A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Hogyan ne váljunk el? Házassági történet kritika

2020. január 17. - KomMédia BME

A többszörös Oscar-díj jelölt Netflixes alkotás nem rég lett elérhető egyes magyar mozik kínálatában is. A 130 perces munka egy házasság  lezárását mutatja be. Van, aki a művet „ez van” filmnek titulálta, mivel morálisan, saját életünk tapasztalatai alapján nem tudunk „oldalt választani”, azonban egy kicsit többről van szó a tehetetlen beletörődésnél.

Vigyázat, spoilerek következnek.

A történet szerint Nicole (Scarlett Johansson) és Charlie (Adam Driver) éppen válófélben vannak, amit eleinte a lehető legkíméletesebben akarnak elrendezni, leginkább 8 éves kisfiuk megóvása érdekében. Nicole tehetséges színpadi színész, akinek korábban egy emlékezetesebb filmes feltűnése volt, az is azért maradt meg sokakban, mert a szerepben megvillantotta a melleit. Charlie tehetséges színházi rendező, aki egészen mostanáig együtt dolgozott feleségével, és az évek alatt elismert tekintéllyé nőtte ki magát a színházi szcénában. A film egy formabontó, figyelem megragadó etűddel kezdődik, ahol főszereplőink narrálják el az okokat, ami miatt szeretik egymást - majd egy párterápián bezárva találjuk magunkat, ahol ezeket az érveket valójában nem mondják el egymásnak. Ennyit arról, hogy békésen, egymás között oldják meg gondjaikat.

port.jpg

(via)

A film végig ezzel az oldás és kötés történetvezető megoldással dolgozik, ami nem tekinthető hagyományos műfaji filmes narratív megoldásnak. Folyamatos hullámokban jönnek az egyes konfliktusok, amik az apró, szélcsendben partot mosó vízmozgásoktól hatalmas cunamikig evolválódnak a film végére. Olyan szökőárakra gondolok, aminek a néző nem is tudja elhinni létezését, mert olyat még a hírekben sem nagyon látott. Ilyen az utolsó, vízválasztó konfliktus, ahol a folyamatos feszültség fokozással a kis dobozból szívószálas gyümölcslé szürcsöléstől, a falat beverésén és a „bár megdöglenél” felkiáltáson keresztül egészen, a földön térdelve zokogásig jutnak, mindezt körülbelül 5 perc alatt. Az ilyen és ehhez hasonló megoldások sokat vesznek el a film realitásértékéből, ami azért tekinthető hiányosságnak, mert már a filmvászonnak is „ilyen az élet” szaga van, azonban vannak olyan témavezető eszközök is, amik viszont a teljes hitelesség érzetét kölcsönzik a látottaknak. Hogy mire lehet gondolni pontosan? Hogy a karakterek szemében sem teljesen kiélezett a vita, a másik fél számukra nem kap kizárólagos protagonista vagy antagonista szerepet. Amikor Charlie megérkezik Nicole anyósának Los Angeles-i otthonába, hogy rövid időt töltsön kisfiával, nem a teljes undort és megvetést kapja feleségétől – amit azért egy szokványosabb hollywoodi narratívánál szinte elvártnak tekinthetnénk – hanem a nyakába ugrik örömében, mikor megtudja, hogy darabját a Broadway színpadára viheti.

marriage-story-yelling-scene-breakdown.jpg

(via)

A feketét és fehéret felváltotta a szürke

Legalábbis, ami a szereplőket illeti. A karakterek komplexek: Nicole egy szerető anya és tehetséges színész, azonban sokszor igazságtalan és döntésképtelen, amit mások irányításmániájával magyaráz. Annak ellenére, hogy azt beszélték meg, hogy nem kevernek a válási procedúrába külső erőket, ügyvédeket, vagy akárkit, a vége még is az lett, hogy Nicole elment egy sztárügyvédhez, aminek hatására férje is kénytelen volt szerezni egyet. Nagyon jó meglátásai vannak és az igazságérzete is rendkívül érzékeny, ez sokszor a saját oldalát erősíti:  a pereskedés során például eléri, hogy Los Angeles-i családnak tekintsék őket, annak ellenére, hogy a gyerekük születésétől kezdve New York-ban éltek. Ezt azzal magyarázza értetlenkedő férjének, hogy ő mindig is itt akart élni és a házasságuk alatt sokszor beszéltek arról, hogy gyakrabban jönnek Kaliforniába. Ezt az indokot pedig férje csak értetlenkedve hallgatja.

Oscar eső is lehet belőle

A Házassági történet több kategóriában is jelölt a 92. Oscar-díjra:

  • legjobb film
  • legjobb férfi főszereplő (Adam Driver)
  • legjobb női főszereplő (Scarlett Johannson)
  • legjobb női mellékszereplő (Laura Dern)
  • legjobb eredeti forgatókönyv
  • legjobb eredeti filmzene

Charlie hasonlóan összetett, neki is megvannak a hibái.  Megcsalta a feleségét, és sokszor ellentmondást nem tűrően ragaszkodik a saját igazához. Nem engedte, hogy gyakrabban látogassanak Los Angeles-be, illetve hatalmas törés volt számára, hogy a gyerek nem annak akar öltözni Halloweenkor, aminek megbeszélték. Gyakran nagyon indulatos és türelmetlen fiukkal, azonban, ha nem az apró megnyilvánulásait nézzük, hanem a jobb célért tett szándékait (vagyis, hogy a fiú a legkevesebb sérüléssel ússza meg a válást) ő egyértelmű morális fölényt képvisel. Az ügyvédekkel való beszédben ő az, aki a legtöbbet foglalkozik vele, aki végül alkalmazkodik, és inkább szerez egy albérletet Los Angelesben is, hogy láthassa őt. Ami a legmeghatározóbb az egész történet során, az az, hogy végig hajlandó volt beszélni. A kezdetektől nyitott volt a problémamegoldásra, de a felesége végig elutasította. Az egyik zárójelenetben a fiával együtt elolvassák azt a levelet, amiben Nicole leírta, hogy miért szereti, de persze ezeket a gondolatokat sem hallhatja közvetlenül feleségétől, ami jól mutatja Nicole esszenciális hiányosságát, miközben egy picit igazságot is szolgáltat.

kapu.jpg

(via)

A Házassági történet alapvetően okos film, ami valóban nagyon törekedett arra, hogy egy nézőkhöz közel álló „aha” érzést keltsen. Formanyelvileg nem különösebben újító, bár egy-egy érdekes megoldással él, mint például a nyitószekvencia, vagy a kissé elidegenítő tükrös szerkesztés, ahol a házaspár által megélt oda-vissza váltogatott eseményeket látjuk, vagy éppen az éneklős jelenetek, amik kifejezetten szokatlanok voltak, főleg, ami Charlie-ét illeti. A közönséggel való kapcsolatteremtése változó, hiszen a néző egyes képsoroknál, azon kaphatja magát, hogy már percek óta meg sem moccant, bizonyos jeleneteknél pedig kétségbeesetten kereshet egy másik tekintetet, biztosításként, mivel egészen szürreális eseményeket futtatott végig (ilyen például a gyámügyes nő esete, amikor Charlie-t ellenőrzi a válás után és igencsak furcsán viselkedik). Azonban a film nagy ereje, az a karakterek reális kiszámíthatatlanságában rejlik, mert valahol mi is ilyenek vagyunk, de talán hajlamosak azt hinni, hogy nem. És pontosan ezért nem beletörődés filmet nézünk, mert senki sem akarja elfogadni, hogy az egyáltalán lehetséges.

 A bejegyzés szerzője Papp Johanna, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png  

12 nemzetközi mikulásvariáció – Avagy ki hozza az ajándékot?

2019. december 22. - BME FTT

Fagyapó, Karácsonyi Srácok, szentek, kecske, gnóm - csak néhány példa a különböző népek téli ajándékhozói közül.

A karácsonyi filmdömping - a Télapu és társai - sokakat szembesít azzal, hogy Amerikában például a Mikulás adja az ajándékot. Annak, hogy egyes országokban más-más személyek, esetleg lények hozzák a karácsonyi meglepetést, kulturális és vallási okai vannak.  

Íme, néhány példa:

(via)

 Az alábbiakban pedig részéletesebben is bemutatunk néhány kultúrkört. 

