A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Szavak helyett pixelek? - A GIF-ek fordulatos története

2019. június 14. - konzervtelefon

Ha összeadnánk, hogy az emberek hány percet töltenek a legtökéletesebb GIF felkutatásával a mindennapi üzenetváltásaik során, biztosan egy váratlanul nagy szám jönne ki. Igen, sokaknak ez tényleg olyan fontos, muszáj a legkifejezőbb GIF-et választaniuk. Ismerős az érzés, hogy nem elég a majdnem jó, mert ott rejtőzik valahol az, amelyik a legkifejezőbben szemlélteti, amit és ahogyan válaszolnánk, ha szemtől szemben beszélgetnénk? Amikor sikerül ezt megtalálnunk elégedettség fog el bennünket, és arra gondolunk, hogy a GIF a 21. század legjobb találmánya. Vagy mégsem?

Emlékszünk még a kilencvenes évek számítástechnikai vívmányaira? Pentium I-es gépek, Windows XP operációs rendszer, floppy és persze a jó öreg betárcsázós internet, aminek a hangja mélyen beleégett sokunk fülébe és emlékezetébe. De ne feledkezzünk meg a színes, pixeles bélyegképekkel felturbózott e-mailekről sem, amelyekben ott lapultak a ma már mainstreamnek számító, ám akkor még igencsak kezdetleges GIF-ek. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

gif_cover2.jpg

Válasz a problémára

Egykor a modemek kínzó hosszúsággal kapcsolódtak az internetre. A miniatűr, színes képek letöltése egy örökkévalóságnak tűnt és arról ne is beszéljünk, hogy „rengeteg” helyet foglaltak. Adódott hát a kérdés: hogyan lehet egy színes képet megosztani anélkül, hogy túl sok helyet foglaljon a számítógépen?

A problémára Steve Wilhite, egy amerikai szoftveríró adott választ, aki a CompuServe színeiben megalkotott egy új formátumot, a GIF-et. A Graphics Interchange Format legfontosabb jellemzője, hogy a tömörítés nem jár információveszteséggel, így mint egyszerű és flexibilis fájlformátum kisebb felbontású képek esetében kiválóan alkalmazható. Bár kezdetben statikus állóképekhez használták, az ún. LZW (Lemepl – Ziw – Welh) algoritmus által képkockák sora vált animációvá. Az így keletkezett képsort egy ismétlődő, loop videóvá alakították. A GIF-ek mai jelentése alatt ezt a verziót értjük és ismerjük.

A webdesignforradalom

A mozgó képek elterjedésével a mozgó weboldalak is megjelentek. A jól ismert Comic Sans betűk mellett a virító hátterek, a pulzálva villogó „kattints rám” gombok és a szemeket kisütő „Under Construction” feliratok okoztak fejfájást az interneten szörfözőknek. 

uc.gif

(via)

Kérdezheted, hogy akkoriban nem létezett a jó ízlés, mint fogalom? Nem, ez nem egészen így van. A webfejlesztés a csecsemőkorát élte. Nem léteztek még előre megírt sablonok, sem drag and drop weboldalkészítő szoftverek, ezért nagy kihívás volt igényes és szép blogokat készíteni.

 popular-90s-websites-007.gif

 (via)

Az olyan tartalomkezelő rendszerek megjelenésével, mint a ma már széleskörben ismert és alkalmazott WordPress háttérbe kiszorították a GIF-alapú webdesignt, így a formátum is feledésbe esett.

A legelső mém – a Dancing Baby meghódítja az internetet

A Dancing Baby vagy másnéven Baby Cha-Cha egy videó egy 3D modellezett babáról, aki a svéd Blue Swede rock együttes Hooked on a Feeling intro dalára táncol. Az animáció e-mail folyamokon keresztül vált híressé világszerte 1996-ban.

Michael Girard és Robert Lurye készítette termékminta gyanánt a Character Studio 3D-s karakter animáló szoftverhez. Ron Lussier, aki a LucasArts-nál dolgozott, lerövidítette az eredeti fájlt, majd e-mailben tovább küldte kollégáinak.

db.gif

(via)

„Megmutattam néhány kollégámnak, és az egyikük megkért, hogy továbbítsam neki e-mailben. Körülbelül egy hét múlva hallottam a munkatársaimtól, hogy az animáció körbejárt az egész cégen belül e-mailben… aztán egy kicsivel később hallottam, hogy emberekhez visszajutott a cégen kívülről az egész országot átszelve. Onnantól gyorsan bejárta az internetet és furcsa jelenséggé vált.”

1996 végén, John Woodell webfejlesztő egy GIF fájlba tömörítette a videórészletet, és a Dancing Baby virális tartalommá vált.

Ez egy videó?!

A 2000-es évek végén a szerkesztőprogramok rohamos fejlődése egy új korszakot nyitott meg a GIF számára. Egyre többen kezdtek el ikonikus film- és más videórészletek kivágni és GIF-ekké konvertálni. A technológia fejlődésével már elérhetővé váltak olyan videóformátumok, amik a GIF-et helyettesítik. Igen, ma már általában nem valódi GIF-eket, hanem GIF-szerű loop videókat küldünk és fogadunk. De miért nem hívjuk videónak ezeket? Egyrészt, továbbra is néma animációkat vagy jeleneteket tartalmaznak a fájlok. Másrészt pedig úgy vágják össze őket, mintha eredetileg is statikus állókép sorokat tömörítettek volna össze egy animációba.

Ezek a loop videók általában reakciókat jelenítenek meg, különböző szituációkat, érzelmi megnyilvánulásokat és gyakran abszurd cselekedeteket tartalmaznak. A reakció GIF-ek virálisan terjednek, egyes képsorokat a világ szinte bármely pontján ismerik és használják. A reggelek egyik legnépszerűbb GIF-e a teljes kancsó kávét magára öntő álmos férfi, ami túlzó és indokolatlan, de mégis ordítva fejezi ki azt a fáradtságot, amit a küldő személy érez.

giphy_3.gif

(via)

Az újhullámos GIF-ek elárasztották a közösségi médiás felületeket, tömegével gyártanak és használnak reakció GIF-eket. A Giphy, Tenor és egyéb GIF-gyűjtő oldalak bővítményeket fejlesztettek a legnépszerűbb applikációkhoz, többek között a Messengerhez, a WhatsApphoz és a Gmailhez. Ezek a pluginek még egyszerűbbé teszik a GIF-kommunikációt, hiszen egy kattintással elérhetjük a hatalmas számú gyűjteményt, és kulcsszavak alapján a keresőmotorok feldobják számunkra a legjobb találatokat, melyek közül egészen biztosan megtaláljuk az adott szituációhoz a legmegfelelőbb reakciót.

A virtuális lingua franca

A San Franciscó-i kultúraszociológus, Dr. Sarah Thornton szerint ez az egész:

nem a technológiai fejlődésről szól, hanem az emberi alkalmazkodásról. A felhasználói élmény megtervezése került a technológiai vállalatok fókuszába. A felhasználói felület a kulcs, hogy csak néhány ujjmozdulatra legyen tőlünk…”

A siker egy részét valóban a könnyű hozzáférés biztosítja, azonban más tényezők is kulcsszerepet játszottak a GIF-ek felemelkedésében. A reakció GIF-ek lehetővé teszik, hogy az írásban meg nem jeleníthető nonverbális kommunikáció is teret nyerjen a virtuális beszélgetésekben. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy az emojik nagy mértékben előmozdították az online kommunikáció fejlődését, de a face-to-face beszélgetésekben működő kommunikációs eszközök továbbra sem alkalmazhatók csupán a leírt szavak és emotikonok segítségével. A GIF-ek ezt a rést fedik le, hiszen a humor és az érzelmek széles spektruma is kifejezhető a reakciókon keresztül. És bár a hangélmény elmarad, mégis sejtjük, hogy az adott képsoron milyen hangmagassággal és hanglejtéssel adták át az üzenetet vagy, hogy milyen zenére táncolt a képsoron mozgó személy (vagy macska).

 giphy_1_2.gif

(via)

„A GIF-ek lingua franca, … Nincsenek nyelvi határokkal körbefogva, annyira egyszerűek, hogy még egy gyerek is megérti őket” mondja Sarah Thornton. És nem csak a gyerekek, az idősebb korosztály is ugyanúgy érti és tudja, miről szólhat a GIF, hogy mit lehet az üzenet és a mögöttes tartalom.

Indokolatlan művészet

A GIF-ben rejlő lehetőségeket a művészek is kiaknázzák. Lenyűgöző alkotások születnek nap, mint nap izgalmasabbnál izgalmasabb témákban és stílusokban. Azonban nem csak a kifinomult Ízlés kedvelői alkotnak a jellegzetes formátumban, a GIF műfaja rejt magában egy nagy fokú abszurditást is. A legindokolatlanabb jelenetek, formák, tárgyak és kompozíciók is gyakorta GIF-ekben öltenek alakot. Hogy mi a motivációjuk, mi a mögöttes tartalom, azt sokszor megfejteni is nehéz, egy biztos, sosem okoz csalódást.

A végére ezt pedig csak így itt hagyom:

giphy_1_3.gif

(via)

A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

kep.png

Ólomszkafanderek és kétkedő elvtársak - Mitől rémisztő a Csernobil című sorozat?

Az HBO és a Sky koprodukciójában készült Csernobil című sorozatot a kritikusok és a nagyközönség egyaránt hatalmas dicsérettel illette. Az öt epizód a híres atomerőmű katasztrófát részben hitelesen és tényszerűen mutatja be, de persze a fiktív elemek és a dramatizálás sem hiányozhat a hollywoodi alkotásból. A sorozatban meghökkentő nyugalommal bontakozik ki a tragédia. Miért fontos a földön heverő szürke, kőszerű törmelék? Miért nem hiszik el, hogy a reaktor felrobbanhat? A Csernobil az ismeretlen és a hihetetlen fegyverével hozza ránk a frászt. Spoilerek következnek.

Valljuk be, nem sokan tudjuk, pontosan mi történt a Vlagyimir I. Lenin atomerőműben 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor, annak is a 45. másodpercében (az első epizód címe - 1:23:45 - is erre az időpontra utal). Sőt, talán azt is beismerhetjük, hogy egy atomerőmű működésével sem vagyunk tisztában. Ez utóbbit, illetve a maghasadást és a reaktor felépítését a főszereplő, aki az Atomenergiakutató Intézet igazgatóhelyettese, kellően didaktikusan és felületesen felskicceli egy papírlapra a hozzá nem értő miniszterelnök-helyettesnek. Később azt is elmeséli neki, milyen lefolyása van a sugárfertőzésnek, hogy a néző is tisztában legyen az alapvető információkkal.

cs2.jpg

(via)

Vannak azonban olyan elemek a sorozatban, melyeket a szereplők nem veséznek ki, bár ezek ugyanolyan rémisztőek lehetnek. Rosszat sejtet például a jódkapszula előkerülése és a készlet végessége: ugyanis ha a pajzsmirigyet nem telítik túl normál jódot tartalmazó kapszulákkal egy nukleáris baleseténél, a radioaktív jód bekerül az ember szervezetébe. Az ólomszkafanderben tevékenykedő elvtársakról pedig tudhatjuk, hogy a sugárfertőzés őket sem kímélte, ahogyan Pripyat lakosságát sem, akik lassított felvételben nézik a távolban égő atomerőmű sugárzóan gyönyörű lángcsóváit, miközben költőien hullik rájuk a radioaktív pernye.

cs4.jpg

(via)

A horrorszerűen melankolikus látványvilág pedig abban a pillanatban kulminálódik, amikor végre szembenézhetünk a sugárzó reaktorral és annak vakító fényével. A sorozat alkotói persze ezekben az esetekben is segítik a megértést, de például a földre hulló grafitról talán kevesen tudják, hogy a reaktor felrobbanására és nem egy kisebb üzemzavarra utal.

graphite2.png

Nem látott grafitot a földön. Nem látott, mert az nincs ott.

