Az amerikai elnökválasztást követően az alt-right aktivizálta magát Európában is, hogy a Nagy Mémháború második ütközetében Franciaországban is diadalmaskodjanak. Egyik harcieszközük a tengerentúlon is elhíresült Pepe, a rajzolt béka, aki Trumppal sikert aratott, Le Pennek viszont nem hozott győzelmet. A radikális szimbólummá vált béka tündöklésének és temetésének sztorija.

Miért is gondolták az amerikai mémharcosok, hogy a franciáknál be fog válni egy békáról szóló mém?! Na, de kezdjük az elejéről, és ismerkedjünk meg Pepével, a békával!

Pepe 2005-ben született meg Matt Furie tollából (és színes ceruzáiból), hogy aztán a Boy’s Club képregény hasábjain tündökölhessen. Furie elmondása szerint Pepe egy laza béka, aki szeret semmit tenni, a haverjaival lógni, dumálni a telefonon, néhanapján füvet szívni… Pepe vonzerejét a mémkészítők számára az adhatja, hogy a békát szinte minden üzenet kommunikálására fel lehet használni. Nem meglepő tehát, hogy Pepéből az elmúlt évtizedben világsztár lett az interneten.

A tavalyi amerikai elnökválasztásban kiemelt szerepet kaptak a mémek, ahogyan Trump kampányában újszerű kommunikációs stratégiákkal és felületeken próbálták megszólítani a fiatalabb generációkat. Jóllehet nem egyszerű azt mérni, hogy a mémek mennyiben segítenek egy elnök megválasztásában, mégis sokan vélekednek úgy, hogy azok kétségkívül hozzájárultak Trump győzelméhez.

Az elnökválasztás után pár nappal egy felhasználó egy Le Pent támogató Reddit fórumon a következőt posztolta: „Ha jól értem, mémekre van szükségetek. Elhoztam nektek Pepe Le Pent. Ritkaság a tengerentúlról.”

A franciák nem utasították vissza az amerikai segítséget (annak ellenére, hogy nacionalista politikai irányvonalakról beszélünk). Az alt-right egyik megszokott kommunikációs csatornáján, a Redditen, még egy fórumot is létrehoztak a stratégia megtárgyalására a Nagy Mémháború második csatájában. Sőt, Nyugat-Európában is megpróbálták elterjeszteni Trump elhíresült jelmondatának egy verzióját, a „Make France Great Again” szlogent.

Csakhogy az erőfeszítések a francia fronton nem mutatkoztak hasonlóképpen sikeresnek. A terjesztésre szánt mémek sokszor angol nyelven íródtak, ami a nyelvükre igencsak büszke franciáknál nem vette ki jól magát. Emellett úgy tűnt, hogy a szélsőséges képek kevésbé rezonáltak a francia választópolgárokkal, továbbá az álhírek és egyéb digitális félretájékoztató próbálkozások sem érték el a kívánt hatást. Sőt, egy francia akadémikus, David Chavalaris a #MFGA (Make France Great Again) hashtaget vizsgálva a Twitteren kimutatta, hogy azok majdnem kétharmada Amerikából származott.

Amikor Pepe adaptálásának sikertelenségére keressük a magyarázatot, ne felejtsük el, hogy ő bizony egy béka. És a béka a franciák szemében pedig a népük elleni sértést is jelentheti. Szóval nemcsak arról lehet szó, hogy a franciák (még) nem érettek meg az amerikaiak kiforrott mémkultúrájára, de maga a szimbólum is rosszul lett megválasztva.

Ennek ellenére a nemzetközi támogatók továbbra is lelkesen használták Pepét, aki immáron az antiszemitizmus és a rasszizmus szimbólumává vált. Kitartóan küzdöttek a csatában, de Le Pennek mégsem sikerült Trumphoz hasonlóan trónra kerülnie.

És mit gondol Pepe szülőatyja, Matt Furie, a béka radikalizálódásáról? Látva, mit tett az amerikai alt-rigth szeretett képregényhősével, elindította a #savepepe kampányt, hogy a gyűlölet szimbólumából visszaváltoztassa őt a béke békájává. Elárasztotta az internetet több száz vidám Pepe-rajzzal, de amikor ez sem volt elég, a francia elnökválasztás közepette eltemette békáját. #neverforgetpepe

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

Sherlock Holmes és John Watson karaktereinek népszerűsége manapság vitathatatlan, de nem kellett ahhoz sem Robert Downey Jr., sem Benedict Cumberbatch brillírozása a mozivásznon és a tévéképernyőkön, hogy a híres detektív egyéniségét reklámcélra használják fel. Válogatás furcsa reklámokból, amelyekben a különc következtetőmasina és katonaorvos krónikása ad el nekünk bankot, biztosítást, kazánt vagy éppen pelenkát.