1. Mikulás, vagyis Santa Claus

Mikulás az, akit a legtöbben ismernek – köszönhetően amerikai népszerűsége miatt. A piros köpenyes, ősz szakállas, nagy pocakú jóságos apó, aki nyolc rénszarvas vontatta szánon jár, és Karácsony éjszakáján ajándékot visz a világ minden pontjára. Lakhelye a fagyos Északi-sark, és manók segítik az ajándékkészítésben. Egyesek úgy vélik, hogy ezt a képet a Coca-Cola cég alakította ki az 1930-as években, ám ez az ábrázolásmód már korábban is létezett – bár tény, hogy elterjesztésében az üdítőipari vállalat kétségtelenül nagy szerepet játszott. Mikulás alakja a keresztény Szent Miklóséból származik, akit a vallástól való elszakadás végül ilyen formában testesített meg. Bár a pufók ajándékozó leginkább Amerikában ismert, ő hozza a meglepetéseket például Kanadában, Costa Ricában és Hondurasban is.

(via)

2. Szent Miklós, a jótékony adományozó

Mürai Szent Miklós, Myra városának volt a püspöke a 3-4. század fordulóján és többek között a gyermekek, diákok és általában a nehéz körülmények között élők védőszentje. Legendája szerint, a szomszédságában élt egy szegény ember, hozomány híján nem tudta férjhez adni három lányát. A püspök viszont úgy döntött, segít rajtuk és három egymást követő éjjelen (vagy mások szerint három egymást követő évben) egy-egy aranyrögöt/arannyal teli szütyőt hagyott a szegény ember ablakában. Az utolsó napon azonban zárva maradt az ablak, így a kéményen keresztül volt kénytelen bedobni az aranyat, ami a harmadik lány száradó harisnyájába esett. December 6-án hozza az ajándékot Szent Miklós például Lengyelországban és Ukrajna egyes részein. Az ő életéből és legendáiból született meg a népies Mikulás alakja.

(via)

3. Karácsony Apó

Első megjelenésében meg nem Karácsony Apónak hívták, egy pogány figura volt, akinek érkezését tél középre várták, azért, hogy elhozza a tavaszt. A negyedik század idején aztán Fagykirállyá avanzsált ez az alak, aki arról volt ismert, hogy látogatásokat tett a embereknél és aki kedves volt hozzá, annak ajándékot adott cserébe. Aztán a 8-9. században történt viking invázió némiképp megváltoztatta Karácsonyapó karakterét: öreg, hosszú, fehér szakállas, kék kapucnis, köpenyes figura lett, aki egy nyolclábú lovon december 20-a és 31-e között járja a vidéket, és jutalmat adott jóknak, büntetést a rosszaknak. Csak a 10. században olvadt össze Szent Miklós alakjával, így született meg Karácsony Apó, aki eredetileg a britek ajándékhozója. Később nem csak náluk, hanem több országban is elterjedt, így Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Európán kívül pedig többek között Ausztráliában, Bolíviában és Uruguayban.

Engraving of Father Christmas at a children's party

(via)

4. Fagyapó, a szovjet Mikulás

Fagyapó (vagyis Gyed Maroz) alakja a szláv pogány mitológiából ered és a kelet szláv országokban terjedt el, részben orosz/szovjet hatásra. Fagyapó állandó lakhelye Oroszország, hosszú ősz szakálla van, földig érő szőrmekabátot visel (kéket, pirosat, ezüstöt vagy aranyat), orosz füles sapkát hord és ruhája előfordul, hogy gazdagon hímzett. Lábát a hagyományos valenki tartja melegen és három ló által húzott trojkával jár. Gyakori kísérője Hópelyhecske (Sznyegorucska), az unokája, aki hosszú ezüstkék köntöst visel, hozzá szőrös sapkát vagy hópehelyszerű koronát, és az ajándékok szétosztásában segédkezik. Mivel a kommunizmus szakítani akart a keresztény hagyományokkal – és a Mikulással – Fagyapó az újév alkalmából hozott ajándékokat. Magyarországon a vallásos töltetű Mikulás helyett (és Fagyapó mintájára) a Télapó lett uralkodó a szovjet érában, ám mára a két figura gyakorlatilag egybeolvadt.

 (via)

5. Karácsonyember

Julemanden, vagyis szó szerint Karácsonyember, ma már szinte teljes mértékben megegyezik Mikulás személyével Dániában, Hollandiában és Belgiumban. Ám az eredeti alak a dán folklórban és mitológiából ered: ebben Karácsonyember alakja még apró, szürke kabátot hord – és természetesen szakállas. Grönlandon él, ajándékot hoz a gyerekeknek és segítségére vannak a dán „nisse”-k, vagyis manók.

(via)

 6. A Karácsonyi Gnóm

Elsősorban Norvégiában és Svédországban terjedt el a Karácsonyi Gnóm alakja (Julenissen vagy Jultomten). Piros köpenyt hord és hosszú szakálla van, és bár ez a kép sokban egyezik a ma ismert Mikulással, nem teljesen azonosak. A Karácsonyi Gnóm inkább a Karácsonyi Kecske és egy kerti törpe keverékének tekinthető. Fő bejárata pedig nem a kémény, hanem kopogtatni szokott az ajtón, és azt kérdezi: Van-e odabent jó gyerek?

(via)

7. A Karácsonyi Kecske

A finn Mikulás nem más, mint Joulupukki, ami szó szerint Karácsonyi Kecskét jelent. Eredete a pogány szertartásokban keresendő, egy télközepi fesztivál, a Yule ünneplésének emberalakja volt. A "kecske” név eredete viszont némiképp homályos, de a legnépszerűbb elmélet szerint Thor istenhez köthető - a viharokhoz és termékenységhez köthető istenség egy kecske húzta szánon közlekedett. Az emberek aztán kecskefejű, szarvakkal ellátott maszkokat húztak és így járták a házakat ajándékokat és maradékokat kérve a Yule után. Ám a nuuttipukki még gonosz lélek volt, később változott jóságos öreggé, aki piros köntösben jár, és egy rénszarvas által húzott szánon jár (ami viszont nem repül) és Lappföldön lakik.

(via)

8. A Karácsonyi Srácok

Izlandon nem létezik a Mikulás, és az ajándék nem is december 6-án vagy éppen 24-én érkezik. Helyette vannak a Karácsonyi Srácok (Jólasveinar), akik december 12-e és december 24-e között egyesével jönnek meg a hegyekből, a jó gyerekeknek ajándékot, a rosszaknak krumplit tesznek a cipőjébe. Azonban közel sem pozitív figurák: ők Grýla (Gríla) és a férje, Leppalúði (Leppalúdi) hegyi óriások/trollok gyerekei, akik igazi rosszcsontok, lopnak, piszkálódnak és gonosz tréfákat űznek az emberekből. Eredetileg csak Grýla létezett, akinek kedvenc vacsorája rossz gyerekekből készült. A gyerekek ilyen jellegű ijesztgetését aztán 1746-ban betiltották és így terjedtek el a Karácsonyi Srácok, akiknek száma kezdetben még nem volt egységes. Ma 13 létezik, mind valamilyen csínytevésről kapta a nevét - mind szakállasak és sapkát hordanak .

 

(via)

9. Nagy Szent Vazul

A görög gyerekeknek Nagy Szent Vazul hozza az ajándékot, aki a keleti típusú szerzetesség egyik kialakítója volt. Híres volt kedvességéről és nagyvonalúságáról, különösen a beteg és szegény emberekkel és gyerekekkel szemben. Mivel január 1-e Vazul napja, így Görögországban aznap cserélnek ajándékot az emberek.

(via)

10. Befana

Vízkeresztkor Befana, egy jó boszorkány ajándékozza meg az olasz gyerekeket. A vékony, öreg, ősz hajú, ronda, de ugyanakkor jóságos boszorkány seprűnyélen érkezik és a kéményen keresztül jut be a házakba, hogy ott a kiakasztott zoknikba tegye az ajándékot, vagy a rosszaknak a szenet, fokhagymát. Története szerint a Háromkirályok kért tőle útbaigazítást, ám ő nem tartott velük, amit később megbánt. Ezért azóta is bolyong és ajándékot osztogat a jó gyerekeknek, hátha egyikük a Kisjézus.