És ezzel elérkeztünk a második ponthoz, amivel a Csernobilnak sikerül szorongást kiváltania a nézőből: a tagadás. A szovjet párttitkárok és magasabb pozícióban lévő mérnökök rendületlen hitetlenkednek és elutasítják a reaktor felrobbanását. A szakértők és nem szakértők technológiához való hozzáállását tökéletesen bemutatja a sorozat. Gyakran előfordul, hogy azok, akik magas pozícióban vannak, és döntéseket hoznak egy-egy technológia használatáról, nagyobb bizalommal fordulnak ezek felé, hiszen nem feltétlenül ismerik a tesztelés és a napi működés részleteit, így kevésbé vannak tisztában a kihívásokkal is. Jellemző, hogy bíznak az adott technológiában, támogatják használatát. Viszont akik közvetlenül részt vesznek a tesztekben és az üzemeltetésben, alacsonyabb magabiztosságot mutatnak és jobban tisztában vannak a veszélyekkel. Ezt szemlélteti az alábbi párbeszédrészlet is a sorozatból, mely egy politikus és egy mérnök között zajlott le:

- Biztosítottak róla, hogy nincs probléma. 

- De én állítom, hogy van.

- Az én álláspontomat jobban kedvelem, mint az Önét.

- Én atomfizikus vagyok. Mielőtt Ön helyettes párttitkár lett, egy cipőgyárban dolgozott.

A sorozat központi narratíváját ez a nyomasztó ellentét adja a szereplők között. Az erőműben dolgozó mérnökök közül is akadnak olyanok, akik egyszerűen nem hiszik el, hogy súlyosabb baleset történt, mint egy egyszerű üzemzavar - még azután sem, hogy kollégáik szemtanúik voltak a reaktor sérülésének. Vissza-visszatérő kérdés, hogy mégis hogyan robbanhat fel egy RBMK reaktor. Mármint nem az a konkrét reaktor, hanem elméletileg mi a magyarázat erre. Miután a választ még az atomfizikusok sem tudják, így valóban nehéz elképzelni, hogy ténylegesen mi történt Csernobilban.

A sorozat hosszan időzik az igazság tagadásán, ahogyan a mérnökök megpróbálják meggyőzni a politikusokat a történtekről, az evakuáció szükségességéről és a katasztrófa potenciális következményeiről. A téves információ azonban a Szovjetunió ellensége, és ahogy a Gorbacsovot megformáló karakter fogalmazott: “A hatalmunk a hatalmunkról alkotott benyomásból jön.” (Our power comes from the perception of our power.) És talán ez a sorozat fő üzenete, elkészítésének fő mozgatórugója, hogy bemutassa a szovjet elit és még inkább a szovjet rendszer okozta veszélyeket.

konzerv.png

A nyomtatott sajtó halott? 7 ellenpélda a nagyvilágból

A nyomtatott újságokat már régóta temetik, mondván, hogy a végórájukat élik. De a nyugati országokban még mindig vannak olyan print lapok, amelyek több milliós példányszámot produkálnak minden egyes nap. Ilyen eladási számok mellett miért is a gondolkodnának a megszűnésben a tulajdonosok? 

A tájékoztatás koronázatlan királya több száz éven keresztül a nyomtatott média volt, melynek hegemóniáját először rádió, majd a televízió kezdte ki, később pedig az internet ejtett sebet népszerűségén. Az online média elterjedése (azaz a 2000-es évek eleje) óta a print sajtótermékek eladása világszerte csökken: napilapokat, hetilapokat és magazinokat is kevesebbet vásárolnak az emberek. A jóslatok ellenére nem szűnt meg ez a tájékoztatási forma, sőt, vannak időszakok, amikor az eladások visszaesése lelassul. Sokan még mindig szívesen olvasgatják a hasábosan tördelt, régi vágású betűtípussal írt híreket, érzik a print presztízsét - lehet, hogy ez az érzés játszik szerepet abban, hogy a print lapok még hosszú évekig a piacon maradnak. 

Mutatunk néhány euroatlanti napilapot, amelyek a mai napig a tájékoztatás fundamentumát jelentik hazájukban. 

The New York Times

Ha a hírlapok kerülnek terítékre, valószínűleg sokaknak a The New York Times jut eszébe először. Nem véletlen hiszen a – mértékadó és mértéktartó stílusa miatt „a szürke hölgy” becenevet viselő – újság a második legnagyobb példányszámban eladott hírlap Amerikában. A hivatalos számok szerint tavaly csaknem 2 101 611 darabot adtak el belőle hetente: ebben benne vannak az amerikai és nemzetközi kiadások is, a vasárnapi számok viszont nem. 

1851-es alapítása óta a lap a nyilvánosság egyik sarokköve az Egyesült Államokban. Az eddig megnyert 127 Pulitzer-díj rekordnak számít, és ott van még az újságról elnevezett személyiségi jogi törvény is, a „New York Times szabály”. Ez azt írja elő, hogy Amerikában a közszereplőknek nem elég azt bizonyítani, hogy az újság valótlanságot állított: felelősségre vonás csak akkor van, ha az újságíró szándékosan hazudott, és ez bizonyítható. A jogszabálynak köszönhetően 1964 óta nem veszítettek el egyetlen sajtópert sem. Ebben a lap hangvételek is közrejátszik: a kimért, higgadt stílus a kezdetektől vezérelv.

Az első példány vezércikkében így írt fogalmazta meg a lap politikai beállítottságát az akkori főszerkesztő „Konzervatívaknak kell lennünk minden olyan esetben, amikor a konzervativizmus a közjót szolgálja, és radikálisok leszünk mindenben, ami szerintünk radikális hozzáállást és reformot kíván.” A jelmondat a független médium toposzát hirdeti, melyben a bökkenő az emberi tényező lehet: valakinek ugyanis mindig el kell döntenie azt, hogy pontosan melyik témák szolgálják azt a bizonyos „közjót”.

the_new_york_times_vegso.jpg

A baloldali címlap a 9/11-es terrortámadások után, a jobboldali pedig Donald Trump 2016-os elnökválasztási győzelme után született. (via

USA Today

Al Neuharth médiamogul egy piaci rést kihasználva hívta életre 1982-ben az USA Today-t. A német származású milliárdos rájött, hogy a könnyen emészthető híreknek van vásárlópiaca, ezért a The New York Times hírtematikájára építkezett, de egy sok diagrammal, táblázattal és fotóval ellátott színes újságot hozott létre. Az eredmény egy laza stílusú sajtótermék lett, ami korántsem bulváros, de nem is olyan szigorú, mint a „szürke hölgy”. Az újvonalas elképzelés meg is hozta a várt eredményt: az USA Today Egyesült Államok legnagyobb példányszámú lapjává nőtte ki magát rövid időn belül. Tavaly például 2,278,022 darabot adtak el belőle hetente átlagosan.

Érdekesség, hogy a színes szagos hírtálalás nem aratott osztatlan sikert és a McDonald's gyorsétterem lánc nyomán „McÚjságnak” bélyegezték a kiadványt.

 usa_today.jpg(A 911-es terrortámadás másnapján megjelent lapszám volt az USA Today történetében a legsikeresebb, több mint 3 millió példányszámot adtak el belőle, via)

Az USA Today gyors sikerét többek között annak is köszönheti, hogy kihasználták a '80-as évek technikáját a lap terjesztésénél. Például az újságosok mellett lapárusító automatákból is hozzá lehetett jutni, továbbá repülőtereken és szállodákban is terjesztették. Ehhez hozzájön az is, hogy az USA Today volt az első, amely műholdas távközlés segítségével a végső kiadását egyszerre több helyre is eljuttatta az Államokban, így a legfrissebb híreket tudták közölni szerte az országban.

The Sun

1964 szeptember 15-én jelent meg először, miután a Daily Herald című hírlapot felvásárolta és átnevezte a konzervatív ausztrál-amerikai médiamágnás, Rupert Murdoch News Corporatin nevű vállalata. A névcsere mellett a tartalom is gyökeresen megváltozott: a korábban szikár tényekre építő hírlap a bulváros vonalat vitte tovább. Ez a pálfordulás a hírnévig repítette a lapot: a The Sun hosszú éveken át a brit piac legnagyobb példányszámában eladott napilapja volt, egészen addig, amíg idén januárban meg nem előzte a Metro. A hivatalos számok szerint a lapból átlagosan 1,545,594 példányt adtak el minden egyes napon 2018-ban.

the_sun_vegso.jpg

(A bal oldalon a Brexit népszavazás előtt a EU-ból való távozásra szólítja fel olvasóit, jobb oldalon pedig a 2017-es parlamenti választások előtt a Munkáspárt miniszterelnök jelelöltjét egy szemeteskukában ábrázolja a lap. via)

A bulvár hallatán a The Sun esetében nem csak a sztárvilág szereplőinek hétköznapjairól szóló cikkre kell gondolni, hanem a kőkemény politikai bulvárra: laza stílusban megírt, könnyen befogadható pártpolitikai propagandára. A lap működésének több mint 50 éve alatt véletlenül sem próbálta leplezni,  hogy a brit Konzervatív Párt szekerét tolja. Több esetben már az olvasóknak is kellemetlen volt az, hogy a lap milyen nyíltan kiszolgálja a jobboldali politikai tömörülést: például amikor 1982-ben teljes mellszélességgel kiálltak Margaret Thatcher Falkland-szigeteki háborúja mellett. A lap szó szerint a címlapjain ünnepelte, ha az izomerős brit flottának sikerült elsüllyesztenie egy-egy alig felfegyverzett argentin hadihajót. A lap politikai szerepvállalása pedig azóta csak még karakteresebb lett – ahogy azt a mellékelt címlapok is mutatják.

Le Figaro

Sanzonénekes és író – politikus is van a lap elődjének 1826-os alapítói között, bár akkoriban még nagyon más volt a formátum: a szatirikus, kisméretű, mindössze négy oldalas hetilapot a fővárosban adták ki, bár sok szám egyszerűen kimaradt. Volt, hogy hivatalosan szünetelt a kiadása, többször sikertelenül próbálták újraindítani, 1854-től az irodalom erősen meghatározta a profilt. Szójátékaik, anekdotáik, pletykáik óriási sikert arattak, jó darabig elkerülték a vitás ügyeket és ezzel együtt a cenzúrát.

figaro.jpg

A hatodik szám (via)

A lap sorsa a 20. században regényesen alakult: nevek és székhelyek váltották egymást, 1914-ben a főszerkesztőt egy cikk miatt meggyilkolták. Több, véres háború bemutatásában vállaltak szerepet, kontinensen innen és túl. Az egyik legolvasottabb francia, jobbközép beállítottságú napilap szerint: „Ahol tilos a kritika, ott őszinte dicséret sincsen”.

3 érdekesség a Le Figaro történetéből:

  • híres szerzőik névsorában Émile Zola is szerepel,
  • itt jelent meg a futurizmus stílusirányzat híres manifesztuma,
  • munkatársai már a ‘30-as években nyitottak a fotózás felé, előszeretettel illusztrálták cikkeiket a kor technikái segítségével.

Corriere della Sera

Olaszország egyik legolvasottabb napilapjának története 1876 februárjában kezdődött, amikor a La Republica című politikai lap igazgatója és szerkesztője, Eugenio Torelli Viollier és Riccardo Pavesi úgy döntöttek, hogy új napilapot indítanak Milánóban. A friss számok esténként jöttek ki, az aznapi országos és nemzetközi hírekről számoltak be – nem véletlenül lett az újság neve magyar fordításban "esti kurír". De van egy másik népszerű megnevezése is a 20. század elejére országos terjesztésűvé váló lapnak: sokan csak "solferinoi újságként" emlegették, miután a kiadó székhelye Via Solferino lett. 

