünket.

Hogyan árul el bennünket a gardróbunk?

Sokan vitatkoznak azzal a nézettel, miszerint a ruha teszi az embert. Dr. Jennifer Baumgartner klinikai pszichológus szerint minden vásárlási döntés mögött pszichológiai magyarázat áll, amely legbelsőbb érzéseinket, titkos vágyainkat, esetleg nehézségeinket tükrözi. Még akkor is, ha ezeket inkább elrejtenénk a külvilág szemei elől. A ruhák, melyeket viselünk, hihetetlenül pontos mutatói annak, mit gondolunk magunkról és az életünkről:

„Az vagy, amit viselsz: amit a ruhád elárul rólad.”

A szakember 2012-ben írt könyvében nem csak arról beszél, hogy a lelkiállapot miként magyarázza a ruhaválasztást, hanem arról is, hogy a gardróbunk hogyan világíthatja meg a mindennapi életünkben jelentkező gondokat. Nők esetében például a túl sok ékszer viselése bizonytalanságot, de financiális nehézségeket is tükrözhet, ahogyan a túl mély dekoltázs hataloméhségről, kontrollmániáról árulkodhat. Azok a nők pedig, akik a férfias öltözéket preferálják, a pszichológus szerint a nőiességüket inkább gyengeségként aposztrofálják.

Az első benyomás

Kiemelten fontos, hogy a meggyőzés tudományának egyik alaptételével, a tekintély elvével összhangban cselekedjünk. E szabály értelmében a megbízhatónak és nagy tudásúnak tűnő emberek meglátásait, amikor más, kézzelfogható ismerettel nem rendelkezünk az illetőkről, hajlamosabbak vagyunk elfogadni, követni, mint másokét.

Amikor először találkozunk valakivel, fontos, hogy ruházatunk szakértelmünknek és tudásunknak megfelelő képet mutasson rólunk. Az első benyomás kialakításában ugyanis a hitelesség és önazonosság kulcsfontosságú.

Üzleti megbeszélések esetén ritkán találkozhatunk a tekintély ezen szimbólumának egyértelmű hatásával, hiszen számos egyéb befolyásoló tényező is közrejátszik egy döntéshozatal során.

Ilyen esetekben egy kommunikátor számára a hatékony meggyőzés egy másik eszköze lehet a célközönségéhez való hasonlóságok kiemelése. Ahogyan a tekintélynek való engedelmesség szoros kapcsolatban áll a öltözékkel, úgy az a meggyőzéstechnika más területein is nagy erővel bír: kézzelfogható eszköz a különbségek minimalizálására. Logikus megoldásnak tűnhet, ha kipuhatoljuk az adott szervezet dress code-ját, és a tárgyalás napján igyekszünk annak megfelelően összeválogatni az öltözékünket.

Abban az esetben viszont, amikor ezt a megközelítést tartjuk követendőnek, felmerülhetnek olyan problémák, melyek hatástalanítják a hasonlóság elvének meggyőző erejét. Olyan buktatókkal szembesülhetünk, mint amikor a saját és a felvenni kívánt stílus közti eltérések a hitelesség és eredetiség kárára mehetnek. Akár alá is áshatják tekintélyünket, ha túlzottan nagy szakadékot szeretnénk áthidalni ezzel a megoldással.

Vajon el tudjuk dönteni, mi a meggyőzőbb: a tekintély vagy a hasonlóság?

