A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

Mesterséges intelligencia: filmek és valóság

2019. december 06. - konzervtelefon

A mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére hatalmas összegeket fordítanak világszerte: az innovációs versenyben nagyhatalmak, egyetemek és tech óriások is részt vesznek, de a startup szférában is születnek igazi áttörések. A technikai lehetőségek bővülése azonban számtalan új etikai kérdést is felvet – ezek egy része Hollywoodot és a streaming szolgáltatókat sem hagyja hidegen. Mik a fő fejlesztési irányok, milyen dilemmák kapcsolódnak ezekhez, és hogyan reflektál minderre a popkultúra?

„Mérnöki szempontból a mesterséges intelligencia fejlesztésében két fő irányvonal van. Az egy-egy feladat megoldására kalibrált rendszerekhez (narrow artificial intelligence) tartoznak a keresőmotorok, ajánló algoritmusok, hangfelismerő alkalmazások, de akár az önvezető autók is. A másik csoportot az általános mesterséges intelligenciák (artificial general intelligence= AGI) alkotják, például a Turing teszten induló chatrobotok vagy több funkció ellátására alkalmas MI asszisztensek” – magyarázza Dr. Héder Mihály, a BME Filozófia és Tudománytörténet tanszékének docense, aki az MI körüli kérdésekkel fejlesztő mérnökként és technikafilozófusként is foglalkozik.

dreamstime_s_19139701.jpg

Robot woman sitting in futuristic hammock.
© Sarah Holmlund | Dreamstime.com

 

A technikai környezet folyamatos bővülése és a jövő technológiái bőven adnak gondolkodnivalót a tudósoknak: gyakran felmerül, hogy a robotok elveszik-e majd az emberek munkáját, vagy, hogy az önvezető autók mit fognak tenni egy-egy élet-halál kérdést jelentő közlekedési helyzetben. „Az MI-k egyre fontosabb döntéseket képesek meghozni helyettünk, de nem lehet őket úgy felelősségre vonni, mint az embereket. Előfordulhat, hogy olyan bonyolulttá válnak, hogy a megalkotóik sem fogják már átlátni a működésüket, ami váratlan, vagy akár veszélyes helyzeteket is eredményezhet. Egyes tudósok – például Stephen Hawking, Ray Kurzweil, Nick Bostrom – azt is el tudják képzelni, hogy ezek a gépek öntudatra ébrednek. Felmerül, hogy az MI-k egyre több területen lesznek az emberek társai, nem csak a munkában, hanem a magánéletben is. Milyen státuszt adunk majd nekik? Továbbra is gépekként kezeljük majd őket? Végül nem szabad megfeledkezni a sötét oldalról sem: egy elszabadult autonóm fegyver óriási pusztítást végezhet.” – mondja a szakértő.

Pusztítók és szeretők

A filmek és a sorozatok jól lekövetik a fejlesztések széles spektrumát, sőt, a jövőben játszódó történetek jól ráéreznek arra, hogy milyen technológiák lesznek elérhetőek a jövőben. Hangsúlyok azonban vannak, Dr. Héder Mihály három kategóriát különít el:

  1. Az MI mint ellenség: az öntudatra ébredt robotok kipusztítják az emberiséget – erre a narratívára példa a Terminátor sorozat, melynek első epizódja 1984-ben debütált.
  2. Az MI mint társ: a robotok az élet egyre több területén jelennek meg partnerként. Az Csillagok között (Interstellar, 2014) című filmben azt látjuk, hogy extrém körülmények között a gépek milyen jól ki tudják egészíteni az emberek képességeit. A nőben (Her, 2013) egy álombarátnőt személyesít meg egy beszélő chatrobot, a Robot&Frank (2012) pedig arra világít rá, hogy az idősek ellátásában milyen előnyei lehetnek egy robotnak.
  3. Az MI mint technológiai környezet: a film cselekményének hátteret adó ultramodern környezetben az önálló személyiséggel nem rendelkező, egy-egy feladatot ellátó MI rendszerek is hangsúlyosan megjelennek. Önállóan ritkábban szerepelnek filmekben, viszont az összetettebb, negatív vagy pozitív személyiséggel rendelkező MI-ket bemutató filmekben stabil a helyük.

interstellar.jpg

(via)

Vannak azonban nehezebben megfogható témák, amelyek a képernyőn is kevésbé vannak jelen: ilyen például az, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező rendszerek nem mindenki számára lesznek egyformán elérhetőek. „A technikai fejlődés és az MI használatának standarddá válása még szélesebbre nyithatja a társadalmi ollót. Azok a csoportok, akik nem férnek hozzá a technológiához, kiszolgáltatottabbá válhatnak és még jobban leszakadhatnak. Akik viszont értik és birtokolják ezeket a rendszereket, azok élvezhetik az előnyeit, még nagyobb hatalomra tehetnek szert. Ez már egy nehezebben dramaturgizálható téma, csakúgy, mint a munkahelyek sorsa.”


