Március huszonharmadika óta már a második évad is elérhető a Netfilx kínálatában Drew Barrymore legújabb sikersorozatából. A Santa Clarita Diet nem akármilyen diétát mutat be, hanem egy teljes életmódváltást, hiszen a főszereplő, az ingatlanügynökként dolgozó kertvárosi anya titokzatos körülmények között élőhalottá változik. A család embereket öl, hogy kielégítse az egyre vérszomjasabb anya étvágyát, közben pedig próbálják megtartani a tökéletesség illúzióját. De konkrétan milyen konfliktust is von maga után a szereplők életében az, hogy az új életmódjuk ellenére normálisnak akarnak tűnni? A társadalomtudomány egy horror komédia megértésében is sokat segíthet. A bejegyzés spoilereket tartalmaz. 

Először is elevenítsük fel, milyen abszurditások történtek eddig Santa Claritában. Az első évadot azzal zártuk, hogy Sheila (Drew Barrymore), a zombivá változott anyuka az alagsorban várja megbilincselve, hogy egyre romló állapota gyógyírjaként a családja beszerezzen némi epét egy szerb nemzetiségű embertől… Az epét ugyan gyorsan megkaparintják, de a feszültség egyre nő: a férj, Joel (Timothy Olyphant) segítségével megpróbálják kideríteni, hogy miképp kapta el Sheila az élőhalott kórt, olyasmiken rágódnak, hogy melyik náci softball játékost gyilkolják le vacsorára, vagy mi legyen a garázsban tárolt levágott fejjel (Nathan Filion), aki mellesleg „él és virul”, mert zombivá változott, amikor Sheila elnyammogta a testét még az első évadban.

Nem meglepő tehát, hogy a szereplőknek mély és változatos konfliktusokkal kell szembenézniük a második évad során. Különböző szerepeik eltérő elvárásokat támasztanak velük szemben, ami feszültséget okoz bennük. Ezt a feszültséget pedig mindegyikőjük másképp oldja fel: például leharapják saját ujjukat, képen vágják egy diáktársukat egy tálcával, vagy szimplán azzal hitegetik magukat, hogy végül minden rendben lesz.

Mik is azok a szerepek?

A szociológia szerepnek nevezi a személy viselkedésére vonatkozó elvárások összességét. Ezek az elvárások pedig kiszámíthatóvá teszik számunkra a többiek tetteit. Mintha csak különböző forgatókönyvek szerint cselekednénk a munkahelyen, az iskolában, az orvosnál és így tovább. Egy ember élete során számtalan különböző szerepet felvesz. Vannak olyan, úgynevezett pervazív szerepek, amelyek minden szituációban elkísérik a személyt, és az összes szerepének viselkedésére hatnak. Ilyenek például a nemi és generációs szerepek: nő vagyok, felnőttként is a szüleim gyereke maradok.

A foglalkozási szerepek a szervezetekben elfoglalt pozíciók szerint alakulnak. Egyes esetekben a foglalkozási szerepek hivatásokká válnak (pl. pap, orvos, tanító), és pervazív jelleget öltenek. A helyzet nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a szerepeink konfliktusba kerülhetnek egymással. Erre most a népszerű horror komédia kisarkított helyzetein és konfliktusain keresztül mutatunk példákat - a helyzetelemzések végén az is kiderül majd, hogy a sorozatban felvázolt abszurditások milyen hétköznapi problémákra mutatnak rá. 

1. Zombi és ingatlanügynök

A kedves és barátságos kertvárosi családanya élete a feje tetejére áll, amikor egy nap látványosan rosszul lesz abban a házban, amit éppen ingatlanosként mutat be potenciális vevőknek. Kiderül, hogy nem egyszerű ételmérgezésről van szó: a kellemetlen epizód a nő új, pulzus nélküli életének kezdetét jelöli. Sheila élőhalottként energikussá, szókimondóvá és vagánnyá válik. A szomszédoknak rögtön feltűnik a változás, de nekik még be tudja magyarázni a „húsevő diéta” jótékony hatását.

Lekezelő főnöke beszólásait azonban már nehezen nyeli le: az új erős és határozott zombi Sheila egyéniségéhez már nem illik az arrogáns főnöknek való behódolás. Főszereplőnk annyira keményen küzd a személye és a foglalkozásából adódó szerepe közötti konfliktusban, hogy gyötrődésében leharapja az egyik ujját. Persze Sheila ujja könnyen rendbe hozható azzal, hogy sebtapasszal bekötözik, és pár napig kerüli a vízzel való érintkezést, de a morbid tettet kiváltó feszültség kezelése már nem ennyire egyszerű, sem a sorozatban, sem a valóságban. A mindennapi életben is súlyos problémát okoz az, ha egy alapvetően csendes és visszahúzódó embertől a munkája egy életen át határozott fellépést kíván az ügyfelek előtt, nem beszélve arról, hogy eközben felülről folyamatos megaláztatások érik. 

2. Szerető férj és pragmatikus védelmező

Bármennyire is komikus, amit a Santa Claritában látunk, a szereplők számára ez lesz a napi realitás: Sheila párja, Joel felfogja, hogy újdonsült élőhalott feleségét el kell zárnia a külvilágtól, ha nem akarnak mindannyian börtönbe kerülni, hiszen, hogy a nőt védje, ő is a kezdetektől fogva részt vesz a bűnnyomok eltüntetésében. A második évad elején Sheila megbilincselve várja az alagsorban végzetét, de a szerb epéből készült gyógymódnak köszönhetően megállítják a további állapotromlást. Joel azonban így is félti Sheilát, akivel eközben már az alagsor kicsinosítását tervezik, hogy az hosszú távon is kényelmes lakhelyként szolgáljon a zombinak. A szigor Joelnál egészen addig tart, amíg lefekvésnél hiányozni kezd neki a felesége. Ugyan férj szerepe azt is megkívánja tőle, hogy megvédje családját a lehetséges rettenetes következményektől, de nem bírja ki, hogy élete élőhalott szerelmét a még kicsinosítatlan alagsorban hagyja. Az egyéni és a közösségi érdek a valóságban is számtalan esetben konfliktusba kerülhet: mi az első, jó családtagnak, vagy decens állampolgárnak lenni? A válasz erre a kérdésre igencsak habitus és szocializáció függő lehet. Ráadásul ott van az a kérdés is, hogy a saját vágyainknak a különböző megfelelési kényszerektől függetlenül mennyire engedünk utat.  

3. Gimis diák és egy élőhalott gyereke

Sheila és Joel lánya, Abby sem marad ki az élőhalott akciókból. Bármennyire is próbálják a szülők megóvni a lányt, és arra ösztönözni, hogy koncentráljon gimis tanulmányaira, Abby előszeretettel veti bele magát veszélyes szituációkba. A szülei tudják, hogy elkötelezett ökoharcosként robbantásokat tervez, valamint kockázatos epe szerzési projektbe keveredik, hogy anyján segítsen, azt mégis elvárják tőle, hogy a suliban normálisan viselkedjen, és fogja vissza újdonsült lázadó természetét. Abbynek tehát egyszerre többféle szerepben kell helyt állnia (tanuló, anyját minden áron védelmező lány), amelynek viselkedésbeli elvárásai nem férnek meg egymással. Otthon extrém mértékű agresszió nyomaival szembesül - például megtalálja a feldarabolt softball játékos maradványait a hűtőben -, ennek hatására többek között arcon csapja diáktársát egy tálcával. Az ürügy persze teljesen más (a srác nem a legmegfelelőbben viselkedett a volt barátnőjével), csakúgy, mint a való életben: ha elvárják tőlünk a feszültség elfojtását, szerepet kell játszanunk, előfordulhat, hogy az elnyomott érzések valamilyen más esemény kapcsán, nem várt intenzitással törnek elő. 

Mi a tanulság?

A Santa Clarita Diet kisarkított alaphelyzettel ugyan, de tökéletesen rámutat arra, hogy mennyire általános reakció a valóságban is az, hogy eget rengető problémák esetén sem esünk ki a szerepeinkből. A szereplők körül hiába változik meg gyökeresen és megmagyarázhatatlanul minden, energiáik jelentős részét arra fordítják, hogy helytálljanak a munkahelyükön, vagy éppen az iskolában tegyenek úgy, mintha mi sem történt volna. Szerepelnek. Szó szerint. 

Egy szó, mint száz, Santa Claritában nem könnyű az élet. Különböző szerepeinknek amúgy sem egyszerű megfelelnünk, de még durvábbá válik a helyzet, ha szerettünk zombivá válik.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

Költészet: megmagyarázhatatlan varázslat, megfejthetetlen titok. Gondolatok és érzelmek tartósítószere, az örökkévalóság eszköze. Annak idején valahogy így tanították: “A líra ézelmeket fejez ki, művei verses formában íródnak”. Na de ki olvas ma manapság költeményeket? Ki vesz a kezébe verseskötetet? Ha a rég letűnt korok nagy lírikusaira gondolunk, úgy érezhetjük: a versek ideje lejárt. Hol vannak már a hős költők, a váteszi szerepkör, a poéták kultusza? Pedig a költészet igenis élő műfaj, sőt: talán jobban az életünk része, mint valaha. Csak éppen lehet, hogy nem könyvek vagy újságok lapjain, hanem Youtube-videókon és a közösségi oldalakon keresztül szivárognak be a rímek a mindennapjainkba.

„Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?”
                         (József Attila)

Versünnep – minden téren

Ha máskor nem is, van egy nap az évben, amikor lépten-nyomon versekbe botlunk: április 11-e, a Magyar Költészet Napja. És nem csak az interneten. Habár ilyenkor szívesen tesznek ki az emberek (akár saját) szerzeményeket a facebook-üzenőfalukra, Instagram oldalukra, már nem csak a virtuális tér sajátja a költészet napi-versözön: 2013 óta él a Gittegylet által életre hívott kezdeményezés, a Posztolj verset az utcára!, mely kiterjesztette a költészet szeretetét a mindennapi környezetünkre is. Lámpaoszloptól a lépcsőig, járdától a villamosig, évről évre egyre többen árasztják el a lakóhelyüket kedvenc műveikkel. A “költészeti gerillaakció” mára szó szerint is világraszóló lett: az elmúlt 5 évben a világ több mint 20 országában élő magyarok posztoltak verset az utcára. A szervezők szerint a költészetnek ez a rendhagyó ünneplése összeköti az embereket, és segít. hogy kicsit megálljunk rohanó világunkban. Az egyik főszervező szerint:

 "Azzal, ahogy készülnek rá az emberek (köteteket forgatnak, keresgélnek, verseket olvasnak) és azzal, hogy maguk is felfedezik az utcán vagy az interneten a mások által posztolt verseket - előfordul, hogy először hallanak egy-egy szerzőről - az ünneplés személyessé és egyben valódi közösségi élménnyé válik.” 