1. The Case of the Blue Clue

Ez a reklám még nem is annyira rossz, sőt, az 1987-es Houston International Film Festival ezüstérmét is sikerült hazavinnie. A célja az volt, hogy informálja a vásárlókat egy telefonszámról, amin keresztül tájékozódhatnak az energiatakarékos hűtők és mélyhűtők listájáról, illetve a kék szalagot (Blue Clue) keresve a boltban is kiválaszthassák ezeket a termékeket. 

2. Charlie Brown és Sherlock Hound

Szintén 1987-es gyöngyszem a MetLife reklámja, melyben Sherlock Hound mint a MetLife ügynöke villámgyorsan kinyomozza a választ a biztosítások iránt érdeklődő ügyfelek számára, legyen szó bármilyen kérdésről. 

3. A ki nem hűlt kazán esete

1992-ben azt is sikerült megfejtenie a dinamikus duónak, hogy az évek óta elhagyatott házban miért nincs hideg.

4. Sherlock Holmes kihívása az okostelefon kicsi kijelzőjével

Hogyan legyen okostelefon-kompatibilis a weboldalad? Avagy egy borzasztóan kis költségvetésű reklámot valamivel fel kellett dobni...

5. Watsonnak a Red Bul szááárnyakat aaad 

Egy ritka eset, amikor John Watsonnak sikerül felderítenie a rejtélyt, amit ráadásul a komornyik (!) követett el. A nyomok arra vezetnek, hogy tea helyett igyál Red Bullt!

6. Elementáris pelenkaválasztás

Szegény John Watson nem tudja, miért ereszt a pelenkája...

7. Következtetés az éj leple alatt

Csakhogy ne a pelenkareklámmal érjen véget felsorolásunk, itt egy, a BBC-s sherlocki következtetést lekoppintó bankreklám. Pluszpontot mindenképpen érdemel, mert legalább nem mondja, hogy “elementáris, kedves Watsonom”.

Közel 30 éve jelent meg Noam Chomsky és Edward Herman könyve, a Manufacturing Consent: The Political Economy of the Mass Media, mely radikálisan átalakította a politika és a média kapcsolatáról alkotott elképzeléseket. A szerzők amellett érvelnek, hogy a demokratikusnak hitt nyugati sajtó szabadsága csupán egy mítosz, és valójában kereskedelmi érdekektől vezérelve neveli a befogadókat a propaganda-gépezet gondolkodásra képtelen alkatrészeivé. A könyvből nemrég rajzfilm készült az Al Jazeera YouTube oldalán. A narrációt nem más, mint a Democracy Now!-ból ismert Amy Goodman adta.

A disztópikus videóban furcsa és rémséges antropomorf narancsok szerepelnek hasonlóan hátborzongató zenei aláfestéssel. A médiában szereplőknek csak szájuk van, míg a médiafogyasztóknak csak szeme és füle...

 Az 1928-as születésű Noam Chomsky amerikai nyelvész, filozófus, politológus. Neve a generatív nyelvészet elméletéhez fűződik, de évtizedek óta publikál a kommunikációtudomány területén és nyilatkozik meg közéleti-politikai kérdésekben is. Chomsky jelenleg az MIT, azaz a Massachusetts Institute of Technology nyelvészeti tanszékének professor emeritusa. 

Egyetértést gyártani - így hangzik a könyv eredeti címe. Ez arra utal, hogy a média nem megadja a lehetőséget az állampolgároknak a szabad véleményformálásra, hanem kizárólag elfogadtatja velük a hatalmon lévő politikai-gazdasági érdekcsoportok által kívánatosnak tartott gondolatokat. Az elméletüket leíró propaganda-modell szerint a demokrácia pusztán a média propaganda-gépezete által keltett illúzió. Öt szűrőt neveztek meg, amely bemutatja a nagyvállalatok, politika és a média intézményeinek érdekeltségi rendszerét. 

1. Profit

A tömegmédia is vállalatokból áll, a vállalatok célja pedig nem más, mint a lehető legnagyobb profit előállítása. Az újságírás másodlagossá válik a járadékvadászat mögött.

2. Hirdetések

Tekintettel arra, hogy a médiavállalatok rá vannak utalva a hirdetőkre (hiszen nélkülük képtelenek fenntartani magukat), a reklámok előtérbe kerülnek az újságírói tartalom rovására . A hirdetők nem a hirdetési helyekért fizetnek, hanem a médiatermékek közönségéért. Miközben a média a fogyasztónak ad el egy terméket, a fogyasztót is eladja termékként a hirdetőknek.

