Különleges vendéget fogadtak a BME KomMédia képzés hallgatói és oktatói: Sonnevend Júliával, a University of Michigan adjunktusával nyílt lehetőségük egy bő órányi kötetlen beszélgetésre. Média, emlékezet, berlini fal, és a nagy kérdés: milyen egy egyesült államokbeli karrier médiakutató-kultúraszociológusként?

“Olyan, hogy berlini fal, sosem volt, és sosem omlott le” - így kezdődik Sonnevend Júlia frissen megjelent, “Stories without Borders” című könyve, melynek európai “turnéja” apropóján látogatott nemrég Magyarországra az ELTE, Yale és Columbia University alumnája, a University of Michigan tanára.

A “The Berlin Wall and the Making of a Global Iconic Event” alcímet viselő munka a berlini fal példáján és más esettanulmányokon keresztül vizsgálja, mi vezet el odáig, hogy egy történelmi esemény hosszú távon megmaradjon az emberiség kollektív emlékezetében - többek közt erről is szó esett a beszélgetésen.

Tengeren túl, skatulyán kívül

Ahogy azt Júlia a KomMédiás hallgatósággal is megosztotta, szokatlan és fordulatokkal teli szakmai életút vezetett a fenti mű elkészültéig. A kutató ELTE-s német, esztétika és jogi diplomákkal felvértezve került ki ösztöndíjjal az USA-ba, a Yale jogi mesterképzésére, melynek befejezése után a Columbia kommunikációtudományi doktori programjában szerzett PhD fokozatot.

“Nem szeretem a szokványos CV-ket. Inkább olyan fiatal munkatársakat keresek, akik hozzám hasonlóan nem férnek be egyetlen skatulyába.” - mondta Sonnevend Júlia, aki szerint a fő különbség a tengeren túli és a hazai akadémiai szféra között főleg a kiszámíthatóságban, hatékonyságban, és a hallgatóság munkamoráljában jelenik meg (ehhez egész biztosan köze van az észak-amerikai egyetemek magyar szemszögből nézve horribilis összegű tandíjainak is). Egész más például egy amerikai egyetemi oktató-kutató óraterhelése, a hazai viszonyokhoz képest az egyetemi oktatóknak sokkal több idejük marad tudományos munkát végezni.

Mítoszok és kollektív emlékezet, falak és polarizáció

Sonnevend Júlia tudományos munkássága szakmai életútjához hasonlóan nem fér bele egyetlen skatulyába: médiakutatóként és kultúraszociológusként Júlia egy olyan multidiszciplináris területet kutat, amely a médiaesemények, ikonok és rituálék szerepét vizsgálja a globális kultúrában.

Elmondása alapján a mítoszokat komolyan kell venni: a mitizálás szerinte az egyetlen mód, hogy egy esemény benne maradjon az emberiség hosszú távú, kollektív emlékezetében. Maga a folyamat nem kockázat nélküli, hiszen a valós történések összesűrítésekor mindenképp sérül az objektivitás, elvesznek bizonyos részletek: tökéletes példa erre a berlini fal leomlásának esete is, melyet a véletlenek összjátékának is köszönhetően előbb hirdetett meg a média, minthogy az valóban megtörtént volna.

Balról jobbra: a moderátor Tófalvy Tamás és a vendég, Sonnevend Júlia

A valós és virtuális falak kapcsán a beszélgetésből nem maradhatott el a nemrég lezárult amerikai elnökválasztási kampány sem. Az utólagos elemzéseket tekintve Sonnevend Júlia elmondása alapján nincs arra konkrét médiatudományi bizonyíték, hogy a közösségi média és az ún. “echo chamber”-ek valóban akkora hatással lettek volna Donald Trump megválasztására, mint azt manapság hangoztatják. Sokkal jelentősebb szerinte a klasszikus tömegmédia szerepe, mely erősíti az olyan társadalmi és szociálpszichológiai folyamatokat, mint a polarizáció és a populizmus terjedése (Júlia a berlini fallal és Trump-kampánnyal kapcsolatban az Indexnek adott részletes interjút).

