A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Elhunytak a Facebookon: Közösségi hálóból digitális temető

2020. július 31. - Aniot Laura

Életünk egyre nagyobb részét online éljük. A közösségi média profiljainkra is kiterjesztjük mindazt, akik és amik életünk során vagyunk – és akarva-akaratlanul ez halálunk után is így maradhat. Ahogy egyre több felhasználója van a Facebooknak és egyre idősödnek az online is aktív generációk, növekszik azoknak a profiloknak a száma, amik tulajdonosa már nincs köztünk. Miért van ez, milyen lehetőségek vannak és mit jelent mindez hosszútávon?

Akár már 2060-ra, de 2100 körülre minden bizonnyal több hátrahagyott profil kering majd a Facebookon, mint ahány élő felhasználó lesz a közösségi platformon, jósolja az Oxford Internet Institute két kutatója. A tavaly publikált tanulmány szerint, ha nem növekszik tovább a Facebook felhasználóinak száma, akkor már 50 év múlva bekövetkezik, hogy minden második fiók egy elhunyt felhasználóhoz tartozik majd. A jelenlegi, a kutatás óta is beigazolódott növekedési trendet figyelembe véve azonban nyerünk egy kis időt, és a mérleg csak a következő évszázadban billen a holtak felé.

A közösségi oligopólium 2020 első negyedéves jelentése alapján 2,6 milliárd havi szinten aktív felhasználó van jelen az oldalon, szemben a fenti kutatás idejében aktuális, 2018 eleji 2,2 milliárddal. A két év alatti 18%-os növekedés mutatja, hogy a kutatás jósolta éves 13%-os növekedés nem is olyan elrugaszkodott, a valós adatok pedig alátámasztják, hogy a mostani trendek mellett valóban valahova az évszázad második felére tehető az a pont, amikor több hátrahagyott profil lesz a közösségi oldalon, mint ahány aktív felhasználó, és inkább nevezhető majd digitális temetőnek a platform, mint élő közösségi hálónak.

w1240-p16x9-facebook_cemetery.jpg

via France24

Mindez sokkolóan hangzik, de az esemény közelsége mellett mindezek jelentősége sem elhanyagolható. Látszólag ártalmatlannak tűnhet, ha már nem élő személyek Facebook profiljába botlunk, de a teljes kép itt is összetett, már-már kiismerhetetlen.

Inaktív profiloktól az emlékoldalakig

De tekintsünk el a következményektől egy kicsit. Tény, hogy sokakat jó érzéssel tölt el, ha ellátogathat egy emlékoldalra, hogy ott megemlékezzen az elhunyt ismerőséről, rokonáról, ezért jött létre az emlékoldallá alakítás lehetősége. Egy, a Fast Company tech rovatában egy évvel ezelőtt megjelent cikk alapján akkor egy 20 fős csapat dolgozott a Facebook Emlékoldal divíziójában. 2007 óta létezik az elmékoldallá alakítás opció, korábban csak a profil töröltetése volt lehetséges, akkor még kizárólag kérvény benyújtása alapján, igazolások mellett. Ma is számos oldal halotti anyakönyvi kivonat és rokoni kapcsolat igazolása mellett töröl csak kérésre felhasználói fiókot halál esetén.

Az emlékoldal lényege, hogy érintetlenül hagyja a profilt, beleértve a megosztott képeket, megjelölt fotókat, az idővonal bejegyzéseit. Az elhunyt neve mellett megjelenik az emlékoldal, angolul remembering felirat. Így az elhunyt már nem jelenik meg az ismerősnek ajánlás alatt, az ismerősök nem kapnak értesítést a születésnapjáról. Ezek az intézkedések azt segítik elő, hogy a gyászolókat ne érje hidegzuhanyként egy-egy olyan értesítés, ami azt sugallja, az ismerősük még ott ül a képernyő másik oldalán, miközben épp próbálják túltenni magukat szerettük elvesztésén.

adrian-swancar-jxxds4gbcti-unsplash.jpg

via Adrian Swancar

Digitális végrendelkezés

2015-ben került be a hagyatéki kapcsolattartó funkció. Azóta bármelyik felhasználó kiválaszthatja, kinek ad felhatalmazást arra, hogy a profilja ügyében lépéseket tegyen a halála után. A kapcsolattartó megváltoztathatja az elhunyt profil- és borítóképét, közleményt adhat ki az oldalon a saját neve alatt. A Facebook friss újítása a témában, hogy a megemlékezési bejegyzések a korábbi, aktív oldal egy külön fülén jelennek meg, így biztosítva helyet az emlékeknek, gondolatoknak. A kapcsolattartó dönthet a megemlékező bejegyzések megjelentetéséről és ismerősnek jelöléseket fogadhat el. A profil végleges törlését is kérheti, ami így lényegesen egyszerűbb, mint a halál tényének körülményes igazolásán keresztül. Ha nem jelölünk ki senkit a fiókunk kezelésére, akkor ehelyett kérhetjük, hogy halálunk után a Facebook oldalunk törlésre kerüljön. Amennyiben azonban nem jelölünk ki senkit, és a törlést sem kérjük, akkor a profilunk emlékoldallá alakul, de nem lesz felhatalmazott kezelője. Mindenképpen érdemes tehát időt szánni a döntésre, és arra, hogy azt pár kattintáson keresztül beállítsuk.

A hagyatéki kapcsolattartó megbízása érzékeny téma lehet sokak számára. A Facebook is javasolja, hogy személyesen beszéljük meg a kiválasztott ismerőssel, hogy mik a szándékaink. Fontos szem előtt tartani, hogy még a hagyatéki kapcsolattartó sem jelentkezhet be a profilunkba, a privát üzenetekhez nem férhet hozzá, csak azokhoz a bejegyzésekhez, amiket korlátozott nyilvánosság számára tettünk közzé – így viszont azokhoz is, amiket korábban a megosztási beállítások miatt nem láthatott.

Dönthetünk persze úgy, hogy valamennyi bejelentkezési adatunkat, jelszavainkat megosztjuk egy baráttal, vagy akár végrendelkezési szolgáltatóval, hogy részletes utasításaink alapján járjanak el digitális létünk kérdéseiben, ami túlmutat a közösségi média fiókok kezelésén. Ez alapos átgondolást igényel, de ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt töltünk a különböző online felületeken, szolgáltatásokon, akkor érdemes lehet ezt az opciót is mérlegelni, hiszen lassan nagyobb digitális lábnyom marad utánunk, mint kézzel fogható hagyaték.

Mindenesetre segítséget jelent a döntésbe, hogy a Facebook például többféle lehetőség közül enged választani.

 

androiddevice_pair_en_us-2.png

via Facebook

Akkor ez így jó, nem?

A rövid válasz: nem, vagy nem biztos. Számos kérdést felvet, hogy mégis hogyan, miért érdemes ennyi inaktív fiókot őrizgetni, hiszen még digitális adatok esetében is jelentős tárolási költségek merülnek fel. Bizonyos platformok, például a Twitter és a LinkedIn csak a profil törlésére adnak lehetőséget, emlékoldal funkció nincs. A Facebook a hozzá tartozó Instagrammal együtt felajánlja ezt az opciót, miközben az emlékoldalon már nem jelenítenek meg hirdetést etikai megfontolásból – és ezt nagyon jól teszik. Mégis, a szempontjukból megéri fenntartani az oldalakat, amiket a magunk mögött hagyott szeretteink időről-időre felkeresnek, ezzel is növelve az oldalon eltöltött időt, a megosztott tartalom mennyiségét. Ez nem elhanyagolható, mert a Facebook szerint havi 30 millió felhasználó látogat el valamelyik emlékoldalra.

Ugyanezen az alapon megéri tárolni a képeket, legfőképpen az adatokat. Az online tevékenységünk megosztásaink, de akár magánbeszélgetésink is rengeteg információt rejtenek, és ez nem csak életünk során lehet hasznos a hirdetők, politikai résztvevők, egyéb szereplők számára, hanem halálunk után is. Bár még a hagyatéki kapcsolattartó sem olvashat bele privát üzeneteinkbe, a háttérben futó algoritmusok finomításához megfizethetetlen értéke van az ilyesfajta adatoknak. Az adatvédelmi nyilatkozatok jelentős része pedig nem tér ki a személyes adatok halálunk utáni kezelésére.

Arról nem is beszélve, hogy hosszútávon egyre nagyobb és nagyobb adathalmaz birtokába kerül a Facebook. Az adatok összessége pedig rengeteg információval szolgálhat a társadalmunkról most és a jövőben is. Ahogy az Oxford Internet Institute kutatásának szerzői a helyzet súlyát érzékeltetve egy Orwell idézetet választottak a tanulmány felütésének: „Mi, a Párt uralunk minden feljegyzést, s mi uraljuk az emberek emlékezetét is. Tehát uraljuk a múltat. Igaz?”. A sötét jövőképet valamennyire árnyalja, hogy a jelenlegi szabályozások még alakulhatnak, egy nyílt, többszereplős párbeszéd még bőven alakíthatja a kimeneteleket.

konzerv.png

Elektronikus szavazás – a legnagyobb bukási lehetőség nem a technikai vagy anyagi tényezőkben van, hanem a választópolgárokban

Az elektronikus szavazás bevezetésének gondolata habár néha megjelenik egy-egy párt, politikus kommunikációjában, de valahogy sosem válik annyira a közbeszéd részévé, hogy arról tényleges politikai vita legyen. A legközelebb ehhez a 2019-es főpolgármester választáson, Puzsér Róbert Sétáló Budapest programjának részeként került az e-szavazás, valamint később az előválasztásokon már lehetőség is volt arra, hogy elektronikus úton adjuk le szavazatunkat. Azóta azonban ismét megfeledkeztünk erről a lehetőségről, pedig a koronavírus megjelenésével ismét fontos téma lett a digitalizáció és az online megoldások keresése.

De mi is az az elektronikus szavazás?

Elektronikus szavazás alatt általában az internetes szavazásra gondolunk, pedig ez csak egy típusa ennek a választási rendszernek. Egyszerűen fogalmazva az elektronikus szavazásoknak két nagy típusa van:

  • az egyik helyhez van kötve, tehát nem egy szavazó lapon kell leadnunk a voksunkat, hanem az erre a célra a szavazófülkébe telepített számítógépen,
  • a másik pedig a köztudatban már eléggé ismert távolsági online szavazás, aminek köszönhetően bármilyen internetes eléréssel rendelkező eszközről részt vehetünk a választásokon.

Hazánkban először 2016-ban a Magyar Liberális Párt javasolta az elektronikus szavazás bevezetését, már akkor az észtországi, vagyis az internetes mintát előtérbe helyezve, majd a 2018-as országgyűlési választások kampánya során a Jobbik részéről már választási ígéret is lett a rendszer bevezetése. Mindezek ellenére azonban nem sikerült a témának a közbeszédbe kerülnie, így egészen a 2019-es főpolgármesteri választásokig feledésbe merült a javaslat.

(via)

A nulladik lépés

Mielőtt egy ország bevezetné országos szinten az elektronikus választási rendszert, megfelelő infrastruktúrára és tesztkörök lefuttatására van szükség. Előbbinél előnybe vannak azok az államok, ahol már van kiépített e-közigazgatás (tehát ahol az állampolgárok már online is tudják ügyeiket intézni), utóbbinál pedig azok, ahol már kicsiben, tehát mondjuk önkormányzati választásokon egy-egy városban kipróbálták ezt a rendszert.

Egy elektronikus rendszernek a belépő költsége nyilvánvalóan magas mindkét típusnál, és számos egyéb kockázattal is járnak, hazánkban azonban a legnagyobb bukási lehetőség nem a technikai vagy anyagi tényezőkben található meg, hanem magukban a választópolgárokban. Egy 2018-as Európai Bizottsági jelentés szerint ugyanis nem csak internethasználatban, de digitális kompetenciáinkban is elmaradunk az átlagtól, ami szükséges feltétele lenne az internetes szavazás országos szintű bevezetésének. Ahhoz tehát, hogy egy elektronikus rendszer nálunk erős talpakon meg tudjon állni, nagy szükség lenne a választópolgárok digitális oktatására.

Miért kellene nekünk az e-szavazás?

Számos pro és kontra érv található meg az elektronikus választási rendszerek szakirodalmában. Egyik nagy előnye ezeknek a rendszereknek, hogy a kezdeti költség hamar megtérül azáltal, hogy nincs nyomdai költség, nem kell papírurnákat előállítani, valamint számlálószemélyzetet sem kell alkalmazni.

A legfontosabb érvek azonban a kényelmi szempontok, hiszen a komfortos körülmények fontos tényezői a választók mozgósításának. A gépek segítségével (akár szavazófülkében, akár otthon) a választópolgárok könnyebben és gyorsabban tudják leadni a szavazataikat, ráadásul a kézírás elhagyása nagy segítség lehet a fogyatékkal élők számára is. A szavazás felgyorsulása miatt a szavazóhelyiségek előtti sorok is gyorsabban haladnak, és megrövidül a várakozási idő, aminek köszönhetően elkerülhető lenne a 2018-as országgyűlési választás átjelentkező választóinak esete.

Ezen kívül az elektronikus választás nem csak a szavazatok leadásának folyamatát, hanem azok összesítését is felgyorsítaná. A pontos és gyors eredményeknek köszönhetően a választási bizottságok munkaideje is csökkenne.

(via)

Míg az eddig felsorolt érvek a választók szempontjából is lényegesek, addig hatalmi pozícióból mindenképp érdemes megfontolni a részvételi arány növekedésének érvét. Az online szavazás részvételi lehetőséget biztosít a hagyományos voksolásból kizárt személyek számára. Ebbe a csoportba tartoznak a fogyatékkal élők, az idősek, a külföldön élők és a választás ideje alatt külföldön tartózkodók. Afelett sem szabad szemet hunyni, hogy a módszer modernsége miatt a fiatalabb generációk számára egy szimpatikusabb lehetőséget kínál a demokráciában való részvételre. Ezek az érvek magyar tekintetben kifejezetten lehetnek nyomósak. Az Aktív Fiatalok kutatás negyedik hullámának eredményei alapján, habár az előző évekhez képest jelentősen csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik a politikától távol tartják magukat (26%), de ez idő alatt politikai aktivitásuk is átkerült az online térbe. Ezen kívül Magyarország helyzetében nem szabad elfeledkeznünk a határon túli, valamint külföldön tartózkodó magyarokról sem, akik száma messze meghaladja más országok hasonló helyzetben élő állampolgárainak számát. Nekik jelenleg konzulátuson vagy postán van lehetőségük leadni szavazataikat, ami nagyon körülményes. Elektronikus úton esetükben nem csak az érvénytelen szavazatok száma, de a részvételi arány is növelhető lehetne.

A buktatók

Ahogy azt említettem, az elektronikus választási rendszer érzékeli a hibákat a szavazás folyamán, így nem enged érvénytelen szavazatot leadni. Ebben az esetben kérdés az, hogy a szavazat véletlenül lett érvénytelen, vagy pedig a választópolgár szándékosan szavazott így véleménye kinyilvánításaként, ahogy azt sokan tették hazánkban a 2016-os kvótanépszavazáson. Ezen szempontok alapján a rendszer megvonja ezt a lehetőséget a választóktól, így abban az esetben, ha senkire/semmire se szeretnének szavazni, akkor nem tudnak részt venni a szavazásokon.

