A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon


TikTok – ütött a közösségi média appok órája

2020. március 20. - KomMédia BME

Ha sosem hallottál még a TikTokról, nem kell kétségbe esned: a közösségi média alkalmazás elsősorban a Z-generáció körében népszerű, de ott valósággal beszippantotta a felhasználókat. Jelentősége ma már a Facebookéval és az Instagraméval vetekszik, hiszen bekerült azon elit appok körébe, amelyek átlépték a bűvös 1 milliárdos letöltési határt. A TikTok Indiában és az USA-ban pörög a legjobban, a magyar piacon egyelőre még gyerekcipőben jár. Blogposztunk - éppen ezért - az alkalmazás jelentőségét és hirdetési lehetőségeit nemzetközi viszonylatban mutatja be.

TikTok-sztár lennék, hogyan kezdjek hozzá?

A TikTok a social media applikációk új csillaga, amely segítségével a felhasználók rövid videókat készíthetnek, elláthatják őket filterekkel és különböző effektekkel, majd megoszthatják a többiekkel. Az Instagramhoz hasonlóan ezek a videók is lájkolhatóak és címkézhetők hashtagekkel, az őket megosztó felhasználók követhetőek, a tartalmak pedig hírfolyamszerűen jelennek meg. Az alkalmazás úgy működik, hogy egy adatbázisból választhatunk rövid zenés vagy szöveges hangfájlokat, amelyre egész egyszerűen karaoke módjára rátátogunk, koreográfiát készíthetünk rá, majd a kész tartalmat a saját kreativitásunk szerint formázzuk. Azt, hogy mitől lesz népszerű, vagy éppen virális egy videó, nem könnyű megmondani. Mindig vannak aktuális felkapott trackek vagy hashtagek, amelyeket ha felhasználunk, a videónkkal várhatóan nagyobb sikert érhetünk el. Összességében minél szórakoztatóbb a tartalom, annál inkább célba talál a felhasználóknál.

stylish-young-woman-colorful-clothes-is-having-fun_85574-5228.jpg

Kép forrása: Freepik.com (2019)

Várjunk. Nem láttunk már korábban ilyet?

De igen. 2018 augusztusáig a Musical.ly volt az a több mint 100 millió felhasználóval rendelkező videós alkalmazás, amellyel 15 másodperces „tátogós” videókat oszthattunk meg a nagyközönséggel. Ez volt a tinédzserek kedvenc játszótere, amely már komoly piaci értékkel bíró sztárokat is kitermelt magából. 2018 nyarán azonban a TikTok tulajdonosa, a ByteDance bekebelezte az appot, így az ott lévő 100 millió felhasználó és azok tartalmai automatikusan a TikTokhoz kerültek.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a TikTok elképesztően megnövelte a letöltései számát: a 2017-es (felvásárlás előtti) 130 millió 2018-ban 660 millióra nőtt, ami egy „szerény”, 407 %-os növekedést jelent. 2018 októberében ez lett a legtöbbször letöltött alkalmazás az USA piacán, 2019-re pedig már több mint 1 milliárd letöltéssel büszkélkedhetett. A havi aktív felhasználók száma kb. 500 millió, ezzel pedig a TikTok ma a világ második legnépszerűbb applikációja (letöltési számokban csak a Facebookhoz tartozó WhatsApp előzte meg 2019-ben).

Új fegyver a hirdetői piacon

Amellett, hogy tinédzserek millióit szórakoztatja világszerte, nem mehetünk el az alkalmazás üzleti jelentősége mellett sem. A TikTok értéke a pontosan körülhatárolható célpiacban rejlik: tudjuk, hogy világszinten a felhasználók 41 %-a a 16-24 év közötti korosztályba tartozik, tehát hirdetői szempontból jelenleg ez a legjobb platform a fiatalok elérésére.

Az alkalmazás legnagyobb gyengesége, hogy jelenleg még korlátozott hirdetési lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére. A legtöbb social media alkalmazáshoz hasonlóan itt is programozott hirdetési rendszer működik, 2019 áprilisától pedig a TikTok béta-verziójában árverésen alapuló ajánlattételi rendszert alakítottak ki. Ez alatt annyit értünk, hogy az applikáció munkatársainak beavatkozása nélkül lehet hirdetéseket venni és eladni.

A legelterjedtebb és legolcsóbb hirdetési formátum a natív videó, ami a hírfolyamban görgetve a felhasználók organikus tartalmai között „sponsored”, azaz támogatott címkével ellátva bukkan fel. A márkák így CPC- (kattintásonkénti költségen alapuló), CPM- (ezer megjelenítésenkénti költségen alapuló) és CPV- (megtekintésenkénti költségen alapuló) hirdetésekkel próbálhatnak meg a tinédzserek közelébe férkőzni.

vargadora_tiktok_2.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Némileg költségesebbek, de hasonlóan jól teljesítenek a „takeover” együttműködések, amelyek esetében a hirdető márka tartalma egyből az app megnyitásakor ugrik fel. Ilyenkor általában egy linket helyeznek el a hirdetésben, amelyre átterelhetik célközönséget. Fontos, hogy kategóriánként (pl. gasztronómia, utazás, divat) a TikTok naponta csak egy hirdetőnek ad erre a típusú megjelenésre lehetőséget.

vargadora_tiktok_3.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A hashtag-kihívások az UGC-re, azaz a felhasználók által létrehozott tartalmakra építenek. Azért lehetnek hatásosak, mert azáltal, hogy az emberek a saját tartalmaikkal vehetnek részt a márka építésében, úgy érezhetik, hogy ők is hozzájárultak a sikeréhez. A saját videóikat ellátják a márka által megjelölt hashtaggel, így azokat is nagyobb valószínűséggel kapják fel.

vargadora_tiktok_4.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A cégeknek lehetősége van márkázott filtereket, matricákat, effekteket is létrehozni. Ez szintén kreatív módja a márkával való kapcsolatteremtésnek, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológiájára épül. A márkázott filtereket sokszor beépítik egy hashtag-kihívásba, amely által még mélyebb elköteleződést alakíthatnak ki a felhasználókkal. Képzeljük csak el, hogy egy népszerű kozmetikai márka rúzsával „sminkeljük ki” magunkat a virtuális térben: kevés hatásosabb módját ismerjük felhasználókkal való együtt alkotásnak.

vargadora_tiktok_5.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Hol vagytok, influencerek?

Természetesen arra sem kellett sokáig várnunk, hogy az önjelölt véleményvezérek a TikTokban is felfedezzék a pénzszerzési lehetőséget. A TikTok-influencerek jellemzően más platformokon is aktívak és már egy jól felépített, lojális követőbázissal rendelkeznek. 2019. szeptemberi adatok szerint a világ legnépszerűbb TikTokkere a 17 éves Loren Gray, akit 34,7 millióan követnek az alkalmazásban. A hazai „sztárok” közül érdemes megemlítenünk Czura Karinát, akit az első TikTok-fesztiválon, azaz a TikTop Awards & Fest-en 2019 legjobb magyar videósának választottak. A 15 éves magyar lányt 240 ezren követik, a legnézettebb videója pedig külföldön is elterjedt, amit így 8 millióan láttak világszerte.

Ha a TikTokon szeretnénk elérni a célközönségünket, azért is érdemes influencer-marketingben gondolkodnunk, mert számos országban még egyáltalán nem elérhetőek az alkalmazáson belüli hirdetési lehetőségek. Figyelembe véve a fiatalok reklámkerülő magatartását, azok az együttműködések teljesítenek jól, amelyek által a felhasználók nem érzik magukat reklámok célkeresztjében.  

 blonde-influencer-recording-make-up-video_23-2148135466.jpg

 

Kép forrása: Freepik.com (2019)

A legegyszerűbb együttműködés a termékelhelyezés, ahol a hirdetőknek és az influencerenek csak abban kell dűlőre jutniuk, hogy milyen – lehetőleg kreatív - módon szerepeltessék a cég által biztosított terméket a videókban. A kulcs a megfelelő influencer kiválasztásában rejlik, akinek a követőtábora azonos a hirdetni kívánt márka célcsoportjával. Követőtábor esetében pedig sokkal inkább a minőségen, mint a mennyiségen van a hangsúly, hiszen hiába rendelkezik a kiszemelt véleményvezérünk akár többszázezres vagy milliós bázissal, ha a követői nem aktívak és elkötelezettek iránta.

Ami már a Facebook orra alá is borsot tör…

2014 és 2018 között mintegy 20 %-kal esett vissza a tizenéves Facebook-felhasználók száma, amely alapján ugyancsak feltételezhető, hogy a fiatalabb generációk tagjait más platformokon kell keresni. A TikTok vonzerejét felismerve, 2018 októberében a Facebook is létrehozta a saját Lasso névre keresztelt „tátogós” videós appját, amelyet - nem titkolva - a TikTok versenytársának szántak. Tökéletesen lemásoltak minden funkciót, a Lasso semmivel sem nyújt többet a kínai óriásnál. A kérdés már csak az, hogy Zuckerbergék nem késtek-e túl sokat a konkurens alkalmazás piacra dobásával, hiszen a TikTok (elődjét, a Musical.ly-t is beleszámítva) már 2016 óta létezik. A YouTube abból a szempontból hátradőlhet, hogy hirdetési lehetőségek és videóhossz tekintetében a TikTok egyelőre nem tud versenybe szállni vele.

Bármi is lesz a Lasso-TikTok harc kimenetele, az biztos, hogy a kínai közösségi média app egyre meghatározóbb szerepet tölt be a marketing és a márkaépítés területén is. Abban tér el gyökeresen a többi social platformtól, hogy a túlságosan idealizált Instagramhoz és Facebookhoz képest az „igaziságra” törekszik. A TikTokon azzal érünk el sikert, ha minél természetesebb a videó és annak készítője is. Ha pedig azt nézzük, hogy a fiatalok fogják adni a jövő vásárlóerejét, a Facebooknak igencsak fel kell kötnie a nadrágot a tizenévesek elhódításához.

A bejegyzés szerzője Varga Dóra, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

A társkeresés evolúciója a médiában, avagy: így csinálták az ősök

21. századi fejjel szinte egyértelmű, hogy állandóan a kezünkben az okostelefonunk, ahogy az is evidens, hogy lassan már mindent azon keresztül csinálunk. Közösségi média, e-mailek, zenék, videók, banki utalások, repülőjegy foglalás, kaja rendelés, hírolvasás, ismerkedés… Ismerkedés? Bizony, még az ismerkedés is! Vajon mit csináltak anno anyáink és apáink, ha már nálunk sem ment a face-to-face kapcsolatteremtés, és még Tinder sem volt? Vegyük sorra, hogy ismerkedtek ők!

A rendszerváltás előtti időkben, mikor Magyarországon közel s távol nem hallottak még az internetről, ugyan úgy működőképes randi-iparág alakult ki, az akkori technikai lehetőségekhez mérten, mint amit ma is ismerünk.

1_6.jpg

(via)

Hetvenes évek: a társkereső hirdetések virágkora

A '70-es évektől kezdve a magyar politika is nagy hangsúlyt fektetett a társas magány felszámolására. Olyan kényes témák kerültek be a köztudatba, mint a válás, az újraházasodás, a gyermekelhelyezés kérdése, a házasság nélküli együttélés vagy a fiatalon (18-21) kötött házasság. A nyilvános kommunikációban is visszaköszöntek ezek a témák, amikre megfelelő csatornát biztosított a nyomtatott sajtó, azon belül is az apróhirdetések. A legtöbb '70-es években nívósnak számító napi- és hetilap több száz hirdetést közölt le minden megjelenés alkalmával.  Ezekben mind a nőkre mind pedig a férfiakra jellemző volt, hogy gyakran hangsúlyozták végzettségüket, anyagi hátterüket, az általuk elvárt egzisztenciális helyzet milyenségét, valamint egyéb elvárásokat a másik felet illetően.

„Önhibáján kívüli elvált férfi keresi önálló keresettel rendelkező, 45-50 év közötti, kirándulást és sportokat kedvelő társát házasság céljából!”

Érdekesség, hogy nagyon sok esetben a negatív tulajdonságok is előkerültek egy-egy párkereső bemutatkozásában, ami kifejezetten ellent mond a mai bemutatkozási szokásoknak. 

Miért ekkora a különbség 50 év távlatában?

Az ismerkedési folyamat egykor kifejezetten lassú volt, hiszen a lapszám megjelenésétől függött a hirdetés megjelenése is, így ha valaki nem szeretett volna felesleges köröket futni, célszerűbb volt már az elején őszintének lenni. Másrészt a hirdetések fénykép nélkül, anonim jelentek meg, csak egy jelige tartozott a feladóhoz, így nem igazán tudták lenyomoznia másikat az ismerkedők, és erre a hirdető-irodák is odafigyeltek. (Mai fejjel belegondolva, adatvédelmi szempontból sokkal biztonságosabban ismerkedhettek anno az emberek, mert míg az irodák odafigyeltek az ügyfeleikkel szembeni teljes diszkrécióra, addig az újságok a teljes anonimitást garantálták. Ma már annyi adatot tárol el rólunk egy-egy online rendszer, hogy szinte lehetetlen ez a fajta „arcnélküliség”.)

