A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Szörfös gitárrock magyar népzenével keverve: A Folksteps alapítóival beszélgettünk

2020. május 22. - KomMédia BME

Ma Magyarországon alig akadnak páran, akik ne ismernék a Kis kece lányom című népdalt, vagy ne tudnák, hogy milyen zenére szokás azt mondani, hogy rock. A ’60-as évek óta jelenlévő folkrock ugyan ismert műfaj hazánkban is, azonban a Folksteps ezen belül is egy újabb vonallal, az ethnosurffel áll ki a színpadra. A zenekar alapítóival, Szántó Marcival és Tőke Barnával készült interjúnk betekintést enged egy feltörekvő banda és egy kevésbé ismert, alternatív szcéna világába. 

Meséljetek a zenekarról: milyen műfajt képviseltek? 

Barna: Úgy definiáljuk a zenénket, hogy ethno-surf, ami annyit tesz, hogy a '60-as évek surf-rock zenéjére írjuk át a magyar népdalokat. Ez nem egy konkrét stílus, inkább egy jól csengő kifejezés egy tökre bulizható zenére, ami nosztalgikus és bennünk van, mivel mindenki tanult ezt-azt énekórákon.
Marci: Visszük tovább a mostanában pörgő népzenei vonalat, mint például az Aurevoir., a Bohemian Betyars és a Mordái. Ehhez jön a szörfös gitárrock, amit nagyon szeretünk Barnával: ’60-as évek, California, Dick Dale, napsütés, szörfdeszkák, lányok...

Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

Marci: Az előző zenekarommal volt egy szentendrei koncertünk lekötve, de a srácok visszamondták a fellépést. 2018. július 21-én éjjel felhívtam a Barnát, hogy csináljunk ezzel valamit és agyalni kezdtünk, hogy milyen zenei irányba tudnánk mozdulni és megcsinálni a koncertet.
Barna: Emlékszem, nagyon meleg volt aznap éjjel és pont a konyhaasztalnál ültem, amikor Marci jött ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Azóta ez így „van”.
Marci: Alakul.

Szántó Marci (jobbra) és Tőke Barna (balra)

Szántó Marci az ELTE-n magyar-esztétika szakon tanul. Frontember, énekes-gitáros. Tizenkét éve gitározik, az Etűd Konzervatórium jazzgitár szakán végzett. Korábban a Hangember zenekar tagja volt.
Tőke Barna a BME kommunikáció- és médiatudomány alapképzés hallgatója. Nyolc éve játszik, jelenleg is jazzt tanul. A jövőben szeretne hangszerkészítéssel foglalkozni.

A jelenlegi az eredeti felállásotok?

Marci: A mostani felállás a 2019-es ELTE Patina tehetségkutatón jött létre, ahol Paulusz Kristóf basszusgitárosként már tag volt, és elhívtuk Stanfel Petit dobolni.
Barna: Ő akkor még session zenészként jött, de hamar hivatalos taggá lépett elő. 

Tehát nem.

Barna: Voltak olyan korábbi zenekari tagok, akikkel különböző konfliktusok miatt elváltak útjaink. Ezek után szinte random állt össze a zenekar. Kellett egy basszusgitáros és egy dobos. Írtunk Kristófnak, aki benne volt, majd  Peti is beszállt. Régebben voltak zenészek, akikkel együtt dolgoztunk, például a  „vonós szekció”…
Marci: Velük kapcsolatban azt éreztük, nehezen passzolnak bele a koncepciónkba. Legutóbb Szabó Kristóf csatlakozott hozzánk szaxofonon egy rövidebb időszakra.
Barna: Akivel szintén random kerültünk össze. A Bikás park megállóban véletlenül kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki bemutatott egymásnak, így megkértük, hogy lépjen be. Igazából ilyen szerencsés véletlenekből jöttek össze a különböző felállások.

Van tudatos imázsotok, vagy csak művészi oldalról közelítetek a zenéhez?

Marci: Igen, tudatos imidzsépítés van a részünkről. Készítettünk egy kiajánló anyagot, amiben leírtuk a zenekari céljainkat. Emellett fontos szempont az, hogy hogy nézzen ki egy koncert, hogyan öltözzünk fel, mikor mi történjen, milyen zenén kívüli szórakoztatóelemek legyenek…
Barna: Ez legalább akkora meló, mint a zenét megcsinálni.
Marci: Ha először mész egy nagy helyre és szeretnél egy nagyot durrantani, nem csak azzal, hogy kiállsz zenélni, hanem, hogy van egy show, az embertelen meló. Mindennek stimmelnie kell: jó legyen a hangzás, a hangosítás, időzítve legyenek a fények.
Barna: És nem mellesleg még jól is kell érezned magad a színpadon. Nincs rosszabb annál, mint amikor látod egy zenekaron, hogy csak állnak ott fenn, unott arccal monoton gitározni kezdenek, és ennyi.

Hogyan menedzselitek a bandát? Ti szerveztek le mindent?

Marci: Nemrég lett egy booking managerünk, Búza Dávid, aki átvette a koncertek szervezését és a zenekari pénzügyek kezelését. Az ezt megelőző időszakban ez a kínkeserves munka az enyém volt: kergetni kellett a helyeket, hogy válaszoljanak, elküldjék a szerződéseiket, ha egyáltalán vannak…. Persze az elején, egy bizonyos szint alatt ezek nincsenek meg, így a fellépések „ahogy esik úgy puffan” szerveződnek és a bejövő pénzzel is nehéz bánni.
Barna: Igazából örültünk, ha eddig anyagilag kijöttünk nullára. Kezdő szinten bevételről még álmodni sem lehet. 

Jól boldogultatok menedzser nélkül?

Marci: Jobb esetben válaszoltak a helyek, rosszabb esetben nem. Dávid segítségével már könnyebben szerveződnek a fellépések és a bevétellel sem a nulláért küzdünk. Ő leszervezi és kész, megszűnnek ezek a dolgok.
Barna: Feltörekvő szinten az van, hogy ha fel akarsz lépni egy helyen, akkor jobb, hogy ha ismersz ott egy-két embert. De még akkor sem biztos semmi, mert nem feltétlenül azokat ismered, akik segíthetnek. Hogyha mázlink volt, akkor egy-két koncertet le lehetett így kötni.

Az alkotó folyamat hogyan működik nálatok? 

Marci: Barnával megírunk egy számot, amit leviszünk a próbaterembe, ahol mindenki hozzáadja a saját részét. Egyáltalán nem hobbiszerűen állunk a munkához. Azt gondolom, hogy tök fegyelmezett az alkotói folyamat, nem esünk szét, végeláthatatlan jammelések helyett próbáljuk azokat a struktúrákat megtartani, amiket kitaláltunk és létre akarunk hozni. 

És mi a helyzet a barátsággal? Nem megy a munka rovására?

Barna: Ha zenekart alakít valaki a haverjaival, akkor tisztázni kell előre, hogy ez most egy munkafolyamat lesz, amennyiben valamit el is akarnak érni.
Marci: Teljesen szét van választva a barátság a munkától. Az előző zenekaromban ez összecsúszott és arra ráment a szakmai és az emberi kapcsolat is. A zenekaron belül mindenkinek kell egy saját pozíció és feladatkör, amit a barátságtól függetlenül teljesítenie kell. Némileg más vonatkozik az alapítótagokra és a köréjük szerveződő zenészekre, de ugyanazt a szigort és kritikai hozzáállást várom el másoktól is, mint amivel én vagy a Barna állunk a zenekarhoz.
Barna: Profi mentalitás kellett ahhoz, hogy a magunk elé állított szinteket megugorhassuk és sikereket érjünk el. Emellett meg tudtuk tartani a barátságunkat is a Marcival. Azóta a többiekkel is kialakult ez, és már négy barátság van a zenekarban a profi hozzáállás mellett.
Marci: Igen. Megvan köztünk a koncentrált szakmaiság, amivel mindenki részt vesz a munkában és a szemek előtt ott lebeg a közös cél. Egyáltalán semmilyen önzés nincs, így mindenki kihozhatja magából a maximumot.

Mit gondoltok, meg lehet élni a zenélésből? 

Barna: Nagyon sok pénzt kell ebbe belefektetni. Belerakod a tőkét és ha elkezd működni, akkor abból jön is vissza. Magyarországon a zenei réteg kicsi és a hallgatói közeg zárt. Ha nem vagy benne, akkor kevesen fognak a koncertekre járni és nem nagyon lehet pénzt remélni.
Marci: Csak színpadi zenélésből nem valószínű, hogy meg lehet élni. Zenével foglalkozó ismerőseink mind csinálnak mást is. Sok zenekarban kell játszani ahhoz, hogy elég pénz jöjjön be és ennek kilátástalan a hosszútávú kifutása. Önfenntartásra elég pénzt lehet szedni belőle, de családfenntartásra vagy egzisztenciakiépítésre nem alkalmas. Ha tágabban nézzük, akkor szerintem működhet, de hosszú évekbe és fáradtságos munkába kerül.
Barna: Ez nem olyan, amit meg lehet úszni sufnituninggal.
Marci: Banális hülyeség, amikor mindenféle előadó azt mondja, hogy nem a megélhetésért csinálja. Nyilván örülünk neki, ha van siker és azzal előrébb tudunk jutni. De nem lehet ennyire anyagiasan hozzáállni, főleg az első időszakokban nem, az abszolút egy befektetés. Az a legfontosabb a zenélésben, hogy soha nem szabad a két végletbe beleesni: hogy kötött pulcsiban szoba-zenélés a falnak és nekem; vagy, hogy bármiféle jelentés és koncepció nélkül populáris ipari termékké legyünk. Nagyon szeretnénk, ha sokan kedvelnék azt, amit csinálunk, de meg kell húzni azt a vonalat, amíg ez még önmegvalósítás, és tudni kell, mikor jön el az a pont, amikor ez az egész kizáróan pénzorientálttá válik.

Eláruljátok, mik a terveitek a jövőre nézve?

Marci: Nem érdemes sokkal nagyobbat álmodni, mint ami a realitás. Mindig egy picit kell fölé menni álmodozásban annak, amit még el lehet érni, mert különben kudarc a vége. Ha mi most az eddigi lendülettel csinálnánk a zenekart, akkor jó kilátásokkal egy magyarországi fesztiválokon elég jó idősávban fellépő, híresebb ethno zenekar lehetne belőlünk. Azonban a jelenlegi vírushelyzet mindent felülírt, többek között a zeneiparban is óriási gondok vannak. Mindenesetre a korlátok között, de ugyanolyan fegyelmezetten és arányos befektetésekkel kell megpróbálnunk tovább haladni. Felvettük már az első kislemezünket, forgattunk videóklipet és a következő hetekben újra stúdiózni fogunk. Az elkövetkezendő három szezont szerettük volna végig koncertezni, ez sajnos most meghiúsult.. Csomó mindenre nem vagyunk hatással, de amikor igen, akkor százszázalékosan kell teljesítenünk, hogy végül célba érjünk.

A jelenlegi korlátozások végéig a Folksteps is igyekszik látható maradni: online koncertet adtak a Trip Hajó Első Magyar Karantén-színház programsorozatában, és zenéltek az A38 Hajón a Hajónapló keretein belül. A stream-koncertek az alábbi linkeken visszanézhetőek a Facebookon: 

Trip Hajó: https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/652982775486054/
A38 Hajó:  https://www.facebook.com/watch/live/?v=2989661394460500&ref=watch_permalink

A bejegyzés szerzője Kiss Enikő, a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Dark pattern – avagy félkarú rabló a zsebedben

Azt gondolhatnánk, hogy arra és annyiszor használjuk kedvenc digitális eszközeinket, amire és ahányszor mi azt szeretnénk. Ennek ellenére nem ritka, hogy céltalanul nyomkodjuk a telefonunkat, és gyorsan hozunk kevésbé átgondolt döntéseket annak használata közben. Ezt a helyzetet a „dark pattern” praktikák is kihasználják, amelyek manipulatív megoldásokkal vezetik meg a felhasználókat, különböző érdekek mentén. Milyen módszerekkel lehet befolyásolni a digitális felhasználási szokásainkat, és hogyan tehetünk ezek ellen? 

A kaszinókban található „félkarú rabló” játékgépek könnyen függőséget okozhatnak a szerencsejátékosok számára. Amikor meghúzzuk egy ilyen gépnek a karját, az agyunk izgalmi állapotba kerül, és lelkesedve várjuk, hogy vajon mekkora nyeremény üti a markunkat. Kombináljuk ezt az állapotot a gépek hangjával, színes-fényes megjelenésükkel és az agyunkban felszabaduló dopaminnal, és meg is van a függőség receptje. Minden egyes kör újabb izgalom, újabb lehetőség a nyereményre. Hiába tudjuk legmélyen belül, hogy minden bizonnyal ez nem jó nekünk, az agyunkban a színes fények és az izgalom élménye társul, ami könnyen rabul ejthet minket. Ez a jelenség – azaz, hogy vizuális élmények társulnak az agyunk által izgalmasnak vélt szituációkkal – sokszor előfordul, hiszen így vagyunk „huzalozva”: de ezzel az adottságunkkal befolyásolhatóvá válhatunk, és ezt sok helyen ki is használják.

