A magyar rap valószínűleg legismertebb előadói, Mr. Busta és Essemm évekig hangoztatták, hogy jó barátok, nemrég azonban összevesztek. Rap előadóknál nem ritka, hogy a zenén keresztül „rendezik” konfliktusaikat, viszont ennek Magyarországon soha nem volt igazán hagyománya. Az utóbbi években pedig egyre kevésbé élnek ezzel a lehetőséggel az MC-k, pedig elég nagy népszerűséget és hírverést generálhat egy-egy ilyen produktum. A szóváltások színtere egyre inkább a közösségi média - de jót tesz ez a rapnek? 

A két rapper esete egy szomorú jelenséget jelez a magyar hiphop terén. Mielőtt belemennénk a részletekbe, tisztázzunk néhány fontos dolgot: a rapnak mindig is szerves része volt a társadalmi jelenségek és problémák feldolgozása, emellett pedig a konfliktusok is a műfaj sajátosságai közé tartoznak. Itt sokunknak beugorhat Tupac Shakur hírhedt esete, amikor 1996. szeptember 7-én Las Vegasban tüzet nyitottak rá egy kocsiból - hat nappal később belehalt a sérüléseibe. Ez az eset persze a szakmabeli feszültségek legradikálisabb megnyilvánulása, legtöbbször inkább csak egészséges ellenségeskedésről, rivalizálásról beszélhetünk két előadó között.

Ennek van egy kimondottan érdekes megnyilvánulási formája, mely a zenekedvelők számára szórakoztató lehet, és nem mellesleg zenei értéket is képvisel: ez az úgynevezett „beef” műfaj. Ezek azok a típusú zeneszámok, amikor az előadó egy zenén keresztül „oltja” a másikat frappáns szófordulatokkal, általában obszcén kifejezéssel, zenei alappal és persze rímekbe szedve

Részlet a 8 mérföld című filmből

Hasonló jeleneteket láthattuk Eminem híres, 8 mérföld című életrajzi filmjében is, annyiban megcsavarva a dolgot, hogy ott a „rapcsatáknál” improvizálni kellett, nem előre megírt szöveget vittek fel az alapra. Magyarországon is jelen volt a beef műfaj, bár kevésbé, mint például Amerikában, mára pedig csak elvétve találhatunk ilyet: részben kikopott, részben pedig átalakult a műfaj. 

A beef „testvére” az úgynevezett image-szám. Míg a beef-nek egy másik előadó a fő témája, addig az image zenéket az előadó magáról írja, rendszerint méltatva saját érdemeit. Itthon leginkább ezek a számok örvendenek nagy népszerűségnek mind az előadók, mind a hallgatók körében: olyannyira, hogy felváltják azokat a zenéket, amelyek valódi társadalmi problémát, jelenséget dolgoznak fel. Annyira elterjedtek a magyar rap szcénában az image zenék, hogy a leghíresebb előadók számai között már csak elvétve lehet találni mást. Ha egy zene alaptémája másról szól, egy-egy ponton még akkor is belecsempésznek néhány image-építő elemet. Persze a beef sem minden esetben tisztán jelent meg, volt, hogy egy zenében egy-két rím erejéig odapörköltek a másik előadónak, de azon túl nem tértek el az alap koncepciótól.

A közösségi média hip-hop harctere

Szomorú jelenség, hogy Magyarországon a hiphop műfaj beef-jei egyre gyakrabban alakulnak át Facebook-posztokká, ezáltal kezdenek átváltozni egy indirekt online Mónika show-vá.

A legnagyobb rajongótáborral rendelkező előadók közül két magyar rapper, akik egymással évekig nagyon jó barátságban voltak (legalábbis ezt állították), szeptember végén hivatalosan is összeveszett: Mr. Bustáról és Essemmről van szó. A szakítás akkor lett végleges, amikor Essemm a weboldalán egy írásban kitálalt a konfliktusról: állítása szerint Busta azért rágott be, mert olyan Essemm olyan előadókkal ápolt jó kapcsolatot, akikkel ő már összeveszett. Az elválásnak ugyanakkor voltak indikátorai: egy ideig sorra jelentek meg közös számaik, az utóbbi időben pedig egyáltalán nem: a legutóbbi zene, amiben mindketten szerepeltek, 2016 decemberében jött ki. A másik előjel pedig egy Essemm oldalán megjelent másik írás volt, amikor azzal hozakodott elő, hogy pénzért diszlájkokat vett valaki az új klipjére - ekkor a nevet még nem említett. Később viszont meg is nevezte Bustát, ezért is állt a bál a két előadó között. Amikor Busta számára is világos lett, hogy őt vádolta meg, több Facebook-posztot kidobott, amelyekben fenyegetőzött, de nevet egyiknél sem említett.

Essemm és Mr. Busta

Tény, hogy beefek helyett könnyebb írásban uszítani: kevesebb energia-befektetést, intellektust és munkát igényel, a Facebookos rajongótábor mégis könnyen megszólítható vele. Nem célom kritizálni az előadókat, pláne nem igazságot tenni az ügyben. Engem, mint független hallgatót csak az az egyre gyakoribb jelenség zavar, hogy a két legnagyobb Facebook táborral rendelkező MC a közösségi médiát kihasználva, írásban kezeli a nyilvánosság előtt a konfliktusát, pedig a "hagyományos módon" még zenei értéket is képviselne a produktum.

Alternatívaként felmerül még a fizikai erőszak, mint megoldás, az Essemm oldalán megjelent cikk végén a következő olvasható: 

ESSEMM pedig ebben a cikkben ismételten felkéri (ezúttal már a nagy nyilvánosság előtt) Mr.Bustat, hogy jelöljön meg egy időt és helyet ahol férfi a férfi ellen, kizárólag az ökölszabályok mentén hajlandó bizonyítani, hogy tényleg olyan tökös gyerek mint amilyennek nap mint nap előadja magát a facebookon.

Itthon csak nagyon ritkán fajulnak a rapen belüli konfliktusok tettlegességig, mégis sok rajongót késztetnek ellenségeskedésre a  rivális előadó táborával szemben, ami ismét csak egy elég szomorú jelenség. 

A beef a magyar rap műfajon belül egyre inkább arra korlátozódik, hogy az előadók kidobnak egy posztot, amiben fenyegetőzésbe, vagy magyarázkodásba kezdenek. Sokszor abszurd helyzeteket szül ez a jelenség: az Essemm weboldalán megjelent cikket nem is ő maga írta, hanem Cheat, aki a kiadójához köthető producer, beatmaker. Többes szám első személyben fogalmaz és előszeretettel hivatkozik az előadóra is. Essemm a következő szöveggel rakta ki a posztot Facebook-oldalára:Ebben benne van a lényeg. Csak azért nem írom, hogy "minden", mert nem lenne elég idő arra, hogy részletesen bemutassam az elmúlt években elkövetett gaztetteidet és ármánykodásaidat. Pont ezt, pont így érdemled.

Erre Busta reagált is pár nap múlva.

De kinek éri meg?

A socialbakers.com oldalon követni tudjuk a többi social media felület mellett a Facebook site-ok kedveléseinek alakulását is, egyébként a szervezet közösségi médiában végez elemzéseket, vezet statisztikákat, ezzel mankót biztosít például cégeknek vagy közszereplőknek a közösségi médiás kommunikációhoz.

Ez alapján össze tudjuk hasonlítani a két előadó táborának alakulását a konfliktus tetőzése, tehát Essemm oldalán megjelent cikk óta. Az október  3.-november 3. közötti statisztikák alapján elmondható, hogy egyik előadó karrierjének sem tesz jót az ellenségeskedés, mert mindkettő tábor csökkent az elmúlt hónapban. Busta rajongótábora 222 321-ről 221 881-re esett vissza, ez 440-nel kevesebb embernek van benyomva a lájk-gomb, mint egy hónapja. Ez a változás Essemmnél 368 861-ről 368 431-re: tehát 430 lájk vesztett el ez idő alatt. Egy ilyen időintervallumban ez nem sok, de ha számításba vesszük, hogy ha új zenével, klippel, promócióval jönnek ki az előadók, akkor ezeknek rajongókat kell hozniuk az oldalra. Tehát az újonnan érkezett rajongókkal együtt vannak az előadók ekkora mínuszban egy hónap leforgása alatt.

Interakciók terén sem teljesítenek túl jól a negatív hangvételű posztok. Busta esetében a fenyegetőző megnyilvánulások külön-külön 2 ezer alatti interakciót hoztak a Facebookon. A rajongók viszont nyitottabbak a bulvárra, a magánéletének pozitív mozzanataira: az elmúlt egy hónapban a legtöbb visszajelzés arra a képre jött, amivel az édesapjával és a lányával szerepel, szám szerint 4,5 ezer. Essemmnél nem volt negatív poszt, helyette előszeretettel dobja be a cukiság-kártyát: kutyás képei kaptak az átlagnál több interakciót, ezek 3,4 ezer körül mozogtak. A legkedveltebb posztja az elmúlt hónapban az, amelyben kiállt az állatkínzás ellen, 4,1 ezer lájkkal. Összességében tehát a Facebook-táboruk többsége nem vevő a negatív, indulatos posztokra, inkább a magánéletük pozitív jeleneteibe szeretnek bepillantást nyerni.

A két előadó rendelkezik Magyarországon a legtöbb követővel, ezért ennek az incidensnek elég sok rapkedvelő is a nem kívánt részese lett. A számok azt mutatják, hogy a negatív posztháború nem tesz jót a rajongótábornak. A kedvelések és a nézettségi mutatók esése a zenehallgatót nem érinti, így az pusztán az előadók problémája. Ami viszont a hallgató számára annál inkább zavaró, hogy a régen jelentős érdeklődésre számot tartó, zenealapra felmondott rímes szópárbajok helyett kapja a netes marakodást, ami semmiféle zenei értéket nem képvisel.

képek: innen, innen, innen, 

A Halloween eredetileg angolszász ünnep, de nálunk is egyre elterjedtebb. Mit tudunk róla, és mit árul el a köré szőtt popkulturális pókháló az amerikaiakról? A kelta druidáktól az ikonikus filmekig összegyűjtöttük a Halloween-jelenség legjavát. 

