A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


Szörfös gitárrock magyar népzenével keverve: A Folksteps alapítóival beszélgettünk

2020. május 22. - KomMédia BME

Ma Magyarországon alig akadnak páran, akik ne ismernék a Kis kece lányom című népdalt, vagy ne tudnák, hogy milyen zenére szokás azt mondani, hogy rock. A ’60-as évek óta jelenlévő folkrock ugyan ismert műfaj hazánkban is, azonban a Folksteps ezen belül is egy újabb vonallal, az ethnosurffel áll ki a színpadra. A zenekar alapítóival, Szántó Marcival és Tőke Barnával készült interjúnk betekintést enged egy feltörekvő banda és egy kevésbé ismert, alternatív szcéna világába. 

Meséljetek a zenekarról: milyen műfajt képviseltek? 

Barna: Úgy definiáljuk a zenénket, hogy ethno-surf, ami annyit tesz, hogy a '60-as évek surf-rock zenéjére írjuk át a magyar népdalokat. Ez nem egy konkrét stílus, inkább egy jól csengő kifejezés egy tökre bulizható zenére, ami nosztalgikus és bennünk van, mivel mindenki tanult ezt-azt énekórákon.
Marci: Visszük tovább a mostanában pörgő népzenei vonalat, mint például az Aurevoir., a Bohemian Betyars és a Mordái. Ehhez jön a szörfös gitárrock, amit nagyon szeretünk Barnával: ’60-as évek, California, Dick Dale, napsütés, szörfdeszkák, lányok...

Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

Marci: Az előző zenekarommal volt egy szentendrei koncertünk lekötve, de a srácok visszamondták a fellépést. 2018. július 21-én éjjel felhívtam a Barnát, hogy csináljunk ezzel valamit és agyalni kezdtünk, hogy milyen zenei irányba tudnánk mozdulni és megcsinálni a koncertet.
Barna: Emlékszem, nagyon meleg volt aznap éjjel és pont a konyhaasztalnál ültem, amikor Marci jött ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Azóta ez így „van”.
Marci: Alakul.

Szántó Marci (jobbra) és Tőke Barna (balra)

Szántó Marci az ELTE-n magyar-esztétika szakon tanul. Frontember, énekes-gitáros. Tizenkét éve gitározik, az Etűd Konzervatórium jazzgitár szakán végzett. Korábban a Hangember zenekar tagja volt.
Tőke Barna a BME kommunikáció- és médiatudomány alapképzés hallgatója. Nyolc éve játszik, jelenleg is jazzt tanul. A jövőben szeretne hangszerkészítéssel foglalkozni.

A jelenlegi az eredeti felállásotok?

Marci: A mostani felállás a 2019-es ELTE Patina tehetségkutatón jött létre, ahol Paulusz Kristóf basszusgitárosként már tag volt, és elhívtuk Stanfel Petit dobolni.
Barna: Ő akkor még session zenészként jött, de hamar hivatalos taggá lépett elő. 

Tehát nem.

Barna: Voltak olyan korábbi zenekari tagok, akikkel különböző konfliktusok miatt elváltak útjaink. Ezek után szinte random állt össze a zenekar. Kellett egy basszusgitáros és egy dobos. Írtunk Kristófnak, aki benne volt, majd  Peti is beszállt. Régebben voltak zenészek, akikkel együtt dolgoztunk, például a  „vonós szekció”…
Marci: Velük kapcsolatban azt éreztük, nehezen passzolnak bele a koncepciónkba. Legutóbb Szabó Kristóf csatlakozott hozzánk szaxofonon egy rövidebb időszakra.
Barna: Akivel szintén random kerültünk össze. A Bikás park megállóban véletlenül kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki bemutatott egymásnak, így megkértük, hogy lépjen be. Igazából ilyen szerencsés véletlenekből jöttek össze a különböző felállások.

Van tudatos imázsotok, vagy csak művészi oldalról közelítetek a zenéhez?

Marci: Igen, tudatos imidzsépítés van a részünkről. Készítettünk egy kiajánló anyagot, amiben leírtuk a zenekari céljainkat. Emellett fontos szempont az, hogy hogy nézzen ki egy koncert, hogyan öltözzünk fel, mikor mi történjen, milyen zenén kívüli szórakoztatóelemek legyenek…
Barna: Ez legalább akkora meló, mint a zenét megcsinálni.
Marci: Ha először mész egy nagy helyre és szeretnél egy nagyot durrantani, nem csak azzal, hogy kiállsz zenélni, hanem, hogy van egy show, az embertelen meló. Mindennek stimmelnie kell: jó legyen a hangzás, a hangosítás, időzítve legyenek a fények.
Barna: És nem mellesleg még jól is kell érezned magad a színpadon. Nincs rosszabb annál, mint amikor látod egy zenekaron, hogy csak állnak ott fenn, unott arccal monoton gitározni kezdenek, és ennyi.

Hogyan menedzselitek a bandát? Ti szerveztek le mindent?

Marci: Nemrég lett egy booking managerünk, Búza Dávid, aki átvette a koncertek szervezését és a zenekari pénzügyek kezelését. Az ezt megelőző időszakban ez a kínkeserves munka az enyém volt: kergetni kellett a helyeket, hogy válaszoljanak, elküldjék a szerződéseiket, ha egyáltalán vannak…. Persze az elején, egy bizonyos szint alatt ezek nincsenek meg, így a fellépések „ahogy esik úgy puffan” szerveződnek és a bejövő pénzzel is nehéz bánni.
Barna: Igazából örültünk, ha eddig anyagilag kijöttünk nullára. Kezdő szinten bevételről még álmodni sem lehet. 

Jól boldogultatok menedzser nélkül?

Marci: Jobb esetben válaszoltak a helyek, rosszabb esetben nem. Dávid segítségével már könnyebben szerveződnek a fellépések és a bevétellel sem a nulláért küzdünk. Ő leszervezi és kész, megszűnnek ezek a dolgok.
Barna: Feltörekvő szinten az van, hogy ha fel akarsz lépni egy helyen, akkor jobb, hogy ha ismersz ott egy-két embert. De még akkor sem biztos semmi, mert nem feltétlenül azokat ismered, akik segíthetnek. Hogyha mázlink volt, akkor egy-két koncertet le lehetett így kötni.

Az alkotó folyamat hogyan működik nálatok? 

Marci: Barnával megírunk egy számot, amit leviszünk a próbaterembe, ahol mindenki hozzáadja a saját részét. Egyáltalán nem hobbiszerűen állunk a munkához. Azt gondolom, hogy tök fegyelmezett az alkotói folyamat, nem esünk szét, végeláthatatlan jammelések helyett próbáljuk azokat a struktúrákat megtartani, amiket kitaláltunk és létre akarunk hozni. 

És mi a helyzet a barátsággal? Nem megy a munka rovására?

Barna: Ha zenekart alakít valaki a haverjaival, akkor tisztázni kell előre, hogy ez most egy munkafolyamat lesz, amennyiben valamit el is akarnak érni.
Marci: Teljesen szét van választva a barátság a munkától. Az előző zenekaromban ez összecsúszott és arra ráment a szakmai és az emberi kapcsolat is. A zenekaron belül mindenkinek kell egy saját pozíció és feladatkör, amit a barátságtól függetlenül teljesítenie kell. Némileg más vonatkozik az alapítótagokra és a köréjük szerveződő zenészekre, de ugyanazt a szigort és kritikai hozzáállást várom el másoktól is, mint amivel én vagy a Barna állunk a zenekarhoz.
Barna: Profi mentalitás kellett ahhoz, hogy a magunk elé állított szinteket megugorhassuk és sikereket érjünk el. Emellett meg tudtuk tartani a barátságunkat is a Marcival. Azóta a többiekkel is kialakult ez, és már négy barátság van a zenekarban a profi hozzáállás mellett.
Marci: Igen. Megvan köztünk a koncentrált szakmaiság, amivel mindenki részt vesz a munkában és a szemek előtt ott lebeg a közös cél. Egyáltalán semmilyen önzés nincs, így mindenki kihozhatja magából a maximumot.

Mit gondoltok, meg lehet élni a zenélésből? 

Barna: Nagyon sok pénzt kell ebbe belefektetni. Belerakod a tőkét és ha elkezd működni, akkor abból jön is vissza. Magyarországon a zenei réteg kicsi és a hallgatói közeg zárt. Ha nem vagy benne, akkor kevesen fognak a koncertekre járni és nem nagyon lehet pénzt remélni.
Marci: Csak színpadi zenélésből nem valószínű, hogy meg lehet élni. Zenével foglalkozó ismerőseink mind csinálnak mást is. Sok zenekarban kell játszani ahhoz, hogy elég pénz jöjjön be és ennek kilátástalan a hosszútávú kifutása. Önfenntartásra elég pénzt lehet szedni belőle, de családfenntartásra vagy egzisztenciakiépítésre nem alkalmas. Ha tágabban nézzük, akkor szerintem működhet, de hosszú évekbe és fáradtságos munkába kerül.
Barna: Ez nem olyan, amit meg lehet úszni sufnituninggal.
Marci: Banális hülyeség, amikor mindenféle előadó azt mondja, hogy nem a megélhetésért csinálja. Nyilván örülünk neki, ha van siker és azzal előrébb tudunk jutni. De nem lehet ennyire anyagiasan hozzáállni, főleg az első időszakokban nem, az abszolút egy befektetés. Az a legfontosabb a zenélésben, hogy soha nem szabad a két végletbe beleesni: hogy kötött pulcsiban szoba-zenélés a falnak és nekem; vagy, hogy bármiféle jelentés és koncepció nélkül populáris ipari termékké legyünk. Nagyon szeretnénk, ha sokan kedvelnék azt, amit csinálunk, de meg kell húzni azt a vonalat, amíg ez még önmegvalósítás, és tudni kell, mikor jön el az a pont, amikor ez az egész kizáróan pénzorientálttá válik.