(via)

11. A Háromkirályok

A spanyol és latin-amerikai hagyományok szerint január 6-án, Vízkereszt napján érkeznek a Háromkirályok, vagy Napkeleti Bölcsek. Gáspár hagyományosan barna hajú és barna szakállas (vagy szakáll nélküli) és zöld köpenyt visel, arany koronát hord, zöld ékszerekkel és ő hozta a tömjént a bölcsőhöz. Menyhértnek hosszú, ősz haja és szakálla van, és arany köpenyt visel, aki aranyat viszi Jézusnak. Boldizsár, akinek fekete bőre és fekete szakálla van, lila köpenyt hord és ő vitte mirhát. Az ünneplés hagyománya szerint, ők hárman január 5-én éjszaka otthagyják ajándékaikat a jó gyerekeknek, akik cserébe zöld füvet készítenek ki a királyok tevéinek. A rossz gyerekeknek viszont csak szenet hagynak, ami fekete színe miatt az ördöghöz és a gonoszsághoz köthető.

(via)

12. Kisjézus

Végül, de legkevésbé sem utolsó sorban pedig, a gyakran szőke hajjal és angyalszárnyakkal ábrázolt Kisjézus vagy Jézuska a hagyományos ajándékhozó például Ausztriában, Svájcban, Csehországban, Horvátországban és számos latin-amerikai országban. Elterjesztéséért Luther Márton tett sokat a 16-17. században, amikor rengeteg protestáns felvette a szokást, hogy a gyermek Krisztus hozza az ajándékot és nem december 6-án, hanem 24-én – ezzel is megerősítve a születésnapjának emlékét. (Erdélyben nem a Kisjézus, hanem egy Angyal hozza az ajándékot, ám megjelenésük nagyjából hasonló.) A gyermekek soha nem láthatják – ezzel is növelve a várakozás és titokzatosság érzését. A szülők és nagyszülők mesékkel terelik el a gyermekek figyelmét, és Magyarországon elterjedt hagyomány, hogy csengőszó jelzi, ha a fenyőfa már fel lett díszítve és az ajándékok ki lettek készítve.

 

(via

Ezzel a poszttal kíván minden kedves olvasójának boldog ünnepeket a #Konzervtelefon blog! Rövid téli szünet után januárban ismét jelentkezünk. 

konzerv.png

Mesterséges intelligencia: filmek és valóság

A mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére hatalmas összegeket fordítanak világszerte: az innovációs versenyben nagyhatalmak, egyetemek és tech óriások is részt vesznek, de a startup szférában is születnek igazi áttörések. A technikai lehetőségek bővülése azonban számtalan új etikai kérdést is felvet – ezek egy része Hollywoodot és a streaming szolgáltatókat sem hagyja hidegen. Mik a fő fejlesztési irányok, milyen dilemmák kapcsolódnak ezekhez, és hogyan reflektál minderre a popkultúra?

„Mérnöki szempontból a mesterséges intelligencia fejlesztésében két fő irányvonal van. Az egy-egy feladat megoldására kalibrált rendszerekhez (narrow artificial intelligence) tartoznak a keresőmotorok, ajánló algoritmusok, hangfelismerő alkalmazások, de akár az önvezető autók is. A másik csoportot az általános mesterséges intelligenciák (artificial general intelligence= AGI) alkotják, például a Turing teszten induló chatrobotok vagy több funkció ellátására alkalmas MI asszisztensek” – magyarázza Dr. Héder Mihály, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékének docense, aki az MI körüli kérdésekkel fejlesztő mérnökként és technikafilozófusként is foglalkozik.

dreamstime_s_19139701.jpg

Robot woman sitting in futuristic hammock.
© Sarah Holmlund | Dreamstime.com

 

A technikai környezet folyamatos bővülése és a jövő technológiái bőven adnak gondolkodnivalót a tudósoknak: gyakran felmerül, hogy a robotok elveszik-e majd az emberek munkáját, vagy, hogy az önvezető autók mit fognak tenni egy-egy élet-halál kérdést jelentő közlekedési helyzetben. „Az MI-k egyre fontosabb döntéseket képesek meghozni helyettünk, de nem lehet őket úgy felelősségre vonni, mint az embereket. Előfordulhat, hogy olyan bonyolulttá válnak, hogy a megalkotóik sem fogják már átlátni a működésüket, ami váratlan, vagy akár veszélyes helyzeteket is eredményezhet. Egyes tudósok – például Stephen Hawking, Ray Kurzweil, Nick Bostrom – azt is el tudják képzelni, hogy ezek a gépek öntudatra ébrednek. Felmerül, hogy az MI-k egyre több területen lesznek az emberek társai, nem csak a munkában, hanem a magánéletben is. Milyen státuszt adunk majd nekik? Továbbra is gépekként kezeljük majd őket? Végül nem szabad megfeledkezni a sötét oldalról sem: egy elszabadult autonóm fegyver óriási pusztítást végezhet.” – mondja a szakértő.

Pusztítók és szeretők

A filmek és a sorozatok jól lekövetik a fejlesztések széles spektrumát, sőt, a jövőben játszódó történetek jól ráéreznek arra, hogy milyen technológiák lesznek elérhetőek a jövőben. Hangsúlyok azonban vannak, Dr. Héder Mihály három kategóriát különít el:

  1. Az MI mint ellenség: az öntudatra ébredt robotok kipusztítják az emberiséget – erre a narratívára példa a Terminátor sorozat, melynek első epizódja 1984-ben debütált.
  2. Az MI mint társ: a robotok az élet egyre több területén jelennek meg partnerként. Az Csillagok között (Interstellar, 2014) című filmben azt látjuk, hogy extrém körülmények között a gépek milyen jól ki tudják egészíteni az emberek képességeit. A nőben (Her, 2013) egy álombarátnőt személyesít meg egy beszélő chatrobot, a Robot&Frank (2012) pedig arra világít rá, hogy az idősek ellátásában milyen előnyei lehetnek egy robotnak.
  3. Az MI mint technológiai környezet: a film cselekményének hátteret adó ultramodern környezetben az önálló személyiséggel nem rendelkező, egy-egy feladatot ellátó MI rendszerek is hangsúlyosan megjelennek. Önállóan ritkábban szerepelnek filmekben, viszont az összetettebb, negatív vagy pozitív személyiséggel rendelkező MI-ket bemutató filmekben stabil a helyük.

interstellar.jpg

(via)

Vannak azonban nehezebben megfogható témák, amelyek a képernyőn is kevésbé vannak jelen: ilyen például az, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező rendszerek nem mindenki számára lesznek egyformán elérhetőek. „A technikai fejlődés és az MI használatának standarddá válása még szélesebbre nyithatja a társadalmi ollót. Azok a csoportok, akik nem férnek hozzá a technológiához, kiszolgáltatottabbá válhatnak és még jobban leszakadhatnak. Akik viszont értik és birtokolják ezeket a rendszereket, azok élvezhetik az előnyeit, még nagyobb hatalomra tehetnek szert. Ez már egy nehezebben dramaturgizálható téma, csakúgy, mint a munkahelyek sorsa.”


A ‘20-as évektől a Black Mirror-ig

Az MI fejlődése az elmúlt évtizedekben gyorsult fel, a téma azonban már sokkal régebb óta foglalkoztatja a filmkészítőket: a szélesvászonra már a húszas években betörtek a robotok. „1927-ben mutatták be a Metropolis című fekete-fehér, német némafilmet, mely 2026-ban játszódik: ez az első olyan film, amiben robot – egész pontosan egy robotnő szerepel.

metropolis.jpg

(via)

Klasszikussá vált ez a film is, csakúgy, mint a 2001: Űrodüsszeia rideg, beszélő mesterséges intelligenciája – az 1968-ban bemutatott mű kora MI vízióit tükrözi. Az 1977-es A komputer gyermeke (Demon Seed) története meglehetősen bizarr: egy Proteus IV nevű robot testet épít magának, domináns és erőszakos személyiségként uralkodik alkotója felesége felett, akit meg is termékenyít.

demonseed.jpg

(via)

A nyolcvanas években egy családi vígjáték, a Rövidzárlat (1986) különbséget tesz jó és rossz robotok között: a meghibásodás miatt öntudatra ébredő 5-ös robot szeretnivaló és jó szándékú. A vele egy szériában készült prototípusok viszont igazi gyilkoló automaták, akik mérlegelés nélkül teljesítik a parancsokat. A Rövidzárlat arra is rámutat, hogy az MI nem csak a sci-fi műfajban jelenik meg, hanem a vígjátékokban, családi filmekben, drámákban és animációs filmekben is. Az utóbbi kategóriába tartozik a Wall-E (2008) is, mely a robotok érzelmei és egymás közötti kapcsolata mellett jól reprezentálja azt is, hogy hova juthat az ellustulásban a társadalom, ha mindent a robotok végeznek az emberek helyett.