A Halloween Magyarországon nagyjából hasonló megítélésű, mint a Valentin nap; vannak akik elutasítóak vele szemben, mások értetlenül állnak a töklámpások és ijesztő jelmezek előtt, mondván, ez nem a mi ünnepünk. Ugyanakkor évről évre egyre többen – nem meglepően főleg a fiatalabb korosztály tagjai közül – vetik bele magukat az angolszász Halloween hagyományaiba és hangulatába.

Egy kis történelem

Na de honnan is ered ez a borzongató ünnep? Október 31-e a kelta hagyományok szerint a szellemek, démonok, boszorkányok napja volt, hiszen ezek a sötét lények és a holtak lelkei ezen a napon kiszabadultak az alvilágból, hogy látogatást tegyenek az élőknél. Az emberek pedig félelmetes maszkokkal igyekeztek távol tartani őket – innen a beöltözés szokása.
Az sem véletlen, hogy a Halloween időpontja szinte egybeesik az általunk ismert Mindenszentekkel, illetve a Halottak napjával. A keresztény egyház ugyanis inkább a már meglévő, de pogány ünnephez igazította a saját ünnepét (mint tették azt a karácsonnyal is), lévén könnyebb átalakítani, mint betiltani az ősi hagyományokat.
A kereszténység elterjedésével a mélyen vallásos ír területeken jött létre végül a ma általunk ismert Halloween tényleges elődje: itt a Mindenszenteket megelőző éjszaka a All Hallow’s Eve nevet (Minden Szentek Estéje) kapta. A katolikus írek 19. század folyamán aztán nagy számban vándoroltak ki az USA-ba, és honosították meg az ünnepet az ottani területeken. Így vált hamisítatlan amerikai kultúr- és exportcikké a Halloween.

Halloween hava

Ma az USA-ban kétségkívül a Halloween az egyik legkedveltebb ünnep, népszerűsége simán vetekszik a karácsonyéval. Ez tetten érhető abban is, hogy valójában a teljes Október a tökfaragás, a minél ötletesebb kosztümök megtalálása és a kísérteties hangulat megteremtésének jegyében telik. A közösségi oldalokon már október elsején nem egy „Happy Halloween!” felirat jöhet velünk szembe, emlékeztetve minket, mi is vár ránk úgy egy hónap múlva, és az sem ritka hogy az októbert a „Halloween hónap” névvel illetik. A megszállottság okaira pszichológusok, kutatók is keresik a magyarázatot, egyelőre több-kevesebb sikerrel.

Az elvakultság ugyanis ténylegesen, számokban is megmutatkozik; az emberek félelmetesen sok pénzt költenek az ünnep alkalmából az Államokban. Felmérések szerint a fogyasztók idén rekordösszeget, 9,1 milliárd dollárt fognak összesen a Halloween-ra áldozni – ez a szám 2016-ban még csak 8,4 miliárd volt.

De mire is megy el ez a rengeteg pénz?

1. Dekorra:

Egy átlag amerikai számára nem csak az Instagram és Pinterest hangulatképei, de valami sokkal hétköznapibb és kézzel foghatóbb dolog is gondoskodik a korai ráhangolódásról. A (kert)városokban ugyanis szeptember végétől megkezdődik a karácsonykor is jellemző mértéktelen dekorálás, a házakat kívül-belül pókhálók, óriás pókok, denevérek, csontvázak és persze az elmaradhatatlan töklámpások díszítik. Legyen minél nagyobb, ötletesebb, ijesztőbb – kimondatlanul mindenki „Az utca legijesztőbb háza” címért vetekszik. Persze ez akár könnyen a visszájára fordulhat.

2. Finomságokra:

Természetesen a gasztronómia sem maradhatott ki a sorból: a Halloween-nak ugyanúgy megvannak a jellegzetes ételei, fogásai, mint a hálaadásnak vagy karácsonynak. A különbség annyi, hogy itt a hangsúly a harapnivalók megjelenésén, külsején van, mivel elsősorban azok is az ünnep rémséges hangulatának visszaadására szolgálnak. És persze ott van az a rengeteg bolti csokoládé, cukorka és egyéb édesség, amelyekkel – hacsak nem akarunk ünneprontóak lenni - kötelező a házakhoz bekopogtató gyereksereget várni.

3. És persze: jelmezekre

A már említett Halloween-I büdzséből ugyanis a mindenféle maskarára költik a legtöbbet. Míg a Halloween-t régebben inkább a gyerekek ünnepének tartották, ma már ez egyáltalán nem érvényes, így a beöltözés sem csak a gyerekek kiváltsága. Sőt, igen közkedvelt megoldás például ha az egész család egy határozott koncepció szerinti, összeillő jelmezekben feszít – akár a házikedvencekkel együtt. A Halloweeni kosztümöknek is saját divatja van, valóságos trendkek jöttek létre. A klasszikus vonal (szellem, boszorkány, csontváz, vámpír, zombi, stb.) mellett leginkább a (legújabb) horror és szuperhős filmek szereplőinek bőrébe bújni a legnépszerűbb, a tinédzser lányok körében pedig a szexis öltözékek a keresettek. De persze gyakorlatilag bárminek öltözhetünk, ha van elég kreativitásunk. 

 Hollywood az ünnep szolgálatában

A Halloween szelleme persze nem csak az átlagembereket, a művészekre is megérinti – különösen a filmeseket. Rengeteg olyan film készült, ami – elsősorban a hangulata miatt – egyszerűen hozzátartozik az ünnephez, gondoljunk csak a horrorfilmekre; az emberek ha máskor nem is, az év ezen időszakában azért szívesen üdvözlik a műfaj alkotásait. Nem véletlen tehát, hogy a Halloween-nek is megvannak a saját kultuszfilmjei, melyek az ünnepi hangulat előidézői és ihletői, ugyanakkor produktumai is egyben. És hogy melyek ezek? Íme 5 példa.

1. Addams family – A galád család (The Addams Family, 1991)

Az évek során Charles Adams a múlt század folyamán  publikált képregényeit számtalanszor feldolgozták, de semmi sem ragadta meg úgy a rémes és különc család lényegét mint Barry Sonnenfeld azóta már kultfilmmé érett műve.

2. Halloween – A rémület éjszakája (Halloween, 1978)

Egy klasszikus horror, aminek az ijeszgetésnél kicsit több köze van a Halloween-hoz: egy gyilkosról szól, aki gyermekkorában Halloween éjszakáján kiirtotta a teljes családját, ezért intézetbe zárják. Nem meglepő módon később, szintén Halloween idején megszökik, hogy folytassa vérfagyasztó tevékenységét. A filmet 21 nap alatt forgatták le és ez vált minden idők egyik legtöbb bevételt hozó független filmjévé.

3. Karácsonyi lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas, 1993)

Ha valaki még a hátborzongató ünnep alkalmából sem szívesen néz horrort, annak sem kell aggódnia; A Karácsonyi lidércnyomással hangolódhat, amelynél aztán kevés “halloweenibb” film létezik. Tim Burton stop-motion technikával készült animációs klasszikusa megmutatja nekünk mi történik Halloweentown szerethetően rémséges lakóival, miután rábukkanak a karácsonyra.

4. Adsz vagy kapsz (Trick 'r Treat, 2007)

Egy kevésbé ismert és modernebb kedvenc négy Halloween-el kapcsolatos horror történet köré épül – a közös elem, ami összetartja őket, egy kisgyermek titokzatos alakja, aki kopott narancssárga pizsamát és fején zsákot visel. Valahányszor valaki vét az ünnep hagyományai ellen, ő megjelenik…

5. Sikoly (Scream, 1996)

A Sikoly franchise azóta négy filmet számlál, és bár ezek kedvelt forrásai voltak megszámlálhatatlan spinoff-nak és paródiáknak is, az eredeti alkotás igazi Halloween-i klasszikusnak számít. A későbbi filmekből – és nem mellesleg a jelmezes bulikból – már jól ismert maszkos alak egy kisváros tinédzsereit kezdi el gyilkolászni. Miközben az áldozatok száma egyre nő, egy lány a barátaival próbálja megállítani az elvetemült gyilkost.

+1: The Rocky Horror Picture Show (1975)

Ez a hetvenes évekbeli klasszikus a B-kategóris horrorfilmek és a science-fiction műfaj igazi szatírája. Egy jó horrorfilmhez méltóan a fiatal házaspár, Brad és Janet kocsija lerobban egy esős éjszakán, és Dr. Frank-N-Furter villájában lelnek menedéket. Azonban nem akármilyen éjszaka ez, a doktor és baráti köre éppen fergeteges ünneplésben vannak, ugyanis leleplezésre kerül a doktor legújabb kreálmánya, Rocky. Rocky az arany fehérneműjében a megtestesült Adonisz, aki a doktort hivatott kielégíteni. Az éjszaka folyamán Brad, Janet, Rocky és a doktor között egy perverz szerelmi négyszög alakul ki. És ha ez még nem lenne elég, a The Rocky Horror Picture Show egy rock n' roll musical, amelyben a transzvesztita doktor főszerepében nem más fakad dalra, mint a fiatal Tim Curry.

Még több babona és história itt. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen. Gifek innen. 

Jobbnál jobb képrögzítő és arcfelismerő technikák léteznek, ráadásul szinte mindenkinél van egy olyan telefon, amivel bűncselekmény esetén fotót tud készíteni az elkövetőről. Így felmerülhet a kérdés, hogy mi szükség van még a személyleírásra, és az ezen alapuló fantomrajz készítésre. Tarts velünk, ha érdekel a válasz, és közben megismerheted a profilozás és a rabfotózás történetét is!