A ‘20-as évektől a Black Mirror-ig

Az MI fejlődése az elmúlt évtizedekben gyorsult fel, a téma azonban már sokkal régebb óta foglalkoztatja a filmkészítőket: a szélesvászonra már a húszas években betörtek a robotok. „1927-ben mutatták be a Metropolis című fekete-fehér, német némafilmet, mely 2026-ban játszódik: ez az első olyan film, amiben robot – egész pontosan egy robotnő szerepel.

metropolis.jpg

(via)

Klasszikussá vált ez a film is, csakúgy, mint a 2001: Űrodüsszeia rideg, beszélő mesterséges intelligenciája – az 1968-ban bemutatott mű kora MI vízióit tükrözi. Az 1977-es A komputer gyermeke (Demon Seed) története meglehetősen bizarr: egy Proteus IV nevű robot testet épít magának, domináns és erőszakos személyiségként uralkodik alkotója felesége felett, akit meg is termékenyít.

demonseed.jpg

(via)

A nyolcvanas években egy családi vígjáték, a Rövidzárlat (1986) különbséget tesz jó és rossz robotok között: a meghibásodás miatt öntudatra ébredő 5-ös robot szeretnivaló és jó szándékú. A vele egy szériában készült prototípusok viszont igazi gyilkoló automaták, akik mérlegelés nélkül teljesítik a parancsokat. A Rövidzárlat arra is rámutat, hogy az MI nem csak a sci-fi műfajban jelenik meg, hanem a vígjátékokban, családi filmekben, drámákban és animációs filmekben is. Az utóbbi kategóriába tartozik a Wall-E (2008) is, mely a robotok érzelmei és egymás közötti kapcsolata mellett jól reprezentálja azt is, hogy hova juthat az ellustulásban a társadalom, ha mindent a robotok végeznek az emberek helyett.

5osrobot.jpg

(via)

A filmek abban is változatosak, hogy fizikailag hogyan ábrázolják a mesterséges intelligenciát. „Ebben a kérdésben is három alapkategória van. Az első csoportot a test nélküli MI-k alkotják: például Samantha A nőben, akinek csak a hangját halljuk. A második csoportba az ember számára valamiért szimpatikus MI-k tartoznak. Közülük többen a szexuális vonzerejükkel tesznek jó benyomást: ilyen az Ex Machina Ava-ja, vagy az újabb Battlestar Galactica feldolgozások robotnői – vonzóak, ám életveszélyesek. Mások amiatt tetszenek az embereknek, mert aranyosak: ilyen az előbb említett Wall-E, vagy a 2001-es A.I. Mesterséges Értelem című film kisfiúja, aki igazi álomgyerek. A harmadik kategóriába tartozó MI-k viszont félelmetesek, gyakran gépszerűek, vizuálisan is egyértelmű, hogy veszélyt jelentenek az emberre: a Terminátor robotjait nézve efelől nincs kétségünk.”

exmachina.jpg

(via)

Az utóbbi években nem csak a filmipar alkotott nagyot MI témában, hanem a televíziós és a streaming szolgáltatók is. A Black Mirror (Netflix) például 2011 óta látja el elgondolkodtató és gyakran hátborzongató történetekkel a nézőket: Dr. Héder Mihály azt az epizódot emeli ki, amelyben egy özvegy nővel egy chatrobot beszélget az egykori férj nevében. A Westworld (HBO, 2016) szintén figyelemre méltó alkotás – bár a szakértő szerint kissé leegyszerűsített megközelítés az, hogy a robotok ugyanúgy gyűlölködnek benne, mint az emberek.

Az MI atyjai

A mesterséges intelligenciáról szóló filmek a tudósábrázolásuk miatt is érdekesek: Dr. Héder Mihály szerint ebben egyrészt a régi sztereotípiák jellemzőek, miszerint a tudósok férfiak, szemüvegesek, fehér köpenyesek és gyakran őrültek is. Ugyanakkor az újabb filmekben megjelentek az Elon Muskra emlékeztető gazdag tech vállalkozók is.