A kérdés persze az, mennyire lehetett sikeres ez a fajta ismerkedési módszer, hiszen az újsághirdetéseken keresztül ismerkedők életkora 18 és 71 év közötti tengelyre volt tehető. Bár ma is több korosztállyal lehet találkozni a társkeresés piacán, az interneten lévő fórumok gazdagságának köszönhetően, életkor -specifikusan elkülönülnek a szereplők.

Mesélj magadról 90x50 milliméterben!

A lapok fizikai korlátai is meghatározták, hogy mennyi hirdetés kerülhetett bele egy számba. Ebbe a viszonylag szűk keretbe (ami körülbelül 35-40 szót engedélyezett) kellett beleillesztenie magát egy hirdetőnek, ami csak még inkább nehezítette a nagy Ő megtalálását, mert volt, hogy nap szinten 70-80 hirdetés is megjelent egy lapszámon belül. Mindehhez vegyük hozzá, hogy fénykép nélkül kellett kitűnniük a tömegből, ezért valószínűleg a „29 éves, autóval, önálló fizetéssel rendelkező egyetemet végzett pénzügyi szakember keresi párját” nem mondhatott túl sokat az újságot kezében tartó nőnek. 

5_4.jpg

(via)

Fényképes társkereső irodák: mint a mai ingatlanirodák

Valóban hasonlóan nézhettek ki a házasságközvetítő irodák, mint ma egy-egy ingatlaniroda. Az ember bement, elmondta milyen társat keres (már-már vicces belegondolni, hogy ma ugyan ezt csináljuk, ha lakást néznénk: négyzetméter, elhelyezkedés, újépítésű vagy sem, első tulajdonos, esetleg használt lakás…) és az iroda megpróbálta a paraméterek mentén megkeresni az emberek számára a tökéletes társat, mindezt úgy, hogy fényképes profilokat mutatott az érdeklődőnek.

A '80-as évekre már egyértelmű volt a szocialista éra számára, hogy intézményes keretek között még inkább hatékonnyá tehetik a pártalálást, így születtek meg azok, az aktuális korban neves és elismert irodák, mint mondjuk a Négy Évszak Társközvetítő és számos társa, mely a rendszerváltásig uralta a randipiacot.

"Mennyibe fájt” a szerelem?

Ha a 21. század emberének azt mondanák, hogy már pedig súlyos pénzekért lehet csak jelen a Facebookon, vajon akkor is regisztrálna? Vagy ha valaki előfizetési díjat szedne a Tinder-profilért, akkor is fent lennénk? A kérdés talán megválaszolatlan marad, hiszen ezt szoktuk meg, szinte evidens, hogy ezek ingyenes alkalmazások. Nem is olyan régen, viszont, az akkori fizetésekhez mérten, viszonylag nagy összeget kellett a randizásra elkülöníteni.

Egy kiló kenyér árából 3 lapszámra futotta

1975-ben egy Magyar Nemzet 1 Forint 20 Fillérbe került, míg egy kiló kenyérért 3 Forint 60 Fillért kellett fizetniük az embereknek.

Év (január)

Újság ára/ lapszám

Egy kg fehérkenyér ára

Darab hirdetés/ hónap

1970 80 fillér 3 Forint 60 Fillér 766 db
1975 1 Forint 20 Fillér 3 Forint 60 Fillér 1275 db
1980 1 Forint 20 Fillér 5 Forint 40 Fillér 865 db
1985 1 Forint 80 Fillér 10 Forint 50 Fillér 617 db
1990 4 Forint 80 Fillér 20 Forint 453 db
1995 19 Forint 50 Fillér 86 Forint 90 db
2000 59 Forint 118 Forint 11 db (+ telefonos társkeresés: 282 db)
2005 145 Forint 173 Forint 25 db
2010 145 Forint 244 Forint 14 db
2015 149 Forint 274 Forint 6 db

 

A Magyar Nemzet árának és hirdetési számának viszonyítása a fehérkenyér árához 1970 és 2015 között. A szerző saját kutatási eredményei, a Központi Statisztikai Hivatal és az Arcanum adatai alapján. 

A társkereső irodák ennél az árnál jóval magasabbal dolgoztak, mely „megbízásonként” változott. Aztán jött a rendszerváltás, majd a társkereső irodák is megismerték az internet adta lehetőségeket. Térhódításának köszönhetően így már online is jelen tudtak lenni a hirdetési piacon. Ugyanakkor mindemellett számolniuk kellett a megjelenő konkurenciával is: ezek voltak a különféle társkereső oldalak, melyek a mai napig több-kevesebb sikerrel működnek.

Ingyenes társkeresés az online világban

Bár az internethez való hozzáférés a 2000-es évek elején már sokak számára adott volt, a jövedelem, iskolai végzettség, vagy éppen a hozzáértés még gyakran korlátozta az elérést. Minél inkább szerves részét képezte az internet a mindennapoknak, annál nyilvánvalóbb lett, hogy az online randizás is el fog terjedni. Azonban, sok esetben az idősebb generáció kiszorult erről a piacról a technika ismerete hiányában, és jószerével a 18-45 éves korosztály regisztrált ezeken az oldalakon.

3a.jpg

(via)

Idővel több tucat oldal jelent meg, köztük sok tematikusan, fiatalabb vagy idősebb generációra koncentrálva, de voltak más preferenciák mentén megszülető portálok is. Egyesek az egyszerű ismerkedésre, míg mások a komoly párkapcsolatokra, már-már házasságra specializálódtak, és megint mások az alkalmi, futó kapcsolatoknak biztosítottak online teret. Az oldalak többsége ingyenes volt, pusztán regisztrációhoz kötött, ez azonban minimális ráfordítás igényelt a korábbi több körös hirdetésfeladáshoz és irodalátogatásokhoz képest.

Zsebre vágható ismerkedés: a Tinder kora

Az emberek vagy bevallják, vagy sem, de sokaknak ott lehet letöltve a telefonján a rózsaszín ikonú alkalmazás, ami ötvözte magában az összes eddigi internetes randioldalt. A tematizálás helyett lehetőséget biztosít a felhasználónak, hogy maga döntse el, hogyan szeretne ismerkedni. Annyiban persze könnyebb dolga van az embernek az újságokkal és internetes randioldalakkal szemben, hogy helymeghatározás segítségével találhatnak potenciális partnereket a felhasználók, az általuk beállított távolsági (2-160 km) paramétereik segítségével és életkori (18-50+) korlátok, valamit a keresett nem (férfi, női, férfi és nő) is egyértelműen kiválasztható.

Egy 2016-ban végzett tanulmány szerint a 18 és 24 év közötti amerikai fiatalok 27%-a már kipróbált bárminemű randi-alkalmazást.

Mivel a fiatal generáció lényegében okostelefonnal a kezében jött világra, egyértelmű, hogy rájuk erősen hat az online tér csábítása. Az életvitelszerű használatnak köszönhetően többségében a fiatalok fognak ezekre a felületekre regisztrálni vagy átjelentkezni.

2_5.jpg

(via)

Bejelentkezés Facebookkal

Talán sokaknak ismerős a mondat, amit a két alkalmazás között dob fel számunkra a rendszer. Az új profil regisztrálása helyett, mindenki használhatja a már bejáratott Facebook account-ját. A mezei felhasználó úgy gondolhatja, hogy ezzel időt és energiát spórol meg, hiszen nem kell minden adatot újra bepötyögnie magáról és a mindössze 500 karakternyi bemutatkozás is kiszélesíthető, ha az alkalmazáshoz rendeljük Facebook esetleg Instagram vagy Spotify oldalunkat. Az alkalmazás részéről meg pláne érthető, hogy mindezt a lehetőséget megadja számunkra, hiszen így a Facebookon megosztott összes adatunkat megtekintheti, függetlenül attól, hogy az email címünkről, nemünkről, vagy éppen a tegnap este megosztott cicás videóról van szó. Ha most eltekintünk az online szabályozással és adatvédelemmel kapcsolatban felmerülő kérdésektől, egyértelmű, mennyivel könnyebben tudjuk magunkat online bemutatni, semmint egy pár négyzetcentis papírfelületre korlátozódni. Ahogy az is, hogy annyira hozzászoktunk a technikához és annak gyorsaságához, hogy lassan a pár percig válasz nélkül hagyott üzenetet sem tudjuk elviselni, nemhogy a következő lapszám megjelenését.

Ha ezt anyád látná…

Valószínűleg anyáink és nagyanyáink csak kapkodnák a fejüket, ha valóban részleteznénk számukra, hogy is ismerkedünk ma 21. században. A képernyő jobbra- balra húzogatása mögött mégis valahol ugyanaz motiválhat bennünket is, mint mikor jó pár évvel ezelőtt valaki besétált egy hirdetőirodába vagy éppen regisztrált valamelyik társkereső weboldalra.

A bejegyzés szerzője Németh Flóra, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 
konzerv.png

Személyre szabott igazságok a tartalomfogyasztásban - kényelmes kiszolgáltatottság

Kényelem és hatékonyság mellé kiszolgáltatottságot is szállítanak a mai internet nagy része mögött futó algoritmusok. Könnyen a saját buborékunkba szorulunk és beszűkül a világunk egy olyan korban, ami az információ univerzális elérhetőségét és sokszínűségét hirdeti. Hogyan jutottunk ide, mik a tartalomfogyasztás gyenge pontjai és hogyan tovább? 

Tíz éve, 2009 december 4-én vette kezdetét a perszonalizáció, vagyis a személyre szabott tartalomkeresés és fogyasztás kora. Eli Pariser erre a napra datálja Filter Bubble: What the Internet is Hiding from You című könyvében azt a fordulópontot, ami egy szinte láthatatlan, de annál jelentősebb változás kezdetét jelenti. Egy olyan forradalom indult útjára, ami egy évtized alatt gyökeresen átalakította az információ elérésének módját.

 filter-bubble.jpg

(via)

A Google ugyanis ezen a napon jelentette be, hogy megreformálja a keresőmotor találati listája mögött futó algoritmust, ami innentől kezdve a felhasználó egyedi érdeklődésének megfelelő eredményt szállítja majd házhoz személyes adatok alapján. Az elmúlt tíz évben a keresőmotorok, közösségi platformok, tartalomszolgáltató és listing felületek mind egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a perszonalizált ajánlásokra. Az algoritmusok egyre finomodnak, mi pedig egyre több adatot bocsátunk rendelkezésre. 

Sergey Brin és Larry Page, a Google alapítói, a bejelentéskor még azt vallották, a hirdetésmentes kereső szolgálja leginkább a felhasználó javát, de ez hamar megváltozott. Üzleti érdekek kerültek az információhoz való hozzáférés folyamatába, így növelve a hirdetők forgalmát vagy népszerűségét. Ha pedig a személyre szabott tartalmon keresztül lehetséges a felhasználót célzottan befolyásolni, akkor miért ne állhatna egy-egy megbízás mögött politikai érdek?

Tartalomszolgáltatás új alapokra helyezve

Az emberek szeretnek olyan körökben mozogni, ahol a saját gondolataik, értékeik visszhangoznak, hiszen ez nem csak kényelmes, de egyfajta megerősítés is. Ez az echo chamber jelenség. Persze ez korántsem újkeletű: a hagyományos médiában is jellemző, hiszen mindenki maga dönti el, milyen lapot vásárol és olvas. Mindez önmagában nem feltétlenül probléma., viszont a digitális tér egészen elrugaszkodott lehetőségeket biztosít az ismerős vélemény visszhangjának az idegen, megszokottól eltérő gondolatok kárára.

Vegyünk példaként egy hagyományos online lapot, a Népszabadság 2016 október 1-i számát. A baloldali lap egyik utolsó publikált kiadása egyébként ma is releváns témákat feszeget. Szó van benne az egészségügyről, megjelenik benne egy cikknyi Soros-védelem, helyzetjelentés a Magyar Kormány vs. EU-csatáról, de téma még a bevándorlás és a klímavédelem is. Odébb lapozva kultúra, sport és szolgáltatás rovat is helyet kap. Ezeket a híreket, véleményeket a Népszabadságot olvasók csomagban kapták kézhez, és ha valamit nem akartak elolvasni mondjuk a cím és a kép alapján, akkor azon átlapoztak. A lap ettől függetlenül a következő számban is hasonló hírcsokrot állított össze.

Ehhez képest mivel állunk szemben ma?  Amerika lakosságának 68%-a fogyaszt tartalmat közösségi média csatornákon keresztül, ahol az egyes bejegyzések egyenként megosztva, posztok formájában jelennek meg a képernyőn. Míg a hagyományos média termékeinél a saját beállítottságunkkal összeegyeztethető, de mégis tartalmilag idegen információt pár mondat után ugortuk át, úgy ma ezeket egyáltalán nem látjuk, az ellentétes véleményt képviselő bejegyzésekről nem is beszélve. Ha valami nem tetszik vagy nem érdekel, az előbb-utóbb kikopik a képernyőnkről, vagyis a tartalomfogyasztási szokásaink meghatározzák, hogy milyen bejegyzésekkel találkozunk. Ez a folyamat arra hivatott, hogy egyre pontosabban és szűkebben célozza az olvasót.