Forrás: Simon Balázs

Figyelemből bevétel

Nem csak a kaszinók próbálnak minket rabjaikká tenni a figyelmünk megragadásával. Harry Brignull 2010-ben alkotta meg a dark pattern kifejezést, amely olyan tervezési megoldásokat foglal magába, amik manipulatív megoldásokkal a felhasználók döntéseit befolyásolják, természetesen az ezeket alkalmazó cégek javára. Megnéztünk egy videót és máris indul a következő; addig görgetünk kedvenc közösségi oldalunkon, ameddig csak akarunk, hiszen sosincs vége; és ha ma még nem nyitottad meg a kedvenc játékodat, jön is az értesítés a telefonodra.  Ezek mind olyan megoldások, melyek olyan dolgok felé terelnek minket, amit nem biztos, hogy magunktól is csinálnánk. A mindennap használt appjaink pedig ezeket kihasználva próbálnak minket minél jobban megragadni. A gazdaság számára kiemelten fontos lett a fogyasztók figyelme – erről szól az attention economy elmélete, ehhez pedig tökéletes eszköz a zsebünkben lapuló, már-már hozzánk nőtt okostelefonunk.

És hogy ez miért jó a cégeknek? A kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni, hogyan lesz a felhasználók figyelméből bevétel egy vállalat számára.

A Facebook keresete jórészt a hirdetésekből származik. Minél több időt töltünk valamelyik alkalmazásuk használatával, annál több információt tudhatnak meg érdeklődési körünkről, ezáltal pontosabb hirdetéseket kapunk később, és természetesen többet is látunk. Mondhatni a figyelmünket értékesítik tovább a hirdetőknek. Az alkalmazásban töltött idő maximalizálását szolgálja az algoritmizált hírfolyam is, mely végtelen tartalommal lát el minket, és a kronologikus megoldással szemben mindig újabb és újabb hírekkel szolgál. Görgessünk a hírfolyam tetejére, és frissítsük azt — egy egyszerű kézmozdulat, majd egy töltést jelző indikátor, és máris elénk tárul megannyi váratlan, új dolog; pont, mint amikor meghúzzuk a félkarú rabló karját. Ezt az egyszerű mechanizmust pedig igazán sok felületen alkalmazzák, mi pedig gyakran észrevétlenül, rutinszerűen várjuk, hogy elénk táruljon az a megannyi ismeretlen újdonság, ezzel pedig az adott alkalmazás rabjává válva.

Manipuláció a kijelződön

Rengeteg alkalmazás zúdít ránk sok-sok értesítést a nap folyamán. Az értesítések alapvető célja, hogy releváns információkkal lássanak el minket — például hogy egy kollégánk elküldte emailben a korábban kért fájlt, vagy, hogy hamarosan érkezik a várva várt csomagunk. Az elmúlt években azonban jelentősen elterjedtek a kevésebb információ értékű értesítések is. A profilképünkre egy új reakció érkezett, egy ismerősünk megosztott egy bejegyzést, vagy éppen a metrón töltött unalmas perceinkben használt játékunkban megjelentek a karácsonyi pályák. Valóban fontosak számunkra ezek az üzenetek? Nem feltétlenül, viszont a telefonunk felvillanó kijelzője és az értesítés piros pöttye megint csak izgalmi állapotba varázsolja az agyunkat, várva a “jutalmát”, ami gyakran elmarad, hiszen csak egy jelentéktelen értesítés vár minket. Ez pedig megint csak egy olyan helyzet, amiből felhasználóként kevésbé profitálunk, a vállalatok pedig saját érdekeiket szolgálják telefonjaink kijelzőjének gyakori felvillantásával, hiszen akarva-akaratlanul rájuk fordítjuk figyelmünket, és potenciálisan üzleti értéket teremtünk számukra.

via

A függőség kialakításával próbálják a felhasználók figyelmét kihasználni, ennél azonban léteznek kevésbé markáns megoldások is. Például az agyunk a meleg színeket preferálja a hidegekkel szemben, ennek a ténynek a kihasználása is sok helyen visszaköszön a digitális világban gondoljunk csak logókra vagy gombokra; mindegyik más érzést vált ki belőlünk, és ez nem véletlenül van így. Az is előfordulhat, hogy egy alkalmazásban ugyanolyan színnel jelölnek egy egyszerű "Tovább” és egy “Fizetés” gombot, ezáltal közelebb kerülve a pénztárcánkhoz, természetesen számunkra észrevétlenül.

Az információ különböző módokon való megjelenítése is könnyen befolyásolhatja döntéseinket. Ez megjelenhet olyan formában is, hogy egy webshopban úgy van feltüntetve egy termék, hogy mi azt válasszuk, pedig számunkra nem az a legoptimálisabb. Ennek tényezői lehetnek ugyancsak a színek, de az elrendezés és a szöveg megfogalmazása is. Az is gyakori, hogy egy alkalmazásból egyszerre több megjelenést tesztelnek, “versenyeztetve” őket, hogy melyik éri el a vállalat számára kedvezőbb metrikákat; gyakran figyelmen kívül hagyva a felhasználói érdekeket.

A megoldás a tudatos felhasználás

Felmerül a kérdés, hogy tehetünk-e egyáltalán bármit az ilyen jelenségek ellen. Léteznek egészen extrém megoldási javaslatok is, de pár apró lépéssel is tehetünk a figyelmünk kizsákmányolása ellen. Az egyik legszélsőségesebb megoldás, hogy fekete-fehérre változtatjuk telefonunk kijelzőjét, egy egyszerű beállítás módosításával. Ezáltal elkerülhető, hogy a színek használatával befolyásolják a döntéseinket, annak érdekében, hogy csak az érdemi információra koncentráljunk. Azáltal, hogy a színek hiányában kevesebb inger éri az agyunkat, kevésbé fordulhat elő az, hogy elmélyedve és különösebb indok nélkül görgetünk telefonunkon, már-már függővé válva.

via

Mára már az Apple és a Google is felvállalta, hogy könnyen függőség alakulhat ki a zsebünkben lapuló telefonnal, ennek érdekében pedig olyan megoldásokat nyújtanak, melyekkel limitálhatjuk az azon eltöltött időt, vagy csak egyszerűen figyelemfelhívó jelleggel tájékoztatnak minket, hogy mikor és mennyit használtuk bizonyos felületeket. Ilyen megoldásokkal egyébként találkozhatunk a Facebook és az Instagram alkalmazásában is.

A legegyszerűbb megoldás pedig az, hogy átnézzük a telefonunkat és néhány beállítását. Célszerű csak azokat az appokat elhelyezni a főoldalon, amik számunkra leghasznosabbak, a többit pedig “messzebb” rakni. Vizsgáljuk meg az értesítések beállításait, tiltsuk le az automatikus, spam-szerű üzeneteket. A tudatos felhasználás egyszerű, de nagyszerű megoldás.

A manipulatív megoldások egyáltalán nem újak az emberiség számára, viszont az elmúlt évtizedben történt technológiai fejlődés és az életünk digitalizálódása egyre nagyobb teret ad arra, hogy gondolatainkat és tetteinket külső hatások befolyásolják. Az agyunk rengeteg impulzusnak van kitéve az online közegben, az itt történt interakcióinkat pedig egyszerűen mérhetik a szolgáltatást nyújtó vállalatok, ezeknek az adatoknak a felhasználása pedig nem minden esetben kedvező számunkra. Nehéz, sokszor akár lehetetlen, vagy éppen felesleges ezeknek az érdekeknek vizsgálata, az viszont belátható, hogy a tudatos és odafigyelő felhasználás a digitális eszközeink esetén is mindenképp hasznos. Legközelebb, amikor a telefonunkhoz nyúlunk, érdemes elgondolkozni azon, hogy pontosan mit is akarunk csinálni vele, és megfigyelni, hogy mindeközben hány helyen tudunk kizökkenni a folyamatból.

A bejegyzés szerzője Simon Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója.

 konzerv.png

"Leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál" - Interjú Kungl Zsigmond végzős forgatókönyvíróval

Kungl Zsigmond még egyetemista, de már dolgozott több díjnyertes rövidfilmen, mint forgatókönyvíró illetve dramaturg, szerepelt az Inkubátor program döntősei közt egy nagyjátékfilm terv társírójaként, a sok munka mellett pedig Budakeszin öt éve vezeti a KultFilmklubot.

Van valamilyen meghatározó emléked, ami miatt a filmezés felé indultál?

Amikor óvodás voltam, sose maradhattam fenn a bátyámékkal filmezni, akik mondjuk a Félelem és reszketés Las Vegasbant nézték. Én leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál. 14 éves koromban kezdtem el kiemelten foglalkozni a filmekkel, filmes cikkeket és könyveket olvasni, meg gimis filmeket forgattunk állandóan a haverokkal, amiket nagyon élveztem, sokat tanultam belőlük. Onnantól kezdve tudatosan ezzel akartam foglalkozni, és nagyon boldog vagyok, hogy ez most így is van.

Mindig is forgatókönyvíró akartál lenni?

Amikor 14 évesen elkezdtem egy csomó filmet nézni, akkor filmrendező. De amikor a gimis filmeket csináltuk, mindig a történettel foglalkoztam legtöbbet. Sokszor újraírtam mindent, ha leforgattuk, iszonyú sok ideig vágtam. Mindig az foglalkoztatott, hogy mitől lesz valami érdekes, hogy mit vegyen fel a kamera, és az hogyan áll össze egy sztorivá.

zsiga_es_rozi.jpg

Szeleczki Rozália rendező és Kungl Zsigmond a CineFest Filmfesztiválon (via)

Van olyan téma, ami izgat, amiről mindenképpen szeretnél forgatni?

Forgatókönyvíróként nagyon fontos, hogy az ember tudjon mindenre nyitott lenni. Dolgoztam olyan filmen, ami egy 80-as évekbeli rocksztár apuka és a kislánya viszonyát mutatja be, egy másikon, ami egy lányról szól, aki megtudja, hogy cukorbeteg, egy harmadikban egy vidéki srác el van szigetelve mindentől, prank videókat csinál, és a YouTube-on próbál kapaszkodót találni másokhoz. Szóval iszonyú széles a skála. Ami személyesen foglalkoztat, az a valláshoz való viszony. Én is vallásos vagyok, vallásos gimibe jártam, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam is és cserkészkedem, ami szintén egy vallásosabb közeg, és azt érzem, hogy iszonyúan alulreprezentált az a téma, hogy milyen tényleg vallásos embernek lenni. Az ember ugyanúgy vágyik dolgokra, főleg kamaszkorában, és a konzervatív értékek, amik tabusítják például a szexualitást, adnak egy feszültséget. Nem nagyon készül olyan film, ami arról szól, hogy milyen keresztény kamasznak lenni. Most a diplomamunkám egy vallásos srácról szól, akinek bűntudata van a szexuális vágyai miatt, és a fiúiskolában, ahova jár, lázadni kezd, de erről is azt érzi, hogy nem biztos, hogy jézusi dolog.

miotavelemjar_szeleczki_still.jpg

Jelenet a Mióta velem jár című filmből

Általában a személyes vonalat is beleviszed a filmkészítésbe?

Az ember, amikor azonosul egy karakterrel, akin dolgozik, és a vágyait meg a történetét vizsgálja, akkor már tök személyessé válik az egész. Mindenki a saját anyagát használja. Nem feltétlen személyes dolgokat, de ami esetleg a környezetében megtörtént, vagy irodalmi, filmes tapasztalatokat, amik erősen hatottak rá. Az alkotótársakkal is mindig jól körüljárjuk, hogy miért izgat minket az, ami.

A filmműs környezetben kialakult egy fix csapat, akikkel eddig jól dolgoztál és a jövőben is szeretnél?

Iszonyú jó az a 6x7-ben (lásd keretes), hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy együtt dolgozzunk másokkal. Szeleczki Rozáliával túl vagyunk két kisjátékfilmen: a Nárcisz és krumpli és a Mióta velem jár (a trailere megtekinthető itt) is versenyeztek a miskolci CineFest-en. Idén bejutottunk az Inkubátor döntőjébe (a Nemzeti Filmintézet pályázata pályakezdő filmeseknek, akik egész estés filmtervükkel versenyeznek, és a nyertes projektek megvalósítását végül a Filmintézet fogja támogatni - a szerk.), ahol egy nagyjátékfilmtervünk versenyzett, az Oázis. Sajnos nem nyertünk vele, de nem csüggedünk. Meg akarjuk csinálni ezt a filmet, és hiszünk benne, hogy meg is fogjuk. Rudolf Olivérrel is nagyon termékeny a viszonyunk, vele csináltunk három kisjátékfilmet, az egyikkel elnyertük a Canada Shorts filmfesztiválon a legjobb dráma díját. A két főszereplőt idén jelölték a Beeston filmfesztiválon a legjobb alakítás díjára - a kisfilmnek egyébként az a címe, hogy Emma, egy Arany János adaptáció. Olivérrel most egy másik kisjátékfilmen is dolgozunk. Az egyetemi évek alatt ismertem meg Pantyi Petrát és Dudás Balázst is. Balázzsal tavaly támogatást nyertünk a FilmJus-tól az egyik ötletünkhöz, Petrával pedig sok fesztiválon szerepelt a Reggelim a vacsorád című filmünk (a trailere megtekinthető itt), ami Egerben nyert is díjat. A szakmánkban szinte közhelyszámba megy, hogy egy rendezőnek és egy írónak mindig konfliktusokkal teli az együttműködés, de nekem nagyon pozitív élményeim voltak.

˝Mi is az a 6x7?˝

A Filmművészeti Egyetem filmes karán hat osztályt indítanak (rendező, kameraman, hangmester, vágó, gyártásvezető, filmdramaturg), amelyek szorosan együtt dolgoznak az évek alatt, hét külön stábként.

reggelim_a_vacsorad_plakat.jpg

A Reggelim a vacsorád című film plakátja (via)

A KultFilmKlub számodra egy szerelemprojekt, azt mi ihlette?

