A fizetős tartalmaké a jövő az online hírfogyasztás keringésében? Szívesen szánjuk a pénzünket olyasmire, amihez ingyen is hozzájuthatunk? Magyarországon, Európában és a Föld többi részén is megjelentek már azok híroldalak, ahol bizonyos tartalmakért elkérnek valamennyi összeget, vagy az oldal teljes egészét egy fal mögé rakják be, és megkérnek, hogy fizess az elméletileg jobb minőségű újságírásért.

Összességében, a legfontosabb tényező a feliratkozók számára a tartalom megkülönböztetőképessége és minősége. A feliratkozók hisznek abban, hogy jobb információt kapnak. Az emberek nagy részének azonban teljesen megfelelő az ingyenesen elérhető tartalom is.” –  Olvasható a Reuters 2020-as digitális hírekkel kapcsolatos jelentésében, amely összefoglalja, hogy nagy átlagban mit is gondolnak az internetes hírfogyasztók arról az információkról, amit akkor kapnak meg, ha valamilyen lapra feliratkoznak, tagokká avanzsálódnak vagy csak szimplán rendszeres vagy egyedi utalással támogatják kedvenc médiumaikat.

A következőkben olyan országokat hozok példaként, ahol az emberek jelentős része hajlandó pénzt adni az online hírekért, továbbá olyan lapokat sorolok fel, amelyek bevétele teljesen, vagy szignifikáns mértékben a tartalmaik értékesítéséből származik. A százalékos adatok forrása a mérvadó Reuters említett jelentése. 

A nemzetközi helyzet

A sort Norvégiával kezdjük: az utóbbi években szinte mindig az élbolyban végzett. A skandináv ország hírfogyasztóinak markáns hányada, csaknem 42%-a fizetett valamilyen fajta online tartalomért a múlt évi adatok szerint – ebből 24%-t ad ki a meghatározó és piacvezető újság, az Aftenposten, aminek az online verzióját rengetegen olvassák. 

(via)

Számos országban megfigyelhető ez a tendencia és évről-évre egyre többen szeretnének hozzájutnia a „prémium” anyagokhoz. Az északi országoknál maradva elmondható, hogy – ha a norvégokkal összemérve nem is, de az EU-s országok viszonylatában – szintén kiemelkedő számokat produkál Svédország (27%), Finnország (19%), és egy picit közelebbi példaként fel lehet hozni Lengyelországot (20%) is. A norvégoknál a már említett Aftenposten, a svédeknél az Aftonbladet, a finneknél az Ilta-Sanomat állnak digitális terepük első helyén olvasottság terén, viszont fontos hozzátenni, hogy ezek a lapok print formában is léteznek. A lengyeleknél a Onet.pl a leghíresebb online hírportál, azonban ez nem rendelkezik másik lábbal, vagyis csak internetes formában létezik. 

Rátérve egy sokkal nagyobb piacra, az Amerikai Egyesült Államokban is megfigyelhető a fogyasztói igény olyan hírek iránt, amik miatt a pénztárcába kell nyúlni. Az USA-ban az olvasók 20%-a szánt egy bizonyos összeget hírek megtekintésére, a legközkedveltebb közé tartozik a The Washington Post és a New York Times (amelyeknek ugyanúgy két lába van, vagyis print és internetes változata is létezik). Ahogy az esetek szignifikáns részében, ezeknél a lapoknál is fel kell iratkozni és utalni választott rendszerességgel. Amerika esetében az embereknek különböző indokaik vannak arra, hogy miért fizetnek valamilyen módon a tartalomért – a már említett minőségi faktor nagy szerepet játszik ebben. Nem elhanyagolható az sem, hogy a fogyasztók szemében egy fontos cél az, hogy biztosítsák a szerintük jó újságírás folyamatos megvalósulását. Továbbá, sokaknak kényelmes ebben a formában megkapniuk a rendszeres információadagjukat.

A szigetország helyzetének is érdemes figyelmet szentelni, azért, mert a hírek iránti érdeklődés esetükben erősen megcsappant az utóbbi idők során. Az Egyesült Királyságban a közelmúlt történései – nevezetesen a Brexit – körül kialakult „rémhírek” és kellemetlen döntések miatt kevésbé olvasnak online tartalmakat az emberek (a Reuters szerint csupán 7%), és ennél fogva az egyes print napilapok internetes verzióinak a fizetős anyagaira sem költenek annyian.

Az itthoni (más?) helyzet

A magyar közegben még újdonságnak tűnhet a fizetős, online újságírás. A sok-sok évig legtöbb olvasóval rendelkező triumvirátus (Origo, 24, Index, melyeknek nincsen print lába, ellentétben a legtöbb külföldi példával) a 2020. szeptemberi adatok alapján is az előkelő helyeket foglaltak el. Azonban ezen lapok esetében a fogyasztó még nem talál olyan tartalmat, amiért fizetnie kellene, habár az Indexet egy időben támogatni lehetett, de külön szolgáltatás pluszban nem járt ebben az esetben.

(via)

Más prominens hírportálokon viszont szolgáltatnak külön tartalmat bizonyos összegért. Például a HVG internetes híroldalának a pártoló tagjává is válhat az olvasó, ami annyit jelent, hogy választhat három csomag közül (Barát, Partner, Patrónus). Minden esetben más összeget lehet utalni és ezekért különböző szolgáltatások járnak, de tényleges internetes tartalmat inkább a patrónus szint ad. Ugyanis ehhez már jár a lap másik kezdeményezése – a hivatalos megnevezése szerinti hírmagazin – a hvg360. Erre külön is fel lehet iratkozni, és rendszeres újdonságokról kap írott és videós anyagokat az olvasó (plusz a heti magazin online verzióját). Továbbá ott van még az egyelőre csak „Körnek" hívott kiterjeszkedés a 444 esetében. A hírportál szándéka, hogy miután elérte a 14444-es támogatási célját – ezért fejenként minden „befektető” 10 ezer forintot ad ki – havidíjas csomagok keretében elinduljon ez a szolgáltatás. Utoljára kiemelném a Telexet, ami hirdetés- és termékalapú előfizetéses modellel rendelkezik, de esetükben még semmilyen anyag nincsen valamilyen „fal” mögé téve.