Filter bubble a való életben

Adam Greenwood, a Greenwood Campbell tech vállalat alapítója idén áprilisban tartott TEDx előadásában érdekes analógiával élt. Felvázolt egy Black Mirrorhoz méltó képet egy olyan – nem is olyan távoli – jövőről, amiben valamennyien okosszemüvegeken vagy kontaktlencséken keresztül szemléljük a világot. Ezek a kütyük ugyanúgy algoritmusokra építenek, mint a ma megszokott digitális csatornák és a felhasználói fiókok között kialakult hálózatba illesztenek minden érzékelt képet. Beszéde során Greenwood megkísérli lenyűgözni a közönséget egy egyszerű példával. Ha egy ilyen algoritmizált szűrőn keresztül élnék az életüket, elképzelhető, hogy sosem ismerték volna meg a mellettük ülő társukat, mert az algoritmus nem ajánlotta volna nekik az illetőt, vagy az is lehet, hogy egyenesen blokkolta volna a képből. A nem-is-annyira-szürreális disztópia még nagyobbat üt, ha belegondolunk, hogy valójában pontosan ugyanez történik a képernyőkön percről percre. Greenwood analógiája arra épít, hogy ami most még csak a digitális világ sajátossága, az hamarosan teljes, atomokból álló létünk elemévé válik. Van azonban egy másik megközelítés, egy sokkal zordabb kép, amiben a 3D-s életünk egyre növekvő arányban bitekké alakul. Ez a világ viszont már jópár éve tart.

Természetesen nem arról van szó, hogy ha valaki kifejezetten szeretne a profiljába nem illő tartalmat olvasni, akkor azt ne tehetné meg. A szemüveget is le lehet venni, ahogy az algoritmusokon túl is van élet, de ez utóbbi sokkal nehezebb, mint volt: aligha valósulhat meg az olvasó aktív kezdeményezése nélkül. 

Az átlagfelhasználó azonban ritkán tekint ki a saját maga köré fújt buborékjából. Miért is tenné? Kényelmes, hogy a Facebook és más oldalak tálcán kínálják az olyan tartalmat, ami egytől egyig nekünk van címezve, épp csak az aranypecsét marad le róla. Nem kell keresni, kutatni, oldalak közt váltogatni ahhoz, hogy ingerküszöbünknek megfelelő szórakoztató videók, étkezési szokásainkhoz igazodó receptötletek, és beállítottságunkhoz illeszkedő politikai vélemények (és tények) kerüljenek a hírfolyamba. 

Hiába vagyunk tisztában azzal, hogy amit a közösségi médián keresztül látunk, az nem a teljes valóság, mégis ez képezi mindennapi digitális környezetünket és így élünk egymás mellett Pariser szavaival élve párhuzamos, de különböző valóságokban.

Az a bizonyos propaganda

 Csakhogy amivel naponta szemben találjuk magunkat, az messze nem korlátozódik a megválasztott (követett, kedvelt) oldalak személyre szabottan szűrt tartalmára és ismerőseink vagy az ő ismerőseik népszerű posztjaira. Szponzorált tartalomként és a hirdetési blokkokba gyakorlatilag bármilyen nekünk címzett reklám vagy tartalom is bekúszik, szinte észrevétlenül. Számos módon élhet ezzel vissza bármilyen entitás, ami az adott poszt mögött áll: a szenzációhajhász, kattintásgeneráló blogposzt vagy bulvárcikk egészen ártalmatlan az ál-webshophoz képest, ahol már anyagi kárról is beszélhetünk, ha valaki nem elég körültekintő. De talán ennél is veszélyesebb a gyakran álhíreket, ferdített tényeket terjesztő propaganda.

 Lassan kezd kihűlni a Cambridge Analytica-botrány, de hiba lenne elsiklani az eset jelentősége felett. 2018 márciusában látott napvilágot a hír, miszerint az adatelemző vállalat 50 millió Facebook felhasználó adatát jogosulatlanul felhasználta, hogy profil alapján célozza perszonalizált politikai reklámmal az amerikai választópolgárokat a Trump-kampány megbízásából. Az elképzelés működött, aztán fény derült az illegális adatfelhasználásra, ami rövidesen a cég végét jelentette, de hiba lenne itt pontot tenni a történet végére.

 A kattintás központú hírszolgáltatás és a politikai propaganda is ugyanarra a pszichológiai megfigyelésre épít. A negatív tartalom jobban leköti az olvasó figyelmét, több ingert vált ki belőlünk, így összességében hatásosabb a semleges vagy pozitív tónusú sztoriknál. A propaganda ráadásul gyakran ellenséget generál, amit sztereotíp módon fest le. Ezáltal a társadalom polarizálódik, az előítéletek pedig erősödnek.

 “Ha az 1930-as években lett volna Facebook, akkor Adolf Hitler megoszthatott volna rajta 30 másodperces reklámokat a zsidó-probléma megoldására való elképzeléséről”

- vetette fel Sacha Baron Cohen az Anti-Defamation League (ADL) fórumán, majd a beszéd tartalmát a The Washington Post is megosztotta. Az ADL egy 1913-mas alapítású gyűlöletellenes liga, ami eredetileg antiszemitizmus ellen lépett fel, de mára minden kisebbséget a védelmébe vesz. “A hazugságok terjesztésén alapuló autokrácia hatalomra tör”, figyelmeztet a színész-humorista, majd rávilágít a közösségi média legsötétebb oldalára: az ilyen platformok algoritmusai olyan tartalmak megosztását erősítik fel, amik a legalapvetőbb ösztöneinkre hatnak, hogy így felháborodást és félelmet keltsenek bennünk. Ezért teljesítenek kimutathatóan jobban az álhírek a közösségi médiában, ezért terjed jobban a hazugság a valóságnál. A Facebook mint eszköz tehát gyűlöletkeltésből jelesre vizsgázik, gyakran kisebbségek kárára.

sbc.jpg (via)

 Szólásszabadság 2.0

 Valahogy érezzük, hogy nincs rendben az, hogy a szakszerű újságírás terméke ugyanazon a felületen és ugyanolyan, uniformizált módon jelenik meg, mint egy zsé kategóriás blogger szélsőséges, gyalázó fröcsögése, nem is beszélve a szponzorált tartalmakról és hirdetésekről. 

Mit lehet tenni? Zuckerberg szerint a Facebookon való véleménymegosztás korlátozása alkotmánysértő lenne, utalva ezzel az USA alkotmányának első kiegészítésben álló szólás- és véleményszabadságra. Technikailag ez vitatható, mivel a Facebook egy bejegyzett cég, aminek joga van a saját belátása, véleménye szerint szabadon korlátozni, hogy milyen tartalmat, üzenetet támogat. Tehát (nagyon kisarkítva) ha Zuckerberg úgy döntene, hogy szerinte a kék szemű emberek valójában mind robotok, akkor ezt a véleményt az általa irányított vállalat nyilvánosan képviselhetné (és törekedhetne az elmélet terjesztésére.) A probléma az, hogy a Facebook túlnőtt a “vállalat” kategórián, mivel kiterjeszti az internetre valamennyi természetes és jogi személy kommunikációját, de ezt mindvégig a Facebook fejléce alatt teszi. Nem a Facebook valódi súlyának megfelelően korlátozzák a közösségi felületek tevékenységét azok a rendelkezések, amik a hagyományos médiára vonatkoznak. Így ad hangot a Facebook gyakorlatilag bárkinek, bármilyen üzenetnek és teszi mindezt következmények nélkül, hiszen a tartalom a felhasználóé, a Facebook csak egy szócső.

 Hogyan tovább?

 Bár nehéz a Cambridge Analyticát övező bortányról politikailag semleges forrást találni, fontos kiemelni, hogy a valódi kérdés egyáltalán nem az, hogy a Trump-kampány sikeressége vagy épp a Brexit mennyiben az adatelemző cég érdeme és nem is az, hogy mennyire etikus egy ilyen politikai győzelem. Sokkal inkább azzal kellene foglalkozni, hogy mindez mit jelent. Hiába fellegzett be a Cambridge Analyticának és hiába tett Mark Zuckerberg megannyi ígéretet a Facebook adatkezelésére vonatkozóan. Az adathalászat mint eszköz adott, mi pedig önként szolgáltatunk adatot. Minden. Egyes. Kattintással.

20181204_fb-journalism_2000.jpg (via)

Lehet, hogy a közösségi média platformok nem adják majd ki ezeket senkinek, semmilyen formában, lehet, hogy szigorítanak az adatkezelési szabályzatukon, de szivárogtak már ki a történelem során nemkívánatos dokumentumok és adatok állambiztonsági szempontból is kulcsfontosságú szerverekről. Arról nem is beszélve, hogy nehezen ellenőrizhető egy olyan, színfalak mögötti tevékenység, amiről a minimálisnál is kevesebbet tud a felhasználó. A képlet persze igen egyszerű. Bármilyen oldal látogatása során kénytelenek vagyunk elfogadni az adathasználati feltételeket, ha szeretnénk hozzáférni a tartalomhoz. Ugyanez igaz a Facebookkal történő bejelentkezésre is. Nehéz tehát azt mondani, hogy nem lettünk mára teljes mértékig kiszolgáltatottak azoknak a felületeknek, amik egyébként kényelmünk kiszolgálására és az információhoz való hozzáférés demokratizálásra rendeltettek.

Adam Greenwood sötét jövőképe mellett azért pár tanács is elhangzik, amit mindenképp érdemes megszívlelni. Ezek egyszerűnek tűnő, de annál nehezebben kivitelezhető célok, de első körben nagyjából ennyit tehetünk, hacsak nem vagyunk hajlandóak lemondani a digitalizáció előnyeiről. Jelenleg úgy tudunk enyhíteni a filter bubble effektuson, ha a Facebook hírfolyamot nem népszerűségi, hanem időrendi sorrendre állítjuk minden alkalommal, amikor görgetni kezdünk. Ha nem azt osztjuk meg a világgal, amire szerintünk sokan kattintanak majd, hanem amit mi érdekesnek tartunk. Ha tudatosan rákeresünk olyan tartalomra, vagy olyan forrásból olvasunk híreket, ami egyébként nem jellemző ránk. Ha minél több olyan emberrel igyekszünk kapcsolatot teremteni és fenntartani, aki sok különböző ellentétes véleményt képvisel akár politikai, vallási vagy más ideológiai szempontból.

Egy szó mint száz, legyünk proaktívan nyitottak és merjünk kilépni a komfortzónánkból még akkor is, ha így olyat is hallhatunk, amivel nem értünk egyet.

konzerv.png

Facebook: Önkényes cenzor, vagy a szólásszabadság fellegvára?

A szólás- és véleményszabadság rendkívül nehezen definiálható jogfilozófiai fogalmak. Ahány ország, annyiféle értelmezés: minden jogrendszer máshol húzza meg a kimondható és tiltott megnyilatkozások közötti határvonalat. Ráadásul döntést hozni erről ma már nem kizárólagosan állami hatáskör, a közösségi médiumok is megszabhatják, milyen véleményeknek adnak felületet, és melyeket hallgattatják el. Facebook a maga 2,5 milliárd aktív felhasználójával sok esetben már úgy működik, mint egy szuperállam: megfigyel, szabályoz, figyelmeztet, letilt és jutalmaz – annak függvényében, hogyan viselkedik a felhasználó. De milyen szabályrendszer szerint teszi ezt, ki hatalmazta föl erre, előnybe részesít-e bárkit ezzel, és milyen logikai szervezőerő sejlik fel a cenzúrázási gyakorlata mögött?

A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ekkora információhalmazt valamilyen formában szabályozni és szűrni kell, különben a jogsértésekre fogékony felhasználók pillanatok alatt digitális vadnyugattá változtatják a felületet, ahol kontroll nélkül történik a rabszolga-, fegyver- és drogkereskedelem.

facebook_jog.jpg

(via)

Köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez nem platformot biztosítani persze magától értetődő elvárás. Valószínűleg a többség egyetért azzal, hogy a Facebooknak kötelessége üldöznie és szankcionálnia az ilyesmire hajlamos felhasználókat. A jogfilozófiailag nehezebben értelmezhető egyetemes emberi jogok adaptálása a Facebook szabályrendszerébe viszont már sokkal nehezebb feladat, és egyáltalán nem magától értetődő. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága például sok esetben nem olyan formában érvényesül a Facebook-birodalom határain belül, mint ahogy azt józan paraszti ésszel elképzelné az ember. A kimondható és a tiltott tartalmak közötti választóvonal egyáltalán nem ott húzza meg a cég (és a legtöbb közösségi médium), mint azok az országok, ahol éppen működnek. Ez azért fordulhat elő, mert a Facebook egy felhő alapú szolgáltatás, a nemzetállamok törvénykezései pedig terület alapúak. A nagy technológiai óriásvállalatoknak nincs hazájuk, mindenhol ott vannak, így nem esnek a hagyományos törvényi szabályozások alá.