3. Hírforrások

Nemcsak a hirdetők és a média között fedezhetünk fel szimbiotikus kapcsolatot, hanem a kormányzati és piaci hírforrások tekintetében is. A média tehát rá van utalva a tőlük kapott információkra, így jó kapcsolatot igyekszik ápolni ezekkel a szervekkel, szervezetekkel.

4. Lejáratás

Lejáratás vár azokra a személyekre, csoportokra, akik megkérdőjelezik a politikai-gazdasági érdekcsoportok által preferált értelmezéseket, azaz a konszenzust.

5. A Mumus

A könyv publikációja idején, az 1980-as években, az USA legnagyobb ellensége a kommunizmus volt. A Szovjetunió felbomlásával a kommunizmus megszűnt totális ellenségkép lenni, ezért ma Oroszország, a terroristák és a migránsok tölthetik be ezt a szerepet. Ugyanis mindig szembe kell helyezkedni egy ellenséggel, aki ellen közösen fel lehet venni a harcot, és akitől félni kell.

Bár Chomskyt sok bírálat érte elméletéért, érdemes lehet belegondolni, hogy az internet térnyerésével mely részei forognak tovább a propaganda-gépezetnek.

Képek: innen. 

Casey Neistat, a YouTube örökifjú vlogger hőse egy ágyba bújt a médiaóriás CNN-nel, hogy egy alternatív hírszolgáltatást hozzanak létre a tradicionális médiából kiábrándult fiataloknak. Na, de ki profitál igazán az együttműködésből? És mi garantálja a sikert?

A több mint 6 és fél millió feliratkozóval büszkélkedő youtuber, Casey Neistat évekkel ezelőtt újszerű vlogjairól, azaz videós naplóiról híresült el. Az 1981-es születésű amerikai családapa nem éppen arról híres, hogy egy feleséggel, 2.5 gyerekkel és egy kutyával éli mindennapjait egy csendes, fehér kerítéses kertvárosi házban. 15 évesen ugyanis otthagyta a gimit, majd évekig lakókocsiban élt a barátnőjével és kisgyermekével. Most pedig milliókat keres azzal, hogy lefilmezi magát, amint gördeszkával munkába megy. Munka alatt persze a teljes munkaidős YouTube-hivatását kell érteni. Éppen ezért sokkolta rajongóit, amikor a tavaly november 19-én posztolt videójában bejelentette, hogy felhagy a vlogolással, mert már nem érez benne kreatív kihívást. 

Legnézettebb videója egy luxus repülőútról:

Neistat 2016-ban megalkotott egy közösségi média applikációt, a Beme-et. A Beme alkalmazásban a felhasználók négy másodperces videókkal közvetíthették mi történik körülöttük, ráadásul olyan perspektívából, mintha a felhasználó szemével látnánk az eseményeket. Általánosságban véve pont a közösségi médiafelületeken megosztott videók személyessége, autentikussága és őszintesége vezetett oda, hogy a tradicionális médiával szemben ekkora teret nyerhetett a social media: eljött az idő, amikor az emberek már nem a tévét kapcsolták be, ha tényekre és őszinte véleményekre voltak kíváncsiak. A Beme végül képtelen volt lépést tartani a Snapchattel és az Instagram újabb funkcióival, így bedobta a törölközőt.

Ezt a Beme applikációt vásárolta meg 2016 decemberében a CNN, nem kevesebb mint 25 millió dollárért. A média egy emberként húzta fel a szemöldökét, hogy mégis mit akar a médiaóriás a vloggertől. Az együttműködés részleteit és céljait ekkor még homály fedte. Tény és való, hogy egyre több ember informálódik az internetről, így a CNN nyitása talán nem is olyan meglepő. A csatorna nem először bizonyítja innovativitását: a 24 órás hírszolgáltatást például már az internet fénykora előtt bevezették. Úgy tűnik, tisztában vannak vele, hogy újítaniuk kell, ha relevánsak felület akarnak maradni.

Az üzlet lényege persze nem a technológia, amit a Beme képvisel, sokkal inkább a szereplők együttműködése. Neistat számára a CNN-partnerséggel lehetősége nyílt egy addig nem tapasztalt produkciós szint megvalósítására, a CNN pedig nem más nyert potenciálisan az üzleten, mint egy addig számukra elérhetetlen célközönséget. Pontosan azt a célközönséget, amely kiábrándult a tradicionális médiából, és ezért bizalmatlansággal fordul a tévés hírek felé.

Mint kiderült, a két partner célja az, hogy egy alternatív hírszolgáltatást hozzanak létre, amiben a tervek szerint maga Neistat fog műsorvezetőként szerepelni. Azt nyilatkozták, hogy nyers és emberközeli tudósításokra, releváns témák feldolgozására számíthatnak az új "Casey Neistat Network" nézői, nem pedig a megszokott híradós formátumra és hangvételre.