Az ezen a területen végzett kutatások eddig nem adtak választ a kérdésre. A meggyőzéstechnika szakértői szerint mindkét megközelítési mód elemeinek kombinált alkalmazása jelentheti a leghatékonyabb utat. Vagyis amikor helyénvaló, öltözzünk a befolyásolni kívánt csoport/személy stílusához hasonlóan, azonban tegyük ezt egy kicsit magasabb szinten: ha például egy olyan céggel tárgyalunk, ahol a lazább viselettel sem vétünk a dress code ellen, ajánlott a zakó, vagy hölgyek esetén a blézer viselése, vagyis a biztonság kedvéért törekedjünk az elegánsabb viseletre. Az öltözködésünk személyiségünket tükrözze, de nem árt, ha számításba vesszük az aktuális környezet elvárásait is.

képek: innen, innen, innen és innen

A negatív érzelmeknek helyük van a mindennapokban. Nyilván nem azokra a szélsőséges helyzetekre kell gondolni, amikor valaki leüvölti a pénztárost, mert öt forinttal kevesebbet adott vissza, vagy ordítozva nyomja a dudát, ha valaki nem indul el a sárgánál. Az ilyen esetekben nem célravezető, ha ösztönösen, a rossz érzéseinket követve cselekszünk. Viszont az sem feltétlenül kifizetődő, ha túlságosan pozitívan viszonyulunk minden szituációhoz. Így sem, úgy sem… Akkor hogyan?  

Bizonyára hallottuk már, hogy „lépjünk egyet hátra” mielőtt nagyon belelovalnánk magunkat egy vitába, és leszednénk a másik fejét, mert ő más véleményen van. Ugyanakkor teljesen hidegen viszonyulni sem tanácsos egy ilyen helyzethez, sőt valójában talán nem is lehet… Sokféle elv és egymásnak kisebb-nagyobb mértékben ellentmondó elképzelés létezik az érzelmek hatékony kommunikációjával kapcsolatban: a következőkben ezeket járjuk körül.  

Miért ne? Zárjuk csak ki az érzelmeket!

Az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK, eredeti nevén Nonviolent Communication) elve szerint amennyire csak lehet, érdemes kizárni érzéseinket és értékítéleteinket beszélgetéseink során, mert azok torzítják a kapott információ befogadását. Ugyanakkor az EMK az empatikus hozzáállást szorgalmazza mindkét fél esetében. Az elméletet Marshall B. Rosenberg alkotta meg, lényege, hogy a kommunikáció során nem élhetjük bele magunkat érzelmeinkbe, nem cselekedhetünk ezeket követve, ehelyett az érzéseket csak kimondani szabad.

Dr. Marshall B. Rosenberg

Az EMK az interakció elemeit is meghatározza, ezek sorrendben:

1. Megfigyelés: annak felmérése, hogy pontosan milyen helyzetben vagyunk
2. Érzés: a szituációval kapcsolatos érzések verbális közlése
3. Szükséglet: meg kell fogalmazni azt, hogy mitől éreznénk jobban magunkat 
4. Kérés: szükséges kifejezni azt is, hogy mit kérünk a másiktól ebben a helyzetben

Ha ezeket betartjuk, akkor "zsiráfnyelvet" beszélünk, ha viszont maradunk az értékítéletekkel teli, kevésbé empatikus kommunikációnál, akkor a "sakálnyelv" a miénk. Az EMK hívei szerint, ha zsiráfnyelven közöljük gondolatainkat, akkor informatívak tudunk lenni úgy, hogy konfliktusos helyzetben is elkerülhetjük a nem kívánt kiabálásokat, tányértöréseket. Rosenberg például sikerrel használta ezt a módszert az iskolai integrációs programoktól kezdve egészen a háborús béketárgyalásokig. 

Mindezek ellenére az elméletet gyakran éri az a kritika, hogy nem életszerű, hogy nem hagyunk teret a kommunikáció során természetesen kialakuló érzelmeinknek. 

Most akkor érzelmek, vagy racionalitás?