Első, gyerekeknek szóló kiadásuk 1908-ban jelent meg: ez egy heti képregénysorozat volt, mely játékosan próbálta közel hozni a kicsikhez a tudományt és az irodalmat. Egyedi és újszerű kezdeményezés volt azokban az időkben. 

corrierino-dei-piccoli.jpg

(via)

1946-ban politikai okokból menesztették az antifasiszta főszerkesztőt, a vezetés innentől deklaráltan jobboldali volt. Az '50-es években a konzervatív, antikommunista hangvétel uralkodott, a következő évtizedben más liberális szellemiségben működött tovább a lap, melyet Silvio Berlusconi idején kormánykritikus médiumként tartották számon.

El País

Ha a Diaro 16 főszerkesztője összefog a napilap munkatársaival, akkor közösen adhattak volna ki egy kiadványt a demokrácia védelmében az 1981-es katonai puccskísérlet alatt. De mivel ez nem történt meg, az akkoriban még csak ötödik éves El País volt az első lap, amely már az éjszaka alatt demokráciapárti különszámmal jelentkezett - és ezzel beírta magát a spanyol médiatörténetbe.

el_pais.jpg

(via)

A fekete-fehér, szövegközpontú felépítés az alapítástól fogva jellemzi a lapot, de ma már modernebb betűtípust használnak és színes felvételek is feltűnnek

Bár az elmúlt évtizedekben jócskán adódtak nehézségek, az El País továbbra is vezető pozícióban van. A politikai tényezők mellett a szakmai színvonal is hozzájárult a lap presztízsének növekedéséhez: a minőség ellenőrzésére belső követelményrendszert alakítottak ki, kiadtak egy stíluskönyvet és bevezették az olvasói ombudsman intézményét. 

Süddeutsche Zeitung

Mit szokás még a napilapok mellett temetni? A kultúrát. De itt egy bizakodásra okot adó jelenség azok számára, akik mindkettőt igénylik: Németország egyik legnagyobb napilapja az elmúlt évtizedben stabil tartópillérévé tette a kultúra rovatot. Igazi publicisztikai csemegéket, többek között glosszákat is közölnek, de a lap népszerű szerzői is rendszeresen jelentkeznek vezércikkekkel. 

sz.jpg

A lap olvasói 1946-ban (via)

A müncheni kiadású napilapot 1945 októberében kifejezetten azzal a szándékkal alapították, hogy fontos véleményformáló platformmá váljon. Politikai irányzatát tekintve baloldali orgánumként tartják számon. Markáns ismertetőjele az is, hogy egyáltalán nem spórolnak a karakterekkel, legyen szó hosszú elemzésekről, vagy nagy riportokról. Mindemellett még a New York Times cikkeiből hétről összegyűjtenek egy mellékletre valót.  

kep.png

 

A virtuális felfalhatja a való világot?

A világnak alig maradt olyan pontja, ahol ne találkozhatnánk smombie-kkal. Agyevő társaikhoz hasonlóan őket is egyetlen dolog érdekli: esetükben ez a telefonjuk. A digitális térfoglalás a városok minden szegletére kihat, a közterületek akár egy pillanat alatt arculatot váltanak, miközben olyan technológiák alakítják a szokásainkat és interakcióinkat, amelyek néhány éve még csak a sci-fikben léteztek. Mi lesz a közterekkel, ha a digitális világba feledkezett tömegek már csak zombikként bolyonganak keresztül rajtuk? Milyen kapcsolódási pontjai vannak az offline és online világnak? Átköltözik minden a virtuális terekbe, vagy egy minden eddiginél teljesebb közösségi és térélmény jön majd létre?

A közterek a különböző társadalmi rétegek fontos találkozási pontjai (így a demokrácia egyfajta bástyái), hiszen mindenki előtt nyitottak, így olyanok is érintkezésbe kerülhetnek ezeken a helyeken, akik egyébként sosem kereszteznék egymás útját. Kapcsolódási és kikapcsolódási helyszínek, ahol a közösségi, kulturális és sportélet is spontán virágozhat. Az internet, és különösen a közösségi média sok szempontból versenyhelyzetet teremtett a közterek számára, hiszen alapvető funkciókat vett át ezektől, gyorsabb és látványosabb eredményekkel - legyen szó közösségépítésről, információátadásról, vagy nyilvános vitáról. Néhány kattintással több ezres tüntetés szervezhető, amiknél már az is egyfajta lélekszám-mérő, hogy hányan érdeklődnek online az adott esemény iránt. Kevesebb a korlát (eddig legalábbis így volt), a távolságok bitekben mérhetőek, és a privát szféra könnyen kinyitható a közösség felé. Mindezek mellett a folyamatos információ- és impulzusszükségletet a zsebekben lapuló internet képes jobban kielégíti, mint egy hirdetőoszlop, vagy egy látványos szökőkút.

ldn_echelman_photoemapeter_1091.jpg

(via)

Több tér, több kihívás

A smombie (vagyis smartphone zombie) jelenség évek óta téma, és remekül látszik belőle, hogy milyen mértékű figyelem lekötéssel kellene a köztereknek versenyezniük. Problémák régóta vannak, de mostanra a halálesetekkel végződő balesetek száma néhol annyira megnőtt, hogy muszáj reagálni a kialakuló helyzetre. Dél-Koreában nemrég kísérleti jelleggel színes led fényekkel szerelték fel egy kisváros gyalogátkelőit (ahogy korábban Hollandiában is), de feltételezve, hogy ez sem lesz elég mindenkinek, a képernyőkre is figyelmeztető jelzést küldenek, amint zebrához ér a telefonjára tapadt delikvens, vagy a jó eséllyel szintén telefont nyomkodó sofőr. Néhány országban már pénzbírsággal sújtják a figyelmetlen gyalogosokat, amihez egy kanadai rendőr annyit fűzött hozzá, hogy „nem kellene a józan észhez is törvényt alkotni”.

(via)

Az okostelefonok lehetővé tették, hogy életünk minden pillanatában egyszerre több helyen lehessünk (a jelenlét minősége persze más kérdés), így a fizikai és szellemi létezésünk kettéválhat a térben. Ez a phygital (tér)élmény, a fizikai (physical) és a digitális (digital) világ kölcsönhatásából ered: a fogalom nem új, de igazán csak néhány éve kezdett elterjedni, leginkább a marketing területén. Az ismertsége még gyerekcipőben jár, urbanisztikai kontextusban azonban régebb óta létezik, mint digital placemaking, vagyis digitális helyteremtés.

Az utóbbi, marketinges megközelítés alapja, hogy az offline és online fogyasztás összemosódik, ezért ehhez igazodva kell megteremteni a vásárlói élményt, például releváns, személyre szabott ajánlatokkal. A "felhasználóbarát" közterek tervezésétől ez a gondolat offline sem idegen, a személyreszabhatóság alapvetően vonzó, például a padok és árnyékolás mobilitásával, de a technológia ezeknél grandiózusabb beavatkozásokra ad lehetőséget, amiknek segítségével az emberek figyelme is könnyebben megnyerhető.

Digitális helyteremtés

Az épített környezet médiával és technológiával való kölcsönhatásából újjászületnek a közterek eredeti funkciói: olyan helyek jöhetnek létre, amelyek ösztönzik a közösségi életet, az interakciókat, és akár a játékokat is - mindezekkel egy élhetőbb város felé vezetnek. Ez a cél nem új, de az idők során sokat változott a megvalósítás eszköztára és az emberek életmódja. 

 

Városi hibridek

A digitális technológiák fizikai környezetbe költöztetésével hibrid terek jönnek létre, amik olyan komplexitású élményt adhatnak, amire analóg ”üzemmódban” kevésbé van lehetőség. Egészen egyszerű lépésekkel elérhető a hibrid tér, mint amilyen egy beszélő pad, vagy egy kilátói látcső, utóbbi a kiterjesztett valóságot integrálva nem csak a város jelenét mutatja be, hanem a múltbéli változásait is. Egyik tervezője szerint: „az installációk megmutatják, hogy a hibrid tér milyen értékesen bővíti azokat a módokat, ahogy az emberek érzékelik és értékelik a körülöttük lévő fizikai teret”. Az ilyen emberközeli átalakítások segítenek, hogy a környezet több rétegét ismerhessük meg, párbeszéd alakuljon ki a tér és ember között, valamint ember és ember között is.

(via)

A művészeti megmozdulások megkerülhetetlen részei a fizikai környezet újraértelmezésének és élettel való megtöltésének. Egyre gyakrabban csempésznek valamilyen digitális pluszt a meglévő közterekre olyan alkotók, akik reflektálnak azok funkcióira és a figyelmet az emberek közti kapcsolódásra irányítják. Aktuális hazai példa a világhírű természetfotós, Máté Bence képeiből készült szabadtéri vándorkiállítás, aminek bár elsődleges célja a természeti értékek bemutatása, mégis úgy teremt kiállítóteret a városokban, hogy egyszerre hozza közel a természetet az épített környezethez és a nézőkhöz, kötetlen reakciókra adva lehetőséget. A LED-ekkel megvilágított óriási fotónyomatok verőfényben és sötétedés után egyaránt élvezhetőek, és ha magunkkal vinnénk belőlük, QR kódok segítségével minden kép azonnal, ingyenesen letölthető.

A technológia hatalmas előnye (és ezt a művészeti akciók ki is használják), hogy a segítségével a statikus környezetünk megváltoztatható: a digitális térhez hasonlóan elmoshatóak a valóság határai, valamint a szabadon alakíthatóság és korlátok nélküliség illúziója kelthető ott is, ahol a matériák ezeket egyébként nem teszik lehetővé. Angliában a hideg és sötét téli napok ellenszereként idén tizedik alkalommal fogják megrendezni a Lumiere Fesztivált. A látványosságok részeként öntötte már el ”víz” a londoni Kings Cross pályaudvar melletti teret, de uralta már az eget a közönség által telefonos applikációval irányítható hálós installáció is, amit a 2011-es japán földrengés és cunami ihletett, és az összekapcsoltságra hívta fel a figyelmet. Hasonló üzenettel született a charlotte-i reptéren látható Interconnected címet viselő digitális installáció, ami a reptér fennállása óta növekvő adathalmazból hoz létre milliónyi folyamatosan változó pixelként absztrakt képeket. 

Virtuálisból analóg

Lassan természetessé válik, hogy úton-útfélen virtuális tartalmakra bukkanunk, de az még mindig újdonságként hat, amikor a Windows helyett egy kirakat mutatja be egy-egy népszerű program, vagy közösségi oldal offline változatát. Pedig volt már ilyenre példa: 

 

  • A Street Eraser projekt keretében Guus Ter Beek és Tayfun Sarier megmutatták, milyen lenne, ha kiélhetnénk a vágyainkat egy-egy kevésbé esztétikus hirdetést látva: a páros plakátokra, táblákra és utcai tárgyakra ragasztotta fel a Photoshop radírmintáját, mintha az utcaképekbe is beleradírozhatnánk a program segítségével.
  • Egy másik ötlet az Instagramot vitte utcára, Bruno Ribeiro az appot utánozva filterezte körbe a londoni környékét és utazásai helyszíneit. A #reallifeinstagram tökéletes insta alapanyaggá vált, de azért rávilágít, hogy a színes négyzetes formátumból kilógó részletek mellett sem érdemes elmenni a hétköznapokban.