(via)

Fontos szempont még az adatbiztonság kérdése, hiszen a választási rendszerek érzékeny információkat tárolnak és továbbítanak a választókról, ezen adatok helytelen kezelése és védelme pedig jelentős problémákat okozhat. A választók digitális azonosítása miatt előfordulhat, hogy a választó személye és szavazata egyben kerül a központi rendszerhez, ezáltal pedig felmerülhet a kérdés, hogy anonim marad- a választó, teljesül-e a titkosság alapelve a szavazás alatt. Ezt általában úgy küszöbölik ki, hogy a választó azonosítását, valamint magát a szavazatot két külön rendszerben tárolják, szigorúan elválasztva egymástól.  Kritikája azonban ezeknek a rendszereknek egy másik alapelv sérülése is – a számítógépekben ugyanis a számolási folyamatok úgynevezett „backend” zajlanak, tehát a számítógép hátsó rendszerében, ami szembe megy az átláthatóság alapelvével.

A kényelmi szempontok pozitívumai mellett fontos azt is figyelembe venni, hogy míg bizonyos rétegeket mozgósítani lehet egy elektronikus rendszerrel, addig azok a választópolgárok, akik nem kezelik jól a szükséges eszközöket, esetleg technofóbok, kényelmetlen helyzetbe kerülhetnek, rosszabb esetben a szavazásból kizárt személyekké válhatnak.

Elkerülhetetlen aggodalom ilyen rendszereknél a hackertámadások, választási csalások veszélye. Erre jó megoldások azok a módszerek, ahol a szavazatról bizonylat érkezik a választópolgár számára – szavazógépes szavazásnál ezt egyből kinyomtatja a gép, interneten pedig az online vásárlásokhoz hasonló igazolást kap róla. Ezekkel a bizonylatokkal csalás esetén ellenőrizhető, megismételhető a szavazás, valamint a bizonylat jelenléte növeli a választók rendszerbe vetett bizalmát is, hiszen látni fogják, hogy nem tűnt el és nem másították meg a szavazatát.

Jövőbetekintés

Valószínűleg országunk még nem áll készen egy ilyen rendszer bevezetésére. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne kellene beszélnünk róla, illetve próbálkoznunk a szavazás ilyen módszereivel, vagy ne lenne aktuális kérdés maga az, hogy szükséges-e számunkra ez a rendszer. Ahhoz azonban, hogy a jövőben tényleg beváltsa a hozzáfűzött reményeket, és kikerülje az aggodalmat okozó tényezőket, még meg kell teremtenünk a rendszer számára mind a technikai infrastruktúrát, mind pedig a választók digitális kompetenciáit és az elektronikus eszközökbe vetett bizalmát.

A bejegyzés szerzője Baráth Krisztina, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Amerikai elnökválasztás: 6 téma, ami biztosan uralni fogja az idei kampányt

November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a legkülönfélébb eszközöket vetik be a szavazatmaximalizálás érdekében. Nehéz megmondani, milyen eredmény születik szűk négy hónap múlva, de az már látszik, hogy milyen politikai témák tematizálhatják a jelöltek kampánykommunikációját. Ezekből választottunk ki hatot, melyek szerintünk meghatározzák majd Amerika belpolitikáját a következő időszakban.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik sajátossága, hogy voksolás követ voksolást, azért az ország szinte állandóan választási lázban ég. Négyévenként tartanak elnökválasztásokat, az elnöki ciklus félidejében pedig a kétkamarás szövetségi törvényhozásban ülő képviselők, és szenátorok személye miatt járulnak az urnák elé a választópolgárok. És akkor még nem is beszéltünk állami szintű törvényhozó testületek, a kormányzó, illetve az önkormányzati választásokról.

Ezek közül a legtöbb figyelmet természetesen az elnökválasztás kapja, hisz végsősoron ekkor dől el, hogy ki lesz a szabad világ leghatalmasabb embere. A 2016-os elnökválasztás során a demokrata színekben induló Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump küzdelme teljesen leuralta a belföldi és a nemzetközi sajtót. Az egykori amerikai külügyminiszter, és a dollármilliárdos ingatlanmágnás csörtéjével foglalkozott mindenki, hisz napról napra olyan politikai tabuk dőltek meg a kampány során, melyekről az gondoltuk korábban, hogy nem történhet meg a XXI. században. Trump kommunikációjából például teljesen hiányzott a politikai korrektség, Clinton pedig a balliberális, identitás alapú politizálást emelte egy korábban soha nem látott szintre. Sokak szerint ez a kampány egy vízválasztónak számított, ahonnan a politika még inkább egy populista retorikával átitatott bulvárműfaj, sem mint a választók racionális érvelésen alapuló meggyőzése.

amerikai_valasztopolgarok.jpg

(Amerikaiak leadják voksaikat a 2016-os elnökválasztáson egy New York-i szavazóállomáson, via)

A jelenleg is zajló, 2020-as elnökválasztási kampányt mégsem lengi körül akkora médiafelhajtás, mint a négy évvel ezelőttit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar hírfogyasztókhoz alig jutnak el információk a demokrata elnökjelölt, Joe Biden és a republikánus Donald Trump küzdelméről. A koronavírus járvánnyal és a nyomában kialakult gazdasági világválsággal foglalkozik túlnyomórészt a média, ami azt a látszatot kelti, hogy jelenleg másodrangú kérdés, ki lesz Amerika következő kormányfője. Ennek ellenére a kampány javában zajlik, és az elnökjelöltek sokszor a legelvetemültebb kommunikációs módszerekkel támadják egymást, hogy a saját táborukat összekovácsolják, vagy épp szavazókat vonjanak el a másik féltől. Az elmúlt hetek belpolitikai csatározásából pedig már az is jól látszik, hogy melyek lehetnek azok a főbb témák az idei kampányban, melyek a következő négy hónapban tematizálhatják az amerikai közbeszédet. Íme:

1. Ukrajna, avagy ki avatkozott be jobban a szovjet utódállam belügyeibe?

Az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége azután erősödött fel Ukrajnában, hogy a Donyec-medencében 2014 márciusában kirobbant egy mai napig tartó fegyveres konfliktus, majd Oroszország annektálta a Krími-félszigetet. A háború kirobbanásának oka arra vezethető vissza, hogy a posztszovjet ország egyre inkább nyitott az euro-atlanti szövetségi rendszerek felé, ezt viszont nyilvánvaló geopolitikai okok (Ukrajna keleti határától Moszkva már csak egy ugrás) miatt Oroszország nem engedhette meg magának. Moszkva politikai befolyása viszont már nem volt önmagában elég ahhoz, hogy békés eszközökkel akadályozza meg Ukrajna nyugati nyitását, ezért egy szeparatista mozgalomnak álcázott háborút kezdeményezett az érdekei megvédésé érdekében. Ezt persze Amerika nem nézhette tétlenül, ezért a második Obama-kormány fegyvereladásokkal és a legkülönfélébb nemzetközi hitelekkel segítette az ukrán adminisztrációt abban, hogy felvegye a versenyt az orosz nyomulással szemben. Ebben az időszakban pedig olyan manővereket hajtott végre az amerikai kormányzat, melyek a mostani elnökválasztási kampány kommunikációját is tematizálhatják.

Ukrajna nevével a Trump ellen indított, majd megbukott alkotmányos vádeljárás (impechment) kapcsán találkozhattunk a legtöbbször az elmúlt időszakban. Az eljárást a demokrata többségű képviselőház kezdeményezte egy Donald Trump és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij július 25-i telefonbeszélgetése miatt, amely során az amerikai elnök elviekben a „hatalmával visszaélve megzsarolta” kelet-európai kollégáját. A feltételezés szerint Trump arra kérte Zelenszkijt, indítson nyomozást Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, aki vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma igazgatótanácsának tagja, amivel havi 50 ezer dollárt keresett.

golf.jpg

(A Biden-család együtt golfozott az ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma elnökével, Devon Archerrel (bal szélen) 2014-ben. Biden többször állította, hogy nem ismeri a férfit, de a republikánusok szerint ez hazugság, via.)

Az alkotmányos vádeljárást a republikánus többségű szenátus leszavazta, így Trumpot lényegében felmentették az Ukrajnával kapcsolatos vádak alól, de a Biden család kétes ukrán ügyei viszont a mai napig is jobboldali kommunikáció egyik fő csapásirányát jelentik Amerikában. Nem valószínű, hogy a demokraták továbbra is Ukrajna fronton támadják majd Trumpot, fordítva viszont ez nagyon is elképzelhető. Már csak azért is, mert nemrég az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy hangfelvétel, amin a feltételezések szerint az hallható, ahogy Joe Biden – alelnöki minőségben – 1 milliárd dollárt ajánl fel hitel formájában Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknek, bizonyos szívességekért cserébe. Úgy tudni, ezt a pénzt az ukrán hadsereg fejlesztésére költötték, és jelentős része pedig Porosenkónál landolt az egykori elnök hadiipari érdekeltségein keresztül. A republikánus narratíva szerint, az előbb említett szívességek közül az egyik az volt, hogy juttassák Joe Biden fiát egy zsíros álláshoz Ukrajnában. Erre persze nincs semmilyen hiteltérdemlő bizonyíték, de a republikánus politikai aktorok vélhetően még számtalanszor elmondják majd november harmadikáig, hogy erre bizony megvan az esély.

2. Kína, támadni vagy együttműködni?

A Szovjetunió széthullásával megszűnt a kétpólusú világrend, és az elmúlt harminc évben az Amerikai Egyesült Államok volt az egyedüli katonai, politikai és pénzügyi nagyhatalom a földön. Az USA hegemóniája sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de a gazdasági és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársaság ma már olyan fenyegetést jelent, amire valamilyen választ kell adni Amerikának, különben a hibrid kommunista diktatúra a fejükre nő, és elveszi tőlük a „világrendőr” szerepet.

Az amerikai bel- és külpolitikában persze nem az elmúlt években jelent meg az első Trump-kabinetet jellemző Kína-ellenesség, sőt, a két ország kapcsolata sose volt épp rózsás. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaságot például az USA egészen 1979-ig nem ismerte el a kommunista típusú államszervezete miatt. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzések után pedig végleg elhidegült a két ország viszonya, ugyanis Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína belátható időn belül nem fog a demokratikus jogállamiság útjára lépni.

Az ezt követő időszakban hullámzó intenzitással merült fel Kína kérdésköre az Egyesült Államokban. Jellemzően az elnökválasztási kampány időszakában a jelöltek mindig hevesen kritizálták a távol-keleti szuperhatalmat (ez vélhetően most sem lesz másként), majd a Fehér Házba kerülve minden kormányfő rájött, hogy Washington valamilyen szinten kénytelen együttműködni Pekinggel a nyilvánvaló gazdasági egymásrautaltság miatt.

Donald Trump megjelenése a politikában azonban ezen a téren is fordulatot hozott, ugyanis republikánus politikus már a 2016-os választási kampány során is minden korábbi jelöltnél hevesebben támadta Kínát és annak kommunista vezetését. Trump azzal vádolta – és vádolja a mai napig – Kínát, hogy az olcsó, és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre munkaerejével átcsábította az amerikai vállalatok termelési egységeit magához, aminek következtében pedig az amerikai ipar leépült. Közgazdaságtani értelemben persze nem olyan egyértelmű, hogy az alacsony hozzáadott értékű termelést végző gyárak Kínába történt kiszervezése rosszat tett az Egyesült Államok gazdaságának, mindenesetre Trump álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és világos: Kína amerikai munkások milliót fosztotta meg az állásától. Az elnök ezzel kapcsolatos véleménye pedig az elmúlt négy évből jól ismert Amerika és Kína közötti gazdasági- és vámháborúhoz vezetett.

trump_ping.jpg

(Donald J. Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, via. )

A novemberi választások közeledtével Trump valószínűleg tovább fokozza majd a Kínával szembeni kampányát, ami a koronavírus miatt vélhetően már nem csak gazdasági, hanem egészségügyi természetű is lesz. A Fehér Ház és az elnök szellemi holdudvara ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy annak kommunista vezetése – a WHO-val karöltve – nem tett meg mindent járvány megfékezése érdekében, sőt, egyes feltételezések szerint egy vuhani víruslaboratóriumból szabadult ki vírus. Arról nem is beszélve, hogy a vírus felfoghatatlan gazdasági károkat okozott Amerikában, ahol több 40 millióan veszítették el munkahelyüket, amiért szintén Kínát teheti majd felelőssé Trump a kampánykommunikációjában.

Joe Biden ezzel szemben jóval kimértebb és visszafogottabb hangnemet üt meg Kínával szemben. A demokrata elnökjelölt részéről ugyan nem történ egyelőre hivatalos állásfoglalása az ázsiai szuperhatalom világban betöltött szerepéről, de talán azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Biden az Obama-kormány alatt fennálló, jóval konfrontációmentesebb amerikai-kínai viszonyt szeretné újraéleszteni. A 2016-ot megelőző 8 évben ugyanis a két államvezetés megtalálta a közös hangot (pl.: párizsi klímaegyezmény, iráni atompaktum), ami a békés egymás mellett élés látszatát keltette, ez pedig a demokrata érzelmű választópolgárok szerint helyes irány.

3. Levélszavazás, aggályos vagy szabályos?

Amerikában egy szövetségi szintű választás (elnökválasztás, képviselőválasztás) lebonyolítása nem a központi kormány, hanem az egyes tagállamok hatásköre. Így fordulhat elő, hogy bizonyos államokban még létezik a jelölőgyűlés (caucus) intézménye, valahol csak szavazógépen, máshol pedig kizárólag papíralapon lehet voksolni, sok helyen fényképes igazolvány szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok leadhassák a szavazatukat, megint máshol ez nem kötelező. Ahány állam, annyi szokás, nincs két egységes választási rendszer. Egy dolog azonban mind az 50 tagállamról elmondható: a választások tisztaságára és demokratikus mivoltára mindegyikben nagyon gondosan ügyelnek.

Többek között ezért merült fel annak a lehetősége az elmúlt hónapokban, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást, mert az egészségügyi válsághelyzet következtében drasztikusan visszaeshet a részvételi arány, így nem kapna legitim felhatalmazást az esetleges győztes. Ezt az ötletet azonban hamar elhessegették maguktól a Demokrata és a Republikánus párti döntéshozók, mert alkotmányos problémákat vetett volna fel az elnöki ciklus kitolása – igaz, nem lett volna példanélküli. Ma már lényegében kétpárti konszenzus van arról, hogy a szavazópolgároknak adott lesz a lehetőség november harmadikán, hogy az urnák elé járuljanak. Vagyis csak járulnának, ha nem létezne a levélszavazás intézménye, amikor az ezt igénylő választópolgárnak levélben küldik ki a szavazólapokat, amit otthon kitöltve postán adhatnak fel. Ez módszer nem ismeretlen Amerikában, sőt, kifejezetten népszerű: a 2018-as félidős kongresszusi választásokon például 42 millióan voksoltak így. Colorado, Hawaii, Oregon, Utah és Washington államokban pedig csak és kizárólag ebben a formában lehet szavazni az elnök- és képviselőválasztásokon.

levelszavazatok.jpg

(Egy láda levél formájában leadott szavazat a 2016-os elnökválasztáson Oregon államban, via.)