A közösségi médiumok és a különböző nemzetek jogértelmezésének egymáshoz való közelítése az internet jövőjének egyik legnagyobb kihívása, de abban mindenki egyetért, hogy ennek előbb utóbb mindenképp meg kell történnie. Mark Zuckerberg például márciusban egy Washington Postba publikált nyílt levélben arra kérte a világ kormányait, hogy a lehető leghamarabb regulázzák meg törvényi erővel a Facebookot, mivel szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a vállalat munkatársai végezzék el. A Facebook szankcionálásra viszont egyelőre semmilyen kiforrott joggyakorlat sincs. Mindenki a sötétben tapogatózik, és ódzkodik belekezdeni a törvényalkotói munkába, mivel senki sem tudja, hogyan kellene megrendszabályozni a technológiai óriásvállalatokat. Nemzetállami szinten a szándék már szinte mindenhol megfogalmazódott, többek közt a magyar kormány és annak szellemi holdudvara is felvetette már ennek a lehetőségét. Egyes vélemények szerint azonban a Facebooknak, mint magáncégnek minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályrendszerét úgy alakítsa ki és úgy értelmezze azt, ahogy éppen kedve tartja. Jelen állás szerint pedig pontosan ez a helyzet: A Facebook egy saját maga által megírt szabályrendszer szerint hallgattatja el, tűri meg, vagy ad teret a különböző tartalmaknak és véleményeknek a felületén.

Facebook elképzelése a szólásszabadság határairól

Az egyszeri Facebook felhasználó azt gondolná, hogy a legnagyobb közösségi médium egy teljesen egzakt keretrendszert ad a posztolható, valamint tiltott tartalmak minőségéről, és pontosan lehet tudni milyen szankciókra számíthat, aki túllépi a mértani pontossággal meghúzott határokat. A valóságban viszont nem is tévedhetne nagyobbat, akinek ilyen, vagy ehhez hasonló elképzelés él a fejében a Facebook a szólás- és véleményszabadság értelmezéséről. Ehhez elég csak egy pillantást vetni Facebook alapszabályzatára, valamint felhasználási feltételeire.

facebook_szabaly.gif

(via)

 

„Közösségi alapelveinknek mindig is az volt a célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. Ez nem változott, és ezután sem fog. Az, hogy sikerül-e közösséget építeni, és közelebb hozni egymáshoz a világ lakóit, attól függ, hogy az emberek meg tudják-e osztani különböző nézeteiket, tapasztalataikat, ötleteiket és információikat. Szeretnénk, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük, vagy kifogásolhatónak tartják őket. Egyes esetekben engedélyezzük az egyébként közösségi alapelveinkkel ellentétes tartalmak közzétételét – ha hírértékkel bírnak és közérdeket szolgálnak. Ezt csak azt követően tesszük, hogy mérlegeltük a közérdek által képviselt értéket és a károkozás kockázatát, és a nemzetközi emberi jogi szabályokat is tanulmányozzuk az ilyen döntések előtt.

(…)

„Közösségi alapelveink világszerte mindenkire és minden tartalomtípusra vonatkoznak. Az alapelvek kidolgozásakor átfogóságra törekedtünk – előfordulhat például, hogy olyan tartalmat is eltávolítunk valamely más szabályunk megsértéséért, amely egyébként nem minősül gyűlöletkeltőnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavak eltérő dolgokat jelenthetnek, és a helyi közösségtől, nyelvtől vagy háttértől függően máshogy hatnak az emberekre. Keményen dolgozunk azon, hogy figyelembe tudjuk venni ezeket a részleteket, ugyanakkor egységesen és méltányosan alkalmazzuk a szabályokat az emberekre és önkifejezésükre.

 (…)

Véleménynyilvánítás: Küldetésünk, hogy megmutassuk a vélemények sokszínűségét. Hajlunk rá, hogy még akkor is megengedjünk bizonyos tartalmakat, ha azokat egyesek kifogásolhatónak találhatnak, hacsak a tartalom eltávolításának nincs konkrét kármegelőző hatása. Ezen túlmenően, bizonyos esetekben megengedjük az alapelveinket egyébként sértő tartalom megjelenítését, ha az kifejezetten hírértékű, jelentős vagy a közvélemény számára kimondottan fontos. Ezt csak annak mérlegelése után tesszük, hogy mekkora közérdekű értéket képvisel a tartalom a valós kár kockázatához képest.”

A fentebb idézett három bekezdés a Facebook alapszabályzatának a szólás- és véleménynyilvánításra vonatkozó részletei. A szövegezésükből félreérthetetlenül kiolvasható, hogy a közösségi oldal meglehetősen tág teret enged magának a saját szabályai értelmezésére. Lényegében olyan gumiszabályokat hoztak, amelyek hemzsegnek a különböző szubjektív tényezőktől, ami lehetővé teszi bármilyen típusú tartalom cenzúrázását, vagy közzétételét. Ilyen nehezen megfogható és szubjektíven alkalmazható kitételek például a fentiekben szereplő „hírértékű”, „jelentős” vagy a „közvélemény számára kimondottan fontos” kritériumok, amikre hivatkozva akár olyan tartalmak is visszakerülhetnek az oldalra, amelyek sértik az alapszabályzatban foglaltakat. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntést a legtöbb esetben egy érzelmek által is vezérelt emberi lény hozza meg, ami csak tovább növeli a szubjektív faktort abban, hogy milyen tartalmakat törölnek végül.  

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a vegytisztán tiltott tartalmak minőségét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:

  1. gyűlöletbeszéd
  2. erőszakos durva tartalom
  3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
  4. szexuális jellegű felhívás
  5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.

A gyerek meztelenségre egyébként  lazább szabályokat alkalmaz a Facebook, mint a felnőttek esetében, de ez a kitétel megérne egy külön posztot. 

Erre számíthat, aki megszegi a játékszabályokat

A Facebook többféleképpen is szankcionálhatja a szabályzatával ellentétes posztokat, felhasználókat. A szabálysértő tartalmakat eltüntethetik a hírfolyamból, alkalmazhatják a „shadow ban“ módszerét (ez esetben a felhasználó tud tartalmakat közzétenni, ám azokat csak ő látja, más nem), tilthatják a felhasználó hozzáférését meghatározott ideig, és törölhetik véglegesen a fiókját vagy oldalát.

Persze azzal valószínűleg szinte mindenki egyetért, hogy a részletszabályokba foglalt tartalomtípusok üldözendőek. Az viszont már sokakban ellenérzést vált ki, hogy az alapszabályzatra hivatkozva lényegében bármilyen tartalmat törölhet - illetve visszatehet - és bárkit elhallgattathat a Facebook. Ezzel a lehetőséggel pedig rendszeresen él is a közösségi oldal: a Facebook idén április és szeptember között 5,4 milliárd hamis felhasználói fiókot, és több 10 millió alapszabályzattal ellentétes posztot törölt az oldalról – persze ennek a döntő többségét nem a fentebb idézett gumiszabályokra hivatkozva, hanem jól regisztrálható, a részletszabályzattal ellentétes szabálysértése, és kamuprofilok miatt.

facebook-censorship.jpeg

(via)

Mindazonáltal megszámlálhatatlan karcos gondolat, és rengeteg közéleti véleményformáló – a teljesség igénye nélkül például Paul Nehlen, Milo Yiannopoulos, Paul Joseph Watson, Alex Jones, Laura Loomeris érintettje volt már ennek a gyakorlatnak, ami rendre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Az index tavalyi augusztusi elemző cikke ráadásul rávilágított arra, hogy Facebooknak tényleg nem minden esetben érdeke az, hogy cenzúrázza az alapszabályzatába ütköző tartalmakat. Nettó naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak van valamiféle belső erkölcsi irányzéka, ami mentén szelektálja a káros tartalmakat. Az Index szerzője szerint a Facebookot – mint gazdasági szereplőt – sok esetben kizárólag a pénz motiválja, amikor cenzúráz. A közösségi médiában ugyanis mindenki éppen csak annyira akar takarítani, hogy azzal a legnagyobb profitot realizálja.

Ezt az elképzelését egy logikus matematikai egyenlőtlenséggel és a Facebookról kitiltott jobboldali politikai kommentátor, Alex Jones esetével mutatta be a szerző:

  1. Alex Jones hívei a törlés után lelépnek a Facebookról, vagy legalábbis rosszabbul fogják magukat érezni, és kevesebb időt töltenek ott. (A)
  2. Azok a felhasználók, akiket idegesítettek Alex Jones, jobban fogják érezni magukat. (B)
  3. A hirdetők, akiket zavartak Alex Jones tartalmai, jobban fogják érezni magukat. (C)

Amíg a három hatás aránya úgy néz ki, hogy A < (B + C), addig az Alex Jonesnak mennie kell, ugyanis ezt diktálja a matek, meg az üzleti logika. Ha viszont a relációs jel fordítva áll, akkor a Facebooknak minimum meg kell fontolnia, hogy töröljön-e bármit is.

Előnyben részesít-e bárkit a cenzúrázási gyakorlatával a Facebook?

A Facebook cenzúrázási gyakorlatával az egyik legnagyobb gond, hogy egy kényes tartalom sorsáról a legtöbb esetben egy hús-vér, érzelmek által is vezérelt ember dönt – ahogy ezt már korábban is említettük. A Facebook szólásszabadság értelmezésének határán táncoló posztok, kommentek, fotók, beszélgetések, csoportok, oldalak vagy események – szóval bármi, ami a regisztrált tagok által létrehozható – bejelentés nyomán jutnak el legtöbbször a moderátorokhoz. Lényegében minden Facebook-felhasználó egyfajta „besúgóként” is működik. Bárki jelenthet bármilyen tartalmat, ha úgy ítéli meg, hogy az az alapszabályzatban foglaltakkal ellentétes. A bejelentések okát minden esetben meg kell indokolni, és ha valamit kellően sokan jelentenek, akkor az a „pallosjoggal’ felruházott moderátorok elé kerül.

A Facebook moderátorok kilétéről és pontos munkavégzési metodikájáról nem sokat tudni. Ha megjelenik egy-egy hír velük kapcsolatba, akkor az rendre arról számol be, hogy csupa szorongás és kizsákmányolás az életük – egyszóval nem egy álom meló az övék. (Fontos megjegyezni a magyar nyelvű Facebook moderálása egy berlini központban történik, ám a moderátorok számáról és tevékenységéről nem sokat tudni – legalábbis a 444 egy 2018 augusztusi cikke szerint.) A Facebook azt állítja, szigorúak és objektívek a moderálási elveik, azaz a moderátorok munkájára nincs ráhatása a személy világnézetüknek, ugyanis egy részletes útmutató alapján cenzúráznak, amit minden egyes esetben pontról pontra követniük kell. Viszont már többször kiderült a múltban, hogy a moderátorok személyes preferenciája nagyon is befolyásolják a munkájukat. A Facebook háza táján például hatalmas földrengést okozott, amikor egy informatikai hírportál 2016 májusában olyan Facebook-moderátorok nyilatkozatait hozta le, akik nyíltan bevallották, hogy a konzervatív politikai véleményformálók gondolatainak és a jobboldali hírportálok posztjainak szándékosan csökkentették az organikus elérését, azaz tudatosan kevesebbszer szerepeltették a felhasználók hírfolyamában azokat.

Ilyen és ehhez hasonló botrányok miatt Mark Zuckerbergnek már többször is személyesen felelnie kellett az amerikai törvényhozás különböző szakbizottságaiban helyet foglaló képviselők és a szenátorok kényes kérdéseire. 2018 április 10-11-én például két teljes napon keresztül folyt a Facebook alapító-vezérigazgató kongresszusi meghallgatása, ahol finoman fogalmazva is cafatokra szedték a dollármilliárdos ifjú titánt. A Wired összeállítása szerint Zuckerberg 43 kérdésre például nem is tudott direkt válaszolni és csak annyit felelt: "ennek majd kollégáim utánanéznek". A több, mint másféléves kihallgatásdömping talán legikonikusabb 5 perce az volt, amikor Republikánus párt egyik prominens tagja, Ted Cruze texasi szenátor a konzervatív hangok elnémításával kapcsolatban kérdezősködött. Zuckerberg a politikusnak azt felelte, hogy

„pontosan megérti, hogy a politikai jobboldalnak azért vannak ilyesfajta aggályai, mert a nagy techcégek mind a Szilícium-völgyben találhatóak, ami történelmileg egy demokrata fellegvár. De a Facebook szabályzata kategorikusan tiltja, hogy a moderátorok személyes politikai preferenciái hatással legyenek arra, hogy mint cenzúráznak és, mint nem.”

ted_cruz_zuckerberg.jpg

(Ted Cruz texasi szenátor és Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója a kongresszusi meghallgatáson, via)

Ezzel párhuzamosan persze az amerikai baloldal, azaz a Demokrata párt sem maradéktalanul elégedett a Facebook szólásszabadság értelmezésével. Zuckerberg idén októberben ismét kongresszusi meghallgatáson járt az amerikai fővárosban a Facebook tervezett digitális kriptovalutája, a Libra miatt. A téma fő csapásirányától azonban néha eltértek a szakbizottsági tagok és a szólásszabadság kényes témájáról faggatták Zuckerberget. A szocialista elveket valló amerikai újbaloldal egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőasszony például azt kérdezte, hogy mekkora hazugságot kell fizetett politikai hirdetésben reklámozni ahhoz, hogy töröljék a posztot. (A képviselő ezzel arra reflektált, hogy a közelmúltban a Facebook engedélyezte Donald J. Trump amerikai elnöknek, hogy egy összevágott, féligazságokat tartalmazó videót fizetett hirdetésként reklámozzon az oldalán.) Zuckerberg erre azt felelte, hogy hazudni csúnya dolog, de nem az ő, vagy a Facebook feladata választókat elzárni attól a szomorú igazságtól, hogy egy demokratikus megválasztott politikai döntéshozó néhanapján hazudik.