Nem csak figyelemfelkeltő projektekben elevenedhet meg az Instagram világa, hiszen a design trendekre és tervezési elvekre is hat: kérdésként merül fel, hogy Instagram kompatibilis-e egy adott tárgy, egy épület, vagy egy utcarészlet. Egyelőre elsősorban a vendéglátóhelyeknek fontos a social media tagek száma, de az építészetbe is átszivárogni látszik az irány, miszerint érdemes megfontolni azt, hogy mi, hogyan mutatni egy Insta-fotón. 

Egy botrány tanulságai

Alig egy hónapja adták át New York egyik új látványosságát, a közösségi névválasztásra váró, átmenetileg Vessel névvel illetett közel 2500 lépcső alkotta 154 lépcsősort. Az impozáns, méhkaptár jellegű, ugyanakkor nehezen definiálható építmény önmagában is megérdemelné a figyelmet, de a városrész felhasználási feltételeiben elrejtett passzus megnövelte a ráeső rivaldafényt. Belefogalmazták ugyanis, hogy minden, a Vesselen készülő fotó joga kompenzáció nélkül a Vessel üzemeltetéséért felelős céget illeti. Azoknak, akik mostanában tervezik felkeresni, már nem kell azon aggódniuk, hogy csak a privát Insta fiókjukban oszthatják meg az ott készülő képeket, a felháborodott hangok eljutottak az illetékesekhez is, és eltávolították a szöveget. Az eset ugyanakkor tovább szélesíti a kihívások körét, amik a fizikai környezet és az új virtuális terek együttes használatával kapcsolatban felmerülnek.

(via)

A köztér attól is a ”közé”, hogy az emberek szabadon használhatják, nem csak abban az értelemben, hogy bármikor megmászhatják a 2500 lépcsőt, hanem abban is, hogy a saját igényeik, céljaik szerint vehetik igénybe (a normák betartása mellett). A Vesselt tervező építész, Thomas Heatherwick azt nyilatkozta, hogy olyan helyet szerettek volna létrehozni ezzel az alkotással, ami összehozza az embereket, akik így nem maradnak meg pusztán az építmény passzív csodálóinak. Ha a változtatások után is elég szigorú szabályokat tovább bővíti az üzemeltető, a tervezői idea igencsak háttérbe szorul majd. Persze önmagában a fotókorlátozásnak sem kellene kedvszegőnek lennie, de ma a köztér és interakciós funkciója abban a tekintetben biztosan a közösségi médián keresztül él legélénkebben, hogy bármi, ami offline izgalomra, lelkesedésre ad okot, megjelenik online is. A látványosságokat és élményeket meg akarjuk osztani, aminek csak egy része a jelenlévőkkel való közös ”megélés”, egy másik a virtuális közvetítés.

Nehéz ma már a digitalizációtól mentes teret elképzelni, és a rengeteg jó példa bizonyítja, hogy talán nem is érdemes. Az okostelefonok, a valóság virtuális kiterjesztése lassan a mindennapok megkerülhetetlen részévé váltak, és ez új módokon hat a fizikai környezetre. Egyelőre csupa kérdőjel, hogy hosszú távon hogy alakul át az analóg világ, elsiklanak-e fölötte az Insta kompatibilitást kutató szemek, vagy épp az élménykeresés által töltődhetnek meg egyébként üres utcák is. Az biztos, hogy továbbra is szükség van kötetlen közterekre, ahol az emberek új impulzusokkal gazdagodhatnak, ahol jó lenni, ahol az is jól érzi magát, aki a környezet aktív alakítója és az is, aki a megfigyelője szeret lenni.

 kep.png

Emiatt fog bedőlni az influencer marketing? Kamu szponzorációkkal az igaziakért

Azóta, hogy lelepleződött a Fyre Festival körüli botrány, hogy a Szűz Máriát Isten első "influencereként” aposztrofálta Ferenc pápa, hogy Logan Paul újévi fogadalomként bejelentette, egy hónapra homoszexuális lesz, az influencer kifejezés még többekben kelthet negatív érzéseket. Persze nemcsak ezek a kiugró esetek teszik problémássá a véleményvezér-jelenséget: ott van még a szponzoráció eltitkolása, a túlzott fogyasztás, az inautentikus posztok, követők és lájkok vásárlása... Egy korábbi posztunkban bemutattuk, milyen veszélyeket rejt magában, ha az influencer elhallgatja, hogy termékeket csak ajándékba kapta vagy fizettek neki a megjelenítésért. Viszont úgy tűnik, a közösségi média világában még egyet csavartak a történeten: számtalan kisebb influencer kamuzza be, hogy megállapodása van különböző brandekkel. Tehát szponzorált tartalomként tüntetnek fel valamit, ami valójában nem is az.

Mindannyiunk számára ismerős lehet, amikor egymás után ugyanolyan képleírásokba futunk bele az Instagramon: köszönöm X brandnek, hogy ezzel a szuper termékkel stb. stb. #atermékmegnevezése #avállalatprofilja #ésperszeaszlogen. Nagyjából így néz ki egy tipikus szponzorált poszt a közösségi médiában. Amikor megállapodik egy véleményvezér és egy vállalat egy termék megjelenítését illetően, többek között azt fixálják le, milyen hashtageknek kell szerepelniük a kép mellett. Az már csak egy bevett fordulat, hogy a poszt alkotója megköszöni a vállalatnak a lehetőséget és az élményt. A kamu szponzorált posztok elterjedése pedig pontosan ebből adódik: nagyon könnyű imitálni azokat.

rising-instagram-influencers-accused-of-posting-fake-sponosred-content.jpg

(via)

Nyerő széria

Vajon mi ösztönözheti az influencereket arra, hogy ál-szponzorált tartalmakat gyártsanak? Először is fontos megjegyezni, hogy ez a tendencia leginkább a micro influencerekre, azaz a párezres követőtáborral rendelkezőkre igaz. Ők azok, akiknek (még) nem sikerült olyan státuszt elérniük, hogy a vállalatok sorra kopogtassanak náluk virtuálisan. Véleményvezérré válni tudniillik nem egyszerű feladat: beletartozik a régi kétes megítélésű posztok és képek törlése, a rajongói bázis legalább ötszámjegyűvé növelése, illetve a profil célirányos egységesítése mind az üzenet, mind a vizualitás szintjén. És bizony a legelső szponzort a legnehezebb megszerezni, hiszen a vállalatok kíváncsiak a korábbi együttműködésekre.

A kamu szponzorációk esetében az influencerek saját zsebből veszik meg a terméket vagy fizetik ki a szolgáltatást, majd a többi véleményvezér szponzorált posztjainak mintájára teszik nyilvánossá azt, hogy például megkóstolták a legújabb kávét, kipróbálták a most piacra dobott videójátékot, vagy elmentek egy exkluzív étterembe. Az élmények megköszönése és a hashtagek alkalmazása azt az üzenetet közvetíti, mintha kapcsolat lenne köztük és a vállalatok között. Más cégek számára pedig egy ilyen kiírás azt közvetíti, hogy vannak, akik már beléjük fektették a bizalmukat, így érdemes együttműködni velük.

chanel.PNG

(via)

A motiváció anyagi oldala megkerülhetetlen kérdés. A micro influencerek sok esetben tizenévesek, akik még nem tudnak legálisan munkát vállalni. Az influencer marketing jövedelmezősége miatt a fiatalok jó pénzkereseti lehetőséget látnak a kamu bizniszben, azt remélik, az majd eljuttathatja őket az igaziig. A másik fontos motiváció, különösen a fiatalabb generációk számára az, hogy ez menő. Irigységre adhat okot, ha valakinek ingyen cuccokat küldenek, míg a lúzereknek többieknek a zsebpénzüket kell elkölteni azokra. “Minél több szponzorod van, annál hitelesebb vagy” - állítja egy tizenéves a The Atlantic a témáról szóló átfogó cikkében. Persze nemcsak a tizenévesekre jellemző a kamu szponzoráció.

Előfordulhat, hogy egy drágább termék megvásárlása és ízléses megjelenítése után a vállalat a saját felületein is közzé teszi a posztot, így generálva láthatóságot és további reklámozási lehetőségeket az influencer számára. Ugyanakkor érdemes mérlegelni a ferdítés hátulütőit is. Míg bizonyos szegmensekben nem jelent problémát az, ha valaki több, egymással versengő szponzorral rendelkezik (táskák, cipők piaca), addig más típusú termékek esetében gondot okozhat a versenytárs kamu képviselete (autók, fitness márkák). Tehát: elképzelhető, hogy valaki azért marad le egy igazi szponzorációs lehetőségről, mert a cég abban a hitben van, hogy a konkurencia már megszerezte magának az influencert. 

Előnyök és hátrányok a “szponzor” oldalán

Alapvetően a közösségi média remek lehetőséget ad a márkák számára, hogy ismertségre tegyenek szert, ahogy a vásárlóik betaggelik őket és a termékeiket. Amennyiben igényes kamu szponzorált poszt születik, úgy a vállalat még örülhet is az ingyen reklámnak. De mit tehetnek, ha úgy érzik, sérti a márkát a kontent amatőr jellege vagy maga az influencer személye? A vállalat számára ugyan hatalmas erőbefektetés, de a közösségi média hashtageken keresztül történő monitoringja megoldást nyújthat. Amint felfedezik a kamu szponzorált tartalmat, felvehetik a kapcsolatot az adott influencerekkel. Természetesen ez rosszul is elsülhet, hiszen a véleményvezérek mégiscsak többezres követői táborral rendelkeznek, és rajongóik felé könnyen el tudják juttatni a vállalat rossz hírét a valóság elferdítésével. A potenciálisan negatív hírverés úgy is elkerülhető, hogy a vállalat a hivatalos honlapján közzé tesz egy listát azokról az influencerekről, akikkel éppen együttműködik.

A nemkívánatos reklámok elkerülése érdekében, valamint a szakma tisztábbá és őszintébbé tétele céljából a vállalat olyan passzust foglalhat bele az influencerekkel kötött szerződésbe, mely szerint nem lehet hamis szponzorált poszt a közösségi média felületeiken. Vagy olyan influencerekkel kötnek szerződést, akiket hivatalos network menedzsel, és rajtuk kérik számon a véleményvezérek autentikusságát. Az efféle policy-k elfogadása végeredményben a szakma átláthatóságát mozdítaná előre.

Mit tehet a fogyasztó?

Röviden: közel semmit. A valós és a kamu szponzorált tartalmakat csaknem lehetetlen megkülönböztetni - esetleg ha olyan promócióról van szó, amihez kuponkód is tartozik, akkor annak hiánya árulkodó jel lehet. A kamuzók sokszor pont azt használják ki, hogy a közönség feltételezi, minden tartalom szponzorált, hiszen valóban kiugróan megnőtt az elmúlt években az efféle együttműködések száma. Amíg azonban korábban a szponzoráció azt jelentette, hogy a véleményvezér "eladta a lelkét", mára az ilyen együttműködések a siker jelei lettek. A kamuzóknak egyáltalán nem érdekük, hogy elkerüljék a szponzorált tartalom látszatát. 

Keith Weed, az Unilever marketing igazgatója nyilatkozta, hogy az influencer ökoszisztémának “vissza kell építenie a bizalmat, mielőtt az örökre eltűnik”. Ilyen gondolatok által vezérelve irtják ki időről-időre az álkövetőket, szabályozzák szigorúbban a szponzorált tartalmat. Még maguk a véleményvezérek is előrukkoltak olyan videókkal, amelyekben részletesen beszámoltak pénzkereseti forrásaikról (noha arról nem, hogy mennyi az annyi). Jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály a kamu szponzorációkat, de előbb-utóbb utoléri a szabályozás ezt a tendenciát is, mint a közösségi média sok egyéb jelenségét.

influencer.jpeg

Még több influenceres poszt: itt, itt, itt és itt

 kep.png

Állatkísérletek: az erőszakmentesség csak marketing?