A koronavírus-járvány berobbanásával lényegében egy időben széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy a levélszavazás lehetőségének kiszélesítése hatékony eszköz lehet-e a vírus terjedésének lassításában. A Demokrata Párt prominens képviselői szerint a levélszavazás tömegessé tétele egy praktikus és logikus megoldás arra, hogy a szavazóhelyiségekben ne alakuljon ki tumultus. A republikánus döntéshozók viszont attól tartanak, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és megkérdőjelezné a voksolás eredményének hitelességét. Emellett azt állítják, hogy a demokraták csak azért akarják kiterjeszteni a levélszavazás lehetőséget, hogy így növeljék meg a részvételi arányt, abban bízva, hogy ezzel a saját malmukra hajtják a vizet. Egyes republikánus párti szakértők szerint levél formájában könnyebb az olyan embereknek szavaznia, akik ugyan Amerikában élnek (legálisan zöldkártyával vagy illegálisan), de szavazati joguk nincs, mivel nem állampolgárok. Donald J. Trump szerint a törvénytelenül szavazók száma több millió fő is lehet, akik többségében mexikói és közép-amerikai bevándorlók, ennek megfelelően pedig a bevándorláspárti Demokrata Párt mellé húzzák be az ikszet.

Biztosak lehetünk abban, hogy a levélszavazás kérdése a kampány egyik kulcskérdése lesz, és komoly vitákat fog szítani a demokraták és republikánusok között. A küzdelem ezen fronton egyébként már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a Kongresszusban, ahol a demokrata többségű képviselőház több, a levélszavazást kiterjesztő törvényjavaslatokat is elfogadott, ám a szenátust a kezükben tartó republikánusok ezeket rendre leszavazták. Ez az érdekellentét persze már Tisztelt Ház falain kívül is megjelent. Donald Trump számtalan nyilatkozatot tett közzé a levélszavazás jelentette viszontagságokról. A Twitter-oldalán megjelentetett egyik ilyen véleményét pedig félrevezető információnak nyilvánította a közösségi platform, amivel Trump szerint megsértették a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.

4. Szexuális zaklatás, mint politikai fegyver

A nyugati típusú társadalmakban a szexuális zaklatás és erőszak súlyos bűncselekmények: ma már össztársadalmi konszenzus van arról, hogy a jog teljes szigorával kell lesújtani az elkövetőkre, és minden segítséget meg kell adni az áldozatoknak. Sajnos ez felfogás azonban rettentő kevés ahhoz, hogy minden ilyen esetben igazságot lehessen szolgáltatni. A szexuális bűncselekmények ugyanis általában rejtve maradnak, és pár különleges kivételtől eltekintve mindig kétszereplősek: egy elkövetőn és egy áldozaton kívül nincs más résztvevő. Ezért, ha bírósági tárgyalásig jut egy ilyen ügy, akkor is rettentő nehéz jogi értelemben igazat adni egyik, vagy másik félnek – még akkor is, ha a külső szemlélők belső erkölcsi iránytűje pontosan megmutatja ki hazudik, és ki nem.

A szexuális bűncselekmények társadalmi szintű problémáját a 2017-ben indult #metoo-mozgalom tette közbeszéd tárgyává. Ekkor sok, korábban köztiszteletben álló személyről bizonyosodott be tényszerűen, hogy közönséges szexuális ragadozó. Például Bill Cosby színészt és Harvey Weinstein filmproducert is börtönbüntetésre ítélték visszaélésszerű szexuális bűncselekmények miatt. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy káros gyakorlat, amikor nők minden valóságalapot nélkülözve állítják valakiről, hogy szexuálisan zaklatta őket, csak azért, hogy elhiteltelenítsék az illetőt. Ez típusú rágalmazás pedig egyfajta politikai fegyverré vált az elmúlt időszakban, és többször bevetették már közszereplők lejáratására céljából – itthon és Amerikában egyaránt. A tengeren túl például Brett Kavanaugh jogászprofesszort többen is szexuális zaklatással vádolták a 2018-as alkotmánybíróvá történő kinevezési eljárása során, majd ezen állítások egy részéről kiderült, hogy hazugság.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump az egyik legnagyobb károsultja ennek a gyakorlatnak Amerikában. Eddig összesen 22 nő vádolta meg szexuális erőszakkal/zaklatással, amióta 2015 júniusában bejelentette, hogy elindul az amerikai elnökválasztáson. Ebből 12 nő a négy évvel ezelőtti kampány alatt, 10 pedig már a választási győzelme után állt elő a történetével. A vádak egyikéből sem lett bírósági tárgyalás, tehát az érintett nők állításai jogi értelemben a rágalmazás kategóriájába estek, mivel az elnök mindet letagadott. Legutoljára a Fox News hírcsatorna egykori riportere, Courtney Friell állt elő azzal, hogy Trump zaklatta őt. Saját elmondása szerint Trump – még mielőtt elnökké választották volna – többször azzal hívta föl, hogy „ugorjon fel hozzá csókolózni.” Ez már 6 hónapja volt, de naivitás lenne azt hinni, hogy a választás napjáig ne mesélnék el újabb nők az évekkel ezelőtti történetüket.

Ez a típusú jelenség Joe Bident is érinti, ugyanis a demokrata elnökjelöltet nemrég szexuális zaklatással vádolta meg a politikus korábbi asszisztense, Tara Reade. A jelenleg 56 éves nő állítása szerint 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott az akkor delawarei szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal elviekben meg is erőszakolt őt. Biden természetesen tagadja a vádakat, állítása szerint egy szó sem igaz az őt ért vádakból.

5. A republikánus aduász: Joe Biden szellemi állapota

Az Egyesült Államok alkotmányának értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok ellátását. A leendő elnöknek több egészségügyi vizsgálaton is át kell esnie beiktatása előtt, majd ezt minden évben meg kell ismételni a ciklusa során. Ez egy olyan törvényi kitétel, ami talán sohasem kapott még akkora figyelmet, mint a mostani választási kampányban, ugyanis egyre erősebbek azok a hangok, miszerint a 77 éves Joe Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Miranda Devine, a New York Post publicistája még márciusban írt egy hosszú véleménycikket arról, hogy Barack Obama egykori alelnöke politikai értelemben egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban rárobbanhat a Demokrata Pártra, és alapjaiban rengetheti meg az elnökválasztás szokásos menetét.

Se szeri, se száma azoknak a kínos eseteknek, amikor Joe Bidenről bebizonyosodott, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála.  A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája, és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt korábban az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért száll ringbe az idei választásokon.

Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kellene, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Az egyik ilyen nagy port kavart eset volt, amikor a közelmúltban egy televíziós interjúban kijelentette, hogy „nem is igazán fekete az az afroamerikai választó, aki Trumpra szavaz.” Az ilyen és ehhez hasonló kínos bakik ellenére a demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC, ABC, Washington Post, New York Times, stb.) minden bizonnyal kesztyűs kézzel fog bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden megnyilatkozásában Sleepy (álmos) Joe-nak.

Biden már többször maga is utalt arra, hogyha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig kormányozni az országot?

6. A Demokrata aduász: Donald Trump adóbevallása

Donald Trump mindent megtesz azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az adóbevallását, pláne nem az első elnöki ciklusát megelőző időszakból. Hogy miért? Nos, lényegében nyílt titok, hogy Trump vállalkozói múltja hemzseg az adócsalásoktól és a pénzügyi visszaélésektől, de ezt eddig feketén fehéren senkinek sem sikerült bizonyítani. A teljesség igénye nélkül: a Trump Airlines, a Trump Vodka, a Trump Magazine, a Trump kaszinók, a Trump steak, a Trump Jelzálog Társaság és a Trump Egyetem is olyan Trump által alapított, majd rövid időn belül csődbe ment vállalatok voltak, melyeket vélhetően dollár százmilliók kiszivattyúzására használt a jelenlegi elnök.

Donald Trump talán leghíresebb, adó- és pénzügyileg visszás vállalkozása egy profitorientált oktatási vállalat, a Trump University volt, amely 2005 és 2010 között működtette ingatlanügyi képzési programját. Az oktatási intézményként nem ratifikált egyetemen vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy fizessenek intézménynek még több pénzt, illetve vegyék meg Trump könyveit, azokból ugyanis minden szükséges tudást megszerezhetnek. Az oktatás silány minősége miatt 2010-ben több pert indítottak az egyetemet üzemeltető The Trump Organization ellen a hallgatók, mert az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez. Közel 8 évig tartó pereskedés után Trumpék megállapodtak a károsultak, és összesen 25 millió dollár kártérítést fizettek. Az egykori diákok 80-90 százaléka visszakapta az alapképzés 1500 dolláros árát, és a mentorálási programra befizetett 35 ezer dollárt.

A hatályos amerikai jogszabályok értelmében a mindenkori elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adóbevallását és a pénzügyeivel kapcsolatos iratokat. Az 1970-es évek óta azonban kialakult egy szokásjog, melynek értelmében ezt valamennyi kormányfő megtette, kivéve Trumpot. Igaz, az elmúlt ötven évben a jelenlegi elnök az egyetlen, aki több milliárd dolláros vagyont halmozott fel, mielőtt bekerült a Fehér Házba.

Trump adóbevallása egyébként azután vált belpolitikai témává Amerikában, hogy a 2018 őszén tartott kongresszusi (félidős) választásokon a demokrata párt többséget szerezett a képviselőházban, azaz hatalmat ahhoz a különböző pénzügyi bizottságokon keresztül bekérjék az elnök adóbevallását. A demokraták nem csupán az adóbevallási íveire kíváncsiak, hanem például Trump könyvelését végző cég (Mazars USA) munkájára vagy a Deutsche Bankhoz fűződő üzleti kapcsolataira is, 2010-től kezdődően. A demokraták szerint ugyanis Trump üzletemberként – 1985-től közel tíz éven át – közel 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, és 8 évig nem is fizetett személyi jövedelemadót, pedig saját bevallása szerin a vagyona alsóhangon 3-4 milliárd dollárra rúgott ebben az időszakban.

adobevallas.png

(Karikatúra, ahogy Donald Trump menekül az adóbevallását látni akaró állami szervek elől, via.)

Az elnök adóügyeibe ráadásul nem csak a demokraták által irányított képviselőházi bizottságok, hanem egy demokratákhoz ezer szálon kötődő New York-i szövetségi ügyész, Cyrus Vance Jr. is szeretne betekintést nyerni a feltételezett visszaélések miatt. Az egyik manhattani kerületi fellebbviteli bíróság még tavaly novemberben küldött idézést  Trump cégének, a Trump Organization könyvelését is intéző Mazars nevű cégnek, hogy adják ki az elnök vállalati és személyes adóbevallását 2010-ig visszamenően. Trump jogi képviselői ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy a mindenkori elnök mentességet élvez az ilyen típusú vizsgálatok alól, sőt, az idézés a jelenlegi formájában alkotmánysértő. Emellett a kormányfő ügyvédi az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bírósághoz (Supreme Court) fordultak, hogy utasítsák el Cyrus Vance Jr. kérelmét és adjanak igazat Trumpnak.

Ha a legfelsőbb bíróság nem ad helyt Trumpék beadványának, akkor Trump adóbevallásának kiadásáról szóló határozat 2020 nyarára, körülbelül július második felére várható. A koronavírus-járvány miatt csökkentett üzemben működő bíróságok miatt ez a dátum azonban vélhetően csúszni fog. Ha pedig Trump korábbi adóügyei pont a választási kampány hajrájában kerülnének nyilvánosságra, akkor az lényegében megpecsételné az elnök újraválasztási esélyeit.

Milyen témák merülhetnek még fel november 3-ig?

Az előbb felsorolt témák nagy valószínűséggel tematizálni fogják az elnökjelöltek kampánykommunikációját, de ez persze nem azt jelenti, hogy más téma ne kerülhetne szóba: a koronavírus járvány, a nyomában kialakult gazdasági válság, a Balck Lives Matter mozgalom és az annak kapcsán kialakult erőszakos fosztogatási hullám, valamint a szobrok ledöntésével járó baloldali kulturális "forradalom" kérdése is muníciót adhat majd Joe Bidennek és Donald Trumpnak. 

kep_1.png

Alkotni és felelősséget vállalni - A koronavírus két grafikus szemszögéből

A világjárvány terjedésével az élet lelassult, az életterünk, a programlehetőségek, az emberekkel való érintkezéseink száma lecsökkent. A mentális egészségünkre, érzelmeinkre és motivációnkra is nagy hatással lehet mindez. De akármilyen ingerszegény környezetbe kerülünk a négy fal közt, egy dolog mindig lesz nekünk: a művészet. Csak arra vár, hogy belépjünk a kapuján, és új világot tárhasson elénk. Minden alkotással másikat. Kizökkent, leköt, elgondolkodtat, motivál, elvarázsol, megnevettet - legyen szó egy könyvről, filmről, versről, festményről, vagy éppen grafikáról. 

A művészetben elrejtőzhetünk a világ elől, vagy épp ellenkezőleg: eszközként használhatjuk ahhoz, hogy feldolgozzuk mindazt, ami körülöttünk és bennünk zajlik. Eszközt ragadunk, és formába öntve kiadjuk magunkból érzéseink, gondolataink: azt, hogy mi hogyan éljük meg az eseményeket. Mindezt mások elé tárva pedig segíthetünk, informálhatunk, felhívhatjuk a figyelmet valamire, vagy éppen megnevettethetjük a publikumot. Felelősséget vállalhatunk, és kicsit jobbá is tehetjük a világot.

A koronavírus idején az internet erre különösen jó platformnak bizonyult. Kukkantsunk bele, mi történt a járvány idején az Instagram két alkotójával: hogyan dolgozták fel a kialakult helyzetet saját nyelvükön: a vizualitáson keresztül? Hogyan viszonyulnak az ilyen helyzetekben a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez?

Margarétalány

„Úgy érzem, ha tényleg őszintén nyilvánul meg az ember a saját gondolatairól, érzéseiről, az valahogy mindig segíteni fog másoknak. Abból nem lehet baj, ha valaki őszintén kifejezi magát"mondja Martos Juli, az Instagram Margarétalánya. Pszichológus végzettsége miatt is közel áll hozzá az emberek érzelmi élete, az érzések, gondolatok megélése, és hogy ezek megismerése által közelebb kerülhessünk önmagunkhoz. Juli a pszichológia tudományát az alkotás iránti lelkesedésével összekötve alkot. Rajzait nézegetve biztonságban érzi magát az ember: szabad érezni, szabad gondolni, szabad megbékélni: minden rendben lesz.