A kutató azzal zárta a beszélgetést, hogy nem szabad elfelejteni, ritkán hozunk előre jól kikalkulált, racionális döntéseket: alapjában véve az ember irracionális lény. Júlia következő könyvében pont ezt a témát tervezi feldolgozni a személyes vonzerő jelenségén keresztül.

Nem mindennapos, hogy az óriásvállalatok markánsan állást foglalnak a megosztó társadalmi kérdésekben, az IKEA viszont így tett, amikor kiállt a menekültek ügyében. A svéd bútoróriás nemcsak a furcsa terméknevekben jeleskedik (amik mögött egyébként rafinált logika rejlik), hanem kreatív kommunikációs megoldásoktól kezdve egészen az életszínvonalat javító innovatív fejlesztésekig követendő példát mutat a CSR tevékenységek terén más multinacionális vállalatoknak.

Kezdjük is az IKEA legsokkolóbb húzásával, amikor is egy norvég áruházukban berendeztek egy szír lakásbelsőt. Az Ikea által alkotott sztori onnan indul, hogy a lakberendezési cég segít a jövőd megtervezésében, legyen szó új házról vagy egy új családtag érkezéséről, és eljut oda, hogy mi van akkor, ha a megálmodott jövőképedet valaki elveszi tőled...

A romos lakást egy valós damaszkuszi otthonról mintázták, ahol egy 9 fős család élt 25 m2-en. A helyiségen belül a szokásos IKEA címkéken olvashatunk a család és a térség menekültjeinek mindennapjairól, a túléles nehézségeiről. Mi több, minden címkén azt is feltüntetik, hogy mi hogyan segíthetünk az ügyben.

Persze nem álltak meg egy lakásbelsőnél. A “Brighter Lives for Refugees” nevű kampányuk keretében arra hívták fel a figyelmet, hogy egy olyan természetesnek vett része az életünknek, mint a világítás, elképesztő módon javíthatja a menekültek életszínvonalát. A fény nemcsak azt teszi lehetővé számukra, hogy esténként hosszabb ideig végezzenek pénzkereső tevékenységet, de biztonságérzetüket is növelheti. Az IKEA akcióban minden eladott LED izzó után egy dollárt adományozott az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, amivel több mint 30 millió eurót sikerült gyűjteniük.

De ami még ennél is nagyobb dobás volt, a mobilotthonok megtervezése. Kifejlesztettek egy olyan acélvázas, műanyag átmeneti szállást, ami 1000 dollárból előállítható, és akár egy ötfős család elszállásolását is megoldhatja. A cég összes termékéhez hasonlóan, a zárható, napelemekkel ellátott mobilotthonok összeszereléséhez sincs szükség szerszámokra, csak 4-8 óra szabadidőre. Habár megkérdőjelezhető, hogy valóban otthonnak tekinthető-e egy ilyen ház, de tény, hogy a természet viszontagságaitól véd, és kétségtelenül nagy változást jelent a tömött sátrakban vagy a szabad ég alatt való alváshoz képest.

A hazai leányvállalat sem képvisel más álláspontot, mint a skandináv anyacég. A magyar nyelvű Ikea-katalógusban leírják, hogy a menekültek is ugyanolyan emberek, mint azok, akik a katalógust lapozgatják. És bár nem céljuk beszállni a politikai harcokba, de állításuk szerint fejlesztéseikkel és üzeneteikkel változatlanul ki fognak állni az arra rászorulók mellett, és ez alatt nem csak a kollégistákat, baba várókat, nagycsaládosokat értik, hanem azokat is, akik éppen a háború elől menekülnek. 

Képek: innen és innen.

Közel egymillió feliratkozója van a 22 éves New York-i videoblogger, Eugenia Cooney, csatornájának, néhány youtuber viszont a change.org oldalon petíciót tett közzé a lány által megosztott tartalmak ideiglenes letiltásáért. A tiltakozás oka, hogy egyesek szerint az „ijesztően sovány” Eugenia az anorexiát népszerűsíti fiatal követői körében. Az indítványt 18.000. ember írta alá, de a Charge.org végül eltávolította azt.