Ha jobban belegondolunk, a személyleírás módszerét a  mindennapokban is gyakran használjuk akkor, amikor olyan jelzőket sorolunk, hogy "magas, barna hajú, csinos lány", vagy éppen "izmos, szőke, jóképű fiú". A célunk az, hogy a beszélgetőpartnerünk be tudja azonosítani a szóban forgó személyt. De mit is jelent ez a kifejezés bűnügyi szempontból? 

A fogalom kapcsán először a kriminalisztika juthat eszünkbe, mely a megfigyelés tudományának, a kriminológiának gyakorlati oldalát jelenti. A személyleírás a képzőművészet egy alkalmazott területének is nevezhető, mely 130 éves múltra tekint vissza. Kiemelt jelentőséggel bír a bűnügyi grafikusok munkájában: ők azok, akik a szemtanúk vallomásai alapján elkészítik a körözéshez felhasználandó fantomrajzot. Nézzük meg részletesebben is, hogy hogyan fejlődött és tökéletesedett ki a személyleírás módszere!

Innováció a nyomozásban: a Bertillon-féle rendszer

Alphonse Bertillon, a modern személyleírási rendszer megteremtője kettős újítást vezetett be az 1880-as években kidolgozott módszerével. Először is, a testmérés (vagyis antropometria) adatait kiegészítette a különös ismertetőjelekkel, és ezzel lehetővé tette a bűnözők személyazonosságának megállapítását. Másik újítása a ’portrait parlé’-nak nevezett személyleírás módszer megalkotása volt, mely nagy részletességgel mérte fel az illető külső jegyeit. Ezáltal már egy megszólalásig hű képet tudott leírni. Saját "emberméréstani" módszere elfogadtatásához szüksége volt a bűnözők képmásaira is: kifejlesztette a rabosító fotóhoz szükséges fényképező berendezést, melynek segítségével az elkövetőkről szemből és jobb oldali profiljukról készítettek egy-egy képet.

A súlyos, különösen vagyon elleni bűncselekményekben visszaeső, ismert letartóztatottak fényképezését 1896-ban rendelték el a büntető intézetekben. A cél az volt, hogy a portrék könnyen beszerezhetőek legyenek, ha például a közbiztonság fenntartása érdekében szükség van egy illető, vagy akár több személy beazonosítására.

Bertillon rendszerének gyenge pontjait egy, az Egyesült Államokban történt eset kapcsán hozták felszínre: az általa kidolgozott identifikáció ikrek esetében nem működött. Ezért a francia nyomozó gyakorlatát az USA-ban visszaszorította a dactyloscopia, vagyis az ujjlenyomat-vizsgálaton alapuló személyazonosítási módszer, de ennek ellenére a rabosító fotókat a mai napig használják a kriminalisztikában. 

Mire jó a személyleírás, amikor mindenkinél van fényképezésre alkalmas eszköz? 

Természetesen nem a személyleírás az egyetlen személyazonosítási módszer, számos egyéb biometriai és arcképelemző technológia létezik. A technológia fejlődése felveti azt a kérdést, hogy a korábban alkalmazott módszereknek van-e létjogosultságuk vagy kiválthatók, esetleg ’szerepváltozásra’ van szükségük. Amikor bevezetnek egy új azonosítási technológiát, a régieket általában negligálják, legalábbis egy ideig. Azonban bizonyos helyzetekben mégis csak a személyleírás módszere az adekvát.

 A fénykép és az egyéb képrögzítő eszközök, mint a legtöbb közterületen és üzlethelyiségben megtalálható biztonsági kamerák, ugyan a részleteket is tükrözik, de szintetikusan láttatják a személyt, míg a személyleírás analitikusan tárja elénk az illetőt. Ez azt jelenti, hogy ha például látunk egy fényképet egy körözött gyanúsítottról, és ez alapján megpróbáljuk beazonosítani az illetőt, ha találkozunk vele, nem biztos, hogy ezt sikerrel meg is tudjuk tenni, hiszen a fénykép nem emeli ki a megkülönböztető jegyeket. Ha emellett azonban egy személyleírást is olvasunk a személyről, az már felhívja a figyelmet olyan ismérvekre, amelyeket a szintetikus észlelés által könnyen figyelmen kívül hagyhatnánk. 

Mik a személyleírás elemei? 

• Az általános humánbiológiai jellemzők: kor, biológiai nem, testmagasság, testtömeg, testalkat, testtartás, színkomplexió (=pigmentáció)
• Az egyes testrészekre vonatkozó külső alaktani ismérvek: például a fej és a test egyes részeinek mérete, alakja, deformitása
• A különös ismertetőjelek: olyan sajátosságok, amelyek önmagukban vagy másokkal együtt csak kevés embert jellemeznek, pl. tetoválás, testékszer, sebek, hegek, anyajegyek stb.
• A funkcionális ismérvek: a személy tevékenységével és viselkedésével összefüggő tulajdonságok, így különösen járás, beszéd, viselkedésmód, szag
• Az öltözék leírása 

Továbbá, egy személy külsejének meghatározásához a felsoroltakon kívül hozzátartozik a járása, a beszédstílusa, valamint a nonverbális viselkedésének valamennyi leírható eleme.

Egységes-e a fogalomrendszer?

A hétköznapi személyleírásokban is megnehezítheti a beazonosítást, ha beszélgetőpartnerünk mást ért például a ’molett’ jelző alatt. Azonban a rendőrség munkájában kiemelten fontos szerepe van a jól megragadható fogalomhasználatnak, így igyekeznek jól behatárolható kategóriákat alkotni. Az új arcszőrzetviseletek, öltözködési stílusok, testékszerek vagy éppen tetoválási trendek elterjedése miatt időről időre elengedhetetlen az új terminológia bevezetése a személyleírások területén.

Hogyan segíthető a szemtanúk pontos és torzításoktól mentes emlékelőhívása?

A személyleírások módszerének eredményességi mutatója változó, az észlelő vonatkozásában sok mindentől függ, többek között a szemtanúk vizuális memóriájától. A kognitív interjútechnika segítségével a nyomozók viszont oly módon tudják serkenteni az emlékezetet a kihallgatás során, hogy azt nem befolyásolják, vagyis például semmiképpen sem tesznek fel túl sokat állító kérdést.

A kognitív interjú négy szakasza:

1. Az esemény során aktuálisan fennálló kontextus és személyes környezet mentális újrateremtése.
2. Minden lehetséges információ felidézése, tekintet nélkül arra, hogy a személy mennyire ítéli lényegesnek az adott információt.
3. A történések elmesélése fordított sorrendben.
4. Felidézés egy másik perspektíva használatával.

A személyleírások, ahogyan fentebb kifejtettük, a külső, vizuális módon rögzíthető jegyeket foglalja rendszerbe, meghatározott szempontok alapján. A gyanúsítottak személyiségével a profilozók foglalkoznak. A modern kriminológia és a profilozási technika történetéről egy korábbi bejegyzésünkből tudhatsz meg többet.

képek: innen, innen, innen, innen és innen

“A világnak alig van már értelme, akárcsak a bűnözésnek” - mondja a Netflix legújabb, Mindhunter című sorozatának főszereplője. Holden Ford FBI ügynök forradalmasító munkáján keresztül megismerhetjük a modern kriminológia kialakulását az 1970-es években. A karaktert a profilozás úttörőjéről, John E. Douglas FBI ügynökről mintázták, akinek hasonló címmel megjelent könyve adja a sorozat alapját. Bejegyzésünkből kiderül, honnan ered a ma is használatos profilozási technika, hogy mi értelme van annak, amikor a főszereplő barátnője a "szociológia atyjáról" beszél, és persze adunk egy kis ízelítőt a sorozatból is.

Holden Ford (Jonathan Groff) túsztárgyalót egyre nagyobb aggodalommal tölti el az, amit a krízisszituációk megoldása során tapasztal: a bűnözők cselekedetei irracionálisnak tűnnek, és ebből kifolyólag észérvekkel sem lehet hatni rájuk. Ford az FBI akadémián megismerkedik egy professzorral, aki így foglalja össze a problémát: az FBI-t olyan sorozatgyilkosok elfogása céljából hozták létre a század elején, akiket saját érdekeik vezérelték, akik mást sem akartak, mint pénzt és hírnevet. Évtizedekkel később már azt látjuk, hogy idegen öl idegent - elkövető és áldozata sokszor nem ismerik egymást. Így felmerül a kérdés, hogy milyen irányba folytassuk a nyomozást, amikor a motiváció megfoghatatlannak tűnik? 

A sorozat bemutatja a "sorozatgyilkos" fogalom születését, és az FBI berögzült szemléletét ezekről a bűnözőkről: úgy gondolták, hogy ők születésüktől fogva őrültek. Ford azonban más állásponton van, és a többi ügynököt is szemléletváltásra ösztönzi: szerinte nem csak az elborult elme, vagy valamiféle állati ösztön vezérli a visszaeső gyilkosokat, hanem egy múltbéli trauma, mely tévútra vitte őket. Érdeklődés a pszichológia és a szociológia felé fordul, meg akarja érteni ezeket az embereket és a bűntetteik mögötti magyarázatokat. Fontos kérdést fogalmaz meg:

“Hogyan kerülhetünk lépéselőnybe az őrülttel szemben, ha nem tudjuk, hogy az őrült hogyan gondolkodik?”

A gondolkodásmód megfejtése viszont nem megy másként, mint beszélgetéssel. De pontosan honnan is ered a legveszélyesebb bűnözők meginterjúvolásának ötlete?