De mégis mi garantálja a sikert? Miért éri meg a beruházás a CNN-nek? A következtetés egyszerű. A médiából származó információknak akkor hiszünk, ha bízunk a forrásban. Neistatban pedig milliók bíznak, így az ő neve által fémjelzett produkcióban is bízni fognak a fiatalok. Ergo a CNN hiteles hírforrásként tűnhet fel számukra. Legalábbis ez a terv. Neistatnak pedig egyre vastagabb lesz a pénztárcàja. Azt hiszem, erre mondják, hogy win-win. Na, de hol a win a közönség számára? Neistat rajongóinak hiányoznak a vlogok, és a CNN-nel kötött üzlet miatt egyre többen adnak hangot azon véleményüknek, hogy a vlogger eladta a lelkét.

Képek: innen, innen, innen, innen.

A tudósok az utcán tüntetnek kutatási eredményeik szabadságának védelmében, miközben Trump a Fehér Házban és a médiában vívja a tudomány elleni háborút. A klímaváltozás tagadása mint egy összeesküvés-elmélet jelenik meg, mire a tudósok csípős humorú Twitter fiókokkal támadnak vissza. Élesedik az alternatív tények vitája.

Bostonban február 19-én az utcára vonult a tömeg. Egyesek a pár héttel korábban megrendezett Women’s March, a női egyenjogúság mozgalmának rózsaszín sapkáit viselték, sokan pedig fehér köpenyt öltöttek magukra. A demonstrációt tudósok vettek részt, azzal a céllal, hogy felhívják az emberek figyelmet Trump tudomány-ellenes politikai intézkedéseire.

További vicces transzparensek a tüntetésről - itt. 

A tudományos tevékenységet végzők amellett érveltek, hogy Donald Trump beiktatása óta számos olyan intézkedést hozott, amelyek ellentmondanak a tudományos tények szabadságának. Az amerikai elnök egyik első politikai intézkedése az volt, hogy törölte a Fehér Ház honlapjáról a környezetvédelemre vonatkozó elnöki utasításokat. Továbbá kijelentette, hogy nem írja alá a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló Párizsi Egyezményt, és az amerikai környezetvédő ügynökség, az Environmental Protection Agency (EPA) vezetőségének élére a klímaváltozást tagadó Scott Pruittot nevezte ki.

Emellett a média beszámolt az úgynevezett „gag order”-ekről, amelyek érintették a tudományos kutatásban résztvevő kormányzati intézmények internetes oldalairól eltávolított információkat. Éppen ezért, a tudás szabad áramlását féltve, a környezetvédelemmel foglalkozó amerikai állami szervezetek alkalmazottjai alternatív Twitter fiókokat hoztak létre, hogy biztosítsák az állampolgárok hozzáférését tudományos eredményeikhez – olyan adatokhoz, amelyek rácáfolnak a kormány álláspontjára. Rogue Nasa, AltForestService és Bad-Hombre-Lands National Park a Twitteren.   

Hogy meddig is terjed Trump tudományellenessége? Az Egyesült Államok 45. elnöke nyíltan tagadja, hogy a klímaváltozást emberi tevékenység okozza, sőt, szerinte azt a kínaiak találták ki.

Az alábbi videóban (2. perctől) pedig arról beszél, hogy abszurdnak tartja a kijelentést, miszerint az otthonában, zárt ablakok mellett permetezett hajlakk hatással lenne az ózonrétegre.

A tudomány elleni háborúnak nevezni a politika és a tudomány álláspontjainak eltérését sok veszélyt rejt magában. Amerika előszeretettel keretezi háborúként politikai irányvonalait, gondoljunk csak a drog vagy a terror elleni háborúra. Retorikai erejüknek köszönhetően mindkettő mögött rengetegen sorakoztak fel. A háborús politikai retorika azonban félő, hogy megváltoztatja nemcsak a politikai, de a jogi eljárásrendet is a tudománnyal szemben. Természetesen a tudomány elleni háború nem tárgya a nemzetközi humanitárius jognak, mégis felruházhatja további extra jogkörökkel a kormányt és az elnököt.  Azt pedig a tudomány még ennyire sem fogja megköszönni.

Annak ellenére, hogy a bostoni demonstráción pár kósza hang olyan frázisokat skandált, mint a „tartsa távol az aprócska kezeit a tudománytól”, a tüntetők arra törekedtek, hogy a demonstrációt pro-tudományként keretezzék, nem pedig Trump-ellenes megmozdulásként. A tudósok magukat a természet és a közösségek megőrzőinek nevezték. A demonstráció egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy ideális esetben a tudósnak nem feladata, hogy a laborból az utcára vonuljon tüntetni, de azt érezték, nem volt választásuk.