Eugenia 2013-ban töltötte fel első videóját a YouTube-ra, ruhákról és sminkekről szóló posztjait ma már több százezren, vagy akár több millióan is megnézik. Idén októberben aggódó nézők egy csoportja a Change.org oldalon aláírásgyűjtést indított a lány ideiglenes letiltásáért.

Petíciójuk szerint Eugenia egészsége veszélyben van extrém soványsága miatt, miközben megjelenésével azt közvetíti– különösen a fiatal lányok felé-, hogy ez a testfelépítés teljesen normális, sőt kívánatos. Bár a tiltakozók elismerik, hogy Eugenia nyíltan nem ösztönzi utánzásra nézőit, mégis kifogásolják, hogy videóiban gyakran sokat megmutat a testéből, és ezzel szerintük nem tesz jót azoknak, akik anorexiával, vagy más étkezési zavarral küzdenek.   

Válaszul Eugenia több Twitter bejegyzést és egy bocsánatkérő videót is megosztott, melyben világossá tette, hogy soha nem akart másokat befolyásolni, és nem bíztatott senkit arra, hogy utánozza megjelenését. Bár megköszönte az aggodalmat, de az anorexiával kapcsolatos vádakat elutasította és elmondta, hogy mindig is sovány volt.

Az indítványt már több mint 18.000 aláírója volt akkor, amikor a Change.org eltávolította azt. A téma egy valóságos petíció lavinát indított el: egyesek azt kérték, hogy ne tiltsák le a videobloggert, míg mások az eredeti petíciót követelték vissza. De születtek „Segítsünk Eugenia Cooneynak” témájú lapok és egy népszerű hashtag, a #helpeugeniacooney is. A felhasználók a YouTube-on is sorra teszik közzé a támogató vagy éppen gúnyos videókat és kommenteket. Az évekkel ezelőtti Leave Britney Alone videók mintájára már több Leave Eugenia Alone videó is született.

Az eset olyan kérdéseket is felvet, amik túlmutatnak a konkrét történeten, például: lehetséges az anorexiát – vagy más betegségeket- YouTube videókban népszerűsíteni? Ha Eugenia csatornáját letiltják az étkezési rendellenességek propagálása miatt, akkor ugyanezen az alapon a túlsúlyos youtuberek is korlátozhatóak? Beavatkozhat ezeknek a kérdéseknek az eldöntésébe a közönség, vagy a YouTube, és ha igen, mikor?

képek: innen és innen

Arról is beszélt, hogy mozgássérültként nem elhanyagolható kérdés például az, hogy ki vezeti a buszt, és hogy kik utaznak rajta: ugyanis ezektől függhet, hogy el tud-e jutni A-ból B-be konfliktusok és szemrehányó tekintetek nélkül. Vajon, jobb a helyzet, ha az autózást választja?

A Wheelchairguyként is ismert mozgássérült blogger, sportoló, filmszereplő másfél órán át beszélgetett a BME KomMédia képzés hallgatóival. A meghívás apropója egy olyan kurzus volt, ahol a hallgatók társadalmi problémákat bemutató művészeti alkotásokat elemeznek. Zoli a tőle megszokott kedvességgel és nyitottsággal beszélt az életéről, és azokról az akadályokról, amikkel mozgássérültként nap, mint nap meg kell küzdenie.

Itt van például a vezetés: bár az elindulást és fékezést karok, vagy gombok segítségével meg tudja oldani, a vezetőülés elfoglalása segítség nélkül nem egyszerű feladat. Ilyenkor a kerekesszékből először át kell jutnia a kormány mögé, majd a széket hajtogatja maga mellé, visszafelé pedig ugyanez játszódik le, csak fordítva. Előfordul, hogy akár ismeretlenek is próbálnak segíteni neki, de volt már olyan, hogy a helyzet az átszállás időigényessége miatt végül konfliktusba torkollott.