Interjú az ördöggel

A ma is használatos profilozási technika az elkövetők pszichológiai hátteréről gyűjtött információkon alapszik. A profilozók ezekből a statisztikákból és tendenciákból indulnak ki, amikor magyarázatot keresnek a látszólag megmagyarázhatatlan bűncselekményre, és kísérletet tesznek az elkövető kilétének felfedésére. Ez a technika csak az 1970-es években vált elfogadottá az FBI berkein belül, amikor is John E. Douglas, a Viselkedéskutató Egység (Behavioural Sciences Unit) ügynöke és mentora, Howard Teten elindították az ügynökség saját profilozó programját. Körbeutazták az Egyesült Államokat, hogy interjúkat készíthessenek a bebörtönzött sorozatgyilkosokkal, és megérthessék, hogyan is működik a bűnözői elme. Douglas a 25 éves FBI pályafutása alatt több mint 500 eseten dolgozott, és interjút készített az amerikai történelem leghíresebb sorozatgyilkosaival, többek között Charles Mansonnel és a bostoni fojtogatóval. Róla mintázták egyebek mellett a Gyilkos elmék című széria profilozó főszereplőit, és a Hannibal sorozat adaptációjának Will Graham nyomozóját is.

A sorozatban a karakterek első interjúalanya Edmund Kemper, aki “Co-ed killer” néven híresült el. Ford először titokban látogatja meg a rabot, főnöke csak hosszas meggyőzés után bólint rá Ford és ügynök társa magánakciójára. Kemper 1963-ban 15 évesen meggyilkolta a nagyszüleit, majd miután paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála, elmegyógyintézetbe utalták. Onnan 21 évesen szabadult, ugyanis sikerült meggyőznie orvosait, hogy teljesen meggyógyult és rehabilitálható. 1972-ben a 205 cm magas és 108 kg-os Kemper gyilkos ámokfutásba kezdett. Fiatal főiskolás lányokat szedett fel (innen a neve, co-ed, azaz diáklány koedukált iskolában), megcsonkította őket, majd maradványaikkal szexuális aktusokat hajtott végre, amiről a sorozatban kellő részletességgel be is számol. 1973-ban feladta magát, miután saját anyjával is elkövette ugyanazt, mint a főiskolás lányokkal. Kempert nyolc életfogytiglanra ítélték, jelenleg is büntetését tölti Kaliforniában.

Fordot lenyűgözi Kemper intelligenciája, kettejük kapcsolata szinte barátivá fajul, ahogyan az FBI ügynök nemcsak kérdéseket tesz fel, de magáról is megoszt dolgokat. Csak hogy érzékeltessük a sorozat hangvételét: Ford ügynök megkérdezi az udvarias és választékosan beszélő elítélttől, hogy milyen megoldást lát a magafajták büntetésére és rehabilitációjára. Kemper azt válaszolja, hogy kínhalált.

Miért fontosak a címkék?

“Szóval mit gondolsz Durkheim címkézés elméletéről és a devianciáról?” - kérdezi Holdentől egy szociológia mesterszakos lány (a leendő barátnője) egy rockkoncert alatt. 

A deviancia elmélete Émile Durkheim francia szociológus nevéhez fűződik. Szerinte nincs eredendően bűnös tett, a deviancia definícióját a hatalmon lévők határozzák meg, és foglalják törvényekbe. A deviancia tehát nemcsak úgy magától értetődően létezik, hanem egyes cselekedetek bizonyos kulturális kontextusokban deviánsnak minősülnek, míg másokban mondhatni “normálisnak”. A deviancia értelme nem más, mint a megszokottól való eltérés.

Az 1960-as években a kriminálpszichológiában meghatározó fordulatot jelentett a címkézési elmélet (labeling theory). A címkézés elmélete magába foglalja az elsődleges és a másodlagos devianciát. Az elsődleges deviancia arra utal, hogy az egyén elköveti magát a deviáns tettet, de az alig van hatással státuszára és elméjére, mert egyelőre mások nem tudnak róla. 

A másodlagos deviancia szerint valakiből akkor lesz deviáns, amikor nyilvánosan felcímkézik, és magáénak kezdi érezni a címkéjét. Gondolhatunk erre úgy is, mint egy önbeteljesítő jóslatra. Egy olyan negatív címke, mint az elítélt, számos lehetőségtől foszthatja meg a börtönből szabadult egyént, aminek következtében deviánsként fogja látni saját magát, így továbbra is hajlamos lesz deviáns cselekedetek elkövetésére. Következésképpen lehetséges, hogy a negatív címke eltűntetésének hatására az egyén inkább társadalmilag elfogadott cselekedeteket fog véghez vinni a jövőben.

De hogy kapcsolódik a deviancia elmélete és a címkézés a sorozathoz? Ford ügynök azt a nézetet képviseli, hogy nem minden bűnöző születik bünözőként, egyesek azzá válnak. Charles Manson példáját hozva felteszi a kérdést:

Tekintve, hogy Mansont gyermekkorában szeretet nélkül nevelték és erőszakkal kezelték, többször bebörtönözték, nem lehetséges, hogy mindez hatással volt rá?

Ford állítása szerint Manson ismételt börtönbe kerülése talán szerepet játszott abban, hogy mivé vált. Végtére is, ez egy ördögi kör: bebörtönöznek egy embert, mert bűncselekményt követett el, bűnözőként pedig nagy eséllyel újabb bűntetteket fog elkövetni.... Ezen a ponton ütközik össze Ford "újhullámos" gondolkodása a régiváságú FBI ügynökök elképzeléseivel. 

És hogy miért érdemes még megnézni a sorozatot azoknak, akik érdeklődnek a modern kriminológia iránt? Például azért, mert nem csupán Kemper története bontakozik ki belőle, hanem bepillantást  kapunk a BTK gyilkos (bind, torture, kill - megkötözni, megkínozni, megölni) életébe is.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen.

Egyre kevésbé nézünk tévét, ezért, ha valami vicces, vagy szokatlan történik, arról rendszerint már csak vírusvideóban értesülünk: így volt ez a bajai halászléfőző versenyről bejelentkező riporter, és számos más tévés malőr esetében is. A hírolvasók élő adásban elkövetett bakijait azonban nem csak azért érdemes megnézni, mert viccesek, hanem mert kommunikációs szempontból is tanulságosak. 

Mi jut eszünkbe akkor, ha azt halljuk, hogy híradó, vagy hírolvasó? Ezekhez a fogalmakhoz általában olyan jelzőket társítunk, mint a komoly, hiteles, tényszerű, jelentőségteljes, és hasonlók. A híradó egy tájékoztató jellegű, információközlő műfaj, amellyel szemben a legtöbbeknek magasabb elvárásai vannak, mint például egy magazinműsorral. Az ország egyik legismertebb műsorvezető párosa, Szellő István és Erős Antónia egy közös interjúban azt nyilatkozták, hogy a hírolvasóknak hidegfejű profiknak kell lenniük, ugyanis a hitelesség és a kiegyensúlyozottság nem sérülhet adás közben. 

Kérdés, hogy az emberek hogyan néznek a híradó házigazdáira, amikor bakiznak. Egy olyan váratlan esemény, mint például egy kínos nyelvbotlás, vagy egy technikai malőr megingathatja a híradósokról alkotott képüket - de pontosan miért is? 

A kulcs a szerepeinkben van

A kérdés megválaszolásához Erving Goffman szociológus elméletét érdemes szemügyre venni: szerinte a világon minden ember szerepet játszik, ezért az életünket leginkább a színház analógiájával lehet leírni. A szerepek a mindennapok különböző területein működnek, így létezik például szülői-, munkahelyi-, gyermek-,  vásárló szerep, és a sort még folytathatnánk. Természetesen több szerepünk is lehet, az éppen megfelelőt a szituáció függvényében választjuk ki, és alkalmazzuk. Goffman a társas élet interakcióival foglalkozott, de elmélete a híradónézésre is alkalmazható, annak ellenére, hogy ebben a helyzetben nem a szó szoros értelemben vett interakció zajlik, hiszen a kommunikáció egyoldalú: a bemondó és a TV előtt ülő ember nem tud egymással kapcsolatban lépni. Mégis létrejönnek olyan szerepek, amelyekhez a műsor ideje alatt tartjuk magunkat. 

A szituációt leginkább a tanár-diák párosításhoz lehetne hasonlítani, hiszen a néző, tudás hiányában alárendeltebb helyzetben van, mint a híradós: csakúgy, mint egy diák az oktatóhoz képest. A hírolvasó azért pozícionálható feljebb ebben a viszonyrendszerben, mert ő van az információ birtokában, de tudását majd megosztja a nézőkkel - akár egy tanár az osztályával. Egy pedagógustól  pontosságot, nagy tudást és hitelességet várunk el, ha ő hibázik, sérül a róla alkotott kép: gondoljunk csak bele, milyen nevetgélés volt akkor, amikor a matektanár elrontotta a számolást a táblán. 

Goffman a szerephez rendeli a homlokzat fogalmát is, ami része az úgynevezett alakításnak. Alakítás alatt értünk minden olyan tevékenységet, amelyeket az egyén csak addig csinál, amíg a megfigyelők csoportja jelen van, és rájuk ez valamilyen szinten befolyást gyakorol. A híradó megteremti ezt a kontextust: a műsoridő alatt zajlik az alakítás, ami addig tart, amíg a műsorvezető el nem tűnik a képernyőről, és a nézők is eddig a pontig vannak jelen a szituációban. Ennek fényében nem meglepő, hogy az interneten terjednek az olyan baki videók, amikben a hiba abból ered, hogy a híradós elhagyja a szerepét, például:

• nem veszi észre, hogy elkezdődött az adás, 
• beszélget a kollégáival, 
• a haját igazgatja, 
• vagy mondjuk nevetgél.

De az adás végén egy bekapcsolva maradt kamera, vagy mikrofon is hasonló szituációt eredményezhet, ahogy azt az alábbi videó is jól reprezentálja:

A híradósok ilyen esetekben - miután észrevették magukat-, igyekeznek gyorsan visszazökkenni a szerepükbe. 