Az állatok kísérleti alkalmazása körül mindig is voltak viták, de az utóbbi időben egyre inkább elítélik a kozmetikai célú kísérleteket. Ma már több szépségipari cég hangsúlyozza az erőszakmentességet termékeik eladásakor. De mi van, ha a marketing az állatkísérlet-mentességet hirdeti, de a valóság nem ez?

2013. április 24-én különös emlékművet avattak az orosz Novosibirsk-i Citológiai és Genetikai Intézet közelében: egy 1,8 méter magas emelvényen egy szemüveges egér éppen egy DNS láncot köt. A szobor a laboratóriumokban tartott élőlények előtti tiszteletadás: azoknak az állatoknak az emlékére került ide, akik életükkel emberéletek megmentéséhez járultak hozzá. 

Monument to laboratory mice

A Novosibirsk-i egér szobor (via)

A statisztikák szerint az Európai Unióban évente 11,5 millió állaton végeznek kísérleteket, míg durva becslések szerint ez a szám az egész világra vetítve 100 millió. A számok évről-évre csökkennek, az egyre szigorodó szabályozásoknak köszönhetően. Ezek legfontosabb elve az úgynevezett 3R:

  • reduction (csökkentés)
  • refinement (tökéletesítés)
  • replacement (helyettesítés).

Az első szerint a kísérletek során mindig a lehető legkevesebb állat felhasználására kell törekedni, vagy, ugyanannyi állat igénybevételével minél több eredményt próbáljanak megkapni a kutatók. A második elv azt mondja ki, hogy kísérleti módszerek tökéletesítésével minél kevesebb ártalmat szabad okozni az állatnak és csillapítani kell az esetleges szenvedésüket. Az utolsó elv szerint – amennyire lehetséges – a kísérleti állatok helyett például számítógépes szimulációkkal, sejtkultúrákkal vagy szövetekkel kell végezni a vizsgálatokat.

A különböző mozgalmak, a csökkenő számok és a szigorodó szabályozás ellenére a kísérleti állatok témaköre még mindig komoly erkölcsi dilemmákra adott okot: Vajon feláldozhatunk állatokat a saját érdekünkben? Ha igen, milyen állatokat? És mennyit?

Előnyök és hátrányok

A mérleg egyik oldalán ott van, hogy az emberek számára tagadhatatlanul előnyöket hoztak ezek a kísérletek. A szőrös, tollas, pikkelyes vagy éppen kitinpáncélos állatoknak köszönhetjük a legtöbb orvostudományi áttörést: 94 orvosi Nobel-díj közül 82-ben alkalmaztak állatokat. Ezeknek a teszteknek köszönhetjük a cukorbetegség kezelésére használt inzulint, a hepatitis B, a kanyaró, a mumpsz és a járványos gyermekbénulás elleni oltásokat is. Nem beszélve az olyan betegségekre kifejlesztett készítményekről, mint a leukémia, a sclerosis multiplex, a depresszió, a magas vérnyomás, a tüdőgyulladás és a sort még sokáig lehetne folytatni. Ezek emberéletek milliót mentették meg és mentik meg ma is.

A mérleg másik oldalán viszont a kíméletlen bánásmód mellett ott van az állatok felesleges kihasználása is. Előfordult, hogy a gyógyszerkísérletek során kegyetlenül bántak az állatokkal, de ennek megakadályozására – ahogy korábban is részleteztük – mára számos jogszabály létezik.

Fontos megkülönböztetni, hogy a kísérletek célja gyógyszerek vagy kozmetikumok tesztelése: míg az első az egészség  visszaállítását és megőrzését célozza, a másik alapvetően szépészeti okokból történik. Ráadásul a kozmetikumok tesztelésére több lehetőség is kínálkozik, mint a gyógyszertesztek kiváltására.

Az erőszakmentes kozmetikumokért

Számtalan szervezet harcol a kozmetikai célú állatkísérletek ellen. Ilyen többek között a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals), mely a Twitteren is az állatok szenvedését bemutató képekkel próbálja jobb belátására bírni a döntéshozókat:

 

"A sminked nem éri meg az életemet", "A Te sminked, az Ő kínzása" (via, via)

Hasonlóan erős reklámokkal próbál harcolni az olasz ENPA (Ente Nazionale Protezione Animali), vagy a NOHA, felhívva a figyelmet az állatok szükségtelen szenvedésére.

(via, via)

Ilyen a Lush Cosmetics North America reklámvideója:

Mentes vagy nem mentes kozmetikumok?

A kozmetikai célú teszteket számtalan országban ma már tiltják – ezek közé tartozik az Európai Unió, Brazília, India, Izrael, Új-Zéland, Törökország és az Egyesült Királyság is.

A Cruelty Free International (Nemzetközi Erőszakmentes Mozgalom) célja, hogy egyfajta ellenőrzést biztosítson az állatkísérletek nélküli termékeket fejlesztő cégeknek. A szervezet logóját (Leaping Bunny),azok kaphatják meg, akik kozmetikai illetve háztartási termékeik fejlesztésének egyetlen fázisában sem használnak állatokat. A működésre és eladásra vonatkozó kritériumaik is szigorúak. 

 

 

(via)

2012-ben derült ki az Avonról, hogy a már több mint 25 éve elkötelezetten állatbarát cég a termékeit a hatalmas anyagi hasznot hozó Kínában állatokon is teszteli annak ellenére, hogy a cég állatjogi elvei szerint „sem a termékeik biztonságosságának, sem hatékonyságának tesztelésére nem használnak állatokat”. Bár ehhez hozzátették, hogy „bizonyos országokban kiegészítő biztonsági vizsgálatok is szükségesek a helyi törvények miatt”. Ugyanakkor, amit tettek, az a vásárlók megtévesztésének is tekinthető, hiszen nem mindenki volt tisztában a kitétel jelentésével, és azzal, hogy az ázsiai régióban milyen tesztek zajlanak. 

Az Uncaged necű szervezet meg is vádolta az Avont azzal, hogy jogtalanul teszik ki termékeikre az erőszakmentes nyuszi logót. A vádak szerint a cég a termékeik 3%-ánál állatokon is tesztelte a készítményeket, ami körülbelül 1000 állat életébe kerülhetett: mindez alaptalanná teszik az Avon állatjogi kijelentéseit. A cég akkor törölte a fenti elveket a honlapjáról, 2017-ben azonban már egy kiegészítéssel tette azt újra közzé: „Sajnálatos módon, néhány országban szükséges kiegészítő biztonsági vizsgálatokat is végezni, amelyek egy része állatok bevonásával történhet.” Ezen kívül a cég hangsúlyozta elköteleződését az állatok védelme mellett és biztosítani igyekezett vevőit arról, hogy próbálják meggyőzni az ázsiai ország vezetőit a kozmetikai célú állatkísérletek eltörléséről.

A történet folytatása, hogy bár a kínai piacról a PETA sürgetése ellenére sem vonult ki a cég, 2019-ben részt vett a 2023-ra globális szintű erőszakmentes kozmetikai piacot reklámozó #BeCrueltyFree kampányban. Ez újabb támadási felületet jelentett, és ismételten előtérbe került a pénz vs. állatvédelem témakör. A kínai piac esetén viszont mindenképpen pozitív változásnak tekinthető az idén megszavazott változás, miszerint a már piacon lévő termékeken és belföldi készítményeken nem szükséges állatteszteket végezni.

avon_animal_testing_campaign

(via)

Egy másik példa a The Body Shop története. A franchise a világ 60 országában van jelen, és több mint 2500 boltja van. A cég 1984 óta elkötelezett volt az állatok védelme iránt és szlogenjükben is hangsúlyozzák az állatkísérlet-mentességet. Ugyanakkor a The Body Shopot 2006-ban megvásárolt a L’Oreal, amelyet 2013-ban kötelezték az erőszakmentes logó levételére, mivel az Avonhoz hasonlóan Kínában árusított állatokon tesztelt kozmetikai termékeket. A két vállalat központi elköteleződése ezért némiképpen mindig is ellentétben állt egymással, ami végül 2018 augusztusában a The Body Shop eladásával végződött. A céget a brazil Natura vásárolta meg, ami 2006 óta nem teszteli termékeit állatokon.

Bár a kozmetikai célú tesztek az összes állatkísérletek körülbelül ötödét-tizedét teszik ki, ezek nagy része helyettesíthető lenne valamilyen módon, amire a vásárlói körnek is egyre nagyobb igénye van. Éppen ezért a kozmetikai cégeknek egyre jobban kell figyelniük a módszereikre, és arra, hogy az image ne legyen ellentétben a valósággal. 

kep.png

Miért nehéz egy természetfilmes élete?

Beavatkozni vagy nem beavatkozni a természet működésébe? Örök dilemma a természetfilmesek és -fotósok életében. Számtalan eset hozható fel, amikor sem szakmai, sem emberi oldalról nem lehet egyértelmű választ adni erre a kérdésre. Ha pedig a felvételek készítői nem kommunikálnak megfelelően, az még rosszabbá teszi a helyzetet. 

A legtöbben elámulunk a természetfilmek és -fotók képi világán: legyen az egy délutáni pihenőjét töltő bagoly, egymást kergető éjjeli lepkék, az égbolton szálló madarak, egy éjszakai fényben álló kócsag, vagy éppen egy körbekeringő tengeri teknős. Csak néhány példa az utóbbi évek díjazott magyar természetfotói közül: ezeket látva sokan gondolhatják, hogy mennyire romantikus szakma a természetet megörökíteni. Arról már kevesebb szó esik, mennyire nehéz is mindez. Itt egyrészt beszélhetnénk a fizikai megterhelésről: cipelni az több kilogrammos fotóstáskát a szükséges felszereléssel, órákon át mozdulatlanul maradni egy leshelyen, fittyet hányni a mínusz fokokra, a szakadó esőre vagy éppen a rekkenő hőségre és szárazságra, ami még a legedzettebbeket is próbára teszi. Ezt nagyon találóan mutatta be 2009-ben a National Geographic Museum Lions and Leopards (Oroszlánok és leopárdok) kiállítását bemutató reklám:

National Geographic:  Leopard  National Geographic:  Lion

„Hogyan lehet ilyen képet készíteni? Állj ezen a ponton egy kamerával 3 évig.” (via)

Azonban a természet filmezése érzelmileg sem hagyja érintetlenül a kamera mögött álló személyt. Látni egy fiatal zebracsikót az életéért küzdeni, filmre venni egy kiszáradás küszöbén álló madárfióka haláltusáját, vagy éppen csapdába esett állatot kamerázni. Vajon megmenthetik őket? Hívhatnak segítséget? Vagy csak nézzék végig?

Ezek mind olyan helyzetek, amiknél a legtöbbünk be akarna avatkozni az eseményekbe, ám a természetfilmezés egyik etikai alapszabálya ezt tiltja. Ugyanis ez a természet rendje ellen való, és beleszólás az élet körforgásába. Akárhogy is dönt a kamerába néző filmes, ha egy képsor berobban a köztudatba, akkor a szakember kaphat hideget és meleget is a nyakába: vagy a szakmától vagy éppen a laikusoktól.

Amikor tesznek valamit…

Ifj. Lőrincz Ferenc Nylon című alkotása egy műanyag zacskóval játszó delfint ábrázol. Bár a fotó akár lehetne egy ártatlan játék pillanatfelvétele is, mi tudjuk, hogy ez nem csak erről szól.

„Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékként fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne...”

írja képe mellé a fényképész. A 2018-as Év Természetfotósa díj, Kezünkben a Föld kategóriájában 3. helyet ért el a fotó, és a május közepéig megtekinthető 37. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Itt a készítő le is írja: a kép után a felszínre hozta a zacskót.