A képen az előadás szervezője, Törzsök Márk és a főszereplő, Fenyvesi Zoli

És ha már konfliktusok: nemrégiben esett meg Zolival az a buszos incidens, ami azóta bejárta a közösségi médiát. Történt ugyanis, hogy az egyik fővárosi buszvonalon a sofőr a megállóban nem akarta felengedni Zolit az egyébként alacsonypadlós járatra, pedig a protokoll szerint ilyenkor a sofőrnek kellene kezelni rámpát és felsegíteni a mozgássérült utast. De ez nem történt meg, és csak a többi utas nyomására sikerült a közlekedési társaság dolgozóját rávenni feladata ellátására. Ezt az esetet Zoli közzétette a több ezrek által követett Facebook oldalán, a cég ennek hatására bocsánatot kért tőle. Hozzá kell tenni, hogy Zoli nem mindig olyan szerencsés az utasokkal, mint aznap, mert gyakran éreztetik türelmetlenségüket a körülbelül két perc fennakadást okozó folyamattal kapcsolatban.

Wheelchairguy elmesélte, hogy Till Attila egy castingon figyelt fel rá, így kapta meg a Tiszta szívvel főszerepét. Élvezte az új kihívást, de voltak olyan helyzetek, amikor megrémült: az egyik jelenetben például az ágyban feküdt, és attól félt, hogy a feje feletti kamera rá fog zuhanni. Az ilyen helyzeteket leszámítva csak pozitív emlékei vannak, és bár nem tervez színészi karriert, de könnyen lehet, hogy igent mondana a következő filmes felkérésre is.

Nem világos, mi folyik most a BME GTK-n? Ki mit akar, mi miért történik? J.K. Rowling pillanatok alatt rendet rak a fejedben. Andor György dékán szerepében: Piton professzor, Roxfort: BME, Durmstrang: ELTE, Dumbledore meg...úgyis kitaláljátok. Jó szórakozást!

A Mágiaügyi Minisztériumból leszóltak Pitonnak, hogy: Mit szólnál, ha átkerülnétek a Durmstrangba?

Piton elgondolkozott ezen, főleg azért mert ha a minisztérium úgy dönt, hogy átkerülnek akkor az megtörténik, mert a Roxfort nem független, hanem a Minisztérium tulajdona.

Piton azért is gondolkodott, mert úgy érezte, hogy az utóbbi időben a mágikus roxforti pénzelosztás során a másik három házra több jutott a minisztériumi pénzből mint ha a Minisztérium egyszerűen házanként kiosztaná. Meg aztán úgy is érzi, hogy egy Mardekáros profnak sokkal nehezebb elérni, hogy itt kinevezzék a sötét varázslatok kivédése tanárnak miközben a Durmstrangban nem lenne ezzel ekkora gond. Illetve az is zavarja, hogy Dumbledore sokszor nem emeli ki a Mardekár érdemeit sőt néha úgy nyilatkozik mint ha a Mardekár a gonoszok háza lenne. Szóval azért elgondolkodott.

Aztán bagoly jött a Durmstrangból, hogy ők is elgondolkodtak és ha úgy alakulnak a dolgok örülnének a Mardekárnak.

Ekkor jött be Dumbledore a képbe, aki már megitta azt a borzasztó löttyöt ami legyengítette és elveszítette józan ítélőképességét. Piton szólt neki, hogy ő és a Durmstrang gondolkodnak, és neki igazából az a fontos, hogy a fenti problémák orvosolva legyenek és nincs kedve menni. Erre Dumbledore egy kábítóátokkal (stupor!) kiütötte Pitont, amivel elérte, hogy ne gondolkodjon többet az elmenetelen, de leginkább azt, hogy semmit ne tudjon csinálni. Majd felhívta a Durmstrang-ot, hogy "Nektek már van bájitaltanárotok, mit csinálnátok még eggyel? Naugye. Akkor Piton marad."

És most Dumbledore azt hiszi, hogy ettől minden rendben lett.

(A bejegyzést Soltész Dániel, a BME Egyetemi Doktorandusz Képviselet volt elnökének Facebookon talált kommentjéből szerkesztettük, és beleegyezésével közöljük)

Az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül a mostani kampányidőszak úgy vonul be a történelembe, mint a marketing erejének monumentális bizonyítéka. Mivel érte el egy politikailag tapasztalatlan üzletember, hogy sarokba szorítson egy igazi, tapasztalt politikust?

A válasz a marketingben rejlik.