Eláruljátok, mik a terveitek a jövőre nézve?

Marci: Nem érdemes sokkal nagyobbat álmodni, mint ami a realitás. Mindig egy picit kell fölé menni álmodozásban annak, amit még el lehet érni, mert különben kudarc a vége. Ha mi most az eddigi lendülettel csinálnánk a zenekart, akkor jó kilátásokkal egy magyarországi fesztiválokon elég jó idősávban fellépő, híresebb ethno zenekar lehetne belőlünk. Azonban a jelenlegi vírushelyzet mindent felülírt, többek között a zeneiparban is óriási gondok vannak. Mindenesetre a korlátok között, de ugyanolyan fegyelmezetten és arányos befektetésekkel kell megpróbálnunk tovább haladni. Felvettük már az első kislemezünket, forgattunk videóklipet és a következő hetekben újra stúdiózni fogunk. Az elkövetkezendő három szezont szerettük volna végig koncertezni, ez sajnos most meghiúsult.. Csomó mindenre nem vagyunk hatással, de amikor igen, akkor százszázalékosan kell teljesítenünk, hogy végül célba érjünk.

A jelenlegi korlátozások végéig a Folksteps is igyekszik látható maradni: online koncertet adtak a Trip Hajó Első Magyar Karantén-színház programsorozatában, és zenéltek az A38 Hajón a Hajónapló keretein belül. A stream-koncertek az alábbi linkeken visszanézhetőek a Facebookon: 

Trip Hajó: https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/652982775486054/
A38 Hajó:  https://www.facebook.com/watch/live/?v=2989661394460500&ref=watch_permalink

A bejegyzés szerzője Kiss Enikő, a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Személyre szabott igazságok a tartalomfogyasztásban - kényelmes kiszolgáltatottság

Kényelem és hatékonyság mellé kiszolgáltatottságot is szállítanak a mai internet nagy része mögött futó algoritmusok. Könnyen a saját buborékunkba szorulunk és beszűkül a világunk egy olyan korban, ami az információ univerzális elérhetőségét és sokszínűségét hirdeti. Hogyan jutottunk ide, mik a tartalomfogyasztás gyenge pontjai és hogyan tovább? 

Tíz éve, 2009 december 4-én vette kezdetét a perszonalizáció, vagyis a személyre szabott tartalomkeresés és fogyasztás kora. Eli Pariser erre a napra datálja Filter Bubble: What the Internet is Hiding from You című könyvében azt a fordulópontot, ami egy szinte láthatatlan, de annál jelentősebb változás kezdetét jelenti. Egy olyan forradalom indult útjára, ami egy évtized alatt gyökeresen átalakította az információ elérésének módját.

 filter-bubble.jpg

(via)

A Google ugyanis ezen a napon jelentette be, hogy megreformálja a keresőmotor találati listája mögött futó algoritmust, ami innentől kezdve a felhasználó egyedi érdeklődésének megfelelő eredményt szállítja majd házhoz személyes adatok alapján. Az elmúlt tíz évben a keresőmotorok, közösségi platformok, tartalomszolgáltató és listing felületek mind egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a perszonalizált ajánlásokra. Az algoritmusok egyre finomodnak, mi pedig egyre több adatot bocsátunk rendelkezésre. 

Sergey Brin és Larry Page, a Google alapítói, a bejelentéskor még azt vallották, a hirdetésmentes kereső szolgálja leginkább a felhasználó javát, de ez hamar megváltozott. Üzleti érdekek kerültek az információhoz való hozzáférés folyamatába, így növelve a hirdetők forgalmát vagy népszerűségét. Ha pedig a személyre szabott tartalmon keresztül lehetséges a felhasználót célzottan befolyásolni, akkor miért ne állhatna egy-egy megbízás mögött politikai érdek?

Tartalomszolgáltatás új alapokra helyezve

Az emberek szeretnek olyan körökben mozogni, ahol a saját gondolataik, értékeik visszhangoznak, hiszen ez nem csak kényelmes, de egyfajta megerősítés is. Ez az echo chamber jelenség. Persze ez korántsem újkeletű: a hagyományos médiában is jellemző, hiszen mindenki maga dönti el, milyen lapot vásárol és olvas. Mindez önmagában nem feltétlenül probléma., viszont a digitális tér egészen elrugaszkodott lehetőségeket biztosít az ismerős vélemény visszhangjának az idegen, megszokottól eltérő gondolatok kárára.

Vegyünk példaként egy hagyományos online lapot, a Népszabadság 2016 október 1-i számát. A baloldali lap egyik utolsó publikált kiadása egyébként ma is releváns témákat feszeget. Szó van benne az egészségügyről, megjelenik benne egy cikknyi Soros-védelem, helyzetjelentés a Magyar Kormány vs. EU-csatáról, de téma még a bevándorlás és a klímavédelem is. Odébb lapozva kultúra, sport és szolgáltatás rovat is helyet kap. Ezeket a híreket, véleményeket a Népszabadságot olvasók csomagban kapták kézhez, és ha valamit nem akartak elolvasni mondjuk a cím és a kép alapján, akkor azon átlapoztak. A lap ettől függetlenül a következő számban is hasonló hírcsokrot állított össze.

Ehhez képest mivel állunk szemben ma?  Amerika lakosságának 68%-a fogyaszt tartalmat közösségi média csatornákon keresztül, ahol az egyes bejegyzések egyenként megosztva, posztok formájában jelennek meg a képernyőn. Míg a hagyományos média termékeinél a saját beállítottságunkkal összeegyeztethető, de mégis tartalmilag idegen információt pár mondat után ugortuk át, úgy ma ezeket egyáltalán nem látjuk, az ellentétes véleményt képviselő bejegyzésekről nem is beszélve. Ha valami nem tetszik vagy nem érdekel, az előbb-utóbb kikopik a képernyőnkről, vagyis a tartalomfogyasztási szokásaink meghatározzák, hogy milyen bejegyzésekkel találkozunk. Ez a folyamat arra hivatott, hogy egyre pontosabban és szűkebben célozza az olvasót.

Filter bubble a való életben

Adam Greenwood, a Greenwood Campbell tech vállalat alapítója idén áprilisban tartott TEDx előadásában érdekes analógiával élt. Felvázolt egy Black Mirrorhoz méltó képet egy olyan – nem is olyan távoli – jövőről, amiben valamennyien okosszemüvegeken vagy kontaktlencséken keresztül szemléljük a világot. Ezek a kütyük ugyanúgy algoritmusokra építenek, mint a ma megszokott digitális csatornák és a felhasználói fiókok között kialakult hálózatba illesztenek minden érzékelt képet. Beszéde során Greenwood megkísérli lenyűgözni a közönséget egy egyszerű példával. Ha egy ilyen algoritmizált szűrőn keresztül élnék az életüket, elképzelhető, hogy sosem ismerték volna meg a mellettük ülő társukat, mert az algoritmus nem ajánlotta volna nekik az illetőt, vagy az is lehet, hogy egyenesen blokkolta volna a képből. A nem-is-annyira-szürreális disztópia még nagyobbat üt, ha belegondolunk, hogy valójában pontosan ugyanez történik a képernyőkön percről percre. Greenwood analógiája arra épít, hogy ami most még csak a digitális világ sajátossága, az hamarosan teljes, atomokból álló létünk elemévé válik. Van azonban egy másik megközelítés, egy sokkal zordabb kép, amiben a 3D-s életünk egyre növekvő arányban bitekké alakul. Ez a világ viszont már jópár éve tart.

Természetesen nem arról van szó, hogy ha valaki kifejezetten szeretne a profiljába nem illő tartalmat olvasni, akkor azt ne tehetné meg. A szemüveget is le lehet venni, ahogy az algoritmusokon túl is van élet, de ez utóbbi sokkal nehezebb, mint volt: aligha valósulhat meg az olvasó aktív kezdeményezése nélkül. 

Az átlagfelhasználó azonban ritkán tekint ki a saját maga köré fújt buborékjából. Miért is tenné? Kényelmes, hogy a Facebook és más oldalak tálcán kínálják az olyan tartalmat, ami egytől egyig nekünk van címezve, épp csak az aranypecsét marad le róla. Nem kell keresni, kutatni, oldalak közt váltogatni ahhoz, hogy ingerküszöbünknek megfelelő szórakoztató videók, étkezési szokásainkhoz igazodó receptötletek, és beállítottságunkhoz illeszkedő politikai vélemények (és tények) kerüljenek a hírfolyamba. 

Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy amit a közösségi médián keresztül látunk, az nem a teljes valóság, mégis ez képezi mindennapi digitális környezetünket és így élünk egymás mellett Pariser szavaival élve párhuzamos, de különböző valóságokban.