5osrobot.jpg

(via)

A filmek abban is változatosak, hogy fizikailag hogyan ábrázolják a mesterséges intelligenciát. „Ebben a kérdésben is három alapkategória van. Az első csoportot a test nélküli MI-k alkotják: például Samantha A nőben, akinek csak a hangját halljuk. A második csoportba az ember számára valamiért szimpatikus MI-k tartoznak. Közülük többen a szexuális vonzerejükkel tesznek jó benyomást: ilyen az Ex Machina Ava-ja, vagy az újabb Battlestar Galactica feldolgozások robotnői – vonzóak, ám életveszélyesek. Mások amiatt tetszenek az embereknek, mert aranyosak: ilyen az előbb említett Wall-E, vagy a 2001-es A.I. Mesterséges Értelem című film kisfiúja, aki igazi álomgyerek. A harmadik kategóriába tartozó MI-k viszont félelmetesek, gyakran gépszerűek, vizuálisan is egyértelmű, hogy veszélyt jelentenek az emberre: a Terminátor robotjait nézve efelől nincs kétségünk.”

exmachina.jpg

(via)

Az utóbbi években nem csak a filmipar alkotott nagyot MI témában, hanem a televíziós és a streaming szolgáltatók is. A Black Mirror (Netflix) például 2011 óta látja el elgondolkodtató és gyakran hátborzongató történetekkel a nézőket: Dr. Héder Mihály azt az epizódot emeli ki, amelyben egy özvegy nővel egy chatrobot beszélget az egykori férj nevében. A Westworld (HBO, 2016) szintén figyelemre méltó alkotás – bár a szakértő szerint kissé leegyszerűsített megközelítés az, hogy a robotok ugyanúgy gyűlölködnek benne, mint az emberek.

Az MI atyjai

A mesterséges intelligenciáról szóló filmek a tudósábrázolásuk miatt is érdekesek: Dr. Héder Mihály szerint ebben egyrészt a régi sztereotípiák jellemzőek, miszerint a tudósok férfiak, szemüvegesek, fehér köpenyesek és gyakran őrültek is. Ugyanakkor az újabb filmekben megjelentek az Elon Muskra emlékeztető gazdag tech vállalkozók is.

A megszokás hatalma

Fontos kérdés, hogy ezek a széles skálán mozgó reprezentációk hogyan alakítják a mesterséges intelligencia megítélését – ezzel például egy 2011-es és egy 2016-os kutatás is foglalkozott. Eredményeiket a technikafilozófus is megerősíti. „Az, hogy a képernyőn rendszeresen találkozhatunk ezekkel a rendszerekkel, megszokottabbá teheti a létezésüket, ezen keresztül pedig nőhet az elfogadottságuk.  A pusztító robotok ijesztők ugyan és félelmeket generálhatnak, de ezek a hatások inkább rövid távon működnek. Az MI rendszerek gyorsan terjednek, rengetegen használják ezeket már most is, annak ellenére, hogy sok rémisztő film készült már eddig is a témában. A technikatörténet azt mutatja, hogy ha egy-egy fejlesztés segítséget és kényelmet jelent, akkor az emberek használni fogják, nem beszélve arról, hogy az MI birtoklása divat és státuszszimbólum is lehet.”

Még több MI dilemma

Ha érdekelnek a mesterséges intelligencia műszaki, filozófiai-etikai, reprezentációs kérdései, gyere el Magyarország eddigi legnagyobb technikafilozófiai konferenciájára, ahol számos más izgalmas témával is találkozhatsz! Önvezető autókról, autonóm fegyverekről, agyi implantátumokról, gépi tanulásról éppúgy szó lesz majd, mint az atomenergiáról, a Big Data-ról és a közösségi média algoritmusairól.

konzerv.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

Hol kezdődik az írói önmenedzselés? Megsúgjuk: nem a könyvnél

A kreativitás mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tör utat magának, és követeli, hogy elfoglalja tisztes helyét a nagyvilágban. Talán ezért van tömésig tele az írópalánták fiókja szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépük sem szégyenkezhet, azok is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeket. Valamiért mégsem sikerül felkelteniük a szunnyadó írói identitásukat, és bár a kreativitásuk papírt ér, folyton beleüti a kislábujját a siker kapujának küszöbébe. A majdnem-kész-kézirat cím nélkül marad, az Instagram fiók biojában pedig kimarad a bűvös szó: author.

Sokak életcélja, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjon maga után a világban: egy kis darabkát a tökéletesnek hitt életéből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítették a nehéz napokon. A keserűség mocsara is húzóerő az íróasztal székre, komoly ösztönző egy tragikus történet, vagy idealizált, beteljesületlen életkép megosztására.

Az író címkézze fel magát

Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. A tollforgatók közül mindenki más állomáson venné fel ezt a címkét, vagy ruházná rá azt másokra, éppen ezért meddő vitát fog szülni a kérdés. Egy könyv nem feltétlen teszi íróvá az írót, de kevesebb sem lesz azért, mert még egyik írásának sem tudott „gerincet venni”. Ebből kifolyólag máshogy lehetne megközelíteni meg a témát:

Ki határozza meg, hogy ki az író?

Van egy réteg, aki szerint az író az, aki ír, függetlenül attól, hogy jól, vagy sem. Talán ez az, amiért annyi önjelölt író sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Ugyanis egy történet akkor válik igazivá, ha közönség elé kerül. Az olvasóközönség a könyvipar legmeghatározóbb szegmense, ők a rendszer mozgatórugói, azok, akik védőfalat képezve visszapattintják a kortárs irodalmat megcsúfító alkotásokat.

writer.jpg

(via)

Gondolja végig,  mit képvisel

A szerzők elsődleges feladata, hogy meghatározzák, mely szegmensét képviselik a hazai kortárs irodalomnak. Bár gyakori a különböző zsánerek ötvözése, mégis fontos a stabil műfaj- és korosztály-megjelölés. Tudni kell megfogalmazni, hogy mit képviselnek. Ahogy az olvasóközönség is elköteleződött egy-egy, akár több zsáner mellett, úgy a szerzők feladata, hogy kiválasszák azt az írói köntöst, amit hosszútávon viselnének.

Egy kiadó sem fog a szárnyai alá venni egy olyan írópalántát, aki még nem találta meg a hangját. Még ezután is nehéz megnyerni egy kiadót: a mezőny hatalmas, a költségvetésük pedig véges. Rengeteg e-mail fog válasz nélkül maradni vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. (Persze nem a pénznyelő „kinyomókra” - kiadó+nyomda, ahol nem a minőség, hanem a zsebed mélysége számít, - kell gondolni.) Ez nem a tehetségüket kérdőjelezi meg, a kitartást viszont próbára teszi.

Éljen közösségi életet

Tegyük fel, hogy megszületett a könyv: ezt bármennyire is a gyermeküknek tekintik, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Azaz nem fogja eladni magát. De bele tudnak-e állni a tollforgató szerepébe, és készek ennek megfelelően menedzselni magukat? Ha igen, akkor milyen eszköz áll ehhez a rendelkezésükre? 

Az internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, mind megreformálták a könyvkiadást. Online irodalmi közösségek (Imádom a könyveket, Imádok olvasni), bloggerek (Anarchia könyvblog, Édeskiskönyvkritikák, Niitaabell világa), bétázó csoportok (Világ BÉTÁI egyesüljetek!) várják, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Számos kiadótól független webshop (shop.konyvmogul.hu, olvasnimeno.hu) van, ahol (jutalék ellenében) értékesíteni lehet a könyveket. A feladat, hogy olyan kapcsolatokat építsenek ki és ápoljanak, amelyek segítik a karrierjük fejlődését. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjék őket és a munkásságukat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál: megéri csábítani! 

iros2.jpg

 

Hagyja el a komfortzónát

Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy bele tudnak-e állni az író szerepbe. Mert bár a technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezükbe, mégis sokan ódzkodnak ezektől. Ismerősek az alábbi mondatok? 

