A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Egy radikális béka miatt bukott el Le Pen?

2017. május 12. - Egres Dorottya

Az amerikai elnökválasztást követően az alt-right aktivizálta magát Európában is, hogy a Nagy Mémháború második ütközetében Franciaországban is diadalmaskodjanak. Egyik harcieszközük a tengerentúlon is elhíresült Pepe, a rajzolt béka, aki Trumppal sikert aratott, Le Pennek viszont nem hozott győzelmet. A radikális szimbólummá vált béka tündöklésének és temetésének sztorija.

Miért is gondolták az amerikai mémharcosok, hogy a franciáknál be fog válni egy békáról szóló mém?! Na, de kezdjük az elejéről, és ismerkedjünk meg Pepével, a békával!

pepeoffice.png

Pepe 2005-ben született meg Matt Furie tollából (és színes ceruzáiból), hogy aztán a Boy’s Club képregény hasábjain tündökölhessen. Furie elmondása szerint Pepe egy laza béka, aki szeret semmit tenni, a haverjaival lógni, dumálni a telefonon, néhanapján füvet szívni… Pepe vonzerejét a mémkészítők számára az adhatja, hogy a békát szinte minden üzenet kommunikálására fel lehet használni. Nem meglepő tehát, hogy Pepéből az elmúlt évtizedben világsztár lett az interneten.

pepe1.pngA tavalyi amerikai elnökválasztásban kiemelt szerepet kaptak a mémek, ahogyan Trump kampányában újszerű kommunikációs stratégiákkal és felületeken próbálták megszólítani a fiatalabb generációkat. Jóllehet nem egyszerű azt mérni, hogy a mémek mennyiben segítenek egy elnök megválasztásában, mégis sokan vélekednek úgy, hogy azok kétségkívül hozzájárultak Trump győzelméhez.

pep1_5.jpg

pepe3.jpg

pepe2.jpg

Az elnökválasztás után pár nappal egy felhasználó egy Le Pent támogató Reddit fórumon a következőt posztolta: „Ha jól értem, mémekre van szükségetek. Elhoztam nektek Pepe Le Pent. Ritkaság a tengerentúlról.”

pepe4.jpg

pepewar.jpg

A franciák nem utasították vissza az amerikai segítséget (annak ellenére, hogy nacionalista politikai irányvonalakról beszélünk). Az alt-right egyik megszokott kommunikációs csatornáján, a Redditen, még egy fórumot is létrehoztak a stratégia megtárgyalására a Nagy Mémháború második csatájában. Sőt, Nyugat-Európában is megpróbálták elterjeszteni Trump elhíresült jelmondatának egy verzióját, a „Make France Great Again” szlogent.

pepetwitter.PNG

pepe_border.jpg

Csakhogy az erőfeszítések a francia fronton nem mutatkoztak hasonlóképpen sikeresnek. A terjesztésre szánt mémek sokszor angol nyelven íródtak, ami a nyelvükre igencsak büszke franciáknál nem vette ki jól magát. Emellett úgy tűnt, hogy a szélsőséges képek kevésbé rezonáltak a francia választópolgárokkal, továbbá az álhírek és egyéb digitális félretájékoztató próbálkozások sem érték el a kívánt hatást. Sőt, egy francia akadémikus, David Chavalaris a #MFGA (Make France Great Again) hashtaget vizsgálva a Twitteren kimutatta, hogy azok majdnem kétharmada Amerikából származott.

Amikor Pepe adaptálásának sikertelenségére keressük a magyarázatot, ne felejtsük el, hogy ő bizony egy béka. És a béka a franciák szemében pedig a népük elleni sértést is jelentheti. Szóval nemcsak arról lehet szó, hogy a franciák (még) nem érettek meg az amerikaiak kiforrott mémkultúrájára, de maga a szimbólum is rosszul lett megválasztva.

pepefrench.png

Ennek ellenére a nemzetközi támogatók továbbra is lelkesen használták Pepét, aki immáron az antiszemitizmus és a rasszizmus szimbólumává vált. Kitartóan küzdöttek a csatában, de Le Pennek mégsem sikerült Trumphoz hasonlóan trónra kerülnie.