Ám a facebookon is akadt már példa költészettel kapcsolatos megmozdulásra a személyes rím-megosztások mellett. A közösségi oldalakon terjedő kihívások (amik gyakorlatilag az egykori kéretlen láncemail-ek utódai) bizonyára senki számára nem ismeretlenek: ezek között vannak kevésbé értelmes, de előremutató ötletek is, és a költészet népszerűsítése érdekében életre hívott törekvések mindenképpen az utóbbi kategóriába tartoznak. Ezek közül a legismertebb valószínűleg az a 2014-es “kulturális miniforradalom” volt, melyet Szabó Balázs irodalmár indított el a facebookon.

 “Azt akartam, hogy az emberekben realizálódjon, hogy a magyar vers mekkora csoda. Nem feltétlenül az a célom, hogy hónapokon keresztül tomboljon a Facebookon a "11 vers". De ha van néhány ember, aki emiatt előveszi Vörösmartyt vagy Kosztolányit, már megérte az egész.” [forrás]

Szlovákiában már egyetemista volt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve szakot váltott és átköltözött Budapestre. Kutatott, világot látott, egyre jobban elmélyült az új technológiák világában, majd összerakta az ország első Data Science képzését, mely nem az informatikusoknak szól. Sebényová Gabriela termékfejlesztési- és marketingmenedzser azóta is a jövő szakmáihoz épít oktatási programokat - de mik is ezek? Olvass tovább.

A Data Science (=adattudomány) világszerte felkapott szakmának számít: többféle tudományterület ér benne össze, ide tartozik a matematika, statisztika, programozás, adatvizualizáció, kommunikáció, sőt konfliktuskezelés, projektmenedzsment és vezetéselmélet is. Az adatok és a modern technológiák nyelvét beszélő specialisták a következő évek legkeresettebb szakemberei közé tartoznak: azok előtt, akik elsajátítják ezeket az ismereteket, szinte biztosan új perspektívák nyílnak majd meg. Sokan azonban úgy érzik, hogy a Data Science közelébe sem kerülhetnek: nem bíznak magukban, nem mernek belevágni a tanulásba – ezt már Sebényová Gabriela meséli, aki 2014-ben a KÜRT Akadémia marketing- és termékfejlesztési menedzsereként kezdett el hidat építeni az adattudomány és a terület iránt érdeklődők között.

Data Science Meetup, 2018

„Korábban csak a technológiai szakemberek számára volt Data Science oktatás Magyarországon, de mi belegondoltunk abba, hogy mi van akkor, ha valaki úgy szeretne ezzel foglalkozni, hogy nem végzett műszaki képzést. Elsősorban az üzleti oldal képviselőit szólítjuk meg, hiszen például egy marketing szakember tudását hatékonyan ki lehet egészíteni az adattudománnyal. A képzés hatására egyre többen érzik úgy, hogy nyugodtan megmártózhatnának a témában, és belevághatnak a modern technológiák használatába. Rálátást kapnak arra, hogy mennyi döntést hoznak meg intuícióból az adatok helyett, és ha ezen változtatnak, azzal izgalmasabbá és kreatívabbá tehetnék a szakmájukat, és ezzel a cégük működése is hatékonyabbá válna. Segítünk megtenni az első lépést.” – fejti ki Gabi, aki küldetésének érzi, hogy sokkal kevesebben féljenek az IT használatától. Úgy tűnik, jó úton jár célja megvalósításához: az általa felépített képzés évről évre hatalmas túljelentkezéssel indul. Ő maga egyébként az élő példa arra, hogy ezen a területen nem csak informatikus diplomával lehet érvényesülni: az alap és a mesterképzést is kommunikáció- és médiatudomány szakon végezte el. Hogyan került innen az IT és üzleti képzések fejlesztésébe?

Szlovákia, Budapest, Lisszabon

Egy random impulzus hatására adta be a jelentkezését erre a szakra: 2006-ban Budapesten járt egy barátnőjével, aki a kezébe adott egy corvinusos bögrét azzal, hogy jó lenne neki ez az egyetem, ki kellene próbálnia magát. Gabi korábban nem gondolkodott abban, hogy átköltözik Magyarországra: Szlovákiában élt, ott járt iskolába, és amikor ez a jelenet lejátszódott, már a Selye János Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatója volt.

A város- és szakváltással nem állt meg a változás: bekerült a Rajk László Szakkollégiumba. “Öt éven keresztül 100 közgazdásszal éltem együtt, ez sok mindent elültetett bennem. Itt szerettem meg a kutatást is: ráéreztem arra, hogy milyen elmélyülten, fókuszáltan foglalkozni egy-egy problémával, hetekig, hónapokig – számomra ez egy érdekfeszítő folyamat, többnek érzem magam a végén. Merek feltenni olyan kérdéseket is, melyek elsőre butának tűnhetnek, és nem elégszem meg a sablonos válaszokkal – így jutok el a mélyebb megoldásokig.” Bár hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott migrációs, adatvédelmi és vállalkozásokkal kapcsolatos témákkal is, a hangsúly 2013 óta az informatikán, versenyképességen és a diszruptív technológiákon van.

A mesterképzés vége felé szeretett volna jobban elmélyülni a társadalomtudományokban, így került Lisszabonba, ahol fél évet töltött Erasmus ösztöndíjjal. Miután hazajött, egy logelemző eszközt fejlesztő cégnél lett marketinges, stratégiai és operatív feladatokat látott el. „A digitális környezetben bármilyen tevékenység (például egy tranzakció) log formájában rögzül. Ezeket a gépi adatokat, logokat gyakran nem gyűjtik és elemzik a cégek, pedig hasznos lenne a folyamataik hatékonyabbá tételéhez, automatizációjához, sőt védelméhez. Egy logelemző szoftvert vezettünk be a nemzetközi piacra, ehhez el kellett mélyülnöm az adattudomány fogalmaiban: utánajártam, hogy mi a big data, amiről annyit hallani, hogyan lehetne ezt vállalatok számára értékes információvá gyúrni, milyen szereplők és milyen eszközök vannak a piacon. Egy évet töltöttem itt, aztán megkeresett a KÜRT Akadémia akkori intézményvezetője, hogy az alapján, amit már értek ebből a területből, meg is csinálhatnék egy Data Science képzést náluk.”

Data Science Nyílt nap, 2016

Gólt rúgni nehezített pályán is

Gabriela mindig új kihívásokat keres: rendezvényeket szervez, kommunikációs kampányok stratégiai tervezésében és megvalósításában vesz részt, vállalati programok és szervezetfejlesztési projektek menedzsmentjében működik közre. Az elmélyülés és a pörgés egyszerre vannak jelen a mindennapjaiban. „Sokat profitálok abból, amit az egyetemi kutatásaimon keresztül megtanultam: a marketingnek fontos része a tartalom-, és versenytárselemzés, egy új oktatási termék fejlesztése pedig kifejezetten a tudományos kutatás eszközeire épít. Egy hipotézist fogalmazunk meg, megvizsgáljuk a validitását – például úgy, hogy interjúkat készítünk az ügyfelekkel – majd a tanulságok alapján fokozatosan építjük a koncepciót. A munkám sokszor az, hogy a különböző nézőpontokat értékeljem, szűrjem és egyszerűsítsem az információt, kiválogassam közülük azt, amire építeni lehet. Ez ugyanúgy kommunikációs feladat, mint eladni azt a terméket, amit a kutatási folyamat során kifejlesztettünk. Komolyan veszem, hogy képzéseinkkel valódi értéket adjunk át az ügyfeleknek.  Logikai koherenciára törekszem, legyen szó egy szervezetfejlesztési program árajánlatáról, egy komplex képzésről, vagy csak egy landing page megírásáról.”

Data Science Nyílt nap, 2015

A felnőttképzés témáiban is új, eddig kevésbé bejáratott fogalmakat próbál bevezetni – ebben nem kevés kihívás van. A Data Science kifejezés már sokaknak ismerősen cseng, de kevésbé elfogadott technológiák és módszerek lényegét átadni az embereknek nehezebb feladvány. Különösen akkor, ha valami ellen felháborodás van. “A blockchain alapú rendszerekben sokan csalódtak, elkönyvelték spekulatív technológiának. Valójában nem a valutaspekuláció miatt érdekes ez a technológia, hanem azért, mert egyedülálló szolgáltatásokat lehet rá építeni, az információbiztonság szempontjából nagy változásokat hozhat. Ez most egy nehéz pálya. Az IoT-val kapcsolatban pedig azt kell megértetni az emberekkel, hogy nem csak a viselhető okos eszközöket jelenti: egész gyárak működését, értékteremtési folyamatokat lehet vele optimalizálni. Ez ráadásul nemzetgazdasági kérdés is. A magyar gazdaság versenyképessége nem azért marad el, mert képzetlenek az emberek (bár bőven van mit fejleszteni az oktatáson). Ebben komoly tényező az infrastruktúra fejletlensége, ami miatt az emberek termelékenysége relatíve alacsonyabb.”

NET-WORKS Oklevélátadó, 2017

Technológia: veszély, vagy lehetőség?

A folyamatos tanulás nem csak munkája, hanem élete és szabadideje egyik fontos alkotóeleme is. Minden évben listát készít azokról a dolgokról, amiket véghez szeretne vinni. “Tavaly például a spanyol tanulást és a sportot írtam fel, idén jó lenne megtanulni snowboardozni. Szabadidőmben olvasni is nagyon szeretek, évente nagyjából 10-12 könyvet olvasok el, ebben mondjuk a sok BKV-zás is segít. Szakkönyveket angolul, szépirodalmat inkább magyarul olvasok.” 2017-ben Milánóban a Singularity University Summit keretein belül a diszruptív technológiákról és a globális társadalomra gyakorolt hatásáról hallgatott előadásokat, de inspirálóan hatnak rá a technológiai szakemberekkel folytatott beszélgetések, együtt gondolkodások is. „Átmeneti időszakban van a világ, ahol rengeteg dogmát fog felrúgni a technológia: gondoljunk bele abba, hogy a munkavégzésben és a szabadidő eltöltésében is mekkora szerepe van a digitális eszközöknek. Vannak, akik a változásban főleg veszélyt látnak, de annyival több benne a lehetőség! Akkor viszont miért ne tanuljuk meg jól használni ezeket az eszközöket?”

Ujjlenyomat, DNS, beszédhang, kézírás. Csak néhány példa az emberek egyedi tulajdonságaiból, amelyeket nap mint nap használnak bűnügyek megoldására. De mi történik, ha bizonyítékként csak egy nyomok nélküli, géppel írt levelet találnak a nyomozók? Vajon kideríthető valami a szerzőjéről? A válasz igen: ezzel a területtel foglalkozik a bűnügyi nyelvészet, ami már több alkalommal segített rács mögé juttatni az elkövetőket.