A Facebook a jövőben ráadásul a mostaninál jóval nagyobb teret biztosít a Trump által posztolt videóhoz hasonló politikai demagógiának. A közösségi oldal ugyanis szeptemberben bejelentette, hogy a politikusok esetében engedékenyebbek lesznek a szólásszabadság gyakorlása tekintetében. A techcég ezt azzal indokolta, hogy nem az ő dolguk közbeavatkozni, amikor a politikusok megszólalnak, még akkor sem, ha az állítás igazságtartalma vitatható. A vállalat ezzel az intézkedésével szeretne szabad utat biztosítani a korlátok nélküli politikai vitához.  

Leléphet a Facebookról, akinek nem tetszik az oldal cenzúrázási gyakorlata

A rendelkezésre álló információkból és hírekből egészen egyszerűen lehetetlen megítélni, hogy a Facebook bármelyik politikai közösséggel szemben elfogult lenne-e. A politikai jobb és baloldal egyaránt sértetten, és a saját igazába vetett hitétől megrészegülten támadja a Facebookot a cég szólásszabadság értelmezése miatt - külföldön és itthon egyaránt. Mivel leggyakrabban gumiszabályokra hivatkozó emberek hozzák meg a cenzúrázásról szóló végső döntést, ezért biztosan lesznek szubjektív részlehajlások, amikor egy tartalom eltüntetéséről döntenek. A rendszer sose volt hibátlan, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Az átlagfelhasználó lényegében tehetetlen, és kénytelen a Facebook cenzúrázási gyakorlatát elviselnie, ha részesülni szeretne a közösségi oldal megszámlálhatatlan előnyéből. Aki viszont képtelen ezzel együtt élni, annak rengeteg olyan Facebookhoz hasonló közösségi oldalra van lehetősége regisztrálni, ahol a szólásszabadságot tágabban értelmezik, és akár olyan tartalmakat is közzé tehet, melyeket a Facebookon tilos lenne. A Bitchute, a MeWe, a Gab, vagy a Minds nevű oldalakon például bárki kidühöngheti magát, és a legalávalóbb tartalmakat is megoszthatja, ha épp ahhoz van kedve.

konzerv_1.png

Ha már a riogatás is hatástalan - a klímaváltozás kommunikációjának lehetőségei

Az idei nyár a klímatüntetésektől hangos – nemrég élőlánccal zárták körbe diákok a német parlamentet – naponta érkeznek a riasztó szalagcímek klíma-témában, és másról sem beszélünk, csak a sorra dőlő melegrekordokról. Mit lehet még elmondani klímaváltozás vagy környezetvédelem témában úgy, hogy annak hatása is legyen? 

Nem csak az óceáni szemétről készült megdöbbentő képekkel lehet megszólítani az embereket, hanem halkabb határozottsággal is: a Messzelátó Egyesület közösségben képzeli el az élhető jövőt, alternatív programokon, támogató hangvétellel adják át a tudást, hogy hogyan lehetnek zöldebbek és boldogabbak a hétköznapok. Az idén húsz éves szervezet tavaly saját szervezésű fesztiválján, a SimpliCity-n bizonyította, hogy a környezetvédelem offline is sokakat érdekel, és egy nagyobb esemény is lehet zero waste. Arról, hogy milyen üzeneteket lehet átadni az esőerdőirtáson kívül, hogyan formálódik a közösség, és honnan hová tart a fesztivál, Kocsis Dórával, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetőjével beszélgettem.

64210491_10156477807848763_4333854359394713600_o.jpg

(via)

Mit kell tudni a Messzelátóról? Mi az a néhány üzenet, amit szeretnétek kiemelni az egyesülettel kapcsolatban?

Sok változáson ment keresztül a szervezet a 20 év alatt. Körülbelül a 18. év végén arra jutottunk, hogy minden, amit képviseltünk, az önként vállalt egyszerűbb életmóddal, önkéntes egyszerűséggel foglalható össze. Azért szeretjük ezt a szemléletmódot, mert nem azt mondja, hogy konkrétan így és így csináld, mert ez az egyetlen jó megoldás, és ha te például nem biciklivel jársz, hanem autóval, akkor rossz ember vagy. Ez egy olyan átfogó, tudatosságon alapuló életszemlélet, aminek az eredménye az, hogy, tudatosabban fogyasztasz, a helyi termékeket részesíted előnyben, és így például kevesebb hulladékot termelsz. Tehát mindenféle olyan környezettudatos döntést hozol meg, amiről lehet, hogy előtte nem is tudtad, hogy fontos. A szemlélet abból indul ki, hogy ismerd az egyéni szükségleteidet, térképezd fel a vásárlási, fogyasztási szokásaidat, egyénileg legyél jól magaddal. Ehhez próbál a Messzelátó a közösségi támogató közeg lenni, mert azt gondoljuk, hogy egyedül egy idő után nem megy.

_mg_5663k_2.jpg

Kocsis Dóra, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetője

A zöld szervezetek sokszor a sokkolással próbálnak hatni. Nálatok mennyire volt tudatosan felépített stratégia, hogy inkább egy szemléletmódot adtok át és ösztönző, közösségépítő tevékenységet folytattok?

Azt vettük észre, hogy azért szeretnek idejönni az emberek, mert pozitív a megközelítésünk és jól érzik magukat. Kirándulásokat szervezünk, van mindenféle workshopunk, sütöttünk kenyeret, beszélgettünk filmekről és komolyabb társadalmi témákról.

A riogatással azért nem operálunk, mert nem hiszünk abban, hogy az emberek ingerküszöbét ezekkel még át lehet törni. Már mindenki tud az esőerdőkről, pálmaolajról, az orángutánokról és minden egyébről, és közben mégis megveszi a nutellát.

Átgondoltuk, hogy lehet változtatni azon, amikor az emberek tudnak ezekről a problémákról, és mégsem lépnek. Arra jutottunk, hogy szemléletmód váltás kell, és nem csak a praktikus így csináld, úgy csináld dolgok. Ehhez jó keretet ad a minimalizmus, mert az életed minden területéről tudsz belevinni, és az a fontos, hogy te tudd azt, hogy például milyen tárgyakra van szükséged. Azt a fajta transzparenciát, ami szerintünk kell a környezettudatos életmódhoz, előmozdítja ez a szemlélet.

Hogy épült fel az önkéntesbázis és a kicsivel több, mint tízezres Facebookos követői táborotok? Fokozatosan nőttek, vagy volt egy nagy bumm?

Amikor 20 évvel ezelőtt elindult a szervezet, még nem volt sem Facebook, sem honlap. Mindig csatlakoztak új emberek, ilyen szempontból organikus volt a növekedés. Amikor elindult a Facebook oldal, ott is elkezdtek követni. Az is organikusan nő, nincs benne tudatos social media építkezés. Ez egy olyan közösség, akik a posztjainkon és eseményeinken keresztül valahogy, valamikor kapcsolódnak a Messzelátóhoz.

Viszont egy nagy bumm biztosan volt a Messzelátó életében. Viszonylag alvó szervezet voltunk addig, amíg az előző elnökünk, Varga Judit, meg nem szervezte a klímafürdőt. Ez a 350.org klímavédelmi kampánya volt, amit Amerikában ismert meg és onnan hozott haza. Akkor nagyon sokan csatlakoztak az eseményhez és a Messzelátóhoz is, mert sok önkéntes kellett. Általában a nagyobb eseményeknél kapcsolódnak be sokan. 

Fürdőzés az éghajlatvédelemért

A 350.org klímavédelmi mozgalomként indult 2008-ban, egy évvel később már egy globális akció keretében kapcsolták össze a világ 180 országának környezetvédőit. Az Éghajlatvédelmi Világnap alkalmából Budapesten a Messzelátó Egyesülettel közösen szervezték meg közel ezer ember figyelemfelkeltő éjszakai „klímafürdőzését” a Széchenyi Gyógyfürdőben.

Mondhatjuk, hogy úgy épül a közösség, hogy van egy nagyobb esemény, becsatlakozik sok ember, és utána eldől, hogy ki marad?

Az is, hogy ki marad, és az is, hogy ki az, aki csak bizonyos eseményekhez csatlakozik. A nagyobb események mindig többeket mozgatnak meg, mert egészen pici feladatokat is lehet benne vállalni, nem akkora elköteleződés, nem évekre szól. Inkább lazán kapcsolódó emberek vannak itt, ami szerintem egyre nehezebb a digitális világban. Mindenki sok mindent csinál, mindenki benne van tíz másik dologban. Az elején, amíg kevesebb szervezet, kevesebb esemény volt, és nem a Facebookon kommunikáltunk addig sokkal élőbb volt a közösség. Most már inkább azt mondom, hogy ez egy online közösség, melynek tagjai ritkán, valamilyen módon, egy-egy eseményhez kapcsolódóan élőben is találkoznak.

Már említetted, hogy sokféle programotok van. Úgy látom, hogy egészen alternatív csatornákat találtatok az emberekhez a fenntartható szemléletmód átadására, mint például az imprós estek. Honnan jönnek ezek az ötletek?

Szerintem mindig attól függ, hogy éppen kik vannak a szervezetben, és ők mivel szeretnek kísérletezni. Én nagyon szeretem a művészeteket. Az impró színház például onnan jött, hogy a férjem unokatestvére ennek a társulatnak az egyik vezetője, így családon belül merült fel, hogy működjünk együtt. Nyitott szemmel járunk, kitaláljuk, hogy mi legyen, keressük az újabb megszólítási módokat. A filmvetítések is azért születtek, hogy újabb közönséget szólítsunk meg másfajta ingerrel. Egy impró színházban elővenni a túlfogyasztást, és arról például együtt nevetni, abban egészen más érzelmek jönnek föl, mintha csak meghallgatnánk egy erről szóló előadást. Próbálunk élmény alapú dolgokat behozni.

De együttműködünk például egy-egy olyan bloggerrel vagy szakértővel is, akik nem a környezetvédelemben dolgoznak. Például a divat témából két partnerrel közösen megszületett a kapszularuhatár workshop, amiből az ötödiket csináljuk most. 

És ez nem tolja a nemek arányát egy kicsit?

Az utóbbi időben sokkal több férfit vonzottunk be. Régen tényleg az volt jellemző, hogy 98%-ban nők voltak a Messzelátós programokon, de szerintem ezen az is változtat, hogy most már a környezettudatosság, vagy a háztartás nem csak női téma. Persze a divat főként nőket vonz, de például a minimalizmus filmvetítés, vagy a fogyasztás kérdése nem. Mindig több nő van az ilyen eseményeken, de például a tavaly először megrendezett SimpliCity Fesztiválon egész arányos volt, az jóval több férfit szólított meg. Igyekszünk több ilyen programot is behozni, de alapvetően inkább nőkből álló szervezet vagyunk. Szóval igen, el van egy kicsit tolódva a nemek aránya, de szerintem ez sok civil szervezetnél így van.

41279353_10155891672983763_7380395398273171456_o.jpg

(via)

Honnan jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen fesztivál?

Amikor elkezdtünk az önkéntes egyszerűséggel foglalkozni 2 és fél, 3 éve, még senki nem hallott róla. Mindenki azt hitte, hogy ez valami önkéntes program, és gondolkodtunk, hogy mi legyen. Eredetileg egy egyéves programsorozatot akartunk csinálni, aztán valahogy eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha inkább szerveznénk egy egynapos fesztivált. A neve is így született: sétáltam az utcán és eszembe jutott, hogy milyen jó név a SimpliCity, „egyszerűen a városban”.

A másik ok pedig az volt, hogy szerettünk volna valami olyan eseményt csinálni, ami megszólítja azokat az embereket is, akik nem klasszikusan zöld gondolkodásúak. Azért lett a brand is kicsit trendibb, életmód irányú, direkt nem zöld, hogy olyan embereket is behívjon, akik egyébként kicsit tartanának attól, hogy egy kifejezetten környezettudatosságról szóló rendezvényen vegyenek részt. A fő célunk pedig az, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik ma Magyarországon tudatosan törekszenek az egyszerűségre, akik máshogy szeretnének élni, mint amit a fogyasztói társadalom megkövetel és őket inspiráljuk azzal, hogy nincsenek egyedül.