Az a bizonyos propaganda

 Csakhogy amivel naponta szemben találjuk magunkat, az messze nem korlátozódik a megválasztott (követett, kedvelt) oldalak személyre szabottan szűrt tartalmára és ismerőseink vagy az ő ismerőseik népszerű posztjaira. Szponzorált tartalomként és a hirdetési blokkokba gyakorlatilag bármilyen nekünk címzett reklám vagy tartalom is bekúszik, szinte észrevétlenül. Számos módon élhet ezzel vissza bármilyen entitás, ami az adott poszt mögött áll: a szenzációhajhász, kattintásgeneráló blogposzt vagy bulvárcikk egészen ártalmatlan az ál-webshophoz képest, ahol már anyagi kárról is beszélhetünk, ha valaki nem elég körültekintő. De talán ennél is veszélyesebb a gyakran álhíreket, ferdített tényeket terjesztő propaganda.

 Lassan kezd kihűlni a Cambridge Analytica-botrány, de hiba lenne elsiklani az eset jelentősége felett. 2018 márciusában látott napvilágot a hír, miszerint az adatelemző vállalat 50 millió Facebook felhasználó adatát jogosulatlanul felhasználta, hogy profil alapján célozza perszonalizált politikai reklámmal az amerikai választópolgárokat a Trump-kampány megbízásából. Az elképzelés működött, aztán fény derült az illegális adatfelhasználásra, ami rövidesen a cég végét jelentette, de hiba lenne itt pontot tenni a történet végére.

 A kattintás központú hírszolgáltatás és a politikai propaganda is ugyanarra a pszichológiai megfigyelésre épít. A negatív tartalom jobban leköti az olvasó figyelmét, több ingert vált ki belőlünk, így összességében hatásosabb a semleges vagy pozitív tónusú sztoriknál. A propaganda ráadásul gyakran ellenséget generál, amit sztereotíp módon fest le. Ezáltal a társadalom polarizálódik, az előítéletek pedig erősödnek.

 “Ha az 1930-as években lett volna Facebook, akkor Adolf Hitler megoszthatott volna rajta 30 másodperces reklámokat a zsidó-probléma megoldására való elképzeléséről”

- vetette fel Sacha Baron Cohen az Anti-Defamation League (ADL) fórumán, majd a beszéd tartalmát a The Washington Post is megosztotta. Az ADL egy 1913-mas alapítású gyűlöletellenes liga, ami eredetileg antiszemitizmus ellen lépett fel, de mára minden kisebbséget a védelmébe vesz. “A hazugságok terjesztésén alapuló autokrácia hatalomra tör”, figyelmeztet a színész-humorista, majd rávilágít a közösségi média legsötétebb oldalára: az ilyen platformok algoritmusai olyan tartalmak megosztását erősítik fel, amik a legalapvetőbb ösztöneinkre hatnak, hogy így felháborodást és félelmet keltsenek bennünk. Ezért teljesítenek kimutathatóan jobban az álhírek a közösségi médiában, ezért terjed jobban a hazugság a valóságnál. A Facebook mint eszköz tehát gyűlöletkeltésből jelesre vizsgázik, gyakran kisebbségek kárára.

sbc.jpg (via)

 Szólásszabadság 2.0

 Valahogy érezzük, hogy nincs rendben az, hogy a szakszerű újságírás terméke ugyanazon a felületen és ugyanolyan, uniformizált módon jelenik meg, mint egy zsé kategóriás blogger szélsőséges, gyalázó fröcsögése, nem is beszélve a szponzorált tartalmakról és hirdetésekről. 

Mit lehet tenni? Zuckerberg szerint a Facebookon való véleménymegosztás korlátozása alkotmánysértő lenne, utalva ezzel az USA alkotmányának első kiegészítésben álló szólás- és véleményszabadságra. Technikailag ez vitatható, mivel a Facebook egy bejegyzett cég, aminek joga van a saját belátása, véleménye szerint szabadon korlátozni, hogy milyen tartalmat, üzenetet támogat. Tehát (nagyon kisarkítva) ha Zuckerberg úgy döntene, hogy szerinte a kék szemű emberek valójában mind robotok, akkor ezt a véleményt az általa irányított vállalat nyilvánosan képviselhetné (és törekedhetne az elmélet terjesztésére.) A probléma az, hogy a Facebook túlnőtt a “vállalat” kategórián, mivel kiterjeszti az internetre valamennyi természetes és jogi személy kommunikációját, de ezt mindvégig a Facebook fejléce alatt teszi. Nem a Facebook valódi súlyának megfelelően korlátozzák a közösségi felületek tevékenységét azok a rendelkezések, amik a hagyományos médiára vonatkoznak. Így ad hangot a Facebook gyakorlatilag bárkinek, bármilyen üzenetnek és teszi mindezt következmények nélkül, hiszen a tartalom a felhasználóé, a Facebook csak egy szócső.

 Hogyan tovább?

 Bár nehéz a Cambridge Analyticát övező bortányról politikailag semleges forrást találni, fontos kiemelni, hogy a valódi kérdés egyáltalán nem az, hogy a Trump-kampány sikeressége vagy épp a Brexit mennyiben az adatelemző cég érdeme és nem is az, hogy mennyire etikus egy ilyen politikai győzelem. Sokkal inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mindez mit jelent. Hiába fellegzett be a Cambridge Analyticának és hiába tett Mark Zuckerberg megannyi ígéretet a Facebook adatkezelésére vonatkozóan. Az adathalászat mint eszköz adott, mi pedig önként szolgáltatunk adatot. Minden. Egyes. Kattintással.

20181204_fb-journalism_2000.jpg (via)

Lehet, hogy a közösségi média platformok nem adják majd ki ezeket senkinek, semmilyen formában, lehet, hogy szigorítanak az adatkezelési szabályzatukon, de szivárogtak már ki a történelem során nemkívánatos dokumentumok és adatok állambiztonsági szempontból is kulcsfontosságú szerverekről. Arról nem is beszélve, hogy nehezen ellenőrizhető egy olyan, színfalak mögötti tevékenység, amiről a minimálisnál is kevesebbet tud a felhasználó. A képlet persze igen egyszerű. Bármilyen oldal látogatása során kénytelenek vagyunk elfogadni az adathasználati feltételeket, ha szeretnénk hozzáférni a tartalomhoz. Ugyanez igaz a Facebookkal történő bejelentkezésre is. Nehéz tehát azt mondani, hogy nem lettünk mára teljes mértékig kiszolgáltatottak azoknak a felületeknek, amik egyébként kényelmünk kiszolgálására és az információhoz való hozzáférés demokratizálásra rendeltettek.

Adam Greenwood sötét jövőképe mellett azért pár tanács is elhangzik, amit mindenképp érdemes megszívlelni. Ezek egyszerűnek tűnő, de annál nehezebben kivitelezhető célok, de első körben nagyjából ennyit tehetünk, hacsak nem vagyunk hajlandóak lemondani a digitalizáció előnyeiről. Jelenleg úgy tudunk enyhíteni a filter bubble effektuson, ha a Facebook hírfolyamot nem népszerűségi, hanem időrendi sorrendre állítjuk minden alkalommal, amikor görgetni kezdünk. Ha nem azt osztjuk meg a világgal, amire szerintünk sokan kattintanak majd, hanem amit mi érdekesnek tartunk. Ha tudatosan rákeresünk olyan tartalomra, vagy olyan forrásból olvasunk híreket, ami egyébként nem jellemző ránk. Ha minél több olyan emberrel igyekszünk kapcsolatot teremteni és fenntartani, aki sok különböző ellentétes véleményt képvisel akár politikai, vallási vagy más ideológiai szempontból.

Egy szó mint száz, legyünk proaktívan nyitottak és merjünk kilépni a komfortzónánkból még akkor is, ha így olyat is hallhatunk, amivel nem értünk egyet.

konzerv.png

A streaming lábnyoma: jön a Netflix-szégyen?

Köztudott, hogy a légi közlekedés szennyezi a környezetet. De vajon mi a helyzet a streaming körül? A tech óriások már felismerték a kérdés jelentőségét, de van hova fejlődni, és ebben nekünk, felhasználóknak is szerepünk lehet.

Plázák helyett webshopok, könyvek helyett ebookok, videotéka helyett Netflix. Nem kell hatalmas üzleteket fűteni, fákat kivágni regények, tankönyvek és nyomtatványok miatt, sem pedig DVD-ket gyártani és csomagolni, de még szállítani sem ahhoz, hogy otthonról élvezhessük bármelyik iparág termékeit. Ha nem kell gyártani, akkor nem kell alapanyag, nem kell szállítani, nem használódik el, nem lesz belőle szemét sem, tehát nem is szennyezi a környezetet. Vagy mégis?

netflixplane.jpg

(via)

A digitalizáció hozta okos világban egyre kevesebb az olyan kézzel fogható termék, amiről bárki könnyedén megállapítja, milyen utat járt be, mielőtt a kosarunkban landolt. Egy könyv létrejötte a nyomdától a csomagoláson keresztül a könyvesboltba szállításon át a polcra kerülésig egy olyan történet, amit könnyen felismer az olvasó, még ha nem is gondol bele sokszor. A digitális lét lábnyoma azonban kevésbé ismert, pedig nem elenyésző.