Magyarországon a Reuters jelentése szerint a 2020 elején megkérdezett internetfelhasználók 10%-a adott ki pénzt valamilyen fizetős tartalomért. Ez a statisztikai adat, összemérve a többi említett országban felmértekkel, nem teszi a nálunk tapasztaltakat túlságosan magasra, azonban a bejegyzésemben felhozott jellemzők miatt érthető jelenségről beszélhetünk. A fizetős piacnak a kultúrája, piaca sokkal később indult el a hazai környezetben és a jelentős szereplőknek is még nagy valószínűséggel néhány év türelmet kell adni, hogy stabil lábakra tudják helyezni ezt a rendszert.

A bejegyzés szerzője Nagy Levente Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

.

Az Instagramon afrebab néven alkotó Balla Julcsi jelenleg kommunikáció- és médiatudományt hallgat a BME-n, ezzel párhuzamosan illusztrálni és animálni tanul. Az így megszerzett tudását ötvözi oldalán, amit ő úgy írna le, mint „egy felnőtté váló fiatal lány életének, útkeresésének és a saját sárkányaival való megküzdésének a naplójából aprócska, őszinte darabok”. Az érzéseiből alkot, és nem fél (vagy csak néha) megmutatni, hogy ő is ugyanazon megy keresztül, mint minden fiatal. Olykor ő a „fel kellene nőni, de nem akarok Julcsi; a szeretni kellene, de nehéz megtanulni Julcsi; a mindig mulatni akaró” vagy épp „nagyon elveszett, szomorú, fáradt Julcsi; az értetlen, büszke, figyeljetek rám Julcsi”. Olvassátok őszinte és baráti beszélgetésünk afrebabbal!

Mikor és hogyan hoztad létre az afrebabot?

Már gimi vége óta érett ez a dolog, hogy a sok mesélnivalót, ami van bennem, kiadjam magamból. Nagyon szeretek mesélni, csak szóban nehezebben megy. Amikor egyetemre kerültem, nem találtam a hangomat, minden és mindenki új volt, még nagyobb szükségem volt arra, hogy kifejezzem magam. Úgyhogy maradt a rajz és az írás.

Néhányak számára talán még mindig rejtély, hogy mit jelent a művészneved. Feltárod előttük a titkod?

Sokáig tanultam latint, nagyon szerettem, és mindig szépnek találtam, hogy a rómaiak babérkoszorút tettek azok fejére, akikre büszkék voltak. És azóta bennem volt, hogy én babérfa szeretnék lenni. A babérfa foglalt volt meg túl egyértelmű, ezért visszafelé lett afrebab, és igen, emögött az van, hogy valami olyat akartam és akarok alkotni, amire büszke lehetek.

Azt hiszem, hogy ezt el is érted.

Egyébként igen, nemrég sikerült elérnem, hogy határozottan büszke legyek erre. Sokáig például nem szerettem visszanézni a rajzaimat a nehezebb időszakokból, mert rossz volt a sok elveszettségre meg a katyvaszos fejemre emlékezni, vagyis arra, ami akkor volt bennem. De most már büszke vagyok rájuk, mert ha ránézek mondjuk az egy évvel ezelőtti képeimre, akkor tudom, hogy a mostani Julcsi tudna segíteni annak a Julcsinak. És ilyenkor képzeletben adok az akkori magamnak egy ölelést. A kisebb Julcsi büszke lenne a mostani magamra, a fejlődésemre, és én is büszke vagyok ám az akkori Julcsira! Ez megerősítés is magamtól magamnak, hogy haladok, fejlődök és tanulok. Sokszor elfelejtjük, miket éreztünk az úton, pedig szerintem fontos, hogy emlékezzünk rájuk. Jó, hogy az afrebab ezt emlékül őrzi nekem. Jó ezt látni és hálával ünnepelni.

És jó hallani, hogy ezt ki is mondod, és látom az arcodon is, hogy tényleg így van! Itt jegyezzük meg azoknak, akik olvassák: a szemed is másképp csillog, még képernyőn keresztül is. Az alkotásaidon meg egyértelműen látszik, hogy nagy szerepet játszanak az érzelmek az életedben. Sokan azonban nem képesek beazonosítani őket. Te hol tanultad ezt meg?

Szerintem ez a személyiségemből is fakad, hogy hajlamos vagyok nagyon sokat és nagyon mélyen érezi. Intenzíven élem meg az érzelmi oldalát annak, ami velem és körülöttem történik, szóval igazából a szükség is szülte, hogy foglalkozzak ezekkel. Szerintem maga az afrebab meg a rajzolás óriási szerepet játszottak ebben, mert a saját érzéseimből dolgozok, szóval egy idő után ráállt erre az agyam. A rajzok is segítettek rájönni, hogy mi is van bennem, mert amikor szabadon rajzolok, az mindig azt tükrözi, ami épp bennem van. Még akkor is, ha szóban nem mindig tudom megfogalmazni.

A rajznak vagy a szavaknak van számodra nagyobb jelentősége?

Változó, de a kettőt egyszerre használva találtam meg igazán a hangomat. Mindegyik fontos, hogy át tudjam adni azt, amit akarok.

Az alkotói válságról túl kevés szó esik. Nálad például mi váltja ki?

Amikor kiürül a lelkem, azt hiszem.

Amikor egy üres befőttesüveg vagy? Ezzel most az egyik posztodra utalok. 

Nem, még abból is tudok alkotni! Tök jó, hogy amikor katyvaszos vagy éppen teljesen üres a fejem, olyankor legalább azt meg tudom fogalmazni, hogy katyvaszos vagy üres a fejem. És amikor már ezt sem tudom megfogalmazni, na, akkor nem tudok alkotni. Ilyenkor úgy érzem, hogy tényleg nincs mondanivalóm, elfogyott. Ez nehéz, mert nyilván amikor gyakran rajzolsz, és megszoktad, hogy ez egy kis szelep, amin kiengeded a dolgokat, akkor az az életed részévé válik. Átáll az agyad, hogy észrevegye az apró dolgokat is, és megfogalmazza, hogy erről lehetne készíteni egy rajzot. De amikor kifogysz ezekből, olyan, mintha megnémulnál. És az no, hát nehéz.

Szóval ez nem csak szelep, hanem terápia is?

Igen-igen. Gimi végén, de főleg az egyetemen voltak mélypontjaim és depressziós epizódjaim, sokat szorongtam. Foglalkoznom kellett a mentális egészségemmel, jól akartam lenni. Na, és ezek nagyon jó inspirációforrásai voltak az alkotásaimnak! A rajz nagyon sokat segített abban, hogy ki tudjam adni magamból az érzéseket, hogy „kiterápiázzam” magamból a lelki folyamatokat. Amikor elkezdtem feldolgozni ezeket, akkor kezdett az afrebab is igazán növekedni.