Nagyon szerettem a magyar órákat a gimiben, hogy nem csak az irodalomról beszélgettünk, hanem társadalmi témákról is, amire az adott művek reflektálnak, morális kérdésekről, amiket felvetnek, meg a ránk gyakorolt hatást is megosztottuk, megvitattuk egymással. Tudtommal nem nagyon volt az alapításkor olyan filmklub, ami hasonló lenne ezekhez az irodalomórákhoz. Akartam egy olyat, ami elsősorban azt vizsgálja, hogy hogyan hat a film az emberekre. Az az érzésem, - és nem csak nekem, hanem ezt Goethe is megfogalmazta körülbelül úgy -, hogy ha az ember elmegy színházba, akkor ha jó ember volt, jó ember marad, ha rossz ember volt, rossz ember marad. Hogy semmilyen hatást nem lehet elérni. Nyilván túlzás, mert például az Amerikai história X-ről vannak posztok, hogy "neonáci voltam és már nem vagyok neonáci", mert hatott rám ez a film. De valamilyen módon van bennem egy vágy, hogy ne rögtön elfelejtsük a filmet, amint megnéztük, hanem ha egy órás beszélgetés után felejtjük el, már az sokkal jobb.

kultfilmklub_budakeszi_2_c_dalos_flora.jpg

A KultFilmKlubban vetített Ernelláék Farkaséknál című film vetítése utáni közönségtalálkozó. Fotó: Dalos Flóra (via)

Edukációs céljaid is vannak ezzel?

Ha a világot nem is akarom megváltani, de azt hiszem, vannak, igen. Például, hogy az emberek tudatosan reflektáljanak. Alakuljanak ki biztonságos párbeszédek, ahol lehet beszélgetni akár klímaválságról, akár arról, hogy milyen a BKV ellenőrök helyzete. Abban az értelemben is van edukációs szándékom, hogy próbáljam megszerettetni az emberekkel a filmnézést, de akik ide eljönnek, már eleve szeretik, szóval ez sem rajtam áll vagy bukik. Ami még fontos cél, hogy jól szórakozzak, és jól szórakozom. Ráadásul nem csak én, hanem azok is, akik eljönnek. Egy barátom, Nagy Andris, aki design elméletet tanul a MOME-n, például annyira, hogy már nem csak törzsvendég, hanem társszervező.

Nekem mindenből az jön le, hogy a filmekkel, amiken dolgozol, meg a KultFilmKlubos beszélgetésekkel egy tabudöntést is szeretnél elérni, mert rizikós témákat feszegetsz, de biztonságosan.

A művészetnek eleve muszáj provokálnia, erről Pintér Béla beszélt gyönyörűen nem rég. Ha nem provokál, akkor nem érdekes. Ez nem lehet önmagában cél, de tabutéma nincsen. Eleve keresztényként a legfontosabb szöveg számomra nyilván a Biblia. Ott a gyerekek az apjukkal hálnak, testvérek gyilkolják le egymást, a nagy főhőst hosszan megkínozzák, majd élve keresztre feszítik. Ehhez képest a Trónok harca Kölyökklub. Van ilyen célom, hogy tabukat döntsek, de ez dilemmám, hogy ezt mennyire kell biztonságosan.

A 100. filmklubon a Vászonzsákoslány is ott volt vendégként. A környezetvédelem milyen szerepet játszik az életedben?

Nagyon fontos ez a téma, és hogy beszéljünk arról, hogy milyen valós veszélyt jelent az, hogy nem fenntarthatóan rendezkedtünk be a Földön. Én örülök, hogy ki tudok menni napozni anélkül, hogy felhólyagosodna a bőröm. A zero waste életmód, amit Évi is hirdet, ad egy lehetőséget, hogy ne csak szorongjunk, hanem azt érezzük, hogy tehetünk mi is. Ugyanakkor az is igaz, hogy sajnos nem elég csak a magánszemélyeknek átállni a fenntarthatóságra, hanem a nagy cégeknek és az egyes államoknak is lépniük kell. És hogy milyen módon lehet a nemzetekre és a piacra hatni? Valószínűnek tartom, hogy úgy, ahogyan Greta Thunberg csinálja, hogy odaül a parlament elé, hátha lesz valami. És tényleg, Németországban másfél millióan tüntetnek a globális klímasztrájkokon. Magyarországon pár ezren, ami elég lesújtó. Én sajnos nem élek zero waste életmódot, de törekszem arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, leadom a szerves hulladékot, és nem lesz soha autóm.

Filmezésben nem ihletett még meg a környezetszennyezés?

De, a Rozival közös anyagunk, ami az Inkubátorban versenyzett a közeli jövőben játszódik egy olyan világban, ahol harc van az ivóvízért és anarchikus állapotok uralkodnak.

Filmet lehetséges környezetvédő módon forgatni?

Lehet. Nemrég a lakótársaim dolgoztak a Tanár című sorozatban, ahol végre nem műanyag poharak voltak, hanem mindenki kapott egy kulacsot. Ez mennyire menő, nem? Több mint 70 napig úgy dolgoztak, hogy nem dobálták ki ezeket a műanyagokat. De a film egy fogyasztóipari cikk. Ha az ember a Netflixre akar anyagot szállítani, akkor el kell fogadnia, hogy a streaming szolgáltatóknak annyi a szén-dioxid kibocsátása, mint Spanyolországnak. Lehet, hogy ez is a pusztulásunk egyik sarokköve, hogy filmeket nézünk. Bízok benne, hogy nem. A WALL·E-nak vagy Az ember gyermekének nagyon fontos céljai vannak. De az egészen biztos, hogy egy nagy társadalmi átállásra van szükség, és lehet, hogy a filmnek is.

A bejegyzés szerzője Pál Anna, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.
konzerv.png

Történelmi mémek fekete humorral fűszerezve – Interjú a Szocialista mémgyár szerkesztőivel

Recsk, kényszermunka, ÁVH, szocializmus – ha nem is éltük meg ezt a korszakot, ezek olyan fogalmak, amelyekről mindannyian tanultunk az iskolában, hallottunk a nagyszüleinktől. Ugyanakkor az általános ismereteink gyakran nem kielégítőek: sokan elfelejtik az érettségi után ezt a korszakot, vagy éppen csak A tanú című kultuszfilm kapcsán emlékeznek. Ezt a jelenséget vette észre 2015-ben a Szocialista mémgyár, akik azóta is töretlenül szolgáltatják a mémeket a magyar internetközösség számára. Persze a fekete humorral fűszerezett online tartalmak nem nyerik el mindenki tetszését, de a szerkesztőség rendre kiemeli, hogy nem csak humorizálni próbálnak - az is céljuk, hogy tanítsanak, bővítsék az olvasóik ismereteit. Az érettségi előtti hajrában például tételeket dolgoztak ki, és tudásellenőrző teszteket biztosítottak a történelmi tételekhez.

Megkeresésemre az oldal szerkesztői igent mondtak, az alább közölt interjúban a jelenség kialakulásáról, körülményeiről, jelenjéről és jövőjéről beszélgetünk. Az adminokat saját kérésükre csak a beceneveik szerint idézzük.

Mikor és hogyan jött létre a Szocialista mémgyár?

M.: Lassan négy éve már, amikor a vizsgaidőszak elején, 2015 decemberében megcsináltuk a Facebook oldalunkat. Lényegében a baráti társaságunkban jött elő az ötlet, hogy milyen vicces összemosni a szocializmus korhű fotóit, ábrázolásait a kortárs mémek nyelvezetével. Azt gondoltuk, ez sose lesz több egy olyan belsős poénnál, amit legfeljebb az ismerőseinkkel osztunk meg.

Balage: Emlékszem, szinte elérhetetlen álomnak tűnt, hogy mondjuk 1000 lájkolónk legyen. Ehhez képest a mostani 120.000 fölötti Facebook közösség és a 70.000-esnél is nagyobb Instagram tábor elég hihetetlen.

Mi vezetett a terjedéshez akkor? Tudatosan, koncepció alapján építkeztetek?

B.: Nem, a legkevésbé sem. (Nevetnek.) Azt hiszem, minket leptek meg a legjobban az eredmények. Emlékszem, ’15 decemberében még posztoltunk a 100. kedvelőnél... aztán egy hónappal később a 15.000 követőt ünnepeltük.

Balage: Igazából jókor voltunk jó helyen. Addigra már szinte mindenki fent volt a Facebookon, sok sikeres hazai mémoldal is működött. Ugyanakkor előttünk senki se merte elővenni a szocializmust, az valamilyen tabunak számított. Talán épp ez a meglepődés okozta a kezdeti sikereket, de egyben frusztrációt is váltott ki azokból, akik nem tartották helyénvalónak ezt a hangvételt.

B.: Ráadásul egy közismert témáról van szó. Mindannyian tanultunk róla, készültünk színdarabokkal az iskolákban október 23-án, a szülők-nagyszülők is ezernyi történetet meséltek. Ezeket a fogalmakat, karaktereket, jelenségeket szinte senkinek se kellett bemutatni.

A növekedés után se kellett újraterveznetek semmit?

M.: Dehogynem. A kezdetekben korhű fotókra tettünk feliratokat, sokszor magyarosítva közismert, mémes angol kifejezéseket, néha szándékosan túltolva a magyar szóhasználatot. Ahogy érezni kezdtük, hogy több és több emberhez jutunk el, megjelentek az igényesebben szerkesztett képek, egyre többször vágtunk bele régi képrészleteket, személyeket modern mémekbe. Vízjelet is csináltunk, főleg azért, mert a kezdetekben sokan használták sajátjaikként a képeinket.

Gerjesztettek a mémeitek konfliktusokat, vitákat?

B.: Bőven! Az elején lényegében egyszerre szálltak belénk azok, akik nem tudták, hogy viccelünk, és azok, akiknek egyértelmű volt. Az előbbiek azt hitték, mi tényleg éltetjük a kommunizmust, szinte már maguk előtt látták a régi idők visszatérését. Az utóbbiak egész egyszerűen ízléstelennek tartották, sokan hivatkoztak a saját családjukat érő traumákra, valamint azokra az emberéletekre, amiket a berendezkedés kegyetlensége vett el.

M.: De ez idővel konszolidálódott. Az emberek megszokták a Szocialista mémgyár létezését, közben pedig a követőink is egyre többen álltak ki mellettünk, sokszor, mire eljutottunk volna oda, hogy lereagáljunk egy-egy fenyegető kommentet, számonkérést, azt már lényegében megtették az olvasóink helyettünk. Nagyon sokat köszönhetünk nekik. Lényegében az ő támogatásuk az oka annak, hogy már négy éve foglalkozunk ezzel az egésszel. Talán sablonosan hangzik, de minden like, komment, üzenet, megkeresés hatalmas örömöt okoz. Nagy kár, hogy nem tudunk mindegyikre külön-külön reagálni.

Ha már az olvasók kerültek szóba – milyen egy átlagos követőtök?

Balage: 18-25 közötti, inkább férfi, mémekben jártas, sőt, naprakész. A töri és a politika, ha nem is feltétlenül az élete középpontja, azért tisztában van az alapokkal. Rajtuk kívül a 30-40 közöttiek és a 18 alattiak is szép számban megtalálhatóak.

Tehát a többség elég fiatal. Éreztek felelősséget a szemléletük formálása kapcsán?

B.: Néha még mindig meg tudunk lepődni, mekkora hatásunk is lehet. Láttunk már Rákosit éltető tinit, szovjet kitüntetéseket az utcára felvevő egyetemistát, de még olyan munkavállalót is, akinek az íróasztalát szocialista ereklyék, vörös zászlók díszítik...

M.: A befolyásunkat nehéz lenne mérni, számszerűsíteni. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ezekhez a példákhoz mennyi közünk lehet valójában, hogy mondjuk nem viselkednének-e ugyanúgy egy olyan világban, ahol nincs Szocialista mémgyár.

B.: Különösen az iskolásokért érzek felelősséget, de szerintem a többiek is. (Körbenéz, a többiek helyeselnek) Baromi fontos, hogy ők a helyükön kezeljék ezeket az impulzusokat, értsék a képeket, ne essenek túlzásba. Az érettségi környékén különösen nagy a korosztály részéről az érdeklődés, májusban például napi Instagram kvízünk volt több hétig, hogy kicsit segítsük a felkészülést. Kaptunk is csomó üzenetet arról, hogy miattunk szerették volna ezt a tételt húzni, egy srác konkrétan leírta, hogy Rákosiról kellett beszélnie a szóbelin, ami szerinte nem ment volna annyira gördülékenyen, ha nem olvas minket.

Balage: Az évek alatt adtunk interjút szakdolgozathoz, TDK-hoz, jelent meg rólunk publikáció, volt, aki a diáknapi kampányához kért fel minket, hogy segítsünk. Ez nagyon sokféle érdeklődés, és még nagyobb felelősség.

Van konkrét célja, missziója a Szocialista mémgyárnak?

M.: Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a választ, azt mondanám, csak a szórakoztatás. A kezdetekben legalábbis ez mindenképp így volt. Egyszerre emeltük ki a szocializmus alatti tabukat, és kezdtünk el egy-egy futótűzként terjedő, majd hetekre rá feledésbe merülő mémből is viccet csinálni.