A streaming lábnyoma

A termékek, amiket megveszünk, használatukon túlmutatóan jelen vannak egy körforgásban, amit az adott egység életciklus elemzésével lehet vizsgálni. Ez nem csak a kézzel fogható termékekre igaz. Vegyünk példaként egy Jóbarátok epizódot, amiért tegyük fel, fizetünk is és Netflixen streameljük. Mi kell ahhoz, hogy a jól ismert főcímdal bármikor felcsendülhessen?

Most tekintsünk el a gyártástól – bár valójában már a forgatás is terheli a környezetet. Az elkészült videókat a Netflix külső szervereken tárolja, méghozzá az Amazon sikertermékét, az Amazon Web Services (AWS) felhőszolgáltatását kiaknázva. Innen a gyorsabb letöltés és jobb hozzáférhetőség miatt a Netflix saját maga által kiépített Open Connect szervereire kerül a videó egy-egy másolata. Ilyen data centerek már sokkal sűrűbben helyezkednek el, lokálisan elérhetőek, ugyanis a streaming-óriás az internetszolgáltatókkal együttműködve építette ki és bővíti folyamatosan az Open Connect hálózatot.

A szerverparkok működése hatalmas energiafelhasználással jár, hiszen folyamatosan biztosítani kell az áramellátást és a hűtést. A Netflix felismerte a szolgáltatás fenntartásához és terjesztéséhez szükséges energiamennyiség előállításának környezetterhelését, és a saját egyesült államokbeli energiafelhasználását, éves szinten közel 150 millió kWh-t, megújuló energiaforrásokból biztosítja. Külön dicséretet érdemel, hogy a streaming szolgáltató ezt a fogyasztást 236%-kal meghaladva, globálisan is fektet a megújuló erőforrásokba, tehát nem korlátozza a zöld energialobbit a céget jegyző anyaországra.

Félúton a fenntarthatóság felé

A globális tech óriások, mint a Google és az Apple, de még az Amazon is – ez utóbbi csak mértékkel –, nagy hangsúlyt fektetnek megújuló energiaforrások használatára és fejlesztésére, de ez nem fedi le a szolgáltatási lánc egészét. Hiába használ a Netflix 100%-ban megújuló energiaforrásokat, ha az AWS mögött álló Amazon kevésbé proaktív a karbon lábnyom csökkentését illetően és 2018-ig még csak az áramellátás felét tudta zöld úton beszerezni.

4514.jpg

(via)

Ugyanígy a helyi internetszolgáltatók esetében, illetve a felhasználók háztartásaiban az energiaellátás a Netflix hatáskörén kívül esik. Itt már megjelenik az atomenergia és a fosszilis forrásokból előállított áram is. Ennél még jelentősebb tényező a folyamat bármely pontján megjelenő eszközök előállítása és az azzal járó emisszió. A The Shift Project 2019-es mérése alapján ugyanis az IT szektor energiafelhasználásának 19%-a adódik csupán a data centerekből, sőt 45%-a az eszközök előállítására megy el. Hiába zöldül tehát a Netflix, ha a felhasználói oldalon jelentős karbonlábnyommal kell számolnunk.

Sajnos az emisszióról szóló jelentések, különösen digitális termékeket szolgáltató cégek esetében, félrevezetők lehetnek. Ennek az egyik oka, hogy a vállalatok sokszor csak a saját maguk által közvetlenül kibocsátott és az általuk felhasznált energia előállításából származó üvegház-hatású gázokról adnak számot. A fent említett egyéb, a cégek hatáskörén kívül eső környezetterhelés a digitális cikkek terén aránylag magas, ám ez nehezen mérhető és sok jelentésben nem szerepel. Az iparágról szóló adatok tehát nem teljesen megbízhatóak, de összehasonlítási alapként remekül szolgálnak.

A Sandvine csoport tanulmánya szerint a videós tartalom a globális internethasználat közel 58%-át tette ki 2018-ban, 15% pedig specifikusan Netflix-használatból származik. Elgondolkodtató, hogy a rövidebb videókat közlő YouTube emellett nagyjából 11%-kal járul hozzá az adatforgalomhoz. Ugyanebben az évben a netes videós tartalom CO2 emissziója 300 millió tonna volt, ami Spanyolország teljes szén-dioxidban számolt kibocsátásával egyezik meg. Ebből következik, hogy a Netflix kibocsátása tavaly 80,3 millió tonna CO2 egyenérték* volt, ami nagyjából Románia tavalyi lábnyomának felel meg.

Mit tehetünk?

Rendben, de mi közünk van nekünk, mezei felhasználóknak mindehhez? Nyilván nem sokan szeretnénk lemondani kedvenc sorozatainkról, még környezetvédelmi megfontolásból sem. Nem is erről van szó, de a tudatos használat és a takarékosság ezen a területen is számottevően csökkentheti a környezetterhelést. Őszintén meglepő lenne, ha bárki környezetvédelmi megfontolásból nézne kevesebb filmet. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy vásárolt vagy kölcsönzött DVD akkor jár lényegesen magasabb CO2 kibocsátással, ha azt autóval szerezzük be. Hiába csak pár kattintás az egész, egy Netflix film is kiteszi azt a szennyezést, mint egy legyártott, becsomagolt és leszállított DVD. Bár ebben az összehasonlításban nem szerepel a lemezek hulladékként felmerülő szén-dioxid kibocsátása, azt sem veszi figyelembe az elemzés, hogy a streaming-rendszer jelentősen megnöveli a videófogyasztást.

netflix-bad-for-environment.jpg

(via)

Szolgáltatói szinten komoly előrelépést jelent a tudatos design. Ha a háttérben futó YouTube videók lejátszásakor csak audio stream menne, a Google (Alphabet) minimum annyi CO2 emissziót spórolna meg, mint amennyit megújuló energiaforrásokból jelenleg tud, állítja a University of Bristol által készített, 2019-es Computer-Human Interaction konferencián kiadott tanulmány. A szerzők azt javasolják, hogy valamennyi digitális szolgáltatás esetében a cél felhasználói szokásokhoz igazított, fenntartható felhasználói felületek létrehozása legyen.

Hasonló megfontolásból, egy kicsit más szemszögből nézve: felhasználói oldalról sem elenyésző, ha sok kicsi sokra megy alapon alacsonyabb felbontásban, kisebb képernyőn nézünk videót. Mobil adat helyett wifire csatlakozzunk, és a felhő tárhelyeket takarékosan használjuk. Pofon egyszerű mindent automatikusan szinkronizálni, de különösen a videók mobil hálózaton történő fel- és letöltése egyáltalán nem kíméli a környezetet. A gyakran használt fájlokat például jobb, ha az eszköz belső tárhelyéről érjük el. Persze sokszor megkönnyíti az életet, ha egy mappa bárhonnan elérhető, főleg akkor, ha többen is hozzáférhetnek, de a teljes 2010-2019 szelfigyűjteményt nem érdemes felhőben tárolni.

Életmódjukat tekintve a svédek sokak számára követendő példa lehetnek, tehát érdemes átgondolni a következőt: az IT szektor globálisan a légi közlekedés karbonlábnyomát is meghaladja. Előbbi a teljes földi emissziónk 2,5%-a, míg a digitális lét a 4%-os részesedést közelíti. A svédek pedig környezeti megfontolásból bojkottálják a repülést.

*A különböző kibocsátott üvegház-hatású gázok környezetre gyakorolt káros hatás alapján súlyozva, CO2-ban kifejezve

 A bejegyzés szerzője Aniot Laura a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Adatvédelem: Amikor a kávéfőződ többet tud rólad, mint a párod

Amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, sokan a gyilkos robotokra asszociálunk, akik át akarják venni az uralmat az emberiség fölött. De mi van, ha azt mondom, hogy okos kávégépek, okos hangszórók,  vagy okos fogkefék? Ártatlannak tűnő eszközök, amelyek akár kémkedhetnek is utánunk, a saját otthonunkban. 

Elfogadjuk! De mégis mit? 

Nemrég jött ki a telefonomhoz a legújabb frissítés, és már majdnem automatikusan elfogadtam hozzá az adatvédelmi feltételeket, amikor belém hasított a gondolat, hogy ezeket a szerződéseket vajon elolvassa-e egyáltalán valaki? Tudjuk egyáltalán, hogy mire mondunk igent? Alig ismertem magamra, hiszen arra tanítottak, hogy mielőtt bármit elfogadok/aláírok, azt alaposan olvassam át. A legtöbb esetben ez nálam a protokoll, kivéve ilyenkor. Lehet, hogy most sokan magatokra ismertetek, éppen ezért tanulságként olyan eseteket mutatunk be, amelyekben a felhasználóknak bizony jobb lett volna előbb olvasni.

Jössz velem játszani ?