„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mail címemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”

És még lehet folytatni azon mondatok sorát, ami mentén a szerzők egy része egyengeti írói karrierjét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. De ahhoz, hogy ezekből profitáljanak, elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás. Jelenleg a közösségi média az egyetlen olyan ingyenesen is használható felület, ahol minimális erőfeszítéssel ezrekhez el lehet jutni.

Gondolkodjon az olvasó fejével

Nézzünk meg egy szituációt: fizetés másnapján az első utad a könyvesboltba vezet. Néhány perc után fel is figyelsz jó pár gyönyörű borítóba csomagolt könyvre, de a szerzője ismeretlen számodra. Nincs fent semmilyen könyves oldalon, vagy ha fent is van, 0 értékeléssel rendelkezik a könyve. Facebook szerzői oldala ugyan van, de 26 kedveléssel nem sok bizalmat szavazol neki. A fülszöveg nem túl közlékeny, te pedig tanácstalanul állsz a könyvesbolt közepén, mert nem szívesen pazarolnád el azt a három-négyezer forintot. Így tovább keresel, és végül egy olyan szerző könyve mellett teszed le a voksod, akiről már hallottál, olvastál tőle korábban. A bloggerek értékelése is egész jó, így lelkesen a kasszához rohansz...

Alapvetően kétféle szerző létezik: aki komolyan gondolja írói létezését, és időt, energiát nem sajnálva, mindent megtesz azért, hogy megismerjék a nevét. És ott a másik tábor, aki nem fektet bele semmit az írói karrierében, de azért „tök jó lenne”, ha mindenki megvenné a könyvét, és kiadók ezrei kopogtatnának az ajtaján. Ez utóbbi attitűd a viszonyok felmérésének a hiányából fakad: azt hiszik, hogy a könyv majd eladja magát, csakúgy, mint a filmekben és a fantáziájukban.

Ne feledje a könyves bloggereket

Miért is fontosak azok, akik saját blogjukon publikálják a könyvértékeléseiket? Az online sajtó kult rovatát végigpörgetve pár másodperc alatt konstatálható, hogy jóformán alig található könyvértékelés (külföldi bestsellerről vagy polgárpukkasztó művekről még csak-csak, de hazai elsőkönyves szerzőtől aligha). Nyilván nem várható el, hogy a Netflix sorozatkínálatáról szóló cikkeket sutba vágják, és odaállítsanak egy középkorú újságírót, hogy írjon recenziót a legújabb young adult regényről, amelyben egy újabb tini küzd a halállal. Mégis vannak, akik vágynak egy-egy könyvértékelés elolvasására a reggeli kávé mellé - ezekkel nem csak az olvasás népszerűsítését lehetne szolgálni, hanem kiemelhetnénk az irodalom sokszínűségét is. 

Épkézláb recenziókért cserébe sok író, sőt kiadó keresi meg a bloggereket - gyakran az sem számít, ha viszonylag kicsi az olvasótábor, csak legyen reflexió az újdonságra. A nagyobb kiadók általában felajánlanak egy dedikált példányt, esetleg beszélgetési lehetőséget a szerzővel, a kisebb kiadók csak „reci példánnyal” - kölcsön könyvvel - tudnak szolgálni. A blogger örül, mert még megjelenés előtt ingyen elolvashatja  a könyvet, közben pedig fontosnak érezheti a véleményét. Cserében annyit kérnek tőle, hogy írjon értékelést. Korrektül hangzik, kivéve, ha kötelezően ajánlott jó véleményt írni a további együttműködésért cserébe. Nem szerencsés, ha azért vannak nyomás alá helyezve, hogy vásárlásra ösztönözzék a könyvimádókat, és hűséges katonaként szolgálják a hazai kortárs irodalom népszerűsítését.

Mi ebből a tanulság?

Az íróknak előbb magukat kell felépíteniük, mert a könyv nem fogja eladni magát, - legyen bármilyen jó a történet, de a borítón szereplő név már annál inkább. Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. Tehát, mielőtt bárki írásra adná a fejét, egyetlen kérdést tegyen fel magadnak: Író vagyok?

A bejegyzés szerzője a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

Elfér a zsebedben és sosem unatkozol mellette. Mi az?

Folyamatosan növekvő választék és egyre több automata: a POKET igazi sikertörténet. A vidám, 990 forintos zsebkönyvek már több mint egy éve színesítik meg a mindennapjainkat, a zötykölődést a 47-es villamoson, a várakozás unalmas perceit a Széll Kálmán téren vagy éppen egy magányos ebédet a Múzeum kertben. Adhat-e ennél többet egy kiskönyv? Mi mindent ért már el ez a fiatal kezdeményezés és mit tartogathat a jövő?

Áprilisban tartotta első születésnapját a POKET a MOM Kulturális Központban: az eseménynek majdnem 700 résztvevője volt, ami jól tükrözi a kezdeményezés népszerűségét. A városszerte elhelyezett könyvautomaták ötlete a Junior Príma-díjas fiatal színésztől, Vecsei H. Miklóstól ered, a kivitelezést a Sztalker Csoport végezte – nekik köszönhető, hogy okostelefonméretű, zsebbe csúsztatható, színes könyvecskék formájában kaphatunk kortárs vagy klasszikus irodalmat, sőt akár már verses kötetet is.

64920659_876739049331248_5984574797084884992_n.jpg

Ahogy azt Vecsei H. Miklós korábban a Fidelio-nak elmondta, célja nem csupán az, hogy a mobiltelefonok helyett a könyveket válasszák útitársul az emberek, hanem az is, hogy ezáltal egy közösség jöhessen létre:

„Ez nagyjából 10 százalékban az olvasás népszerűsítése, de 90 százalékban egy olyan fiatalos, városi, értékalapú közösség létrehozásának az első lépcsője, amelynek tagjai, ha látják a 4-6- oson, hogy a másik zsebéből kilóg egy színes könyv, akkor tudják, hogy nagyjából hasonlóan gondolkoznak, vagy van valami közös gondolati mag.”

Zahovay Zoltánt, a POKET gazdasági igazgatóját a születésnapi rendezvényen, a könyvecskék árusító standjánál kérdeztem a zsebkönyvek első évéről. Elmondása szerint körülbelül 70 ezer könyv fogyott. Nem meglepő, hogy a forgalmas közlekedési csomópontokban kell legtöbbször újratölteni az automatákat. A folyamatosan érkező új művek mellett, a tervek szerint, a korábbiak is újból forgalomba kerülnek, így azoknak sem kell félniük, akik lemaradnak egy-egy régebbi kiadásról. Remélik, hogy a zsebkönyvek iránti érdeklődés egyre növekedni fog.

Milyen POKET-eket olvashatunk?

  • Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
  • Bohumil Hrabal – Gyöngéd barbárok
  • Csáth Géza – Egy elmebeteg nő naplója
  • Esterházy Péter –„ És mesélni kezdtem…”
  • Hajnóczy Péter – A halál kilovagolt Perzsiából
  • Háy János – Sztreccs
  • Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül
  • Kira Poutanen – A csodálatos tenger
  • Krúdy Gyula – Ady Endre éjszakái
  • Lewis Carroll – Alice Csodaországban
  • Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk
  • Rejtő Jenő – Csontbrigád
  • Rejtő Jenő – A tizennégy karátos autó
  • Szerb Antal – Utas és holdvilág
  • Versantológia – A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
  • Virginia Woolf – Orlando
  • Viktor Pelevin –  Kristályvilág 

„Ezer forintért egy könyv manapság ajándék”

Egy napos délutánon a Móricz Zsigmond körtéren, a Gomba tövében húzódó zsebkönyvautomatánál mindössze tíz perc alatt három érdeklődő is megfordult. Ez az arány naponta változik, az időjárás is befolyásolja. A nézelődőket a POKET-ről kialakított véleményükről, kedvenc könyvükről kérdeztem: összesen 13 emberrel beszélgettem, mindannyian fiatalok voltak, a 20-as éveikben járhattak – voltak közöttük lelkes olvasók is. 