Azt hiszem, ez is azt mutatja, hogy nagy igény van arra, hogy szó legyen az ilyen helyzetekről és érzésekről. Nagyon sok fiatal megy végig ezeken, és nagyon kevés a kommunikáció erről. Pedig jó tudni, hogy én se vagyok egyedül, és ők se. Rengetegszer kapok olyan visszajelzést, hogy hasonlóan éreznek, mint én, és hogy segítettem nekik megfogalmazni vagy tudatosítani az érzéseket. Nagyon fontos, hogy ha valaki rosszul van, tudjon segítséget kérni. Amikor elkezdtem rosszabbul lenni, én se igazán tudtam, mitévő legyek. Aztán az egyik tanárom látta rajtam, és azt mondta, hogy „Julcsi, ha a lábad fáj, akkor elmész orvoshoz, és hogyha a lelked fáj, akkor menj el azzal is szakemberhez!”

Segítséget kérni teljesen okés, szakemberhez fordulni teljesen okés, hiszen azért vannak! Én is jártam terápiára. És kicsit azért vicces is, mert amikor már elkezdtem jobban lenni, egészségesebb fejjel gondolkodni, még meg is ijedtem, hogy most akkor mi lesz velem, miből fogok dolgozni? Mert a negatív dolgokból könnyű volt inspirálódni, a pozitívakból nehezebb, de ezt is jó volt megtanulni, mert ilyen gondolkodással talán segíteni is könnyebb. Ezért is szeretem olyan nagyon ezt az oldalt, ez az én kisbabám. Kapcsolat a két évvel ezelőtti Julcsi meg a mostani Julcsi között. De próbálom könnyeden meg viccesen megfogalmazni ezeket, mert nevetni jó!

Ámen! És mondd csak, hogyan tud segíteni a művészet egy épp felnőtté váló fiatalt az útján?

Mikor felnőtté válik az ember, tele van kuszasággal a feje: dönteni arról, mi lesz, ha nagy lesz, megtanulni ezt az élet-dolgot és csetleni-botlani benne. Csomó mindennel meg kell küzdenie, és a művészet tök jó eszköz erre. Amikor azt mondom, művészet, most ne valami nagy dologra gondolj, csak valamire, amit alkotsz. Lehet bármilyen műfajban. Az, hogy kiadod, ami van benned, az mindig segít, és gyógyít. Segít haladni.

Én nem tudom, hogy bármilyen művészeti ágban ki tudom-e adni magamból, de amikor a te rajzaidat nézem, akkor úgy érzem, hogy te segítesz ezt megtenni, mert olyan érzéseket meg helyzeteket fogalmazol meg, amin szerintem mindenki keresztülmegy. Szóval minden nem művészkedő ember nevében is köszönöm, hogy megosztod ezeket!

Ezek olyan érzések, amik mindenkié. Olyan sárkányok is, amelyekkel sokan megküzdenek. Az egyik kedvenc dolgom abban, hogy ember vagyok, az az, hogy változok, és mindezt a változást nyomon követhetem, örülhetek neki, tanulhatok, fejlődhetek belőle. Folyamatos tanulás ez, nem lesz vége sose, és ez így jó. Az oldalon elég széles a skála az érzésekből, és lassan háromszáz rajz van fent, ami ezeket őrzi. Szerintem azért is szeretik ennyire, mert őszinte, és nem akar több lenni. De ez ijesztő is néha, hiszen sebezhető lesz az ember, ha ilyen őszinte érzésekből meg a lelkéből dolgozik, és ezt meg is mutatja a világnak.

Amikor alkotsz, magad elé képzelsz valakit?

Mivel az érzések az emberekkel való kapcsolataimból is jönnek, persze hogy van, hogy valakiről készül egy rajz, vagyis arról, amit ő váltott ki bennem. Ez mindig vicces és izgalmas, mert szerintem az emberek általában nem jönnek rá, hogy róluk szól. Szóval nem mondom, hogy nem volt olyan soha, hogy esetleg célozni akartam volna valakinek egy rajzzal… De ez titok!

Neked miben segített az afrebab?

Egy jobb verziómmá válni, sok mindent elengedni, fejlődni és jobban érteni magam. És használni a hangom!

Utolsó kérdésem: nemrég megosztottad, hogy kicsi Julcsi üzent mai Julcsinak. Mai Julcsi mit üzen magának későbbre?

Azt üzenem, hogy az élet szeret, és szeresse jól vissza. Jól szeresse vissza!

A bejegyzés szerzője Csizmadia Kinga, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

Képek: Balla Julcsi, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

A YouTube üzleti célja az, hogy felhasználói minél több időt töltsenek a platformon és ezalatt minél több hirdetést megnézzenek – hiszen ez termel bevételt. Ennek eléréséhez idáig szemet hunyt az erőszakos, rasszista vagy gyermekbántalmazással kapcsolatos videók terjedése felett. De mi történik, ha a hirdetők bojkottálással fenyegetőznek? Előfordulhat, hogy a megkövetelt szabályozás a YouTube ártatlan tartalomgyártói számára nehezíti meg a hirdetői pénzekhez jutást?

Miért hirdetnek a vállalatok a YouTube-on?

A közösségi média előretörésével újabbnál újabb lehetőségek jelentek meg arra, hogy vállalatok termékeiket és szolgáltatásaikat hirdessék. Nem csoda, hogy folyamatosan nő az internetes reklámköltések aránya, elérve akár a televíziós hirdetésekét is. Az egyik legnagyobb előny, ami miatt a vállalatok online hirdetésekbe fektetnek az, hogy az interneten keresztül nagyon pontos demográfiai és érdeklődési alapon lehet megcélozni a felhasználókat.

YouTube hirdetési lehetőségek pirossal kiemelve (via)

A YouTube is az ilyen platformok közé tartozik. Ráadásul a pontos célzáson túl az, hogy a nézők hogyan fogyasztják a YouTube videókat, további hatással lehet a hirdetésekre. Voorveld és szerzőtársai kutatásukban arra jutottak, hogy a YouTube-ra a fogyasztók főleg szórakozni és kikapcsolódni járnak. Emellett megbízhatónak tekintik a YouTube-ot – főleg amiatt, mert látszólag ők válogatják meg a tartalmat, amit fogyasztanak, annak ellenére, hogy az ajánlott videókat egy átláthatatlan és titkos algoritmus kezeli.