B.: Miközben a rendszer komikus történéseiből csinálunk naponta viccet, magát a mémet, mint műfajt is próbáljuk kigúnyolni azzal, hogy viccet csinálunk a viccből. Minden túlzásban, ismételt kifejezésben, poénban megbújik valamilyen szintű és mértékű igazság. A szocialista valóságból ismert, már-már komédiába illő jellegzetességek alapján csinálunk olyan vicceket, amiket vissza lehet göngyölíteni a groteszk tényekig. Ez tulajdonképpen egy viccben levő igazság - az igazságban levő vicc alapján.

Meg lehet élni a viccelődésből? Realizáltok bármilyen hasznot az oldal kapcsán?

Balage: Bár van pár példa itthon is arra, hogy a humoros témájú oldalakból lehet nagyon jó üzleteket csinálni, mi jelenleg egy forintot se kapunk ebből. Részben azért, mert sose voltak komoly ambícióink: mindenki számára egy jó hobbi a mémkészítés, semmi több, ezt az élvezetet pedig éppen a kötelességből posztolás ölné meg. Részben pedig azért sem, mert nagyon nehezen lenne egy „kapitalista” üzleti működés összeegyeztethető egy „szocialista” oldallal, a követőink sem feltétlenül néznék jó szemmel, ha ilyen éles váltás menne végbe.

M.: Amikor pár tízezres volt az oldal, jött egy anonim megkeresés, hogy – nem viccelek – milliós összegért szeretnék megvenni az oldalunkat. Hogy ez komoly volt-e, azt nem tudjuk, mert eszünk ágában se volt leállni, valószínűleg akkor se egyeztünk volna ebbe bele, ha tényleg jött volna az utalás másnap.

B.: Pár éve karácsonykor felkerestünk néhány jótékonysági szervezetet, hogy együttműködnénk velük, pro bono ösztönöznénk arra a közösségünket, hogy adakozzanak, ismerjék meg őket, segítsenek, ha tudnak. Kivétel nélkül minden alapítvány óvakodva kerülte a kollaboráció legszerényebb formáját is, attól félve, hogy ennek politikai olvasata is lehet. Akkor ezt a teljes ötletet elvetettük inkább. Ez a téma egyszerre áldás és átok. Nagyon népszerű tud lenni a megfelelő körökben, tényleg robbanásszerűen terjed egy-egy posztunk, de közben magunkat is korlátozzuk vele.

A Facebook az elsődleges csatornátok?

M.: Igen és nem. A Facebook a Szocialista mémgyár origója, innen indult az egész, de ahogy felszámolódni látszott az organikus elérés 1-2 évvel ezelőtt, mi lényegében eltemettük az itteni oldalt. Azt hittük, az Instagram a jövő, itt csak akkor rúgnánk labdába, ha fizetnénk a megjelenésekért.

Balage: Amit ezelőtt se csináltunk, és ezután se vagyunk hajlandóak.

M.: Tehát, elkezdtük építeni az Instagramot is, ami nagyon szép eredményeket hozott. Kis erőbefektetéssel tettünk szert több tízezres követőbázisra, ott a mai napig látható növekedés, a Facebook viszont stagnál. De közben meg az olvasók „keménymagját” a Facebookon lehet megtalálni, üzemeltetünk egy belső, zárt csoportot, Népköztársasági Pártiroda néven. Ez egy általunk ellenőrzött közösség, aminek az elsődleges célja közönség által készített képek megosztása és a nyílt diskurzus a téma kapcsán.

B.: Ez a társaság lassan eléri a 10.000 főt (azóta már el is érte – szerk.). Nagyon sok munkánk van a moderálásában, időről időre aktuálpolitikai témák merülnek fel, amitől mi mindig is elzárkóztunk. Ezzel kapcsolatban nálunk mindenhol zéró tolerancia van, a legtöbb tiltás, eltávolítás ebből kifolyólag történik.

Érezhető egyfajta „alkotói válság” az előző évekhez képest. Ennek mi az oka?

Balage: Kicsit erős a válság kifejezés. Amikor elkezdtünk posztolni, hatan voltunk egy növekvő közösségre, ami csak a Facebookra korlátozódott. Mára hárman maradtunk a Facebookra, az e-mailezésekre, a belső csoport moderálására, az Instagramra, és időről időre azért YouTube-os tartalmakkal is próbálunk újat mutatni. Közben a mi életünkben is nagyon sok változás történt.

B.: Nagyon sok más mémközösség van, ami frissebb témákkal foglalkozik, például focival, aktuálpolitikával, akár tömegközlekedéssel. Itt szinte naponta van valami releváns történés, ami az ihletet adja, míg mi ugyanazt a korszakot ábrázoljuk az éppen népszerű formátumban. Talán ezek miatt is van az, hogy a saját magunk által előállított posztok számában valóban visszaesés van, miközben ugyanúgy a mémgyárral kelünk és fekszünk minden nap.

Milyen jövőt láttok magatok előtt?

M.: Teljeskörű hatalomátvételt, a Népköztársaság második kikiáltását. (Nevetnek) Komolyra fordítva a szót, szeretnénk úgy hozzájárulni a fiatalság információszerzéséhez, hogy ezt a témát tényleg nevetve tudják feldolgozni.

B.: De közben nagyon fontos, hogy – akármilyen röhejesen is hangozhat ez pont tőlünk – megőrizzék a tiszteletet, és a helyén kezeljék a témával kapcsolatos humorizálást, érezzék, hogy hol is a határ. Egy percig sem szabad megfeledkeznünk arról, mennyire szerencsések vagyunk, hogy nincsenek körülöttünk olyan korlátok, mint a szüleink, nagyszüleink körül voltak annak idején. Ha pedig ezt tényleg be tudják, be tudjuk tartani, a viccelődés is helyénvaló.

Balage: Ezt próbáljuk minden évben kiemelni október 23-án, ami az egyetlen olyan nap az évben, amikor az oldal is komolyra fordítja a szót. Csendet, komolyságot kérünk mindenkitől az ezt megelőző napokon, és egy megemlékezős poszttal próbálunk mindenkit emlékeztetni arra, hogy egyrészt mi is pontosan tudjuk, mennyi tragédiát hozott ez a néhány évtized az ország történetében, másrészt pedig arra, hogy ők se feledkezzenek meg azokról, akik életét jelentősen megkeserítette a szocializmus.

A bejegyzés szerzője Sebők Bence, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

A képek forrása a Szocialista Mémgyár Facebook oldal. 

konzerv.png

A volt nyomozó, aki Excelben tervezi meg krimijeit: Réti Lászlót új regényéről kérdeztük

Hobbiként kezdett el írni, azóta számos nagy sikerű krimije megjelent. Legújabb, Aranylövés című regénye kapcsán beszélgettünk a társszerzői munkáról, a könyv elkészüléséről, írói módszerekről és a jövőbeni tervekről.

Novemberben jelent meg az Aranylövés, ami többek között azért érdekes, mert ez az első könyved, amelyet társszerzővel írtál. Hogyan született meg az ötlet, hogy együtt dolgozzatok Vanicsek Olivérrel (aki többek között az Aranyélet 3. évadának egyik forgatókönyvírója - a szerk.) 

Még soha nem dolgoztam társszerzővel, ez volt ebben az egész projektben az, ami leginkább kihívást jelentett. Tulajdonképpen a kiadó ötlete volt, a kiadó vezetője hívta fel a figyelmemet Olivérre. Ők beszélgettek korábban, hogy van-e kedve Olivérnek regényt írni, hiszen jó forgatókönyvei vannak, de ő azt mondta, hogy a kettő nagyon más műfaj, nem tud négy-ötszáz oldalt írni, száz-százhúsz oldalra van kalibrálva, ami egy forgatókönyv terjedelme. Ekkor kérdezte meg a kiadó, hogy volna-e kedvem dolgozni Vanicsek úrral. Abban maradtunk, hogy leülünk egyet kávézni, hogy van-e kémia, hiszen, ha valaki nem szimpatikus, akkor nem jó vele dolgozni, de abszolút egymásra hangolódtunk és innentől egy egészen jó projekt született belőle.

foto_2.jpg

Vanicsek Olivér és Réti László közös regényükkel (A képek forrása Réti László írói Facebook oldala)

Az alaptörténetet, koncepciót is közösen alkottátok meg?

Nem, ez úgy nézett ki, hogy Olivérnek volt egy százhúsz oldalas, gyakorlatilag készre írt forgatókönyve, amelynek Az utolsó szállítmány volt a címe - ez szolgált a könyv alapjául, az alcím maradt is ez. Nagyon kevesen láttak ténylegesen forgatókönyvet, úgy néz ki, hogy jelenetenként van leírva; mondjuk egy jelenetben „A” belép az épületbe és onnantól csak a párbeszédeket írja le az író, tehát ez tulajdonképpen egy nagyon szikár vázlat. Nekem ebből könnyű volt regényt írni, az első oldalból lett egy öt oldalas részlet, ami be is került a könyvbe.

Korábban már elmondtad, hogy összetett rendszerben írsz, Excel táblázatokat használsz. Ezt a sajátos módszert a közös munka során is alkalmaztad?

Ebből a könyvből is írtam egy Excel-táblázatot, ahol megterveztem azt, hogy a forgatókönyv adott fejezetéből hogy fog kinézni a regénynek egy fejezete, az milyen hosszú lesz, hol lesznek benne a töréspontok, tehát a vázlatot megírtam.

Réti László

1972-ben született, pilótának készült, végül a Rendészeti Főiskolára felvételizett. Volt nyomozó, bűnügyi osztályvezető, vizsgált emberöléseket, fegyveres rablásokat. Ma már íróként dolgozik, korábban Marcus Meadow álnéven, ma már saját nevén jelennek meg krimijei. 

Álláspontja szerint, ha az ember írásra adja a fejét, akkor érdemes azzal foglalkoznia, amit jól ismer. Őt a nyomozói múltja sokban segíti a krimik írása során, mert pontosan ismeri például a fegyverhasználat mikéntjét, tapasztalatainak köszönhetően pedig reálisan tud egy nyomozást ábrázolni. Regényei karaktereihez is ihletet tud meríteni azokból a személyekből, akikkel a munkája során találkozott - ez tovább erősíti történetei hitelességét. 

A bűnügyek világáról viszonylag nehéz anyagot gyűjteni, ezért előfordul, hogy más írók hozzá fordulnak háttérinformációkért. 

foto_1.jpg

Milyen struktúrában dolgoztatok? Végül is egyedül írtad meg a regényt?

Eredetileg úgy terveztük, hogy együtt dolgozunk, amikor elkészül egy fejezet akkor átbeszéljük, de ezt végül is megtorpedóztam. Azt mondtam, hogy ez parttalanná fog válni, le fogunk ragadni bizonyos részeknél, ezért megírtam az egészet. Olyan hosszú lett a kézirat, mint amit egyébként is szoktam írni, nyomtatásban körülbelül ötszáz oldal körüli. Mikor ez megvolt, akkor küldtem vissza Olivérnek és a kiadónak, hogy ezzel kezdjünk el dolgozni, mint nyersanyaggal, aztán ebből koncepcionális döntések után lett nyomtatásban háromszázhúsz oldal. Nagyon sokat visszatöröltünk belőle, a történet egyes elemei is változtak, szereplőket, karaktereket jobban kibontottunk, másokat elhagytunk. Az eredeti forgatókönyv és a regény mondjuk, hatvan-hetven százalékban hasonlít egymáshoz. Olivér mondta is, hogy ha filmet kéne forgatnia, már átírná a forgatókönyvét a regény alapján. Azért lett rövidebb, mert az volt az elvárás, hogy olyan feszes tempó legyen, mintha egy filmet néznénk, az pedig nem engedi meg az ötszáz oldalt. 


Mi az, amit egymástól tanultatok a közös munka során?
 

Azt, hogy Olivér mit tanult, nem tudom, valószínűleg egy kis precizitást. Én a rövid, jól megírt párbeszédeiból tanultam: nekem másfél-két oldalam van egy dialógust kibontani, neki viszont három-négy interakcióból kell nagyon sokat elmondani egy forgatókönyvben, más kérdés, hogy ott van egy képi világ mögötte, látjuk a mimikát, a gesztusokat, a hátteret, tehát sokkal többet el lehet mondani azzal a pár mondattal. Ebben a fajta látásmódban máshogy kell fogalmazni és át kell gyúrni, zanzásítani a párbeszédeket és tényleg csak azt megtartani, ami mond is valamit.

Tehát voltak olyan mozzanatok, ahol megkönnyítette a folyamatot, hogy együtt dolgoztatok.

Abszolút. Érdekes volt már csak azért is, mert generációs különbség van, húsz évvel vagyok idősebb nála. Más volt a szemléletmód, más volt a munkatempó, a munkahelyszín, ő például kizárólag kávéházakba ül le írni, én attól idegbajt kapnék, hogy jönnek-mennek körülöttem, de ez csak egy apró nüánsz, hogy milyen különbségeket kellett áthidalnunk. A négy szem elvet alkalmaztuk, tehát akármit olvastunk át ő is belenyúlt, én is belenyúltam, a logikai hibákat sokkal könnyebben észrevettünk. Ez oda vezetett, hogy amikor leadtuk a szerintünk már kész kéziratot a kiadónak, a szerkesztő alapvetően egyetlenegy hibát talált benne: egy autótípust elírtunk. Azt gondolom, hogy ha ennyit talál háromszázhúsz oldalban egy szerkesztő, akkor koncepcionálisan jól dolgoztunk.

borito_1.jpg

"Egy háborús bűnök miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar zsoldos és egy kiégett amerikai veterán által vezetett fegyveres csapat különleges megbízatást kap: feladatuk az, hogy két és fél tonna illegálisan bányászott aranyat szállítsanak át az afrikai Száhel-övezet poklán" - részlet a regény ajánlójából. 