A homlokzatodra van írva

Goffman tipológiájához visszatérve, a homlokzat egyfajta én-megjelenítés is, melynek célja általában az, hogy jó benyomást keltsünk. A hírolvasó olyan homlokzatot igyekszik mutatni, mely a nézők számára elfogadható, ismerős, és megfelel a fejükben élő híradós képnek. Azonban bármennyire is igyekeznek megfelelni a szerepüknek, baki bármikor előfordulhat, főleg az élő adásban, például egy nyelvbotlás, vagy technikai hiba miatt.

Amikor a malőr megtörténik, elkezd összeomlani a korábbi kép. A hírolvasó ilyenkor megpróbálja legjobb tudásához mérten rendezni a helyzetet, reménykedve abban, hogy a nézőknek vagy nem tűnt fel a hiba, vagy szemet hunynak felette. Megkezdi az úgynevezett homlokzatóvás, például úgy, hogy: 

• igyekszik megőrizni a higgadtságát,
• mentegetőzik,
• szégyenkezik, 
• de akár a támadhat is.  

A gond az, hogy az általa választott stratégia nem biztos, hogy megegyezik azzal, amit a TV néző (el)vár tőle. 

De különböző oltalmazó manőverekkel a híradós kollégái is segíthetnek a dolgok helyreállításában. Az alábbiakban erre mutatunk példákat. 

Népszopástól röhögőgörcsig

Ha többen vezetik a híradót, akkor lehetőség van interakcióra egymás között, így hiba esetén az oltalmazó mechanizmus mindkét fél részéről működésbe léphet: például egyikük átveszi a szót, vagy humorral üti el a szituációt - ez alatt a másik helyreállíthatja a homlokzatát. 

Ha a műsorvezető egyedül áll a kamerák előtt, nem sok lehetősége van kiküszöbölni a csorbát, hiszen maximum a stábbal kerülhet interakcióba - őket pedig a TV néző nem látja. A megoldás kulcsa ilyen esetekben mindegyik fél részéről az incidens fölötti elsiklásban van:

Hasonló a helyzet akkor is, amikor a bemondók talán a leggyakoribb hibát vétik: a nyelvbotlást. Gondoljunk csak bele napjában hányszor fordul elő, hogy egy beszélgetés során néhány szóba beletörik a nyelvünk, vagy éppen teljesen más szavak jönnek ki a szánkon, mint szerettük volna. Ezek a kis "balesetek" vizsgaszituációban, stresszhelyzetben is előjöhetnek, annak ellenére, hogy ilyenkor kifejezetten az összeszedettségre és a precizitásra törekszünk. Bár a hírolvasók profi, képzett, rutinos szakemberek, mégis előfordulhat velük, hogy rossz szót olvasnak fel - bár az elgépelésekért sokszor a súgógép kezelője felelős. Ez esetben homlokzat megóvása érdekében szintén érdemes átsiklani az incidens felett, mert felesleges  túlmagyarázni egy nyelvbotlást. Ezt a jelenséget remekül szemlélteti egy, a közelmúltban nagy visszhangot kapott videó.

Egy másik módszer, amivel a bemondó helyreállíthatja a homlokzatát, az az, ha nyíltan elismeri, esetleg ismerteti az incidenst, például technikai hiba esetén. Ezzel egyrészt elejét veszi a találgatásoknak, másrészt kisebb felelősséget tulajdonít majd neki a néző, hiszen tudja, hogy a kínos csend, vagy a rossz képsor nem az ő hibája. Ilyenkor rögtönözni kell: ahhoz, hogy ez jól sikerüljön, profizmusra van szükség, ahogy azt az alábbi példa is mutatja:  

Ahogy a nyelvbotlás, úgy a nevetés is gyakran a legrosszabb pillanatokban jön, a híradó műfaji elvárásait pedig keresztülhúzhatja a vihorászás. Persze nem mindegy, hogy a bemondó mikor kacag fel, hiszen vannak olyan hírek, amiket mi nézők is megmosolygunk a képernyő előtt:

De van, amikor a nevetés nem elnézhető, például olyan hírek körítéseként, melyek tragédiákat, érzékeny témákat boncolgatnak. A néző ilyenkor szinte biztos, hogy nem tart a hírolvasóval, és nem is tud elsiklani az incidens felett. A homlokzat nagy valószínűséggel nem fog helyreállni, hiába magyarázkodik, vagy szégyenkezik az "elkövető". Kérdés, hogy a róla alkotott kép végérvényesen sérült-e, mert ha igen, akkor az számára a karrier végét jelenti. 

Összességében elmondható, hogy a felsorolt óvó-technikák alkalmazása révén hiba esetén a legtöbb esetben rövid időn belül visszaállítható a híradósok homlokzata. De érdemes a nézőknek is némi elnézést tanúsítani egy-egy bakit látva, hiszen ahogy azt a közhely is mondja, csak az nem követ el hibát, aki nem tesz semmit. Véletlenek pedig egy profi szakemberekkel is történhetnek. 

 Képek: innen, innen, és innen

A szavaknak óriási ereje van: az információk "csomagolása" hatással van döntéseinkre, emlékeinkre, sőt, a világról alkotott elképzeléseinkre. Nem véletlen, hogy a kommunikációs keretezés kutatásának fontosságára több tudományterület is ráérzett. Most bemutatunk három kísérletet, amelyek alátámasztják, hogy a kifejezésmód az élet számtalan területén elképesztő befolyással bír.

Keretezni annyit tesz, mint jól megválasztott kommunikációs elemek segítségével hangsúlyossá tenni egy esemény egy bizonyos értelmezését. Így képesek vagyunk befolyásolni, hogy az emberek mit észlelnek az eseményből, mit tartanak az okának és a lehetséges következményeinek, milyen morális értékítéletet alakítanak ki róla. A kommunikációs keretezés egyik leghíresebb példája a terror elleni háború, amely a szeptember 11-ei terrortámadások utáni politikai döntések időszakára utal. Azzal, hogy az ország vezetői ezzel "csomagolták" be az újabb politikai irányvonalaikat, legitimmé tették többek között Irak megszállását és az elektronikus adatgyűjtés kiterjesztését.

Kockázatkerülők és kockázatkeresők

Daniel Kahneman kutatásaiban azt vizsgálta, hogy az emberek bizonytalan döntéshozatali szituációkban nem racionálisan cselekednek, hanem néhány alapvető heurisztikát, azaz hüvelyujjszabályt követnek. Ezek a hüvelykujjszabályok arra utalnak, hogy döntéseinket eddigi tapasztalataink és ráérzések alapján hozzuk meg.

Elméletének alátámasztására egy pszichológiai kísérletet végeztek el, melynek kitalált forgatókönyvében az ország lakosságát titokzatos és halálos járvány fenyegeti, amely várhatóan 600 ember életét követeli.

A szakértők két gyógymódot fejlesztenek ki, az alternatívákat pedig így prezentálják:

A kérdés, hogy melyik gyógymódot válasszuk. A válaszadók 72%-a az A gyógymódra szavazott, 28% pedig a B-re.

Az imént feltett kérdés becsapós, ugyanis mindkét gyógymód esetében a várható hasznosság megegyezik, tehát ugyanannyi ember menthető meg. Az eltérő módon keretezett információk logikailag azonosak.

A kísérleti alanyok egy másik csoportja a következő forgatókönyvet hallotta: A titokzatos és halálos járványt 600 ember életét fenyegeti, és két alternatív megoldás közül lehet választani:

És most melyiket válasszuk? Ebben a keretezési szituációban 22% voksolt az első gyógymódra, 78% pedig a másodikra.

A szemfüles olvasók észrevehetik, hogy az összes lehetőség várható értéke azonos. Az A és a C gyógymód megegyezik, ahogyan a B ugyanaz, mint a D a bizonyosság és a bizonytalanség tekintetében. A kísérleti alanyok viszont más-más arányban választottak a két döntéshozatali szituációban. Mit jelent ez a keretezés elmélete szerint? Amikor a lehetőségek a megmenthető életek száma szerint lettek prezentálva, a kísérleti alanyok a biztos kimenetelt választották. Amikor a lehetőségek a várható halálozások száma alapján lettek bemutatva, akkor a válaszadók hajlandóak voltak kockázatot vállalni. Hogyan magyarázták a kutatók a kísérlet eredményét? Szerintük az emberek döntési helyzetekben a pozitív kimenetelek esetén kockázatkerülők, negatív kimenetelek, azaz veszteségek esetén pedig kockázatkeresők.

A viselkedési közgazdaságtanban kutatók azt a következtetést vonták tehát le, hogy ugyanazok az üzleti vagy gazdasági jelenségek egészen más reakciókat, így más pénzügyi döntéseket váltanak ki az eltérő keretezésnek köszönhetően.

A tanúvallomások megbízhatatlansága

Elizabeth Loftus pszichológust az a kérdés érdekelte, hogy egy tárgyaláson elhangzó információk hogyan képesek megváltoztatni a szemtanúk beszámolóit. Elmélete szerint a nyelvezet, ahogyan a szemtanúk megfogalmazzák tanúvallomásaikat, hatással van az emlékeikre is. Ennek tesztelésére a következő kísérletet tervezte meg:

A kísérleti alanyok két autó ütközését nézték meg egy videófelvételen. A videó levetítését követően arra kérték őket, írják le, amit láttak, mintha valós esemény szemtanúi lettek volna.

Az első esetben a kísérleti személyek átlagosan 30 km/h-val nagyobb értéket becsültek. Sőt, a “csapódásos” kérdésre válaszolók esetében az egy héttel később felvett kérdőíven a kérdezettek már arra is emlékeztek, hogy a felvételen üvegszilánkok repkedtek, ami valójában nem is történt meg. A szavak tehát kétségkívül még az emlékeinket is képesek megváltoztatni.

Mi vagy ki okozza a szegénységet?