Kezdjük egy ijesztő esettel, amikor egy cég csúnyán visszaélt a vásárlók személyes adataival. Le kell szögeznünk, hogy ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a fogyasztók nem néztek utána annak, hogy milyen szerződést fogadtak el - így elméletileg a cég nem követett el vétséget, amikor egy harmadik félnek kiszivárogtatta az adataikat. Finn Lützow-Holm Myrstad egy TED Talk előadásban beszélt egy bizonyos Cayla nevű játékbabáról, aki akárcsak egy beépült titkos ügynök, kémkedett a gazdái otthonában. Myrstad közelről ismeri a történet, hiszen egy fogyasztói jogokért harcoló szervezetnél dolgozik (Norvég Fogyasztóvédelmi Tanács), ahol különböző, aggályos eseteket vizsgálnak, és ha kell, megteszik a szükséges jogi intézkedéseket. Így történt ez Cayla esetében is.

my-friend-cayla-doll.jpg

(via)

A játékbaba használata rendkívül egyszerű, csak le kell tölteni hozzá egy ártatlannak tűnő applikációt, így válik elérhetővé a babához tartozó összes funkció. Cayla az interneten és a hangfelismerő technológián keresztül könnyedén tud releváns válaszokat adni a gyerekek által feltett kérdésekre. Igen ám, de amikor a vásárlók letöltötték az alkalmazást és elfogadták a hozzátartozó felhasználási feltételeket, egyúttal hozzájárultak ahhoz is, hogy a baba által megszerzett adatokat a gyártó kiszolgáltathatja egy ismeretlen harmadik félnek. Egy marketinges cégnek aranyat érhetnek ilyen bizalmas és őszinte adatok a fogyasztókról az eladás növelése érdekében. 

A problémát az is fokozta, hogy Cayla-ra bárki gond nélkül rá tud kapcsolódni 18 méterről egy okostelefonnal bluetooth-on keresztül. Amikor Myrstad csapata ezt jelezte a babát gyártó cég felé, azt a választ kapták, hogy erre csak egy magasan képzett IT szakember lehet képes. Cáfolásképpen a TED előadás közben csatlakoztak rá a játékra, és a baba hangszóróin keresztül beszéltek. Mondani sem kell, hogy  mennyire veszélyes lehet, amikor egy kisgyerek egyedül játszik és egy idegen ember a játék nyelvén szól hozzá, beszélgetni kezd vele, a bizalmába férkőzik, majd elhívja magával játszani. Kezdetben ez a baba több országban is az év játékának lett megszavazva, de azóta többek között Németországban betiltották és már nem lehet megrendelni az Amazon-ról sem. Jelenleg Cayla egy berlini kém múzeumban pihen, kiállítási darabként. 

A szerelem ára

Hazákban is nagyon népszerűek a randi app-ok, hiszen mennyivel egyszerűbb valakit csak egy suhintással jobbra húzni a Tinderen, mint például egy szórakozóhelyen megszólítani a kiszemeltet egy meghívással vagy menőnek hitt táncmozdulatokkal. Ugyan már! Ez fáradtságos és az ital is drága, a randi oldalakkal viszont otthonról lehet ismerkedni, ráadásul ingyen. Ha nem is pénzért vesszük ezeket a lehetőségeket, de valamivel azért fizetünk értük,  ha nem vigyázunk - például rengeteg személyes adattal.

image.jpg

(via)

Finn Lützow-Holm Myrstad és csapata alaposan elolvasta az egyik legnépszerűbb randi app adatkezelési nyilatkozatát - ha mindenki ezt tenné, akkor valószínűleg nem lenne a vezető randialkalmazások között, mert sokan inkább nem regisztrálnának. A fő menünél például egy már előre kipipált nyilatkozat van arról, hogy az app a felhasználó összes Facebook képéhez hozzáférhet. Ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a szerződés szövege lényegében azt mondja ki, hogy a regisztrálók teljes randi dokumentációját (beleértve az adatokat, beszélgetéseket, fotókat) szabadon használhatja a cég. Ez azt jelenti, hogy bármilyen platformon megjelenítheti azokat, sőt, el is adhatja az összegyűjtött információt, hiszen korlátlan jogokat gyakorol felettük.  

Kémkedő fogkefék

Az NPR és az Edison Research kutatása szerint minden 6. amerikainak van már okoshangszórója, mely tulajdonképpen egy otthoni asszisztens, aki csatlakozik a netre, így például hangutasításra zenét tud lejátszani, beszámol az időjárásról, de beszélgetni is lehet vele - derül ki Kashmir Hill és Surya Mattu TED előadásából. A tech óriások mind fejlesztettek saját okoshangszórókat, hogy az asszisztenseik már ne csak az okostelefonokon keresztül legyenek elérhetőek. A Siri beköltözött a HomePod-ba, a Google-Assistant a Google Home-ba és Alexa pedig az Echo nevű okoshangfalba. Magyarországon ez az őrület  még csak gyerekcipőben jár, de könnyen lehet, hogy hamarosan reggelente mi is Alexához szólunk majd elsőként, hiszen az okos otthon fogalma itthon is egyre népszerűbb, és valljuk be, eléggé jól hangzik. De fontos megnéznünk az érme mindkét oldalát. Jópofa és kényelmes tud lenni, ha csak az ágyból kikiabálunk Alexának, hogy főzze meg a kávénkat, de ha mindez a személyes adatainkba kerül, akkor már nem is tűnik annyira vonzónak, hogy egy mesterséges intelligencia csináljon helyettünk reggelit.

51p7mapzz3l_ac_sl1000.jpg

(via)

Kashmir Hill és Surya Mattu kíváncsi volt arra, hogy ezek az eszközök milyen adatokat tárolnak és küldenek tovább a felhasználókról. Ezért egy két hónapos kísérlet során Kashmir lakásában, amit csak lehetett kicseréltek okosra - ilyen volt az ágy, a fogkefe, a hangfal, az izzók, az óra, a vécé és még sorolhatnánk, hiszen összesen 18 készüléket telepítettek. Egy speciális router segítségével nyomon követték az összes eszköz hálózati tevékenységét. Kiderült, hogy ezek mindent rögzítettek, ami a házban történt: tudták Kashmirról az alvási szokásait, hogy naponta hányszor és mennyi ideig mos fogat, mikor van otthon, de tisztában voltak azzal is, hogy hány percig nézi a tv-t. Az Echo volt a legsunyibb, mivel minden 3. percben kapcsolatba lépett a szerverekkel, függetlenül attól, hogy használták-e vagy sem. Ezért felmerül a kérdés, kinek éri meg jobban az okoseszköz? Nekünk, vagy a gyártónak, aki rengeteg személyes adathoz fér hozzá, amiket később eladhat reklámügynökségeknek vagy kutatócégeknek? Valószínűleg vannak, akiket nem zavar, hogy a cégek nem tisztelik a magánéletünket, de sokan nem szeretnének a tudtunk nélkül piackutatásokban részt venni.

1_5.jpg

(via)

A falnak is füle van: segít ezen a szabályozás?

Többek között az adatvédelmi fenyegetések ellen lépett hatályba 2018. május 25-én a GDPR (General Data Protection Regulation) törvény, amivel az EU egységesíteni szeretné az Unión belüli személyes adatok tárolására és felhasználására vonatkozó szabályokat. A szabályozás minden olyan EU-s vállalkozóra vonatkozik, aki valamilyen formában személyes adatokkal dolgozik, sőt azoknak is figyelniük kell a GDPR betartására, akik EU-s állampolgároknak biztosítanak szolgáltatásokat vagy termékeket, még akkor is, ha a cég nem az Európai Unión belül működik. Személyes adatnak tekinthető minden olyan információ a felhasználóról, amely alapján bárhogyan is, de beazonosítható a személy, például:

  • név
  • lakcím
  • telefonszám
  • e-mail cím
  • IP cím és cookie adatok - bár ezek alapján nem egyértelműen azonosítható be egy természetes személy, de mégis bekerültek a személyes adatok csoportjába.

A GDPR megosztó, sokan túlzásnak tartják, ugyanakkor egy technológiailag fejlett világban élünk, ahol ezek a virtuális veszélyek kezdenek elhatalmasodni, így nem ártanak az óvintézkedések. 

Végül, gondoljunk bele abba, hogy egyre több ember takarja le a laptopján a kamerát, mivel elterjedt hiedelem, hogy valakik, valahonnan rácsatlakozhatnak a számítógépeinkre és figyelhetnek minket. A kérdés az, hogy ha ennyire szeretnénk megóvni az adatainkat és személyazonosságunkat, akkor miért nem olvassuk el az adatvédelmi szerződéseket? Pedig, ha vakon elfogadjuk ezeket, az talán nagyobb veszéllyel járhat, mintha nem fedjük le a webkameránkat.

A bejegyzés szerzője Sőregi Kitti, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Kapcsolódó:

konzerv.png

Dívány helyett dráma: Egy fejlesztő módszer, amit a javítóintézetben is használnak

2019. szeptember 26. - KomMédia BME

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

avantgarde.jpg

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

jakob-levy-moreno-artemisz-onismereti-muhely-300x208.jpg

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Miben különbözik a szociodráma a pszichodrámától?

A szociodráma társas, illetve társadalmi problémát célozza meg szemben a pszichodrámával, ami a problémák gyökerét az egyénben keresi. Amíg tehát a pszichodráma az egyéni felelősséget sugallja, addig a szociodráma a társas, illetve társadalmi konstellációban kialakuló (becsontosodó) szerepek közösségi átértelmezését célozza, tehát az átalakulást közös felelősséggé teszi.

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

Akciókutatás, szociodráma, egyetem, javítóintézet

A “Tudás a rács mögött – egyetemi hallgatók és a Budapesti Javítóintézet fiataljainak közös kommunikációs készségfejlesztése” című Kutatók Éjszakája előadáson szociodramatikus módszerekkel például olyan kérdések tárulnak fel, hogy hol a javítóintézetek helye a társadalomban. Vajon mit tud egy egyetemista a mélyszegénységről, a bűnelkövetésről, és hogyan vélekednek az elzárt fiatalok a „privilegizált helyzetben” lévő egyetemi hallgatókról? 