„A Béla meg a Kati merre van?” - nyilván sok embernek eszébe jut erről a mondatról az a ronda, már-már máglyára való pesti szokás, hogy valaki névelőt tesz a személynevek elé. Bár a dologban van némi igazság, könnyen tévedhet, aki ilyen elhamarkodott kijelentést tesz, mert ez a nyelvi rutin sok vidéki közösségben is használatos. Ugyan ezt én csak a példa kedvéért írtam, a szemfüleseknek feltűnhetett valami más is: az első mondatban nem budapesti, hanem pesti szokás szerepel. Ezek alapján nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a fővárosban nőttem fel.

További  jellegzetességek a saját nyelvhasználatomról: ha én ”ésszerű döntésre szeretnék jutni a konkurenciával” (a ma használatos észszerű és a régen használatos konkurrencia helyett), akkor már az is sejthető, hogy valamikor 1984 és 2015 között jártam iskolába és tanultam meg (többé-kevésbé) helyesen írni. Mindezekhez még hozzátehetem azt is, hogy ma este enni fogok egy flutát, így a krumpliból és lisztből készült finomság elnevezéséből már az is kikövetkeztethető, hogy sváb felmenőkkel is rendelkezem. De egy ismerősömnek az általam gyakran használt ajvé és kóser szavak miatt fél évig meggyőződése volt, hogy zsidó vagyok - ebben tévedett, viszont ezeket a szavakat egy az életemet is meghatározó, olyan gyerekkori barátomtól tanultam, aki valóban zsidó származású. Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy ez a bejegyzés egy vonaton ülve született, és közben jött a klajzi – ahogy a velem utazó anyukám fogalmazott – ellenőrizni a jegyeket. Mint megtudtam, ezt a szót ő még úttörővasutas korában tanulta.

Beszédünk és írásmódunk képes elárulni, hogy hol nőttünk fel, mikor jártunk iskolába, miket hallottunk a szüleinktől, milyen közösségekben fordultunk meg, miket olvastunk, milyen műsorokat néztünk a tévében, és egy sor más jellegzetességet. Bár ez már önmagában is érdekes, az adott személyre jellemző nyelvhasználat - vagyis az idiolektus - ráadásul úgy működik, akár egy nyelvi ujjlenyomat és már számtalan esetben segített az igazság kiderítésében.

 „You can’t eat your cake and have it, too.”

1978. május 25-én az Illinois állambeli Northwestern Egyetem egyik rendőrét megsebesítette egy levélbomba, ami az első támadása volt egy 17 évig tevékenykedő terroristának, a Unabomber-nek. A terrorista elsősorban egyetemeknek és reptereknek küldött levélbombákat (innen az elnevezés: UNiversity and Airport BOMBer), amelyek az elfogásáig összesen 3 ember halálát okozták és másik 23-at megsebesítettek.

A később Ted Kaczynski néven azonosított személy célja az volt, hogy felkeltse a figyelmet a technológia fékezhetetlen uralmára, ami véleménye szerint észrevétlenül kezdte el korlátozni az emberek szabadságát. Elképzeléseinek levelekben adott hangot, amelyek alapján az FBI nyomozói megpróbálták elkészíteni a Unabomber profilját, sokáig teljesen sikertelenül, így személye több évtizedig rejtve maradhatott. Ironikus módon vesztét a tanait leíró, általa főművének tekintett manifesztuma, Az ipari társadalom és jövője okozta, amit kérésének megfelelően 1995-ben jelentetett meg a The Washington Post. Az írás alapján nemcsak sikerült a körözött személy helyes profilját felállítani (50-55 év közötti, fehér bőrű férfi, aki Chicago környékén nőtt fel vagy járt iskolába, fiatalként a Chicago Tribune-t olvasta és doktori fokozatát 1967-1972 között szerezte), de az írás stílusát felismerte Ted Kaczynski testvére is, aki az FBI kérésére több levelet is átadott a bátyjától.

Ted Kaczynski, a Unabomber

A nyelvészek a levelek és a manifesztum összehasonlításai során 160 azonosító jegyet találtak. A tartalmi hasonlóságok mellett megjelentek jellegzetes kifejezések (pl. „Big Government”- ford. „mindenható kormány”) és furcsa betűzések is pl. „wilfully” a willfully helyett. Egy további árulkodó jel volt a „You can’t eat your cake and have it, too.” mondat (ford. nem lehetséges, hogy egyszerre legyen egy tortád, és hogy meg is ettél egy tortát), ami a magyar megfelelője a „Nem lehet, hogy egyszerre a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon" szólásnak. De miért volt ez ennyire érdekes? A mondatot az angol fordított sorrendben használja: "You can’t have your cake and eat it, too", ami sokak szerint logikátlan, hiszen elképzelhető, hogy valakinek van egy tortája, amit aztán pár nappal később megeszik. Ted Kaczynski azonban édesanyjától az 1546-ban született, majd feledésbe merült, logikailag helyes sorrendet tanulta el. Az 1996-ban kiadott letartóztatási parancs volt az első komoly eset, amikor a nyelvészet egy bűnöző elfogását segítette.

A Netflix 2017-ben egy sorozatot is útjára indított Manhunt címmel, amiben – a legtöbb eseményt hitelesen ábrázolták, de – erre a mondatra sokkal nagyobb hangsúlyt fektetettek, mint az a valóságban történt. Viszont tény, hogy a vádiratban ez a szólás is a nyelvi azonosságok listáját bővítette. 

Bűnbakként feláldozva

Nem az Unabomber esete az első, ahol a bűnügyi nyelvészet jelentette a megoldás kulcsát. 1952-ban mindössze három napnyi tárgyalás után a 19 éves, szellemileg súlyosan sérült Derek Bentley-t halálra ítélték egy rendőrgyilkosság elkövetéséért, majd néhány hónappal később felakasztották. Az eset hatalmas port kavart és az egyik legviszontagságosabb ügyként tartják számon Anglia-szerte. Valójában ugyanis a gyilkosságot Derek társa, a 16 éves Christopher Craig követte el, akit fiatal kora miatt nem lehetett halálra ítélni, így Bentley-t tették bűnbakká. Az eset milliók számára kérdőjelezte meg a halálbüntetés intézményét, és a több évtizedig tartó tiltakozás után Bentley 1993-ban posztumusz kegyelmet kapott, 1998-ban pedig az ügy újratárgyalását követően ártatlannak nyilvánították.

Derek Bentley

Az újratárgyalásnál nagy szerepet kapott az igazságügyi nyelvészeti elemzés is. A Bentley beismerő vallomásából készült jegyzőkönyvben ugyanis sikerült bizonyos mintákat azonosítani pl. a then szó gyakoriságát, illetve annak furcsa használatát (az „I then” a then I helyett). A dokumentumot összehasonlítva Bentley bíróságon tett vallomásával kiderült, hogy ezek alkalmazása nem az elítéltre, hanem a hangfelvételt írásba átültető rendőr szóhasználatára volt jellemző, aki nagyban módosította ezzel a beismerő vallomást.

Christopher Craig

Helyesírási hibák, tipikus kifejezések

Sydneyben az 1980-as évek elején egy férfi bejelentette felesége eltűnését. A férj kezdetben még egy hat oldalas levelet adott át a rendőrségnek, amelyben úgy tűnt, az asszony egy másik férfivel kezdett új életet, hátrahagyva gyermekeit is. Mivel a rendőrség a kutatások során nem találta meg a nőt, a nyomozók gyanakodni kezdtek, így ez a levél vált az egyik legfontosabb bizonyítékká. A levelet azonban írógéppel írták, így nem lehetett a szokásos grafológiai vizsgálatnak alávetni, helyette egy igazságügyi nyelvész segítségét kérték. A szakértő összehasonlította egymással az elköszönő levelet és a házaspár korábbi írásait. Az elemzés végül több jellegzetességet is azonosított a szövegekben, amelyek közé tartoztak a gyakori helyesírási hibák (pl. "carring" a helyes carrying helyett, "treat" a threat helyett), a személynevek olykor hiányzó nagy kezdőbetűi (pl. „pam”), illetve 37 alkalommal az angol múlt idő ragozásában használt -ed elhagyása is. Ezek a hibák nem voltak jellemzőek a feleség korábbi üzeneteire, ellenben a férjéire annál inkább. A férfit végül felesége meggyilkolásának vádjával letartóztatták.

Julie Turner 2005 júliusában leugrott a boltba vásárolni, ám miután már az éjfelet is elütötte az óra, és ő még mindig nem tért haza, partnere, Darren Akers aggódni kezdett. A férfi két nappal később kapott egy üzenetet, melyben ez állt: „Stopping at jills, back later need to sort my head out.” (ford. Megálltam jill-éknél (sic!), ki kell szellőztetnem a fejemet.) A férfi gyanakodni kezdett, hiszen sem Jill-t nem ismert párja baráti köréből, sem a szöveges üzenetek küldése nem volt jellemző a nőre. Nem sokkal később újabb üzenet érkezett: „Tell kids not to worry. sorting my life out. be in touch to get some things.” (ford. Mondd meg a gyerekeknek, hogy ne aggódjanak. rendeznem kell az életemet. maradjunk kapcsolatban, ha valami kell.), ami szintén különös volt, mert párja mindig nagy gondját viselte gyermekeinek. A rendőrség a nő korábbi szeretőjére, Howard Simmerson-ra kezdett gyanakodni, akitől leveleket és szöveges üzeneteket gyűjtöttek be, amelyekben saját maga és Julie Turner meggyilkolásával fenyegetőzött. Egy nyelvész társaságában kihallgatásra vitték, ahol a gyanúsított olyan frázisokat használt, mint a „sorted her life out” vagy „head sorted out”. A nyelvészeti szakember – saját bevallása szerint – majd kiugrott a bőréből, amikor ezeket meghallotta és egy gyakorisági elemzés segítségével sikerült kiderítenie, hogy ezek a kifejezések jóval ritkábbak az átlagnál, az előbbi mindössze 1:100 000 000 gyakorisággal fordul elő a hétköznapi beszédben. Miután a gyanúsítottat szembesítették a tényekkel, beismerő vallomást tett, majd a nő testének megtalálása után, gyilkosság vádjában bűnösnek találták.