A fogyasztók pozitív megítélése átragad a YouTube videók előtt lejátszott vagy közben megjelenő reklámokra is: a reklámozó vállalat is megbízhatónak, hitelesnek fog tűnni, a reklám fogyasztása pedig elmélyültebb lesz – főleg ha figyelembe vesszük, hogy a videók előtti reklámok csak 5 másodperc után ugorhatók át. Ezzel szemben a felhasználók egy Facebook poszttal csak 2,5 másodpercet tölt a felhasználó számítógépen, és ez 1,7-re csökken mobiltelefonon, legyen szó reklámról vagy eredeti tartalomról.

A YouTube megbízhatóságát tovább növeli, hogy az elsődleges tartalom, amit a nézők fogyasztanak, nem reklámszakemberek által gondosan komponált tartalom, hanem független videósok (YouTuberek) videói. Ők olyan, elsősorban amatőr tartalomgyártók, akik kreativitásukat, hobbijukat élik ki mozgóképek gyártásán keresztül. Szinte minden létező területen van igény mozgóképes tartalmakra, így nem meglepő, hogy számtalan YouTuber karriert tudott befutni és videóik hobbijuk mellett a hivatásukká is váltak. A tartalomgyártók megélhetése pedig a hirdetőkön múlik. Együttműködéseiknek számtalan formája van, kezdve a szponzorációtól, a termékelhelyezésen át a márkanagykövetté válásig. Emellett természetesen a videók előtt, közben és mellett megjelenő reklámok hirdetési költségéből is profitálnak: Amerikában ez hozzávetőlegesen 7,6 dollár minden ezer megtekintés után.

Számtalan óriáscég ezek alapján nagy mennyiségű pénzeket költ a YouTube-on programmatic reklámozásra. Ilyenkor a vállalat nem válogatja meg a konkrét videókat, amelyekben megjelenik a tartalom. Ehelyett a hirdetés célközönségét adja meg és a reklám több harmadik félen és ügynökségen keresztül automatizálva jut el az adott videót adott pillanatban néző felhasználó elé. A megjelenés főleg attól függ, hogy a néző milyen tulajdonságokkal rendelkezik, és ez megfelel-e a hirdető célcsoportjának, de figyelembe veszik a videó témáját is. A vállalatok célja egyértelmű: minél több releváns felhasználót elérni, minél kisebb költséggel, és eközben sokszor nem törődnek a kísérő videók tartalmával.

Rasszizmus, terrorizmus, gyermekbántalmazás mint hirdetői tartalom?

A YouTube-ra naponta több mint 570.000 óra tartalmat töltenek fel és 1 milliárd óra tartalmat néznek meg felhasználók. Ez óriási mennyiség, emberi erővel ellenőrizhetetlen. Azonban ezzel a YouTube tökéletesen meg van elégedve, hiszen a nagy mennyiségű videóarchívummal a célja, hogy minél tovább tartsa ott a nézőit a képernyő előtt. Ezért könnyen azon kaphatja magát valaki, hogy egy receptvideótól elindulva pár óra alatt vicces macskás videókra, majd megvalósításra soha nem kerülő DIY videókra léptet. A nézők platformon tartása mögött az üzleti szándék pedig egyértelmű: minél több reklámokat játszhassanak le a videók előtt, mellett és közben.

A hihetetlen mennyiségű tartalom nagyobb része nagyon szűk célközönséghez és niche piacokhoz szól. Ez mind a hirdetőknek, mind a YouTube-nak fontos, hiszen így tarthatnak a körforgásban olyan nézőket, akiket a mainstream tömegmédiával nem lehet megfogni. Részben emiatt a YouTube sokáig egyáltalán nem, vagy csak minimálisan, szerzői jogi kérdések mentén szűrte a feltöltött videókat. A polgárpukkasztó és megbotránkoztató tartalmaktól sem zárkóztak el, hiszen ezek gyakran elég nagy közönségre találnak.

Azonban egy ponton túl már nem piacképesek ezek a videók. Olyan tartalmak is keringenek a videómegosztó portálon, amik terrorista szervezetek támogatására buzdítanak vagy rasszista nézeteket osztanak. De nem nehéz brutális erőszakról vagy gyermekbántalmazásról szóló videókat sem találni. Ezekkel már egy hirdető sem szeretne azonosulni. Még akkor sem, ha a néző tisztában van azzal, hogy a hirdető nem tudatosan választotta ezt a videót a hirdetéséhez, hiszen akkor is negatív benyomást tehet rá, hogy a márkát ilyen környezetben látja.

(via)

A bojkott hullám

2017 elejétől kezdve számtalan botrány tört ki, nagyobb márkák a YouTube vagy a teljes Google hirdetési rendszer bojkottálásával fenyegetőztek. 2017 márciusában többek között a L’Oréal, a The Guardian, a Vodafone, a Volkswagen, a McDonald’s, de még a BBC és a brit kormány is visszavonta a hirdetéseit a YouTube felületéről amiatt, mert azok rasszizmushoz, antiszemitizmushoz és terrorizmushoz köthető propaganda tartalmak mellett jelentek meg. Pár nap alatt világszerte további 250 cég döntött így, konkrét esetek miatt, vagy elővigyázatosságból. Európa különösen érintett volt, mert ebben az időszakban a terrorizmus egyébként is fokozottan érzékeny téma volt a területen. Azóta többször is előfordult ilyen botrány, főleg szélsőséges politikai nézetek, megtévesztő tartalmak és kiszolgáltatott gyerekek általi profitszerzést célzó videók miatt.

2017 novemberében a YouTube gyerekeknek szánt alkalmazásában, a YouTube Kids-ben jelentek meg olyan videók, amelyek kedves animációk közé terrort és megfélemlítést rejtettek. Ilyen volt például, amikor a gyerekek között nagy népszerűségnek örvendő Peppa malacot a fogorvos módszeresen megkínozta. Ezek a tartalmak nem csak a YouTube Kids alkalmazásban tűntek fel, hanem a fő felületen is. Emellett megjelentek olyan vlogger családok, akik saját gyerekeik bántalmazásával, „prankelésével”, ijesztgetésével próbáltak nézettségre szert tenni. Továbbá, az alapvetően nem erőszakos tartalmú, gyerekeket szerepeltető videók alatt egyes kommentelők szexuális tartalmú hozzászólásokkal zaklatták a videóban szereplő kiskorúakat. Ezek az esetek újabb bojkotthullámokat indított el. De az idei évet sem kerültek el az ilyen botrányok. Idén szeptemberben például amiatt vonta vissza néhány cég a hirdetését, mert azok hamis rák elleni gyógymódokat hirdető videók mellett jelentek meg.