Kezünkben a Föld - 3. díj - Ifj. Lőrincz Ferenc: Nylon - Sajnos egyre több a szemét a tengereinkben, óceánjainkban, és emiatt sok állat pusztul el. A képen egy nylonzacskóval játszó palackorrú delfin látható. Ez a találkozás számára most nem volt végzetes, a delfin inkább játékkén fogta fel, ahogy a fejére húzta a zacskót és a nap felé úszott benne... A kép a Shaab Abu Nuhas Zátonyon, Egyiptomban, a Vörös-tengeren készült.

(via)

Tavaly novemberben történt a BBC Dynasties (Dinasztiák) dokumentum-filmsorozat készítése közben, hogy az Antarktiszon forgató stáb egy csapatnyi csapdába esett császárpingvint vett észre. Az állatok egy vihar után vagy besodródtak, vagy beleestek egy árokba, és onnan nem volt menekvésük, minden bizonnyal éhen haltak volna. A filmkészítők döntöttek: ásót ragadtak, és – a pingvinek megzavarása nélkül – jégből és hóból vájtak számukra egy kijáratot, amin keresztül az állatok ki tudtak mászni. Bár a közönség éltette a ”hősöket” és örült a pingvinek megmentésének, a szakmát megosztotta az eset. Egyesek kötötték az ebet a karóhoz a nem-beavatkozás mellett, ám több szakmabeli is úgy nyilatkozott, hogy ők is ugyanígy cselekedtek volna. „Úgy gondolom ebben az esetben a tettük tökéletesen alátámasztható és érthető volt. Én is ugyanígy cselekedtem volna a helyükben.” (Doug Allan, természetfotós)

Ugyanebben a sorozatban, a Kenyában élő oroszlánok és emberek kapcsolatáról szóló harmadik részben történt egy hasonlónak mondható eset. A stáb tagjai észrevették, hogy a megfigyelt oroszlánok furcsán viselkednek, járásuk bizonytalan – különösen az egyik kölyöké. Értesítették a hatóságokat, akik végül jelentették az esetet a Masai Mara Reserve Managementnek. Ők döntöttek úgy, hogy egy állatorvosi egységet küldtek a helyszínre, akik megállapították, hogy az oroszlánok a közeli farmerek által kihelyezett mérgezett csaliktól betegedtek meg. Az állatok ellátása már belekerült a filmbe, ám az csak később derült ki, hogy a filmesek indították el az események láncolatát. Az eset ismételten megosztotta a szakmát. Egyesek úgy vélték, nem szabadott volna beavatkozni – még úgy sem, hogy emberek okozták a bajt, hiszen ezt akkor a stábtagok még nem tudhatták -, míg mások szerint helyesen jártak el. A készítők azzal védekeztek, hogy ők csak jelentették, amit láttak, az állatok életébe való beavatkozásról már nem ők döntöttek.

As a poisoned lion cub lies close to death, a team of vets rush to the spot in a dramatic effort to save it on the latest episode of Sir David Attenborough’s new series Dynasties

(via)

Amikor a leghelyesebb döntés végigfilmezni…

Sok esetben viszont a fotós nincs is abban a helyzetben, hogy bármit is tehetne a történések ellen. Ennek egyik oka a távolság, hiszen a kamerával felszerelkezett személy akár több 100 méterre is tartózkodhat az állatoktól, és az események sebessége miatt – még ha akarna is – nem tud beavatkozni. Ugyanakkor a másik ok a saját testi épségük kockáztatása. Ugyanis bármennyire is szelídnek tűnnek, a képek alanyai mégiscsak vadállatok, amik minden látható előjel nélkül megtámadhatják a túl közel merészkedőket. Ez különösen igaz, ha kiszolgáltatott vagy stresszes helyzetben vannak, vagy éppen a kölykeiket érzik veszélyben. Egy fotográfusnak például sikerült azt azelőtti pillanatot lekapnia, amikor egy oroszlán éppen nekiugrik.

animal-photography-angry-charging-lion-atif-saeed-pakistan-3

(via)

És a sort sokáig lehetne még folytatni:

(via)

Természetesen a nem beavatkozás mellett szól az is, hogy bármennyire is nehéz tehetetlenül nézni egy állat szenvedését, meg akarják mutatni a világnak az adott tragédiát. Az egyik leghíresebb példa erre a 2017. decemberében közzétett National Geographic videó egy éhező, csontsovány jegesmedvéről.

A fényképész írta egy beszámolóban:

„[A jegesmedve] nem mozdult, majdnem egy óráig. Amikor végre felállt, vissza kellett tartanom a lélegzetemet. Paul [a filmes] már korábban figyelmeztetett a jegesmedve állapotára, de amit láttam, arra nem voltam felkészülve. Az állat egykor fehér kabátja, ritkulásnak indult és koszos volt. A bőrét és csontjait határozottan látni lehetett. Minden lépés számára fájdalmat okozott és csak lassan mozgott. Azt mondhattuk volna, hogy sérült volt vagy beteg, de biztosan éhezett. Azt is láttuk, hogy az utolsó napjait éli. Ahogy pedig megközelítette az egyik üres fémhordót étel után kutatva, hallottam a kollégáimat zokogni.”

A videós, Paul Nicklen először Instagram-on tette közzé a videót, „így néz ki az éhezés” felkiáltással. Hozzáfűzte, amikor a tudósok azt mondják az elkövetkezendő száz évben kihalnak a jegesmedvék, ő maga ilyennek képzelni el majd a halálukat. Posztjában arról is beszélt, hogy csökkentenünk kell a széndioxid lábnyomunkat, a környezetet kímélő ételeket kell fogyasztanunk és nem szabad kiirtani az erdőinket, és a Földet – mint otthonunkat – kell magunk elé helyezni.

Amint National Geographic felkarolta a videót, az szinte vírusként terjedni kezdett – de már azzal a felkiáltással, hogy „Így néz ki a klímaváltozás”. A készítők pedig sokkolódtak a reakcióktól. Sokan hálájukat fejezték ki hozzászólásaikban, hogy megmutatták nekik a globális felmelegedés hatásait, ám többet vádaskodni kezdtek, hogy miért nem etették meg, terítettek rá pokrócot vagy vitték állatorvoshoz a jegesmedvét. Ám – ahogy a készítők is írják – ezek egyike sem tudta volna megmenteni az állatot.

Egy másik példa a nemrég Netflixen megjelent új, David Attenborough természetfilm sorozat A mi bolygónk (Our planet):

A sorozat leginkább az ember természetre gyakorolt hatásáról szól, aminek egyik részében rozmárok gyülekeznek a Bering-szoros egyik partszakaszán. Viszont ez a terület csak kevés helyet biztosít a tömegével odagyűlő állatoknak, ami a filmesek szerint elsősorban a klímaváltozásnak és az amiatt vészes mértékben visszahúzódó jégtábláknak köszönhető. A készítőknek pedig egy sor jelenetet sikerült lekapniuk, ami szerintük jól leírja a globális felmelegedés hatásait: a meredek sziklákon esetlenül lefelé mozgó állatok a biztos halálba zuhannak. A Netflix által közzétett felvételeket jól látszik az emberek elborzadása, a tehetetlenség és valamelyest a düh is.

Mit kommunikáljanak?

Az utóbbi két eset viszont nemcsak a nem-beavatkozás szabály betartásának világított rá, hanem arra is, hogy mennyire komoly felelőssége van a természetfilmesnek a kommunikációt illetően. Ugyanis sem a jegesmedvés, sem a rozmáros esetben nem voltak egy véleményen a szakértők azzal kapcsolatban, hogy a jelenetsor a klímaváltozás egyértelmű hatását mutatja. Az első esetben  a National Geographic hibázott, és torzítva az eredeti üzenetet a globális felmelegedésre fogta a jegesmedve éhezését. Bár ez nem közvetlenül a filmesek hibája volt, ők is elismerik, hogy nem voltak egyértelműek az üzenet átadásakor és nem hangsúlyozták eléggé a lényeget. Azt is hozzátették, hogy nem tudják, mi lett a jegesmedvével, mert az később bemászott a vízbe – ahol a filmesek szerint már könnyedebben mozgott – majd elúszott. Így az sem kizárt, hogy végül valahogy túlélte.

A rozmárok esetén több szakértő azzal érvelt, hogy „a rozmárok helyet keresnek maguknak a tömegtől távol” narratíva nem helytálló, mivel ezek az állatok általában kisebb csoportokban gyülekeznek és normális körülmények között is hajlamosak a sziklákra felmászni. 1994 és 1997 közötti statisztikák szerint évente tucatnyi állat halt meg ilyen körülmények között. Ám a filmet készítő szakemberek ezt nem így látják. Az általuk készített felvételeken szerintük 100 elpusztult állat is lehet, amik még a köveken belehaltak az esés miatti belső vérzésbe vagy az óceánig eljutva, élettelen testüket később sodorta partra a víz.

Minden helyzet egyedi és mindegyikben sok tényezőt kell mérlegelni a természetfilmesnek vagy -fotósnak mielőtt döntést hoz. De az biztosnak tűnik, hogy ezekkel az esetekkel érdemes találkoznunk, hogy jobban megértsük, miként hatunk a körülöttünk lévő élővilágra.

 

kep.png

Deepfake: A dezinformációs háború atomfegyvere

Olyan időket élünk, melyben az Egyesült Államok elnöke laza csuklóval bélyegzi meg a "fake news" híres szópárosával a legkülönfélébb médiumokat. Persze lehet azon vitatkozni, hogy mi számít ma hiteles, illetve hiteltelen hírforrásnak, de az egészen biztos, hogy a történelem folyamán korábban nem tapasztalt formában zúdul az álhír az emberekre. Még az egészséges gyanakvás képessége mellett sem könnyű megkülönböztetni a valóságot teljesen, részben, vagy egyáltalán nem fedő híreket egymástól. Aki jelen van a közösségi médiában, vagy napi szinten olvas híreket, az tudja, hogy egy dezinformációs háború kellős közepén vagyunk, aminek az elsődleges színtere az internet. Ezt az állapotot millió plusz egy dologgal lehet magyarázni, de minden kétséget kizáróan az egyre profibb audiovizuális hamisítási technikák is szerepet játszanak a mostanában tapasztalt epikus "fake news" dömpingben. Az egyik ilyen eljárás az úgynevezett deepfake nevű technológia, aminek a tájékoztatásra gyakorolt hatását egyelőre még megjósolni is nehéz. 

deepfake1.jpg(via)

A deepfake nevű eljárás etimológiai értelemben a deep learning (mély tanulás) és a fake (ál-, hamis) szavakból ered. A név alapján valószínűleg egy összetett eljárásra gondolhatnak először a laikusok, de a technológia megértéséhez közel sincs szükség felsőfokú számítástechnikai képzettséghez. A deepfake szoftverek ugyanis nem csinálnak mást, mint mesterséges intelligencia (AI) segítségével audiovizuálisan meghamisítanak videókat. Az ilyen típusú programok eleve létező videókban szereplő emberek arcát és hangját lecserélik olyan személyekére, akiknek semmi közük sincs az originál képsorokhoz. A mesterséges intelligencia az interneten fellelhető kép és videó fájlok rengetegéből képes megtanulni – általában híres – emberek mimikáját, hangját, gesztikulációját és finommozgásait, amit aztán rekonstruál és beilleszt egy másik videóban lévő szereplő arcára. A meghamisított karakterbe pedig bárki belebújhat, és azt mondhat, vagy tehet, amit csak akar.