A megszokás hatalma

Fontos kérdés, hogy ezek a széles skálán mozgó reprezentációk hogyan alakítják a mesterséges intelligencia megítélését – ezzel például egy 2011-es és egy 2016-os kutatás is foglalkozott. Eredményeiket a technikafilozófus is megerősíti. „Az, hogy a képernyőn rendszeresen találkozhatunk ezekkel a rendszerekkel, megszokottabbá teheti a létezésüket, ezen keresztül pedig nőhet az elfogadottságuk.  A pusztító robotok ijesztők ugyan és félelmeket generálhatnak, de ezek a hatások inkább rövid távon működnek. Az MI rendszerek gyorsan terjednek, rengetegen használják ezeket már most is, annak ellenére, hogy sok rémisztő film készült már eddig is a témában. A technikatörténet azt mutatja, hogy ha egy-egy fejlesztés segítséget és kényelmet jelent, akkor az emberek használni fogják, nem beszélve arról, hogy az MI birtoklása divat és státuszszimbólum is lehet.”

Még több MI dilemma

Ha érdekelnek a mesterséges intelligencia műszaki, filozófiai-etikai, reprezentációs kérdései, gyere el Magyarország eddigi legnagyobb technikafilozófiai konferenciájára, ahol számos más izgalmas témával is találkozhatsz! Önvezető autókról, autonóm fegyverekről, agyi implantátumokról, gépi tanulásról éppúgy szó lesz majd, mint az atomenergiáról, a Big Data-ról és a közösségi média algoritmusairól.

konzerv.png

Anti-Black Friday: kreatív reklámokkal a túlzott fogyasztás ellen

A Black Friday (Fekete Péntek) a karácsonyi vásárlási lázat megnyitó nem hivatalos esemény, ami az amerikai Hálaadást követő péntekre esik. A név eredetileg az amerikai tőzsde egy 19. századi sötét napjára utalt, ma már egyértelműen a shopping-dömping jut róla eszünkbe. Egyes márkák már nemcsak pénteki akciókat hirdetnek meg, hanem egy egész hétig, sőt hónapig, teszik elérhetővé termékeiket kedvezményes árakon. Tekintettel a novemberi reklámáradatra, egyes vállalatok úgy döntöttek, vagy nem ünneplik e jeles napot, vagy kreatív formában vesznek részt benne.

Nézzünk közülük párat!

1. A vadon szava

Néhány vállalat azt választotta, hogy a Hálaadás és a Black Friday alkalmából, a hajnali nyitással ellentétesen inkább egész napra zárva tartják üzleteiket. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Hálaadásnak a szeretetről, a családdal töltött időről kéne szólnia, nem pedig a vásárlásról. A vállalatok ezzel az akcióval persze nem azt mondják, hogy “ne vásárolj nálunk”, inkább azt, hogy “vásárolj nálunk az év összes többi napján”, sőt, “köszönd meg nekünk, hogy a napot a családoddal töltheted”.

Ezek a vállalatok mintha csak saját magukat bojkottálnák, de igazából anti-marketingnek álcázott marketinget folytatnak. A REI, a szabadtéri sportokra és kikapcsolódásra specializálódott vállalat, az #OptOutside kampányával arra buzdította követőit, hogy amíg 153 üzletük zárva tart, töltsék az időt a természetben. Nemcsak dolgozóiknak adtak fizetett szabadságot, de még a webáruházuk sem üzemelt ez időszakban. Azt hihetnénk, hogy a REI ezzel elesett egynapi bevételtől, de a reklám hatalmas médiavisszhangot keltett, és a sok ingyenreklámmal bőven megtérült a “befektetéseük”.

 rei.jpg

(via) 

 2. Akció helyett adomány

A túlzott fogyasztás diskurzusában gyakran merül fel a fenntarthatóság problémája, miszerint a sok vásárlással károkat okozunk a bolygónak, ezért törekedjünk arra, hogy kevesebb, de jobb minőségű termékre adjuk ki a pénzünket. Az Everlane nevű etikus és fenntartható ruhamárka úgy döntött, hogy akciók helyett minden évben más fontos ügy érdekében tesz adományokat. Minden leadott rendelés után 10 dollárt adományoznak, ezt 2018-ban az egyszerhasználatos műanyagoknak az óceánokból történő eltávolítására ajánlották fel. Sőt, az Everlane az akciót nemcsak a Black Friday napján kerüli. A Cyber Monday (a Black Friday-t követő hétfő, amikor online kedvezményeket lehet igénybe venni) alkalmából jelentették meg az alábbi plakátot, amin ez áll: “Tudjuk. Ma tele van az e-mail fiókod akciókkal. Ez nem egy olyan levél. Miért? Mert a transzparens áraink már így is 50%-kal alacsonyabbak, mint a legtöbb üzletben. Minden. Egyes. Nap.”
everlane-cybermonday-email-500.png

(via) 

3. “Ne vásárold meg ezt a dzsekit!”