Ugyanakkor nem feltétlenül jó ötlet a tudósok részéről a kutatóintézetekből kimerészkedve tüntetésekbe kezdeni. Előfordulhat, hogy kéretlen ellenségképet alkotnak magukról. Egyesek amellett érvelnek, hogy a tudományos munkát végzők előnyösebb pozícióba hozhatnák magukat, ha a demonstráció helyett lobbiznának és kapcsolatokat építenének. Ugyanakkor ne gondoljuk, hogy a láthatóság, valamint az emberek informálása a tudományos eredmények szelektálásáról ne lenne fontos. A tudósok a Women’s March sikerén felbuzdulva hasonló kaliberű tüntetésre készülnek. A jövő majd eldönti, mi lesz a sikeres háborús tudományos stratégia.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

A natív hirdetésekről sokan még a szakmai sajtóban is félve vagy borúlátóan beszélnek, pedig nem feltétlenül ez a reklámmegoldás hozza el az újságírás halálát, sőt. Rögtön mutatunk is pár példát arra, hogyan lehet a natív hirdetésekkel szó szerint és átvitt értelemben is értéket teremteni. A főszereplő: a Netflix.

Első ránézésre a Wall Street Journal (WSJ) kolumbiai Medellín-drogkartell történetét bemutató anyaga nem semmi újságírói teljesítmény: videókkal, infografikákkal rendesen megpakolt feature, ami az eleve izgalmas témából érdekes sztorit farag.

Aztán feltűnik, hogy pár videó forrása a Netflix “Narcos” című sorozata, ami pont az adott kartellről szól. A figyelmesek a cikk tetején és alján könnyen kiszúrják az apró bannert is: a profi anyag valójában szponzorált tartalom, melyet épp a Netflix támogatott.

Önmagában is magas színvonalú médiatermék, ami észrevétlenül egy másik minőségi produktumot reklámoz: az online műsorsugárzó megbízásából készül WSJ anyag egy pozitív bemutató az utóbbi években egyre népszerűbb, úgynevezett natív hirdetésekre*.

Nem az első rodeó

A “kokainökonómia” fantázianévvel ellátott anyag csak a legújabb példa arra, hogy a Netflix leiskolázza a natív hirdetések piacát.

Első kalandozásuk a szerkesztői anyagokat és reklámot összemosó territóriumba a Wired magazin hasábjain született 2014 májusában: a “TV Got Better” című interaktív televíziótörténelmet azóta egyesek egyenesen az New York Times korszakos szerkesztőségi anyagához, a “Snow Fall”-hoz hasonlították. 

Nem véletlen a párhuzam: akkoriban kezdett csak terjedni a mára az online újságírás magasiskolájának számító, fent már említett feature műfaj, ahol az olvasó, miközben lefelé görget a böngészőben, szövegen, nagyfelbontású képeken és videókon keresztül kap teljes, interaktív élményt az adott sztoriról.

Native is the new black

Időrendben a következő Netflixes natív hirdetés épp a New York Times-ban látott napvilágot, ahol a jól bevált receptet alkalmazva videóval, grafikonokkal és hanganyaggal kiegészített szöveggel mesélték el a nők helyzetét az amerikai börtönökben. Természetesen a szponzorált tartalom egyszer sem hívja fel az olvasó figyelmét, hogy tekintse meg a Netlix női börtönben játszódó sorozatát, az “Orange is the New Black”-et, csupán a New York Times-hoz méltó újságírói alapossággal járja körül a témát.

Született még Netlixes natív hirdetés a szolgáltató egyik leghíresebb saját gyártású sorozatához, az Emmy- és Golden Globe-díjas “House of Cards”-hoz is. Az anyag az itthon “Kártyavár” címmel sugárzott sorozat harmadik évadát vezeti fel az Egyesült Államok valós elnökeinek és first lady-jeinek kapcsolatát boncolgató elemzéssel. Claire és Francis Underwood nem, csak a Reagan- és Clinton-házaspár, továbbá Michelle és Barack Obama tűnik fel az Atlanticban megjelent cikkben.

A Netflixnek nagy bátorságra volt szüksége, hogy a mai napig vitatott natív hirdetések eszköztárával meséljen sztorikat, miközben magát reklámozza: az eredmény fent olvasható. A csatorna szponzorált tartalmai az elmúlt években sorra vizsgáznak jelesre, és adnak a többi hirdetőnek követendő példát. Egy amerikai blog által 2014-ben és 2015-ben is az év legjobb legjobb natív hirdetésének választott anyagaikból remélhetőleg pedig mások is tanulnak majd.

Képernyőmentések innen, innen, innen és innen.