A marketing legfontosabb szabálya, hogy olyan egyedi üzenettel rendelkezz, ami megkülönböztet mindenki mástól. Trump a kezdetektől fogva tudta, és élt azzal, hogy a vitatható kijelentések generálják a híreket és építik a márkát. A különböző médiumok így nem csak közvetítették a véleményét, hanem vitába is szálltak a kijelentésekkel, ezzel erősítették tovább ezeket. De Trump használt emellett egy másik régi marketing-alapvetést: ne vitatkozz a versenytársakkal. Abban a pillanatban, hogy vitába szállsz valamelyik ellenfeleddel, azt a benyomást kelted, hogy érvényesek, relevánsak az érvei. Clinton eközben elkövetett egy klasszikus hibát: nem koncentrált egy fajsúlyos, akár megosztó témára. Mindenkinek próbált csepegtetni valamit, ezzel figyelmen kívül hagyta azt a közhelyet, hogy ha mindenkinek próbálsz kedvezni, fennáll a veszély, hogy a végén senkinek sem tudsz igazán - írja a vezető amerikai reklámszakmai lap, az Advertising Age elemzése.

Clinton jelmondata sem sikerült különösebben ütősre ("Stronger together", azaz "Együtt erősek vagyunk"), hiszen nagyjából mindenki egyetét vele, nem generál vitát. Ezzel ellentétben Trump szlogenjével ("Make America great again", azaz "Tegyük Amerikát újra naggyá") könnyen vitába tudnak szállni mindazok, akik úgy látják, hogy most is jól megy Amerikának.

Így generált Trumpnak még nagyobb nyilvánosságot Obama is, amikor azt mondta, Amerika már most is nagy és erős, viszont úgy tűnik, mindössze a választók 30%-a ért egyet a mostani elnök kijelentésével. Egy elnökjelölt gyakran már a kampány első napján biztosíthatja a győzelmet egy erős jelmondattal, jó példa erre Obama, aki 2008-ban a "Change we can beleive in" (A változás, amiben hihetünk) mondattal az emberek fejébe verte a változás ideáját. Aztán végig erre fókuszált a kampányában, és meg is nyerte a választást. Clinton ebben is hibázott: legalább háromszor váltott szlogent, míg Trump végig következetesen képviselte sajátját.

Felmerül a kérdés: Trump akkor egy egyszerű, egyjelszavas jelölt lenne? Nem foglalt állást különböző kérdésekben? Dehogynem, de ez is a politikai kampányok egyik jellemzője. A média arra kényszeríti a jelölteket, hogy rengeteg kérdésben foglaljanak állást, ezért is fontos, hogy a kampány legelső napjától kezdve nagyon erős véleményeket képviseljenek, Trump ezért is csinálta jól, hogy sokak által vitatható kijelentéseket tett. Ez egy újabb párhuzam a reklámpiaccal: a reklámokkal gyakran a biztonságra játszanak, sok mostani kampány ezért inkább unalmas, ez is okozza, hogy több erős márka piacot veszít a feltörekvő cégekkel szemben.

A jobb termék nem feltétlenül nyer nagyobb piacot. A jobb ember pedig nem feltétlenül nyer a politikai küzdőtéren. De ami nyer, és gyakrabban, mint ahányszor nem, az a jó marketingstratégia.

forrás: AdAge, kép innen

Egy kisípolt káromkodás vagy egy trágár szóra való utalás a reklámok kiélezett versenyében hihetetlen előnyt hozhat a merészebb vállalatoknak. Kockázatos üzlet ugyan, mert megsértheti és így akár el is idegenítheti az érzékenyebb fogyasztókat, viszont azok, akik vevők a káromkodásra, vevők lehetnek a reklámozott termékre, márkára is. CUitNT, Phukit, F’n’L - színes válogatás pár betiltott és még játékban maradt reklámból.