A Patagonia nevű vállalat eredetileg sziklamászó felszerelést árusított, de miután a tulajdonos megtudta, hogy azok kárt tesznek a sziklákban, inkább a fenntartható kültéri ruházat gyártása mellett köteleződtek el.  Leghíresebb reklámkampányukban nemes egyszerűséggel a következő szlogennel álltak elő: “Ne vásárold meg ezt a dzsekit!

 

 patagonia.jpg

(via) 

A Patagonia számára a biopamut és az újrahasznosított poliészter használata nem bizonyult elég környezettudatosnak, így vevőik figyelmét kezdték felhívni vásárlásaik környezeti következményeire és a fenntarható lehetőségekre. Kockázatosnak tűnhet az akció, ami arra buzdítja a fogyasztókat, érjék be kevesebbel, az mégis sikeresnek bizonyult: kialakítottak ugyanis egy közösséget, akik a mennyiség helyett a minőséget becsülik, észben tartva a környezet védelmét.

 4. Az ördög ügyvédje

Egy New- York-i ruházati márka, a Noah, nem érte be azzal, hogy egy egyszerű üzenetben közlölje a vásárlóival, miért tartja zárva az üzletét. Instagram oldalukon Az ördög ügyvédje című filmből vágták be Al Pacino egyik monológját:

Míg egyik üzletet kötjük a másik után, kit érdekel ez a planéta? Egyre fogy a levegő, savanyodik a víz, már a virágmézen is érzed a radioaktivitás fémes ízét. És az egész folyamat egyre gyorsul. És fel se tudunk készülni rá. Adjuk-vesszük a jövőnket, pedig nincs is jövőnk.  - Az ördög ügyvédje

 noah.PNG(via) 

 5. Méghogy olcsóbb? Legyen drágább!

A szarkasztikus emberek kedvenc kártyajátéka, a Cards Against Humanity gyártója úgy döntött, a Black Friday akció hangvételét teljes mértékben a közönsége ízléséhez és humorához igazítja:

Kedves borzasztó barátaink,

Tudjátok jól, hogy a Cards Against Humanity megőrül a Black Friday akciók iránt, és sosem vagyunk restek egetrengető engedményekkel előállni. Idén az egész webáruházunkat szüneteltetjük, és meghirdetjük az egy napra szóló 5 dolláros akciónkat. Az akció egyszerű. Te adsz nekünk 5 dollárt. Mi meg semmit nem adunk cserébe. Ezek az árak nem tartanak örökké - ki ne hagyd ezt a vissza nem térő lehetőséget, és adj nekünk 5 dollárt.

- A Cards Against Humanity csapata

 cardsagainsthumanity-blackfriday-500.png

(via) 

És ti találkoztatok kreatív anti-Black Friday akciókkal és reklámokkal?

 konzerv.png

A streaming lábnyoma: jön a Netflix-szégyen?

Köztudott, hogy a légi közlekedés szennyezi a környezetet. De vajon mi a helyzet a streaming körül? A tech óriások már felismerték a kérdés jelentőségét, de van hova fejlődni, és ebben nekünk, felhasználóknak is szerepünk lehet.

Plázák helyett webshopok, könyvek helyett ebookok, videotéka helyett Netflix. Nem kell hatalmas üzleteket fűteni, fákat kivágni regények, tankönyvek és nyomtatványok miatt, sem pedig DVD-ket gyártani és csomagolni, de még szállítani sem ahhoz, hogy otthonról élvezhessük bármelyik iparág termékeit. Ha nem kell gyártani, akkor nem kell alapanyag, nem kell szállítani, nem használódik el, nem lesz belőle szemét sem, tehát nem is szennyezi a környezetet. Vagy mégis?

netflixplane.jpg

(via)

A digitalizáció hozta okos világban egyre kevesebb az olyan kézzel fogható termék, amiről bárki könnyedén megállapítja, milyen utat járt be, mielőtt a kosarunkban landolt. Egy könyv létrejötte a nyomdától a csomagoláson keresztül a könyvesboltba szállításon át a polcra kerülésig egy olyan történet, amit könnyen felismer az olvasó, még ha nem is gondol bele sokszor. A digitális lét lábnyoma azonban kevésbé ismert, pedig nem elenyésző.