Különleges vendéget fogadtak a BME KomMédia képzés hallgatói és oktatói: Sonnevend Júliával, a University of Michigan adjunktusával nyílt lehetőségük egy bő órányi kötetlen beszélgetésre. Média, emlékezet, berlini fal, és a nagy kérdés: milyen egy egyesült államokbeli karrier médiakutató-kultúraszociológusként?

“Olyan, hogy berlini fal, sosem volt, és sosem omlott le” - így kezdődik Sonnevend Júlia frissen megjelent, “Stories without Borders” című könyve, melynek európai “turnéja” apropóján látogatott nemrég Magyarországra az ELTE, Yale és Columbia University alumnája, a University of Michigan tanára.

A “The Berlin Wall and the Making of a Global Iconic Event” alcímet viselő munka a berlini fal példáján és más esettanulmányokon keresztül vizsgálja, mi vezet el odáig, hogy egy történelmi esemény hosszú távon megmaradjon az emberiség kollektív emlékezetében - többek közt erről is szó esett a beszélgetésen.

Tengeren túl, skatulyán kívül

Ahogy azt Júlia a KomMédiás hallgatósággal is megosztotta, szokatlan és fordulatokkal teli szakmai életút vezetett a fenti mű elkészültéig. A kutató ELTE-s német, esztétika és jogi diplomákkal felvértezve került ki ösztöndíjjal az USA-ba, a Yale jogi mesterképzésére, melynek befejezése után a Columbia kommunikációtudományi doktori programjában szerzett PhD fokozatot.

“Nem szeretem a szokványos CV-ket. Inkább olyan fiatal munkatársakat keresek, akik hozzám hasonlóan nem férnek be egyetlen skatulyába.” - mondta Sonnevend Júlia, aki szerint a fő különbség a tengeren túli és a hazai akadémiai szféra között főleg a kiszámíthatóságban, hatékonyságban, és a hallgatóság munkamoráljában jelenik meg (ehhez egész biztosan köze van az észak-amerikai egyetemek magyar szemszögből nézve horribilis összegű tandíjainak is). Egész más például egy amerikai egyetemi oktató-kutató óraterhelése, a hazai viszonyokhoz képest az egyetemi oktatóknak sokkal több idejük marad tudományos munkát végezni.

Mítoszok és kollektív emlékezet, falak és polarizáció

Sonnevend Júlia tudományos munkássága szakmai életútjához hasonlóan nem fér bele egyetlen skatulyába: médiakutatóként és kultúraszociológusként Júlia egy olyan multidiszciplináris területet kutat, amely a médiaesemények, ikonok és rituálék szerepét vizsgálja a globális kultúrában.

Elmondása alapján a mítoszokat komolyan kell venni: a mitizálás szerinte az egyetlen mód, hogy egy esemény benne maradjon az emberiség hosszú távú, kollektív emlékezetében. Maga a folyamat nem kockázat nélküli, hiszen a valós történések összesűrítésekor mindenképp sérül az objektivitás, elvesznek bizonyos részletek: tökéletes példa erre a berlini fal leomlásának esete is, melyet a véletlenek összjátékának is köszönhetően előbb hirdetett meg a média, minthogy az valóban megtörtént volna.

Balról jobbra: a moderátor Tófalvy Tamás és a vendég, Sonnevend Júlia

A valós és virtuális falak kapcsán a beszélgetésből nem maradhatott el a nemrég lezárult amerikai elnökválasztási kampány sem. Az utólagos elemzéseket tekintve Sonnevend Júlia elmondása alapján nincs arra konkrét médiatudományi bizonyíték, hogy a közösségi média és az ún. “echo chamber”-ek valóban akkora hatással lettek volna Donald Trump megválasztására, mint azt manapság hangoztatják. Sokkal jelentősebb szerinte a klasszikus tömegmédia szerepe, mely erősíti az olyan társadalmi és szociálpszichológiai folyamatokat, mint a polarizáció és a populizmus terjedése (Júlia a berlini fallal és Trump-kampánnyal kapcsolatban az Indexnek adott részletes interjút).

A kutató azzal zárta a beszélgetést, hogy nem szabad elfelejteni, ritkán hozunk előre jól kikalkulált, racionális döntéseket: alapjában véve az ember irracionális lény. Júlia következő könyvében pont ezt a témát tervezi feldolgozni a személyes vonzerő jelenségén keresztül.

Közel egymillió feliratkozója van a 22 éves New York-i videoblogger, Eugenia Cooney, csatornájának, néhány youtuber viszont a change.org oldalon petíciót tett közzé a lány által megosztott tartalmak ideiglenes letiltásáért. A tiltakozás oka, hogy egyesek szerint az „ijesztően sovány” Eugenia az anorexiát népszerűsíti fiatal követői körében. Az indítványt 18.000. ember írta alá, de a Charge.org végül eltávolította azt.