Képességeit elnézve a deepfake a technológia akár egy rendszeresített eljárása is lehetne az orwelli világban, csakhogy az audiovizuális képsorok meghamisítására kifejlesztett módszer nem egy disztópikus fiktív regény eleme, hanem nagyon is "kézzel tapintható" valóság. Sajnos nincsenek arra vonatkozóan pontos információk, hogy a mióta létezik a deepfake, mivel a technológia evolúciója rendkívül gyors állapotváltozások sorozata, ezért nehéz megmondani, hogy a jelenleg ismert stádiuma konkrétan mikor született meg. Ezzel együtt viszont nyugodtan kijelenthető, hogy 2-3 éve biztosan egzisztál a deepfake, és a legkülönbözőbb formái ismertek. Az ingyenesen hozzáférhető programoktól kezdve egészen a fizetős alkalmazásokig, rengeteg deepfake szoftver közül válogathatnak a civil felhasználók. Egyszóval ma már széles körben elérhető ez az eljárás, de az első jól regisztrálható felbukkanása egészen konkrétan 2017 második felében, a Reddit nevű közösségi weboldalon történt, ahol a felhasználók a szexuális fantáziáik megélésére használták a technológiát.

A deepfake felhasználási területei 

A deepfake körülbelül 3 évvel ezelőtt azzal robbant be a köztudatba, hogy a Redditen és az internet ’pöcegödreként’ számon tartott 4chan nevű képtábla weboldalon számolatlan olyan felnőtt filmes videó jelent meg, melyekben a női főszereplők testére hírességek arcát rakta a mesterséges intelligencia. Egyszóval ál-celebpornó gyártására fogták be először deepfake technológiát, ami azonnal meghozta az eljárás számára a széleskörű hírnevet.

Az első ilyen videók nagyon kezdetlegesek voltak és pár internetes szubkultúrát leszámítva nem igazán kaptak széleskörű figyelmet. Aztán technológia – a képességeit tekintve – rohamos fejlődésnek indult, és nagyon rövid időn belül teljesen élethű kamu A-listás celeb-pornóvideók kezdtek cirkulálni a világhálón. gal_gadot.jpg

Balra Gal Gadot hollywoodi színésznő, jobb oldalon pedig Gal Gadot arca deepfake segítségével egy pornószínésznő testére montírozva (via)

A kamu celeb-pornó népszerűsége meredeken ívelt felfele, a visszás műfajjal aztán a tartalommegosztó honlapok is komolyan foglalkozni kezdtek. Először a Redditnél kapcsoltak, hogy a hamisítás ezen formája komoly etikai és jogi kérdéseket vet fel. A híres közösségi oldalon először törölni kezdték az ilyen típusú tartalmakat, majd végül teljes körűen kitiltották azokat a felületről. Ezt a példát szinte minden felnőttfilmes videómegosztó portál is követte, és ma már ott tartunk, hogy kizárólag az internet legsötétebb bugyraiban találunk kamu celebpornót, ott viszont szép számmal. 

Fontos megjegyezni, hogy jelenleg úgy áll a helyzet, hogy bárkiről készülhet kamupornó. Ehhez mindösszesen kellő mennyiségű fényképre illetve videóra van szükség a célszemélyről. Ilyen értelemben a deepfake a bosszúpornó műfaját egy teljesen új dimenzióba helyezheti, ami durva visszaéléseket nyithat ajtót. Elég egy vérig sértett exbarát/barátnő, aki elégtételt akar venni vélt, vagy valós sérelmei miatt és kész a baj. 

Az emberi szexuális fantáziákat kiszolgáló felhasználáson túl, a deepfake-et a közhangulat és a politikai folyamatok befolyásolására is fel lehet használni. Vagyis csak lehetne, ugyanis egyelőre nem tudni olyan jelentős esetről, ahol a széleskörű közvélemény formálása miatt, illetve valamilyen politikai, vagy gazdasági haszonszerzés céljából született volna deepfake videó. Persze, ami késik, az nem múlik. A technológiai guruk szerint már nem kell sokat várni, hogy komoly társadalmi botrányt okozzon egy deepfake technológiával meghamisított felvétel. Konzervatív előrejelzések szerint a következő évek sorsfordító országgyűlési, vagy elnökválasztások kampányhajráinak valamelyike alatt bevethetnek manipulatív célból deepfake videókat. Például a 2020 novemberében esedékes amerikai elnökválasztást megelőzően sokak szerint számítani kell olyan videókra, melyek kommunikációs krízist, vagy belpolitikai válságot okozhatnak az Államokban. deepfake2.jpg

(via)

Így védekezz: A deepfake videók felismerése 

Több technológiával foglalkozó internetes portál is feldolgozta már, hogy miként lehet felismerni a deepfake videókat. E szaklapok általában többlépcsős védekezést ajánlanak az olvasóiknak. Ezek értelmében az első védekezési szint technikai jellegű, ami a deepfake korántsem tökéletes képességeire épít. Ezek a szoftverek – pláne az ingyenesen hozzáférhető gagyi cuccok – ugyanis gyakran olyan készterméket állítanak elő, amely hemzseg a szemet szúró hibáktól, így könnyen felismerhető a hamisítás ténye. Az arc illesztése, a hang és a szájmozgás lehetetlen együttállásai, a gazdatest és az "álarc" színárnyalatának és tónusbeli különbségei is olyan figyelmeztető faktorok, melyek egyértelmű jelei lehetnek a deepfake-nek. Több lap is hangsúlyozza, hogy a kevés pislogás egy karakteres árulkodó jel lehet - még a profi szoftverek esetén is. A deepfake algoritmusai ugyanis gyakran megfeledkeznek erről feltétel nélküli emberi reflexről és képesek pislogás nélküli emberarcokat legyártani.

A deepfake felismerés második foka már összetettebb, az ugyanis tartalomfogyasztásbeli szokásváltoztatást követel az emberektől. Aki nem akarja, hogy a deepfake videók megvezessék, annak a jövőben ki kell alakítania magában az egészséges kételkedés képességét, valamint nem árt, ha a realitásérzéke is kellőképp földhözragadt. Mindenkinek a mostaninál alaposabban kell ismernie a közszereplők és a politikai véleményformálók vérmérsékletét, állásfoglalását, illetve attitűdjeit, hogy az audiovizuális hamisítás lehetőségére kezdjenek gyanakodni, ha egy felvételen túl nagyot állít egy társadalmilag meghatározó személy. Például ha egy élethű videóban Nancy Pelosi demokrata alsóházi képviselő hosszan értekezik a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett határfal fontosságáról és pozitív hatásairól, akkor az minimum kételyt kell, hogy ébresszen mindenkiben.

Ha az előző két szint csődöt mond, és egyik segítségével sem lehet hitelt érdemlően bizonyítani a deepfake tényét egy gyanús videóról, akkor ellenőrzőszoftverek segítségével is lehet ellenőrizni egy videó valódiságát. Több szoftverfejlesztő cég is azon dolgozik a nagyvilágban, hogy olyan számítógépes programokat hozzanak létre, melyek közel 100 százalékos biztonsággal megmondják egy videóról, hogy deepfake által hamisított-e. Ezek a programok – deepfakehez hasonlóan – mesterséges intelligenciát használnak a felismerés folyamata alatt. A videó hangszintjétől kezdve, az arc színtónusain át egészen a mimikáig sok mindent megvizsgálnak ezek a programok.

deepfake2.jpeg

(via)

A mesterséges intelligencia, azaz mély tanulása azonban egy végeláthatatlan csiki-csuki harc folyik a deepfake szoftverek és az ilyen típusú videókat felismerő programok között, ugyanis mindkettő a másik hibáiból tanul. A deepfake szoftverfejlesztők egyszerűen megvizsgálják, hogy az felismerő programok milyen hibák kiszűrésével detektálja a hamis tartalmat, majd ezekre a hibákra ráeresztik a mesterséges intelligenciát, hogy korrigálni tudja azokat. Ilyen értelemben pedig az újabb típusú deepfake szoftver a régi hibákat kiküszöbölve már olyan minőségben készít videót, amiről nem tudja megmondani egy régi felismerő program teljes bizonyossággal a hamisítás tényét. Az ördögi kör így bezárul és mindkét oldal folyamatos önfejlesztő paradigmába kerül.

Valós fenyegetés-e a deepfake? 

Kinyílt Pandóra szelencéje, már semminek sem hihetünk! – valószínűleg valami nagyon hasonló járhat az örök pesszimisták fejében, amikor a deepfake társadalomra gyakorolt hatását próbálják megfejteni. Természetesen ezek az aggodalmak teljesen jogosak, de ha a múlt hasonló típusú technológiai fejlesztéseit vesszük figyelembe, akkor nem jelenthet reális fenyegetést a deepfake. Példának okáért a Photoshop segítségével se sikerült soha senkinek háborúkat kirobbantania, vagy választásokat megnyernie. Legalábbis közvetlenül biztosan nem. Nagy valószínűséggel ugyan lesznek visszaélések a technológiával, de a szakértők szerint egyáltalán nem kell világégésre számítani. A nagy közösségi médiumok, és a széleskörű közvélemény befolyásolására alkalmas internetes felületek ugyanis komolyan foglalkoznak a deepfake jelenséggel, és hatalmas erőforrásokat mozgósítottak az utóbbi időben arra, hogy kiszűrjék és letiltsák az ilyen tartalmakat, hogy megakadályozzák a terjedésüket.

Szépen lassan pedig jogi keretek közé is szorítják a deepfake videókat - legalábbis erre utalnak a jelek. Természetesen elsőként az Egyesült Államok kongresszusa, kibervédelmi és nemzetbiztonsági szervezeti vették föl a kesztyűt az ilyen tartalmak ellen. Ugyan még nem látni pontosan azt a jogi struktúrát, amivel egészséges mederben lehet tartani a deepfake jelenséget, de szerencsére már a törvényhozók elkezdték kongatni a vészharangot, hogy a technológiával kapcsolatos visszaélésekre lehet számítani, amivel egészen egyszerűen kezdenie kell valamit a döntéshozóknak.

kep.png

5 médiás átverés április elsejére

Képes beszámoló a tudomány új csodájáról, szemkápráztató felvételek egy ismeretlen állatfajról,  bizonyíték arra, hogy az ész nélküli kommentelgetés népszokássá vált – a médiát bizony nem hagyja hidegen a bolondok napja. 

Lássunk néhány példát időrendben a print, az elektronikus és a közösségi média világából.

Hozz vödröt az adómentes bornak!

A norvégok, akik ezen az 1950-es képen sorakoznak kis dézsával, fazékkal és vödörrel, komolyan vették az Afterposten nevű vezető napilapban megjelent cikket, miszerint komoly kedvezménnyel juthatnak francia borhoz. 

1950wine_lg.jpg

(via)

Hogy minek ez a sok edény? Az első oldalon közölt hír szerint ugyanis a Vinmonopolet (mely kizárólagos joggal rendelkezett az alkoholárusításra) kapott egy óriási, hordókban érkező borszállítmányt Franciaországból – akkorát, hogy kifogytak az üvegekből. Mivel nincs mibe kitölteni a bor, jelentős kedvezménnyel túladnak rajta: mint látszik, voltak olyan derék állampolgárok, akik az állam segítségére siettek. 

Brit hatalomátvétel az időjárás felett

Hosszú nyarak, fehér karácsony, szigorúan csak éjszakai esőzések, kontroll a kontinens időjárása felett – ezeket mind biztosította volna az a brit tudósok által létrehozott csodamasina, amelyet a Guardian mutatott be az olvasóknak 1981-ben. Íme az elégedett feltaláló, az állítólagos Dr. Chisholm-Dowright, amint épp egy jelentést néz arról, hogy Pershore térségében ragyogóan süt a nap, míg Marseilles környékét lassan eléri a hóvihar: 

weather_machine.jpg

(via)

Itt a bizonyíték: Darwinnak igaza volt!