A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 17:30-19:00. Helyszín: BME OMIKK. Szervezők:

  • Juhász Péter, az EMMI Budapesti Javítóintézet igazgatója
  • Blaskó Ágnes, a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék adjunktusa és a Csoportdinamika Műhely egyik vezetője, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt módszertani fejlesztője
  • Pados Eszter, az EMMI Budapesti Javítóintézet munkatársa, ELTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, a Csoportdinamika Műhely tagja, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt terepspecifikus módszertani fejlesztője.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. konzerv.png

Miért ülünk ennyi tabun?

2019. szeptember 23. - KomMédia BME

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

  • Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
  • Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
  • Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

rajko_andrea_illusztracio.jpg(via)

  • Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
  • Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
  • Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
  • Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni.Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Tabuk éjszakája

Milyen szerepe lehet a saját magunk által létrehozott, vagy örökölt tabuknak a mindennapi életünkben? Milyen eszközeink vannak a tabudöntésre?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Rajkó Andrea Fenya előadása a Kutatók Éjszakáján.
A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 16:45- 17:15. Helye: BME OMIKK

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

egon_schiele_selbstakt_1910.jpeg

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 
konzerv.png

5+1 dolog, amiről felismerheted az álhíreket

2019. szeptember 20. - KomMédia BME

Rég túlvagyunk azon a korszakon, amikor csak az április elsején kell tartanunk a szándékos átverésektől. És te tudod, mit kell tenned, hogy ne az álhírhívők és -terjesztők csapatát erősítsd?

Íme egy lista, ami a segítségünkre lehet ebben.

1. Ellenőrizd a domain nevet

Biztos azt az oldalt olvasod, amire gondolsz? Nem lehet, hogy az NLC helyett az nlcafe.me oldalon kalandozol, vagy esetleg az rtl-klub.me virtuális hasábjain keresed az RTL Klubos tartalmakat? Több kamuoldal direkt arra épít, hogy összekeverd az eredetivel: figyelj a pár betűs eltérésekre, kötőjelekre és más hasonlóságokra, de a domain név vége is árulkodó lehet (például a .me is ilyen).  A hvg.hu gyűjtését itt találod. A kamuoldalak néhány éve aranykorukat élték a Facebookon: nyereményjátékokkal csábították az olvasókat, lájkokért, megosztásokért cserébe például tévét vagy autót ígértek – az egyik legnagyobb dobás a Tesla Hungary volt.

(via)

2. Nézz utána a kiadó cégnek

Keresd ki az impresszumot: vagy ezen a néven, vagy gyakran a „rólunk”, „információ”, „elérhetőség” fül alatt szerepel a honlapon. Nézd meg, hogy van-e ott egyáltalán valaki, és ha igen, akkor ellenőrizheted a cégnevet az Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásában.

3. Keress rá a szerzőre

Lehet tudni valamit a felület munkatársairól? Az adott bejegyzés szerzőjéről kiderül valami? Van róla információ itt, vagy bárhol máshol a neten? Elérhetőek más cikkei is?

Még több álhír

Szeretnél többet megtudni az álhírekről? Akkor gyere el a Kutatók éjszakáján a Megdöbbentő! Tíz nyelvet is megtanulhatsz akár fél óra alatt a szerrel, amivel a gyíkemberek permeteznek minket” című előadásra, amit Tófalvy Tamás, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense fog tartani. 

  • A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. péntek, 16:00
  • Helyszíne: BME OMIKK

4. Figyeld, hogy mikori a poszt

Attól, hogy ma látsz egy hírt, még nem biztos, hogy másnak is újdonság, viszont a megosztásod félrevezetheti a szintén figyelmetlen olvasókat. Ha azt látod, hogy egy megtörtént eseményről fél év múlva megy ki egy hír, gyanakodj, hogy ezzel valamilyen aktuális eseményről szeretnék elterelni a figyelmet. Hasonló tévedésnek köszönhette az Index 2016 legmegosztottabb hírét. A „Magyarország megnyerte a női vízilabda-Eb-t” című cikket nyáron, a hazai focivébés sikerek közepette több százezren lájkolták és osztották meg; a cikk azonban januári volt, hiszen a női csapat valójában akkor nyert. (Az eredeti publikálás után nem sokan olvasták az írást.)

5. Használj hírkövető oldalt

A netes híreket például a Columbia Egyetem által létrehozott, Emergent nevű online hírkövető szolgáltatás által lehet ellenőrizni. Az oldal egy kutatási projekt részeként listázza az ellentmondásos, nem ellenőrzött, hamis és igaz híreket. A rendszerük ellenőrzi a forrásokat,  összegyűjti a hír valóságértékével kapcsolatos információkat, követhetővé teszik, hogy honnan indult ki egy hír, hányan osztották meg és hogy hogyan terjedt tovább.

Hogyan védekezhet a média az álhírek ellen?

A BBC, a Google, a Twitter és a Facebook egyesítette az erőiket a nyáron, hogy legyőzzék a dezinformációt. Négypontos tervük a következő elemekből áll:

  1. a szervezetek közötti korai figyelmeztetőrendszer kifejlesztése: amely a választások során segíti elő, hogy minél gyorsabban adják egymás tudatára, ha valamilyen demokráciát sértő információ kerül ki a világhálór
  2. a médiaoktatás népszerűsítése
  3. választói információbővítés: célja, hogy mindenki tudja, hogyan, és hol kell szavazni
  4. megosztott, közös tanulás

5+1 Töltsd ki az Álhírvadász tesztjét

Az Álhírvadász egy magyar projekt, ami Bátorfy Attila, az MTE és az Átlátszó közreműködésével készült el. Az oldalon különböző nehézségű teszteket tölthetsz ki (a gyakornoki szinttől az oknyomozói fokozatig): már a kérdésekből is sokat tanulhatsz az álhírszűrés szempontjából releváns kérdésekről.

A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

konzerv.png

Hadd döntse el a nő, hogy hol van a helye

Karrierje rögtön egy buktatóval kezdődött, mely irányváltásra kényszerítette: eredetileg színész szeretett volna lenni, de miután négyszer sikertelenül felvételizett a Színház és Filmművészeti Egyetemre, feladta ezt a vágyát, és más területek felé fordult. Ma már kommunikációs szakértő, énekes, személyi StyleCoach, blogger  és elhivatott állatvédő. Szerepelt az X-Faktorban, verseket és dalszövegeket ír, mindezek mellett egy nagy sikerű nemzetközi esettanulmány verseny megálmodója. Sziget Ágnest karrierje szépségeiről és nehézségeiről kérdeztük - szóba került a munkahelyi szexizmus, a büfészakok, és az is, hogy hogyan fér bele ennyi minden a mindennapokba. 

Tovább

A jövő szakmái nem csak a műszaki szakemberek előtt állnak nyitva

Szlovákiában már egyetemista volt, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve szakot váltott és átköltözött Budapestre. Kutatott, világot látott, egyre jobban elmélyült az új technológiák világában, majd összerakta az ország első Data Science képzését, mely nem az informatikusoknak szól. Sebényová Gabriela termékfejlesztési- és marketingmenedzser azóta is a jövő szakmáihoz épít oktatási programokat - de mik is ezek? Olvass tovább.

A Data Science (=adattudomány) világszerte felkapott szakmának számít: többféle tudományterület ér benne össze, ide tartozik a matematika, statisztika, programozás, adatvizualizáció, kommunikáció, sőt konfliktuskezelés, projektmenedzsment és vezetéselmélet is. Az adatok és a modern technológiák nyelvét beszélő specialisták a következő évek legkeresettebb szakemberei közé tartoznak: azok előtt, akik elsajátítják ezeket az ismereteket, szinte biztosan új perspektívák nyílnak majd meg. Sokan azonban úgy érzik, hogy a Data Science közelébe sem kerülhetnek: nem bíznak magukban, nem mernek belevágni a tanulásba – ezt már Sebényová Gabriela meséli, aki 2014-ben a KÜRT Akadémia marketing- és termékfejlesztési menedzsereként kezdett el hidat építeni az adattudomány és a terület iránt érdeklődők között.

data_science_meetup-05_1.jpg

Data Science Meetup, 2018

„Korábban csak a technológiai szakemberek számára volt Data Science oktatás Magyarországon, de mi belegondoltunk abba, hogy mi van akkor, ha valaki úgy szeretne ezzel foglalkozni, hogy nem végzett műszaki képzést. Elsősorban az üzleti oldal képviselőit szólítjuk meg, hiszen például egy marketing szakember tudását hatékonyan ki lehet egészíteni az adattudománnyal. A képzés hatására egyre többen érzik úgy, hogy nyugodtan megmártózhatnának a témában, és belevághatnak a modern technológiák használatába. Rálátást kapnak arra, hogy mennyi döntést hoznak meg intuícióból az adatok helyett, és ha ezen változtatnak, azzal izgalmasabbá és kreatívabbá tehetnék a szakmájukat, és ezzel a cégük működése is hatékonyabbá válna. Segítünk megtenni az első lépést.” – fejti ki Gabi, aki küldetésének érzi, hogy sokkal kevesebben féljenek az IT használatától. Úgy tűnik, jó úton jár célja megvalósításához: az általa felépített képzés évről évre hatalmas túljelentkezéssel indul. Ő maga egyébként az élő példa arra, hogy ezen a területen nem csak informatikus diplomával lehet érvényesülni: az alap és a mesterképzést is kommunikáció- és médiatudomány szakon végezte el. Hogyan került innen az IT és üzleti képzések fejlesztésébe?