Minden országban törvények és jogszabályok határozzák meg, hogy mi szerepelhet egy reklámban és mi nem. Szexuális utalások, kivillanó meztelen testrészek, bármilyen deviáns magatartás miatt a hirdetések fennakadhatnak a szabályozó testületek szűrőjén, ezek alól pedig a csúnya szavak sem képeznek kivételt. A vállalatoknak azonban nem feltétlenül jelent hátrányt, ha reklámjaikat betiltják, hiszen ez akár növelheti is vonzerejüket, és mint tudjuk, az internet sosem felejt, így a tiltott reklámok visszakereshetők. Legyen szó televíziós reklámokról, óriásplakátokról vagy magukról a márkanevekről, a külföldi reklámpiac időről-időre produkál nem kis felháborodást keltő hirdetéseket, amik kifejezetten a felnőtt korosztálynak szólnak. Bár érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a reklámoknak az előnye sokszor éppen abban rejlik, hogy a gyereknek le sem esik a poén.

Az ausztrálok legújabb dobása az Északi Terület népszerűsítésére (ami az ország egyik territóriuma) a nem kicsit egyértelmű CUitNT szlogen, ami a „See You in the Northern Territory” rövidítése akart lenni. Ezzel a jelmondattal buzdítja az ausztrál turisztika központ az érdeklődőket, hogy látogassanak el az Északi Területre.

Úgy tűnik, a cunt szó az angol nyelvterületen elég népszerű, ugyanis a Newcastle University a 2013-as rebrandingje során, nem vicc,  a következő nevekkel szerette volna bejegyezni magát: Central University of Newcastle upon Tyne, valamint Civic University of Newcastle upon Tyne. És ki ne szeretné, ha a diplomája CUNT-ként lenne megnevezve?!

Klasszikusnak számít a káromkodó reklámok körében az Air Asia légitársaság plakátja, amivel a Phuket nevű thai város látogatására ösztönzik a turistákat. „Cheap enough to say, Phuket I’ll go! – ami nem véletlenül plakát formátumban jelent meg, ugyanis ha kimondjuk vagy mástól halljuk a mondatot, az bizony úgy hangzik, mint a „F*ck it” kedves angol felkiáltás. A csel benne az, hogy a helyes kiejtés Poo-ket, ezért nem is büntették a hirdetést. Az előzőhöz hasonlóan ez a reklám is ausztrál találmány.

A Garnier Fructis Full & Luscious nevű termékvonalával azonban már határsértőnek bizonyult, így a reklámot betiltották. Arra hivatkoztak, hogy az F’n’L szlogen úgy hangzik, mintha azt mondanák, „effin’ hell”. A reklámban a kérdéses káromkodást egy srác mondja ki, amikor meglátja az irodába (természetesen lassított felvételben) belépő (szélgépekkel feltunningolt) dús és érzéki hajú hölgyet.

„Our Prices are Sofa King Low!” – hangzik a kanapékat reklámozó cég hirdetése, ami nem meglepő  módon betiltásra került. Ezek a típusú reklámok, ugyan primitívnek tűnhetnek, mégis megadják az elégtételt a fogyasztónak, amikor rájön a poénra. Az ötletgazdák védelmében viszont fel lehetne hozni azt, hogy a szlogen káromkodássá alakítása ugyanannyira köszönhető a néző  képzelőerejének, mint magának a reklámnak.

A Bud Light-nak nem egyszer sikerült betiltott sörreklámot készítenie. A több videóban is megjelenő irodai társaság egyszer Bud Light-ért cserébe adományozta el ruháit, itt éppen a káromkodásért büntetésként fizetendő pénzből vesznek közösen sört, így nem meglepő, kicsit eldurvul az irodai hangulat.

A magyar terepen jóval szerényebb a felhozatal káromkodós reklámokból. A Szegedi Borfesztivált évről-évre promótáló Mucsi Zoltán viszont ebben a 2014-es videóban „mentálisan padlót fog”, ezért úgy dönt, hogy lemegy lazítani a Szegedi Borfesztiválra. Jóllehet, ebben a reklámban a csúnya szavak nem kapcsolódnak szervesen a termékhez vagy a márkához, mégis passzolnak a hangulathoz, és miközben a promóció egy alkohollal kapcsolatos rendezvénynek szól, a felelősségteljes üzenet sem marad el – „csak egy pohárkával”.

képek: innen, innen és innen.

Egykoron több, mint 21 millió méternyi rézkábellel, ma optikai kábelek végtelen kötegeivel van teletömve a Hudson Street 60 alatt lévő vöröstéglás torony, az internet hálózatának egyik központja.