A streaming lábnyoma

A termékek, amiket megveszünk, használatukon túlmutatóan jelen vannak egy körforgásban, amit az adott egység életciklus elemzésével lehet vizsgálni. Ez nem csak a kézzel fogható termékekre igaz. Vegyünk példaként egy Jóbarátok epizódot, amiért tegyük fel, fizetünk is és Netflixen streameljük. Mi kell ahhoz, hogy a jól ismert főcímdal bármikor felcsendülhessen?

Most tekintsünk el a gyártástól – bár valójában már a forgatás is terheli a környezetet. Az elkészült videókat a Netflix külső szervereken tárolja, méghozzá az Amazon sikertermékét, az Amazon Web Services (AWS) felhőszolgáltatását kiaknázva. Innen a gyorsabb letöltés és jobb hozzáférhetőség miatt a Netflix saját maga által kiépített Open Connect szervereire kerül a videó egy-egy másolata. Ilyen data centerek már sokkal sűrűbben helyezkednek el, lokálisan elérhetőek, ugyanis a streaming-óriás az internetszolgáltatókkal együttműködve építette ki és bővíti folyamatosan az Open Connect hálózatot.

A szerverparkok működése hatalmas energiafelhasználással jár, hiszen folyamatosan biztosítani kell az áramellátást és a hűtést. A Netflix felismerte a szolgáltatás fenntartásához és terjesztéséhez szükséges energiamennyiség előállításának környezetterhelését, és a saját egyesült államokbeli energiafelhasználását, éves szinten közel 150 millió kWh-t, megújuló energiaforrásokból biztosítja. Külön dicséretet érdemel, hogy a streaming szolgáltató ezt a fogyasztást 236%-kal meghaladva, globálisan is fektet a megújuló erőforrásokba, tehát nem korlátozza a zöld energialobbit a céget jegyző anyaországra.

Félúton a fenntarthatóság felé

A globális tech óriások, mint a Google és az Apple, de még az Amazon is – ez utóbbi csak mértékkel –, nagy hangsúlyt fektetnek megújuló energiaforrások használatára és fejlesztésére, de ez nem fedi le a szolgáltatási lánc egészét. Hiába használ a Netflix 100%-ban megújuló energiaforrásokat, ha az AWS mögött álló Amazon kevésbé proaktív a karbon lábnyom csökkentését illetően és 2018-ig még csak az áramellátás felét tudta zöld úton beszerezni.

4514.jpg

(via)

Ugyanígy a helyi internetszolgáltatók esetében, illetve a felhasználók háztartásaiban az energiaellátás a Netflix hatáskörén kívül esik. Itt már megjelenik az atomenergia és a fosszilis forrásokból előállított áram is. Ennél még jelentősebb tényező a folyamat bármely pontján megjelenő eszközök előállítása és az azzal járó emisszió. A The Shift Project 2019-es mérése alapján ugyanis az IT szektor energiafelhasználásának 19%-a adódik csupán a data centerekből, sőt 45%-a az eszközök előállítására megy el. Hiába zöldül tehát a Netflix, ha a felhasználói oldalon jelentős karbonlábnyommal kell számolnunk.

Sajnos az emisszióról szóló jelentések, különösen digitális termékeket szolgáltató cégek esetében, félrevezetők lehetnek. Ennek az egyik oka, hogy a vállalatok sokszor csak a saját maguk által közvetlenül kibocsátott és az általuk felhasznált energia előállításából származó üvegház-hatású gázokról adnak számot. A fent említett egyéb, a cégek hatáskörén kívül eső környezetterhelés a digitális cikkek terén aránylag magas, ám ez nehezen mérhető és sok jelentésben nem szerepel. Az iparágról szóló adatok tehát nem teljesen megbízhatóak, de összehasonlítási alapként remekül szolgálnak.

A Sandvine csoport tanulmánya szerint a videós tartalom a globális internethasználat közel 58%-át tette ki 2018-ban, 15% pedig specifikusan Netflix-használatból származik. Elgondolkodtató, hogy a rövidebb videókat közlő YouTube emellett nagyjából 11%-kal járul hozzá az adatforgalomhoz. Ugyanebben az évben a netes videós tartalom CO2 emissziója 300 millió tonna volt, ami Spanyolország teljes szén-dioxidban számolt kibocsátásával egyezik meg. Ebből következik, hogy a Netflix kibocsátása tavaly 80,3 millió tonna CO2 egyenérték* volt, ami nagyjából Románia tavalyi lábnyomának felel meg.