Juli így fogalmazott: „Tudatosan szerettem volna olyan dolgokat alkotni a vírus alatt is, amelyekkel másoknak segíthetek, az elsődleges célom mégse ez volt. Az alkotás nekem az önkifejezést jelenti, a saját érzéseimből táplálkozik, és mindent, amit az alkotásaimon keresztül üzenek, azt elsősorban magamnak is üzenem. Persze, ha ezeket megosztva másoknak is tudok segíteni, az hatalmas dolog, és mindig figyelek arra, hogy amit üzenek, az hiteles legyen és legyen mondanivalója. De nem úgy állok neki az alkotófolyamatnak, hogy most készítek valamit, amivel megváltom az emberek életét, és ami mindenkinek tetszeni fog. Amit rajzos vagy írásos formában megfogalmaztam, arra magamat is emlékeztetni és tanítani szeretném.”

Grafika: Martos Juli

A járvány alatt nagyon hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégis változó lehet, ki hogyan éli meg mindezt. Juli szeretné, ha a rajzai segítenének abban, hogy az emberekben normalizálódjanak az érzések: oké, ha nem találod a motivációd a négy fal között, oké, ha szorongsz a vírus miatt, oké, ha szomorú vagy, mert nem láthatod a szeretteid. „Na nem azért mondom ezeket, mert én annyira tudom, és majd másoknak is jól megtanítom” mondta. Elmesélte, hogy ez a rajza például egy délutánnyi szorongással és gyomorgyörccsel teli hírolvasás eredményeképpen született, önmaga figyelmeztetésére:

Grafika: Martos Juli

Az a kérdés is felmerül egy ilyen vészhelyzetben, hogy mi a felelőssége egy alkotónak ilyenkor? Több ezren látják nap, mint nap a képeit, kötelessége vajon a tájékoztatás, figyelemfelkeltés? „Ha az ember tudja, hogy ennyien követik, az óhatatlanul is felelősséggel jár. De mindig figyelek arra, hogy alkotás közben konzultáljak magammal: Mit is szeretnék megosztani? Tényleg meg szeretném osztani ezt? Önazonos vagyok?” – sorolta.

Juli alkotókedve nem csökkent a járvány alatt, sőt, az alkotás töltötte fel. „Éppen egy olyan projekten dolgoztam, ami nagyon lefárasztott, ezért közben alig vártam, hogy végre szabad alkotásba menekülhessek, és rajzolhassak a koronavírusról Instagramra” – nevetett. Persze nála is előfordul, hogy kifogy a motivációból. Ilyenkor a jegyzeteihez nyúl: ,,Minden ötletet leírok, a még ki nem kristályosodott koncepciókat is, akkor is, ha félálomban jutnak eszembe. Hátha egyszer egy inspiráció nélküli helyzetben megfogja közülük valami a jövőbeli Julit, aki tovább tud indulni rajta. De ha ez se megy, akkor elfogadom, nem erőltetem, sőt megtiltom magamnak, hogy alkossak. Általában pár nap után már úgy érzem, muszáj leüljek alkotni, annyi ötletem támadt időközben, és akkor nekilátok újult erővel.”

Grafika: Martos Juli

Az Instagram pedig nem csak abban segít, hogy az ebből a mindig megújuló erőből születő üzeneteket eljuttassa más emberekhez, hanem segít kapcsolódni is, közösséget teremt. Juli elmesélte, milyen kellemes volt megélnie, hogy ebben az időben is pozitív kapcsolódásai születtek Instagramon keresztül.

Buborekk

„Legyen szó könnyed vagy nehezebb és komolyabb témákról, mindig próbálom szeretettel, és ha kell, humorral megközelíteni és feldolgozni ezeket.” Buborekk, vagyis Takács Vica Instagramja egy olyan platform, amely első pillantásra is sugározza a szeretetet és a pozitivitást, és ha jobban megnézzük, látjuk, hogy egyben nagyon fontos üzeneteket is fogalmaz meg, legyen szó rasszizmusról, homofóbiáról, nők elleni erőszakról vagy környezetvédelemről. Az egyenlőség, az elfogadás és a tudatosság nézeteit csempészi bele a rajzaiba. Alkotásainak inspirációforrása legtöbbször aktuális témák, épp reflektorfényt kapó események, de saját életéből is gyakran merít. 

Grafika: Takács Vica

A vírus okozta bezártság elején a bizonytalanság megviselte Vicát alkotásügyileg is, egy ideig nem is készültek új képei. Aztán egy idő után szépen beállt egy rendszer az életembe, és megpróbáltam megkeresni, hogy lehetne pozitívan vagy jól hozzáállni a helyzethez, hogyan legyünk jófejek, hogyan vigyázzunk egymásra. Ezeket az infókat pedig szerettem volna továbbítani a követőimnek is, vagy igazából bárkinek, aki kíváncsi rá” – mesélte.

Összességében úgy látja, pozitív dolog sült ki a vészhelyzet miatt kialakult bezártságból és lelassulásból alkotás terén: volt ideje több eszközzel alkotni, vászonra, pólóra, vagy éppen kaspóra festeni. „Az alkotás mindig nagyon meditatív tud lenni, végig egy dologra összpontosul a figyelmed, nem pedig azon pörögsz, hányféle dolog vár rád a munkahelyeden, vagy hányféleképpen lehetne átrendezni a lakást” – nevetett fel.

buborekk_illusztracio.png

Grafika: Takács Vica

Megkérdeztem Vicát is, mihez nyúl, ha a motivációja vagy inspirációja megcsappan. Őt ilyenkor az új dolgok tudják ismét lázba hozni: az új technikák elsajátítása, vagy az új eszközök használata. Ebben sokat segít neki a YouTube és a Skillshare, ahol tanulhat, lát más embereket alkotni - ezeknek mindig az a vége, hogy ő is elkészít valami hasonlót. Ha ez sem segít, akkor a legfontosabb, hogy hagyja magát pihenni. Utána sokkal gyorsabban és könnyedebben megy. 

 Grafika: Takács Vica

Az alkotás Vicának is segít abban, hogy feldolgozzon bármilyen helyzetet, és kicsit fellélegezzen: „Sokszor, mikor elolvasok egy cikket például arról, milyen rasszista dolgok folynak az országban, nagy harag, de ezzel együtt nagy tenni akarás is születik bennem. Úgy érzem, ha mindezt a haragot átfordítom motivációvá, a bennem levő gondolatokat szépen megfogalmazom, kitalálok egy koncepciót és megrajzolom, akkor meg tudom osztani ezeket az érzéseket. Ilyenkor mindig találok egy olyan közösséget, akik hasonlóan éreznek. Ez segít, mert ilyenkor nem érzem azt, hogy mindenki rossz ember, hanem tele van jó emberrel az ország, meg a világ is. Így volt ez a most kialakult helyzettel is” – mondta.

„Attól, mert te magabiztos vagy, és azt hiszed, legyőzhetetlen vagy, attól még lehet, hogy a szomszéd néni nem az" - figyelmeztet Vica. A vírushelyzet alatt fontosnak tartotta azt, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy betartsuk az előírásokat, és megkérdezzük azt, hogy kinek hogyan tudunk segíteni. Bár szerette volna látni a családját és a barátait, de úgy gondolta, nem ő a legfontosabb, hanem azok, akikre különösen veszélyes lehet a vírus.

 Grafika: Takács Vica

És hogy mit gondol a nagyobb követőtáborral rendelkező tartalomgyártók társadalmi felelősségvállalásáról? „Mindig is az volt a célom, még akkor is, mikor 22 ember követett, hogy olyan dolgokat tegyek ki, amiknek van értelme, mondanivalója, vagy legalább mosolyt csaljon az arcokra. Persze mindig több mondanivalóm van, mint amennyit megosztok, de sajnos nincs annyi energiám, hogy mindenre reagálni tudjak. De fontos, hogy mi is felelősséget vállaljunk, el se tudom képzelni, hogy másképp legyen.” – osztotta meg.

Kiemelt grafika: Martos Juli

A bejegyzés szerzője Balla Júlia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Elvarázsolt meseképek - Interjú Dani Orsi illusztrátorral

Bájos karakterek, gyönyörű színek, és elmesélésre váró történetek: ezek jellemzik a Dani Orsi által készített illusztrációk egyedi fantáziavilágát. A fiatal illusztrátor munkái már színházi plakátokon, szórólapokon és pólókon is láthatók voltak, de ami a legközelebb áll hozzá, az a meseillusztrációk készítése. Egyedi figurái határozott és kiforrott ábrázolási stílusának köszönhetően könnyen felismerhetők. 

Mióta foglalkozol illusztrálással? Milyen inspirációk, mérföldkövek tereltek a művészet irányába? Családi örökség ez a tehetség?

Illusztrációk készítésével 2015 óta foglalkozom picit komolyabban, akkor kaptam egy felkérést a Bethlen Téri Színháztól a gyerekprogram szóróanyagainak megtervezésére és elkészítésére. Előtte láttam náluk egy illusztrációs pályázatot, amire gondoltam jelentkezem, úgy, hogy előtte nem is rajzoltam. Nagyon tetszett nekik az anyagom, és így jött a felkérés. Nem olyan régen kezdtem rájönni, hogy valójában ez az én utam, bár mindig nagyon szerettem rajzolni és különféle kreatív dolgokat csinálni. Valószínűleg inkább örökség ez a dolog, hiszen anyukám rajztanár.

oszi_hajnalon.JPG

Dani Orsi: Őszi hajnalon

Hol végeztél művészeti tanulmányokat, esetleg tervezel-e ilyet?

Rajzos iskolába sajnos nem jártam, film- és színháztörténet szakos hallgatóként diplomáztam Pécsen. Szerettem volna elvégezni egy grafikai sulit is, illetve valamilyen rajzos iskolát, de azt tanácsolták, hogy ne tegyem, mert akkor lehet, hogy a stílusom elmenne egy másik irányba.

Honnan merítesz inspirációt a munkáidhoz?

Ez nehezebb kérdés, mert sokszor  magam sem tudom pontosan. Általában csak egy érzés, vagy egy gondolat férkőzik a fejembe, és azt valósítom meg. Valószínűleg inkább a tudatalattimból merítek, esetleg gyerekkori emlékekből, álmokból.

Hogyan sikerült megtalálni a saját rajzstílusodat?

Amikor elkezdtem illusztrációkat készíteni, mindenáron szerettem volna hasonlítani azokra az illusztrátorokra, akiknek nagyon tetszettek a munkái, de amint elkezdtem rajzolni valahogy magától kialakult a stílusom, nagyjából úgy, hogy észre sem vettem.

Melyik munkádra, munkáidra vagy a legbüszkébb, és miért?

Azt hiszem, nem tudnék kiemelni egyet, vagy többet akár, mert mindegyikből sokat szoktam tanulni, illetve az okoz nagy örömet, ha sikerül megugranom azt a mércét, amit felállítok magamnak.

nagy_gatsby.JPG

Dani Orsi: A Nagy Gatsby

Digitális vagy inkább a hagyományos technikákkal szeretsz dolgozni?

Először hagyományos technikával kezdtem festeni, akril festékkel vászonra, vagy akvarellfestékkel, akvarell papírra. Emellett még tussal szeretek nagyon dolgozni. Ezután kezdtem el autodidakta módon megtanulgatni a Photoshop grafikai programot, majd vettem egy digitális rajztáblát, amivel sokat tudtam gyakorolni, és fejleszteni a tudásom. Mindkét technika teljesen más, mindig azt használom, amelyiket az adott projekt megköveteli.

Hogyan kezdesz hozzá egy illusztráció elkészítéséhez?

Először is, ha jön az ihlet, akkor csinálok egy vázlatot papírra, majd azt digitalizálva kezdek el dolgozni rajta a grafikai programban. Ha vászonra festek, akkor pedig arra készítek egy halvány skiccet.

Mennyi ideig tart egy alkotás elkészítése?

Sok mindentől függ, egy egyszerűbb rajznál 4-5 óra nagyjából, de vannak olyan összetettebb képek is, amin akár 1-2 napot is dolgozom. Ez a digitális technikára vonatkozik, hagyományos festésnél nagyjából 1-2-3 óra, de ez inkább a kép méretétől, és részletességétől függ.

rozsaszin_felho_motel.jpg

Dani Orsi: Rózsaszín Felhő Motel

Elő szokott fordulni veled, hogy nincs ötleted vagy inspirációd az alkotáshoz? Mit teszel ennek a kiküszöbölésére?

Ha ilyen történik, akkor nem alkotok, hiszen akkor szerintem nincs értelme, mert nem lesz jó. Ha viszont megrendelés érkezik, akkor szerencsére mindig egyből van elképzelésem. Ha valamiért még sincs, akkor másnap már biztosan lesz.

Mi alapján választod ki, hogy éppen melyik meséhez készítesz illusztrációt? Mik a kedvenc meséid, amelyekhez készítettél már, vagy tervezel készíteni illusztrációkat?

A saját portfólióm bővítéséhez viszonylag kevés, már meglévő, híresebb meséhez csinálok illusztrációkat. Ezek nem a saját ötleteim, maximum a kivitelezés egyedi. Az Alíz csodaországban című meséhez készítettem például pár képet, mert az a kedvenc mesém.

Hogyan zajlik egy íróval való együttműködés? Mennyire szoktál szabad kezet kapni az illusztrációk tekintetében?

Eddig sajnos kevés íróval volt lehetőségem együtt dolgozni, de akikkel sikerült, azokkal ól működött a dolog. Teljesen változó egyébként: van, aki teljesen szabad kezet ad, mások kevésbé, bár inkább a kiadó szokott jobban beleszólni a dolgok menetébe.

keszen_az_utazasra.jpg

Dani Orsi: Készen az utazásra

Gyerekeknek is illusztrálsz egyedi, személyre szabott emlékkönyveket és mesekönyveket. Mennyi ideig tart egy ilyen könyvnek az elkészítése?

Ezt közösen csináljuk egy kedves írónővel, Stefán Lucával, akivel nagyon jól megértjük egymást. Ő megírja a sztorit, és elküldi a megrendelő gyermekéről a képet, én pedig megcsinálom hozzá az illusztrációkat. Ha egy újabb rendelés érkezik, akkor pedig átrajzolom a karaktert az éppen aktuálisra.

Válogatott alkotások

  • Stefán Luca íróval közös könyvek : Útravaló, Nyüsző, Ünneplőkönyv (személyre szabott mesekönyvek); A kuckó, Mesék a kertből
  • A MeseLes oldalon megjelent illusztrációk: Kurczina Terézia: Felhőpaplan (vers), Koleszár Nikolett: A három tündér és a kis színésznő (mese); Dér Adrienn: Csillagkalózok (mese); Cs. Pál Orsi: A bugyorsárkány és a káposzta (mese); Bábel Antónia: Csenő (mese); Bábel Antónia: Örök karácsony (mese); Stefán Luca: Emese – egy baba igaz története (mese); Gergely-Péch Éva: Töklámpás (vers)
  • Bethlen Téri Színház programfüzetei, szórólapjai
  • Stepout games, társasjáték esteket szervező cégnek a weboldalának illusztrációi

Még több illusztráció Dani Orsitól: Facebook Poppy's- Dani Orsi Illusztrációi; Instagram: orsidani

Megrendelésre készülő alkotások esetén mennyire lehetséges érvényesíteni a saját stílusodat? Mennyire szól bele a megrendelő?