pepenazi.jpg

És mit gondol Pepe szülőatyja, Matt Furie, a béka radikalizálódásáról? Látva, mit tett az amerikai alt-rigth szeretett képregényhősével, elindította a #savepepe kampányt, hogy a gyűlölet szimbólumából visszaváltoztassa őt a béke békájává. Elárasztotta az internetet több száz vidám Pepe-rajzzal, de amikor ez sem volt elég, a francia elnökválasztás közepette eltemette békáját. #neverforgetpepe

pepehalott.png

Képek: inneninnen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://konzervtelefon.blog.hu/api/trackback/id/tr2912495373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2017.05.12. 17:56:37

Nincs ez a játszma még lejátszva. Macron csatát nyert ugan, de háborút nem. Franciaország gondjai még messze nincsenek megoldva.

erkölcsi hulla 2017.05.12. 21:05:41

Szerintem meg, pont hogy ezért nyert trump, és pont hogy ezért lett Le Pennek ennyi szavazata. Csak hát franciaországban már kisebbség a fehér ember. Ott már lassan a sharia law lesz a mérvadó, és a libsik kedvenc 'diversity' kifejezésére azt mondják majd hogy: white genocide.
Sad Pepe.

erkölcsi hulla 2017.05.12. 21:16:47

Ha a libsiknek valami nem tetszik, rásütik, hogy rasszista/antiszemita, és rögtön megoldódott a probléma.
Instant kill.

miva? 2017.05.13. 09:03:09

@erkölcsi hulla: pedig milyen elfogadó egy társaság vagytok. Szemtelenség a libsiktől a fasiszták alázása. Nem látják az értéket bennetek?
@MaxVal BircaMan HJCD: ma nem akarsz bloggert irtani családostul?
@na4: valóban nincsenek megoldva alig egy héttel a győzelem után. Mire számítottál? A legnagyobb gond, az Orbán féle Putyinizáció viszont szerencsére nem fenyeget egy darabig.

miva? 2017.05.13. 09:36:33

Gyors elemzés: az alt-right legerősebb mémje a galloknál megbukott. Bár a mozgalomra jellemző módon maga a mém is lopott, bevetésének módjában a poszt írója számos ostobaságot tárt fel(az ostobaság ugyanúgy a mozgalom jellemzője)
Erre első hozzászólásban @na4: felhánytorgatja, hogy Macron az elmúlt 5 napban nem oldotta meg Franciaország problémáit.
@MaxVal BircaMan HJCD: mindenhez Is ért. A bloggereket családostul kiirtással fenyegető, Bulgáriában büntetőügye elévülését váró bérkommentelő egyszerű kihelentést tesz, ami ugye nem is értelmezhető a választások globalizációpárti-bezárkózáspárti tengelyén, de tőle már az is nagy dolog, hogy se Soros, se Gyurcsány nem szerepel a mondatban.
@erkölcsi hulla: olyan állítással kezd, hogy a fal adja a másikat. Szerinte az a 94% francia, 2 % német, stb. Kevesebb mint 50%. Ráadásul a nem fehér népesség fegyelmezetten Soros parancsa szerint szavaz. Ezután kikéri magának, hogy őt rasszistának tartsuk.

Íme három pompás példány kormányunk rajongói közül. Biztosan szívesen laknátok a szomszédjukban, vagy szavaznátok egy pártra velük.

erkölcsi hulla 2017.05.13. 18:23:37

@miva?: Akkor hát éljen, a "sharia for france" ! . Ezek szerint. Unokáink biztos gondolkodnak majd, lefejezés előtt, hogy miért voltak az elődeink ilyen birkák.

Persze, sarkítok, mint mindig, csak az vált ki erős véleményeket.

erkölcsi hulla 2017.05.13. 18:28:01

pangea.blog.hu/2015/01/18/az_iszlam_franciaorszagban

Egy másik szemszög, ha szabad ilyet linkelni. Ha meg nem akkor úgysem jelenik meg, ez szokás az ilyen oldalakon. :D
süti beállítások módosítása