(via)

Az érintett cégek többször is felszólították a YouTube-ot arra, hogy ezeket a videók még a reklámok integrálása előtt szűrje ki, hiszen márkájuk biztonsága, hitelessége és legitimitása forgott kockán. Emellett azzal sem értettek egyet, hogy a YouTube a hirdetési költések egy részét automatikusan a problémás videók létrehozóinak utalja, mert ezzel a hirdetők közvetve, de erőszakos, rasszista, antiszemita vagy akár gyerekbántalmazó tartalomgyártókat támogattak.

A YouTube erre minden alkalommal hasonlóan reagált. Elismerték, hogy a hirdetéseket kiosztó rendszerük nem működik tökéletesen. Emellett azt is kiemelték, hogy a szóban forgó márkák költéseinek ezred részében fordulhat elő, hogy egy hirdetés nem megfelelő tartalmú videók mellett jelenjen meg vagyis „penny-kről beszélünk fontok helyett”.

A becslések alapján ezek a bojkottok csak időszakos kiesést okoznak a YouTube számára. Pár hónapon belül a bojkottáló cégek rendre visszatértek, hiszen nem tehetik meg, hogy marketing stratégiájukból olyan erős és finoman szegmentált felületet hagynak ki, mint a YouTube.

A YouTube a tartalomgyártókon veri le a bojkott hatását

Az üzleti élet nyomására és saját alapelveik betartása érdekében  a YouTube több intézkedést is hozott azért, hogy tartalmai hirdetőbaráttá váljanak. Ennek értelmében automatikusan letiltották a gyerekeket szerepeltető videók alatt a hozzászólási lehetőséget. Emellett együtt dolgoznak külsős cégekkel, akik emberi erővel próbálják kiegészíti a mesterséges intelligencia szűrőit. Például emberek nézik át annak a közel 1000 YouTubernek a videóit, akik a „Preferred” hirdetési kategóriába tartoznak. A hirdetők dönthetnek úgy, hogy csak ezeknek a tartalomgyártóknak a videói mellé helyeznek reklámokat. Kérdés, hogy ez mennyivel veti vissza a hirdetők elérését, tekintve, hogy több mint 8000 olyan YouTube csatorna van, ami  1 milliónál több feliratkozóval rendelkezik és ennek legjobb esetben is csak egy nyolcada tartozik a „Preferred” kategóriába.

PewDiePie felháborodást kiváltó videójának egy jelenete (via)

A legnagyobb változtatás azonban a monetizálási szabály hozta. Mivel a YouTube nem tudja csak az erőszakos tartalomgyártókat visszafogni, a teljes YouTube közösségre új szabályokat vetett ki a videók hirdetőbaráttá tétele érdekében. Ennek értelmében nem jelenhetnek meg reklámok azon videók mellett, amikben bármilyen erőszakos jelenség van. A szabály magába foglalja az emberi halállal járó katasztrófákkal kapcsolatos videókat, a gyakori káromkodást, a szexuálisan sejtető tartalmakat, az erőszakot és a drogok használatának, terjesztésének fejtegetését is. Bármilyen videó, ami ilyesmit tartalmaz, nem monetizálható: mivel nem kerül melléjük hirdetés, a készítői sem részesülnek hirdetési pénzekből.

A YouTube pengeélen táncol és a profit felé dől

A tartalomgyártók nem jól reagáltak erre a változtatásra. Bár az erőszakos tartalmak csökkentése tagadhatatlanul fontos cél, de ezek kontextusa lényeges kérdés. A videósok sok munkával felépített márkájának fontos eleme a hangvétel, ahogy beszélnek és a tartalom, amit bemutatnak. A videójátékokkal foglalkozó tartalomgyártók márkájának jellemzően a káromkodás és az erőszakos videójátékok is szerves részei. Azonban ha a meg akarnak élni videós tartalmaikból, muszáj a hirdetők szabályai szerint játszaniuk és elhagyni ezeket. Bár a videók előtt és közben megjelenő hirdetésekből kisebb arányú és változó bevétel érkezik, de ez nem elhanyagolható a márkák szponzorként való megjelenítése mellett. Ez utóbbi nem csupán a tartalomgyártók hitelességét áshatja alá, és csak nagy követőbázissal rendelkező YouTubereknek adatik meg. Így a kis, feltörekvő tartalomgyártók számára továbbra is fontos bevételi forrás a videók közbeni hirdetésekből befolyó pénz.

A szabályozás értelmében a halál is érzékeny téma. Ezt videójátékosok úgy figurázzák ki, hogy a Minecraft nevű, elterjedt játékot átprogramozták. Így a „meg lettél ölve” (you were killed) felirat helyett, amikor egy játékos meghal, az jelenik meg, hogy „demonetizálva lettél” (you were demonetized). (via)

A szabályzat amiatt is felháborodást okozott, mert a YouTube-nak még külső partnereivel együtt sincs akkora emberi kapacitása, hogy az óránként 400 órányi új tartalmat manuálisan ellenőrizze, ezért mesterséges intelligenciák döntik el, hogy egyes videók monetizálhatók-e. Viszont így olyan videók is elveszthetik a pénzügyi támogatásukat, valamint akár törlésre is kerülhetnek, amik edukációs céllal jöttek létre. Így törölhetnek például a drogfüggőség legyőzéséről szóló videókat, pedig azok célja másokat leszokását segíteni. Ilyen alapon töröltek a Holokauszttal vagy terrorizmussal kapcsolatos érzékenyítő, oktató videókat is. A YouTube is elismerte, hogy az új szabályozás akadályozhatja az olyan akadémiai videók terjedését, amik ezért fejtegetnek érzékeny témákat, hogy aztán harcra kelhessenek ellenük. A megfelelő szűrőrendszer még fejlesztés alatt áll, addig pedig a jogtalanul törölt videók gazdái kérhetik azok manuális felülvizsgálását.

Látható, hogy a YouTube vékony pengeélen táncol aközött, hogy hirdetőit vagy független tartalomgyártóit támogassa és egyelőre úgy néz ki, hogy a hirdetőket helyezi előtérbe. A hirdetőbarát szabályzat célja, hogy minél több hirdető érezhesse biztonságban márkáját a YouTube platformján és továbbra is költsenek ott. A költésekből pedig nem csak a YouTube, de a tartalomgyártók is profitálnak, még ha utóbbiak csak kis arányban is. A YouTube domináns szerepben van a tartalomgyártókhoz képest, hiszen a YouTuberek csak a platformon keresztül jutnak közönséghez. Muszáj meghajolniuk az új szabályozások előtt, ha továbbra is hirdetői pénzt akarnak keresni a tartalmaikkal.