Shanto Iyengar, a kaliforniai Stanford University politikatudomány professzora, a médiahatások területén vizsgálta a keretezés jelenségét. A média köztudottan hatással van arra, hogyan ítéljük meg a társadalmi és közéleti problémákat. Iyengar kísérletében rámutatott, hogy a hírfogyasztók eltérő módokon értelmezhetik a szegénység okait annak keretezésétől függően. Amikor a szegénység tematikusan lett keretezve, azaz általános trendek és politikai irányvonalak kerültek bemutatásra (szegénységi ráta, segélyezési rendszer), akkor a kísérleti alanyok társadalmi tényezőket neveztek meg a szegénység okaiként, pl. megbukott politikai döntések, a gazdaság helyzete.

Amikor viszont a szegénységet úgynevezett epizodikus keretben, azaz egyes emberek helyzetén keresztül mutatták be, akkor a kísérleti alanyok hajlamosabbak voltak magukat a bemutatott szegény sorsúakat hibáztatni saját helyzetükért.

Mindhárom példa azt mutatja, milyen komoly tétje van szavaink megválasztásának. De nem is kizárólag arról van szó, hogy ha egy dolgot más keretbe helyezünk, másként látjuk azt (akárcsak egy festmény vagy poszter esetében), hanem a nyelvi megjelenítéssel magát a jelenséget is képesek vagyunk mi magunk formálni.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

A hazudozást és a megtévesztést sokan mesteri szinten űzik, és ezzel alaposan átalakítják a mindennapok forgatókönyvét: nem véletlen, hogy ezekre a kommunikációs készségekre a drámaírók is felfigyeltek. Olyan színházi előadásokat mutatunk be, amelyekben a cselekmény mozgatórugója az igazság elfedésének valamelyik formája. 

Mielőtt azonban rátérünk a listára, fontos tisztázni, hogy mi a közös a felsorolt fogalmakban, és mi az, amiben viszont különböznek. 

Paul Ekman, a Kaliforniai Orvosi Egyetem pszichológiaprofesszora, az arckifejezés-felismerés jeles kutatója, a hazugságot olyan akaratlagos választásként határozza meg, amely a célpont félrevezetésére irányul anélkül, hogy erre felhívnák a figyelmét. A hazugság két formáját különíti el: a leplezést, vagyis a valós információk kihagyását, valamint a hamisítást, azaz a hamis információk igazként való feltüntetését.

A hazugságnak számos további megnyilvánulási formája létezik:

• félrevezetés
• egy érzelem elismerése a valós okok elkendőzésével
• az igazság hamis előadása
• az igazság beismerése olyan túlzó vagy humoros módon, hogy a célpont továbbra sem jut többletinformációhoz
• félig leplezett igazság
• az igazság részleteinek beismerése, ami által eltérítjük a célpont figyelmét a leplezett tényezőkről
• a hamis következtetést eredményező kitérés
• valamint az igazság előadása oly módon, hogy az az elhangzottak ellenkezőjére enged következteti

Ekman szerint a megtévesztés két formája, a szivárgás – amikor valaki akaratán kívül leplezi az igazságot –, és amikor a megtévesztés azáltal válik explicitté, hogy az illető viselkedése utal rá, hogy nem igaz, amit mond. Az evolúciós pszichológiai magyarázatok szerint a természetben gyökerezik a megtévesztés stratégiai előnyként való értelmezése: gondoljunk csak az álcázási képességre, mely sok esetben az életben maradás elengedhetetlen feltétele. Az ember által alkalmazott megtévesztés azonban azonosítható verbális, non-verbális és fiziológiai jelek által – habár az illető lelepleződése nem törvényszerű. 

Az igazság elkendőzése nem csak a mindennapokban van jelen, hanem a kitalált történetekben is: ismerkedjünk meg öt előadással, melyek cselekményét nagymértékben meghatározza a hazugság és a megtévesztés. 

1. Tagadj tagadj tagadj

Eve, az ígéretes futónő legfőbb vágya az olimpiai bajnoki cím megszerzése. Nem sokkal azután, hogy megismerkedik a sportág egyik kiváló edzőjével, nagy dilemmával kerül szembe: az edző ’kiegészítő kezelést’ ajánl neki, hogy biztosan elérje a célját. Mi az ára a bajnoki címnek? Ha vállalja a génmanipulációs eljárást, valóra válhat az álma. Azonban nem biztos benne, hogy biztonságos, etikus, és legfőképp legális-e a kezelés.

Ullmann Mónika (balra) és Lovas Rozi (jobbra), Orlai Produkció, Hatszín Teátrum

A sportvilág farkastörvényeiről őszinte, mégis rémisztő képet festő előadás címe a doppingolók kézikönyvének legfontosabb mondatát idézi: „Tagadj mindent, amíg csak képes vagy.” A tiltott szerekkel való visszaélés kérdésköre Jonathan Maitland 2026-ban játszódó sikerdarabjában tabudöntögetően van bemutatva, melyben a hazugság számos formája tetten érhető.

2. Házassági leckék középhaladóknak

Két házaspár, egy szerelmi háromszög és egy régi barátság: mindez négy szereplő közt. Az előadás motorja a hűtlenség és az állandó hazudozás – élvezettel, szenvedéllyel, zavartan vagy éppen kétségbeesve: a hazugságok elárasztják az életüket. Florian Zeller darabjában először a férj lép félre, melyet mindenféle maszlag összehordásával igyekszik eltitkolni felesége elől. Amikor azonban a szerető megelégeli ’státuszát’, és egy teljes hétvégét kíván eltölteni kedvesével, ő is hazugságra kényszerül, hiszen szintén házas.

Balsai Móni (balra) és Stohl András (jobbra), Centrál Színház

Leplezés, hamisítás, félrevezetés – a közönség soraiban kevesen vannak, akik ne tapasztalták volna még saját bőrükön – ilyen vagy olyan módon – a színpadon játszódó hazugságokat, illetve azok folyományait.  

3. A lepkegyűjtő

A John Robert Fowles regénye alapján színpadra állított pszicho-thriller két ember, Ferdinand Clegg, a szürke, szorongó, lottónyertes hivatalnok és Miranda Grey, az élettel teli főiskolás lány abszurd „találkozásáról” szól. A pszichopata férfi egyetlen valódi szenvedélye a halott pillangók teteméből álló gyűjteményében merült ki mindaddig, míg meg nem pillantotta, valamint el nem rabolta Mirandát. Titkos pincéjébe zárva őrizte gyűjteménye legújabb – és legélőbb – példányát, aki kétségbeesve harcol a szabadságáért, bevetve számos manipulatív fogást vérfagyasztó fogvatartójával szemben. Túlélési stratégiáit sorra próbálja ki, a szökési kísérlettől, a barátkozáson át a csábításig, melyek kivitelezéséhez elengedhetetlen számára a valóság elfedése: retteg.

Ágoston Katalin (balra) és Bereczki Zoltán (jobbra), Centrál Színház

4. Pletykafészek

A felhőtlen szórakozást kínáló előadás színhelye a New York város alpolgármesterének tizedik házassági évfordulójára rendezett parti, melyre a szűk baráti kör, négy házaspár hivatalos. A vendégek sorra érkeznek, a személyzetnek és a házigazda feleségének azonban nyoma veszett, a ház üres. Az elsőnek érkező vendégek, a gyerekkori barát és neje, miután lövést hallottak, kétségbeesve keresik az ünnepelt férjet, aki vérző füllel lábadozik a színfalak mögött. Hamar nyilvánvalóvá válik számukra: a sérült jó hírnevét bármi áron meg kell óvniuk. A szenzációra mindig éhes, de a botránytól irtózó vendégek találgatásaikkal mind mélyebbre süllyesztik az igazság eltussolásán munkálkodó barátokat, azonban egy ponton túl mindannyian kénytelenek szembenézni a valósággal.

Rudolf Péter (balra), Liptai Claudia (középen), Nagy-Kálózy Eszter (jobbra), Centrál Színház

A verbális és szituációs humor gördülékenyen szövi át Neil Simon bohózatát, melyben a szereplők abszurd viselkedésükkel próbálják leplezni az igazságot. Képtelen feltételezéseikkel ők maguk bizonyulnak a rosszindulatú pletykák legnagyobb mestereinek, miközben a képmutatók arcáról lehull a maszk.

5. My Fair Lady

A szegény, rongyos virágáruslány, Eliza Doolittle történetét mindenki ismeri: egy este belebotlik a különc nyelvészbe, Henry Higgins professzorba, aki könnyelmű fogadást köt Pickering ezredessel – a lányból hat hónap alatt hercegnőt farag. Az elején még úgy tűnik, a professzor túl nagy fába vágta a fejszéjét, azonban a kemény munka végül meghozza gyümölcsét, és az is megeshet, hogy a tanítvány felülmúlja mesterét. 

Alföldi Róbert (balra), Tompos Kátya (középen), Cserna Antal (jobbra), Centrál Színház

A nagyvilági ’proper English’-t, és az ehhez szükséges viselkedési módot elsajátító Eliza végső próbatétele a királynő fogadásán való részvétel, ahol bebizonyosodik Higgins professzor győzelme: a szegény virágáruslány immár bármilyen úri társaságban megállja a helyét, vagyis sikerült mindenkit megtéveszteni a lány múltját illetően.

képek: innen, innen, innen, innen, innen és innen.

Megbízhatónak, hitelesnek és rokonszenvesnek szeretnénk tűnni a lehető legtöbb kommunikációs helyzetben, különösképpen a fontos megbeszéléseken. Ugyanakkor érdekérvényesítésre is törekszünk, és ehhez képesek vagyunk bevetni meggyőzési készségeink teljes palettáját. Éppen ezért nem árt tudatosítani magunkban azt, hogy az öltözékünkön nagyon sok minden múlhat. 