A kérdés sokáig komoly tudományos vita tárgyát képezte. A ’90-es évekig azt gondolták, hogy az érzelmek csak torzítják a gondolatainkat, gondolkodásunkat és akadályoznak a helyes döntés meghozatalában. Aztán a ’90-es évek elején következett be az „affektív forradalom” néven elhíresült korszak, amikor rájöttek, hogy az emóciók nem az ördögtől valók. Kutatásokkal bizonyították, hogy azok az emberek, akik kizárják az érzéseiket, lehet, hogy jól tudják mérlegelni a döntési helyzeteket, mégis a gyakorlatban rossz döntéseket hoznak. „Egy csomó olyan buta helyzetbe hozzák saját magukat, amelyeknél, hogyha figyelnének az érzéseikre, és a környezetből jövő visszacsatolásokra, akkor nem kerülnének bele. Nem véletlen, hogy a sikeres emberek általában azok, akiknek magas az érzelmi intelligenciájuk és nem azok, akiknek magas az IQ-juk” – mondja Dr. Séllei Beatrix pszichológus, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék oktatója. Szerinte tehát egy távolságtó magatartás elsajátítható valamilyen szinten, de nem érdemes kizárni az érzéseket a mindennapokból.

A negatív érzelem nem feltétlenül rossz

Gyakran hallhatjuk, hogy a negatív érzelmek csak ártanak, el kell engedni őket, és csak a jó dolgokra szabad koncentrálni – de ez csak részben helyes hozzáállás. Jó az, ha igyekszünk a pozitív dolgokra figyelni és meglátni mindenben a szépet, de a negatív érzéseknek is funkciójuk van. „A negatív érzelmeknek ugyanúgy van haszna, mint a pozitívoknak. Például figyelmeztethetnek arra, hogy egy olyan helyzetben vagyok, ami számomra nem jó. Ha egy helyzet örömet okoz, igyekszem fenntartani azt.  De amikor félek, szorongok, dühöt, haragot, vagy feszültséget érzek, az információ arról, hogy ez nekem így nem jó, itt valamit változtatnom kell, és ki kell kerülnöm ebből a helyzetből.” – magyarázza a szakértő. Tehát, ha pozitív érzéseket kapcsolok egy helyzethez, emberhez, dologhoz, akkor ezek felé közeledni fogok, ellenkező esetben pedig távolodni.

Dr. Séllei Beatrix szerint az érzelmeket a munka területéről sem érdemes kizárni. „Ha csak bemegyünk, elvégezzük a feladatunkat, és közben nem figyelünk arra, hogy a körülöttünk lévők milyen érzéseket élnek át, vagy hogyan reagálnak arra, amit mi mondunk vagy csinálunk, akkor egy idő után örömtelenné válik a munkánk, mert csak egy feladatvégzés lesz, amiért pénzt kapunk.” Ha már pénz: az anyagi döntéseknél is figyeljünk az érzéseinkre. Persze nem úgy, hogy azok vezetnek és minden más észérv a háttérben marad: de hallgassunk a benyomásainkra. 

Evidensnek tűnik, hogy az érzéseknek ott a helye a közeli kapcsolatokban – de vannak helyzetek, amikor a másikéról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Erre a következő példát hozza a szakértő: „Megbeszéljük az egyik barátommal, hogy leülünk kávézni, és én tele vagyok pozitív gondolatokkal, mert annyi jó dolog történt velem. Ha csak arra figyelek, hogy ezeket elmondjam, és nem veszem észre, hogy ő teljesen magába van fordulva és valami nyomasztja, mert nem figyelek rá, akkor nem működik az empátia kettőnk között. Ez a társas kapcsolatok elszegényedése. Ha nem figyelünk a másik érzéseire, simán el tudunk menni egymás mellett és elélünk egy kellemes társas magányban.”

Amikor viszont jó, ha nincsenek érzelmek

Mindezek ellenére persze, vannak olyan helyzetek is, ahol a döntést valóban „hideg fejjel” kell meghozni. Lehetnek olyan változások az életünkben, ahol jobb, ha csak a tényekre alapozunk.  „Egy munkahelyváltásnál biztos, hogy nagyon sok racionális és érzelmi ok merül fel. Ilyen esetben azt az érzelmi okot, hogy szeretem a kollégámat, nem biztos, hogy bele kell venni a döntésbe. Továbbá sokan vannak, akik nem tudnak lezárni párkapcsolatokat és beleragadnak egy társfüggő szituációba, mert mindig ott van a túlzott érzelmi töltet, a félelem a magánytól, hogy mi lesz velem egyedül, meg hogy annyi jó dolog történt… Sokszor már nem látjuk azt, hogy igen, sok jó dolog történt mondjuk három éve, de az elmúlt egy évben meg csupa rossz. Ilyenkor le kell venni az érzelmi szemüveget.”