Azonban a hirdetői bojkottálások és az új szabályok között felmerül még egy kérdés. Vajon ez a jelenség mennyire köthető csak a digitális ökoszisztémához? Hirdetések nem csak az online világban, hanem offline is mindenhol elérnek bennünket. Bizonyos területek, például a TV reklámok jól kontrollálhatók, de nem mindenre igaz ez. Történhet lövöldözés egy óriásplakát előtt, amit aztán leadnak a TV-ben. Csomagolhatnak egy újság hirdetési rovatába illegálisan birtokolt gépfegyvereket, majd leadhatják az erről készült képeket egy oknyomozó riportban. Ezek ugyanúgy márkaromboló hatással rendelkeznek, mint ahogy az erőszakos YouTube videók előtti reklámok. A különbség csak az, hogy a digitális ökoszisztéma teret ad annak, hogy ez lenyomozható, majd szabályozással korlátozható legyen. Ez azonban csak úgy érhető el, ha minden tartalomgyártóra kiterjed a korlátozás. A kérdés az, hogy ezt a szigorúbb szabályozást kellene kiterjeszteni az offline világra, vagy éppen ellenkezőleg, az online világot kellene kevésbé erős keretek közé szorítani.

A bejegyzés szerzője Kárpáti Tilla, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

Kapcsolódó:

• A szponzorált YouTube-álomvilág: Az influencer marketing és ami mögötte van

A szólás- és véleményszabadság rendkívül nehezen definiálható jogfilozófiai fogalmak. Ahány ország, annyiféle értelmezés: minden jogrendszer máshol húzza meg a kimondható és tiltott megnyilatkozások közötti határvonalat. Ráadásul döntést hozni erről ma már nem kizárólagosan állami hatáskör, a közösségi médiumok is megszabhatják, milyen véleményeknek adnak felületet, és melyeket hallgattatják el. Facebook a maga 2,5 milliárd aktív felhasználójával sok esetben már úgy működik, mint egy szuperállam: megfigyel, szabályoz, figyelmeztet, letilt és jutalmaz – annak függvényében, hogyan viselkedik a felhasználó. De milyen szabályrendszer szerint teszi ezt, ki hatalmazta föl erre, előnybe részesít-e bárkit ezzel, és milyen logikai szervezőerő sejlik fel a cenzúrázási gyakorlata mögött?

A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ekkora információhalmazt valamilyen formában szabályozni és szűrni kell, különben a jogsértésekre fogékony felhasználók pillanatok alatt digitális vadnyugattá változtatják a felületet, ahol kontroll nélkül történik a rabszolga-, fegyver- és drogkereskedelem.

(via)

Köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez nem platformot biztosítani persze magától értetődő elvárás. Valószínűleg a többség egyetért azzal, hogy a Facebooknak kötelessége üldöznie és szankcionálnia az ilyesmire hajlamos felhasználókat. A jogfilozófiailag nehezebben értelmezhető egyetemes emberi jogok adaptálása a Facebook szabályrendszerébe viszont már sokkal nehezebb feladat, és egyáltalán nem magától értetődő. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága például sok esetben nem olyan formában érvényesül a Facebook-birodalom határain belül, mint ahogy azt józan paraszti ésszel elképzelné az ember. A kimondható és a tiltott tartalmak közötti választóvonal egyáltalán nem ott húzza meg a cég (és a legtöbb közösségi médium), mint azok az országok, ahol éppen működnek. Ez azért fordulhat elő, mert a Facebook egy felhő alapú szolgáltatás, a nemzetállamok törvénykezései pedig terület alapúak. A nagy technológiai óriásvállalatoknak nincs hazájuk, mindenhol ott vannak, így nem esnek a hagyományos törvényi szabályozások alá.

A közösségi médiumok és a különböző nemzetek jogértelmezésének egymáshoz való közelítése az internet jövőjének egyik legnagyobb kihívása, de abban mindenki egyetért, hogy ennek előbb utóbb mindenképp meg kell történnie. Mark Zuckerberg például márciusban egy Washington Postba publikált nyílt levélben arra kérte a világ kormányait, hogy a lehető leghamarabb regulázzák meg törvényi erővel a Facebookot, mivel szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a vállalat munkatársai végezzék el. A Facebook szankcionálásra viszont egyelőre semmilyen kiforrott joggyakorlat sincs. Mindenki a sötétben tapogatózik, és ódzkodik belekezdeni a törvényalkotói munkába, mivel senki sem tudja, hogyan kellene megrendszabályozni a technológiai óriásvállalatokat. Nemzetállami szinten a szándék már szinte mindenhol megfogalmazódott, többek közt a magyar kormány és annak szellemi holdudvara is felvetette már ennek a lehetőségét. Egyes vélemények szerint azonban a Facebooknak, mint magáncégnek minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályrendszerét úgy alakítsa ki és úgy értelmezze azt, ahogy éppen kedve tartja. Jelen állás szerint pedig pontosan ez a helyzet: A Facebook egy saját maga által megírt szabályrendszer szerint hallgattatja el, tűri meg, vagy ad teret a különböző tartalmaknak és véleményeknek a felületén.

Facebook elképzelése a szólásszabadság határairól

Az egyszeri Facebook felhasználó azt gondolná, hogy a legnagyobb közösségi médium egy teljesen egzakt keretrendszert ad a posztolható, valamint tiltott tartalmak minőségéről, és pontosan lehet tudni milyen szankciókra számíthat, aki túllépi a mértani pontossággal meghúzott határokat. A valóságban viszont nem is tévedhetne nagyobbat, akinek ilyen, vagy ehhez hasonló elképzelés él a fejében a Facebook a szólás- és véleményszabadság értelmezéséről. Ehhez elég csak egy pillantást vetni Facebook alapszabályzatára, valamint felhasználási feltételeire.

(via)

„Közösségi alapelveinknek mindig is az volt a célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. Ez nem változott, és ezután sem fog. Az, hogy sikerül-e közösséget építeni, és közelebb hozni egymáshoz a világ lakóit, attól függ, hogy az emberek meg tudják-e osztani különböző nézeteiket, tapasztalataikat, ötleteiket és információikat. Szeretnénk, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük, vagy kifogásolhatónak tartják őket. Egyes esetekben engedélyezzük az egyébként közösségi alapelveinkkel ellentétes tartalmak közzétételét – ha hírértékkel bírnak és közérdeket szolgálnak. Ezt csak azt követően tesszük, hogy mérlegeltük a közérdek által képviselt értéket és a károkozás kockázatát, és a nemzetközi emberi jogi szabályokat is tanulmányozzuk az ilyen döntések előtt.