Szerencsére eddig nagyjából mindig szabad kezet kaptam. Ennek mindig nagyon örülök, hiszen ha valaki megkeres, akkor bízom benne, hogy azért keres engem, mert az a stílus tetszik neki, amit én képviselek.

Gyerekkönyveken kívül még hol szeretnéd, ha megjelennének az illusztrációid?

Leginkább ifjúsági könyveket szeretnék ábrázolni, főleg fantasy témában, illetve képregényeket, de emellett mindenre nyitott vagyok. Jelent már meg illusztrációm színházi plakáton, weboldalon, táskán, pólón, vagy nyomtatott szóróanyagon is. Mindegyiknek nagyon örülök, és szeretném, ha a jövőben is minél több felületen helyet kaphatnának a rajzaim.

kinos.jpg

Dani Orsi: Kínos

Az elmúlt évben, több helyen is látható volt kiállításod. Honnan jött az ötlet egy kiállítás megrendezéséhez?

Családtagok, ismerősök javasolták, hogy lehetne kiállítást is tartani a képekből. Nem sok reményt adtam neki, de gondoltam mit veszítek, ha megpróbálom. Írtam pár kulturális intézménynek, hogy lenne-e esetleg lehetőség ilyesmire, ha tetszenek a képeim. Hála Istennek, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptam.

 

Mit gondolsz mennyire nehéz kitűnni, és érvényesülni ezen a piacon munkavállalóként?

Nagyon nehéz. Sajnos főleg itt Magyarországon azt érzem, hogy nincs annyira igény és kereslet a művészetre ilyen formában. Emellett azt is gondolom, hogy sok hittel és kitartással sikerülhet. Én is ezen dolgozom!

best_barber.JPG

Dani Orsi: Best Barber

Van valamilyen tanácsod kezdő alkotóknak?

Mivel még én is nagyon a dolgok elején vagyok, így tényleg csak azt tudom tanácsolni, hogy próbáljanak meg egyediek lenni. Ez talán a legnehezebb dolog, de a legnagyobb fegyver is. Ha a tehetség megvan, akkor úgy gondolom, hogy a kellő időben megtalálják az embert a megfelelő lehetőségek. Az alázat és a szerénység még emellett az két dolog, ami szerintem elengedhetetlen. Valamint fontos a folyamatos fejlődésre való hajlam.

Mik a jövőbeli terveid? Milyen munkákon dolgozol jelenleg? Van olyan álomprojekted, amit szeretnél, ha a jövőben megvalósulna?

Nagyon szeretném, ha minél több emberhez eljutnának a képeim. Ahogy korábban is említettem, nagyon szeretnék ifjúsági könyveket illusztrálni, valamint nagyon klassz lenne, ha láthatnám ezeket a könyveket nagy kiadók polcain. A rövidebb távú tervekben szerepel több egyedi mesekönyv, illetve egy képregény is.

A bejegyzés szerzője Táth Ticiána, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója.

konzerv.png

 

 

Szörfös gitárrock magyar népzenével keverve: A Folksteps alapítóival beszélgettünk

Ma Magyarországon alig akadnak páran, akik ne ismernék a Kis kece lányom című népdalt, vagy ne tudnák, hogy milyen zenére szokás azt mondani, hogy rock. A ’60-as évek óta jelenlévő folkrock ugyan ismert műfaj hazánkban is, azonban a Folksteps ezen belül is egy újabb vonallal, az ethnosurffel áll ki a színpadra. A zenekar alapítóival, Szántó Marcival és Tőke Barnával készült interjúnk betekintést enged egy feltörekvő banda és egy kevésbé ismert, alternatív szcéna világába. 

Meséljetek a zenekarról: milyen műfajt képviseltek? 

Barna: Úgy definiáljuk a zenénket, hogy ethno-surf, ami annyit tesz, hogy a '60-as évek surf-rock zenéjére írjuk át a magyar népdalokat. Ez nem egy konkrét stílus, inkább egy jól csengő kifejezés egy tökre bulizható zenére, ami nosztalgikus és bennünk van, mivel mindenki tanult ezt-azt énekórákon.
Marci: Visszük tovább a mostanában pörgő népzenei vonalat, mint például az Aurevoir., a Bohemian Betyars és a Mordái. Ehhez jön a szörfös gitárrock, amit nagyon szeretünk Barnával: ’60-as évek, California, Dick Dale, napsütés, szörfdeszkák, lányok...

Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

Marci: Az előző zenekarommal volt egy szentendrei koncertünk lekötve, de a srácok visszamondták a fellépést. 2018. július 21-én éjjel felhívtam a Barnát, hogy csináljunk ezzel valamit és agyalni kezdtünk, hogy milyen zenei irányba tudnánk mozdulni és megcsinálni a koncertet.
Barna: Emlékszem, nagyon meleg volt aznap éjjel és pont a konyhaasztalnál ültem, amikor Marci jött ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Azóta ez így „van”.
Marci: Alakul.

Szántó Marci (jobbra) és Tőke Barna (balra)

Szántó Marci az ELTE-n magyar-esztétika szakon tanul. Frontember, énekes-gitáros. Tizenkét éve gitározik, az Etűd Konzervatórium jazzgitár szakán végzett. Korábban a Hangember zenekar tagja volt.
Tőke Barna a BME kommunikáció- és médiatudomány alapképzés hallgatója. Nyolc éve játszik, jelenleg is jazzt tanul. A jövőben szeretne hangszerkészítéssel foglalkozni.

A jelenlegi az eredeti felállásotok?

Marci: A mostani felállás a 2019-es ELTE Patina tehetségkutatón jött létre, ahol Paulusz Kristóf basszusgitárosként már tag volt, és elhívtuk Stanfel Petit dobolni.
Barna: Ő akkor még session zenészként jött, de hamar hivatalos taggá lépett elő. 

Tehát nem.

Barna: Voltak olyan korábbi zenekari tagok, akikkel különböző konfliktusok miatt elváltak útjaink. Ezek után szinte random állt össze a zenekar. Kellett egy basszusgitáros és egy dobos. Írtunk Kristófnak, aki benne volt, majd  Peti is beszállt. Régebben voltak zenészek, akikkel együtt dolgoztunk, például a  „vonós szekció”…
Marci: Velük kapcsolatban azt éreztük, nehezen passzolnak bele a koncepciónkba. Legutóbb Szabó Kristóf csatlakozott hozzánk szaxofonon egy rövidebb időszakra.
Barna: Akivel szintén random kerültünk össze. A Bikás park megállóban véletlenül kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki bemutatott egymásnak, így megkértük, hogy lépjen be. Igazából ilyen szerencsés véletlenekből jöttek össze a különböző felállások.

Van tudatos imázsotok, vagy csak művészi oldalról közelítetek a zenéhez?

Marci: Igen, tudatos imidzsépítés van a részünkről. Készítettünk egy kiajánló anyagot, amiben leírtuk a zenekari céljainkat. Emellett fontos szempont az, hogy hogy nézzen ki egy koncert, hogyan öltözzünk fel, mikor mi történjen, milyen zenén kívüli szórakoztatóelemek legyenek…
Barna: Ez legalább akkora meló, mint a zenét megcsinálni.
Marci: Ha először mész egy nagy helyre és szeretnél egy nagyot durrantani, nem csak azzal, hogy kiállsz zenélni, hanem, hogy van egy show, az embertelen meló. Mindennek stimmelnie kell: jó legyen a hangzás, a hangosítás, időzítve legyenek a fények.
Barna: És nem mellesleg még jól is kell érezned magad a színpadon. Nincs rosszabb annál, mint amikor látod egy zenekaron, hogy csak állnak ott fenn, unott arccal monoton gitározni kezdenek, és ennyi.

Hogyan menedzselitek a bandát? Ti szerveztek le mindent?

Marci: Nemrég lett egy booking managerünk, Búza Dávid, aki átvette a koncertek szervezését és a zenekari pénzügyek kezelését. Az ezt megelőző időszakban ez a kínkeserves munka az enyém volt: kergetni kellett a helyeket, hogy válaszoljanak, elküldjék a szerződéseiket, ha egyáltalán vannak…. Persze az elején, egy bizonyos szint alatt ezek nincsenek meg, így a fellépések „ahogy esik úgy puffan” szerveződnek és a bejövő pénzzel is nehéz bánni.
Barna: Igazából örültünk, ha eddig anyagilag kijöttünk nullára. Kezdő szinten bevételről még álmodni sem lehet. 

Jól boldogultatok menedzser nélkül?

Marci: Jobb esetben válaszoltak a helyek, rosszabb esetben nem. Dávid segítségével már könnyebben szerveződnek a fellépések és a bevétellel sem a nulláért küzdünk. Ő leszervezi és kész, megszűnnek ezek a dolgok.
Barna: Feltörekvő szinten az van, hogy ha fel akarsz lépni egy helyen, akkor jobb, hogy ha ismersz ott egy-két embert. De még akkor sem biztos semmi, mert nem feltétlenül azokat ismered, akik segíthetnek. Hogyha mázlink volt, akkor egy-két koncertet le lehetett így kötni.

Az alkotó folyamat hogyan működik nálatok? 

Marci: Barnával megírunk egy számot, amit leviszünk a próbaterembe, ahol mindenki hozzáadja a saját részét. Egyáltalán nem hobbiszerűen állunk a munkához. Azt gondolom, hogy tök fegyelmezett az alkotói folyamat, nem esünk szét, végeláthatatlan jammelések helyett próbáljuk azokat a struktúrákat megtartani, amiket kitaláltunk és létre akarunk hozni. 

És mi a helyzet a barátsággal? Nem megy a munka rovására?

Barna: Ha zenekart alakít valaki a haverjaival, akkor tisztázni kell előre, hogy ez most egy munkafolyamat lesz, amennyiben valamit el is akarnak érni.
Marci: Teljesen szét van választva a barátság a munkától. Az előző zenekaromban ez összecsúszott és arra ráment a szakmai és az emberi kapcsolat is. A zenekaron belül mindenkinek kell egy saját pozíció és feladatkör, amit a barátságtól függetlenül teljesítenie kell. Némileg más vonatkozik az alapítótagokra és a köréjük szerveződő zenészekre, de ugyanazt a szigort és kritikai hozzáállást várom el másoktól is, mint amivel én vagy a Barna állunk a zenekarhoz.
Barna: Profi mentalitás kellett ahhoz, hogy a magunk elé állított szinteket megugorhassuk és sikereket érjünk el. Emellett meg tudtuk tartani a barátságunkat is a Marcival. Azóta a többiekkel is kialakult ez, és már négy barátság van a zenekarban a profi hozzáállás mellett.
Marci: Igen. Megvan köztünk a koncentrált szakmaiság, amivel mindenki részt vesz a munkában és a szemek előtt ott lebeg a közös cél. Egyáltalán semmilyen önzés nincs, így mindenki kihozhatja magából a maximumot.

Mit gondoltok, meg lehet élni a zenélésből? 

Barna: Nagyon sok pénzt kell ebbe belefektetni. Belerakod a tőkét és ha elkezd működni, akkor abból jön is vissza. Magyarországon a zenei réteg kicsi és a hallgatói közeg zárt. Ha nem vagy benne, akkor kevesen fognak a koncertekre járni és nem nagyon lehet pénzt remélni.
Marci: Csak színpadi zenélésből nem valószínű, hogy meg lehet élni. Zenével foglalkozó ismerőseink mind csinálnak mást is. Sok zenekarban kell játszani ahhoz, hogy elég pénz jöjjön be és ennek kilátástalan a hosszútávú kifutása. Önfenntartásra elég pénzt lehet szedni belőle, de családfenntartásra vagy egzisztenciakiépítésre nem alkalmas. Ha tágabban nézzük, akkor szerintem működhet, de hosszú évekbe és fáradtságos munkába kerül.
Barna: Ez nem olyan, amit meg lehet úszni sufnituninggal.
Marci: Banális hülyeség, amikor mindenféle előadó azt mondja, hogy nem a megélhetésért csinálja. Nyilván örülünk neki, ha van siker és azzal előrébb tudunk jutni. De nem lehet ennyire anyagiasan hozzáállni, főleg az első időszakokban nem, az abszolút egy befektetés. Az a legfontosabb a zenélésben, hogy soha nem szabad a két végletbe beleesni: hogy kötött pulcsiban szoba-zenélés a falnak és nekem; vagy, hogy bármiféle jelentés és koncepció nélkül populáris ipari termékké legyünk. Nagyon szeretnénk, ha sokan kedvelnék azt, amit csinálunk, de meg kell húzni azt a vonalat, amíg ez még önmegvalósítás, és tudni kell, mikor jön el az a pont, amikor ez az egész kizáróan pénzorientálttá válik.

Eláruljátok, mik a terveitek a jövőre nézve?

Marci: Nem érdemes sokkal nagyobbat álmodni, mint ami a realitás. Mindig egy picit kell fölé menni álmodozásban annak, amit még el lehet érni, mert különben kudarc a vége. Ha mi most az eddigi lendülettel csinálnánk a zenekart, akkor jó kilátásokkal egy magyarországi fesztiválokon elég jó idősávban fellépő, híresebb ethno zenekar lehetne belőlünk. Azonban a jelenlegi vírushelyzet mindent felülírt, többek között a zeneiparban is óriási gondok vannak. Mindenesetre a korlátok között, de ugyanolyan fegyelmezetten és arányos befektetésekkel kell megpróbálnunk tovább haladni. Felvettük már az első kislemezünket, forgattunk videóklipet és a következő hetekben újra stúdiózni fogunk. Az elkövetkezendő három szezont szerettük volna végig koncertezni, ez sajnos most meghiúsult.. Csomó mindenre nem vagyunk hatással, de amikor igen, akkor százszázalékosan kell teljesítenünk, hogy végül célba érjünk.

A jelenlegi korlátozások végéig a Folksteps is igyekszik látható maradni: online koncertet adtak a Trip Hajó Első Magyar Karantén-színház programsorozatában, és zenéltek az A38 Hajón a Hajónapló keretein belül. A stream-koncertek az alábbi linkeken visszanézhetőek a Facebookon: 

Trip Hajó: https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/652982775486054/
A38 Hajó:  https://www.facebook.com/watch/live/?v=2989661394460500&ref=watch_permalink

A bejegyzés szerzője Kiss Enikő, a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Dark pattern – avagy félkarú rabló a zsebedben

Azt gondolhatnánk, hogy arra és annyiszor használjuk kedvenc digitális eszközeinket, amire és ahányszor mi azt szeretnénk. Ennek ellenére nem ritka, hogy céltalanul nyomkodjuk a telefonunkat, és gyorsan hozunk kevésbé átgondolt döntéseket annak használata közben. Ezt a helyzetet a „dark pattern” praktikák is kihasználják, amelyek manipulatív megoldásokkal vezetik meg a felhasználókat, különböző érdekek mentén. Milyen módszerekkel lehet befolyásolni a digitális felhasználási szokásainkat, és hogyan tehetünk ezek ellen? 