Szlovákia, Budapest, Lisszabon

Egy random impulzus hatására adta be a jelentkezését erre a szakra: 2006-ban Budapesten járt egy barátnőjével, aki a kezébe adott egy corvinusos bögrét azzal, hogy jó lenne neki ez az egyetem, ki kellene próbálnia magát. Gabi korábban nem gondolkodott abban, hogy átköltözik Magyarországra: Szlovákiában élt, ott járt iskolába, és amikor ez a jelenet lejátszódott, már a Selye János Egyetem gazdálkodás-menedzsment szakos hallgatója volt.

A város- és szakváltással nem állt meg a változás: bekerült a Rajk László Szakkollégiumba. “Öt éven keresztül 100 közgazdásszal éltem együtt, ez sok mindent elültetett bennem. Itt szerettem meg a kutatást is: ráéreztem arra, hogy milyen elmélyülten, fókuszáltan foglalkozni egy-egy problémával, hetekig, hónapokig – számomra ez egy érdekfeszítő folyamat, többnek érzem magam a végén. Merek feltenni olyan kérdéseket is, melyek elsőre butának tűnhetnek, és nem elégszem meg a sablonos válaszokkal – így jutok el a mélyebb megoldásokig.” Bár hosszabb-rövidebb ideig foglalkozott migrációs, adatvédelmi és vállalkozásokkal kapcsolatos témákkal is, a hangsúly 2013 óta az informatikán, versenyképességen és a diszruptív technológiákon van.

Diszruptív technológia az, ami egy adott piacon megváltoztatja az erőviszonyokat: megújuló energia, önvezető autó, 3D nyomtatás, mesterséges intelligencia, blockchain stb.

A mesterképzés vége felé szeretett volna jobban elmélyülni a társadalomtudományokban, így került Lisszabonba, ahol fél évet töltött Erasmus ösztöndíjjal. Miután hazajött, egy logelemző eszközt fejlesztő cégnél lett marketinges, stratégiai és operatív feladatokat látott el. „A digitális környezetben bármilyen tevékenység (például egy tranzakció) log formájában rögzül. Ezeket a gépi adatokat, logokat gyakran nem gyűjtik és elemzik a cégek, pedig hasznos lenne a folyamataik hatékonyabbá tételéhez, automatizációjához, sőt védelméhez. Egy logelemző szoftvert vezettünk be a nemzetközi piacra, ehhez el kellett mélyülnöm az adattudomány fogalmaiban: utánajártam, hogy mi a big data, amiről annyit hallani, hogyan lehetne ezt vállalatok számára értékes információvá gyúrni, milyen szereplők és milyen eszközök vannak a piacon. Egy évet töltöttem itt, aztán megkeresett a KÜRT Akadémia akkori intézményvezetője, hogy az alapján, amit már értek ebből a területből, meg is csinálhatnék egy Data Science képzést náluk.”

ke_p4_4.png

Data Science Nyílt nap, 2016

Gólt rúgni nehezített pályán is

Gabriela mindig új kihívásokat keres: rendezvényeket szervez, kommunikációs kampányok stratégiai tervezésében és megvalósításában vesz részt, vállalati programok és szervezetfejlesztési projektek menedzsmentjében működik közre. Az elmélyülés és a pörgés egyszerre vannak jelen a mindennapjaiban. „Sokat profitálok abból, amit az egyetemi kutatásaimon keresztül megtanultam: a marketingnek fontos része a tartalom-, és versenytárselemzés, egy új oktatási termék fejlesztése pedig kifejezetten a tudományos kutatás eszközeire épít. Egy hipotézist fogalmazunk meg, megvizsgáljuk a validitását – például úgy, hogy interjúkat készítünk az ügyfelekkel – majd a tanulságok alapján fokozatosan építjük a koncepciót. A munkám sokszor az, hogy a különböző nézőpontokat értékeljem, szűrjem és egyszerűsítsem az információt, kiválogassam közülük azt, amire építeni lehet. Ez ugyanúgy kommunikációs feladat, mint eladni azt a terméket, amit a kutatási folyamat során kifejlesztettünk. Komolyan veszem, hogy képzéseinkkel valódi értéket adjunk át az ügyfeleknek.  Logikai koherenciára törekszem, legyen szó egy szervezetfejlesztési program árajánlatáról, egy komplex képzésről, vagy csak egy landing page megírásáról.”

ke_p3_5.png

Data Science Nyílt nap, 2015

A felnőttképzés témáiban is új, eddig kevésbé bejáratott fogalmakat próbál bevezetni – ebben nem kevés kihívás van. A Data Science kifejezés már sokaknak ismerősen cseng, de kevésbé elfogadott technológiák és módszerek lényegét átadni az embereknek nehezebb feladvány. Különösen akkor, ha valami ellen felháborodás van. “A blockchain alapú rendszerekben sokan csalódtak, elkönyvelték spekulatív technológiának. Valójában nem a valutaspekuláció miatt érdekes ez a technológia, hanem azért, mert egyedülálló szolgáltatásokat lehet rá építeni, az információbiztonság szempontjából nagy változásokat hozhat. Ez most egy nehéz pálya. Az IoT-val kapcsolatban pedig azt kell megértetni az emberekkel, hogy nem csak a viselhető okos eszközöket jelenti: egész gyárak működését, értékteremtési folyamatokat lehet vele optimalizálni. Ez ráadásul nemzetgazdasági kérdés is. A magyar gazdaság versenyképessége nem azért marad el, mert képzetlenek az emberek (bár bőven van mit fejleszteni az oktatáson). Ebben komoly tényező az infrastruktúra fejletlensége, ami miatt az emberek termelékenysége relatíve alacsonyabb.”

ke_p2_5.png

NET-WORKS Oklevélátadó, 2017

Technológia: veszély, vagy lehetőség?

A folyamatos tanulás nem csak munkája, hanem élete és szabadideje egyik fontos alkotóeleme is. Minden évben listát készít azokról a dolgokról, amiket véghez szeretne vinni. “Tavaly például a spanyol tanulást és a sportot írtam fel, idén jó lenne megtanulni snowboardozni. Szabadidőmben olvasni is nagyon szeretek, évente nagyjából 10-12 könyvet olvasok el, ebben mondjuk a sok BKV-zás is segít. Szakkönyveket angolul, szépirodalmat inkább magyarul olvasok.” 2017-ben Milánóban a Singularity University Summit keretein belül a diszruptív technológiákról és a globális társadalomra gyakorolt hatásáról hallgatott előadásokat, de inspirálóan hatnak rá a technológiai szakemberekkel folytatott beszélgetések, együtt gondolkodások is. „Átmeneti időszakban van a világ, ahol rengeteg dogmát fog felrúgni a technológia: gondoljunk bele abba, hogy a munkavégzésben és a szabadidő eltöltésében is mekkora szerepe van a digitális eszközöknek. Vannak, akik a változásban főleg veszélyt látnak, de annyival több benne a lehetőség! Akkor viszont miért ne tanuljuk meg jól használni ezeket az eszközöket?”

ke_p1_5.png

Névjegy: Sebényová Gabriela

A kommunikáció-média alapképzést a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte el, a mesterképzést már a BME KomMédián. Közben a Rajk László Szakkollégium teljesen beszippantotta: a Felvételi bizottság és a Szakmai Munka Tanácsának tagjaként, a Közép-európai Konferencia szervezőjeként, az Internet and Democracy szekció vezetőjeként és az innovációs alap felelőseként dolgozott.

Kutatásai közben egyre nagyobbra nőttek:

  • „A vállalkozóképzés helyzete Magyarországon” című munkájával a Tudományos Diákköri Konferencián I. helyezést ért el
  • a TÁRKI-nál adatvédelmi és migrációkutatásban
  • a VOSZ-nál vállalkozásokkal kapcsolatos kutatásokban segédkezett

Egyetemi évei alatt egy ideig a NESsT-nél (Nonprofit Enterprise & Self-sustainability Team) kommunikációs feladatokat látott el.

A BME KomMédia képzését meghatározó állomásnak érzi. “Géniusz hely, az egyes kutatási területek ’rocksztárjai’ dolgoznak ott. Mind szenvedélyesen tanítanak, és komplex dolgokat akarnak kicsikarni a hallgatókból. Nincsenek a katedra mögé betonozva, hanem rajta tartják az ujjukat szakterületük ütőerén – ezek az emberek jól eltaláltak valamit a világból.” Eddigi legnagyobb szakmai sikeréhez, a Data Science képzéshez hozzátettek az itt tanultak: a kutatásmódszertan, kampánykommunikációs ismeretek, a kritikus szemlélet és érvelési készség, valamint a komplex rendszerek értelmezési készsége. 

kep.png

Frusztráció a köbön - hogyan éljük túl a napot open office-ban?