Eugenia 2013-ban töltötte fel első videóját a YouTube-ra, ruhákról és sminkekről szóló posztjait ma már több százezren, vagy akár több millióan is megnézik. Idén októberben aggódó nézők egy csoportja a Change.org oldalon aláírásgyűjtést indított a lány ideiglenes letiltásáért.

Petíciójuk szerint Eugenia egészsége veszélyben van extrém soványsága miatt, miközben megjelenésével azt közvetíti– különösen a fiatal lányok felé-, hogy ez a testfelépítés teljesen normális, sőt kívánatos. Bár a tiltakozók elismerik, hogy Eugenia nyíltan nem ösztönzi utánzásra nézőit, mégis kifogásolják, hogy videóiban gyakran sokat megmutat a testéből, és ezzel szerintük nem tesz jót azoknak, akik anorexiával, vagy más étkezési zavarral küzdenek.   

Válaszul Eugenia több Twitter bejegyzést és egy bocsánatkérő videót is megosztott, melyben világossá tette, hogy soha nem akart másokat befolyásolni, és nem bíztatott senkit arra, hogy utánozza megjelenését. Bár megköszönte az aggodalmat, de az anorexiával kapcsolatos vádakat elutasította és elmondta, hogy mindig is sovány volt.

Az indítványt már több mint 18.000 aláírója volt akkor, amikor a Change.org eltávolította azt. A téma egy valóságos petíció lavinát indított el: egyesek azt kérték, hogy ne tiltsák le a videobloggert, míg mások az eredeti petíciót követelték vissza. De születtek „Segítsünk Eugenia Cooneynak” témájú lapok és egy népszerű hashtag, a #helpeugeniacooney is. A felhasználók a YouTube-on is sorra teszik közzé a támogató vagy éppen gúnyos videókat és kommenteket. Az évekkel ezelőtti Leave Britney Alone videók mintájára már több Leave Eugenia Alone videó is született.

Az eset olyan kérdéseket is felvet, amik túlmutatnak a konkrét történeten, például: lehetséges az anorexiát – vagy más betegségeket- YouTube videókban népszerűsíteni? Ha Eugenia csatornáját letiltják az étkezési rendellenességek propagálása miatt, akkor ugyanezen az alapon a túlsúlyos youtuberek is korlátozhatóak? Beavatkozhat ezeknek a kérdéseknek az eldöntésébe a közönség, vagy a YouTube, és ha igen, mikor?

képek: innen és innen

Egy kisípolt káromkodás vagy egy trágár szóra való utalás a reklámok kiélezett versenyében hihetetlen előnyt hozhat a merészebb vállalatoknak. Kockázatos üzlet ugyan, mert megsértheti és így akár el is idegenítheti az érzékenyebb fogyasztókat, viszont azok, akik vevők a káromkodásra, vevők lehetnek a reklámozott termékre, márkára is. CUitNT, Phukit, F’n’L - színes válogatás pár betiltott és még játékban maradt reklámból.

Minden országban törvények és jogszabályok határozzák meg, hogy mi szerepelhet egy reklámban és mi nem. Szexuális utalások, kivillanó meztelen testrészek, bármilyen deviáns magatartás miatt a hirdetések fennakadhatnak a szabályozó testületek szűrőjén, ezek alól pedig a csúnya szavak sem képeznek kivételt. A vállalatoknak azonban nem feltétlenül jelent hátrányt, ha reklámjaikat betiltják, hiszen ez akár növelheti is vonzerejüket, és mint tudjuk, az internet sosem felejt, így a tiltott reklámok visszakereshetők. Legyen szó televíziós reklámokról, óriásplakátokról vagy magukról a márkanevekről, a külföldi reklámpiac időről-időre produkál nem kis felháborodást keltő hirdetéseket, amik kifejezetten a felnőtt korosztálynak szólnak. Bár érdemes megjegyezni, hogy ezeknek a reklámoknak az előnye sokszor éppen abban rejlik, hogy a gyereknek le sem esik a poén.

Az ausztrálok legújabb dobása az Északi Terület népszerűsítésére (ami az ország egyik territóriuma) a nem kicsit egyértelmű CUitNT szlogen, ami a „See You in the Northern Territory” rövidítése akart lenni. Ezzel a jelmondattal buzdítja az ausztrál turisztika központ az érdeklődőket, hogy látogassanak el az Északi Területre.

Úgy tűnik, a cunt szó az angol nyelvterületen elég népszerű, ugyanis a Newcastle University a 2013-as rebrandingje során, nem vicc,  a következő nevekkel szerette volna bejegyezni magát: Central University of Newcastle upon Tyne, valamint Civic University of Newcastle upon Tyne. És ki ne szeretné, ha a diplomája CUNT-ként lenne megnevezve?!