Még ugyanebben az évben hasonló eset történt, amikor a 19 éves Jenny Nicholl eltűnt, meggyilkolásával pedig korábbi szeretőjét, a 45 éves családapát, David Hodgson-t vádolták. A férfi kihallgatása után a lány telefonjáról néhány üzenetet írtak, amelyek miatt úgy tűnt, a lány életben van, ám a lány a kutatások ellenére sem került elő. A férfit perbe fogták, a számtalan bizonyíték között pedig egy nyelvészt is felkértek, hogy vizsgálja meg a lány telefonjáról írt üzeneteket. Ezekben feltűnő volt a lány szokásos „my” és „myself” kifejezése helyett a férfi yorkshire-i dialektusára jellemző „me” „meself” szavak használata, aminek segítségével 2009-ben Hodgson-t bűnösnek találták gyilkosság vádjában.

Magyarország még gyerekcipőben

A nemzetközi elismertséghez képest, bár Magyarországon is vannak igazságügyi nyelvészek, számuk alig egy tucat. Ránki Sára, aki nyelvi profilozással foglalkozik a Központi Nyomozó Főügyészségen, egyik interjújában több esetről is beszélt, amelyek közül az egyikben az interneten használt nicknevek gazdáit kellett azonosítani. Az ügyben valaki több levelet is írt, különböző aláírásokkal, amelyek egybevetése után kiderült, hogy a szignók egy filmhős nevét adják ki. A nyomozók megnézték a filmet, majd összevetették a főhős életútját a gyanúsítottak listájával. A harminc lehetséges elkövető közül csak egy volt, aki hasonlított a filmbeli karakterre. Ez a példa is jól mutatja azt, ami a szakértő szerint is igaz: az emberek nem tudják megállni, hogy az interneten használt álneveikben ne legyen legalább egy-egy évszám, egy szótag vagy egy betű, ami ne utalna közvetlenül a nevükre vagy foglalkozásukra. „A szöveg árulkodó. Elárulja szerzője nemét, korát, akár a foglalkozását is. Megtudható belőle, hogy diktálták, vagy az írója találta ki. Nem a kéz ír, hanem az agy.”

Képek: innen, innen, innen, innen

Nálad mit dob fel a YouTube a ’90-es évek kulcsszóra? A Spice Girls számait, a Jurassic Park első jeleneteit, a Cartoon Network ikonikus figuráit, vagy a nagyi kedvenc brazil szappanoperáit? 2010-es évek közepe óta újra reneszánszát élik a 90-es évek elfeledett kedvencei: utánajártunk, hogy a sorozatok, klipek, bulik, és a divat hogyan idézik meg ezt a korszakot. 

Az Y generáció tagjai elképzelhető, hogy nosztalgikus mosollyal az arcukon emlékeznek vissza a kazettás magnóra, amiből bömbölt az I Want it That Way, és az első számítógépükre, amit az egész család együtt használt. Azonban, ha fel akarják idézni a kilencvenes évek ikonikus stílusát, nem feltétlenül kell messzire menniük: 2010-es évek közepe óta újra divatba jött ez a korszak, mely a kulturális iparágakban, a ruhák, kiegészítők, és az applikációk világában is visszaköszön. 

Rendszerváltás: eljött az aranyélet?

Az Aranyélet című, HBO által gyártott magyar sorozat 2. évadának flashback jelenetei a kilencvenes évek Magyarországát idézik meg a képernyőn, amikor is a jobb élet reményében Európa középső és keleti része nyitni kezdett a nyugati világ felé. Az epizódok jól rávilágítanak arra, hogy a ma már nehezen értelmezhető frizurák és ruhaköltemények, olcsó benzin árak, útszéli presszók és diszkók világában volt egy réteg, mely szilárdan hitt abban, hogy most minden sikerülhet. Egy percig sem marad titok, hogy sokan nem csak merészen kockáztattak azért, hogy ez így is történjen, hanem a kisebb-nagyobb törvénysértésektől sem riadtak vissza. Az újdonsült vállalkozók között kemény verseny zajlott a piacon maradásért, a vaskezű hatalom iránymutatásai és a biztos munkahelyek a múlté lettek. Úgy tűnik, hogy az új rendszer rá is nehezedett az emberek fejére, ám mégis volt valami varázsa a korszaknak. 

Majka szerint anno „Mindenki táncolt”

Majoros Péter, ismert művésznevén Majka tavaly októberben páratlanul összefoglalta Mindenki táncol /90’/ című számában, hogy miről is szóltak a 90-es évek: melírozott haj, breakdance, videódiszkó, magnóból ordító zene, óriás karika fülbevalók, platform talpú cipők. A dal videóklipjében ezt hangulatot tovább erősítette az enyhén elmosódott, szemcsés, foltos filteren keresztül. 

A '90-es évek rongyrázó világához külföldi zenészek is visszanyúlnak: a többszörös Grammy-díjas Bruno Mars, és az albán származású, angol énekesnő, Dua Lipa is előszeretettel "öregítik" klipjeiket. 

Itt például Bruno Mars Cardi B rappernővel karöltve  reprezentálja zseniálisan a korszakra jellemző bohóságot:

Ha a 2010-es évektől kezdve szétnézünk a fast fashion márkák kollekciói között, azt látjuk, hogy újra előkerültek a kilencvenes évek alap darabjai - amikhez hasonlóakat talán a szüleink generációjának régi fotóin láthatunk. Egy-egy korstílus legerősebben talán a divatban tud visszaköszönni: a ruhagyártók időről időre visszanyúlnak a lecsengett trendekhez, többek között azért, mert az egyszer már bevált, sikeres dolgokat egyszerűbb új köntösbe csomagolva feleleveníteni, mint teljesen idegen dolgokat bevezetni a piacra. A nagy divatházak retró hullámait a világsztárok mellett a véleményvezérek, influencerek is sikerrel erősítik: napjaink divat ikonjait (Kim Kardashian, Rihanna, Selena Gomez) megannyiszor láthatjuk hasonló szettekben, mint a 90-es évek divatdiktátorait és szépségideáljait. 

Kim Kardashian idei outfitje ordítóan hasonlít arra a szettre, melyet Britney Spears 1999-es Baby One More Time című klippjében viselt

Selena Gomez 2017-ben, a jellegzetes oversized kabátban és színeslencsés körszemüvegben

Angelina Jolie 1994-ben, a cipője manapság abszolút kötelező darabbá vált

Ismét dübörög a ház

A '90-es évek zenei stílusára egyre több tematikus bulit is felépítenek, például ezt a vonalat fogta meg a Wannabe Budapest rendezvénysorozata: „100% glam a 90-es évekből! Pop, csillám és szabadság. Egy új fülbemarkoló románc a régi szerelem emlékére”. Teltházas bulikat csinál a Necc Party DJ formációja, akik többek között szintén ebből az időszakból merítik zenei stílusukat. 

Az eseményeket elsősorban online hirdetik, a közönséget az ikonikus videóklippek felvonultatásával és az egykori hírességek képeinek posztolásával hozzák hangulatba: ilyen például a Spice Girls, Take That, Backstreet Boys, ’N SYNC formációk, magyar viszonylatban pedig a Soho Party, Happy Gang, Emergency House. A teljes átszellemülést a dress code is segíti: ajánlott a kor szelleméhez öltözni. 

Virtuális retró

Nem csak a való életben, hanem a Snapchaten is retróba öltöztetheted magad: a milliók által használt applikációban visszaköszönnek a 90-es évek trendjei: számos filterben kör alakú szemüveget, fejkendőt, strasszköves sminket tehet az arcára az, aki szeretne. 

Még valami, ami nagyon ’90-es évek: a GIF-ek, melyek nagyjából ekkoriban kezdték el megörvendeztetni a világot - a kisebb, tömörített, gyorsan váltakozó képek színesebbé tették az online honlapok felületeit. A mai online kommunikáció egyik alap programját 1999-ben vezette be a Microsoft, ami nem más mint a Windows Live Messenger, közismertebb becenevén MSN, mely versenytársát (America Online Instant Messenger) lenyomva maradt fenn és alakult át. Eleinte csupán az azonnali online üzenetküldésre volt lehetőség, később már fényképeket, videókat és egyéb fájlokat is megoszthattak egymással a felhasználók, akik felvették egymást „emesenre”. A GIF-ek innen sem maradtak el, ma pedig már a Messenger mellett a 24 órán keresztül látható Instastory-nkat is feldobhatjuk ezekkel.

 Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, 

A vásárlókért folytatott harcban sosem a műsorokat félbeszakító reklám volt a vállalatok egyetlen fegyvere: a nagy márkák szinte már egy évszázada helyezik el termékeiket a rádiókban, filmekben és egy jó ideje a sorozatokban is. A nézők adásidőn belüli befolyásolására a klasszikus termékelhelyezés mellett mára új módszerek születtek. De hogyan jutottunk el odáig, hogy egy fogyasztási cikkeket forgalmazó óriásvállalat hív párbeszédre bennünket a színesbőrűek helyzetéről? A Black-ish című amerikai sikersorozat egyik januári epizódjában pedig pont ez történt.

Üdítő, amit a film szereplője iszik, autó, amit a sorozat szereplője vezet… csak néhány példa arra, hogy a termékelhelyezés milyen bevett reklámozási technikává vált a kulturális iparágak termékeiben. A vállalatok egyre erőteljesebben törekszenek arra, hogy megszólítsák a tradicionális reklámokból kiábrándult nézőközönséget, akik kedvenc műsoraikat digitálisan rögzítve egyszerűen átugorják a reklámblokkokat. (Ennek egyik formája az interneten az influencer marketing, amelyről korábbi bejegyzésünkben írtunk.) A filmekben és sorozatokban történő termékelhelyezés jó esetben alig feltűnő, organikus részét képezi a jelenetnek, máskülönben pedig nevetséges és kontraproduktív, azaz elidegeníti a nézőt (=potenciális vevőt) a márkától. Nem kis veszélyt rejtenek magukban ezek a technikák, hiszen a nézők toleranciája egyre csökken, ha a tartalom és a reklám közötti határ elmosásáról van szó. Arról a problémáról nem is beszélve, amikor a tudatlan néző azt sem tudja, éppen reklámot fogyaszt…

A termékelhelyezésnek azonban van egy speciális szegmense, amit már csak érintőlegesen lehet termékelhelyezésnek nevezni, amikor is társadalmi ügyek megjelenítését szponzorálják bizonyos csoportok, legyen szó nagy cégekről vagy éppen alapítványokról. Ezek a figyelemfelhívások sokszor bizony hatásosabbak, mint a műsort megszakító társadalmi célú reklámok, ugyanakkor nem csak a bemutatott probléma válik ismertebbé, hanem a szponzor is népszerűbb lesz. 

Mielőtt belevágnánk a jelenség elemzésébe, nézzünk meg néhány példát arra, hogy milyen az, amikor a társadalmi üzeneteket nem a vállalati szféra szereplői helyezik el a sorozatokban, hanem a kormány, vagy különböző egyesületek, alapítványok. Egészségügyi témában több ilyen próbálkozás is volt - és hol máshol jelenhettek volna meg ezek a kérdések, mint a kórházas, orvosi sorozatokban. 