A megszólítottak közül többen pozitívumként emelték ki a könyvek árát. „Nagyon jó kis kezdeményezés. Az ember egy boltban ugyanezeket a könyveket általában sokkal drágábban kapja meg” – mondta egy virágmintás blúzt viselő, hosszú hajú nő, aki sokáig nézelődött a könyvek között. Szívesen beszélt eddigi POKET-élményeiről. Két automatás könyvet olvasott eddig, A kisherceget, ami az egyik nagy kedvence, és Az elmebeteg nő naplóját, amit a párjától kapott ajándékba. A tömegközlekedésen szokta a kiskönyveket olvasni: „amúgy se szeretem nyomkodni a telefonomat, mindig olvasok útközben, úgyhogy ez tényleg nagyon király”.

received_2237658329644254.jpeg

Az egyetemista, zöld hátizsákos fiú is egyetértett vele, aki éppen a cigijét szívta az automata előtt. „Ezer forintért egy könyv manapság ajándék”. Azonban nem csak ezért szereti a POKET-et. „Szerintem tökéletes lehetőség, mert a többi könyvvel szemben, amiket a táskámban hordtam, ez tényleg elfér a zsebemben.” A megkérdezettek közül ő olvasta a legtöbb zsebkönyvet, összesen négyet, mind közül pedig Szerb Antal, Az Utas és holdvilág című könyve nyerte el leginkább a tetszését.

Melyik könyv a legnépszerűbb?

  • A megkérdezettek közülük a legtöbben Az Utas és holdvilágot és Az elmebeteg nő naplóját olvasták. Kivétel nélkül mindenki pozitív véleménnyel volt a POKET-ről.
  • A POKET gazdasági igazgatója, Zahovay Zoltán elmondása szerint is Az Utas és holdvilág fogy a legjobban, valamint a Rejtő Jenő regények. Ő egyébként Hrabal Gyöngéd barbárok című kötetét kedveli a leginkább, mivel komáromi születésű, így a Prágában játszódó regény mentalitását, hangulatát közel érzi magához.

„Megjelent egy Háy János könyv? Úristen, melyik az?”

A Móricz Zsigmond körtéri automatánál nézelődők még nem értesültek arról, hogy a POKET születésnapi rendezvényén bemutattak két új kötetet. Az egyiknek, Háy János író munkájának, különösen örültek. A leglelkesebb egy fiatal lány volt, aki a barátjával nézegette a könyveket: „Megjelent egy Háy János könyv? Úristen, melyik az?”Sztreccs a címe, és egy novellás kötet. Női monológokat vannak benne, külön érdekessége, hogy Háy János különböző nők szemszögéből mutatja be a világot.

„Sorsokat akarok írni, mindegy nekem, hogy női vagy férfi sorsokat” – mondta Háy az eseményen, ahol Vecsei H. Miklós beszélgetett vele.

Az eseményen – a költészet napjához kapcsolódva – mutatták be a POKET első verseskötetét is, amelynek a címe: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. A kötet érdekessége, hogy a versek nem szisztematikusan kapcsolódnak egymáshoz. 250 vers került a kötetbe, ezeket a szerkesztő, Horváth Panna válogatta össze. Családtagjait, barátait, rokonait kérdezte arról, hogy melyik versek gyakorolták rájuk a legnagyobb hatást, mondhatni hatásalapon kerülhettek a versek a kötetbe.

És még mindig POKET-tel a zsebben

Az első év sikerei után komoly tervekkel folytatja a munkát a POKET csapata, céljaikat Vecsei H. Miklós összegezte a születésnapi rendezvényükön. A jövőben minden egyetemi városba telepítenének POKET automatát. Több vidéki helyszínen is található már automata, ilyen például Cegléd, a legújabbat pedig június 12-én, Egerben adták át. Azonban senki sem marad zsebkönyv nélkül, hiszen a színes könyvecskék akár online házhoz is rendelhetők.

poket.jpeg

Hol bukkanhatunk POKET automatákra?

Budapesten: Batthyány tér, Déli pályaudvar, Keleti pályaudvar, Madách tér, Móricz Zsigmond körtér, Széll Kálmán tér, Vígszínház

Vidéken: Cegléd - Kersuli, Eger – Dobó tér, Gödöllő – MUZA, Komárom – Brigetio Gyógyfürdő, Tata – Kossuth tér, Szentendre – Hév

A zsebkönyvekhez rendhagyó irodalomórákat is szerveznek majd, amiken az olvasók jobban megismerhetnék a történeteket, elmélyedhetnének ezek tartalmában.  A projektbe május 12-én bele is kezdtek – közölték a Facebook oldalukon. Az első két könyv ilyen formában is feldolgozott az Utas és holdvilág, valamint az „És mesélni kezdtem” című Esterházy válogatás voltak. Az előbbi már meg is tekinthető a POKET Youtube csatornáján: Diószegi Endre, az Ady Endre Gimnázium magyar irodalom tanára, és Ott Anna kulturális menedzser, irodalomszervező beszélgetnek. Az „irodalomóra” interaktív, a nézők kommentekben kérdezhetnek az alkotóktól.

A POKET nem csak az olvasás népszerűsítésére törekszik, hanem egy közösség építésére is. Ahogy Vecsei H. Miklós elmondta, célja, hogy egy olyan összetartó közeget teremtsen az irodalmon keresztül, amely az irodalmon kívül is képes összefogni valamilyen jótékony cél érdekében.

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. Képek: Horváth Csaba Zsolt,  a BME VIK tanulója. 

kep.png

Élet a Filmalapnál Andy Vajna után - Interjú Surguta Orsolyával, az MNF gazdasági igazgatójával

Milyennek látta a Filmalap munkáját Andy Vajna idején, illetve milyennek látja most a szervezet működését a gazdasági igazgató, aki hét évig dolgozott együtt a volt magyar filmügyi kormánybiztossal? Vajna halála óta eltelt több hónap, már csillapodtak a kedélyek, megnyugodott a sajtó. Az idei Magyar Filmhetet először rendezték meg a filmügyi kormánybiztos nélkül. Vajon kijelenthetjük, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap biztos lábakon áll?

Surguta Orsolya a Magyar Nemzeti Filmalap alapítása óta a szervezet gazdasági igazgatója. Korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Filmirodájának munkatársa volt, dolgozott az etyeki Korda Filmstúdióban, a Budapest Filmnél,  ismerte a Mozgókép Közalapítványt, a Filmalap elődjét is. Most az MNF sorsába ad betekintést: olyan információkat árul el, amelyekről korábban még nem hallhattunk.

2019 áprilisán beszélgetünk, jóval Andy Vajna halála után. Milyen volt a Magyar Nemzeti Filmalapban vele dolgozni?

Fontos tisztázni, hogy Andy nem volt a Filmalap alkalmazottja, kormánybiztosként működött.
Korábban nem ismertük egymást és össze kellett csiszolódnunk, mert nagyon határozott elképzelései voltak. Az elején nehéz volt vele dolgozni, de gyorsan megtaláltuk az összhangot. Három lépéssel előrébb gondolkozott, mint mi. Szívét, lelkét beletette az MNF-be. Átállította több ember látásmódját, mert másképpen járt az esze, mint egyes filmes alapítványok dolgozóinak. Andy sokat tett azért, hogy ne csak a filmek alkotóinak, hanem a nézőknek is örömet okozzon. Ezen kívül több dologban is akart segíteni. Én sokat tanultam tőle ezalatt a hét év alatt.

vajna.jpg

Fotó © Magyar Nemzeti Filmalap

Milyen konkrét feladatai voltak a Filmalapnál?

Van egy ötfős döntőbizottság, akik arról határoztak, hogy melyik filmterv kapjon támogatást. Ebben a bizottságban volt benne, emellett, szakmai tanácsadóként számíthattunk rá. A filmek utolsó vágott változatát mindig megnézte, illetve véleményezte. Nagyobb rendezvényeken, eseményeken, jogszabályváltozásnál, külföldi fesztiválokon, ahol standot üzemeltettünk, mindig ott volt és segített nekünk. Hosszú évek után, idén májusban volt az első év, hogy Andy Vajna nem volt ott a világ legismerebb fesztiválján, Cannes-ban. Neki köszönhető, hogy a világ minden tájáról jönnek ma Magyarországra filmet forgatni, ezek az úgynevezett bérmunka filmek. Kapcsolatot épített külföldiekkel, főleg amerikaiakkal.

Premier előtti vetítésekre is jött veletek?