(…)

„Közösségi alapelveink világszerte mindenkire és minden tartalomtípusra vonatkoznak. Az alapelvek kidolgozásakor átfogóságra törekedtünk – előfordulhat például, hogy olyan tartalmat is eltávolítunk valamely más szabályunk megsértéséért, amely egyébként nem minősül gyűlöletkeltőnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavak eltérő dolgokat jelenthetnek, és a helyi közösségtől, nyelvtől vagy háttértől függően máshogy hatnak az emberekre. Keményen dolgozunk azon, hogy figyelembe tudjuk venni ezeket a részleteket, ugyanakkor egységesen és méltányosan alkalmazzuk a szabályokat az emberekre és önkifejezésükre.

 (…)

Véleménynyilvánítás: Küldetésünk, hogy megmutassuk a vélemények sokszínűségét. Hajlunk rá, hogy még akkor is megengedjünk bizonyos tartalmakat, ha azokat egyesek kifogásolhatónak találhatnak, hacsak a tartalom eltávolításának nincs konkrét kármegelőző hatása. Ezen túlmenően, bizonyos esetekben megengedjük az alapelveinket egyébként sértő tartalom megjelenítését, ha az kifejezetten hírértékű, jelentős vagy a közvélemény számára kimondottan fontos. Ezt csak annak mérlegelése után tesszük, hogy mekkora közérdekű értéket képvisel a tartalom a valós kár kockázatához képest.”

A fentebb idézett három bekezdés a Facebook alapszabályzatának a szólás- és véleménynyilvánításra vonatkozó részletei. A szövegezésükből félreérthetetlenül kiolvasható, hogy a közösségi oldal meglehetősen tág teret enged magának a saját szabályai értelmezésére. Lényegében olyan gumiszabályokat hoztak, amelyek hemzsegnek a különböző szubjektív tényezőktől, ami lehetővé teszi bármilyen típusú tartalom cenzúrázását, vagy közzétételét. Ilyen nehezen megfogható és szubjektíven alkalmazható kitételek például a fentiekben szereplő „hírértékű”, „jelentős” vagy a „közvélemény számára kimondottan fontos” kritériumok, amikre hivatkozva akár olyan tartalmak is visszakerülhetnek az oldalra, amelyek sértik az alapszabályzatban foglaltakat. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntést a legtöbb esetben egy érzelmek által is vezérelt emberi lény hozza meg, ami csak tovább növeli a szubjektív faktort abban, hogy milyen tartalmakat törölnek végül.  

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a vegytisztán tiltott tartalmak minőségét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:

1. gyűlöletbeszéd
2. erőszakos durva tartalom
3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
4. szexuális jellegű felhívás
5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.

A gyerek meztelenségre egyébként  lazább szabályokat alkalmaz a Facebook, mint a felnőttek esetében, de ez a kitétel megérne egy külön posztot. 

Persze azzal valószínűleg szinte mindenki egyetért, hogy a részletszabályokba foglalt tartalomtípusok üldözendőek. Az viszont már sokakban ellenérzést vált ki, hogy az alapszabályzatra hivatkozva lényegében bármilyen tartalmat törölhet - illetve visszatehet - és bárkit elhallgattathat a Facebook. Ezzel a lehetőséggel pedig rendszeresen él is a közösségi oldal: a Facebook idén április és szeptember között 5,4 milliárd hamis felhasználói fiókot, és több 10 millió alapszabályzattal ellentétes posztot törölt az oldalról – persze ennek a döntő többségét nem a fentebb idézett gumiszabályokra hivatkozva, hanem jól regisztrálható, a részletszabályzattal ellentétes szabálysértése, és kamuprofilok miatt.

(via)

Mindazonáltal megszámlálhatatlan karcos gondolat, és rengeteg közéleti véleményformáló – a teljesség igénye nélkül például Paul Nehlen, Milo Yiannopoulos, Paul Joseph Watson, Alex Jones, Laura Loomer – is érintettje volt már ennek a gyakorlatnak, ami rendre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Az index tavalyi augusztusi elemző cikke ráadásul rávilágított arra, hogy Facebooknak tényleg nem minden esetben érdeke az, hogy cenzúrázza az alapszabályzatába ütköző tartalmakat. Nettó naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak van valamiféle belső erkölcsi irányzéka, ami mentén szelektálja a káros tartalmakat. Az Index szerzője szerint a Facebookot – mint gazdasági szereplőt – sok esetben kizárólag a pénz motiválja, amikor cenzúráz. A közösségi médiában ugyanis mindenki éppen csak annyira akar takarítani, hogy azzal a legnagyobb profitot realizálja.

Ezt az elképzelését egy logikus matematikai egyenlőtlenséggel és a Facebookról kitiltott jobboldali politikai kommentátor, Alex Jones esetével mutatta be a szerző:

1. Alex Jones hívei a törlés után lelépnek a Facebookról, vagy legalábbis rosszabbul fogják magukat érezni, és kevesebb időt töltenek ott. (A)
2. Azok a felhasználók, akiket idegesítettek Alex Jones, jobban fogják érezni magukat. (B)
3. A hirdetők, akiket zavartak Alex Jones tartalmai, jobban fogják érezni magukat. (C)

Amíg a három hatás aránya úgy néz ki, hogy A < (B + C), addig az Alex Jonesnak mennie kell, ugyanis ezt diktálja a matek, meg az üzleti logika. Ha viszont a relációs jel fordítva áll, akkor a Facebooknak minimum meg kell fontolnia, hogy töröljön-e bármit is.

Előnyben részesít-e bárkit a cenzúrázási gyakorlatával a Facebook?

A Facebook cenzúrázási gyakorlatával az egyik legnagyobb gond, hogy egy kényes tartalom sorsáról a legtöbb esetben egy hús-vér, érzelmek által is vezérelt ember dönt – ahogy ezt már korábban is említettük. A Facebook szólásszabadság értelmezésének határán táncoló posztok, kommentek, fotók, beszélgetések, csoportok, oldalak vagy események – szóval bármi, ami a regisztrált tagok által létrehozható – bejelentés nyomán jutnak el legtöbbször a moderátorokhoz. Lényegében minden Facebook-felhasználó egyfajta „besúgóként” is működik. Bárki jelenthet bármilyen tartalmat, ha úgy ítéli meg, hogy az az alapszabályzatban foglaltakkal ellentétes. A bejelentések okát minden esetben meg kell indokolni, és ha valamit kellően sokan jelentenek, akkor az a „pallosjoggal’ felruházott moderátorok elé kerül.