„A drogozás nagyon rossz, gyerekek!”

- hirdette a kétezres évek elején számtalan televíziós sorozatban, többek között a Vészhelyzetben, az amerikai kormány, akik egy speciális együttműködést hozta létre a műsorszolgáltatókkal. A program keretében a hivatalos szervek még a premier előtt hozzáférést kaptak kábítószerekkel kapcsolatos epizódokhoz, hogy javaslatokat tegyenek kábítószerellenes részek beépítésére a történetbe. Ez takarhatta azt, hogy a jelenetet kissé megváltoztatták (pl. a szereplő megvetően néz, amikor marijuana kerül a képernyőre), vagy hozzátoldottak egy-egy mondatot a szövegkönyvhöz. Az együttműködésről sokáig nem lehetett tudni, és mikor végre fény derült rá, a nagyközönség botrányosnak találta azt, hogy kedvenc sorozataik ilyen "felügyelettel" készülnek. A csatornák képviselői azonban egytől-egyig azt állították, hogy az irányítást a kreatív tartalom fölött sosem adták fel. 

Az együttműködést persze nemcsak a műsorszolgáltatók társadalmi érzékenysége vezérelte: a felülvizsgálatért cserébe kevesebb társadalmi célú reklámot kellett sugározniuk a műsorok között, így több idő maradt a jó pénzeket fizető vállalatok spotjainak.

A Grace klinikából is lehet tanulni – ki hitte volna?

A Grace klinika nem arról ismert, hogy komoly egészségügyi tartalommal bírna, hacsak az orvosok egymás anatómiájának liftben történő „testközeli” megismerését nem tekintjük annak. A sorozat az elmúlt évtizedben mégis remekül alátámasztotta, hogy a televízión keresztül is el lehet juttatni fontos egészségügyi információkat a közönséghez, akik azt nemcsak, hogy megértik, de még meg is jegyzik. A Grace klinika 4. évadjának 13. epizódjában az információs termékelhelyezés témája az volt, hogy egy HIV fertőzött nő vajon szükségszerűen átadja-e a fertőzést a magzatnak. 

A történet a következő: egy házaspár terhességi tesztre érkezik a kórházba,  ahol az egyik orvos, Dr. Izzie Stevens (Katherine Heigl) megerősíti, hogy gyermekük lesz. A fiatal doktornő meglepődve tapasztalja, hogy a pár rögtön az abortusz mellett dönt - kiderül, hogy a nő 19 éves kora óta HIV pozitív, és nem akarnak fertőzött gyermeket világra hozni. Izzie viszont arról informálja őket, hogy a gyermek megfertőződésének esélye jelentősen lecsökken, amennyiben a nő megkapja a megfelelő kezelést.

A történetszál felépítésében közreműködő Kaiser Family Foundation évek óta kutatja, hogyan juttathat el népszerű televíziós műsorokon keresztül fontos egészségügyi információkat a nagyközönségnek. Ebben az esetben arra voltak kíváncsiak, hogyan a nézők ismeretei hogyan változnak a HIV fertőzött anyák gyermekvállalási esélyeivel kapcsolatban. Az epizód megtekintése után megnégyszereződött (15%-ról 61%-ra nőtt) azoknak a száma, akik tisztában vannak azzal, hogy a megfelelő kezeléssel több mint 90%-os valószínűséggel adhat életet egészséges gyereknek az anya (ahogy az a sorozatban elhangzott). A nézők 30%-nál ez az ismeretbővülés még hat héttel később, az utókövetéses vizsgálat során is mérhető volt. 

A statisztikák szerint a Grace klinika ezen epizódját 17,5 millióan nézték. Ha 46%-uk felfogta a HIV vírussal kapcsolatos információt, akkor ez azt jelenti, hogy több mint 8 millióan értesültek arról, hogy HIV pozitív anyának is nagy valószínűséggel születhet egészséges gyermeke. Ez elképesztő eredmény. 

Black-ish: reklám a reklámban

Ha valaha is bekapcsoltad a televíziókészülékedet, nagy eséllyel láttál már egyik-másik műsorban Procter&Gamble-termékeket, pl. Ariel vagy Oral-B márkájúakat. A P&G azonban szereti a merészebb kihívásokat: évek óta indít kampányokat, amelyek fontos társadalmi ügyekre hívják fel a figyelmet. 2014-ben a „Like a Girl” kampányukkal álltak ki a nemi egyenjogúság mellett, legutóbb pedig a „The Talk” címen futó kampányuknak vásároltak egy egész storyline-t egy sikeres amerikai sorozatban.

Az ABC-n futó Black-ish című sorozat egy felső középosztálybeli kertvárosi afroamerikai család életét mutatja be. Az apuka, Dre Johnson, egy reklámügynökségnél dolgozik, ahol is azt a feladatot kapja, hogy készítsen egy reklámkampányt, aminek alapjául a „The Talk” szolgál. A szóban forgó kétperces spotban fekete szülők világosítják fel gyermekeiket a színesbőrűek hétköznapjainak viszontagságairól, a rasszizmusról és az előítéletekről, hogy mit is jelent feketének lenni Amerikában. 

A Black-ish januári epizódjában a főszereplő azt a célt tűzi ki maga elé, hogy kapcsolódási pontokat találjon fehérbőrű kollégáival, és egytől-egyig ráébressze őket arra, hogy milyen is egy marginális csoport tagjának lenni. Erős kezdésként női munkatársával arról beszélget, mennyire veszélyes lehet számukra kocogni sötétedés után. Ezek után a közös nevező megtalálása már kicsit erőltetettnek tűnhet. Egyik férfi kollégája elmeséli, hogy gyerekkorában a súlya miatt azonnal feltételezték róla, hogy kétbalkezes vagy ügyetlen a sportban, de apukája jó tanácsára nem törődött mások véleményével. A főszereplő rávezeti, hogy ugye milyen fontos a szülői lecke, ahogyan az a  "The Talk"-ban is látni. Főhősünk azonban, úgy tűnik, túl sok időt pazarol arra, hogy ráébressze munkatársait életük hasonló momentumaira, és ez idő alatt kollégái megfejtik a "The Talk" üzenetét: olykor minden szülőnek el kell beszélgetnie a gyerekével a világ igazságtalanságáról. A "vicc" a katarzisban persze az, hogy főhősünknek magyarázzák el a fehér kollégái, hogy mindannyiunknak néha nehéz beszélgetéseken kell átesnie, és milyen meglepő, hogy ez pont neki nem esett le. Társadalmi diskurzus sitcom-módra...

Színes fogadtatás

A termékelhelyezéssel egészen addig semmi gond sincs, amíg a háttérben amúgy is szerepelt volna egy italautomata, hát, tegyük fel, hogy a szponzoráció miatt most éppen Pepsi lett belőle. De amit a Black-ish vitt véghez, az már egy következő szint. Egy egész történetszálat írni egy óriásvállalat rendelésére a reklámozás egy új korszakát nyitja meg. Egyesek szerint a P&G által vállalt feladat habár első ránézésre nemesnek tűnhet, a hirdető ilyen szintű beolvadása a televízió kreatív iparágába nem végződhet jól. Az epizódot és az együttműködést pártolók azonban azzal érvelnek, hogy egy fontos társadalmi kérdés került megvitatásra egy olyan sorozatban, ahol ez organikusan tudott megtörténni, így végtére is egy korrekt „termékelhelyezésről” van szó.

 Képek: innen, innen, innen, innen.

Kooperáció, produktivitás, kreativitás vs. hangzavar, zsúfoltság, stressz. Van, aki odáig van érte, van, aki kifejezetten rosszul viseli az egyterű irodától. Tény, hogy személyiségfüggő, ki, mennyire szeret teljes munkaidejében egy levegőt szívni kollégáival, azonban van pár szempont, melyet objektívan értékelhetünk az ideális munkakörnyezet kialakításánál. Az egyterű irodákban jelentkező kommunikációs nehézségek mellett olyan potenciális konfliktusforrásokat gyűjtöttünk össze, melyek néhány kommunikációs fogással sikeresen kezelhetőek. 

Az egyterű irodák koncepciója megközelíthető esztétikai és működési oldalról is. Utóbbinak fontos összetevője a kommunikáció: milyen előnyei és hátrányai vannak a közös térnek ebből a szempontból? A szabadabb légkör, az erősödő szociális kapcsolatok kialakításának lehetősége, vagy a privát zóna hiánya és a zavaró tényezők vannak nagyobb hatással a munkahelyi kommunikációra, melynek sok esetben nem csak a kollégák között kell olajozottan működnie?

Mielőtt rátérnénk ezekre és a környezeti kommunikációs aspektusokra, ugorjunk kicsit vissza az időben.

Honnan jött az ötlet?

A Németországból származó egyterű irodák az ’50-es években terjedtek el, helytakarékossági és motivációs okokból: a cél a munkatársak közötti hatékonyabb, közvetlenebb kommunikáció lehetőségének megteremtése volt. A Calgary Egyetem kutatása az egyterű irodákban dolgozók elégedettségét vizsgálta. Kiderült, ahelyett, hogy közelebb kerültek volna egymáshoz, a kollégák zaja megnehezítette a munkájukat, ami a stressz és a betegszabadságok növekedéséhez, valamint a produktivitás és a jó közérzet csökkenéséhez vezetett.

Az egy légterű munkahelyeken sok a zavaró tényező. Nézzük, mik a legjellemzőbb problémák.

Zaj, zaj, zaj...

A szomszéd telefonbeszélgetése, a kolléganő műkörmeinek kopogása a billentyűzeten, a nyomtató csipogása a beragadt papír miatt, a torkát folyamatosan köszörülő munkatárs, az éktelen hangon nevető titkárnő, a háttérben recsegő rádió... – a sort a végtelenségig lehetne folytatni, egy biztos: a nyugodt, fókuszált munkavégzés szinte lehetetlen az állandó hangzavarban, hacsak nem vagyunk képesek varázsütésre száműzni a külvilágot, és figyelmi kapacitásunk 100 százalékával a munkánkra összpontosítani.

A Nagytestvér figyel

Egyterű irodában kulcsfontosságú a munkaállomás helyzete. Például minél távolabb ülünk a bejárattól, annál kevesebb stressz ér minket az íróasztalunk elhelyezkedéséből adódóan. Ugyanis, ha minden érkező pont mellettünk halad el, ráadásul háttal vagyunk a bejáratnak, az hosszú távon elviselhetetlen. Egy open office-ban, ahol gyakorlatilag megszűnik a privát szféra, még inkább igyekszünk egy talpalatnyi védett zugot kialakítani, mely törekvésünket nagyban nehezíti, ha rálátnak a monitorunkra kollégáink (ne adj’ Isten a főnökünk). Nem azért, mintha mással (is) foglalkoznánk a munkaidőben :). Ha folyamatosan úgy érezzük, figyelnek minket, az állandó stresszt eredményez.