Tervezel még társszerzővel írni a jövőben?

Ezt nem tudom megmondani, Olivérrel valószínűleg lesznek közös projektjeink. Hogy ez milyen formában valósul meg, azt nem tudom, most azon dolgozunk, hogy az Aranylövést az ő kaliforniai kapcsolatain keresztül kiadassuk az Egyesült Államokban is, és ha ezt sikerül összehoznunk, akkor szerintem az elég sokat dob mindkettőnk karrierjén és valószínűleg megágyaz további közös munkáknak is.

Ki az a szerző, akivel szívesen írnál?

Nagyon nem szeretek Magyarországról neveket mondani, amikor megkérdezik, hogy kit olvasok, akkor is mindig külföldi szerzőket mondok. Olvasok magyarokat is, de nem lenne szerencsés, ha bárkit minősítenék akár pozitívan akár negatívan. Az biztos, hogy a kiadó azt vetette föl, hogy ha Olivérrel ez így működött, akkor érdemes lenne kipróbálni egy női társszerzővel egy olyasfajta történetet, hogy szinte ugyanazt megírjuk férfi és női szemszögből. Nincs konkrét partner ehhez a projekthez és történetünk sincs hozzá, szóval valószínűleg az lesz, hogy ha a kiadó javasol esetleg valakit, akkor megint leülünk, beszélgetünk, hogy mit tudunk ebből kihozni.

Tehát bízol a kiadóban, de ugyanakkor van arra lehetőséged, hogy beleszólj és moderáld, hogy kire esik a választás.

Én alapvetően mindig is azt írtam, ami engem érdekelt. Nem leszerződök két-három könyvre úgy, hogy majd megkapom a témát, hanem jelzem előre egy fél évre, hogy mikorra és mit fogok leadni, ők meg erre rábólintanak. Év végén a kiadók már tervezik a jövő évi kiadásokat, hiszen ez üzlet, amit előre látniuk kell: tudták, hogy le fogom adni 2019 februárjára az Európa Halálát és ekkor vetődött fel, hogy nem akarom-e az Olivérrel közös munkát megpróbálni. Mondtam, hogy mivel saját könyvet legközelebb augusztus-szeptembertől kezdenék el írni, beleférhet, ha működik a történet és szerencsére működött.

Egy utolsó kérdés: szerinted a regény- vagy forgatókönyvírás mekkora részben adottság és mennyire tanulható?

Mind a kettő tanulható, forgatókönyvírást én is tanultam, meg lehet tanulni egy regénynek is a szabályait, bár azt gondolom, hogy nagyon nagy különbségek vannak a szórakoztató irodalom vagy az úgynevezett szépirodalom tekintetében, hiszen a szépirodalomban sokkal kevesebb szabály van. Egy szórakoztató műnél viszont adott, hogy miért ül le az olvasó: szórakozni akar, ki kell őt szolgálni, tehát szerintem itt kötöttebb a műfaj. Meg lehet ezeket a szabályokat tanulni, lehet őket alkalmazni, de valamilyen szinten kell hozzá tehetség és affinitás, hogy olyan történeteket dolgozzon ki az ember, olyan ötletei legyenek, ami más, mint ami korábban volt.

A bejegyzés szerzője Nánai Brigitta Lilla, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Mesterséges intelligencia a zenészek szolgálatban, avagy fenyeget-e a mentális elhízás?

Manapság a mesterséges intelligenciát egészen könnyen integrálhatjuk mindennapi tevékenységeinkbe. Gondoljunk csak az Amazon által fejlesztett Alexára, a különböző online platformok ajánlórendszereire vagy az okostelefonokra letölthető számtalan applikációra. A csaknem tíz évvel ezelőtt megjelent Wall-E című animációs film egyik jelenete bizalmatlanul reflektált erre a tendenciára: az emberiség a haldokló Föld bolygóról menekülve egy MI által irányított űrhajón kezd új életet. Hétköznapjaik minden mozzanata automatizálttá válik, mely végül odáig fajul, hogy rettentően elhíznak és képtelenek lesznek lábra állni. Bár a filmben felbukkanó önhajtó fotelek és a mozgásmentes életmód érája még nem köszöntött be, az automatizáltság absztraktabb kérdéskörére talán mégis érdemes figyelmet fordítani. 

Vajon mi történik akkor, ha nem testünket, hanem kreativitásunkat bízzuk mesterséges intelligenciára?  Fenyeget-e a mentális elhízás?

(via)

A mesterséges intelligencia, mint komponista

Ha alkotásról és mesterséges intelligencia kapcsolatáról beszélünk, nem tekinthetünk el az MI zeneszerzésben betöltött szerepétől. Számtalan kísérletről tudunk, mely az emberi kreativitás algoritmikus leképezése mentén igyekszik a programokat egyedi darabok megírására serkenteni.

1957-ben bemutatták az első alkotást, Illiac Suite for String Quartet címen, melyet teljes mértékben a Lejaren Hiller és Leonard Issacson által megtervezett MI alapú program kreált. 1980-ban David Cope megalkotta az EMI-t (Experimence in Musical Intelligence), mely korábbi darabok analizálása mentén képes volt új, egyedi kompozíciók létrehozására. Ma már egyre több és több alkalmazás áll az alkotók rendelkezésére, amelyek igény szerint más-más területeken segíthetik munkájukat, legyen szó szövegírásról, mintázatok elemzéséről vagy új melódiák kreálásáról.

(via)

 

Örökös, utópisztikus vita, hogy vajon egy szoftver képes lehet-e autonóm, művészi értékekkel rendelkező darabokat komponálni, el tudja-e érni az emberi kreativitás fokát. A diskurzusok végére azonban lehetetlen pontot tenni, hiszen a művészet és kreativitás fogalmai önmagukban is definiálásra szorulnak, nem létezik olyan zárt szabályrendszer, amely alapján ítéletet mondhatnánk. Azt azonban, hogy egy MI alapú program használatakor az ember és gép kooperációjából hogyan születhet gyümölcsöző kapcsolat, milyen mértékben marad terepe az emberi kreativitásnak és feltalálásnak, már annál tanulságosabb lehet megvizsgálni.

Mentor vagy diktátor – Flow Machine, Amper és IBM Watson

A mesterséges intelligencia alapú zeneszerző szoftverek szinte mind hasonló logikával működnek. Az alkotó kiválaszthatja, milyen stílusú zenét szeretne létrehozni, majd a szoftver a különböző műfajú számokból álló adatbázisából táplálkozva felállít egy egyfajta statisztikát arra vonatkozóan, hogy a megadott műfajon belül milyen ritmust, harmóniát, szekvenciát mi követ. Ezután algoritmusok alapján új zenei mintázatokat hoz létre, majd felajánlja azokat a felhasználónak: ezeket később megvághatja, változtathat a tempón és szöveget írhat rá. Az egyes applikációk ugyanakkor mutathatnak némi eltérést.

A Sony Computer Science Laboratories által 2012 óta fejlesztett Flow Machine nevű szoftveren belül például lehetőség van konkrét számok kiválasztására is, melyeket az alkotó szeretné, hogy a mintázatok megírásakor az felhasználjon. 2016-ban debütált az első szám, melyet a Flow Machine használatával írtak, a Beatles ihlette Daddy’s car. 2018-ban egy egész album jelent meg Hello World címmel, melyet több zenész bevonásával hoztak létre.

A 2014-től fejlesztett Amper Music a kiválasztott műfaj mellett felajánlja különböző „mood”-ok kiválasztását is (ilyen lehet például a boldogság, a szomorúság, vagy akár a vezetés is). Taryn Southern az elsők között hozott létre egy egész albumot ennek az alkalmazásnak a használatával, I AM AI címmel.

Az IBM Watson pedig talán még az előző két alkalmazásnál is tovább megy, különböző blogokat, cikkeket és közösségi média bejegyzéseket analizál, annak érdekében, hogy körvonalazza napjaink legjelentősebb témáit, és összegezze azok érzelmi karakterét. Így jöhetett létre Alex Da Kid Not Easy című száma, mely az első helyet foglalhatta el a Billboard Top 40-es listáján.

A különböző szoftverek felsorolását még lehetne folytatni (Dadabots, Jukedeck, Melodrive...) azonban egy lényeges közös pont ez a három példa alapján is élesen kirajzolódik. A mesterséges intelligencia alapú zeneszerző szoftverek az alkotásnak egy alapvető mozzanatára épülnek: az új mű létrehozása előtt a szerző felállítja magában a korábban megismert zeneszámokból álló preferenciarendszerét. Teljesen új, „minden mentes” művek megalkotása talán nem is lehetséges. A fent említett programok az alkotó helyett építenek rendszereket és  összefüggéseket - lehet, hogy nem teljes egészében alkotják meg a végleges művet, de fontos kiindulópontot adnak hozzá. 

Legyünk technofóbok?

A teljes egészében mesterséges intelligencia által írt zeneművek talán megrémíthetik a hallgatókat, hiszen rámutatnak arra, hogy egy gép is képes lehet hangzásában olyan darabot összeállítani, amely nem különböztethető meg egy ember által írottól. Bár mindez felvillantja annak lehetőségét, hogy az emberi tényező talán a művészet terén is helyettesíthetővé válhat, a közönség egy része bizonyára még jó ideig (vagy talán soha) nem lesz hajlandó elfogadni, hogy amit hall vagy lát, emberi beavatkozás nélkül készült. Talán épp ezért érdemelhet több figyelmet az a metódus, ahogy az automatizáltság átveszi az irányítást az alkotás bizonyos fázisai felett. Olyan alkotási folyamatokba lép be, amelyek minőségében változtathatják meg a zene és a zeneszerző közötti kapcsolatot. Mindezt pedig olyan szlogenek mögött teszi, mint ami akár a Flow Machine oldalán olvasható: eszerint az alkalmazás célja „a művészek zenei kreativitásának kiterjesztése”.

A bejegyzés célja nem az, hogy technofób irányba terelje az olvasót. Az innovációk, a digitalizáció, az intelligens, akár emberi munkát helyettesítő rendszerek számos pozitív eredményét ismerhetjük. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy szerepet vállaljanak az alkotói folyamatokban is, hiszen ha ez nem történne meg, akkor a művészet – legyen szó bármelyik ágáról – egy idő után eltávolodna a mindennapi élettől, elfelejtene szólni arról, ami körbevesz minket. Lesznek alkotók, akik képesek megfelelő tudatossággal nyúlni ezekhez az eszközökhöz.

David Bowie és az általa alkotott Verbatiser jó példa lehet erre, mely által Bowie korábban manuálisan végzett „cut-up” technikáját ültette át automatizált környezetbe. A  technika lényege, hogy különböző forrásokból származó szövegek (például újságcikkek, saját írások) alapján készített szómontázst: a leírt alapanyagot felvágta, kalapba szórta, majd a véletlenre hagyatkozva kihúzta és egymás mellé tette a szavakat. Az így kapott mondatokból később eltávolította az oda nem illő elemeket. Később a folyamat automatizálásával, a gép által generált véletleneken keresztül nyertek új értelmet az énekes szövegei. 

A mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban érdemes tehát szem előtt tartani és kritikával kezelni a hogyan és milyen mértékben kérdéseket. 

A bejegyzés szerzője Koller Ágnes Hajnalka, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

 

„Láthatóvá tenni és láthatóvá válni” - Interjú Tegyi Timeával, a 21. Század Kiadó PR-osával

Tegyi Timea, a 21. Század Kiadó PR-osa, szerkesztője, már közel húsz éve a könyvkiadás területén dolgozik; jól ismeri annak működését. Az ő segítségével pillanthattam be a kiadás kulisszái mögé. Mesélt a folyamatról, ami megelőzi egy könyv megjelenését; hogyan nyeri el egy-egy kötet azt a formát, ami a könyvesbolt polcáról ránk köszön. A beszélgetésből az is kiderül, milyen esélyekkel indul ma egy magyar író a kiadóknál és hogyan alakulnak a szerzői jogdíjak.

Mivel foglalkozol a kiadónál? Milyen feladataid vannak PR-osként?

Többek közt a PR-os feladata, hogy láthatóvá tegye azt, amit kiadunk. A szerző, a kiadó imázsának a kialakítása, a kiadói branding. A munkaterület mottója lehetne: láthatóvá tenni és láthatóvá válni. A 21. Század Kiadó egyik legfontosabb értéke a team munka lehetősége, a heti találkozóinkon közösen hozunk döntéseket. A kiadói PR-os elsősorban a sajtómegjelenésekért és rendezvényekért felelős, de részt vesz a vizuális arculat megtervezésében, belekotyog a marketing kérdéseibe és a Facebook-os kolléga munkájába. Marketinges kiscsoportnak hívjuk magunkat – a kereskedelmi vezetőnk, a közösségi média menedzserünk meg én, hiszen egy irányba kell hasson, amit a könyvekről állítunk. Szeretek fülszövegeket és bármilyen marketingszöveget írni és szerkeszteni, ez egy könyvkiadóban különösen fontos, érdekes terep. Szerkesztőként is dolgozom. PR-osból meg könyvszerkesztőből lettem a 21. Század „szövegfelelőse”. Picit eltér a klasszikus kiadói szereposztástól.

tegyi_timea3.jpgTegyi Tímea

Említetted, hogy a kiadó egyik legfontosabb értéke a közös döntések lehetősége. Mi alapján döntitek el, hogy melyik könyveket jelentetitek meg?