A kaszinókban található „félkarú rabló” játékgépek könnyen függőséget okozhatnak a szerencsejátékosok számára. Amikor meghúzzuk egy ilyen gépnek a karját, az agyunk izgalmi állapotba kerül, és lelkesedve várjuk, hogy vajon mekkora nyeremény üti a markunkat. Kombináljuk ezt az állapotot a gépek hangjával, színes-fényes megjelenésükkel és az agyunkban felszabaduló dopaminnal, és meg is van a függőség receptje. Minden egyes kör újabb izgalom, újabb lehetőség a nyereményre. Hiába tudjuk legmélyen belül, hogy minden bizonnyal ez nem jó nekünk, az agyunkban a színes fények és az izgalom élménye társul, ami könnyen rabul ejthet minket. Ez a jelenség – azaz, hogy vizuális élmények társulnak az agyunk által izgalmasnak vélt szituációkkal – sokszor előfordul, hiszen így vagyunk „huzalozva”: de ezzel az adottságunkkal befolyásolhatóvá válhatunk, és ezt sok helyen ki is használják.

Forrás: Simon Balázs

Figyelemből bevétel

Nem csak a kaszinók próbálnak minket rabjaikká tenni a figyelmünk megragadásával. Harry Brignull 2010-ben alkotta meg a dark pattern kifejezést, amely olyan tervezési megoldásokat foglal magába, amik manipulatív megoldásokkal a felhasználók döntéseit befolyásolják, természetesen az ezeket alkalmazó cégek javára. Megnéztünk egy videót és máris indul a következő; addig görgetünk kedvenc közösségi oldalunkon, ameddig csak akarunk, hiszen sosincs vége; és ha ma még nem nyitottad meg a kedvenc játékodat, jön is az értesítés a telefonodra.  Ezek mind olyan megoldások, melyek olyan dolgok felé terelnek minket, amit nem biztos, hogy magunktól is csinálnánk. A mindennap használt appjaink pedig ezeket kihasználva próbálnak minket minél jobban megragadni. A gazdaság számára kiemelten fontos lett a fogyasztók figyelme – erről szól az attention economy elmélete, ehhez pedig tökéletes eszköz a zsebünkben lapuló, már-már hozzánk nőtt okostelefonunk.

És hogy ez miért jó a cégeknek? A kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálni, hogyan lesz a felhasználók figyelméből bevétel egy vállalat számára.

A Facebook keresete jórészt a hirdetésekből származik. Minél több időt töltünk valamelyik alkalmazásuk használatával, annál több információt tudhatnak meg érdeklődési körünkről, ezáltal pontosabb hirdetéseket kapunk később, és természetesen többet is látunk. Mondhatni a figyelmünket értékesítik tovább a hirdetőknek. Az alkalmazásban töltött idő maximalizálását szolgálja az algoritmizált hírfolyam is, mely végtelen tartalommal lát el minket, és a kronologikus megoldással szemben mindig újabb és újabb hírekkel szolgál. Görgessünk a hírfolyam tetejére, és frissítsük azt — egy egyszerű kézmozdulat, majd egy töltést jelző indikátor, és máris elénk tárul megannyi váratlan, új dolog; pont, mint amikor meghúzzuk a félkarú rabló karját. Ezt az egyszerű mechanizmust pedig igazán sok felületen alkalmazzák, mi pedig gyakran észrevétlenül, rutinszerűen várjuk, hogy elénk táruljon az a megannyi ismeretlen újdonság, ezzel pedig az adott alkalmazás rabjává válva.

Manipuláció a kijelződön

Rengeteg alkalmazás zúdít ránk sok-sok értesítést a nap folyamán. Az értesítések alapvető célja, hogy releváns információkkal lássanak el minket — például hogy egy kollégánk elküldte emailben a korábban kért fájlt, vagy, hogy hamarosan érkezik a várva várt csomagunk. Az elmúlt években azonban jelentősen elterjedtek a kevésebb információ értékű értesítések is. A profilképünkre egy új reakció érkezett, egy ismerősünk megosztott egy bejegyzést, vagy éppen a metrón töltött unalmas perceinkben használt játékunkban megjelentek a karácsonyi pályák. Valóban fontosak számunkra ezek az üzenetek? Nem feltétlenül, viszont a telefonunk felvillanó kijelzője és az értesítés piros pöttye megint csak izgalmi állapotba varázsolja az agyunkat, várva a “jutalmát”, ami gyakran elmarad, hiszen csak egy jelentéktelen értesítés vár minket. Ez pedig megint csak egy olyan helyzet, amiből felhasználóként kevésbé profitálunk, a vállalatok pedig saját érdekeiket szolgálják telefonjaink kijelzőjének gyakori felvillantásával, hiszen akarva-akaratlanul rájuk fordítjuk figyelmünket, és potenciálisan üzleti értéket teremtünk számukra.

via

A függőség kialakításával próbálják a felhasználók figyelmét kihasználni, ennél azonban léteznek kevésbé markáns megoldások is. Például az agyunk a meleg színeket preferálja a hidegekkel szemben, ennek a ténynek a kihasználása is sok helyen visszaköszön a digitális világban gondoljunk csak logókra vagy gombokra; mindegyik más érzést vált ki belőlünk, és ez nem véletlenül van így. Az is előfordulhat, hogy egy alkalmazásban ugyanolyan színnel jelölnek egy egyszerű "Tovább” és egy “Fizetés” gombot, ezáltal közelebb kerülve a pénztárcánkhoz, természetesen számunkra észrevétlenül.

Az információ különböző módokon való megjelenítése is könnyen befolyásolhatja döntéseinket. Ez megjelenhet olyan formában is, hogy egy webshopban úgy van feltüntetve egy termék, hogy mi azt válasszuk, pedig számunkra nem az a legoptimálisabb. Ennek tényezői lehetnek ugyancsak a színek, de az elrendezés és a szöveg megfogalmazása is. Az is gyakori, hogy egy alkalmazásból egyszerre több megjelenést tesztelnek, “versenyeztetve” őket, hogy melyik éri el a vállalat számára kedvezőbb metrikákat; gyakran figyelmen kívül hagyva a felhasználói érdekeket.

A megoldás a tudatos felhasználás

Felmerül a kérdés, hogy tehetünk-e egyáltalán bármit az ilyen jelenségek ellen. Léteznek egészen extrém megoldási javaslatok is, de pár apró lépéssel is tehetünk a figyelmünk kizsákmányolása ellen. Az egyik legszélsőségesebb megoldás, hogy fekete-fehérre változtatjuk telefonunk kijelzőjét, egy egyszerű beállítás módosításával. Ezáltal elkerülhető, hogy a színek használatával befolyásolják a döntéseinket, annak érdekében, hogy csak az érdemi információra koncentráljunk. Azáltal, hogy a színek hiányában kevesebb inger éri az agyunkat, kevésbé fordulhat elő az, hogy elmélyedve és különösebb indok nélkül görgetünk telefonunkon, már-már függővé válva.

via

Mára már az Apple és a Google is felvállalta, hogy könnyen függőség alakulhat ki a zsebünkben lapuló telefonnal, ennek érdekében pedig olyan megoldásokat nyújtanak, melyekkel limitálhatjuk az azon eltöltött időt, vagy csak egyszerűen figyelemfelhívó jelleggel tájékoztatnak minket, hogy mikor és mennyit használtuk bizonyos felületeket. Ilyen megoldásokkal egyébként találkozhatunk a Facebook és az Instagram alkalmazásában is.

A legegyszerűbb megoldás pedig az, hogy átnézzük a telefonunkat és néhány beállítását. Célszerű csak azokat az appokat elhelyezni a főoldalon, amik számunkra leghasznosabbak, a többit pedig “messzebb” rakni. Vizsgáljuk meg az értesítések beállításait, tiltsuk le az automatikus, spam-szerű üzeneteket. A tudatos felhasználás egyszerű, de nagyszerű megoldás.

A manipulatív megoldások egyáltalán nem újak az emberiség számára, viszont az elmúlt évtizedben történt technológiai fejlődés és az életünk digitalizálódása egyre nagyobb teret ad arra, hogy gondolatainkat és tetteinket külső hatások befolyásolják. Az agyunk rengeteg impulzusnak van kitéve az online közegben, az itt történt interakcióinkat pedig egyszerűen mérhetik a szolgáltatást nyújtó vállalatok, ezeknek az adatoknak a felhasználása pedig nem minden esetben kedvező számunkra. Nehéz, sokszor akár lehetetlen, vagy éppen felesleges ezeknek az érdekeknek vizsgálata, az viszont belátható, hogy a tudatos és odafigyelő felhasználás a digitális eszközeink esetén is mindenképp hasznos. Legközelebb, amikor a telefonunkhoz nyúlunk, érdemes elgondolkozni azon, hogy pontosan mit is akarunk csinálni vele, és megfigyelni, hogy mindeközben hány helyen tudunk kizökkenni a folyamatból.

A bejegyzés szerzője Simon Balázs, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója.

 konzerv.png

"Leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál" - Interjú Kungl Zsigmond végzős forgatókönyvíróval

Kungl Zsigmond még egyetemista, de már dolgozott több díjnyertes rövidfilmen, mint forgatókönyvíró illetve dramaturg, szerepelt az Inkubátor program döntősei közt egy nagyjátékfilm terv társírójaként, a sok munka mellett pedig Budakeszin öt éve vezeti a KultFilmklubot.

Van valamilyen meghatározó emléked, ami miatt a filmezés felé indultál?

Amikor óvodás voltam, sose maradhattam fenn a bátyámékkal filmezni, akik mondjuk a Félelem és reszketés Las Vegasbant nézték. Én leosontam a lépcsőn, és néztem, ahogy Johnny Depp denevéreket hallucinál. 14 éves koromban kezdtem el kiemelten foglalkozni a filmekkel, filmes cikkeket és könyveket olvasni, meg gimis filmeket forgattunk állandóan a haverokkal, amiket nagyon élveztem, sokat tanultam belőlük. Onnantól kezdve tudatosan ezzel akartam foglalkozni, és nagyon boldog vagyok, hogy ez most így is van.

Mindig is forgatókönyvíró akartál lenni?

Amikor 14 évesen elkezdtem egy csomó filmet nézni, akkor filmrendező. De amikor a gimis filmeket csináltuk, mindig a történettel foglalkoztam legtöbbet. Sokszor újraírtam mindent, ha leforgattuk, iszonyú sok ideig vágtam. Mindig az foglalkoztatott, hogy mitől lesz valami érdekes, hogy mit vegyen fel a kamera, és az hogyan áll össze egy sztorivá.

zsiga_es_rozi.jpg

Szeleczki Rozália rendező és Kungl Zsigmond a CineFest Filmfesztiválon (via)

Van olyan téma, ami izgat, amiről mindenképpen szeretnél forgatni?

Forgatókönyvíróként nagyon fontos, hogy az ember tudjon mindenre nyitott lenni. Dolgoztam olyan filmen, ami egy 80-as évekbeli rocksztár apuka és a kislánya viszonyát mutatja be, egy másikon, ami egy lányról szól, aki megtudja, hogy cukorbeteg, egy harmadikban egy vidéki srác el van szigetelve mindentől, prank videókat csinál, és a YouTube-on próbál kapaszkodót találni másokhoz. Szóval iszonyú széles a skála. Ami személyesen foglalkoztat, az a valláshoz való viszony. Én is vallásos vagyok, vallásos gimibe jártam, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam is és cserkészkedem, ami szintén egy vallásosabb közeg, és azt érzem, hogy iszonyúan alulreprezentált az a téma, hogy milyen tényleg vallásos embernek lenni. Az ember ugyanúgy vágyik dolgokra, főleg kamaszkorában, és a konzervatív értékek, amik tabusítják például a szexualitást, adnak egy feszültséget. Nem nagyon készül olyan film, ami arról szól, hogy milyen keresztény kamasznak lenni. Most a diplomamunkám egy vallásos srácról szól, akinek bűntudata van a szexuális vágyai miatt, és a fiúiskolában, ahova jár, lázadni kezd, de erről is azt érzi, hogy nem biztos, hogy jézusi dolog.

miotavelemjar_szeleczki_still.jpg

Jelenet a Mióta velem jár című filmből

Általában a személyes vonalat is beleviszed a filmkészítésbe?

Az ember, amikor azonosul egy karakterrel, akin dolgozik, és a vágyait meg a történetét vizsgálja, akkor már tök személyessé válik az egész. Mindenki a saját anyagát használja. Nem feltétlen személyes dolgokat, de ami esetleg a környezetében megtörtént, vagy irodalmi, filmes tapasztalatokat, amik erősen hatottak rá. Az alkotótársakkal is mindig jól körüljárjuk, hogy miért izgat minket az, ami.

A filmműs környezetben kialakult egy fix csapat, akikkel eddig jól dolgoztál és a jövőben is szeretnél?

Iszonyú jó az a 6x7-ben (lásd keretes), hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy együtt dolgozzunk másokkal. Szeleczki Rozáliával túl vagyunk két kisjátékfilmen: a Nárcisz és krumpli és a Mióta velem jár (a trailere megtekinthető itt) is versenyeztek a miskolci CineFest-en. Idén bejutottunk az Inkubátor döntőjébe (a Nemzeti Filmintézet pályázata pályakezdő filmeseknek, akik egész estés filmtervükkel versenyeznek, és a nyertes projektek megvalósítását végül a Filmintézet fogja támogatni - a szerk.), ahol egy nagyjátékfilmtervünk versenyzett, az Oázis. Sajnos nem nyertünk vele, de nem csüggedünk. Meg akarjuk csinálni ezt a filmet, és hiszünk benne, hogy meg is fogjuk. Rudolf Olivérrel is nagyon termékeny a viszonyunk, vele csináltunk három kisjátékfilmet, az egyikkel elnyertük a Canada Shorts filmfesztiválon a legjobb dráma díját. A két főszereplőt idén jelölték a Beeston filmfesztiválon a legjobb alakítás díjára - a kisfilmnek egyébként az a címe, hogy Emma, egy Arany János adaptáció. Olivérrel most egy másik kisjátékfilmen is dolgozunk. Az egyetemi évek alatt ismertem meg Pantyi Petrát és Dudás Balázst is. Balázzsal tavaly támogatást nyertünk a FilmJus-tól az egyik ötletünkhöz, Petrával pedig sok fesztiválon szerepelt a Reggelim a vacsorád című filmünk (a trailere megtekinthető itt), ami Egerben nyert is díjat. A szakmánkban szinte közhelyszámba megy, hogy egy rendezőnek és egy írónak mindig konfliktusokkal teli az együttműködés, de nekem nagyon pozitív élményeim voltak.

˝Mi is az a 6x7?˝

A Filmművészeti Egyetem filmes karán hat osztályt indítanak (rendező, kameraman, hangmester, vágó, gyártásvezető, filmdramaturg), amelyek szorosan együtt dolgoznak az évek alatt, hét külön stábként.

reggelim_a_vacsorad_plakat.jpg

A Reggelim a vacsorád című film plakátja (via)

A KultFilmKlub számodra egy szerelemprojekt, azt mi ihlette?