Természetesen. Ezek a vetítések a stábnak, a szponzoroknak, illetve azoknak szólnak, akik hozzáadnak ahhoz, hogy egy film megszülethessen. Általában eljött Andy, mert szerette látni a reakciókat, hogy mennyire hasonlított mások véleménye ahhoz, amit ő az utolsó vágott változatnál mondott. Ő találta ki, hogy ezeknek a verzióknak tesztvetítése legyen. Mielőtt a filmek kikerülnek a moziba, korosztály, nemek aránya és iskolázottság alapján egy kiválogatott csoport megnézi a film épp akkori változatát. Ezek az emberek a kezükbe kapnak egy nyomtatványt, amin filmspecifikus kérdések vannak feltéve. Névtelenül töltik ki, hogy azt mérjük, egy átlag néző mit lát a filmből. Ez nagyra becsült értékelés egy rendezőnek. Ha hallgatnak a nézőkre, akár át is alakítják a filmjüket.

Milyen rendszerességgel volt bent nálatok?

Kéthetente biztosan találkoztunk vele gyűléseken, de nem telt el úgy nap, hogy ne beszéltünk volna valamilyen formában.

saul_fia.jpg

A 2016-os Oscar-gála legjobb idegen nyelvű film díjának nyertese, a Saul fia - Rendező: Nemes-Jeles László (via)

Milyen nélküle az MNF?

Van egy tapasztalt vezető csapat a Filmalapnál, akikkel megszoktuk Andy gondolkodását. Nem gond, hogy tovább vigyük ezt. Amikor valami új dolog jön, és akkor hogyan csinálnánk úgy, ahogy Andy csinálná, az már egy másik kérdés. Számunkra fontos, hogy külföldi filmeket, például nagy költségvetésű amerikai filmeket forgassanak Magyarországon, de ehhez folyamatos kapcsolattartásra van szükség. A kontaktálást Andy oldotta meg és most Havas Ágnesnek, az MNF vezérigazgatójának kell ezt a feladatot átvennie. A bérmunkafilmeket is Andy hozta be, amik olyan külföldi filmek, amelyeknek egy részét Magyarországon forgatják, ezért a filmesek visszakapnak egy összeget a pénzükből (filmszakmai adókedvezmény).

Andy halála óta megpróbálunk mindent ugyanolyan szellemiségben csinálni, mint előtte. Sokszor van az, hogy megállunk és azon gondolkozunk, hogy na, vajon mit mondana erre Andy…? Mit lépne erre ő?

Mennyire számíthatunk a jövőben is olyan sikerfilmekre, mint amik az utóbbi években készültek?

Házon belül azt szoktuk mondani, hogy mi „hozott anyagból” dolgozunk. Nyílt és folyamatos pályázati lehetőség működik a Filmalapnál leadási határidő nélkül. Bárki jelentkezhet, ha van egy jó ötlete. Kell hozzá valamilyen érzék, hogy ötletekből kiválasszuk a jó terveket, de az nem tőlünk függ, hogy valami sikerfilm lesz-e, vagy nem. Mondhatni, minden film ugyanolyan eséllyel indul nálunk. Első körben beadnak egy forgatókönyv-fejlesztési pályázatot. Van egy csapatunk, akik azt segítik, hogy a már megírt forgatókönyvből egy sokkal jobb változat legyen. Utána jön az előkészítés, gyártás, de abba, hogy kik az alkotói vagy a színészei, abba nincs beleszólásunk. Aki jó filmeket tud készíteni, az ezután is képes lesz alkotni.

testrol_es_lelekrol_plakat.jpg

A 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díjas filmje, a Testről és lélekről című film plakátja Rendező: Enyedi Ildikó (via)

Mi lesz a külföldi kapcsolattartással?

Akiket Andy bemutatott nekünk, velük jó a kapcsolatunk, de nem csak azokkal kell a kommunikálni, akik most itt vannak, hanem akik várhatóan nagy volumenű munkát terveznek és Magyarországra akarnak jönni. Most tanuljuk, hogy hogyan kell mindezt megoldani Andy helyett, Havas Ágnesre ezért sokkal több feladat hárul. Magyarországon nincs szabad műterem, tehát Andy ezt csúcsra járatta.

Miben változott még Havas Ágnesnek, a Filmalap vezérigazgatójának a szerepe Andy Vajna halála óta?

Vezérigazgató volt, illetve az is maradt, nagyon jó vezetőként. Andy az irányt mutatta neki, de Ágnes vezette a céget. Egy-egy nagyobb döntésnél kérte ki Ágnes Andy véleményét. Például amikor megszűnt a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az MNF elődje, az alapítványnak sok adósságát kellett kifizetnünk, ezért megkaptuk cserébe két leányvállalatát, a Mafilmet és a Filmlabort. Mindkét társaság mínusz 200 millió körüli adóssággal zárta a 2010-es évet. Andy felé a kérés az volt, hogy meg kell menteni a filmszakmát. Megállapodtunk, hogy ha beolvasztjuk, illetve támogatásként adjuk a szolgáltatásukat, akkor ez nem okoz se versenyjogi, se EU-s problémát. Ilyen horderejű döntésekben mindig segített Andy. Ma már az igazgatóság el tudja tartani magát, nincsenek többé mínuszban. Napi rutinfeladatokban, illetve napi működésben nem volt és nem is lenne arra szükség, hogy segítsen. Gördülékenyen zajlik nélküle is a munka. A halála óta a döntőbizottság változásairól Ágnes hozta meg a végső döntést.

A Magyar Nemzeti Filmalap 

Az MNF egy 2011-ben alapított állami szervezet, amely mozifilmek fejlesztéséhez, gyártásához nyújt támogatást. Forgatókönyv-fejlesztéseket, filmek forgalmazását, konzultációkat is biztosít. A Mafilm, a Filmlabor és a Filmarchívum beolvasztásával nagy céggé nőtte ki magát 2011 óta. A szervezet első célja, a közhasznú feladatok, illetve a támogatás elosztása. A Filmalap arról is szól, hogy a filmek ne csak létrejöjjenek, hanem el is jussanak egy közönséghez, ezzel elérve minél több embert. A Filmalap nagy hangsúlyt fektet a magyar filmipar fejlesztésére, a jövő filmes szakembereinek képzésére, ezt célozzák képzési programjai és pályázatai. A hazai filmgyártás versenyképességének fokozása érdekében 2016-ban elindult a Filmipari Képzési Program, amelynek elsődleges célja a szakma számos területén tapasztalt munkaerőhiány megszüntetése, a filmes szakemberek utánpótlásának megteremtése.

Az döntőbizottsági tagok: Havas Ágnes, Kovács András Bálint, Kálmán András és két új tag, Fekete Ibolya, illetve Divinyi Réka alkotja a Filmszakmai Döntőbizottságot.

A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME Kommédia alapképzés hallgatója.

 

Kapcsolódó:

kep.png

5 médiás átverés április elsejére

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png

A múzeumok kiterjesztik valóságukat – a digitális technológiák mindenhol ott vannak

Az elmúlt években a virtuális világ belökte a múzeumok kapuit is, a kiterjesztett valóság segítségével táguló tér és idő a kiállításokat új tartalommal és élménnyel tölti meg. Akár Mata Hari megelevenedő hastáncáról, akár a normandiai partokon menetelő katonákról van szó, a látogatók a történelem részeivé válhatnak egy-egy elvarázsolt pillanatra. A digitális trendek lassan Magyarországra is elérnek, a kihívásokkal együtt. Mindezekről és a hazai helyzetről Sz. Fejes Ildikóval, az Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központ (OMMIK) főosztályvezetőjével beszélgettem.

 Az OMMIK fontos szerepet tölt be a hazai múzeumi digitalizációban. Milyen feladatokat látnak el?

A Magyar Nemzeti Múzeum egy főosztályaként a szolgáltatásaink nagy része a különböző múzeumok munkatársainak szól. Ezeken kívül vannak kiemelt, országos feladataink, mint például a magyarországi múzeumokban, levéltárakban zajló digitalizálás koordinációja, és az ehhez kapcsolódó módszertani tevékenység.

A víziónk az, hogy egyrészről a külföldi szakmai jó gyakorlatokat és trendeket megosszuk a magyar múzeumokkal, másrészről a külföldi szakmai közönségnek információkat adjunk a magyarországi múzeumokról.

dsc3776.jpg

(via)

Több konkrét szolgáltatásuk is van, amelyek közül a MuseumDigit kiemelkedik. Mit kell tudni róla?