Nem kell divatmániásnak lennünk ahhoz, hogy felismerjük, milyen nagy hatással van a megítélésünkre az öltözködési stílusunk: az általunk viselt ruhák erőteljes jeleket küldenek a környezetünknek. Saját stílusunk kialakítására nem csupán azért törekszünk, hogy megmutassuk magunkat a világnak, hanem azért is, mert az önazonos megjelenés komfortérzetet nyújt számunkra. 

Pszichológiai felmérések feltárták, milyen hatással van a ruhaválasztásunk arra, ahogyan egymást érzékeljük és megítéljük – ezek eredményeiből most ismerjetek meg néhányat! 

A sztereotípiákkal szemben

Solomon és Schopler (1982) kutatásukban azt vizsgálták, hogy vajon az öntudatosság mértéke szisztematikus kapcsolatban áll-e az öltözködési stílussal. Másodlagos céljuk a nemi különbségek megállapítása volt, azzal a hipotézissel, hogy a nők esetében ez a kapcsolat sokkal erősebb lesz. A kérdőíves vizsgálatban részt vevő 104 fő válasza alapján arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy az öltözködési szokások következetes összefüggést mutattak az öntudatosság mértékével. Azonban a várakozásokkal ellentétben, a férfiak oldalára billent a mérleg a ruhaválasztás és az öntudatosság kapcsolatának erősségét tekintve.

5 tipikus női hibát szoktak kiemelni a szakemberek az öltözködés területén:

• csak ismert márkák kollekcióiból válogatnak;
• kizárólag elegáns, üzleti viseletet hordanak;
• stílusuk nem követi le az életükben zajló változásokat;
• a testi adottságokat figyelmen kívül hagyják;
• valamint a médiának túl nagy befolyást engednek az öltözködésüket illetően.

Bár a kutatáson jobban szerepeltek, nem árt áttekinteni azokat a gyakori hibákat, melyeket jobb, ha elkerülnek a férfiak, hiszen a megfontolt  - de véletlenül sem piperkőc - öltözködés igen pozitív megítélést eredményezhet számukra:

• nem az életkoruknak megfelelően öltözködnek;
• cipőjük elhasznált, ápolatlan;
• nem megfelelő méretű ruhadarabokat viselnek - túl szűk ing, túl hosszú nadrág, és még sorolhatnánk;
• a nadrágon kívül lógó ing, különösképpen ha zakóval viselik így, igénytelenséget tükrözhet; 
• illetve a hatalmas márkajelzéssel ellátott pólók is kerülendők. 

Nemtől függetlenül érdemes tehát elkerülni azokat a hibákat, melyeket a többség újból és újból elkövet.

Gondoljunk csak arra, hogy egy állásinterjún milyen véleményt formál rólunk az interjúztató, csupán a megjelenésünket alapul véve. (Forsythe, 1990) De ne gondoljuk, hogy csak a ruha számít, hiszen a jó benyomás kialakításának kulcsa az ápoltság, a természetes hatás, és az összhang – tehát, hogy az öltözék és a kiegészítők hitelesen tükrözzék személyiségünket.

Hogyan árul el bennünket a gardróbunk?

Sokan vitatkoznak azzal a nézettel, miszerint a ruha teszi az embert. Dr. Jennifer Baumgartner klinikai pszichológus szerint minden vásárlási döntés mögött pszichológiai magyarázat áll, amely legbelsőbb érzéseinket, titkos vágyainkat, esetleg nehézségeinket tükrözi. Még akkor is, ha ezeket inkább elrejtenénk a külvilág szemei elől. A ruhák, melyeket viselünk, hihetetlenül pontos mutatói annak, mit gondolunk magunkról és az életünkről:

„Az vagy, amit viselsz: amit a ruhád elárul rólad.”

A szakember 2012-ben írt könyvében nem csak arról beszél, hogy a lelkiállapot miként magyarázza a ruhaválasztást, hanem arról is, hogy a gardróbunk hogyan világíthatja meg a mindennapi életünkben jelentkező gondokat. Nők esetében például a túl sok ékszer viselése bizonytalanságot, de financiális nehézségeket is tükrözhet, ahogyan a túl mély dekoltázs hataloméhségről, kontrollmániáról árulkodhat. Azok a nők pedig, akik a férfias öltözéket preferálják, a pszichológus szerint a nőiességüket inkább gyengeségként aposztrofálják.

Az első benyomás

Kiemelten fontos, hogy a meggyőzés tudományának egyik alaptételével, a tekintély elvével összhangban cselekedjünk. E szabály értelmében a megbízhatónak és nagy tudásúnak tűnő emberek meglátásait, amikor más, kézzelfogható ismerettel nem rendelkezünk az illetőkről, hajlamosabbak vagyunk elfogadni, követni, mint másokét.

Amikor először találkozunk valakivel, fontos, hogy ruházatunk szakértelmünknek és tudásunknak megfelelő képet mutasson rólunk. Az első benyomás kialakításában ugyanis a hitelesség és önazonosság kulcsfontosságú.

Üzleti megbeszélések esetén ritkán találkozhatunk a tekintély ezen szimbólumának egyértelmű hatásával, hiszen számos egyéb befolyásoló tényező is közrejátszik egy döntéshozatal során.

Ilyen esetekben egy kommunikátor számára a hatékony meggyőzés egy másik eszköze lehet a célközönségéhez való hasonlóságok kiemelése. Ahogyan a tekintélynek való engedelmesség szoros kapcsolatban áll a öltözékkel, úgy az a meggyőzéstechnika más területein is nagy erővel bír: kézzelfogható eszköz a különbségek minimalizálására. Logikus megoldásnak tűnhet, ha kipuhatoljuk az adott szervezet dress code-ját, és a tárgyalás napján igyekszünk annak megfelelően összeválogatni az öltözékünket.

Abban az esetben viszont, amikor ezt a megközelítést tartjuk követendőnek, felmerülhetnek olyan problémák, melyek hatástalanítják a hasonlóság elvének meggyőző erejét. Olyan buktatókkal szembesülhetünk, mint amikor a saját és a felvenni kívánt stílus közti eltérések a hitelesség és eredetiség kárára mehetnek. Akár alá is áshatják tekintélyünket, ha túlzottan nagy szakadékot szeretnénk áthidalni ezzel a megoldással.

Vajon el tudjuk dönteni, mi a meggyőzőbb: a tekintély vagy a hasonlóság?

Az ezen a területen végzett kutatások eddig nem adtak választ a kérdésre. A meggyőzéstechnika szakértői szerint mindkét megközelítési mód elemeinek kombinált alkalmazása jelentheti a leghatékonyabb utat. Vagyis amikor helyénvaló, öltözzünk a befolyásolni kívánt csoport/személy stílusához hasonlóan, azonban tegyük ezt egy kicsit magasabb szinten: ha például egy olyan céggel tárgyalunk, ahol a lazább viselettel sem vétünk a dress code ellen, ajánlott a zakó, vagy hölgyek esetén a blézer viselése, vagyis a biztonság kedvéért törekedjünk az elegánsabb viseletre. Az öltözködésünk személyiségünket tükrözze, de nem árt, ha számításba vesszük az aktuális környezet elvárásait is.

képek: innen, innen, innen és innen

A tanárok gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a hallgatók nem tudnak emailt írni. Nem azért, mert nem rendelkeznek a szükséges technikai feltételekkel, hanem mert sokan nem ismerik a levélváltás szabályait. De honnan is ismernék, ha a legtöbbeknek nem volt alkalma megtanulni ezt? Kezdő egyetemistáknak kötelező, a többieknek pedig erősen ajánlott ennek a pár egyszerű tippnek az elsajátítása.

Manapság az interneten intézünk szinte mindent, beleértve a kommunikációt is - épp ezért nem mindegy, hogy tudunk-e különbséget tenni aközött, hogy a haveroknak, egy régi jó ismerősnek, vagy mondjuk a tanszékvezetőnek írunk. Egy udvarias, odafigyeléssel megírt email kifejezi az oktató iránti tiszteletet, és segíthet a szimpátia elnyerésében is. A hivatalos emailezés tanulható készség, aminek az iskolából kilépve, a munkaerőpiacon is hasznát veheted. 

Egy jó email 7+1 lépésben:

Ez a sablon remekül zanzásítja a kulcselemeket, így ha bárhol elakadnál az email írása közben, csak kövesd az itt összefoglaltakat. 

(Az ábra a szerző saját szerkesztése)

1. Köszönés

Egy jól megválasztott üdvözlés írásban és szóban is megalapozhatja a szimpátiát. De nézzük csak, mi is lenne egy ilyen helyzetben igazán megfelelő? Amivel nem lőhetsz mellé az a „Tisztelt”, de ha ez számodra túl kenetteljes, belefér a „Kedves” is. Maradj szigorúan a magázódásnál, hacsak az oktató nem ajánlotta fel a tegeződést, vagy kezdeményezte a lazább hangvételt. 

 2. Megszólítás

Hiába jutottál túl az első ponton, itt még elvérezhetsz, mert a helyes megszólítás éppen olyan fontos, mint a köszönés: ezzel is meg kell adni a pozícióhoz méltó tiszteletet. Ha tudod a címzett pontos nevét, mehet az „...XY Tanár Úr/Tanárnő."

Ráadásul az utóbbi két megszólítás bármely előadóra alkalmazható jolly joker, pontos munkahelyi leírástól és végzettségtől függetlenül.

3. Ismeretség behatárolása

Ez a rész főleg akkor kulcsfontosságú, ha a címzett most tanít téged először, vagy még soha nem kerested fel. A legtöbb előadó nem csak egy tantárgyért felelős, és sok esetben nem is csak egy karon tanít, így jobb nem arra apellálni, hogy a neved alapján majd beugrasz neki, pláne nem arccal együtt. De például ha van valami, amiről esetleg mégis úgy gondolod, emlékezne rád és ráadásul még pozitív felhangja is van (például: „Én voltam az, aki múltkor ott maradt óra után érdeklődni” ) azt mindenképp érdemes beleírni. Arra nyilván nem szeretnéd emlékeztetni, hogy te voltál az, aki múltkor is végig Facebookozta az egész órát...