Mit tehetünk?

Rendben, de mi közünk van nekünk, mezei felhasználóknak mindehhez? Nyilván nem sokan szeretnénk lemondani kedvenc sorozatainkról, még környezetvédelmi megfontolásból sem. Nem is erről van szó, de a tudatos használat és a takarékosság ezen a területen is számottevően csökkentheti a környezetterhelést. Őszintén meglepő lenne, ha bárki környezetvédelmi megfontolásból nézne kevesebb filmet. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy vásárolt vagy kölcsönzött DVD akkor jár lényegesen magasabb CO2 kibocsátással, ha azt autóval szerezzük be. Hiába csak pár kattintás az egész, egy Netflix film is kiteszi azt a szennyezést, mint egy legyártott, becsomagolt és leszállított DVD. Bár ebben az összehasonlításban nem szerepel a lemezek hulladékként felmerülő szén-dioxid kibocsátása, azt sem veszi figyelembe az elemzés, hogy a streaming-rendszer jelentősen megnöveli a videófogyasztást.

netflix-bad-for-environment.jpg

(via)

Szolgáltatói szinten komoly előrelépést jelent a tudatos design. Ha a háttérben futó YouTube videók lejátszásakor csak audio stream menne, a Google (Alphabet) minimum annyi CO2 emissziót spórolna meg, mint amennyit megújuló energiaforrásokból jelenleg tud, állítja a University of Bristol által készített, 2019-es Computer-Human Interaction konferencián kiadott tanulmány. A szerzők azt javasolják, hogy valamennyi digitális szolgáltatás esetében a cél felhasználói szokásokhoz igazított, fenntartható felhasználói felületek létrehozása legyen.

Hasonló megfontolásból, egy kicsit más szemszögből nézve: felhasználói oldalról sem elenyésző, ha sok kicsi sokra megy alapon alacsonyabb felbontásban, kisebb képernyőn nézünk videót. Mobil adat helyett wifire csatlakozzunk, és a felhő tárhelyeket takarékosan használjuk. Pofon egyszerű mindent automatikusan szinkronizálni, de különösen a videók mobil hálózaton történő fel- és letöltése egyáltalán nem kíméli a környezetet. A gyakran használt fájlokat például jobb, ha az eszköz belső tárhelyéről érjük el. Persze sokszor megkönnyíti az életet, ha egy mappa bárhonnan elérhető, főleg akkor, ha többen is hozzáférhetnek, de a teljes 2010-2019 szelfigyűjteményt nem érdemes felhőben tárolni.

Életmódjukat tekintve a svédek sokak számára követendő példa lehetnek, tehát érdemes átgondolni a következőt: az IT szektor globálisan a légi közlekedés karbonlábnyomát is meghaladja. Előbbi a teljes földi emissziónk 2,5%-a, míg a digitális lét a 4%-os részesedést közelíti. A svédek pedig környezeti megfontolásból bojkottálják a repülést.

*A különböző kibocsátott üvegház-hatású gázok környezetre gyakorolt káros hatás alapján súlyozva, CO2-ban kifejezve

 A bejegyzés szerzője Aniot Laura a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Facebook: Önkényes cenzor, vagy a szólásszabadság fellegvára?

A szólás- és véleményszabadság rendkívül nehezen definiálható jogfilozófiai fogalmak. Ahány ország, annyiféle értelmezés: minden jogrendszer máshol húzza meg a kimondható és tiltott megnyilatkozások közötti határvonalat. Ráadásul döntést hozni erről ma már nem kizárólagosan állami hatáskör, a közösségi médiumok is megszabhatják, milyen véleményeknek adnak felületet, és melyeket hallgattatják el. Facebook a maga 2,5 milliárd aktív felhasználójával sok esetben már úgy működik, mint egy szuperállam: megfigyel, szabályoz, figyelmeztet, letilt és jutalmaz – annak függvényében, hogyan viselkedik a felhasználó. De milyen szabályrendszer szerint teszi ezt, ki hatalmazta föl erre, előnybe részesít-e bárkit ezzel, és milyen logikai szervezőerő sejlik fel a cenzúrázási gyakorlata mögött?