Mit gondolsz, milyen madarak repkednek ezen a képen? 

pingvin.jpg

(via)

Pingvinek, bizony! A rövid szárny és has nehéz test nem áll többé a szárnyalás útjába – az antarktiszi faj létezése a darwini evolúció elmélet hús-vér bizonyítéka. A különleges állatok a BBC 2008-as természetfilm trailerében mutatkoztak be: a lélegzetelállító animációs felvételeken tanúi lehetünk a felszállásuknak, hóbirodalombeli rajzásuknak és trópusi vándorlásaiknak is. 

Terményes filmek, csak neked!

2013-ban igen szokatlan kategóriákkal rukkolt elő a Netflix, itt van például az, amelyikben banánt, gombát, almát ábrázoló filmborítók szerepelnek:

netflix.jpg

 (via)

De nem semmi a karba tett kéz, Nicholas Cage összeomlás és a Zach Galifianakisra hasonlító színészek kategória sem. A felhasználóknak belépésenként újabb és újabb ajánlatokat kaptak a streaming szolgáltatótól. 

Minek olvassak, ha kommentelhetek is?

Az NPR Facebook oldalán 2014-ben jelent meg a nagy kérdés, miszerint miért nem olvasnak már az amerikaiak. Így nézett ki a cikkajánló:
npr.jpg

(via)

Romlik az oktatás színvonala, nem igaz, hogy nem olvasunk, hiszen itt az internet és az e-book korszak, a TV amúgy is drága... – a kommentek egyre csak özönlöttek. Mi volt bennük közös? Az, hogy senki nem olvasta el azt az írást, amelyre a posztban megosztott link mutatott. Ellenkező esetben tudták volna, hogy egy kísérletről van szó, amelyben azt kéri az NPR, hogy aki valóban eljutott a cikkig, az ne írjon hozzászólást, csak lájkoljon. Miután kiderült az április elsejei tréfa, sokan törölték az öngólos kommentjeiket. 

 A spagettiszüret, internetes nagytakarítás és a fütyülős répa történetét ismered? Kattints ide, ha nem.

topfool100.jpg

 

kep.png

 

 

 

Red Bull Pilvaker: üzlet és művészet?

2019. március 19. - somogyi t

A Red Bull Pilvaker 2012 óta igyekszik megreformálni a március tizenötödikei ünnepség fogalmát: rap előadókat, zenészeket, színészeket és műsorvezetőket fog össze egy  évente megújuló, szokatlan, közös produkció megalkotásához. Az energiaital-gyártó rendhagyó kooperációja Takács Ákossal, a rendezvény ötletgazdájával elsősorban a fiatalokat célozza, akik nyitottak a zenére, költészetre. Mivel a Pilvaker a Red Bull számára egy marketingfelületként értelmezhető, az ott megjelenő tartalom bizonyos szintig korlátok közé van szorítva: a márka függetlenségét megőrzendő, a politika például ki van zárva. Miben nyilvánult meg a 2019-es koncepcióváltás és hogyan nőtt a Pilvaker akkorára, hogy idén két óra alatt elkeljen több mint tizenkétezer jegy az Arénában tartott koncertre? 

A fiatalok meg a többiek

A Pilvaker szervezői fontos célcsoportjukként jelölik meg a fiatalabb korosztályt, éppúgy, mint az esemény mögött álló Red Bull. Ugyanakkor sikerük elhanyagolhatatlan tényezője a holtszórás: a fogalom azt a réteget jelöli, melynek elérése eredetileg nem szerepelt a marketing célok között, de aztán sikerült akaratlanul is betalálni. Az osztrák vállalatnak – melynek üzleti érdekei is fűződnek ehhez a művészeti projekthez – jól jön az, hogy a kezdeményezés iránt nem csak a fiatalok érdeklődnek: a holtszórásnak köszönhetően az idősebbek közül is többen nyitottak az új forma felé. Ez a márka szempontjából egyértelműen siker.

A rendezvény marketingjéhez a szervezők nem használtak  mainstream csatornákat: ez az út azért lehetett működőképes, mert az elsődleges célközönségük egyébként sem a tévé előtt éli az életét, sokkal inkább az interneten és a közösségi média platformokon: a Facebookon vagy az Instagramon. A Red Bull nagy figyelmet és nem kevés erőforrást fordít arra, hogy ezekre a felületekre milyen tartalmakat állít elő. 

A Red Bull az évek során egyre inkább nyitott az indirekt marketing felé. Hatalmas anyagi ráfordításokkal általában közvetett módon promotálja magát, ez a módszer pedig a jelek szerint nagyon bejött. Ezért adja a nevét olyan rendezvényekhez, mint a Pilvaker vagy az Air Race, sportegyesületekhez, mint a Lepzig vagy a Salzburg focicsapata, de az autóversenyekben is régóta képviselteti magát, a Forma-1-ben egy első és egy második számú csapatot is üzemeltet.

Az üzlet és a politika konfliktusa

A művészi, kreatív produktumok esetében gyakran megjelenik az alkotói szabadság és az üzleti célok konfliktusa: ez a Pilvaker történetében is elkerülhetetlen volt. Mivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc témája köré épül az előadás, kiszámíthatóan felmerült az ötlet, hogy a politikai, így aktuálpolitikai tartalmat vigyenek színpadra – ekörül 2014-ben be is következett a botrány. A rendezvény előtt néhány héttel 11 slammer adott ki közös közleményt, amelyben bejelentették, hogy kilépnek a produkcióból, mert azt cenzúrázzák.

A Pilvaker ne szóljon aktuálpolitikai kérdésekről? Akkor miről szóljon, tessék mondani? (...) Sajnáljuk, hogy a forradalom, a sajtó- és szólásszabadság ünnepén, nem mondhatjuk el az Erkel színpadán, mit gondolunk ezekről az értékekről 

– írták a közleményben.

A krízishelyzetben Pilvaker szervezőinek is meg kellett szólalniuk: tisztázták, hogy politikamentes műsort akarnak, mert a Red Bull-nak, a rendezvény fő szponzorának mint globális piaci szereplőnek függetlennek kell maradnia. Emellett az sem elhanyagolható, hogy a rendezvényt szerződés kötötte a produkciót közvetítő köztévéhez: erre az együttműködésre minden bizonnyal rosszul hatottak volna a politikai kritikák.

A Red Bull egy független piaci szereplő, amely Magyarországon és a világ minden pontján tartja magát ahhoz az alapelvéhez, hogy rendezvényein az aktuálpolitikának nincs helye. A Red Bull Pilvaker jogtulajdonosaként és ötletgazdájaként a Red Bullnak biztosítania kell, hogy ezen alapelvek egy általa szervezett rendezvényen ne sérüljenek.

– fogalmaztak.

A produkcióban továbbra sem volt várható markánsabb politika– vagy társadalomkritikus tartalom. A HVG Papp Szabival és Kautzky Armanddal készült interjújában rákérdezett a jelenségre, amelyre az énekes a következő választ adta: 

És akkor vége lesz az arénakoncertnek, és másnap reggel egy lovasrohamra kelünk. Ezt azért mégsem kéne. Szerintem azért félő az aktuálpolitikát belevinni, mert rengeteg a rosszindulatú ember. Nem tudom, hogy kellene-e magunkat vagy ezt a produkciót átgondolatlan magyarázkodásba vinni, hogy mi nem úgy gondoltuk.

Jegyárak és elvek

A Pilvaker eddigi éveiben stílusosan 1848 forintot kértek egy jegyért. A rendezvény az évek alatt egyre jobban kinőtte magát, így átköltözött a VAM Design Centerből Magyarország akkori legnagyobb befogadóképességű színházába, az Erkelbe. 2017-ben háromszor pörgött le az előadás teltházzal, de így is percek alatt elfogytak a jegyek, amelyekből több, mint 3500-at értékesítettek. A szervezők a komoly sikerek ellenére az idei évig kitartottak az eredeti jegyár mellett, de a piaci nyomás miatt kénytelenek voltak elmozdulni az árak és az előadótér tekintetében is. A 2018-as évben nem tartottak előadást, hogy 2019-re – egy koncepcióváltás ígéretével – az Arénába szervezzék meg a programot, amelyre végül majdnem négyszer annyi jegyet tudtak eladni, mint az Erkelben a három előadásra összesen.

Idén már lényegesen drágább jegyárakkal dolgoztak: 2990 forintért adták a legolcsóbbat, a VIP csomag extra szolgáltatásokkal 18 480 forintba került. Állójegyeket is értékesítettek, amire eddig nem volt példa a Pilvaker történetében. A nagyobb férőhely és az áremelések ellenére idén is rohamtempóban, pár óra alatt elfogytak a jegyek.

pilvaker_2019_adam_bertalan05.jpg

A Red Bull Pilvaker 2019-es színpadképe

A koncepcióváltás után a 2019-es műsorban még inkább a zene és a koncertélmény dominált a versekhez, szavalatokhoz képest. A színpadkép markánsan megváltozott, ami a helyszínváltásnak is köszönhető: az előtér mélyen kiterjedt a nézőtérre, majd ott ketté is ágazott. Ennek a megoldásnak az a velejárója, hogy sokkal nehezebb "bemozogni" a teret: a koncertélmény központba helyezése miatt különösen fontos volt, hogy a színpadkép ne álljon, erre látszólag kínosan ügyeltek a rendezők. Új elem volt továbbá, hogy költőkre is külön emlékeztek. A tavalyi évben elhunyt Kányádi Sándor Valaki jár a fák hegyén című versét dolgozták fel, valamint Ady Endre halálának századik évfordulója alkalmából pedig a Mert túlságosan akarlak című versét szavalták el. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fluor Tomi (@fluortomi) által megosztott bejegyzés,

 

Szereted Fluort? És a Red Bull-lal hogy állsz?

A Pilvaker márka kommunikációja sikeresnek számít a szervező Takács Ákos elmondása szerint, de mivel nem direkt marketinget folytatnak egy alig tízmilliós országban, nehéz a dolguk, azonban nem lehetetlen kihívással állnak szemben. A kommunikáció fő pillére, hogy márkát az előadók karakteréhez kapcsolják, így például Fluor Tomihoz, aki megosztott tartalmai alapján egyértelműen nevezhető influencernek is: jelenleg Instagram profilja 114 ezer követővel rendelkezik. Mivel a mainstream médiában nem hirdetnek, ezért különösen fontos üzletileg, hogy széles körben kedvelt, népszerű előadókkal dolgozzanak: a három talán legpopulárisabb rap-formációt (WellHello, Halottpénz, Punnany Massif) például a produkció állandó elemeinek számítanak. A stratégia működik, a rendezvény évről évre egyre elképesztőbb számokat produkál követők tekintetében, idén pedig – a korábbi botrány nyomait meg sem érezve – az Arénát is sikerült csuklóból megtölteniük.

A Red Bull a rendezvényt natív reklámfelületként tudja használni, ezáltal az előadók is népszerűsítik a márkát. Ez a kommunikációs stratégia az energiaital-gyártó részéről hatalmas anyagi ráfordítást igényel, de a Pilvaker példája is azt mutatja, hogy ez kifizetődő: a rendezvény iránt érdeklődők száma, médiamegjelenései és ezzel párhuzamosan a reklámértéke is meredeken növekedett az évek alatt. 

Vajon jövőre megismételhető lesz ez a siker az eddig használt népszerűsítési stratégiákkal? Az előadás esetében marad az új koncepció, vagy ezt is megreformálják? Egyelőre még semmi nem biztos, csak az, hogy a műsorvezető, Buda Márton úgy köszönt el a közönségtől, hogy találkozunk jövőre. 

kep.png