A szakértő hozzáteszi, hogy vannak persze olyan negatív érzelmek is, amiket kontrollálni kell – ilyen az agresszió. „Az első kérdés mindig az, hogy az agresszió, amit kivált belőlem a helyzet, arányos-e a helyzet súlyosságával. Tehát, hogyha valaki nagyon felbosszantott és én ezért nagyon dühös leszek, az oké. Viszont, ha ugyanennyire dühös leszek azért, mert valaki tett egy megjegyzést a hajamra, akkor magamba kell néznem, mert biztos, hogy nem erre az emberre vagyok dühös, hanem valami más problémám van.” A nyerő technika ilyenkor az önmegfigyelés –annak felderítése, hogy az adott érzelmi reakció mitől jelenik meg. Amikor túlreagálunk dolgokat, az általában nem az adott személy ellen irányul, hanem más probléma van a háttérben, amit rá vetítünk ki. 

A helyes kommunikáció kulcsa tehát az önmegfigyelés által szerzett önismeret, ha ezt felismerjük, a pizza sem kerülhet a tetőre:

Énközpontú közlés és az aktív, konstruktív figyelem

Konfliktusos helyzetben a Thomas Gordon-féle én-üzenetek (I-Messages) azért jók, mert ha saját magamról és a gondolataimról beszélek, akkor nagyobb esélyem van empátiát elérni a másik félnél. „Ha valamit én-üzenet formájában mondok, akkor kognitívan keretezem az érzelmeket. Engem nagyon bánt, hogy te ezt csinálod, mert ez engem zavar a munkámban stb. és felsorolom az okokat.” Dr. Séllei Beatrix kiemeli, hogy az értékítéleteket viszont érdemes kizárni itt is, vagy legalábbis lecsökkenteni azokat, mert gátolják a helyzet kellő távolságtartartással való kezelését, elnyomják a közölni kívánt információt, és tévútra terelhetik a vitát. Ez az elmélet kevésbé korlátozza az érzelmeket a kommunikációban, mint az EMK, a szakértő szerint a gyakorlatban könnyebben is alkalmazható.

Az asszertív hozzáállás elősegítheti a konszenzus, egyesség megszületését egy vita végén. Akkor vagyunk asszertívak, ha igyekszünk megoldást találni egy adott problémára, meghallgatjuk a másikat és kompromisszumra törekszünk. Az aktív és konstruktív figyelem ennek a továbbfejlesztett változata, abban különbözik az asszertív gondolkodástól, hogy itt folyamatosan azon vagyunk, hogy konstruktívan, építő módon tovább vigyük a beszélgetést. „Hazamegy az ember a munkából a párjához, aki éppen mosogat, és azt mondja neki: ’De jó napom volt!’. Ha másik erre azt mondja, hogy ’kit érdekel?’, az destruktív. Konstruktív válasz az, ha azt mondja, hogy ’De jó neked!’. De ez még mindig nem elég. Itt várjuk a további aktivitást: ’De jó neked! És mi volt?’” 

Mindezekre tudatosan odafigyelhetünk, tréningezhetjük magunkat, ami nagyban megnövelheti az asszertivitásunkat, ezáltal pedig hatékonyabban és feszültségmentesebben menedzselhetjük konfliktusainkat.

képek: innen; innen; innen és innen

Itt a nyár, az utazós reklámok csúcsszezonja. Ha már unod azokat a hirdetéseket, amikben tökéletes családok játszanak a tengerparton, álompárok túráznak nevetve a naplemenetében, vagy éppen csinos barátnők koccintanak valami túlságosan is exkluzív helyen, akkor ezt a válogatást neked találták ki. 