És a vírus csak terjed...

Nem csak a stressz betegíthet meg: influenzaszezonban az egyterű iroda valóságos melegágya a megbetegedéseknek, mely a cégeknek is komoly gondokat okozhat. Ezért, ha bujkál bennünk egy vírus, kíméljük meg a munkatársainkat a jelenlétünktől, és maradjunk inkább otthon.

Izzadságcseppek és vacogó fogak

A klímabeállítás az egy térben dolgozók örök konfliktusforrása. Bizony, komoly kihívást jelent a hőhullámokkal küzdőnek és jégcsap lábú kollégának is kedvére tenni. A klímával kapcsolatos ellenérzések nem alaptalanok: számos légúti fertőzés köszönhető a légkondinak, amit előszeretettel üzemeltetünk télen is, fűtés gyanánt. A ventillátor már őskori megoldásnak számít – nincs is szebb annál, mikor a papírjainkat és frizuránkat egyaránt ütemesen lebegtető, kedvesen zúgó berendezéstől várhatjuk csak a megváltó fuvallatot a negyvenfokos nyári hőségben.

A kínai csípős csirke és a kopogó szemű kollégák

Az íróasztalnál történő étkezés nem tartozik az illendő viselkedés körébe, főként nem az olyan jellegzetes illatú (szagú) ételek fogyasztása, amit aztán még órákig szimatolunk a levegőben.

Túlélőkészlet, ha nincs más megoldás

Zenével a hatékonyságért

Vannak, akik zenehallgatás mellett képesek a figyelemösszpontosítás csodaképességét aktiválni, azonban általánosságban elmondható, hogy a szöveges dalok csökkentik a figyelmi kapacitást. Ellenben az is igaz, hogy a jól megválasztott zene élénkítően hat, arról nem is beszélve, hogy képes kiszűrni zavaró zajokat. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy az irodai zenehallgatás formájáról (nyilvános vagy fülhallgatós) ajánlott egyeztetni a kollégákkal, mert konfliktusforrás lehet.

Rend a lelke mindennek

Bár a zsenik átlátnak a káoszon, vannak napok, mikor még a zsenik is szeretnék egyszerűen és gyorsan megtalálni azt a bizonyos feljegyzést az asztalukon... A zsúfolt, rendetlen íróasztal amellett, hogy rossz benyomást kelt, egy egyterű irodában kifejezetten kerülendő, hiszen az nem csak „a mi birodalmunk”.

Koncentráció, ha törik, ha szakad

Sokszor nagy a kísértés, hogy a Facebook görgetésével vezessük le a környezeti hatások miatti feszültséget. Ilyenkor próbáljunk erős kontrollt gyakorolni magunkon és nem állandóan megszakítani a munkavégzést a különböző kommunikációs csatornák csekkolásával.

Alternatív „dolgozóhelyek”

Coworking irodák

A rugalmas munkavégzési lehetőségek kiszolgálására a közösségi irodák minden igényt kielégítő infrastruktúrával, barátságos, változatos és inspiráló környezetben várják a startupokat, szabadúszókat, akik nem kedvelik a magányos munkavégzést, de nem is egy multi zsúfolt irodájában szeretnének napi 8 órát robotolni. A coworking irodák sikere abban rejlik, hogy számos különböző teret vehetünk igénybe: bérelhetünk tárgyalót, építhetünk kapcsolatot a konyhában, lekucorodhatunk egy csendes sarokba, ha épp arra vágyunk, de közösségi programokon is részt vehetünk. Vagyis megvan a lehetőségünk személyes teret kialakítani, de a közös, nyitott tér előnyeit is élvezhetjük.

Hibrid irodák

Még mielőtt a csocsóasztalra és a műpázsitra asszociálnánk, a hibrid irodák sok fajta munkatér előnyeit ötvözik: klasszikus magánirodák, nagy közösségi terek, paravánnal elválasztott kis ketrecek, telefonfülkék, vagy épp süketszobák között válogathatnak egész nap a dolgozók, attól függően, hogy aktuális munkavégzésük milyen környezetet kíván.

Konfliktuskezelési kisokos

Mivel az open office (és alapvetően minden munkahely) egy sokszereplős társasjáték, bizony, nem elég, ha csak mi tartjuk be a szabályokat. Ha valamilyen problémád van, nem mindegy, hogy azt hogyan tálalod: tartalmilag és stílus szempontjából is meg kell fontolni a mondandódat, mert ezen múlhat az, hogy lesz-e változás az ügyben, vagy sem. Hasznos lehet, ha követed ezeket a lépéseket:

1. Határozd meg minél konkrétabban a problémát!
2. Gyűjts megoldási alternatívákat, majd értékeld őket, de ne csak a saját szempontjaid szerint!
3. Ne kompromisszumot keress, hanem minden érintett fél számára a legjobb megoldást!
4. Határozzátok meg, ki mit tesz ennek érdekében!
5. És végül: mutass példát!

Az irodai etikett alkalmazása mindenkitől elvárható. Tisztázzuk hát ezeket a közös tér hátrányainak kiküszöbölésére, hogy mindannyiunk számára kellemesebb legyen az „együttélés”. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

A fiatalabb generációk életéből szinte teljesen kikopott a televíziózás - ezeket a tartalmakat egy előre megszerkesztett, reklámokkal teletűzdelt műsorfolyamnak tekintik. A szokások változásával a hirdetőknek is új utakat kellett keresniük ehhez a korosztályhoz: jelenleg a közösségi médiumok véleményvezérein, az úgynevezett influencereken keresztül érik el őket a legsikeresebben. A hatalmas szponzorációs pénzek és a magyar piac apró mérete összeadódva viszont nem várt következményeket, - például öncenzúrát - hozott magával.

Évtizedeken keresztül a televízió volt az elsőszámú platform, melyen keresztül a tartalmak eljutottak a fogyasztókhoz. Az internet feltalálása után a TV egyeduralma megtört, a komputerek és az okoseszközök elterjedésével pedig egy új időszámítás kezdődött a tartalomfogyasztási szokások terén. 

Képernyőváltás

Az átlag magyar nagyjából 300 percet tölt a televízió előtt minden egyes nap. Ez az adat viszont csalóka, hisz míg a társadalom idősebb negyede akár 7 órát is a tévézik, addig a fiatalok szinte semmit. Utóbbiak esetében gyakran akkor sem beszélhetünk direkt fogyasztásról, ha épp egy kereskedelmi csatornára tévednek, mert sokuk kizárólag háttérzajnak használja az RTL-TV2 párost.

A Gemius nevű nemzetközi piackutató cég mérése szerint - melyet az Influencer Magazin szemlézett - a 10-29 éves korosztály (ezt a generációt szokás digitális bennszülötteknek is nevezni) már kis képernyőn - telefonon, komputeren és táblagépen - fogyaszt leginkább médiatartalmakat. Kétharmaduk  kevesebb, mint napi egy órára, 40 %-uk pedig egyáltalán nem kapcsolja be a televíziót. Ezzel párhuzamosan 84%-uk legalább egy, 64%-uk pedig minimum három órát tölt YouTube-os videók nézésével. Nem csoda, hogy egyre több televíziós személyiség is a legnagyobb videómegosztón képzeli el a jövőjét és saját csatornát indít: többek között saját YouTube fiókkal rendelkezik már Istenes Bence (112 ezer feliratkozó*), Ördög Nóra és Nánási Pál (90 ezer*), továbbá Tücsi (18 ezer*) is.

Ugyanakkor a Gemius egy éve publikált felméréséből az is jól látszik, hogy a 20 év alatti fiatalok nagy hányada már nem ismeri a mainstream média húzó neveit, nem tudják ki az a Stohl András vagy Liptai Klaudia. Helyettük olyan embereket tekintenek sztárnak, akik egy percig sem szerepeltek televízióban, ilyen például Dancsó Péter vagy Unfield. 

Egy akkora tartalomfagyasztási átrendeződés zajlik a szemünk előtt, amire a hirdetőknek is reagálniuk kell - már csak azért is mert marketinges alaptétel, hogy a fiatal vásárlókat célzó reklámok térülnek meg leghamarabb.

Az online reklám – mint megoldás – kézenfekvőnek tűnhet, csakhogy a szóban forgó célcsoport rutinszerűen kezeli és használja az internetes hirdetéseket eltüntető adblockereket. Így a hirdetőknek szinte csak a YouTube videók előtt megjelenő 5 másodperces bejátszásban lenne esélyük megnyerniük a nagyközönséget – ami valljuk be elég reménytelen. Ilyen módon az influencerek jelentik számukra a megoldást.

A közösségi média véleményvezérei és rajongótábora között szorosabb a kapocs, mint egy mainstream médiaszemélyiség esetében. Ha egy influencer ajánl egy terméket vagy szolgáltatást, akkor nagyobb valószínűséggel ér célba a hirdetés. A követőik hiteles embereknek tartják az influncereket, ezért a két fél közötti egyensúly kényes és könnyen felborulhat, ha az influencer olyan terméket promotál, mely összeegyeztethetetlen a személyiségével. 

Hitelesnek maradni

Az influencer marketing merőben más hozzáállást követel a hirdetőktől, például sokkal kompromisszumképesebbnek kell lenniük a partnereikkel. Sok szempontból már nem cégek, hanem a videósok diktálják a tempót, ők szabják meg kikkel és milyen formában hajlandóak együtt dolgozni „Nem várhatjuk el, hogy üzeneteinket egy az egyben adja át egy vlogger, azaz videó blogger” – mondja Kozák Andrea, a Sakkom médiaügynökség szakmai igazgatója, az Influencer magazin első, tavaly szeptemberben megjelent számában.

Az ezredforduló után születettek, azaz a Z generáció igen kritikus médiahasználó. Véleményük gyorsan változik, és hamar hiteltelenné válik a szemükben a kedvenc videósuk ha például azt látják, hogy egy olyat terméket reklámoz, amiről nem hiszi el a közönség, hogy a hétköznapokban is használná a favoritjuk. „Egy videósnak akkor kell abbahagynia, amikor már csak szponzorált tartalom van a csatornáján. Mi figyelünk arra, hogy a havi körülbelül 8 videóból csak 1-2-ben legyen termék vagy márkamegjelenítés, és ezt mindig jól láthatóan fel is tüntetjük. Nem szabad, hogy a rajongók úgy érezzék: becsapják őket” – fogalmazott Dancsó Péter, a legtöbb feliratkozóval rendelkező magyar videós egy ELTE-s vitaesten.