Nagyon szerettem a magyar órákat a gimiben, hogy nem csak az irodalomról beszélgettünk, hanem társadalmi témákról is, amire az adott művek reflektálnak, morális kérdésekről, amiket felvetnek, meg a ránk gyakorolt hatást is megosztottuk, megvitattuk egymással. Tudtommal nem nagyon volt az alapításkor olyan filmklub, ami hasonló lenne ezekhez az irodalomórákhoz. Akartam egy olyat, ami elsősorban azt vizsgálja, hogy hogyan hat a film az emberekre. Az az érzésem, - és nem csak nekem, hanem ezt Goethe is megfogalmazta körülbelül úgy -, hogy ha az ember elmegy színházba, akkor ha jó ember volt, jó ember marad, ha rossz ember volt, rossz ember marad. Hogy semmilyen hatást nem lehet elérni. Nyilván túlzás, mert például az Amerikai história X-ről vannak posztok, hogy "neonáci voltam és már nem vagyok neonáci", mert hatott rám ez a film. De valamilyen módon van bennem egy vágy, hogy ne rögtön elfelejtsük a filmet, amint megnéztük, hanem ha egy órás beszélgetés után felejtjük el, már az sokkal jobb.

kultfilmklub_budakeszi_2_c_dalos_flora.jpg

A KultFilmKlubban vetített Ernelláék Farkaséknál című film vetítése utáni közönségtalálkozó. Fotó: Dalos Flóra (via)

Edukációs céljaid is vannak ezzel?

Ha a világot nem is akarom megváltani, de azt hiszem, vannak, igen. Például, hogy az emberek tudatosan reflektáljanak. Alakuljanak ki biztonságos párbeszédek, ahol lehet beszélgetni akár klímaválságról, akár arról, hogy milyen a BKV ellenőrök helyzete. Abban az értelemben is van edukációs szándékom, hogy próbáljam megszerettetni az emberekkel a filmnézést, de akik ide eljönnek, már eleve szeretik, szóval ez sem rajtam áll vagy bukik. Ami még fontos cél, hogy jól szórakozzak, és jól szórakozom. Ráadásul nem csak én, hanem azok is, akik eljönnek. Egy barátom, Nagy Andris, aki design elméletet tanul a MOME-n, például annyira, hogy már nem csak törzsvendég, hanem társszervező.

Nekem mindenből az jön le, hogy a filmekkel, amiken dolgozol, meg a KultFilmKlubos beszélgetésekkel egy tabudöntést is szeretnél elérni, mert rizikós témákat feszegetsz, de biztonságosan.

A művészetnek eleve muszáj provokálnia, erről Pintér Béla beszélt gyönyörűen nem rég. Ha nem provokál, akkor nem érdekes. Ez nem lehet önmagában cél, de tabutéma nincsen. Eleve keresztényként a legfontosabb szöveg számomra nyilván a Biblia. Ott a gyerekek az apjukkal hálnak, testvérek gyilkolják le egymást, a nagy főhőst hosszan megkínozzák, majd élve keresztre feszítik. Ehhez képest a Trónok harca Kölyökklub. Van ilyen célom, hogy tabukat döntsek, de ez dilemmám, hogy ezt mennyire kell biztonságosan.

A 100. filmklubon a Vászonzsákoslány is ott volt vendégként. A környezetvédelem milyen szerepet játszik az életedben?

Nagyon fontos ez a téma, és hogy beszéljünk arról, hogy milyen valós veszélyt jelent az, hogy nem fenntarthatóan rendezkedtünk be a Földön. Én örülök, hogy ki tudok menni napozni anélkül, hogy felhólyagosodna a bőröm. A zero waste életmód, amit Évi is hirdet, ad egy lehetőséget, hogy ne csak szorongjunk, hanem azt érezzük, hogy tehetünk mi is. Ugyanakkor az is igaz, hogy sajnos nem elég csak a magánszemélyeknek átállni a fenntarthatóságra, hanem a nagy cégeknek és az egyes államoknak is lépniük kell. És hogy milyen módon lehet a nemzetekre és a piacra hatni? Valószínűnek tartom, hogy úgy, ahogyan Greta Thunberg csinálja, hogy odaül a parlament elé, hátha lesz valami. És tényleg, Németországban másfél millióan tüntetnek a globális klímasztrájkokon. Magyarországon pár ezren, ami elég lesújtó. Én sajnos nem élek zero waste életmódot, de törekszem arra, hogy minél kevesebb szemetet termeljek, leadom a szerves hulladékot, és nem lesz soha autóm.

Filmezésben nem ihletett még meg a környezetszennyezés?

De, a Rozival közös anyagunk, ami az Inkubátorban versenyzett a közeli jövőben játszódik egy olyan világban, ahol harc van az ivóvízért és anarchikus állapotok uralkodnak.

Filmet lehetséges környezetvédő módon forgatni?

Lehet. Nemrég a lakótársaim dolgoztak a Tanár című sorozatban, ahol végre nem műanyag poharak voltak, hanem mindenki kapott egy kulacsot. Ez mennyire menő, nem? Több mint 70 napig úgy dolgoztak, hogy nem dobálták ki ezeket a műanyagokat. De a film egy fogyasztóipari cikk. Ha az ember a Netflixre akar anyagot szállítani, akkor el kell fogadnia, hogy a streaming szolgáltatóknak annyi a szén-dioxid kibocsátása, mint Spanyolországnak. Lehet, hogy ez is a pusztulásunk egyik sarokköve, hogy filmeket nézünk. Bízok benne, hogy nem. A WALL·E-nak vagy Az ember gyermekének nagyon fontos céljai vannak. De az egészen biztos, hogy egy nagy társadalmi átállásra van szükség, és lehet, hogy a filmnek is.

A bejegyzés szerzője Pál Anna, a BME KomMédia alapszakos hallgatója.
konzerv.png

Történelmi mémek fekete humorral fűszerezve – Interjú a Szocialista mémgyár szerkesztőivel

Recsk, kényszermunka, ÁVH, szocializmus – ha nem is éltük meg ezt a korszakot, ezek olyan fogalmak, amelyekről mindannyian tanultunk az iskolában, hallottunk a nagyszüleinktől. Ugyanakkor az általános ismereteink gyakran nem kielégítőek: sokan elfelejtik az érettségi után ezt a korszakot, vagy éppen csak A tanú című kultuszfilm kapcsán emlékeznek. Ezt a jelenséget vette észre 2015-ben a Szocialista mémgyár, akik azóta is töretlenül szolgáltatják a mémeket a magyar internetközösség számára. Persze a fekete humorral fűszerezett online tartalmak nem nyerik el mindenki tetszését, de a szerkesztőség rendre kiemeli, hogy nem csak humorizálni próbálnak - az is céljuk, hogy tanítsanak, bővítsék az olvasóik ismereteit. Az érettségi előtti hajrában például tételeket dolgoztak ki, és tudásellenőrző teszteket biztosítottak a történelmi tételekhez.

Megkeresésemre az oldal szerkesztői igent mondtak, az alább közölt interjúban a jelenség kialakulásáról, körülményeiről, jelenjéről és jövőjéről beszélgetünk. Az adminokat saját kérésükre csak a beceneveik szerint idézzük.

Mikor és hogyan jött létre a Szocialista mémgyár?

M.: Lassan négy éve már, amikor a vizsgaidőszak elején, 2015 decemberében megcsináltuk a Facebook oldalunkat. Lényegében a baráti társaságunkban jött elő az ötlet, hogy milyen vicces összemosni a szocializmus korhű fotóit, ábrázolásait a kortárs mémek nyelvezetével. Azt gondoltuk, ez sose lesz több egy olyan belsős poénnál, amit legfeljebb az ismerőseinkkel osztunk meg.

Balage: Emlékszem, szinte elérhetetlen álomnak tűnt, hogy mondjuk 1000 lájkolónk legyen. Ehhez képest a mostani 120.000 fölötti Facebook közösség és a 70.000-esnél is nagyobb Instagram tábor elég hihetetlen.

Mi vezetett a terjedéshez akkor? Tudatosan, koncepció alapján építkeztetek?

B.: Nem, a legkevésbé sem. (Nevetnek.) Azt hiszem, minket leptek meg a legjobban az eredmények. Emlékszem, ’15 decemberében még posztoltunk a 100. kedvelőnél... aztán egy hónappal később a 15.000 követőt ünnepeltük.

Balage: Igazából jókor voltunk jó helyen. Addigra már szinte mindenki fent volt a Facebookon, sok sikeres hazai mémoldal is működött. Ugyanakkor előttünk senki se merte elővenni a szocializmust, az valamilyen tabunak számított. Talán épp ez a meglepődés okozta a kezdeti sikereket, de egyben frusztrációt is váltott ki azokból, akik nem tartották helyénvalónak ezt a hangvételt.

B.: Ráadásul egy közismert témáról van szó. Mindannyian tanultunk róla, készültünk színdarabokkal az iskolákban október 23-án, a szülők-nagyszülők is ezernyi történetet meséltek. Ezeket a fogalmakat, karaktereket, jelenségeket szinte senkinek se kellett bemutatni.

A növekedés után se kellett újraterveznetek semmit?

M.: Dehogynem. A kezdetekben korhű fotókra tettünk feliratokat, sokszor magyarosítva közismert, mémes angol kifejezéseket, néha szándékosan túltolva a magyar szóhasználatot. Ahogy érezni kezdtük, hogy több és több emberhez jutunk el, megjelentek az igényesebben szerkesztett képek, egyre többször vágtunk bele régi képrészleteket, személyeket modern mémekbe. Vízjelet is csináltunk, főleg azért, mert a kezdetekben sokan használták sajátjaikként a képeinket.

Gerjesztettek a mémeitek konfliktusokat, vitákat?

B.: Bőven! Az elején lényegében egyszerre szálltak belénk azok, akik nem tudták, hogy viccelünk, és azok, akiknek egyértelmű volt. Az előbbiek azt hitték, mi tényleg éltetjük a kommunizmust, szinte már maguk előtt látták a régi idők visszatérését. Az utóbbiak egész egyszerűen ízléstelennek tartották, sokan hivatkoztak a saját családjukat érő traumákra, valamint azokra az emberéletekre, amiket a berendezkedés kegyetlensége vett el.

M.: De ez idővel konszolidálódott. Az emberek megszokták a Szocialista mémgyár létezését, közben pedig a követőink is egyre többen álltak ki mellettünk, sokszor, mire eljutottunk volna oda, hogy lereagáljunk egy-egy fenyegető kommentet, számonkérést, azt már lényegében megtették az olvasóink helyettünk. Nagyon sokat köszönhetünk nekik. Lényegében az ő támogatásuk az oka annak, hogy már négy éve foglalkozunk ezzel az egésszel. Talán sablonosan hangzik, de minden like, komment, üzenet, megkeresés hatalmas örömöt okoz. Nagy kár, hogy nem tudunk mindegyikre külön-külön reagálni.

Ha már az olvasók kerültek szóba – milyen egy átlagos követőtök?

Balage: 18-25 közötti, inkább férfi, mémekben jártas, sőt, naprakész. A töri és a politika, ha nem is feltétlenül az élete középpontja, azért tisztában van az alapokkal. Rajtuk kívül a 30-40 közöttiek és a 18 alattiak is szép számban megtalálhatóak.

Tehát a többség elég fiatal. Éreztek felelősséget a szemléletük formálása kapcsán?

B.: Néha még mindig meg tudunk lepődni, mekkora hatásunk is lehet. Láttunk már Rákosit éltető tinit, szovjet kitüntetéseket az utcára felvevő egyetemistát, de még olyan munkavállalót is, akinek az íróasztalát szocialista ereklyék, vörös zászlók díszítik...

M.: A befolyásunkat nehéz lenne mérni, számszerűsíteni. Nem tudhatjuk biztosan, hogy ezekhez a példákhoz mennyi közünk lehet valójában, hogy mondjuk nem viselkednének-e ugyanúgy egy olyan világban, ahol nincs Szocialista mémgyár.

B.: Különösen az iskolásokért érzek felelősséget, de szerintem a többiek is. (Körbenéz, a többiek helyeselnek) Baromi fontos, hogy ők a helyükön kezeljék ezeket az impulzusokat, értsék a képeket, ne essenek túlzásba. Az érettségi környékén különösen nagy a korosztály részéről az érdeklődés, májusban például napi Instagram kvízünk volt több hétig, hogy kicsit segítsük a felkészülést. Kaptunk is csomó üzenetet arról, hogy miattunk szerették volna ezt a tételt húzni, egy srác konkrétan leírta, hogy Rákosiról kellett beszélnie a szóbelin, ami szerinte nem ment volna annyira gördülékenyen, ha nem olvas minket.

Balage: Az évek alatt adtunk interjút szakdolgozathoz, TDK-hoz, jelent meg rólunk publikáció, volt, aki a diáknapi kampányához kért fel minket, hogy segítsünk. Ez nagyon sokféle érdeklődés, és még nagyobb felelősség.

Van konkrét célja, missziója a Szocialista mémgyárnak?

M.: Ha nagyon le akarnám egyszerűsíteni a választ, azt mondanám, csak a szórakoztatás. A kezdetekben legalábbis ez mindenképp így volt. Egyszerre emeltük ki a szocializmus alatti tabukat, és kezdtünk el egy-egy futótűzként terjedő, majd hetekre rá feledésbe merülő mémből is viccet csinálni.

B.: Miközben a rendszer komikus történéseiből csinálunk naponta viccet, magát a mémet, mint műfajt is próbáljuk kigúnyolni azzal, hogy viccet csinálunk a viccből. Minden túlzásban, ismételt kifejezésben, poénban megbújik valamilyen szintű és mértékű igazság. A szocialista valóságból ismert, már-már komédiába illő jellegzetességek alapján csinálunk olyan vicceket, amiket vissza lehet göngyölíteni a groteszk tényekig. Ez tulajdonképpen egy viccben levő igazság - az igazságban levő vicc alapján.

Meg lehet élni a viccelődésből? Realizáltok bármilyen hasznot az oldal kapcsán?

Balage: Bár van pár példa itthon is arra, hogy a humoros témájú oldalakból lehet nagyon jó üzleteket csinálni, mi jelenleg egy forintot se kapunk ebből. Részben azért, mert sose voltak komoly ambícióink: mindenki számára egy jó hobbi a mémkészítés, semmi több, ezt az élvezetet pedig éppen a kötelességből posztolás ölné meg. Részben pedig azért sem, mert nagyon nehezen lenne egy „kapitalista” üzleti működés összeegyeztethető egy „szocialista” oldallal, a követőink sem feltétlenül néznék jó szemmel, ha ilyen éles váltás menne végbe.

M.: Amikor pár tízezres volt az oldal, jött egy anonim megkeresés, hogy – nem viccelek – milliós összegért szeretnék megvenni az oldalunkat. Hogy ez komoly volt-e, azt nem tudjuk, mert eszünk ágában se volt leállni, valószínűleg akkor se egyeztünk volna ebbe bele, ha tényleg jött volna az utalás másnap.