(via)

Mennyire sikerült azokat megszólítani, akiket szerettetek volna?

Szerintem abszolút sikerült, sokakkal akkor találkoztunk először és ők sem ismerték a Messzelátót előtte. Azért jó ez, mert a zöldeknek is újat mondhat a környezetvédelem belső oldaláról, például az időgazdálkodásról, vagy a pénzügyi tudatosságról.

Hogy tudjátok elérni őket? Gondolom, hogy sok anyagi forrást nem szántok rá.

Nem, és idén is törekszünk arra, hogy ne használjunk fizetett hirdetést, hanem organikusan próbáljuk azokat az embereket elérni, akiket érdekelhet. Ez egyre nehezebb. Már idén is tapasztaljuk, hogy változtak az algoritmusok. Az előadókon, bloggereken keresztül őket is el tudjuk érni, és lesznek sajtómegjelenések, rádió, tv, stb., ahol erről mesélünk. Illetve együttműködünk olyan helyekkel, szolgáltatókkal, csomagolásmentes bolttal, akik hasonló szellemben működnek. Igazából mindenki, aki részt vesz benne kommunikálja, mert ez egy közös alkotás. Szinte mindenki, mindent önkéntesen csinál, és az eredményt mindenki magáénak érzi.

Mire számítotok, a tavalyi évhez képest nőni fog a látogatói létszám?

Reméljük, hogy egy kicsit igen. Soha nem akarjuk, hogy ez egy nagy fesztivál legyen, a minimalista szemlélet miatt sem, de most az egy nap helyett már két napos lesz. Ez azért is van, hogy több ember tudjon részt venni rajta és kicsit lazább lehessen a program, több hely maradjon a művészeti elemeknek és több időt adjunk a kapcsolódásra. Tavaly 300-an voltak, most maximum 500 fő fér be a két napra.

Milyen programokat terveztek?

Most a fő téma a digitális világ és a közösségek, a digitális minimalizmus és minden, ami ehhez kapcsolódik. Hogy milyen hatása van ennek a párkapcsolatunkra, a gyerekek életmódjára, és hogy egyáltalán hogyan létezünk a digitális térben. Lesz minimalista otthonrendezés is és előkerül a hulladékmentesség, de arra fókuszálunk, hogy hogyan tudunk újra valódi közösségekben élni. Olyan része is lesz a fesztiválnak, amikor nem előadás van vagy workshop, hanem ismerkedés azokkal, akikkel akkor, ott körül vagy véve.

(via)

Ez ma már szinte elvadult ötletnek hangzik.

Igen, az. Elmész egy fesztiválra, ahol egy órát csak azzal töltesz, hogy ismerkedsz az emberekkel. Tavaly sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy milyen jó volt olyan emberekkel együtt lenni, akik hasonlóan gondolkoznak, úgyhogy most szeretnénk erre több lehetőséget adni. Hogy legyen dedikálva idő ezekre, ne csak egyik workshopról a másikra rohanva beszélgess valakivel, hanem érezzük meg azt, hogy de jó, hogy ilyen emberek vannak körülöttünk.

Milyen más visszajelzések voltak, amiket idén már beépítettetek?

Másfajta teret választottunk a fesztiválhoz, ami lehetőséget ad arra, hogy inkább nagy előadások legyenek. Kevesebb programból kell majd választani, mert az volt a tavalyi visszajelzés, hogy sok minden volt egyszerre, és mindenki mindenre akart menni. Ami persze mindig így van és nehéz úgy szervezni eseményt, hogy valamiről ne maradjon le valaki. De ez is jól leképezi a körülöttünk lévő világot. Folyamatos választások elé vagyunk állítva.

Több művészi programot hozunk, olyat, ami nem előadás, nem klasszikus kerekasztal. Szeretnénk, ha idén is lenne impró színház, de például új elemként behozzuk a slam poetryt és lesz kortárs írók workshopja is.

Elképzelhető, hogy ahogy tovább romlik a környezetünk állapota, egy kicsit élesebben fog megszólalni az egyesület? A The Guardian mostantól a climate change helyett a climate crisist fogja használni, és vannak tendenciák, hogy felcserélik a kifejezéseket a komolyabb hatás érdekében.

Szerintem nem, mert egyesületként és nem magánszemélyekként döntünk arról, hogy mit hogy fogalmazunk meg. Az egyesület tagjai és önkéntesei, természetesen magánszemélyként van, hogy sokkal élesebben fogalmaznak, vagy életmódjukkal valami radikálisabbat képviselnek, én is ezt teszem a saját blogomon. Szervezetileg, viszont nem írunk sokat globális témákról, inkább az életmóddal foglalkozunk, ezzel kapcsolatban viszont még több témával fogjuk megjeleníteni.

A Messzelátót szeretnénk egy kicsit megtartani ebben a burokban. Talán már ez is radikális szemlélet, szembefordulás a fogyasztói társadalommal. Akár az, hogy a fesztivál is zero waste. Nem használunk olyan klasszikus marketinges, eladói eszközöket, például a fesztivál árazásánál, mint a 990-es végű összeg, vagy nem lesz early bird jegy sem, próbálunk ezekből kilépni. Ami persze nagyon nehéz és nem mindig sikerül. Illetve a megkeresett támogatóinkat is gondos előkészítés és döntés előzi meg. Ezekkel persze megnehezítjük a dolgunkat, de önazonosak tudunk maradni.

A növekedés igazolja azért, hogy szépen, lépésről lépésre, emberről emberre tud terjedni mind az életmód, mind az egyesület híre is.

Lehet csatlakozni olyan aktivista szervezetekhez is, akik radikálisabb nézetet vallanak, más nyelvezetet használnak. Érdemes több közösség eseményeihez csatlakozni, aztán egyszer csak kialakul, hogy melyik a mi közösségünk. Mi most azzal kísérletezünk, hogy mi van, ha olyan életmódról beszélünk, ami önismereten alapul, ami felszabadító, harmonikus és egyúttal a környezetünknek is jó. Kicsit más irányt próbálunk tartani, aztán hogy vagy bejön, vagy nem, majd kiderül.

Deepfake: A dezinformációs háború atomfegyvere

Olyan időket élünk, melyben az Egyesült Államok elnöke laza csuklóval bélyegzi meg a "fake news" híres szópárosával a legkülönfélébb médiumokat. Persze lehet azon vitatkozni, hogy mi számít ma hiteles, illetve hiteltelen hírforrásnak, de az egészen biztos, hogy a történelem folyamán korábban nem tapasztalt formában zúdul az álhír az emberekre. Még az egészséges gyanakvás képessége mellett sem könnyű megkülönböztetni a valóságot teljesen, részben, vagy egyáltalán nem fedő híreket egymástól. Aki jelen van a közösségi médiában, vagy napi szinten olvas híreket, az tudja, hogy egy dezinformációs háború kellős közepén vagyunk, aminek az elsődleges színtere az internet. Ezt az állapotot millió plusz egy dologgal lehet magyarázni, de minden kétséget kizáróan az egyre profibb audiovizuális hamisítási technikák is szerepet játszanak a mostanában tapasztalt epikus "fake news" dömpingben. Az egyik ilyen eljárás az úgynevezett deepfake nevű technológia, aminek a tájékoztatásra gyakorolt hatását egyelőre még megjósolni is nehéz. 

deepfake1.jpg(via)

A deepfake nevű eljárás etimológiai értelemben a deep learning (mély tanulás) és a fake (ál-, hamis) szavakból ered. A név alapján valószínűleg egy összetett eljárásra gondolhatnak először a laikusok, de a technológia megértéséhez közel sincs szükség felsőfokú számítástechnikai képzettséghez. A deepfake szoftverek ugyanis nem csinálnak mást, mint mesterséges intelligencia (AI) segítségével audiovizuálisan meghamisítanak videókat. Az ilyen típusú programok eleve létező videókban szereplő emberek arcát és hangját lecserélik olyan személyekére, akiknek semmi közük sincs az originál képsorokhoz. A mesterséges intelligencia az interneten fellelhető kép és videó fájlok rengetegéből képes megtanulni – általában híres – emberek mimikáját, hangját, gesztikulációját és finommozgásait, amit aztán rekonstruál és beilleszt egy másik videóban lévő szereplő arcára. A meghamisított karakterbe pedig bárki belebújhat, és azt mondhat, vagy tehet, amit csak akar.

Képességeit elnézve a deepfake a technológia akár egy rendszeresített eljárása is lehetne az orwelli világban, csakhogy az audiovizuális képsorok meghamisítására kifejlesztett módszer nem egy disztópikus fiktív regény eleme, hanem nagyon is "kézzel tapintható" valóság. Sajnos nincsenek arra vonatkozóan pontos információk, hogy a mióta létezik a deepfake, mivel a technológia evolúciója rendkívül gyors állapotváltozások sorozata, ezért nehéz megmondani, hogy a jelenleg ismert stádiuma konkrétan mikor született meg. Ezzel együtt viszont nyugodtan kijelenthető, hogy 2-3 éve biztosan egzisztál a deepfake, és a legkülönbözőbb formái ismertek. Az ingyenesen hozzáférhető programoktól kezdve egészen a fizetős alkalmazásokig, rengeteg deepfake szoftver közül válogathatnak a civil felhasználók. Egyszóval ma már széles körben elérhető ez az eljárás, de az első jól regisztrálható felbukkanása egészen konkrétan 2017 második felében, a Reddit nevű közösségi weboldalon történt, ahol a felhasználók a szexuális fantáziáik megélésére használták a technológiát.

A deepfake felhasználási területei 

A deepfake körülbelül 3 évvel ezelőtt azzal robbant be a köztudatba, hogy a Redditen és az internet ’pöcegödreként’ számon tartott 4chan nevű képtábla weboldalon számolatlan olyan felnőtt filmes videó jelent meg, melyekben a női főszereplők testére hírességek arcát rakta a mesterséges intelligencia. Egyszóval ál-celebpornó gyártására fogták be először deepfake technológiát, ami azonnal meghozta az eljárás számára a széleskörű hírnevet.

Az első ilyen videók nagyon kezdetlegesek voltak és pár internetes szubkultúrát leszámítva nem igazán kaptak széleskörű figyelmet. Aztán technológia – a képességeit tekintve – rohamos fejlődésnek indult, és nagyon rövid időn belül teljesen élethű kamu A-listás celeb-pornóvideók kezdtek cirkulálni a világhálón. gal_gadot.jpg

Balra Gal Gadot hollywoodi színésznő, jobb oldalon pedig Gal Gadot arca deepfake segítségével egy pornószínésznő testére montírozva (via)

A kamu celeb-pornó népszerűsége meredeken ívelt felfele, a visszás műfajjal aztán a tartalommegosztó honlapok is komolyan foglalkozni kezdtek. Először a Redditnél kapcsoltak, hogy a hamisítás ezen formája komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel. A híres közösségi oldalon először törölni kezdték az ilyen típusú tartalmakat, majd végül teljes körűen kitiltották azokat a felületről. Ezt a példát szinte minden felnőttfilmes videómegosztó portál is követte, és ma már ott tartunk, hogy kizárólag az internet legsötétebb bugyraiban találunk kamu celebpornót, ott viszont szép számmal. 

Fontos megjegyezni, hogy jelenleg úgy áll a helyzet, hogy bárkiről készülhet kamupornó. Ehhez mindösszesen kellő mennyiségű fényképre illetve videóra van szükség a célszemélyről. Ilyen értelemben a deepfake a bosszúpornó műfaját egy teljesen új dimenzióba helyezheti, ami durva visszaéléseket nyithat ajtót. Elég egy vérig sértett exbarát/barátnő, aki elégtételt akar venni vélt, vagy valós sérelmei miatt és kész a baj. 

Az emberi szexuális fantáziákat kiszolgáló felhasználáson túl, a deepfake-et a közhangulat és a politikai folyamatok befolyásolására is fel lehet használni. Vagyis csak lehetne, ugyanis egyelőre nem tudni olyan jelentős esetről, ahol a széleskörű közvélemény formálása miatt, illetve valamilyen politikai, vagy gazdasági haszonszerzés céljából született volna deepfake videó. Persze, ami késik, az nem múlik. A technológiai guruk szerint már nem kell sokat várni, hogy komoly társadalmi botrányt okozzon egy deepfake technológiával meghamisított felvétel. Konzervatív előrejelzések szerint a következő évek sorsfordító országgyűlési, vagy elnökválasztások kampányhajráinak valamelyike alatt bevethetnek manipulatív célból deepfake videókat. Például a 2020 novemberében esedékes amerikai elnökválasztást megelőzően sokak szerint számítani kell olyan videókra, melyek kommunikációs krízist, vagy belpolitikai válságot okozhatnak az Államokban. deepfake2.jpg

(via)

Így védekezz: A deepfake videók felismerése 

Több technológiával foglalkozó internetes portál is feldolgozta már, hogy miként lehet felismerni a deepfake videókat. E szaklapok általában többlépcsős védekezést ajánlanak az olvasóiknak. Ezek értelmében az első védekezési szint technikai jellegű, ami a deepfake korántsem tökéletes képességeire épít. Ezek a szoftverek – pláne az ingyenesen hozzáférhető gagyi cuccok – ugyanis gyakran olyan készterméket állítanak elő, amely hemzseg a szemet szúró hibáktól, így könnyen felismerhető a hamisítás ténye. Az arc illesztése, a hang és a szájmozgás lehetetlen együttállásai, a gazdatest és az "álarc" színárnyalatának és tónusbeli különbségei is olyan figyelmeztető faktorok, melyek egyértelmű jelei lehetnek a deepfake-nek. Több lap is hangsúlyozza, hogy a kevés pislogás egy karakteres árulkodó jel lehet - még a profi szoftverek esetén is. A deepfake algoritmusai ugyanis gyakran megfeledkeznek erről feltétel nélküli emberi reflexről és képesek pislogás nélküli emberarcokat legyártani.