A könyvválasztás egy nagyon komoly, kereskedelmi fókuszú döntés. Folyamatosan monitorozzuk a külföldi előjegyzési sikerlistákat, a könyvek díjait, jelöléseit és a róluk született ajánlásokat, kritikákat. Vannak különféle irodalmi és egyéb díjak, amelyek meghatározóak a könyv és a szerző életében, mint például a Man Booker vagy a Pulitzer-díj. Egy díjazott szerző következő könyve jó esélyekkel indul a piacon. A kiadónk műfaji portfóliója változatos: sok műfajban adunk ki könyveket. Modern szépirodalmi klasszikusokat (Paul Austert, Philip Rothot, John Updike-ot), A KULT Könyvek trendi, az olvasóra erős hatást gyakorló köteteit (Sally Rooney, Tommy Orange, Naomi Alderman, Colson Whitehead és Michael Chabon regényeit), de jelentetünk meg klasszikus krimit, pszichológiai thrillert, romantikus női lektűröket vagy önfejlesztő könyveket is. Kereskedelmi cég vagyunk, és bár irodalmi értékek is találhatók a kínálatunkban, a szerzők és a címek kiválasztásánál fontos szempont, hogy el tudjuk-e őket adni.

img_4187.jpeg

Hogyan szerzitek meg a kiadás jogát? Kiadhatja-e több kiadó is ugyanazt a könyvet?

A könyvek kiadásának jogait ügynökségeken keresztül vásároljuk. Ők versenyeztetik a kiadókat: licitet írnak ki rájuk, vagy bizonyos kiadóknak kiajánlanak egy-egy – a profiljuknak megfelelő – szerzőt. Ha felbukkan a piacon egy külföldön ígéretes vagy sikeres sztár, a hazai ügynökség gyakran megkeresi azt a néhány kiadót, akinek érdekes lehet. A kiadó pedig eldönti, hogy beszáll-e versenybe és meddig érdemes licitálnia. Nem jelenhet meg egy könyv két kiadónál egy jogperióduson belül, ami átlagosan 4-5 év, időnként néhány éves hosszabbítással. Könyve és szerzője válogatja. Léteznek szerzői életmű-csomagok, amikor egy szerzői életműből néhány könyvet veszünk meg, ami az eladó partnernek és nekünk is gazdaságos: a külföldi ügynökség biztos és nagyobb árbevételre számíthat, mi pedig könnyebben fel tudjuk vagy újra tudjuk építeni a szerzőt. Például a Hemingway-életmű kiadásának jogáért vagy egy évig folytak a tárgyalások, keményen küzdöttünk, végül sikerült megszereznünk, és izgatottan készülünk, milyen kivitelben jelenjenek meg a sorozat kötetei: sima papírkötésben vagy kötve, védőborítóval, no és hogyan „briefeljük” a borítótervezőt, Somogyi Pétert, hogy az Updike vagy az Auster életműsorozat arculatához hasonló remekművet alkosson.

Mit jelent a briefelés? Hogyan születik meg egy könyvborító?

Kiemeljük azokat a tartalmi mozzanatokat, kulcsfogalmakat a szerzőről, a műről, a sorozatról, a feltételezett célcsoportról, amelyek segítik a tervezőt. Ő kidolgoz akár több koncepciót, mi pedig ezekből választunk. Ha sikerült jól elcsípnünk az alapirányt, készülhetnek még újabb változatok, mutációk. Tabák Miklós vagy Somogyi Péter remek tervezők, könnyen ráéreznek valami nagyon egyedi, nagyon jó grafikai irányra, ami egyszerre illik a kiadó és a szerző profiljához és sorozatként is megállja a helyét. A sokadik kötetnél is felbukkannak állandó grafikai karakterek, amelyek sorozattá fűzik a köteteket, ugyanakkor a kiadó szellemiségét is kifejezik. Gyakran a külföldön bevált és sikert arató könyvek eredeti borítóit vásároljuk meg, ennek ellenére.

img_4189.jpeg

 

Meséltél már arról, hogyan teremtetek kapcsolatot a külföldi szerzőkkel. Miben különbözik ez a magyar szerzők esetében?

A magyar írók többnyire maguk jelentkeznek a kéziratokkal megkeresve valamelyik tulajdonost, a főszerkesztőnket vagy engem, de az is előfordul, hogy feltűnnek a látókörünkben és mi döntünk úgy, hogy felvesszük velük a kapcsolatot. Magyar szerzővel dolgozni különös érzékenységet igénylő, kemény munka, mert a szerző, aki itt él és mozog közöttünk, a szöveggondozásban és a megjelenést követő kommunikációs munkában is részt szeretne venni, egyeztetést igényel és információt akar, elvárásai, kérései vannak. Viszont fontos előnye, hogy a PR munkában mozgósítja a saját kapcsolati rendszerét. Időnként viccelődve emlegetjük, hogy a tengeren túli szerző vagy a négyszáz éve halott szerző az ideális... Viszont élő jelenség, hozza a saját networkjét, a Facebook-os követőit, a médiakapcsolatait vagy esetleg már kiépítette a saját piacát. Így például Bartha Álmos kocsmakvíz könyve az ő kidolgozott kocsmakvízes marketinggépezetében született meg és indult útjára: 3000 címből álló kocsmakvízes hírlevélbázisa van, így aztán nem tátongott a terem az ürességtől az első dedikáláson.

puncs_vegleges.jpg

Mi történik akkor, ha valaki ismeretlenként adja be hozzátok a kéziratát? Hány kézirat érkezik így évente?

Nehéz dolga van egy szerzőnek, ha teljesen ismeretlenül kopogtat a kiadóknál. A magyar szerző próbálkozhatott már kisebb, rövidebb írások megjelentetésével a hazai folyóiratokban. Részt vehetett olyan tréningeken, írótáborokban, írószemináriumokon, ahol találkozott írókkal, költőkkel, esetleg lapszerkesztőkkel vagy könyvkiadókban dolgozó szerkesztőkkel. Természetesen előfordulhat, hogy minden előzmény nélkül létrehozott egy zseniális könyvet és akár több kiadóhoz bekopogtat. Nem is tudom, évente hány százan keresnek meg – szinte feldolgozhatatlan mennyiségű kézirattal árasztva el bennünket. Könnyebb szituáció, amikor a szerzővel már korábban kialakult valamilyen személyes kapcsolat. Persze, ha beérkezik egy zseniális kézirat, előzmények nélkül, egy elsőkötetes szerző esetében is működnie kell a kiválasztási folyamatban a megfelelő szakmai értékítéletnek.

Hallottam már pletykákat arról, hogy a szerzők nem sok részesedést kapnak műveik kiadásából. Hogyan képződnek a szerzői jogdíjak?

Szerződés kérdése, a néhány és a 10% közötti részesedéssel kalkulálhatunk. Van, amikor egy összegben honoráljuk a szerző munkáját, egy másik konstrukcióban csak százalékosan részesedik az árbevételből, de a kettő kombinációja is működhet. Például, Paulo Coelho egy hatalmas sztár, akit minden eladott példány után 10% részesedés illet. A klasszikus könyvkiadásban a kiadó elköteleződik a költségek mellett, aminek része a jogdíj és a szerzői honorárium, a szöveg szerkesztésének, a kézirat előkészítésének és a korrektúrának a költsége, a nyomdai előkészítés és gyártás költsége, a kommunikációs és a kereskedelmi marketing kampányról nem is beszélve. Így működik egy klasszikus kiadó, vállalja vagy nem vállalja a kiválasztás, az előállítás és az értékesítés hosszú folyamatának finanszírozását, de ha elköteleződött mellette, rengeteg időt, energiát, figyelmet, munkát és pénzt tesz bele. Természetesen vannak olyan könyveink, amelyeknek a kiadására azért vállalkozunk, mert komoly értéket képviselnek, stabil portfóliót építhetünk velük, és nem várunk kiemelkedő kereskedelmi eredményt tőlük, de komoly presztízst jelentenek számunkra. Ilyenek a KULT-könyvek, amelyektől nem remélhetünk olyan magas eladásokat, mint egy krimi vagy egyéb szórakoztató műfaj sikerszerzőjétől. A kiadó legnagyobb közönségsikereként jegyezzük Paula Hawkins A lány a vonaton című regényét, ami százezres nagyságrendben kelt el. Egy ilyen típusú kereskedelmi siker révén nagyon sok (pl.) szépirodalmi szerző kiadására nyílik lehetőség, amellyel a sikeres krimik pénzügyi eredményének töredékét realizáljuk, viszont a piac újabb szegmenseibe repít bennünket.

rooney_barati_beszelgetesek_b1_vegleges_jav.jpg

Milyen terveitek vannak idénre? Milyen megjelenéseket terveztek?

Tavasszal irodalmi slágerekkel leptük meg olvasóinkat: a Normális emberek sikerszerzőjének, Sally Rooney-nak újabb könyvével, a Baráti beszélgetésekkel (KULT Könyvek), Folytattuk a Paul Auster sorozatunkat a Mr. Vertigóval és A véletlen zenéjével, Updike műveinek újrakiadását A kentaurral, és érkezett egy korábban már megjelent Philip Roth kötet, a Düh.

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.

Képek: 21. Század Kiadó

konzerv.png

A divatipar és a greenwashing: Avagy nem minden zöld, amire azt írják

Fast Fashion - fenntarhatóság; Biopamut – 1295 Ft; Alapvető emberi jogok – nem megfelelő munkahelyi körülmények. Nem, ez nem egy olyan játék, ahol az ellentétpárokat kell megtalálni, hanem a nagy divatcégek alternatív világa, ahol ezek a fogalmak vígan megférnek egymás mellett. Hogyan közelítik egymáshoz a nagyvállalatok az etikusságot a távol keleten gyártott ruhákhoz? Tiszta lelkiismerettel emelhetjük le a ruhákat a boltokban, ha zöld címke van rajtuk? Hogyan lesz valami zöld, miközben tömeggyártásban készül?

A klímaváltozás egyre égetőbb problémákat hoz a felszínre és egyre nagyobb trend környezetvédőnek lenni: természetesen a cégek sem voltak restek meglovagolni ezt a hullámot. Nem véletlenül botlunk lépten-nyomon, bio, fair trade, organikus, zöld, innovatív, a fenntartható életmódunkhoz egyszerűen elengedhetetlen termékekbe. A médiában egyre gyakrabban találkozhatunk az új csodatermékekkel párhuzamosan a greenwashing kifejezéssel is. A greenwashing (zöldre mosás) kitalálója, Jay Westerveld először olyan hotelekre utalt a kifejezéssel, amelyek azzal hirdették környezettudatosságukat, hogy ők a törülközőket kimossák, és többször is felhasználják. Manapság a zöldre mosás kifejezés arra a marketingstratégiára utal, amikor egy cég azt sugallja az ügyfeleinek, hogy környezettudatosak - de gyakran valójában a környezettudatosságukról szóló kampányukra többet költenek, mint a tényleges környezetvédelemre.

 

(via)

A séf ajánlata: lazac műanyag bundában

Ahogy egyre frusztráltabban ássuk bele magunkat abba, hogy mégis mennyi mindenen kellene változtatunk egy jobb jövő reményében, hamarosan szembesülünk azzal, hogy a ruhavásárlással töltött időnk az egyik legkörnyezetszennyezőbb szokásunk. A divatiparban leggyakrabban használt poliészter mosásakor például mikroműanyagok kerülnek a csatornákon keresztül az élővizeinkbe. Az apró műanyagdarabkákat a planktonok megeszik, és így a kedvenc pulóverünk bekerül az élelmiszerláncba, végül pedig a tányérunkra. Ezzel szemben a pamut első ránézésre egy sokkal jobb megoldásnak tűnhet, hiszen a poliészterrel ellentétben ez egy lebomló anyag. Valójában a pamut termesztése hatalmas mennyiségű vizet emészt fel, és ezen kívül számtalan vegyszerrel kezelik a növényeket, hogy megelőzzék az ültetvények kipusztulásával járó hatalmas veszteséget. Azonban a történet itt még nem ér véget, hiszen az is köztudott, hogy a divatipar az esetek nagy részében embertelen, kizsákmányoló körülmények között gyártja le a túltermelést kiszolgáló ruháit a harmadik világbeli országokban.  

(via)

De most kanyarodjunk egy kicsit vissza oda, hogy ennek tudatában egy átlag vásárló mit tud csinálni, amikor vásárolni szeretne. Például eszébe jut, esetleg a plázában sétálva meglátja, hogy a nagy divatcégeknek is vannak fenntartható termékei. Nyugodt szívvel megveszi 2.500 forintért a kedvenc fazonú pólóját, és természetesen zacskót nem kérve, kisétál az üzletből. Amikor pedig szembesül vele (már ha szembesül), hogy az etikus körülmények között gyártott organikus pamut póló máshol 16.000 forintba kerül, a fellépő kognitív disszonancia* hatására legyint egyet, hogy ez biztosan valamilyen hipszter dolog. Vagy tudatos vásárló lévén félve ugyan, de még jobban beleássa magát a fast fashion bugyraiba.

Kognitív disszonancia: az állapot, amikor valamilyen új információ ellentmond a korábbi elképzeléseinknek, és emiatt belső feszültséget élünk át. 