A világ népességének harmada, azaz közel 2,5 milliárd ember aktív Facebook felhasználó – a számuk pedig folyamatosan növekszik. Minden egyes percben nagyjából 510 ezer hozzászólás, 4 millió kedvelés, 293 ezer státuszfrissítés és 136 ezer új fénykép feltöltése történik a platformon. Ekkora forgalom mellett megközelítőleg 4 petabyte (4 milliárd gigabyte) új adat generálódik naponta. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ekkora információhalmazt valamilyen formában szabályozni és szűrni kell, különben a jogsértésekre fogékony felhasználók pillanatok alatt digitális vadnyugattá változtatják a felületet, ahol kontroll nélkül történik a rabszolga-, fegyver- és drogkereskedelem.

facebook_jog.jpg

(via)

Köztörvényes bűncselekmények elkövetéséhez nem platformot biztosítani persze magától értetődő elvárás. Valószínűleg a többség egyetért azzal, hogy a Facebooknak kötelessége üldöznie és szankcionálnia az ilyesmire hajlamos felhasználókat. A jogfilozófiailag nehezebben értelmezhető egyetemes emberi jogok adaptálása a Facebook szabályrendszerébe viszont már sokkal nehezebb feladat, és egyáltalán nem magától értetődő. A szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága például sok esetben nem olyan formában érvényesül a Facebook-birodalom határain belül, mint ahogy azt józan paraszti ésszel elképzelné az ember. A kimondható és a tiltott tartalmak közötti választóvonal egyáltalán nem ott húzza meg a cég (és a legtöbb közösségi médium), mint azok az országok, ahol éppen működnek. Ez azért fordulhat elő, mert a Facebook egy felhő alapú szolgáltatás, a nemzetállamok törvénykezései pedig terület alapúak. A nagy technológiai óriásvállalatoknak nincs hazájuk, mindenhol ott vannak, így nem esnek a hagyományos törvényi szabályozások alá.

A közösségi médiumok és a különböző nemzetek jogértelmezésének egymáshoz való közelítése az internet jövőjének egyik legnagyobb kihívása, de abban mindenki egyetért, hogy ennek előbb utóbb mindenképp meg kell történnie. Mark Zuckerberg például márciusban egy Washington Postba publikált nyílt levélben arra kérte a világ kormányait, hogy a lehető leghamarabb regulázzák meg törvényi erővel a Facebookot, mivel szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a vállalat munkatársai végezzék el. A Facebook szankcionálásra viszont egyelőre semmilyen kiforrott joggyakorlat sincs. Mindenki a sötétben tapogatózik, és ódzkodik belekezdeni a törvényalkotói munkába, mivel senki sem tudja, hogyan kellene megrendszabályozni a technológiai óriásvállalatokat. Nemzetállami szinten a szándék már szinte mindenhol megfogalmazódott, többek közt a magyar kormány és annak szellemi holdudvara is felvetette már ennek a lehetőségét. Egyes vélemények szerint azonban a Facebooknak, mint magáncégnek minden joga megvan ahhoz, hogy a szabályrendszerét úgy alakítsa ki és úgy értelmezze azt, ahogy éppen kedve tartja. Jelen állás szerint pedig pontosan ez a helyzet: A Facebook egy saját maga által megírt szabályrendszer szerint hallgattatja el, tűri meg, vagy ad teret a különböző tartalmaknak és véleményeknek a felületén.

Facebook elképzelése a szólásszabadság határairól

Az egyszeri Facebook felhasználó azt gondolná, hogy a legnagyobb közösségi médium egy teljesen egzakt keretrendszert ad a posztolható, valamint tiltott tartalmak minőségéről, és pontosan lehet tudni milyen szankciókra számíthat, aki túllépi a mértani pontossággal meghúzott határokat. A valóságban viszont nem is tévedhetne nagyobbat, akinek ilyen, vagy ehhez hasonló elképzelés él a fejében a Facebook a szólás- és véleményszabadság értelmezéséről. Ehhez elég csak egy pillantást vetni Facebook alapszabályzatára, valamint felhasználási feltételeire.

facebook_szabaly.gif

(via)

 

„Közösségi alapelveinknek mindig is az volt a célja, hogy teret biztosítsanak az embereknek az önkifejezésre és a véleménynyilvánításra. Ez nem változott, és ezután sem fog. Az, hogy sikerül-e közösséget építeni, és közelebb hozni egymáshoz a világ lakóit, attól függ, hogy az emberek meg tudják-e osztani különböző nézeteiket, tapasztalataikat, ötleteiket és információikat. Szeretnénk, hogy az emberek nyíltan beszélhessenek a számukra fontos kérdésekről, még akkor is, ha vannak, akik nem értenek egyet velük, vagy kifogásolhatónak tartják őket. Egyes esetekben engedélyezzük az egyébként közösségi alapelveinkkel ellentétes tartalmak közzétételét – ha hírértékkel bírnak és közérdeket szolgálnak. Ezt csak azt követően tesszük, hogy mérlegeltük a közérdek által képviselt értéket és a károkozás kockázatát, és a nemzetközi emberi jogi szabályokat is tanulmányozzuk az ilyen döntések előtt.