A Hudson Street 60 kívülről, háttérben a New York-i Midtown felhőkarcolóival...

Az internet nem egy megfoghatatlan, láthatatlan kommunikációs eszköz, hanem elsősorban kábelek, kábelcsomók, -kötegek és további kábelek hálózata: amelyek bizonyos helyeken csomópontokat alkotnak. Ezek azok a elosztó- és kapcsolóközpontok, ahol többek között karbantartják a csatlakozásokat és felügyelik a szolgáltatás és az információtovábbítás fontosságát.

...és belülről, a bejáratnál...

Az egyik legnagyobb és legfontosabb ilyen csomópont a világon Manhattanben van, New Yorkban, a Hudson street 60 alatt található, gyönyörű art deco felhőkarcolóban. A 113 méter magas, 1930-ban befejezett épületben az az igazán izgalmas, hogy megnyitásakor még a Western Union telefonközpontjaként működött - és ebben a funkciójában is a világ egyik legfontosabbika volt.

...és az egyik masszív áramellátó központnál.

Aztán ahogy az idők változtak, folyamatosan cserélődtek a technológiák, a telefon helyére az internet került, de a világ egyik legfontosabb kommunikációs központja még mindig ugyanott van: a Hudson Street 60 alatt.

Ide csatlakoznak be és innen ágaznak el az internet alapját alkotó, úgynevezett gerinchálózat legnagyobb forgalmú kábelei: az Európa felől érkező, az Atlanti Óceánt és Kanadát is átszelő interkontinentális információs csatornák, és a nyugati part, és azon keresztül Ázsia, valamint Dél-Amerika felé tartó útvonalak.

(források, képek: itt, itt, itt és innen)

A Trónok harca stábja együtt örül a női röplabda-válogatott sikerének, a Westworld főgonosza bekerül az alkotmánymódosítási tárgyalásokba, kiderül, hogy Putyin 30 évig akarata ellenére a szüleivel élt - kár, hogy mindezek a remek történetek csak egy alkalmazás, a Sony News Suite képzeletében történtek meg.

Az internetes életünket algoritmusok irányítják, ezt már megszoktuk. Ahogy azt is, hogy az algoritmusok elég gyakran hibáznak: vagy érdektelen posztokat válogat nekünk a Facebook a hírfolyamban, vagy hetekig üldöz minket egy olyan termék hirdetése, amire egyszer véletlenül rákattintottunk egy gyenge pilanatunkban.

De vannak a hibák között olyanok is, amik a bosszúság helyett felhőtlen szórakozást kínálnak. A Sony hírolvasó és -megosztó appja például úgy döntött, hogy szakít a konvenciókkal, és saját maga válogat neki tetsző képeket a hírekhez, bármi áron. Így születtek meg a News Suite világában ezek a gyöngyszemek az Oktoberfestet ünneplő Washingtontól kezdve az LGT-nek beállított Iszlám Államig.  

Ha találkoztál már te is hasonlóan szórakoztató kombóval, meséld el kommentben!

„Apáktól apáknak” – így hangzik a magyar lappiac egyik újszülöttjének, az Apa magazinnak a szlogenje. Elsőre azt kérdezhetnénk, van-e értelme egy újabb nyomtatott sajtóterméknek, de a valós apák sztorijait olvasva az Apának talán sikerül felnőnie a feladathoz, már ha nem lesz belőle női magazin.

Az Apa magazin megalkotását az inspirálta, hogy az apaság átalakulását figyelembe véve szólítsa meg azokat a leendő és régimotoros apákat, akik örömmel vesznek részt a családi életben, és ezt tudatosan még jobbá szeretnék tenni. Ők a legjobb megoldásokat keresik, legyen szó az optimális babakocsi kiválasztásáról (csomagtér mérete, útfekvése) vagy arról, a gyerek napi időbeosztásába hol fér bele 2x20 fekvőtámasz. Persze nem a gyereknek, hanem az apukának.