A deepfake felismerés második foka már összetettebb, az ugyanis tartalomfogyasztásbeli szokásváltoztatást követel az emberektől. Aki nem akarja, hogy a deepfake videók megvezessék, annak a jövőben ki kell alakítania magában az egészséges kételkedés képességét, valamint nem árt, ha a realitásérzéke is kellőképp földhözragadt. Mindenkinek a mostaninál alaposabban kell ismernie a közszereplők és a politikai véleményformálók vérmérsékletét, állásfoglalását, illetve attitűdjeit, hogy az audiovizuális hamisítás lehetőségére kezdjenek gyanakodni, ha egy felvételen túl nagyot állít egy társadalmilag meghatározó személy. Például ha egy élethű videóban Nancy Pelosi demokrata alsóházi képviselő hosszan értekezik a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett határfal fontosságáról és pozitív hatásairól, akkor az minimum kételyt kell, hogy ébresszen mindenkiben.

Ha az előző két szint csődöt mond, és egyik segítségével sem lehet hitelt érdemlően bizonyítani a deepfake tényét egy gyanús videóról, akkor ellenőrzőszoftverek segítségével is lehet ellenőrizni egy videó valódiságát. Több szoftverfejlesztő cég is azon dolgozik a nagyvilágban, hogy olyan számítógépes programokat hozzanak létre, melyek közel 100 százalékos biztonsággal megmondják egy videóról, hogy deepfake által hamisított-e. Ezek a programok – deepfakehez hasonlóan – mesterséges intelligenciát használnak a felismerés folyamata alatt. A videó hangszintjétől kezdve, az arc színtónusain át egészen a mimikáig sok mindent megvizsgálnak ezek a programok.

deepfake2.jpeg

(via)

A mesterséges intelligencia, azaz mély tanulása azonban egy végeláthatatlan csiki-csuki harc folyik a deepfake szoftverek és az ilyen típusú videókat felismerő programok között, ugyanis mindkettő a másik hibáiból tanul. A deepfake szoftverfejlesztők egyszerűen megvizsgálják, hogy az felismerő programok milyen hibák kiszűrésével detektálja a hamis tartalmat, majd ezekre a hibákra ráeresztik a mesterséges intelligenciát, hogy korrigálni tudja azokat. Ilyen értelemben pedig az újabb típusú deepfake szoftver a régi hibákat kiküszöbölve már olyan minőségben készít videót, amiről nem tudja megmondani egy régi felismerő program teljes bizonyossággal a hamisítás tényét. Az ördögi kör így bezárul és mindkét oldal folyamatos önfejlesztő paradigmába kerül.

Valós fenyegetés-e a deepfake? 

Kinyílt Pandóra szelencéje, már semminek sem hihetünk! – valószínűleg valami nagyon hasonló járhat az örök pesszimisták fejében, amikor a deepfake társadalomra gyakorolt hatását próbálják megfejteni. Természetesen ezek az aggodalmak teljesen jogosak, de ha a múlt hasonló típusú technológiai fejlesztéseit vesszük figyelembe, akkor nem jelenthet reális fenyegetést a deepfake. Példának okáért a Photoshop segítségével se sikerült soha senkinek háborúkat kirobbantania, vagy választásokat megnyernie. Legalábbis közvetlenül biztosan nem. Nagy valószínűséggel ugyan lesznek visszaélések a technológiával, de a szakértők szerint egyáltalán nem kell világégésre számítani. A nagy közösségi médiumok, és a széleskörű közvélemény befolyásolására alkalmas internetes felületek ugyanis komolyan foglalkoznak a deepfake jelenséggel, és hatalmas erőforrásokat mozgósítottak az utóbbi időben arra, hogy kiszűrjék és letiltsák az ilyen tartalmakat, hogy megakadályozzák a terjedésüket.

Szépen lassan pedig jogi keretek közé is szorítják a deepfake videókat - legalábbis erre utalnak a jelek. Természetesen elsőként az Egyesült Államok kongresszusa, kibervédelmi és nemzetbiztonsági szervezeti vették föl a kesztyűt az ilyen tartalmak ellen. Ugyan még nem látni pontosan azt a jogi struktúrát, amivel egészséges mederben lehet tartani a deepfake jelenséget, de szerencsére már a törvényhozók elkezdték kongatni a vészharangot, hogy a technológiával kapcsolatos visszaélésekre lehet számítani, amivel egészen egyszerűen kezdenie kell valamit a döntéshozóknak.

kep.png

5 médiás átverés április elsejére

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png

A közösségi média egzisztenciális válsága, avagy a milliárdos kattintásfarm-biznisz

A közösségi média aktivitás nagy részét a pozitív visszajelzések miatt csinálják az emberek. Sok esetben csak és kizárólag a bejegyzésre potenciálisan érkező lájkok magas száma miatt születnek meg a posztok. Persze a lájk- és követődömping nem pusztán könnyen jött és gyorsan múló örömszerzésre jó, hanem egyfajta piaci indikátorként is működik. A sok követővel rendelkező és nagy elérést generáló oldalak többet érnek, mint a kevésbé népszerű társaik. Például az óriásvállalatok olyan személyeket választanak influencer marketing tevékenységeikhez, akik népszerűek a közösségi térben, tehát sok követővel rendelkeznek. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy több millió dolláros biznisz telepedett rá arra, hogy ipari mennyiségben állítsanak elő kamu követéseket és robotok által legyártott lájkokat az úgynevezett kattintásfarmokon.

Mik azok a kattintásfarmok?

Egy gyors Google kereséssel több tucat olyan oldalt találni az interneten, ahol közösségi-média aktivitást vásárolhatunk: Facebook lájkokat, YouTube megtekintéseket, Instagram követőket vagy 5 csillagos applikáció értékeléseket is kínálnak eladásra ezeken a felületeken. Ezen digitális-termékek mögött természetesen nincs humán aktivitás, a kattintásfarmokon egyedül karbantartási és üzemeltetési feladatokat látnak el az emberek. A kamu lájkokat, követőket, értékeléseket és megtekintéseket lényegében hadrendbe állított okostelefonok és számítógépek gyártják éjt nappallá téve, iparszerűen. A közösségi média aktivitás előállítására programozott számítástechnikai eszközök hatalmas telepeit szokás kattintásfarmoknak is nevezni.

A legtöbb kattintásfarm a harmadik világbéli, fejlődő országokban található. Az olyan távol-keleti államokban, mint Kína, Thaiföld és Banglades szó szerint több millió dolláros iparággá nőtték ki magukat ezek a létesítmények, hisz ezeken a helyeken a hardwer-gyártás virágzik, így a hadrendbe állítható olcsó készülékek belföldről jönnek aprópénzért. A kattintásfarmok által legyártott követések és lájkok eladásából befolyt összeg pedig sokszorosa lehet a helyi átlagfizetéseknek, ezért szegénységből való kitörési lehetőségnek sem utolsó egy ilyen komplexumot üzemeltetni, vagy éppen benne dolgozni. A Fülöp-szigeteken például a minimálbér havi 34 dollár, egy kattintásfarmon viszont átlagosan 150 dollárt is meg lehet keresni az ázsiai szigetországban.

Mennyi az annyi?

A különböző kattintásfarmok által kínált portéka árai között nagy az eltérés. Ennek sok oka lehet: például egy teljesen csupasz adatlappal rendelkező kamukövető lényegesen olcsóbb, mint azok az álprofilok, melyeknél a személyes adatok is meg vannak adva, valamint pár fotó vagy bejegyzés is megtalálható a hírfolyamukban. Az index összeállítása szerint nagy általánosságban mégis elmondható, hogy ezer Facebook rajongót 15-25 dollár között kapni, egy bejegyzésre vagy fotóra érkező ötszáz lájkért 15-20 dollárt kérnek el, a Twitteren ötezer követő 10 és 30 dollár között mozog, a YouTube-on tízezer megtekintés kb. ugyanennyi. Ezek a legkisebb megvásárolható opciók, nagy tételben viszont természetesen jár az árengedmény: 500 ezer Facebook rajongó potom 3500, egymillió YouTube megtekintés 400, kétszázezer Twitteres követőt pedig egy 100 zöldhasúba fáj a kedves vevőknek.

kep_1_1.png

(via)

A vásárlói oldal: mi motiválja a fogyasztókat?

Elmondhatjuk, hogy a lájkok, kattintások, megtekintések és követéseknek a vásárlását alapvetően az emberi hiúság motiválja. Tudományos tény, hogy a lájkok és követések egyszerű örömforrást biztosítanak az ember számára, ugyanis az ilyen típusú digitális pozitív visszacsatolások dopamint szabadítanak fel az ember agyában. Egyes kutatások szerint egy lájk, vagy követés pont ugyanazokat az agyterületeket ingerli, mint stimuláns kábítószerek, mint például a kokain. Persze ezek a biokémiai tényállások önmagukban nem magyaráznak semmit, hisz a világtörténelem legnagyobb önbecsapása lenne, ha pusztán egy apró és gyorsan múló boldogsághormon-löketért vásárolnánk lájkokat. (Lehetséges, hogy élnek széles e világon emberek, akik ezzel a módszerrel keresik a hétköznapi boldogságot.)

A vásárlás közvetett oka csak a nyilvánvaló és gyors fizikai kielégülés, közvetlenül inkább inkább gazdasági természetű döntés. A vállalatok ugyanis a magas követőszámmal rendelkező fiókok tulajdonosaival veszik fel a kapcsolatot, ha véleményvezérekkel (influencerekkel) szeretnének reklámozni. A képlet pedig rendkívül egyszerű: a sok követő magas elérést, a magas elérés pedig sok potenciális vásárlóhoz eljuttatott reklámüzenetet jelent. Ezért a önjelölt influencerek a nagy cégek megtévesztésére játszva vásárolhatnak követőket vagy lájkokat. Persze ezt leszámítva is rengeteg típusú motiváció állhat a vásárlás hátterében. Például egy új vállalkozás közösségi média reprezentációjának adhat egy kezdő lökést lájkvásárlás, vagy YouTube videósok turbózhatják fel az első videóik nézettségét ezzel a gyakorlattal.

 like.jpg

(via)

A gyanú árnyékában

Követő és kattintás vásárlással már sokan lebuktak a közösségi média történetében. Nem csak pitiáner pályakezdők, hanem a sztárvilág és a politika neves képviselői is, külföldön és Magyarországon egyaránt. A nemzetközi hírességek közöl Rihanna, Cristiano Ronaldo, Katy Perry, Taylor Swift, Lady Gaga, Kim Kardashian és Donald Trump amerikai elnök is bukott már le kamu felhasználókkal. A médiacégek részéről minden esetben a kamu felhasználók törlése volt a retorzió, amivel általában milliós nagyságrendben vágták vissza a hírességek követőinek a számát. 

Itthon legnagyobb médiavisszhangot Mága Zoltán hegedűművész esete váltotta ki, akinek gyanúsan rövid idő alatt növekedett meg a Facebookos rajongótábora több 100 ezer fővel. A  zenész Facebook-oldalának jelenleg kicsivel több mint 1 millió lájkolója van. Ezzel méretű a követői bázissal benne van Magyarország TOP10 legkövetettebb Facebook rajongói oldalában, olyan hírességek mellett, mint Kasza Tibi vagy Schobert Norbert. Persze nem szeretnénk elvitatni annak a lehetőségét, hogy komolyzenével össze lehet harácsolni ennyi Facebook kedvelést, de minimum gyanús, hogy Mága Zoltán követőinek tetemes részét nem Uniós, vagy éppen amerikai állampolgárok teszik ki. Mága 260 ezer bangladesi, 180 ezer indiai és 120 ezer pakisztáni „facebookozóval” gazdagodott a tavalyi esztendő közepén - szinte egyik napról a másikra. Szóval pont olyan távol-keleti országokból érkeztek a kedvelések, ahol a világ kattintásfarmjainak nagy hányada is található. Erre a hirtelen jött bővülésre pedig a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is felfigyelt és versenyfelügyeleti eljárás keretein belül vizsgálatot indított.