Hazai YouTubeos influencerek: Szirmai Gergely, Dancsó Péter és Pam kutya

Persze vannak olyan influencerek a magyar piacon, akik egy nagyobb összegű ajánlatra azonnal ráugranak és akár a testidegen termékeket is hajlandóak reklámozni. Leggyakrabban olyan hírességek mennek bele az ilyen üzletekbe, akiknek nem számít, ha egy ilyen típusú hirdetés széleskörű ellenszenvet vált ki az internetes médiumfogyasztókból, mert a fő bevételforrásaik sem innen származnak.

Majka, Rubint Réka és Kasza Tibor gyakran jelenítenek meg kendőzetlen reklámokat a közösségi oldalaikon, ezekre a hirdetésekre pedig már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt. A GVH több ízben indított versenyfelügyeleti eljárást Rubint Réka, Dukai Regina és Kasza Tibor ellen, mivel az állami szerv álláspontja szerint a közösségi médiában is fel kell tüntetni szponzoráció tényét - ám ez van, hogy elmarad az A-listás celebek részéről.

Családbarát tartalom

A hazai Youtuberek rá vannak szorulva a szponzorációs pénzekre. A Youtube ugyan fizet nekik a videóik mellett és alatt megjelenő reklámok és a nézettség után (100 néző kb. 1 dollár) , de a magyar piac olyan kicsi, hogy pusztán ebből nem tudnának megélni. A hirdetők viszont odafigyelnek, hogy kivel működnek együtt, hiszen számukra is ugyanúgy fontos, hogy az influencer személyisége összeegyeztethető legyen a reklámozandó termékkel/szolgáltatással. Például hiába van Tibi atyának 1,3 millió követője a Facebookon, a hirdetők egy része zsigerből megveti az együttműködést egy alkoholfogyasztást propagáló részeges pappal és inkább az örökké gyerekes Kasza Tibor médiafelületeit választják.

„A YouTube a kötelező jellegű super-happy-fun-time világ – mondta egyik videójában a 400 ezer feliratkozóval rendelkező Hollywood Hírügynökség nevű filmes kritikákkal foglalkozó csatorna tulajdonosa, Szirmai Gergő. – Sok ember azért jár YouTube-ra, hogy okuljon, értesüljön, véleményt hallgasson, de a legtöbben kikapcsolódni vágynak. Ha nem vagy happy, akkor is happynek kell látszani ugyanis ez működik.”

A nézőközönséget tehát egyértelműen a szórakoztató tartalmak érdeklik jobban és a hirdetők is inkább a ’vicces’ videósokkal dolgoznak együtt, de ennek tetejébe még YouTube is előnyben részesíti a családbarát tartalmakat. A legnagyobb videómegosztó portál tavaly áprilisban élesített egy algoritmust, ami az összes videót besorolja családbarát és nem családbarát kategóriák valamelyikébe a feltöltés pillanatában. Az utóbbi halmazba kerülő videók tulajdonosai pedig a reklámbevételek felétől is eleshetnek, mivel a cég csak kevesebbet fizet a megtekintéseik után. Persze lehet manuális jogorvoslatot kérni a YouTubetól, de ennek elbírálásáig is nagy bevételkieséssel számolhatnak a videósok. 

Ez a gyakorlat pedig sok videóst eltántorít attól, hogy komolyabb témákat boncolgasson. Pláne Magyarországon, ahol egy kisebb összeg elvesztésével akár a saját megmaradásukat is kockáztathatják. Így egyáltalán nem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy a magyar videós elit azért nem hajlandó a társadalmunkat feszítő fontos és aktuális kihívásokról (migráció, politika, kisebbségek, háborús konfliktusok, vallások, stb.) beszélni, mert félnek attól, hogy ez a hirdetőkben ellenérzést keltene.

Az angol nyelvű, globális YouTube piacon persze vannak már különböző megoldási kísérletek, hogy a karakánabb véleményformálók is megélhetésszerűen űzhessék a videós bizniszt. Több olyan közösségi finanszírozáson alapuló ’mecénás’ honlap (pl.: Patreon) is létezik már, ahol a rajongóknak lehetőségük van adományokat adni a kedvenc videósaiknak. Többek szerint az ilyen platformok biztosítanak garanciát arra, hogy Z generáció nyilvánossága ne váljon egy píszí álombuborékká.

* Adatok: 2018.02.22.

Képek: Innen, innen és innen

Valószínűleg a két kezünkön sem tudjuk megszámolni, hogy hány olyan filmet és sorozatot láttunk már, amiben a főszereplő a médiában dolgozott. Bár az újságírók, szerkesztők mindennapjait olykor túlmisztifikáltan mutatják be ezek az alkotások, de sok igazság is van bennük. Az alkotók számára remek kiindulópont ez a szegmens, hiszen változatos karaktereket építhetnek fel, akik sokféle irányba vihetik a cselekményt. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni az "újságírós filmekről". 

Az "újságíró film" nem önálló műfaj, mint a Western vagy a musical, és egyelőre nem rendelkezik olyan erős hagyományokkal, mint az orvosok vagy a rendőrök munkáját bemutató mozgóképes alkotások, de ettől függetlenül a zsurnaliszták rendszeresen feltűnnek a mozivásznon, sőt, a TV képernyőn is. Rajtuk kívül a többi "sajtómunkás" is a filmek jól körülírható, ikonikus karakterévé vált, ábrázolásuk pedig reflektált a médiában bekövetkező változásokra is: az internet elterjedése után megjelentek az online média őrült hírversenyében dolgozó karakterek is. 

A médiában dolgozó embereket bemutató filmeket érdemes két csoportra osztani:

• vannak azok, melyek konkrétan magát az újságírói szakmát próbálják reprezentálni a nézőknek: azt, hogy hogyan dolgoznak ezek a szakemberek élesben egy-egy anyagon, vagy ügyön - ilyen például Az elnök emberei
• illetve vannak azok, ahol az újságíró csupán karakterként van jelen, és a film középpontjában nem az ő szakmája áll - ebben a típusba tartozik a Bridget  Jones naplója

Milyenek a filmbeli újságírók?

A legtöbb emberben már gyerekkorában tudatosul az egyes szakmákhoz köthető attribútumok sora. A tűzoltó bátor és hősies, a művész kreatív és jó a kézügyességgel rendelkezik, az orvos gyógyít és szereti az embereket, és így tovább. De milyen  tulajdonságokat kapcsolatnak az újságíróhoz, szinte kapásból? Hogy mérhetetlenül kíváncsi, és addig bombázza alanyát a jól irányzott kérdéseivel, amíg ki nem deríti amit akar. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy  jegyzetfüzettel, tollal és diktafonnal a kezében zaklatja az embereket. Ebben pedig van némi igazság, és erre az elképzelésre a filmkészítők is igyekeznek ráerősíteni. 

Így lehet az, hogy az újságíró alapképét a mozi egy olyan hőssé alakította, aki harcol az igazságért, aki minden követ megmozgat, hogy a tényeket nyilvánosságra hozzák. Bármeddig képes elmenni, amíg a végeredménnyel valamilyen közérdeket szolgál. Úgy tűnik, hogy hazudhat, csalhat, torzíthat, megvesztegethet, elárulhatja vagy megsértheti az etikai szabályokat, ha ezzel legyőzi a korrupciót, megold egy gyilkosságot, elkapja a tolvajt, vagy megment egy ártatlant. A filmek alaposan bemutatják a heroikus küzdelmet és a munka viszontagságait, de általában az újságíró győzelmével érnek véget. Ezek az alaptulajdonságok olyannyira megerősödtek, hogy nyugodtan beszélhetünk sztereotipikus újságíró ábrázolásokról. Sok esetben az újságíró egyéb tulajdonságait is a munkáján keresztül ismerhetik meg a nézők. 

Első körben nézzük meg alaposabban azokat a filmeket, melyekben a szakmán van a hangsúlyt. Az elnök emberein kívül ide sorolható a Rókavadászat, és a 2016-ben Oscar-díjat nyert Spotlight is: mindhárom alkotás az oknyomozó újságírás sajátosságait próbálja bemutatni egy társadalmilag fontos ügy kapcsán. 

Az újságíró a világ ellen

Az ilyen típusú alkotások többsége általában valamilyen őrületes botrány, titok, kérdés köré összpontosul, melyet egy összeszokott, vagy összekényszerített team próbál megoldani, dacolva a kormányzattal,  pénz emberekkel az igazságszolgáltatás képviselőivel és a bűnözőkkel (a felsorolt kategóriák között persze gyakran vannak átfedések). A szereplők általában szakértelmükre és intuícióikra hagyatkozva próbálják felgöngyölíteni az ügyeket, és olykor a hivatalos álláspont ellenkezőjét is képesek kideríteni, így más mederbe terelik az eseményeket.  Ezek a filmek megmutatják, hogy mire képes egy oknyomozó újságíró, ha hagyják végezni a munkáját.

Az oknyomozásról azonban nem egyszerű hiteles filmet forgatni, azért, mert gyakran nem történik közben igazán látványos dolog. Amikor valaki egy probléma  kapcsán nyomozni kezd, akkor leginkább telefonál, archív anyagokat néz át töviről hegyire, informátorokkal beszélget, egyik embertől jut el a másikig, halad az ügy felgöngyölítésében. Miután a kellő forrásanyag, jegyzet és adathalmaz összegyűlt, akkor összefésüli mindazt, amit kiderített, és érthető, olvasható keretbe helyezi. Ezt követően a cikk a rovatvezető kezei közé kerül, majd  még több munkatárson halad át, míg eljut a megjelenésig. És még ezután sem biztos, hogy lesz akkora hatása, mint ahogy azt a befektetett munkamennyiség alapján várni lehetne. Egy oknyomozó cikk megírása rengeteg időt vehet igénybe, ezt a folyamatot nézőbarát formában vászonra vinni  kemény munka, talán ezért is születik viszonylag kevés olyan film, mely erre fókuszál, és kellőképpen visszaadja a valóságot. 

Újságírónak lenni: munka és jellemvonás?

Többféle műfaj esetében igaz az, hogy a filmesek előszeretettel választják az újságírást főszereplőjük munkájának. Ez egyes karakterek esetében szinte elhanyagolható kérdés, míg másoknál kulcsfontosságú tényező a jellemábrázolás szempontjából. Számos olyan ikonikus szereppel találkozhatunk, Carrie Bradshaw-tól kezdve Clark Kentig (Superman) akiknek a karakteréhez szorosan kapcsolódott újságírói mivolta.

A romantikus vígjátékok alkotói előszeretettel választják a női karakterek hivatásául az újságírást, az ő reprezentációjukra érdemes külön figyelmet fordítani. 