A MuseumDigit egy egyedülálló, éves konferencia, 2018-ban már a hatodik alkalommal rendeztük meg. Célja az informatikai újdonságok, új technológiák, jó gyakorlatok és aktuális trendek bemutatása, amelyhez minden évben hívunk külföldi előadókat is. A konferencián keresztül szeretnénk megmutatni a magyarországi közönség, illetve a kulturális terület képviselői számára, hogy világszerte melyek az aktuális trendek a múzeumokban az innovatív technológiák használatában. Bemutatjuk, hogy milyen új kérdéseket és kihívásokat jelent ma a digitális társadalom, a digitális világ a múzeumok mindennapjaiban.

Hogy látja, hol tartanak a hazai múzeumok ezeknek a technológiáknak a használatában?

Haladnak előre, de azt gondolom, hogy még le vagyunk maradva, ugyanakkor vannak nagyon jó példák. A Petőfi Irodalmi Múzeumban például sok olyan színvonalas és népszerű kiállítás született, amely jól és érdekesen használta ezeket a technológiákat, pedig a szövegeket nehéz vizuálisan megjeleníteni.

dsc3843.jpg

(via)

Mi volt a legizgalmasabb előadás, vagy téma a legutóbbi konferencián?

A magam nevében tudok beszélni, a visszajelzéseket most értékeljük. Új témaként hoztuk el a digitális kompetencia kérdését, amely arról szól, hogy a technológiák mellett mennyire fontos az, hogy a felhasználó hogyan tudja alkalmazni azokat, és milyen képességekre van ehhez szüksége. A témablokkhoz kapcsolódóan volt egy előadás a negyedik ipari forradalom hatásáról, elsősorban a gyerekekre vonatkozóan. Az előadó az oktatás területéről érkezett, és arról beszélt, hogy a mai gyerekek agyi fejlődése eltér a korábbi generációkétól.

Az alapok természetesen ugyanazok, de másfajta készségek és képességek fejlődnek jobban ma, amikor a vizualitás kerül előtérbe, a korábbi korszakok literalitását kiváltva. Tehát egy kulturális paradigmaváltásról van szó.

Volt egy nagyon érdekes projekt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, készítettek egy új portált Tied a gyűjtemény! címmel, amely egy olyan felület, ahol a kortárs írók műveire alapozva a PIM-hez tartozó Digitális Irodalmi Akadémia tartalmait felhasználva tudnak a középiskolások, vagy akár a pedagógusok, múzeumpedagógusok saját tárlatokat létrehozni. A fejlesztésbe bevonták a célcsoportot, a középiskolásokat is, ami nagyon jó.

Még egyet említenék, egy francia cég Magyarországon szeretne terjeszkedni az augmented reality alkalmazásukkal, ezt mutatták be. Franciaországban már elég sok múzeumban működik a rendszer, amelynek keretében minden látogató kap egy tabletet. Ezen keresztül a kiterjesztett valóság technológiájával plusz információkhoz juthat hozzá a kiállítótérben, de akár játszhat is, élményszerűvé téve a múzeumlátogatást. Tehát nagyon sokrétűen lehet alkalmazni. Remélem, hogy minél hamarabb láthatjuk ezt az alkalmazást az egyik hazai múzeumban is.

 

(via)

Ezek nagyon változatos témák, és ha jól értem, mindegyik középpontjában a technológia áll, de nem kötelezően a múzeumi szférához kapcsolódnak.

Így van. Hiszen nagyon fontos, hogy ne csak a múzeumon, illetve a saját szakmai berkeinken belül gondolkodjunk a digitalizációról. Az életünk minden részét átszövi a technológia. A kihívás az az, hogy hogyan tudjuk ezeket használni, illetve hogyan tudunk alkalmazkodni ehhez a gyors ütemű változáshoz. Ezzel sokat küzdenek a múzeumi szakemberek is, akik sok esetben igen-igen konzervatívak és ódzkodnak ezeknek alkalmazásától, mert attól tartanak, hogy így a technológia elviszi a figyelmet a műtárgyak elől.

Meg kell találni azt a pontos egyensúlyt, hogy hogyan lehet a technológiát úgy használni például egy kiállítás esetében, hogy az segítse a történetmesélést, de ne vigye el a figyelmet.

A konferenciára eljött egy holland cég, amely több holland múzeumnak is fejlesztett már, például egy Mata Hari életéről szóló kiállításhoz. Sok esetben nem a csili-vili technológia volt az érdekes, hanem, hogy például különböző vetítésekkel tudtak olyan atmoszférát teremteni, amelynek segítségével a látogató érzelmileg is azonosult a kiállítással.

Az a fontos tehát, hogy gondolkodjunk a kiállítótéren túlmutató kérdéseken is, mint például, hogy a digitális világban hogyan tudják a múzeumok megőrizni ennek a világnak a lenyomatát.

mata-hari-01-1024x614.png

(via)

Más ennek a lenyomatnak a megőrzése?

A múzeumokban a műtárgyak őrzik meg az adott kultúrának, korszaknak a lenyomatát. Felmerül, hogy mindezt abban a digitális társadalomban, amely felé haladunk, hogyan tudjuk megőrizni. Nagyon fontos, hogy itt a kulturális örökség gyűjtéséről, megóvásáról van szó a jövő számára. Ennek az útnak még az elején vagyunk, és nem tudjuk, hogy mi lesz. Rengeteg információ elvész. Amikor egy jelenkori gyűjteményt vezető történész szakmuzeológus megy, és begyűjt bizonyos tárgyakat a jelenből, mert azt mondja, hogy a szakmai tudása szerint ezek reprezentálják korunkat a jövőben, az érthető. De mi a helyzet az online tartalmakkal? Ki gyűjti be, hogyan, milyen szempontok szerint, és hogyan őrzi meg? Ha így nézzük, akkor a digitális világ a múzeum működésének összes aspektusára kihat.

Talán ritkábban is gondolunk arra a jövőre, amelyben a műtárgy természete, vagy az alkotás maga megváltozik.

Igen. Volt egy érdekes előadás a Ludwig Múzeumból, ahol azon gondolkodnak, hogy hogyan próbálják meg egyáltalán kitalálni, hogy hogyan lehet megőrizni például a kortárs médiaművészeti alkotásokat, amelyek ugyanúgy műtárgyak vagy műalkotások. Ez egy borzasztó nehéz dolog. Ezek a műalkotások, amelyek sokszor csak videóinstallációk voltak, hogyan őrizhetőek meg hosszú távon? Nagyon jó a technológia, de rengeteg új kihívást állít elénk.

Visszakanyarodnék oda, hogy egyáltalán szükség van-e a kiterjesztett valóság, vagy az okos eszközök megjelenésére a múzeumokban? Érdemes-e minden esetben felhasználni a technológiát?

Minden esetben nem. Szerintem, amikor egy kiállítást készítünk, a legfontosabb a történet, amelyet elmesélünk, mert azon keresztül adunk valamit a látogatónak. Ma már azok a kiállítások kevésbé érdekesek, amikor egymás mellé raksz különböző műtárgyakat, és azt mondod, hogy ez a piros váza ekkor volt, ez a kék pedig akkor. Ez ma, én azt gondolom, teljesen érdektelen. Ma a kiállítások történeteket szeretnének elmesélni, és a különböző tárgyaknak is lehet saját történetük. A modern technológiákat arra kell használni, hogy egyrészt a műtárgyról érdekes információkat közöljenek, másrészt segítsék a történetmesélést.

A mai múzeumok egy kulturális piacon versenyeznek a látogatókért, ezt tudomásul kell venni. A látogató ugyanazokat az élményeket fogja keresni, mint amelyeket megkap sok más szolgáltatónál.

Ehhez kell alkalmazkodni úgy, hogy azok a jó kiállítások, amelyekre szívesen járnak a látogatók, ne menjenek el a cirkuszi látványosság felé, ne legyen öncélú a technológia. Legyen funkciója. Szerintem ez a kulcsszó.  Ehhez azonban kell egy gondolat, egy koncepció, és fontos, hogy rengeteg interaktivitás legyen benne, miközben a hangsúly mindig a műtárgyakon kell, hogy maradjon. Ez a legfontosabb. A műtárgy és az eredetiség varázsa mindig meglesz. Azt az élményt, hogy ott van előtted például a Sziklás Madonna a Louvre-ban, semmi más nem pótolja. Az emberek nem véletlenül járnak múzeumba. A Mona Lisa-t mindenhol látod, de mégis elmész megnézni, hogy eredetiben lásd, hogy meglegyen az az élményed. A technológiának ezt kell kiszolgálnia.

kep.png