Klasszikusnak számít a káromkodó reklámok körében az Air Asia légitársaság plakátja, amivel a Phuket nevű thai város látogatására ösztönzik a turistákat. „Cheap enough to say, Phuket I’ll go! – ami nem véletlenül plakát formátumban jelent meg, ugyanis ha kimondjuk vagy mástól halljuk a mondatot, az bizony úgy hangzik, mint a „F*ck it” kedves angol felkiáltás. A csel benne az, hogy a helyes kiejtés Poo-ket, ezért nem is büntették a hirdetést. Az előzőhöz hasonlóan ez a reklám is ausztrál találmány.

A Garnier Fructis Full & Luscious nevű termékvonalával azonban már határsértőnek bizonyult, így a reklámot betiltották. Arra hivatkoztak, hogy az F’n’L szlogen úgy hangzik, mintha azt mondanák, „effin’ hell”. A reklámban a kérdéses káromkodást egy srác mondja ki, amikor meglátja az irodába (természetesen lassított felvételben) belépő (szélgépekkel feltunningolt) dús és érzéki hajú hölgyet.

„Our Prices are Sofa King Low!” – hangzik a kanapékat reklámozó cég hirdetése, ami nem meglepő  módon betiltásra került. Ezek a típusú reklámok, ugyan primitívnek tűnhetnek, mégis megadják az elégtételt a fogyasztónak, amikor rájön a poénra. Az ötletgazdák védelmében viszont fel lehetne hozni azt, hogy a szlogen káromkodássá alakítása ugyanannyira köszönhető a néző  képzelőerejének, mint magának a reklámnak.

A Bud Light-nak nem egyszer sikerült betiltott sörreklámot készítenie. A több videóban is megjelenő irodai társaság egyszer Bud Light-ért cserébe adományozta el ruháit, itt éppen a káromkodásért büntetésként fizetendő pénzből vesznek közösen sört, így nem meglepő, kicsit eldurvul az irodai hangulat.

A magyar terepen jóval szerényebb a felhozatal káromkodós reklámokból. A Szegedi Borfesztivált évről-évre promótáló Mucsi Zoltán viszont ebben a 2014-es videóban „mentálisan padlót fog”, ezért úgy dönt, hogy lemegy lazítani a Szegedi Borfesztiválra. Jóllehet, ebben a reklámban a csúnya szavak nem kapcsolódnak szervesen a termékhez vagy a márkához, mégis passzolnak a hangulathoz, és miközben a promóció egy alkohollal kapcsolatos rendezvénynek szól, a felelősségteljes üzenet sem marad el – „csak egy pohárkával”.

képek: innen, innen és innen.

Egykoron több, mint 21 millió méternyi rézkábellel, ma optikai kábelek végtelen kötegeivel van teletömve a Hudson Street 60 alatt lévő vöröstéglás torony, az internet hálózatának egyik központja.

A Hudson Street 60 kívülről, háttérben a New York-i Midtown felhőkarcolóival...

Az internet nem egy megfoghatatlan, láthatatlan kommunikációs eszköz, hanem elsősorban kábelek, kábelcsomók, -kötegek és további kábelek hálózata: amelyek bizonyos helyeken csomópontokat alkotnak. Ezek azok a elosztó- és kapcsolóközpontok, ahol többek között karbantartják a csatlakozásokat és felügyelik a szolgáltatás és az információtovábbítás fontosságát.

...és belülről, a bejáratnál...

Az egyik legnagyobb és legfontosabb ilyen csomópont a világon Manhattanben van, New Yorkban, a Hudson street 60 alatt található, gyönyörű art deco felhőkarcolóban. A 113 méter magas, 1930-ban befejezett épületben az az igazán izgalmas, hogy megnyitásakor még a Western Union telefonközpontjaként működött - és ebben a funkciójában is a világ egyik legfontosabbika volt.

...és az egyik masszív áramellátó központnál.

Aztán ahogy az idők változtak, folyamatosan cserélődtek a technológiák, a telefon helyére az internet került, de a világ egyik legfontosabb kommunikációs központja még mindig ugyanott van: a Hudson Street 60 alatt.

Ide csatlakoznak be és innen ágaznak el az internet alapját alkotó, úgynevezett gerinchálózat legnagyobb forgalmú kábelei: az Európa felől érkező, az Atlanti Óceánt és Kanadát is átszelő interkontinentális információs csatornák, és a nyugati part, és azon keresztül Ázsia, valamint Dél-Amerika felé tartó útvonalak.

(források, képek: itt, itt, itt és innen)