Elveszve a címkék világában

Az áruházak polcain gyakran találkozhatunk „organikus”, „biopamut” és egyéb általában zöld címkével ellátott ruhadarabokkal, érdemes ezekkel egy kicsit közelebbről is megismerkedni. A Fair Wear címkével ellátott termékeknél például az emberi jogok védelmét vizsgálják meg, a megfelelő munkabérek kifizetését, az ésszerű munkaidőt, a diszkrimináció mentes munkakörnyezetet, de a ruha gyártási körülményeit nem. Az Oeko-Tex minősítéssel rendelkező termékeknél azt határozzák meg, hogy a kész ruhadarabban lévő vegyszerek nem haladhatják meg az emberi szervezetre ártalmas szintet. Viszont itt sincs szó organikus pamutról, a termesztési, feldolgozási körülményekről, de emberi jogokról sem. A GOTS minősítés az előző kettővel szemben egy teljesen átfogó rendszer, megmutatja, hogy a pamutot ökológiai módon termesztették, a feldolgozás során nem szennyezik a környezetet, a munkások méltányos körülmények között dolgoznak. A „gond” csupán annyi, hogy ezt a minősítést nem egyszerű megszerezni, hiszen az ellátási lánc minden egyes szakaszában meg kell felelni a szigorú előírásoknak, így ilyen címkével ellátott termékekkel nem fogunk a fast fashion üzletek polcain találkozni.

GOTS minősítéssel tehát nem, viszont az üzletek saját jelölési rendszerével biztosan találkozhatunk. A H&M nem volt rest, és saját fenntarthatónak mondott vonalat indított el, így született meg a H&M Conscious (jelelentése: tudatos) 2010-ben, Svédországban. Persze sokkal egyszerűbb egy saját koncepciót kitalálni a fenntarthatóságra, mint a már létező GOTS minősítést megszerezni, főleg, hogy jogszabályok sincsenek arra, mit nevezhetnek fenntarthatónak. Azonban meg kell említeni azt is, hogy a pamutot tekintve nem áll olyan rosszul a vállalat, mint más versenytársai. A tavalyi fenntarthatósági jelentésük szerint a cég 95%-ban organikus, újrahasznosított, vagy a Better Cotton Inititaive-en keresztül beszerzett pamutot használ, de arról, hogy ez milyen arányban jelent valóban fenntartható körülményeket, nem sokat tudunk. Nem véletlen tehát az sem, hogy nemrég a Norvég Fogyasztóvédelem (Norwegian Consumer Authority) is kritizálta a céget, amiért megtéveszti a vásárlóit a fenntarthatóságukkal kapcsolatban. Szerintük a H&M nem fogalmaz világosan arról, hogy valójában mit jelent az egyes termékeiknél a fenntarthatóság, és így a vásárló sem lehet biztos benne, hogy a cég valójában törekszik erre, vagy csak ezt a képet szeretné sugározni magáról. Egy gyors mini kutatást végezve, legalább arra biztos rálátásunk lehet, hogy a cég egész kollekciójából mennyi ruha tartozik ködösen megfogalmazott conscious kategóriába. A magyar webshopukban jelenleg 34.183 db különböző terméket lehet vásárolni, ebből csupán 3032 a conscious, tehát körülbelül a termékek 8,87 %-a.

Szög a zsákból

A szemfüles laikus is észreveheti, hogy milyen finoman tudnak fogalmazni a nagyvállalatok a fenntarthatóságot illetően. A H&M például azt állítja a fenntarthatósági jelentésükben, hogy céljuk 2030-ra, hogy 100%-ban újrahasznosított, vagy egyéb fenntartható forrásból származó anyagokat használjanak. Itt a hangsúly a „vagy” szócskán van, hiszen ha megnézzük a tavalyi adatokat, akkor láthatjuk, hogy 57%-ban teljesítették ezt a célt, de ebből az újrahasznosított anyag valójában csak 1,4%. Igazából a kevert típusú anyagok – pamut és műszál keveréke – újrahasznosítása hatalmas kihívást jelent a cégeknek, hiszen a szálakat szétválasztó gépekből még viszonylag kevés található a világon, éppen ezért megtévesztő lehet, hogy a kampányaikban nagy hangsúlyt fektetnek az újrahasznosításra.

A H&M fenntarthatósági jelentésében 2018-ban, a ruhák csupán 1,4%-át hasznosították újra (via)

Egy másik példa lehet a Zara legújabb kampánya, amelynek keretein belül az óceánból kihalászott, majd újrahasznosított műanyagból készítenek kabátokat, legalábbis a kampány ezt sugallja. Valójában a kabátban csak a tömőanyag újrahasznosított poliészter. Tehát megint azzal kell szembesülnünk, hogy finoman a szánkba adják a fenntarthatóságukat, azt pedig felejtsük el, hogy egyes gyáraikban stopperórával mérik, hogy a dolgozók mennyi idő alatt készítik el a ruhákat. Egy póló elkészítéséhez például 38 perc áll rendelkezésükre az egyik tunéziai gyárban dolgozóknak, hogy a folyamatosan új kollekciók legyártásához szükséges tempót tartani tudják. Ezt a pólót 9500-ért megvásárolhatjuk, ami körülbelül a háromszorosa a gyártási árnak, de ne aggódjunk, a leggyorsabban dolgozók az év végén 15.000 forint bónuszt kapnak kemény munkájuk elismeréseként. Persze sokkal jobban érezhetjük magunkat, ha inkább arra gondolunk, mennyi műanyagot újrahasznosítottak az óceánból, hiszen a Gangeszből kihalászott műanyaghulladék, vagy a Duna mentén összeszedett szemétből készült kabát amúgy sem lenne annyira trendi.

(via)

Felmerül a kérdés, hogy akkor ezek a kampányok valójában érnek-e valamit. Ezt nehéz lenne megválaszolni, hiszen az utóbbi években legalább elkezdtek szembesülni a problémával a nagyvállalatok, és hosszútávon komoly célkitűzéseik vannak, a H&M például 2040-re klíma semleges szeretne lenni. Viszont az óriásvállalatok még mindig a gyorsan és olcsón előállítható, ezért hamar elhasználódó ruhákban gondolkodnak, ez a nézet pedig minden hangzatos cselekvésre rá tudja nyomni a bélyegét. Nem véletlen az sem, hogy a H&M viszonylag híres ruhagyűjtő akciójában kuponokat adnak a résztvevőknek, ezzel is további vásárlásra ösztönözve őket.

Amíg minden héten kijön a nagy márkáknál egy mini kollekció, addig nagyon nehéz fenntarthatóságról beszélni. Az ígért változások pedig mindenképpen jobbak a jelenlegi helyzetnél, de hogy ezek mennyire fognak megvalósulni, azt csak az idő döntheti el, 2040 pedig még nagyon messze van.

A bejegyzés szerzője Tóth Borbála Ilona, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Fekete Giorgio: „Arcomon csak mosoly lehet és derű, mert az élet végsőfokon nagyszerű…”

A Carson Coma zenekarra tavaly októberben, a 4. Magyar Klipszemlén figyeltem fel, ahol a legjobb élő session és a zsűri különdíja mellett elhozták a fődíjat is. Fekete Giorgioval, a formáció énekesével beszélgettem, de távolról sem egy frontemberközpontú interjút fogtok olvasni: Giorgio amikor csak lehet, bevezet a zenekar működésébe és a tagok történeteibe. Beszélgetés egy kezdő zenekar fontos mérföldköveiről, tudatosságról és szerencséről.
_dsc0826.JPG

Fekete Giorgio. Fotók: Varga Zsófia

Mesélj magatokról egy kicsit: hogyan ismerkedtetek meg a többiekkel? Hogyan alakult ki ez a zenekar, és mennyire fontos az egészben az, hogy ti egyébként barátok is vagytok?

Attilával, a basszusgitárosunkkal volt egy zenekarunk, amikor ez feloszlott, akkor eldöntöttük, hogy csinálunk egy másikat. Ehhez csatlakoztak viszonylag hamar a többiek, különböző helyekről. Az nagyon vicces, hogy Barnit például egy Index Facebook kommentből ismerem. Gyorsan történt minden, olyan magától értetődő volt. Sokat lógtunk együtt, és szerencsére nagyon jóban is lettünk így hatan. Ez egy baráti társaság.

Mivel foglalkoztok amellett, hogy zenéltek?

Mindannyian tanulunk. Én idén végzek az ELTE-n anglisztikán. Nem lehet még a zenére feltenni az életünket, de attól még ez a prioritás, és ehhez igazítja mindenki a dolgait, a tanulmányait, más munkáit. Máshogy nem is tudna működni.

A tagjaitok játszanak más zenekarokban is?

Bálint beugrós billentyűs a Csaknekedkislányban. Sokat dobolt a Ricsárdgírben is, ez azért tizenvalahány év jazzdobképzés után a szüleinek hatalmas öröm lehetett… Mármint, én egyszer voltam egy Ricsárdgír koncerten, ott álltam Bálint anyukája mellett és láttam rajta minden, a színpadon lehúzott jäger után a szomorúságot, hogy „ezért vittem a gyereket zeneiskolába…”.

_dsc0748.JPG

Ha már itt tartunk, hol tanultatok zenélni?

Bálint a Bartók konziban jazzdob szakra jár, ő az egyetlen közülünk, aki zenét tanul. Mindannyian sokat járunk magántanárokhoz, így igyekszünk fejleszteni magunkat.

Mennyire váltogatjátok zenekaron belül a hangszereket?

Bálint valahol a jazzdobos meg a perkusszív hangszeres között található, de közben meg a zenekarban billentyűzik. Tinikorában reggae-basszusgitáros akart lenni, szóval, ő reggae-basszusgitáros is. Ő az egyetlen ilyen multiinstrumentalistának nevezhető tag. Barni is el tud gitározgatni, zongorázgatni, és én is, de főleg Bálint a többhangszeres ember.

Viszont mindannyian vokáloztok meg énekeltek.

Igen. Nagyon fun.

Ennek is van csapatépítő ereje, nem?

Hogyne!

Úgy tűnik, titeket körbevesznek, vagy inkább körétek gyűlnek a tehetséges fiatalok. A Peti és én klipjében megjelenik a Csaknekedkislány két tagja, Csepella Olivér és Konsiczky Dávid…

Amikor Bálinttal megismerkedtünk, akkor igazából egy perkást kerestünk a zenekarba. Volt egy átmeneti billentyűsünk, aki nem nagyon maradt meg, nem találtuk a közös hangot. Bálint akkoriban kezdett el billentyűzni is, és jól kijöttünk, így lett ő a billentyűsünk. A Csaknekedkislánnyal való együttműködése ezután kezdődött. Ami a Peti és én klipjét illeti, kellettek talkshow vendégek, megkértük a srácokat. Jófejek voltak, elvállalták.

Boross Zolival, a menedzseretekkel hogyan ismerkedtetek meg?

A Bánkitó Fesztiválon önkénteskedtem sokat, annál a színpadnál, ahol ő volt színpadmester.

Komróczki Dia operatőrrel pedig már régebb óta dolgoztok együtt.

Igen, lényegében az első komolyabb zenekari fotózásunk óta. Az – hú de régen - 2018 májusában volt. Ott annyira megtaláltuk a közös hangot, hogy megbeszéltük, csinálunk együtt klipet. Augusztus végén leforgattuk, szeptember elején lett kész, ez volt a What a time to be alive. Ezután már a Song about my grandma-t és a Peti és én-t is vele csináltuk. A közös munka véletlenekből alakult ki, mint nagyon sok minden. Ezekre a helyzetekre igyekeztünk gyorsan „ráülni”, kihasználni.

_dsc0814.JPG

A Peti és én-ben szerepelt László Panna is, aki ugye a FOMO-ban játszott.

Igen, ő benne van mindegyik klipünkben. Nagyon jóban van a Diával, barátnők.

És akkor itt van még egy FOMO-s kötődés, hiszen Konsiczky Dávid meg a FOMO zenéjét csinálta.

Tényleg? Ebbe még sosem gondoltam bele. Szerintem inkább Csaknekedkislány tagként volt ott a Dávid, de érdekes ez az összefüggés a FOMO-val.

Izgalmasan keveredik a ti és a zenekar életében a véletlen és a tudatosság faktor.

Aha. Adsz egy ilyen tudatos útvonalat az egésznek, egy széles sávot, amin belül minden véletlenül történik, én így képzelem el. Úgyis az van, hogy tervezünk valamit, és egy hónapra rá már minden tök más. Erre készen kell állni.

Lehet, hogy ebben is rejlik a sikeretek, hogy életkorotokból adódóan gyorsan tudtok reagálni ezekre a mindenféle random dolgokra.

Lehet. Nem gondolom, hogy itt okokat lehetne sorolni, hogy miért megy a zenekar, hiszen még rendkívül kicsi utat jártunk be. Persze szerencsénk van, jól haladunk. Az is szuper, hogy kiderült, emberileg nagyon passzolunk egymáshoz.

Látszik rajtatok, hogy imádjátok, amit csináltok, és ez szerintem kihat a közönségetekre is.

Magától értetődően alakult ki, hogy mi milyenek vagyunk. Nincsen igazán nyomás semmilyen irányból, hanem csinálhatjuk azt, amit jónak érzünk, vagy viccesnek tartunk. Így kezdtük el használni például a social mediát is. Klassz, hogy nem kell egy szerepet felvenni.

Ezt nálatok ki kezeli, ki foglalkozik vele?

Főleg Barni csinálja, én csak segítek neki. A kommunikációs stílus teljesen az ő ötlete volt, ezért nagyon hálás vagyok neki.

A social mediához hozzátartozik egy elég erős vizuális stílus is, amit a színpadon és a képeken is képviseltek. A sárga szín például hogyan lett a védjegyetek?