B.: Pár éve karácsonykor felkerestünk néhány jótékonysági szervezetet, hogy együttműködnénk velük, pro bono ösztönöznénk arra a közösségünket, hogy adakozzanak, ismerjék meg őket, segítsenek, ha tudnak. Kivétel nélkül minden alapítvány óvakodva kerülte a kollaboráció legszerényebb formáját is, attól félve, hogy ennek politikai olvasata is lehet. Akkor ezt a teljes ötletet elvetettük inkább. Ez a téma egyszerre áldás és átok. Nagyon népszerű tud lenni a megfelelő körökben, tényleg robbanásszerűen terjed egy-egy posztunk, de közben magunkat is korlátozzuk vele.

A Facebook az elsődleges csatornátok?

M.: Igen és nem. A Facebook a Szocialista mémgyár origója, innen indult az egész, de ahogy felszámolódni látszott az organikus elérés 1-2 évvel ezelőtt, mi lényegében eltemettük az itteni oldalt. Azt hittük, az Instagram a jövő, itt csak akkor rúgnánk labdába, ha fizetnénk a megjelenésekért.

Balage: Amit ezelőtt se csináltunk, és ezután se vagyunk hajlandóak.

M.: Tehát, elkezdtük építeni az Instagramot is, ami nagyon szép eredményeket hozott. Kis erőbefektetéssel tettünk szert több tízezres követőbázisra, ott a mai napig látható növekedés, a Facebook viszont stagnál. De közben meg az olvasók „keménymagját” a Facebookon lehet megtalálni, üzemeltetünk egy belső, zárt csoportot, Népköztársasági Pártiroda néven. Ez egy általunk ellenőrzött közösség, aminek az elsődleges célja közönség által készített képek megosztása és a nyílt diskurzus a téma kapcsán.

B.: Ez a társaság lassan eléri a 10.000 főt (azóta már el is érte – szerk.). Nagyon sok munkánk van a moderálásában, időről időre aktuálpolitikai témák merülnek fel, amitől mi mindig is elzárkóztunk. Ezzel kapcsolatban nálunk mindenhol zéró tolerancia van, a legtöbb tiltás, eltávolítás ebből kifolyólag történik.

Érezhető egyfajta „alkotói válság” az előző évekhez képest. Ennek mi az oka?

Balage: Kicsit erős a válság kifejezés. Amikor elkezdtünk posztolni, hatan voltunk egy növekvő közösségre, ami csak a Facebookra korlátozódott. Mára hárman maradtunk a Facebookra, az e-mailezésekre, a belső csoport moderálására, az Instagramra, és időről időre azért YouTube-os tartalmakkal is próbálunk újat mutatni. Közben a mi életünkben is nagyon sok változás történt.

B.: Nagyon sok más mémközösség van, ami frissebb témákkal foglalkozik, például focival, aktuálpolitikával, akár tömegközlekedéssel. Itt szinte naponta van valami releváns történés, ami az ihletet adja, míg mi ugyanazt a korszakot ábrázoljuk az éppen népszerű formátumban. Talán ezek miatt is van az, hogy a saját magunk által előállított posztok számában valóban visszaesés van, miközben ugyanúgy a mémgyárral kelünk és fekszünk minden nap.

Milyen jövőt láttok magatok előtt?

M.: Teljeskörű hatalomátvételt, a Népköztársaság második kikiáltását. (Nevetnek) Komolyra fordítva a szót, szeretnénk úgy hozzájárulni a fiatalság információszerzéséhez, hogy ezt a témát tényleg nevetve tudják feldolgozni.

B.: De közben nagyon fontos, hogy – akármilyen röhejesen is hangozhat ez pont tőlünk – megőrizzék a tiszteletet, és a helyén kezeljék a témával kapcsolatos humorizálást, érezzék, hogy hol is a határ. Egy percig sem szabad megfeledkeznünk arról, mennyire szerencsések vagyunk, hogy nincsenek körülöttünk olyan korlátok, mint a szüleink, nagyszüleink körül voltak annak idején. Ha pedig ezt tényleg be tudják, be tudjuk tartani, a viccelődés is helyénvaló.

Balage: Ezt próbáljuk minden évben kiemelni október 23-án, ami az egyetlen olyan nap az évben, amikor az oldal is komolyra fordítja a szót. Csendet, komolyságot kérünk mindenkitől az ezt megelőző napokon, és egy megemlékezős poszttal próbálunk mindenkit emlékeztetni arra, hogy egyrészt mi is pontosan tudjuk, mennyi tragédiát hozott ez a néhány évtized az ország történetében, másrészt pedig arra, hogy ők se feledkezzenek meg azokról, akik életét jelentősen megkeserítette a szocializmus.

A bejegyzés szerzője Sebők Bence, a BME KomMédia mesterképzéses hallgatója. 

A képek forrása a Szocialista Mémgyár Facebook oldal. 

konzerv.png

A volt nyomozó, aki Excelben tervezi meg krimijeit: Réti Lászlót új regényéről kérdeztük

Hobbiként kezdett el írni, azóta számos nagy sikerű krimije megjelent. Legújabb, Aranylövés című regénye kapcsán beszélgettünk a társszerzői munkáról, a könyv elkészüléséről, írói módszerekről és a jövőbeni tervekről.

Novemberben jelent meg az Aranylövés, ami többek között azért érdekes, mert ez az első könyved, amelyet társszerzővel írtál. Hogyan született meg az ötlet, hogy együtt dolgozzatok Vanicsek Olivérrel (aki többek között az Aranyélet 3. évadának egyik forgatókönyvírója - a szerk.) 

Még soha nem dolgoztam társszerzővel, ez volt ebben az egész projektben az, ami leginkább kihívást jelentett. Tulajdonképpen a kiadó ötlete volt, a kiadó vezetője hívta fel a figyelmemet Olivérre. Ők beszélgettek korábban, hogy van-e kedve Olivérnek regényt írni, hiszen jó forgatókönyvei vannak, de ő azt mondta, hogy a kettő nagyon más műfaj, nem tud négy-ötszáz oldalt írni, száz-százhúsz oldalra van kalibrálva, ami egy forgatókönyv terjedelme. Ekkor kérdezte meg a kiadó, hogy volna-e kedvem dolgozni Vanicsek úrral. Abban maradtunk, hogy leülünk egyet kávézni, hogy van-e kémia, hiszen, ha valaki nem szimpatikus, akkor nem jó vele dolgozni, de abszolút egymásra hangolódtunk és innentől egy egészen jó projekt született belőle.

foto_2.jpg

Vanicsek Olivér és Réti László közös regényükkel (A képek forrása Réti László írói Facebook oldala)

Az alaptörténetet, koncepciót is közösen alkottátok meg?

Nem, ez úgy nézett ki, hogy Olivérnek volt egy százhúsz oldalas, gyakorlatilag készre írt forgatókönyve, amelynek Az utolsó szállítmány volt a címe - ez szolgált a könyv alapjául, az alcím maradt is ez. Nagyon kevesen láttak ténylegesen forgatókönyvet, úgy néz ki, hogy jelenetenként van leírva; mondjuk egy jelenetben „A” belép az épületbe és onnantól csak a párbeszédeket írja le az író, tehát ez tulajdonképpen egy nagyon szikár vázlat. Nekem ebből könnyű volt regényt írni, az első oldalból lett egy öt oldalas részlet, ami be is került a könyvbe.

Korábban már elmondtad, hogy összetett rendszerben írsz, Excel táblázatokat használsz. Ezt a sajátos módszert a közös munka során is alkalmaztad?

Ebből a könyvből is írtam egy Excel-táblázatot, ahol megterveztem azt, hogy a forgatókönyv adott fejezetéből hogy fog kinézni a regénynek egy fejezete, az milyen hosszú lesz, hol lesznek benne a töréspontok, tehát a vázlatot megírtam.

Réti László

1972-ben született, pilótának készült, végül a Rendészeti Főiskolára felvételizett. Volt nyomozó, bűnügyi osztályvezető, vizsgált emberöléseket, fegyveres rablásokat. Ma már íróként dolgozik, korábban Marcus Meadow álnéven, ma már saját nevén jelennek meg krimijei. 

Álláspontja szerint, ha az ember írásra adja a fejét, akkor érdemes azzal foglalkoznia, amit jól ismer. Őt a nyomozói múltja sokban segíti a krimik írása során, mert pontosan ismeri például a fegyverhasználat mikéntjét, tapasztalatainak köszönhetően pedig reálisan tud egy nyomozást ábrázolni. Regényei karaktereihez is ihletet tud meríteni azokból a személyekből, akikkel a munkája során találkozott - ez tovább erősíti történetei hitelességét. 

A bűnügyek világáról viszonylag nehéz anyagot gyűjteni, ezért előfordul, hogy más írók hozzá fordulnak háttérinformációkért. 

foto_1.jpg

Milyen struktúrában dolgoztatok? Végül is egyedül írtad meg a regényt?

Eredetileg úgy terveztük, hogy együtt dolgozunk, amikor elkészül egy fejezet akkor átbeszéljük, de ezt végül is megtorpedóztam. Azt mondtam, hogy ez parttalanná fog válni, le fogunk ragadni bizonyos részeknél, ezért megírtam az egészet. Olyan hosszú lett a kézirat, mint amit egyébként is szoktam írni, nyomtatásban körülbelül ötszáz oldal körüli. Mikor ez megvolt, akkor küldtem vissza Olivérnek és a kiadónak, hogy ezzel kezdjünk el dolgozni, mint nyersanyaggal, aztán ebből koncepcionális döntések után lett nyomtatásban háromszázhúsz oldal. Nagyon sokat visszatöröltünk belőle, a történet egyes elemei is változtak, szereplőket, karaktereket jobban kibontottunk, másokat elhagytunk. Az eredeti forgatókönyv és a regény mondjuk, hatvan-hetven százalékban hasonlít egymáshoz. Olivér mondta is, hogy ha filmet kéne forgatnia, már átírná a forgatókönyvét a regény alapján. Azért lett rövidebb, mert az volt az elvárás, hogy olyan feszes tempó legyen, mintha egy filmet néznénk, az pedig nem engedi meg az ötszáz oldalt. 


Mi az, amit egymástól tanultatok a közös munka során?
 

Azt, hogy Olivér mit tanult, nem tudom, valószínűleg egy kis precizitást. Én a rövid, jól megírt párbeszédeiból tanultam: nekem másfél-két oldalam van egy dialógust kibontani, neki viszont három-négy interakcióból kell nagyon sokat elmondani egy forgatókönyvben, más kérdés, hogy ott van egy képi világ mögötte, látjuk a mimikát, a gesztusokat, a hátteret, tehát sokkal többet el lehet mondani azzal a pár mondattal. Ebben a fajta látásmódban máshogy kell fogalmazni és át kell gyúrni, zanzásítani a párbeszédeket és tényleg csak azt megtartani, ami mond is valamit.

Tehát voltak olyan mozzanatok, ahol megkönnyítette a folyamatot, hogy együtt dolgoztatok.

Abszolút. Érdekes volt már csak azért is, mert generációs különbség van, húsz évvel vagyok idősebb nála. Más volt a szemléletmód, más volt a munkatempó, a munkahelyszín, ő például kizárólag kávéházakba ül le írni, én attól idegbajt kapnék, hogy jönnek-mennek körülöttem, de ez csak egy apró nüánsz, hogy milyen különbségeket kellett áthidalnunk. A négy szem elvet alkalmaztuk, tehát akármit olvastunk át ő is belenyúlt, én is belenyúltam, a logikai hibákat sokkal könnyebben észrevettünk. Ez oda vezetett, hogy amikor leadtuk a szerintünk már kész kéziratot a kiadónak, a szerkesztő alapvetően egyetlenegy hibát talált benne: egy autótípust elírtunk. Azt gondolom, hogy ha ennyit talál háromszázhúsz oldalban egy szerkesztő, akkor koncepcionálisan jól dolgoztunk.

borito_1.jpg

"Egy háborús bűnök miatt nemzetközi körözés alatt álló magyar zsoldos és egy kiégett amerikai veterán által vezetett fegyveres csapat különleges megbízatást kap: feladatuk az, hogy két és fél tonna illegálisan bányászott aranyat szállítsanak át az afrikai Száhel-övezet poklán" - részlet a regény ajánlójából. 

Tervezel még társszerzővel írni a jövőben?

Ezt nem tudom megmondani, Olivérrel valószínűleg lesznek közös projektjeink. Hogy ez milyen formában valósul meg, azt nem tudom, most azon dolgozunk, hogy az Aranylövést az ő kaliforniai kapcsolatain keresztül kiadassuk az Egyesült Államokban is, és ha ezt sikerül összehoznunk, akkor szerintem az elég sokat dob mindkettőnk karrierjén és valószínűleg megágyaz további közös munkáknak is.

Ki az a szerző, akivel szívesen írnál?

Nagyon nem szeretek Magyarországról neveket mondani, amikor megkérdezik, hogy kit olvasok, akkor is mindig külföldi szerzőket mondok. Olvasok magyarokat is, de nem lenne szerencsés, ha bárkit minősítenék akár pozitívan akár negatívan. Az biztos, hogy a kiadó azt vetette föl, hogy ha Olivérrel ez így működött, akkor érdemes lenne kipróbálni egy női társszerzővel egy olyasfajta történetet, hogy szinte ugyanazt megírjuk férfi és női szemszögből. Nincs konkrét partner ehhez a projekthez és történetünk sincs hozzá, szóval valószínűleg az lesz, hogy ha a kiadó javasol esetleg valakit, akkor megint leülünk, beszélgetünk, hogy mit tudunk ebből kihozni.

Tehát bízol a kiadóban, de ugyanakkor van arra lehetőséged, hogy beleszólj és moderáld, hogy kire esik a választás.

Én alapvetően mindig is azt írtam, ami engem érdekelt. Nem leszerződök két-három könyvre úgy, hogy majd megkapom a témát, hanem jelzem előre egy fél évre, hogy mikorra és mit fogok leadni, ők meg erre rábólintanak. Év végén a kiadók már tervezik a jövő évi kiadásokat, hiszen ez üzlet, amit előre látniuk kell: tudták, hogy le fogom adni 2019 februárjára az Európa Halálát és ekkor vetődött fel, hogy nem akarom-e az Olivérrel közös munkát megpróbálni. Mondtam, hogy mivel saját könyvet legközelebb augusztus-szeptembertől kezdenék el írni, beleférhet, ha működik a történet és szerencsére működött.

Egy utolsó kérdés: szerinted a regény- vagy forgatókönyvírás mekkora részben adottság és mennyire tanulható?

Mind a kettő tanulható, forgatókönyvírást én is tanultam, meg lehet tanulni egy regénynek is a szabályait, bár azt gondolom, hogy nagyon nagy különbségek vannak a szórakoztató irodalom vagy az úgynevezett szépirodalom tekintetében, hiszen a szépirodalomban sokkal kevesebb szabály van. Egy szórakoztató műnél viszont adott, hogy miért ül le az olvasó: szórakozni akar, ki kell őt szolgálni, tehát szerintem itt kötöttebb a műfaj. Meg lehet ezeket a szabályokat tanulni, lehet őket alkalmazni, de valamilyen szinten kell hozzá tehetség és affinitás, hogy olyan történeteket dolgozzon ki az ember, olyan ötletei legyenek, ami más, mint ami korábban volt.

A bejegyzés szerzője Nánai Brigitta Lilla, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png