A Gazdasági Versenyhivatal a folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálja, hogy a Mága Zoltán előadóművész Facebook oldalán hirtelen jelentős mértékben (több százezerrel) megnőtt lájkok száma arra a körülményre vezethető-e vissza, hogy a Mága Zoltán előadói tevékenységét szervező, népszerűsítő eljárás alá vont vállalkozások valódi kedvelések, valódi fogyasztói tetszésnyilvánítás nélkül, ellenszolgáltatás fejében jutottak-e ezen új kedvelésekhez és követésekhez.

 - fogalmazott a GVH újságírói megkeresésre a Mága-ügy kapcsán.

kattintas_farm.jpg

Jogi szürke zóna

Alapvetően csak etikai szempontból kérdőjelezhető meg, ha valaki magáncélra vásárol fiktív népszerűséget a közösségi médiában. Ez a gyakorlatot természetesen a közösségi oldalak szabályzatában tiltólistás, de mivel a Facebook, a Twitter és az Instagram nem állami szervek, ezért maximum a közösségi oldalak szabályrendszerének keretein belül számíthatnak retorzióra a vásárlással tetten ért felhasználók. Például letiltják ezeket a profilokat, vagy egyszerűen törlik a vásárolt követőket vagy lájkokat. Persze a közösségi óriáscégek folyamatosan próbálják felkutatni és szankcionálni az ilyen típusú visszaéléseket, de a a kattintásfarmok számának növekedésével, és azoknak az egyre hatékonyabban dolgozó szoftvereivel nem tudják maradéktalanul felvenni a versenyt. A vásárolt kamu követők és lájkok ezért sok esetben rejtve maradnak a nagy testvér előtt.

A lájkok és a követők vásárlásra pedig csak akkor kerül jogi megvilágításba, amikor egy influencer úgy köt reklámszerződéseket nagy vállalatokkal, hogy tisztában azzal, hogy követőinek nagy része kattintásfarmokon legyártott kamuprofil. Ha a követők nem valósak, a hirdetés nyilvánvalóan soha nem fog célba érni, mivel nincs mögöttes humán tartalom a követők profiljai mögött. Ha influencer erről tudomással bír - és miért ne bírna, hisz maga vásárolta követőit -, akkor ez a magatartásforma minden kétséget kizáróan rosszhiszeműség a társuló üzletfelekkel szemben. Ez versenyjogi szempontokból mindenképp aggályos, mivel kimondottan a üzleti partner illetve a leendő vásárlók megtévesztésére alapul.

A közösségi média egzisztenciális válsága

Az etikai és a jogi vonatkozáson túl fontos megemlíteni a közösségi média aktivitással kapcsolatban felmerülő filozófiai kérdéseket. A szakértők becslése szerint napjainkban a közösségi médiumok összesített aktivitásának 15%-át már robotok gyártják le, szóval nincs mögöttük humán tartalom. Ez statisztikai tény pedig minimum ijesztő, de inkább durván kiábrándító.

Jóhiszeműen járunk el, ha azt vélelmezzük, hogy a közösségi médiumokat olyan online felületként hozták létre a tech-világ nagy koponyái, ahol csak és kizárólag humán aktivitás történik. Az alapítok elképzeléseinek viszont keresztbe tett az emberi hiúság és haszonszerzés, mivel ezek a gyarló emberi tulajdonságok életre hívtak olyan robotokat, szoftvereket és algoritmusokat melyek bekövetnek, belájkolnak és nézegetik hús vér emberek tartalmait. Jelenleg a aktivitás torta durván egyhatodát ilyen önvezérelt tudattalan entitások generálják. 

Joggal merül fel a kérdés az emberben, hogy mekkora teret fognak még meghódítani a robotok a közösségi médiában? Lesz-e egyensúlyi állapot, vagy emberek egyre lassulva ugyan, de fokozatosan veszítenek a létszámarányukból az olyan digitális platformokon, melyeket csak és kizárólag nekik hoztak létre?

Mi ez, ha nem a közösségi média egzisztenciális válsága...

kep.png

Viszkok Fruzsi a közösségi médiáról és az influencer szerepről

Magyarország egyik legnézettebb youtubere sminkvideóival vált híressé: sikeres influencerré nőtte ki magát és jelentős követőbázist épített. Egy kávé mellett a csatornája változásairól, az online platformokban rejlő lehetőségekről, a videózás kihívásairól és a felelősség kérdéséről is beszélgettünk. 

45366378_647002102361100_2451980939986707256_n.jpg

(via Instagram)

Haul videókkal kezdted. Még mindig örömet okoz az ilyen tartalmak elkészítése, vagy van új, kedvenc videótémád?

Nem, már egyáltalán nem okoznak örömöt, sokat változott a tematika az utóbbi időben. Amikor elindult a csatornám, akkor kezdtem kísérletezgetni a sminkeléssel, szóval nagyon érdekeltek a hasonló kezdeményezések, ma már viszont nem találok ebben annyi újdonságot. Szerencsére a platformom megengedi, hogy velem változzon a tartalom. Mostanában főként életmóddal, utazással kapcsolatos videókat szoktam készíteni.

A blogodon megjelenő cikkek száma eléggé megcsappant, több potenciált érzel a YouTube-ban, mint az írásban?

Gyakorlatilag semmilyen potenciált nem látok már a blogolásban. Régen is inkább azt tapasztaltam, hogy az emberek megnézték a képeket, de nem olvasták el, amit írtam: kommentben feltették azokat a kérdéseket, amiket amúgy a szövegben megválaszoltam. Sokkal közvetlenebb és hitelesebb egy videó, jobban megismernek az emberek és jobban látják azt is, hogy mit szeretnék vele átadni. Úgyhogy mindenképpen a videózásban látom a jelent, jövőt.

Idén már csak az utazással kapcsolatos cikkeid töltötted fel a blogra.

Igen, azt is inkább azért, mert rengeteg olyan plusz képem van, amit Instagramra nem akarok kirakni, mert volt már abban a témában 3-4 kép, de valamilyen módon szívesen megosztanám a többit is a közönségemmel. Erre például jó a blog.

44746785_1697475767024083_4347506793700874691_n.jpg

(via Instagram)

Facebookon 93.000 követőd van, Instagramon pedig 310.000. Melyiket tartod mérvadóbbnak a nézettségnövelés szempontjából?

Egyértelműen az Instagramot, a Facebook egy teljesen halott platform, a számok nem jelentenek semmit rajta. A magyar márkák vagy celebek Facebook oldalait hiába követik százezren, senkihez nem jutnak el a tartalmaik. Változott az algoritmus, csak azokat a posztokat juttatja el a közönségedhez, amelyekért pénzt adsz. Viszont én abszolút nem fizetek semmilyen megosztásért, az ingyenes tartalomelérést tartom szem előtt. Úgyhogy Facebookra gyakorlatilag kötelező jelleggel kirakom a videóimat, de semmi mást nem posztolok már. Azt látom, hogy az emberek is inkább Instagramra mennek át és aktívabbak is ott, jobban kommentelnek és likeolnak. A Facebookot átgörgeted, de nem fogyasztasz ott tartalmat. Az Insta Story is egy nagyon jó, közvetlen lehetőség: oda olyan képeket is szívesen kirakok, amik nem annyira tökéletesek és megkomponáltak, mint azok, amiket a feedembe feltöltök. A story fotók emberközelibbnek tűnnek, mint a retusáltak, közelebb hozzák hozzám a követőket. 

Van bevett módszered alkotói válság kezelésére, vagy pontos ütemtervet készítesz előre a jövőben megjelenő videóid tematikájáról?

Nagyjából egy hónappal előre össze szoktam írni, hogy milyen videókat szeretnék csinálni. Mindig vannak kiindulópontok, például ünnepekhez, sulikezdéshez jól lehet kapcsolódni. Szokott lenni alkotói válságom, vagyis inkább olyan, hogy megvan a téma, de nincs kedvem elkészíteni a videót, mert nem jön hozzá a motiváció. Ezt nehéz kezelni, főleg, ha egy emberként csinálsz mindent, nincs melletted vagy feletted senki, aki azt mondaná, hogy márpedig felveszed. Ilyenkor ki kell hagynom egy-két anyagot, mert ha erőltetem a dolgot, az észrevehető az eredményen.

Pont nemrégiben volt egy ilyen "alkotói válságom", mert próbáltam tudatosabban leépíteni a tizenegynéhány éves közönséget, mert alapvetően a saját korosztályomnak szeretnék tartalmat készíteni, ezt eldöntöttem magamban. Emiatt vissza is esett valamennyire a nézettségem, de tudtam, hogy ez be fog következni - persze ettől függetlenül is rossz nézni a számokat, vagy leülni egy kamera elé azzal a tudattal, hogy ezt a videót nem fogják annyian megnézni. Ilyenkor mégis van bennem egy ilyen küldetéstudatszerűség, ami tovább hajt. Könyvekről mindig szoktam videókat csinálni, pedig tudom, hogy ez a tartalom népszerűtlen lesz, de úgy gondolom, ez egy olyan téma, amivel foglalkozni kell.

31016713_575958906124148_3554562844529786880_n.jpg

(via Instagram)

Ha már a közönségváltáson dolgozol, gondolkodtál esetleg angol nyelvű videók készítésén?

Az angol nyelvű videóknál nagy a verseny: annyival jobb minőségben és olyan nagyban gyártanak tartalmakat, hogy Magyarországról szerintem lehetetlen kitörni ezen a nyelven. Úgyhogy nincsenek ilyen terveim, másrészt a kelet-európai akcentusomat nem bírnám visszahallgatni (nevet).

Mivel javarészt fiatalok nézik a videóidat, mennyire érzel késztetést a társadalmi felelősségvállalásra?

A 18-24 éves korosztály van jelen legnagyobb arányban a csatornámon, ami egy tök jó dolog, de a 18 alattiak azok, akik aktívak, kommentelnek, eljönnek közönségtalálkozókra. Tudom, hogy nem ők néznek a legnagyobb arányban, de tőlük kapom a legtöbb visszajelzést, így a felelősségvállalás valamilyen szinten bennem van. A Youtube egy nagyon fiatalos platform, sok a fiatal tartalomgyártó, mindenki nagyon jól kiveszi a részét ebből: például jótékonysági kampányokban vesznek részt, ami a mainstream médiára szerintem nem annyira jellemző.

Egyre inkább azt látom és hallom, hogy a szülők tőlünk, youtuberektől várják el, hogy ha bennünket néznek a gyermekeik, akkor felelősséget vállaljunk értük. Gyakorlatilag sokan úgy gondolják, nekünk kell felnevelni a gyerekeiket.

Múltkor voltam egy rendezvényen, ahol az egyik szülő mondta, hogy nem tervezünk-e valami tanulással kapcsolatos videót, mert a lányának iskolai előadást kell készítenie, és mennyire jó lenne, ha tőlünk tanulná meg, hogy kell. Egy másik szülő matekkal kapcsolatos videó után érdeklődött. Azt érzem, hogy attól, hogy sok fiatal néz, még nem az a feladatom, hogy minden téren én legyek az, aki példát mutat. Ez hitelesség kérdése, amit fontosnak látok, és amibe teljesen bele tudom tenni magam, azt mindenképpen szívvel lélekkel teszem, ilyen például az olvasás népszerűsítése. De például a szelektív hulladékgyűjtésről nem fogok videót készíteni, ha egyébként a mindennapi életemben nem tudom száz százalékosan betartani ezt. 

31171094_216659978922233_282875544071045120_n.jpg

(via Instagram)

Érthető. Szoktál kollaborálni más videósokkal is: mennyire tartod összetartónak a magyar Youtube-os közösséget?

Nem mondanám kifejezetten összetartónak, mert nincs is erre szükség. Ez is egy szakma, a könyvelők sem tartanak össze világszerte. Itt van mindenkiben egyfajta versenyszellem, ettől én igyekszem elhatárolódni, vannak Youtuber barátaim, de igazából ennyi.

Mit könyvelsz el 2018 legnagyobb sikereként?

Huhh, nagyon sok jó dolog történt velem, minden év végén szoktam készíteni egy egész évet magába foglaló videót a legjobb pillanataimmal. Egy konkrétumot nehéz kiemelni, de idén is fontos mérföldkő volt a Rossmannal való együttműködésem, velük több saját termékem is megjelent, idén például a kedvences dobozom, és terveztem egy határidőnaplót is, ami szintén kapható. Jaj, és amit még kiemelnék, hogy Fiat 500 nagykövet lettem, ami megtisztelő számomra. 

42627899_2049817948403949_5054428534612120377_n.jpg

(via Instagram)

Szeretnél a jövőben a mainstream médiában megjelenni vagy kitartanál a Youtube mellett?

Egyértelműen maradnék a Youtube-nál, itt teljes szabadságom van, a saját főnököm vagyok, nem mondja meg senki, hogy mit csináljak. Úgyhogy nem érezném magam otthonosan a mainstream médiában, főleg, mivel félnék attól, hogy úgy vágják össze az anyagaimat, hogy az elferdíti a valóságot. De van egy műsor amiben nagyon szívesen szerepelnék, ez a "Szombat esti láz" (nevet).

A bejegyzés szerzője Kosztolnik Dávid, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

kep.png