Szerintem ezen a téren még a zenénél is látványosabb, ha valami nagyon megcsinált vagy mű. Tudatos zenekar ide vagy oda, azon a 2018-as májusi fotózáson odamentünk Diához, néztük az egyszínű háttereket. Jé, itt van ez a sárga, legyen ez! Szóval hiába pofázunk, hogy tudatosság, ez a legnagyobb véletlen, hogy ott volt a sárga, és jól nézett ki. Aztán eléggé megszerettük. Belegondolva, nekem a legtöbb ruhám sárga, és valószínűleg a többieknek is. De lehet ez már utána jött, nem tudom…

_dsc0790.JPG

A Klipszemlén óriási eufória volt, főleg, amikor már a harmadik díjat hoztátok el…

Nagyon vicces volt. Először a Nem vagyok ideges-ért kaptuk meg a díjat, mint legjobb élő session. Aztán jött a Song about my grandma, a zsűri különdíjával. Tudtunkkal két kategóriában voltunk jelölve, legjobb operatőri munka és legjobb élő session. Ehhez képest a zsűri különdíja és a fődíj hihetetlen volt.

A Klipszemlés díjakkal pénz is járt?

A fődíjjal. Egy bizonyos stúdiónak az eszközhasználatára például. Nyilván nagy segítség mindig a pénz a fejlődésre. A következő vagy azutáni klipet fogjuk ennek a segítségével leforgatni, és biztos, hogy ugyanaz lesz a stáb: Lippai Balázs rendező és Komróczki Dia operatőr. Velük szeretnénk „felhasználni” a díjat, hiszen ez ugyanannyira az övék is, mint a miénk.

A közönségetek egyébként mennyire fiatal? Így megérzésre?

Próbálunk törődni azokkal, akik szeretnek minket. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minket könnyen el lehessen érni, és párbeszéd alakulhasson ki. Erre nagyon jó a carson komák zsibongója nevű facebook csoport. Ami fontos, hogy nem rajongói csoport. Arra használjuk, hogy biztosan mindenkihez eljussanak az infók. Szoktak lenni külön nyereményjátékok csak a zsibongó tagoknak, illetve premierek, előzetes bejelentések. Az egy nagyon jó hely. Oda a személyes facebook profiljainkról szoktunk posztolni, nem a zenekarival, így ez egy közvetlen dolog. A csoportot elnézve nyilván elég fiatal a közönségünk, és ennek örülök. De ugyanúgy örülök, ha egy nagymama mondja azt, hogy jó ez a zenekar.

Ez pedig benne is van a pakliban, hiszen ott a Nem vagyok ideges

Ja ja, azt a barátaim nagyszülei nagyon szokták szeretni!

Nagyon fiatalon kezdtétek a szakmát. Láttok-e magatok előtt akadályt emiatt?

Arra gondolsz, hogy milyen lesz majd pocakosan táncolni a színpadon, mint a Backstreet Boys?

Úgy értem, szakmailag láttok-e akadályt? Befogadott titeket a közeg?

Nem tudom, hogy miről van szó, amikor azt mondjuk „szakma”. Én nem gondolom, hogy létezne kifejezetten ilyen közeg. Az, hogy fiatalon kezdtük, magával hozta a szükségét egy gyors technikai és zenei fejlődésnek, illetve hozzáállásbeli fejlődésnek is. Nagyon jó, hogy ezt individuálisan és zenekari szinten is el tudtuk kezdeni. Az egész hihetetlenül izgalmas, hogy írsz számokat, amik embereket érdekelnek, és ez jelent nekik valamit! Ez csodálatos, tényleg. Szóval azzal foglalkozunk, amit csinálunk, nem az életkorunkkal.

A bejegyzés szerzője Bárdos Kata Kincső, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

Képek: Varga Zsófia (BME KomMedia, BA)

konzerv.png

TikTok – ütött a közösségi média appok órája

Ha sosem hallottál még a TikTokról, nem kell kétségbe esned: a közösségi média alkalmazás elsősorban a Z-generáció körében népszerű, de ott valósággal beszippantotta a felhasználókat. Jelentősége ma már a Facebookéval és az Instagraméval vetekszik, hiszen bekerült azon elit appok körébe, amelyek átlépték a bűvös 1 milliárdos letöltési határt. A TikTok Indiában és az USA-ban pörög a legjobban, a magyar piacon egyelőre még gyerekcipőben jár. Blogposztunk - éppen ezért - az alkalmazás jelentőségét és hirdetési lehetőségeit nemzetközi viszonylatban mutatja be.

TikTok-sztár lennék, hogyan kezdjek hozzá?

A TikTok a social media applikációk új csillaga, amely segítségével a felhasználók rövid videókat készíthetnek, elláthatják őket filterekkel és különböző effektekkel, majd megoszthatják a többiekkel. Az Instagramhoz hasonlóan ezek a videók is lájkolhatóak és címkézhetők hashtagekkel, az őket megosztó felhasználók követhetőek, a tartalmak pedig hírfolyamszerűen jelennek meg. Az alkalmazás úgy működik, hogy egy adatbázisból választhatunk rövid zenés vagy szöveges hangfájlokat, amelyre egész egyszerűen karaoke módjára rátátogunk, koreográfiát készíthetünk rá, majd a kész tartalmat a saját kreativitásunk szerint formázzuk. Azt, hogy mitől lesz népszerű, vagy éppen virális egy videó, nem könnyű megmondani. Mindig vannak aktuális felkapott trackek vagy hashtagek, amelyeket ha felhasználunk, a videónkkal várhatóan nagyobb sikert érhetünk el. Összességében minél szórakoztatóbb a tartalom, annál inkább célba talál a felhasználóknál.

stylish-young-woman-colorful-clothes-is-having-fun_85574-5228.jpg

Kép forrása: Freepik.com (2019)

Várjunk. Nem láttunk már korábban ilyet?

De igen. 2018 augusztusáig a Musical.ly volt az a több mint 100 millió felhasználóval rendelkező videós alkalmazás, amellyel 15 másodperces „tátogós” videókat oszthattunk meg a nagyközönséggel. Ez volt a tinédzserek kedvenc játszótere, amely már komoly piaci értékkel bíró sztárokat is kitermelt magából. 2018 nyarán azonban a TikTok tulajdonosa, a ByteDance bekebelezte az appot, így az ott lévő 100 millió felhasználó és azok tartalmai automatikusan a TikTokhoz kerültek.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a TikTok elképesztően megnövelte a letöltései számát: a 2017-es (felvásárlás előtti) 130 millió 2018-ban 660 millióra nőtt, ami egy „szerény”, 407 %-os növekedést jelent. 2018 októberében ez lett a legtöbbször letöltött alkalmazás az USA piacán, 2019-re pedig már több mint 1 milliárd letöltéssel büszkélkedhetett. A havi aktív felhasználók száma kb. 500 millió, ezzel pedig a TikTok ma a világ második legnépszerűbb applikációja (letöltési számokban csak a Facebookhoz tartozó WhatsApp előzte meg 2019-ben).

Új fegyver a hirdetői piacon

Amellett, hogy tinédzserek millióit szórakoztatja világszerte, nem mehetünk el az alkalmazás üzleti jelentősége mellett sem. A TikTok értéke a pontosan körülhatárolható célpiacban rejlik: tudjuk, hogy világszinten a felhasználók 41 %-a a 16-24 év közötti korosztályba tartozik, tehát hirdetői szempontból jelenleg ez a legjobb platform a fiatalok elérésére.

Az alkalmazás legnagyobb gyengesége, hogy jelenleg még korlátozott hirdetési lehetőségek állnak a cégek rendelkezésére. A legtöbb social media alkalmazáshoz hasonlóan itt is programozott hirdetési rendszer működik, 2019 áprilisától pedig a TikTok béta-verziójában árverésen alapuló ajánlattételi rendszert alakítottak ki. Ez alatt annyit értünk, hogy az applikáció munkatársainak beavatkozása nélkül lehet hirdetéseket venni és eladni.

A legelterjedtebb és legolcsóbb hirdetési formátum a natív videó, ami a hírfolyamban görgetve a felhasználók organikus tartalmai között „sponsored”, azaz támogatott címkével ellátva bukkan fel. A márkák így CPC- (kattintásonkénti költségen alapuló), CPM- (ezer megjelenítésenkénti költségen alapuló) és CPV- (megtekintésenkénti költségen alapuló) hirdetésekkel próbálhatnak meg a tinédzserek közelébe férkőzni.

vargadora_tiktok_2.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Némileg költségesebbek, de hasonlóan jól teljesítenek a „takeover” együttműködések, amelyek esetében a hirdető márka tartalma egyből az app megnyitásakor ugrik fel. Ilyenkor általában egy linket helyeznek el a hirdetésben, amelyre átterelhetik célközönséget. Fontos, hogy kategóriánként (pl. gasztronómia, utazás, divat) a TikTok naponta csak egy hirdetőnek ad erre a típusú megjelenésre lehetőséget.

vargadora_tiktok_3.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A hashtag-kihívások az UGC-re, azaz a felhasználók által létrehozott tartalmakra építenek. Azért lehetnek hatásosak, mert azáltal, hogy az emberek a saját tartalmaikkal vehetnek részt a márka építésében, úgy érezhetik, hogy ők is hozzájárultak a sikeréhez. A saját videóikat ellátják a márka által megjelölt hashtaggel, így azokat is nagyobb valószínűséggel kapják fel.

vargadora_tiktok_4.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

A cégeknek lehetősége van márkázott filtereket, matricákat, effekteket is létrehozni. Ez szintén kreatív módja a márkával való kapcsolatteremtésnek, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológiájára épül. A márkázott filtereket sokszor beépítik egy hashtag-kihívásba, amely által még mélyebb elköteleződést alakíthatnak ki a felhasználókkal. Képzeljük csak el, hogy egy népszerű kozmetikai márka rúzsával „sminkeljük ki” magunkat a virtuális térben: kevés hatásosabb módját ismerjük felhasználókkal való együtt alkotásnak.

vargadora_tiktok_5.png

Kép forrása: Deptagency.com (2019)

Hol vagytok, influencerek?

Természetesen arra sem kellett sokáig várnunk, hogy az önjelölt véleményvezérek a TikTokban is felfedezzék a pénzszerzési lehetőséget. A TikTok-influencerek jellemzően más platformokon is aktívak és már egy jól felépített, lojális követőbázissal rendelkeznek. 2019. szeptemberi adatok szerint a világ legnépszerűbb TikTokkere a 17 éves Loren Gray, akit 34,7 millióan követnek az alkalmazásban. A hazai „sztárok” közül érdemes megemlítenünk Czura Karinát, akit az első TikTok-fesztiválon, azaz a TikTop Awards & Fest-en 2019 legjobb magyar videósának választottak. A 15 éves magyar lányt 240 ezren követik, a legnézettebb videója pedig külföldön is elterjedt, amit így 8 millióan láttak világszerte.

Ha a TikTokon szeretnénk elérni a célközönségünket, azért is érdemes influencer-marketingben gondolkodnunk, mert számos országban még egyáltalán nem elérhetőek az alkalmazáson belüli hirdetési lehetőségek. Figyelembe véve a fiatalok reklámkerülő magatartását, azok az együttműködések teljesítenek jól, amelyek által a felhasználók nem érzik magukat reklámok célkeresztjében.  

 blonde-influencer-recording-make-up-video_23-2148135466.jpg

 

Kép forrása: Freepik.com (2019)

A legegyszerűbb együttműködés a termékelhelyezés, ahol a hirdetőknek és az influencerenek csak abban kell dűlőre jutniuk, hogy milyen – lehetőleg kreatív - módon szerepeltessék a cég által biztosított terméket a videókban. A kulcs a megfelelő influencer kiválasztásában rejlik, akinek a követőtábora azonos a hirdetni kívánt márka célcsoportjával. Követőtábor esetében pedig sokkal inkább a minőségen, mint a mennyiségen van a hangsúly, hiszen hiába rendelkezik a kiszemelt véleményvezérünk akár többszázezres vagy milliós bázissal, ha a követői nem aktívak és elkötelezettek iránta.

Ami már a Facebook orra alá is borsot tör…

2014 és 2018 között mintegy 20 %-kal esett vissza a tizenéves Facebook-felhasználók száma, amely alapján ugyancsak feltételezhető, hogy a fiatalabb generációk tagjait más platformokon kell keresni. A TikTok vonzerejét felismerve, 2018 októberében a Facebook is létrehozta a saját Lasso névre keresztelt „tátogós” videós appját, amelyet - nem titkolva - a TikTok versenytársának szántak. Tökéletesen lemásoltak minden funkciót, a Lasso semmivel sem nyújt többet a kínai óriásnál. A kérdés már csak az, hogy Zuckerbergék nem késtek-e túl sokat a konkurens alkalmazás piacra dobásával, hiszen a TikTok (elődjét, a Musical.ly-t is beleszámítva) már 2016 óta létezik. A YouTube abból a szempontból hátradőlhet, hogy hirdetési lehetőségek és videóhossz tekintetében a TikTok egyelőre nem tud versenybe szállni vele.

Bármi is lesz a Lasso-TikTok harc kimenetele, az biztos, hogy a kínai közösségi média app egyre meghatározóbb szerepet tölt be a marketing és a márkaépítés területén is. Abban tér el gyökeresen a többi social platformtól, hogy a túlságosan idealizált Instagramhoz és Facebookhoz képest az „igaziságra” törekszik. A TikTokon azzal érünk el sikert, ha minél természetesebb a videó és annak készítője is. Ha pedig azt nézzük, hogy a fiatalok fogják adni a jövő vásárlóerejét, a Facebooknak igencsak fel kell kötnie a nadrágot a tizenévesek elhódításához.

A bejegyzés szerzője Varga Dóra, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png