Kooperáció, produktivitás, kreativitás vs. hangzavar, zsúfoltság, stressz. Van, aki odáig van érte, van, aki kifejezetten rosszul viseli az egyterű irodától. Tény, hogy személyiségfüggő, ki, mennyire szeret teljes munkaidejében egy levegőt szívni kollégáival, azonban van pár szempont, melyet objektívan értékelhetünk az ideális munkakörnyezet kialakításánál. Az egyterű irodákban jelentkező kommunikációs nehézségek mellett olyan potenciális konfliktusforrásokat gyűjtöttünk össze, melyek néhány kommunikációs fogással sikeresen kezelhetőek. 

Az egyterű irodák koncepciója megközelíthető esztétikai és működési oldalról is. Utóbbinak fontos összetevője a kommunikáció: milyen előnyei és hátrányai vannak a közös térnek ebből a szempontból? A szabadabb légkör, az erősödő szociális kapcsolatok kialakításának lehetősége, vagy a privát zóna hiánya és a zavaró tényezők vannak nagyobb hatással a munkahelyi kommunikációra, melynek sok esetben nem csak a kollégák között kell olajozottan működnie?

Mielőtt rátérnénk ezekre és a környezeti kommunikációs aspektusokra, ugorjunk kicsit vissza az időben.

Honnan jött az ötlet?

A Németországból származó egyterű irodák az ’50-es években terjedtek el, helytakarékossági és motivációs okokból: a cél a munkatársak közötti hatékonyabb, közvetlenebb kommunikáció lehetőségének megteremtése volt. A Calgary Egyetem kutatása az egyterű irodákban dolgozók elégedettségét vizsgálta. Kiderült, ahelyett, hogy közelebb kerültek volna egymáshoz, a kollégák zaja megnehezítette a munkájukat, ami a stressz és a betegszabadságok növekedéséhez, valamint a produktivitás és a jó közérzet csökkenéséhez vezetett.

ke_p1_4.png

Az egy légterű munkahelyeken sok a zavaró tényező. Nézzük, mik a legjellemzőbb problémák.

Zaj, zaj, zaj...

A szomszéd telefonbeszélgetése, a kolléganő műkörmeinek kopogása a billentyűzeten, a nyomtató csipogása a beragadt papír miatt, a torkát folyamatosan köszörülő munkatárs, az éktelen hangon nevető titkárnő, a háttérben recsegő rádió... – a sort a végtelenségig lehetne folytatni, egy biztos: a nyugodt, fókuszált munkavégzés szinte lehetetlen az állandó hangzavarban, hacsak nem vagyunk képesek varázsütésre száműzni a külvilágot, és figyelmi kapacitásunk 100 százalékával a munkánkra összpontosítani.

A Nagytestvér figyel

Egyterű irodában kulcsfontosságú a munkaállomás helyzete. Például minél távolabb ülünk a bejárattól, annál kevesebb stressz ér minket az íróasztalunk elhelyezkedéséből adódóan. Ugyanis, ha minden érkező pont mellettünk halad el, ráadásul háttal vagyunk a bejáratnak, az hosszú távon elviselhetetlen. Egy open office-ban, ahol gyakorlatilag megszűnik a privát szféra, még inkább igyekszünk egy talpalatnyi védett zugot kialakítani, mely törekvésünket nagyban nehezíti, ha rálátnak a monitorunkra kollégáink (ne adj’ Isten a főnökünk). Nem azért, mintha mással (is) foglalkoznánk a munkaidőben :). Ha folyamatosan úgy érezzük, figyelnek minket, az állandó stresszt eredményez.

És a vírus csak terjed...

Nem csak a stressz betegíthet meg: influenzaszezonban az egyterű iroda valóságos melegágya a megbetegedéseknek, mely a cégeknek is komoly gondokat okozhat. Ezért, ha bujkál bennünk egy vírus, kíméljük meg a munkatársainkat a jelenlétünktől, és maradjunk inkább otthon.

Izzadságcseppek és vacogó fogak

A klímabeállítás az egy térben dolgozók örök konfliktusforrása. Bizony, komoly kihívást jelent a hőhullámokkal küzdőnek és jégcsap lábú kollégának is kedvére tenni. A klímával kapcsolatos ellenérzések nem alaptalanok: számos légúti fertőzés köszönhető a légkondinak, amit előszeretettel üzemeltetünk télen is, fűtés gyanánt. A ventillátor már őskori megoldásnak számít – nincs is szebb annál, mikor a papírjainkat és frizuránkat egyaránt ütemesen lebegtető, kedvesen zúgó berendezéstől várhatjuk csak a megváltó fuvallatot a negyvenfokos nyári hőségben.

ke_p2_4.png

A kínai csípős csirke és a kopogó szemű kollégák

Az íróasztalnál történő étkezés nem tartozik az illendő viselkedés körébe, főként nem az olyan jellegzetes illatú (szagú) ételek fogyasztása, amit aztán még órákig szimatolunk a levegőben.

ke_p3_4.png

Megoldásért kiáltó kommunikációs nehézségek

  • Mindenki kommunikál. Hangosan, telefonon, pötyögve, magában morogva stb. A lényeg: másokat zavarva.
  • Nem tiszteljük egymás privát zónáját. Úgy tűnhet, mintha nem is lenne az egyterű irodában ilyen privilégium, azonban a fülhallgatós munkavégzés, a jelzésértékű barikád mind arra utal: a virtuális „Ne zavarj!” tábla a nemlétező ajtón lóg.
  • Bár az egyterű irodák egyik eredeti célja a közvetlenebb kommunikáció megteremtése volt, a folyton csacsogó munkatársak segítségével a pletykák is könnyebben terjednek, melyek egymás után szedik áldozataikat az open office-ban.

Túlélőkészlet, ha nincs más megoldás

Zenével a hatékonyságért

Vannak, akik zenehallgatás mellett képesek a figyelemösszpontosítás csodaképességét aktiválni, azonban általánosságban elmondható, hogy a szöveges dalok csökkentik a figyelmi kapacitást. Ellenben az is igaz, hogy a jól megválasztott zene élénkítően hat, arról nem is beszélve, hogy képes kiszűrni zavaró zajokat. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy az irodai zenehallgatás formájáról (nyilvános vagy fülhallgatós) ajánlott egyeztetni a kollégákkal, mert konfliktusforrás lehet.

ke_p4_3.png

Rend a lelke mindennek

Bár a zsenik átlátnak a káoszon, vannak napok, mikor még a zsenik is szeretnék egyszerűen és gyorsan megtalálni azt a bizonyos feljegyzést az asztalukon... A zsúfolt, rendetlen íróasztal amellett, hogy rossz benyomást kelt, egy egyterű irodában kifejezetten kerülendő, hiszen az nem csak „a mi birodalmunk”.

Koncentráció, ha törik, ha szakad

Sokszor nagy a kísértés, hogy a Facebook görgetésével vezessük le a környezeti hatások miatti feszültséget. Ilyenkor próbáljunk erős kontrollt gyakorolni magunkon és nem állandóan megszakítani a munkavégzést a különböző kommunikációs csatornák csekkolásával.

ke_p5_3.png

Alternatív „dolgozóhelyek”

Coworking irodák

A rugalmas munkavégzési lehetőségek kiszolgálására a közösségi irodák minden igényt kielégítő infrastruktúrával, barátságos, változatos és inspiráló környezetben várják a startupokat, szabadúszókat, akik nem kedvelik a magányos munkavégzést, de nem is egy multi zsúfolt irodájában szeretnének napi 8 órát robotolni. A coworking irodák sikere abban rejlik, hogy számos különböző teret vehetünk igénybe: bérelhetünk tárgyalót, építhetünk kapcsolatot a konyhában, lekucorodhatunk egy csendes sarokba, ha épp arra vágyunk, de közösségi programokon is részt vehetünk. Vagyis megvan a lehetőségünk személyes teret kialakítani, de a közös, nyitott tér előnyeit is élvezhetjük.

ke_p6_2.png

Hibrid irodák

Még mielőtt a csocsóasztalra és a műpázsitra asszociálnánk, a hibrid irodák sok fajta munkatér előnyeit ötvözik: klasszikus magánirodák, nagy közösségi terek, paravánnal elválasztott kis ketrecek, telefonfülkék, vagy épp süketszobák között válogathatnak egész nap a dolgozók, attól függően, hogy aktuális munkavégzésük milyen környezetet kíván.

ke_p7_1.png


Konfliktuskezelési kisokos

Mivel az open office (és alapvetően minden munkahely) egy sokszereplős társasjáték, bizony, nem elég, ha csak mi tartjuk be a szabályokat. Ha valamilyen problémád van, nem mindegy, hogy azt hogyan tálalod: tartalmilag és stílus szempontjából is meg kell fontolni a mondandódat, mert ezen múlhat az, hogy lesz-e változás az ügyben, vagy sem. Hasznos lehet, ha követed ezeket a lépéseket:

  1. Határozd meg minél konkrétabban a problémát!
  2. Gyűjts megoldási alternatívákat, majd értékeld őket, de ne csak a saját szempontjaid szerint!
  3. Ne kompromisszumot keress, hanem minden érintett fél számára a legjobb megoldást!
  4. Határozzátok meg, ki mit tesz ennek érdekében!
  5. És végül: mutass példát!

Az irodai etikett alkalmazása mindenkitől elvárható. Tisztázzuk hát ezeket a közös tér hátrányainak kiküszöbölésére, hogy mindannyiunk számára kellemesebb legyen az „együttélés”. 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen és innen

kep.png