Vannak olyan turisztikai reklámok, amik többet adnak, mint a szokásos, szemet gyönyörködtető képeket és elcsépelt hangzatos szlogeneket: kreatív megoldásokat, elgondolkodtató üzeneteket, és bizonyítékokat arra, hogy egy-egy utazás valóban nagy hatással tud lenni az ember életére.

A város illatai

Gondolnád, hogy ez a reklám a vonatozásról szól?

A Thalys vasúti cég Franciaország, Németország és Belgium területén üzemeltet nagysebességű vonatokat - új, "Scents of the City" című hirdetésükkel az orrukon keresztül szeretnék megfogni a közönséget. Az utazások hangulatát az egyes városokhoz társított jellegzetes illatokon keresztül idézik meg: arra játszanak, hogy sokan Amszterdamhoz a tulipánok, Brüsszelhez a csokoládé, Párizshoz pedig a meleg croissant illatát kötik 

A reklámhoz a Rosa Park Agency egy installációt is készített, melyet Brüsszelben, Párizsban, Amszterdamban és Kölnben lehetett kipróbálni: képek nem voltak, csak illatot, melyek emléke sokunk emlékezetében mélyen ott gyökerezik. 

Egy ingyen út Dubajba?

Képzeld el, hogy egy szörnyű nap után fáradtan beülsz egy taxiba, a sofőr végighallgatja a sztoridat, majd azt mondja: nyertél egy utat Dubajba... Az Atlantis the Palm Hotel jóvoltából pontosan ez történt néhány gyanútlan londoni lakossal. 

A szerencsés utasok boldogságát látva szinte el is felejtünk figyelni arra, hogy a nyaralásukat bemutató boldog képsorok valójában az ötcsillagos szálloda szolgáltatásait mutatják be, boldog történeten keresztül. 

Ehhez hasonló szolgáltatás népszerűsítést már láthattunk az Easyjet reklámjában is: ők olyan gyerekeket ajándékoztak meg egy-egy úttal, akik korábban még sosem ültek repülőn. 

Ha félsz a repüléstől...

Az első pillanatokban úgy tűnik, hogy ezt a hirdetést tényleg azoknak szánták, akik a szokásos dolgoktól félnek repülés közben, de hamar kiderül, hogy másról lesz szó: azokról az emberekről, akiktől az utasok közül sokan rettegnek. 

A Royal Jordanian Airlines hirdetése a légiközlekedés során történő diszkriminációra hívja fel a figyelmet, mely gyakran szavak nélkül történik, és szinte észrevehetetlen azok számára, akiket nem érint. Egy részlet a főszereplő monológjából, és egy azok közül a tekintetek közül, amelyeket a reklám arab származású férfi főszereplője kap: 

A diszkriminációnak erre a fajtájára még sürgetőbbé vált felhívni a figyelmet Trump utazási tilalmának bevezetése óta: ennek értelmében az USA-ba tartó repülőgépeken laptoptilalmat vezettek be a Közel-keletről és Észak-Afrikából érkező járatokon. Válaszként a légitársaság ilyen üzenetekkel próbálta meg oldani a feszültséget utasaiban: 

Egy utazás, ami megváltoztat

A hosszú vonatozásról nem mindenkinek a sorsfordító beszélgetések jutnak eszébe, ez a reklám viszont eljátszik a gondolattal, hogy milyen lehetőségeket és inspirációt kapnak azok, akik nyitott szemmel és füllel járnak:  

Az Expedia reklámja a társadalmi felelősségvállalás fontosságára hívja fel a figyelmet. A főszereplő a Transzszibériai vasútvonalon találkozik egy idős úrral, akinek a gondolatai megváltoztatják a lány további életét. 

A verbális tartalom mellett nem érdemes kiemelni a reklám erős képi világát: az egyik legemlékezetesebb ezek közül a háború elől menekülő, gyermekét mentő apa. 