A Facebook moderátorok kilétéről és pontos munkavégzési metodikájáról nem sokat tudni. Ha megjelenik egy-egy hír velük kapcsolatba, akkor az rendre arról számol be, hogy csupa szorongás és kizsákmányolás az életük – egyszóval nem egy álom meló az övék. (Fontos megjegyezni a magyar nyelvű Facebook moderálása egy berlini központban történik, ám a moderátorok számáról és tevékenységéről nem sokat tudni – legalábbis a 444 egy 2018 augusztusi cikke szerint.) A Facebook azt állítja, szigorúak és objektívek a moderálási elveik, azaz a moderátorok munkájára nincs ráhatása a személy világnézetüknek, ugyanis egy részletes útmutató alapján cenzúráznak, amit minden egyes esetben pontról pontra követniük kell. Viszont már többször kiderült a múltban, hogy a moderátorok személyes preferenciája nagyon is befolyásolják a munkájukat. A Facebook háza táján például hatalmas földrengést okozott, amikor egy informatikai hírportál 2016 májusában olyan Facebook-moderátorok nyilatkozatait hozta le, akik nyíltan bevallották, hogy a konzervatív politikai véleményformálók gondolatainak és a jobboldali hírportálok posztjainak szándékosan csökkentették az organikus elérését, azaz tudatosan kevesebbszer szerepeltették a felhasználók hírfolyamában azokat.

Ilyen és ehhez hasonló botrányok miatt Mark Zuckerbergnek már többször is személyesen felelnie kellett az amerikai törvényhozás különböző szakbizottságaiban helyet foglaló képviselők és a szenátorok kényes kérdéseire. 2018 április 10-11-én például két teljes napon keresztül folyt a Facebook alapító-vezérigazgató kongresszusi meghallgatása, ahol finoman fogalmazva is cafatokra szedték a dollármilliárdos ifjú titánt. A Wired összeállítása szerint Zuckerberg 43 kérdésre például nem is tudott direkt válaszolni és csak annyit felelt: "ennek majd kollégáim utánanéznek". A több, mint másféléves kihallgatásdömping talán legikonikusabb 5 perce az volt, amikor Republikánus párt egyik prominens tagja, Ted Cruze texasi szenátor a konzervatív hangok elnémításával kapcsolatban kérdezősködött. Zuckerberg a politikusnak azt felelte, hogy

„pontosan megérti, hogy a politikai jobboldalnak azért vannak ilyesfajta aggályai, mert a nagy techcégek mind a Szilícium-völgyben találhatóak, ami történelmileg egy demokrata fellegvár. De a Facebook szabályzata kategorikusan tiltja, hogy a moderátorok személyes politikai preferenciái hatással legyenek arra, hogy mint cenzúráznak és, mint nem.”

(Ted Cruz texasi szenátor és Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója a kongresszusi meghallgatáson, via)

Ezzel párhuzamosan persze az amerikai baloldal, azaz a Demokrata párt sem maradéktalanul elégedett a Facebook szólásszabadság értelmezésével. Zuckerberg idén októberben ismét kongresszusi meghallgatáson járt az amerikai fővárosban a Facebook tervezett digitális kriptovalutája, a Libra miatt. A téma fő csapásirányától azonban néha eltértek a szakbizottsági tagok és a szólásszabadság kényes témájáról faggatták Zuckerberget. A szocialista elveket valló amerikai újbaloldal egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőasszony például azt kérdezte, hogy mekkora hazugságot kell fizetett politikai hirdetésben reklámozni ahhoz, hogy töröljék a posztot. (A képviselő ezzel arra reflektált, hogy a közelmúltban a Facebook engedélyezte Donald J. Trump amerikai elnöknek, hogy egy összevágott, féligazságokat tartalmazó videót fizetett hirdetésként reklámozzon az oldalán.) Zuckerberg erre azt felelte, hogy hazudni csúnya dolog, de nem az ő, vagy a Facebook feladata választókat elzárni attól a szomorú igazságtól, hogy egy demokratikus megválasztott politikai döntéshozó néhanapján hazudik.

A Facebook a jövőben ráadásul a mostaninál jóval nagyobb teret biztosít a Trump által posztolt videóhoz hasonló politikai demagógiának. A közösségi oldal ugyanis szeptemberben bejelentette, hogy a politikusok esetében engedékenyebbek lesznek a szólásszabadság gyakorlása tekintetében. A techcég ezt azzal indokolta, hogy nem az ő dolguk közbeavatkozni, amikor a politikusok megszólalnak, még akkor sem, ha az állítás igazságtartalma vitatható. A vállalat ezzel az intézkedésével szeretne szabad utat biztosítani a korlátok nélküli politikai vitához.  

Leléphet a Facebookról, akinek nem tetszik az oldal cenzúrázási gyakorlata

A rendelkezésre álló információkból és hírekből egészen egyszerűen lehetetlen megítélni, hogy a Facebook bármelyik politikai közösséggel szemben elfogult lenne-e. A politikai jobb és baloldal egyaránt sértetten, és a saját igazába vetett hitétől megrészegülten támadja a Facebookot a cég szólásszabadság értelmezése miatt - külföldön és itthon egyaránt. Mivel leggyakrabban gumiszabályokra hivatkozó emberek hozzák meg a cenzúrázásról szóló végső döntést, ezért biztosan lesznek szubjektív részlehajlások, amikor egy tartalom eltüntetéséről döntenek. A rendszer sose volt hibátlan, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Az átlagfelhasználó lényegében tehetetlen, és kénytelen a Facebook cenzúrázási gyakorlatát elviselnie, ha részesülni szeretne a közösségi oldal megszámlálhatatlan előnyéből. Aki viszont képtelen ezzel együtt élni, annak rengeteg olyan Facebookhoz hasonló közösségi oldalra van lehetősége regisztrálni, ahol a szólásszabadságot tágabban értelmezik, és akár olyan tartalmakat is közzé tehet, melyeket a Facebookon tilos lenne. A Bitchute, a MeWe, a Gab, vagy a Minds nevű oldalakon például bárki kidühöngheti magát, és a legalávalóbb tartalmakat is megoszthatja, ha épp ahhoz van kedve.