Az Apa magazin elindítását egy kutatás előzte meg, melyben több mint 1600 édesapa bevonásával arra keresték a választ, hogy „milyenek a 21. század magyar apái”. Ez magában foglalta többek között a legfontosabb gyermeknevelési elvek és a közös programok feltérképezését. A felmérésből kiderült, hogy a férfiak egyre inkább szeretnének aktívan részt venni a családi életben, a döntéseket pedig párjukkal közösen igyekeznek meghozni. Ez kétségkívül pozitív trendnek számít a tekintélyelvű, „alig látja a gyerekét” nevelési stílushoz képest.

Infografika: Red Lemon Media

A kiadónak biztosan eszébe jutott az apaság témáját feldolgozó külföldi magazinok felderítése. Ott van az FQ – The Essential Dad Mag, ami ránézésre mindent ötvöz a divattól kezdve a sztárpletykákon át a testedzésig és végül a technokütyükig. Mintha csak egy női magazin férfi kiadását olvasnánk. A legfrissebb, őszi számot átlapozva a kocsi- és babakocsireklámok aránya az utóbbinak kedvez. Talán a témák megnevezése hasonlónak tűnik, de stílusa mindenképpen távolabb áll magyar társának közvetlen hangvételétől.

Egy másik érdekes kezdeményezés a Dad Magazine, ami szenzációsan szatirikus címlapokkal rendelkezik. A magazin havi kiadásai után kutatva azonban a netező rádöbben, hogy az valójában nem is létezik, csak a címlapok szórakoztatják hónapról hónapra egy humoros blog olvasóit. Még ha a magazin nem is valódi, a címlapok megmutatják nekünk az apaság egy másik oldalát, a generációs különbségekkel küzdő, gyűjtögető életmódot folytató apukát.

Visszatérve az Apa magazinhoz, 444 cikkében meglehetősen pozitívan nyilatkozott róla. Míg az anyáknak szóló különböző tartalmakról azt állítják, „nyomasztóan sokszor oktatnak arra, hogyan válj tökéletessé”, az Apa végre azt kommunikálja, „jó vagy, ahogy vagy”. A téma tekintetében a női magazinokat leírják fogyókúrás és divattippekkel, receptekkel és pletykákkal, ehhez képest az Apa magazinból kiemelik a hasznos kütyük és közös hobbik felfedezését. Itt „csak hasznos, szórakoztató ismeretek, vagány, valóságszagú történetek” találhatók. De valóban megérdemli az Apa ezt a sok dicséretet?

Miért is más megmondani az apáknak, hogy ha a baba születése után kerekedésnek indult a hasuk, a hajnali etetés előtt belefér pár fekvő, mint a nőknek fitness tippeket adni? Vagy hogy a pénz miatti aggodalom rosszat tesz a bőrnek? Érzelmes témájú cikkekkel pedig itt is találkozhatunk. Összességében sok a kocsi, sok a Star Wars, sok a Lego - de tényleg merően mást nyújt az Apa magazin? Lenyomja a klassz apaság a mártíranyaságot?

Kétségkívül sikeresnek mondható az új célközönség megszólításának ötlete, valamint az ennek a célnak megfelelő hirdetési lehetőségek kiaknázása, felmerülnek azonban kérdések. Nem egyértelmű, hogy mi is az Apa magazin női megfelelője. Természetesen a női magazinok palettáján nem egy anyákat megszólító lap létezik, ezért érdekes lesz látni, hova lövi be magát és hogyan változtatja pozícióját az Apa a GQ-Kiskegyed tengelyen.  

Továbbá meddig tarthat az Apa magazin újszerűsége és sikere? Mikor fogjuk azt érezni, hogy a cikkek nem tudnak újat mondani? Ezek a megfontolások pedig ismerősek tűnhetnek a női magazinok háza tájáról. Persze mindig lesznek divat, diéták és életvezetési tanácsok iránt érdeklődő hölgyek, pszichológiai témájú és érzelmes történeteket olvasó anyák, de a cikkek tartalmának lényege forradalminak sajnos nem nevezhető. Talán az Apa is ugyanerre a sorsra jut, talán felnő a feladathoz.

Szerintetek mi lehet az Apa magazin női megfelelője a mai piacon? És vajon meddig bírja lendülettel az apai szerkesztőgárda és olvasóközönség?