A reklámspotot bemutatásának időpontja is beszédes: Trump beiktatásának napján, a ceremónia közvetítése közben volt először látható a képernyőn. Ebben a kontextusban a reklám azt az üzenetet is közvetítette, hogy fontos a nyitottság, és az elnökkel ellentétben arra buzdította a nézőket, hogy nézzék meg a kerítés másik oldalát is - utalva ezzel az amerikai-mexikói határ megépülésére. 

Mindezek az üzenetek talán túlmutatnak a cég népszerűsítésére irányuló törekvéseken. 

És te milyen jó utazási reklámokat láttál? 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen és innen  

Az Oxford Dictionaries minden évben megválasztja az év szavát - ezt a címet 2016-ban a ‘post-truth’ nyerte el. Az inspirációt a Brexit és az amerikai elnökválasztás hatására felgyülemlett érzelmek adták. A 'post' latin előtag ebben az esetben nem arra utal, hogy világban már nincs igazság, hanem arra, hogy az igazság kifejezés egyszerűen értelmét vesztette.

A díjjal azt a kifejezést illetik, amely legjobban tükrözi a kultúránkról és társadalmi miliőnkről alkotott elképzeléseinket egy adott éven belül. A definíció szerint a post-truth azt jelenti, hogy az objektív tények kevésbé alkalmasak a közvélemény meggyőzésére, mint az érzelmekre való apellálás és a személyes hit befolyása. A szótár szerkesztői szerint kb. 2000%-kal növekedett meg a szó használata a 2015-ös évhez képest. Olyan szavakat előzött meg, mint a felnőttkor nehézségeit leíró adulting vagy a britek által felkapott hygge, ami a dánok meghitt otthonosságra utaló lefordíthatatlan kifejezése.

A post-truh népszerűségének az első lökést a júniusi népszavazás hozta az Egyesült Királyság kilépéséről az Európai Unióból, amire már csak Brexitként utalunk. A szó használatának gyakorisága aztán a tengerentúlon is megugrott, amikor Trumpot nevezték ki a Republikánus Párt elnökjelöltjének. Egy efféle szélsőséges politikai vélemények által fűtött időszakban, ahol a közösségi média erősen kivette a részét a politikai hírszolgáltatásból, a tények mondhatni már nem magukért beszéltek.

Az amerikai elnökválasztás, amelyet talán alternatív valóságok ütközéseként is leírhatunk, sajtóorgánumok és szakértők szerint tényeknek álcázott vélemények végtelenül bizarr előadásáról szólt. Sorra születtek írások neves újságírók tollából, beszédek híres színészektől (kinek nagyobb a presztízse az amerikai választók szemében?), akik Donald Trumpot hazugsággal vádolták. Eközben pedig az amerikai választópolgárok döntő többsége mégis őszinte képet alkotott a vállalkozó-politikusról. Annak ellenére hagyta hidegen őket Trump szavahihetősége, hogy a Pinokkió-értéknek nevezett mennyisége a tények meghazudtolásának nála volt a legmagasabb.

Sokan vitatják, hogy a post-truth életérzés nem újkeletű. Ugyanis miben tér el a jelenlegi politikai diskurzus az ezredfordulós manipulációtól vagy a hidegháború retorikájától? A post-truth jellegzetességei közé tartozik az érzelmekre apellálás, a tények figyelmen kívül hagyása, a kirekesztő retorika, de ezek egyike sem számít újdonságnak. A sajtó szerepe azonban megváltozott: egyre nagyobb befolyása van a közösségi médiának, az alternatív hírszolgáltatóknak, így egyre többször futunk bele hamis hírekbe és ellenőrizetlen tényállításokba. A válasz arra a kérdésre, hogy miért hangoztatja a világ az igazság korának leáldozását, talán és részben az, hogy a Brexit és Trump már más rétegek érdekeit is sérti.

Ráadásul minek is higgyünk annak, hogy az Oxford Dictionaries szerint a világot tavaly a post-truth kifejezés írta le a legkifejezőbben? Tény, hogy a tényekkel azt kezdünk, amit akarunk.

Képek: innen, innen, innen.