Előállhat az a helyzet is, hogy olyannak kell írnod, akivel még soha nem találkoztál élőben. Ebben az esetben érdemes lehet azt is kifejteni, miért épp neki írtál, például: „Szeretnék érdeklődni, hogy indul-e az Ön által tartott kurzus a követező félévben, mert mindenképp szeretném felvenni” - és hasonlók.

4. Az email tényleges célja

Elérkeztünk a dolog lelkéhez. Tulajdonképpen ezért kezdtél az egészbe, úgyhogy ennek a résznek tényleg ütősnek kell lenni. Próbálj meg úgy fogalmazni, hogy kérésed minél lényegretörőbb és tömörebb, a hangvétel pedig mindenképp udvarias és semmiképp sem követelőző legyen. Előfordulhat az is, hogy úgy érzed, a mondandód nem fér bele egy-két hivatalos mondatba. Ebben az esetben akár egy személyes találkozót is kezdeményezhetsz, például így: „Azt remélem, esetleg tudna időt szakítani rám egy személyes találkozó keretében, hogy megbeszéljuk (ezt). Kérem írja meg, mikor lenne alkalmas Önnek.” A legrosszabb, ami történhet: nem tud/akar rád időt szakítani, és megkér, mégis inkább emailben ismertesd a problémádat, kérdésedet. 

 5. Mutasd meg hogy figyelmes vagy (=képes vagy elolvasni a tanszéki honlapot)

A tanároknak küldött emailek megdöbbentően nagy része kérdez rá olyan dolgokra, melyek az előadáson, tantárgyi honlapon, vagy esetleg egy korábbi emailben már ki lettek hirdetve. Mindenképp érdemes átnézni először az előbb említett forrásokat. Sok esetben az egyetemi Facebook csoportokban is jó eséllyel válaszolnak a kérdésedre a hallgatótársaid. Ha még ezek után is maradt kérdésed, akkor tulajdonképpen annak elküldésével akár az előadót is segítheted, mivel így azt a visszajelzést kapja, hogy esetleg nem volt elég világos egy-két dolog.

Pirospontos lehetőség: Ha például találkozót szeretnél kérni, könnyebbséget jelenthet az oktatónak, ha megnézed, mikor van fogadóórája a honlap szerint, és igyekszel abban az idősávban javaslatot tenni: „A tanszéki honlapon láttam, hogy keddenként 15-17 óra között van fogadóórája. Tudna esetleg fogadni ezen a héten 16 órakor?” Ez, amellett, hogy neki időt spórol, még azt a benyomást is kelti, hogy rászántál akár fél percnél több időt a kérésed átgondolására, mielőtt random időpontokat javasoltál volna.

6. Nyomatékosítás

Ha valami olyat kérdeztél, amire konkrét választ vársz, akkor végezetül még annyit írhatsz pluszban: „Válaszát előre is köszönöm”. Ha valami komplikáltabb kérést intéztél hozzá, például ki kell tölteni, vagy aláírni valamilyen dokumentumot, azt mindenképp jelezd külön, akár még egyszer összefoglalva a lényeget. Ez akár meg is duplázhatja a kérésed végrehajtásának valószínűségét.

 7. Elköszönés

Itt több lehetőség is kínálkozik. A „Köszönettel” és a „Tisztelettel” tulajdonképpen minden helyzetben megállja a helyét, az „Üdvözlettel” egy fokkal kevésbé informális, de van, akinél ez is belefér. 

+1: emlékeztető email

Remélhetőleg erre nem lesz szükséged. Mégis időnként előfordul, hogy nem kapsz választ - nem egy, és nem két napja, hanem mondjuk már egy egész hete. Persze ez tanárfüggő, ezért ha esetleg már ismered a reakcióidejét, akkor könnyen eldöntheted, hogy szükség van-e erre, vagy érdemes még várni. Az emlékeztetőd legyen továbbra is udvarias és előzékeny, a szöveg felépítése lehet azonos az eredeti üzenettel. Amit viszont érdemes hozzáadni az elején: „A korábban küldött emailem után szeretném ismét megkérni…” Semmi szükség a válasz hiányának felemlegetésére, hiszen, ha valóban elfelejtett válaszolni, az már ennyiből is átjön, viszont ha nyomós indoka volt a késedelemre, akkor jobb, ha minél finomabban fogalmazol. Természetesen az is megteszi, ha a következő órán odamész és rákérdezel, így megspórolod az újabb üzenetküldést. 

Most, hogy végigvettük a lépéseket, szedjük össze azokat a dolgokat, amik reméljük, hogy a legtöbbek számára magától értetődőek: 

• Legkésőbb az egyetemi beiratkozás után válassz egy megbízható szolgáltatót, és hozz létre náluk egy normális e-mail címet! A legegyszerűbb, ha a teljes, vagy rövidített nevedet használod erre a célra. Tehát semmi  cucu123@citromail.hu és társai!
• A hangulatjelekkel csak nagyon visszafogottan bánj: sok oktatónál az a biztos, ha egyáltalán nem használsz ilyet! 
• Ne írj csupa nagybetűvel tárgyat, és ne a CAPS LOCK funkcióval hangsúlyozd a mondandód lényegét!

Még egyszer mondjuk: az egyetemi emailezésbe hamar bele lehet jönni, és a későbbiekre nézve is megéri az energiabefektetés! 

Képek: innen, innen, innen

Az egyetemi jegyzetkészítés lényege nem más, mint a lényegkiemelés. Még ha képesek is lennénk leírni az oktató minden egyes szavát, valószínűtlen, hogy közben sikerülne meg is érteni a tananyagot. Fókuszáljunk az előadás bizonyos részeire, azok logikai viszonyára, hogy később fel tudjuk idézni a legapróbb részleteket és a tágabb kontextust is. De hogyan álljunk neki: számozott vázlatpontok, oda-vissza nyilazgatások, táblázatok? Következzen öt jegyzetkészítési módszer félévkezdésre!

Több bejegyzésünkben is olvashattatok már a jó prezentáció készítésének és előadásának technikáiról, de nézzük meg most a másik oldalt! Hogyan hozhatjuk ki hallgatóként a legtöbbet az egyetemi kurzusokból? Hogyan érhetjük el, hogy a legkevesebbet kelljen tanulni a számonkérés előtt? Persze egy előadás megértése és az elhangzottakra való emlékezés nemcsak az iskolában hasznosítható, hanem a munkahelyen is, sőt bármilyen hétköznapi olvasásélmény esetén.

1. Vázlatpontok

Ezzel az egyszerű és nagyszerű módszerrel már mindenki biztosan találkozott. Lényege a vázlatpontok hierarchiája, miként a többszintű felsorolás (számokkal betűkkel, jelekkel) érzékelteti a téma fő- és alpontjait. Papíron nem árt helyet hagyni a vázlatpontok között, de elektronikus jegyzetkészítésnek remek technika.

2. A Cornell-módszer

A Cornell-módszerben a lapot három részre osztjuk. Ahogy a képen látható, a lapot először függőlegesen két részre tagoljuk, a bal oldalon kisebb helyet hagyva, alul pedig egy csíkot különítünk el. Ennek a módszernek a lényege abban rejlik, hogy az előadáson a jobb oldali szélesebb oszlopba jegyzetelünk, de utána minél hamarabb kitöltjük a jegyzet másik két részét is. A bal sáv neve a felidézés oszlop: ide kerülhetnek kérdések, címszavak és fogalmak, rövidebb megállapítások. Ha megértettük a tananyagot, a jobb oldali jegyzet letakarásával, kizárólag a felidézés oszlop segítségével vissza kéne tudnunk adni a tanultakat. Az alsó sávba pedig pár mondatban összefoglalhatjuk a témát

3. Gondolattérkép

Képzeljük el, hogy az elménk a valóság térképe! Innen ered a gondolattérkép technikájának elnevezése. Kezdjük azzal, hogy az előadás témáját a lap közepére írjuk. Innen kezdhet építkezni a térképünk, ahogyan elágazásokat adunk a kezdőponthoz minden irányba, ahonnan további elágazások kezdődhetnek. Ez a módszer kiválóan alkalmazható egy téma szisztematikus és részletekbe menő áttekintésére, ahogyan az al-al-alpontok is megjelenhetnek a sokadik elágazásokban.

4. Flow

Emlékezzünk vissza az első bemutatott jegyzetkészítési technikánkra, és képzeljük el a konkrét ellentettjét! A lineárisan vezetett vázlatpontok helyett a flow technikája holisztikus tanulásra ad módot. Itt a lényeg nem is a konkrét jegyzetkészítésen van, hanem a lehetőségen, hogy már a kurzus közben tanuljunk. Célunk, hogy olyan dokumentumot hozzunk létre, ami leképezi a mi saját elképzelésünket a témáról. Egyesek számára a módszer alkalmazása azt jelenti, hogy nem is kell megtanulniuk a tananyagot, hiszen már előadás közben megértették. Természetesen, ez nem működik minden diszciplínában és kurzuson…

5. Jegyzetelés a diasorba

Ha lehetőséged van letölteni az oktató által előadott diasort még a kurzus kezdete előtt, akkor érdemes lehet magába a ppt-be jegyzetelni, illetve annak kinyomtatott verziójára. Így pontosan észben tarthatod, hogyan tartoznak össze a nagyobb blokkok a tananyagban, amiket akár az oktató példáival is kiegészíthetsz. Előnye és hátránya egyben, hogy nem kell annyit jegyzetelni, plusz a gondolatmenet már előtted van, ez azonban hátráltatja, hogy saját magad ragadd meg a téma lényegét.

Neked melyik jegyzetkészítési technika vált be eddig? Hajlandó lennél kipróbálni egy újat?

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.