A szexizmus a fiktív újságíró berkekben

Ha megpróbálunk kicsit mélyebbre sétálni a női újságíró karakterek ingoványos mocsarában, rájöhetünk arra, hogy filmes ábrázolásuk gyakran rendkívül felszínes, sztereotípiákon alapszik, és burjánzik bennük a szexizmus. A csinos, bár nem túl okos, ám annál ambiciózusabb nőkről van szó, akik szeretik karrierjüket, sőt szeretnének haladni a ranglétrán is. Megfigyelhetjük, hogy ezekből a sztorikból nem hiányozhat a szerelmi szál, ami vagy a felettesükkel szövődik (Bridget Jones naplója, Egy boltkóros naplója) vagy az interjú alanyba szeretnek bele (Christmas Prince) – ezzel többnyire egy feloldhatatlan konfliktust okozva az egész filmben, melynek kimenetele a karrier feláldozása is lehet a szerelem oltárán.

Míg a korábban ismertetett oknyomozó filmek célja egy viszonylag valós, hiteles kép kialakítása a nézőben, addig a női újságírókat felvonultató mozifilmek nem mindig mozognak a realitás talaján. Továbbá rávilágítanak arra, hogy mennyire más a két nem ábrázolása egy szakmán belül:

• az egyik oldalon állnak a keményen dolgozó, csalhatatlan, nagy szakértelemmel bíró oknyomozó férfi
• a másikon a felszínes, divatra, pasikra és bulikra korlátozódó női karakterek 

Mintha a mágnes két pólusáról beszélnénk. Gondoljunk csak bele, hány olyan filmet láttunk, ahol a férfi újságíró elcsábítja alanyát a megfelelő információk reményében? Nem igen találkozunk ilyenekkel, viszont a női karakterek eszköztárában alapvető elemként szerepel a szexualitás felhasználása a cél érdekében. Aztán persze ebből születnek a bonyodalmak, szerelmek, nagy döntések, és humoros kis jelenetek, de a felszín alatt ezek komoly problémákat hordoznak.

Azonban a nézőkben, akik csak képernyőről ismerik a média világát negatív kép alakulhat ki, ami az szakma megvetéséhez vezethet. Holott, a női újságírók a valóságban ugyanúgy betartják az etikai kódex szabályait, ahogy férfi társaik, ugyanolyan keményen és hatékonyan dolgoznak, mint ők, és nem csak divatlapoknál, vagy pletykamagazinoknál képesek elhelyezkedni. Egyelőre azonban a hollywoodi ábrázolások nem sokat tesznek azért, hogy kimozdítsák a női karakterábrázolást egy hitelesebb és realisztikusabb irányba, bár a 2016-os Spotlight, Rachel McAdams által alakított karaktere azért egy elég jó irányvonalnak tűnik. 

 Képek: innen, innen,  innen, innen, Pinterest

Mi lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az autóversenyzés jobban érdekelné? Vagy, ha a legszegényebb lány is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön? Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tesz fel az Esti mesék lázadó lányoknak című gyerekkönyv szerzőpárosa, akik úgy döntöttek, újragondolják a klasszikus tündérmese műfaját.

Elena Favilli: díjnyertes újságíró, médiavállalkozó. Francesca Cavallo: díjnyertes író és színházi rendező. Mindketten olaszok, jelenleg Los Angeles-ben élnek. 2011-ben együtt alapították meg a Timbuktu Labs nevű vállalkozásukat, mely egy innovatív "gyerekmédia-központ.” Hogy mi is egy ilyen szellemi műhelynek a feladata? Elsősorban az, hogy a legmodernebb technológia, az egyedülálló design és az újszerű, értékes tartalom ötvözésével megreformálja a gyerekeknek szóló médiumok világát. A Timbuktu Labs égisze alatt született meg a Good Night Stories for Rebel Girls: 100Tales of Extraordinary Women című mesekönyv gondolata is.

Volt egyszer egy ötlet

A szerzők a Kickstarter-re, az első számú online projektfinanszírozással foglalkozó oldalra tették fel az általuk elképzelt koncepciót; így próbáltak pénzt gyűjteni arra, hogy a mű nyomtatásban is megjelenhessen. Végül több, mint egymillió dollár jött össze hetven ország lelkes támogatóitól, a kiadás így a Kickstarter egyik legnagyobb könyves sikere lett.

A szerzők  száz olyan rendkívüli nő történetét meséli el, akik teljesítményükkel kiemelkedtek kortársaik közül:  helyet kap például Marie Curie, Michelle Obama, Amelia Earhart, Jane Goodall, és a Bronte nővérek. A könyv ereje abban rejlik, hogy a válogatás szereplői nem hercegnők, nem tündérek, de még csak nem is boszorkányok. “Csupán” nők, akik kiálltak a céljuk és igazuk mellett, hogy végül nagy dolgokat vigyenek véghez. És nem lettek kevésbé érdekesek attól, hogy eltűntek a tiarák és tündérszárnyak: van közöttük profi sportoló Serena Williams-nek köszönhetően, különleges festőnő Frida Kahlo személyében, sőt, merész kalózokról is szólhat a mese, ha Grace O’Malley vagy Jacqotte Delahaye élettörténetét olvassuk. De a koronás fők rajongói sem szenvednek hiányt: fiktív királylányok helyett olyan nagyhatalmú személyek képviselik őket, mint I. Erzsébet vagy Kleopátra. A könyv idő-, és térbeli utazás is egyben: az ókori Egyiptomot épp úgy képviseli egy rendkívüli nő, Hatsepszut fáraó, mint korunk Pakisztánját Malala Juszufzai.  

A szereplők tehát a történelem és a jelenleginspirálóbb asszonyai, akik kitűnő példát szolgáltatnak arra, milyen is az, amikor egy nő az előtte magasodó nehézségek ellenére fantasztikus sikerrel valósítja meg az álmait – és önmagát. Az egy oldalas történetek ABC-sorrendben követik egymást, és a hozzájuk tartozó portrékkal alkotnak teljes egészet: a “lázadó lányok” egyedi vonásait kiemelő illusztrációkat a világ különböző részein alkotó női grafikusok készítették, ki-ki a maga stílusában. A nyelvezet egyszerű, hiszen mégiscsak egy elsősorban kisgyerekeknek szóló mesekönyvről van szó, a tartalom azonban sokak lelkét képes megérinteni. A könyv szereplői tehát erősek, bátrak, okosak, és maguk alakítják a sorsukat.

Fontos, hogy ezt az üzenetet közvetítsük a gyerekek felé, például meséken keresztül (is). De miért is?

Sárkányölő lovagok vs toronyba zárt királylányok

Azt már régóta tudjuk, hogy a mesének milyen rendkívül fontos és jótékony hatása van a gyermekekre: fejleszti képzelőerejüket és érzelmi intelligenciájukat, sőt, még problémamegoldó képességüket is javítja. A mesék legtöbbször olyan erkölcsi értékeket és üzeneteket közvetítenek tanulságaikon keresztül, melyek később nagymértékben hozzájárulhatnak az életben való boldoguláshoz. Azonban a számos mesekutatás a fantáziavilág buktatóit is felfedte: kiderült, a mesekönyvpiac zöme olyan történetekkel van tele, melyekben a lányok csupán passzív szereplők. A főszereplők általában hímneműek, és ők azok, akik a mese cselekményének alakításában aktívan részt vesznek: a “gyengébbik nem” fiktív alakjai pedig leginkább csak biodíszletek. Az árva kislány, a szolgáló vagy a hercegnő álmodozik, és várja a hős herceget, aki majd megmenti és feleségül veszi, aztán majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak. A fiú szereplőket cselekedeteik, míg a lány karaktereket kinézetük és érzelmeik határozzák meg.

És hogy miért baj mindez? Mert már a meséken keresztül, akaratlanul is segítjük a nemi sztereotípiák létrejöttét és megerősödését a kislányok és kisfiúk agyában. Szerzőpárosunk tisztában volt azzal, hogy mennyire nehéz sikeres nőnek lenni egy olyan világban, ahol még a mesék is hozzájárulnak ezeknek a sztereotípiáknak a kialakulásához. 

Új idők új meséi?

Bár az Esti mesék lázadó lányoknak cím megtévesztő lehet, egyáltalán nem zárja ki, hogy a kötetet fiúk is kezükbe vegyék. Sőt, a szerzők szorgalmazzák is ezt, hiszen fiúknak-lányoknak egyaránt minél több hősnővel kellene találkozniuk ahhoz, hogy a patriarchális berendezkedés helyett a nemek közti egyenlőség legyen a természetes számukra. A cél ugyanis nem az, hogy a két nem háborúzzon egymással, hanem hogy partnerekként, kölcsönösen értékeljék egymás képességeit és értékeit. És bár nyilvánvaló a szerepe és jelentősége az évszázados múltra visszatekintő népmeséknek, tündérmeséknek is, valóban minél több olyan gyerekkönyvet kellene publikálni, melyek jobban hozzájárulnak az idejétmúlt eszmék megszüntetéséhez – és nem csak a nemi szerepeket illetően.

Jó hír, hogy ma már egyébként rengeteg ilyen nagyszerű, gyerekeknek szóló “feminista” kiadvány van, amely - a célzott korosztály számára megfelelő módon - gondolkodásra készteti őket a szexizmus és nemi egyenlőség témaköreiben. Ráadásul nem csak ezek a modern, már tudatosan ebben a szellemben készülő – és többségében csak angol nyelven kapható – kiadványok tudják ezt a célt szolgálni. A kutatások nem csak a hiányosságokat fedték fel, de felhívták a figyelmet azokra a régebbi, klasszikus történetekre is, melyek viszont megfeleltek a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásoknak. Így nem csupán az olasz szerzők magyarul is megjelent könyvével, de akár néhány leporolt kötettel is hozzájárulhatunk az e téren (is) korszerű könyvespolchoz. Astrid Lindgren nálunk is évtizedek óta népszerű Harisnyás Pippi-je, a Lucy Maud Montgomery által jegyzett Anne sorozat, a több, mint százéves Óz, a csodák csodája, de a Harry Potter könyvek is méltó díszei lehetnek egy gender-tudatos házikönyvtárnak.

A nagyobbaknak szóló, ifjúsági regények között egyébként is nagyobb a választék, mivel ez a kategória, nyilvánvaló okokból kifolyólag látványosabban fejlődik a témában. Ebben a szegmensben már szinte kötelező lett az erős, emancipált női karakterek használata, gondoljunk csak Az éhezők viadala trilógiára, a Majd újra lesz nyár szereplőjére, a Végzet ereklyéi sorozatra vagy Philip Pullman műveire. Mitöbb, mindezen regények a filmvásznon keresztül is népszerűsítik öntudatos hősnőiket.

 A változás tehát már jelen van - és rajtunk, fogyasztókon fog múlni, van-e jövője.

Képek: innen, innen, innen és innen.