(…)

„Közösségi alapelveink világszerte mindenkire és minden tartalomtípusra vonatkoznak. Az alapelvek kidolgozásakor átfogóságra törekedtünk – előfordulhat például, hogy olyan tartalmat is eltávolítunk valamely más szabályunk megsértéséért, amely egyébként nem minősül gyűlöletkeltőnek. Tisztában vagyunk azzal, hogy a szavak eltérő dolgokat jelenthetnek, és a helyi közösségtől, nyelvtől vagy háttértől függően máshogy hatnak az emberekre. Keményen dolgozunk azon, hogy figyelembe tudjuk venni ezeket a részleteket, ugyanakkor egységesen és méltányosan alkalmazzuk a szabályokat az emberekre és önkifejezésükre.

 (…)

Véleménynyilvánítás: Küldetésünk, hogy megmutassuk a vélemények sokszínűségét. Hajlunk rá, hogy még akkor is megengedjünk bizonyos tartalmakat, ha azokat egyesek kifogásolhatónak találhatnak, hacsak a tartalom eltávolításának nincs konkrét kármegelőző hatása. Ezen túlmenően, bizonyos esetekben megengedjük az alapelveinket egyébként sértő tartalom megjelenítését, ha az kifejezetten hírértékű, jelentős vagy a közvélemény számára kimondottan fontos. Ezt csak annak mérlegelése után tesszük, hogy mekkora közérdekű értéket képvisel a tartalom a valós kár kockázatához képest.”

A fentebb idézett három bekezdés a Facebook alapszabályzatának a szólás- és véleménynyilvánításra vonatkozó részletei. A szövegezésükből félreérthetetlenül kiolvasható, hogy a közösségi oldal meglehetősen tág teret enged magának a saját szabályai értelmezésére. Lényegében olyan gumiszabályokat hoztak, amelyek hemzsegnek a különböző szubjektív tényezőktől, ami lehetővé teszi bármilyen típusú tartalom cenzúrázását, vagy közzétételét. Ilyen nehezen megfogható és szubjektíven alkalmazható kitételek például a fentiekben szereplő „hírértékű”, „jelentős” vagy a „közvélemény számára kimondottan fontos” kritériumok, amikre hivatkozva akár olyan tartalmak is visszakerülhetnek az oldalra, amelyek sértik az alapszabályzatban foglaltakat. Arról nem is beszélve, hogy a végső döntést a legtöbb esetben egy érzelmek által is vezérelt emberi lény hozza meg, ami csak tovább növeli a szubjektív faktort abban, hogy milyen tartalmakat törölnek végül.  

A Facebook kilométeres szabályzata egyébként tartalmaz úgynevezett részletszabályokat is, melyekben pontosan meghatározzák a vegytisztán tiltott tartalmak minőségét. A közösségi oldal öt, egymástól jól elhatárolható tartalomcsoportot nevez meg, melyeket minden körülmény között üldöz és töröl:

  1. gyűlöletbeszéd
  2. erőszakos durva tartalom
  3. felnőtt meztelenség és szexuális tevékenység
  4. szexuális jellegű felhívás
  5. kíméletlen és érzéketlen tartalom.

A gyerek meztelenségre egyébként  lazább szabályokat alkalmaz a Facebook, mint a felnőttek esetében, de ez a kitétel megérne egy külön posztot. 

Erre számíthat, aki megszegi a játékszabályokat

A Facebook többféleképpen is szankcionálhatja a szabályzatával ellentétes posztokat, felhasználókat. A szabálysértő tartalmakat eltüntethetik a hírfolyamból, alkalmazhatják a „shadow ban“ módszerét (ez esetben a felhasználó tud tartalmakat közzétenni, ám azokat csak ő látja, más nem), tilthatják a felhasználó hozzáférését meghatározott ideig, és törölhetik véglegesen a fiókját vagy oldalát.

Persze azzal valószínűleg szinte mindenki egyetért, hogy a részletszabályokba foglalt tartalomtípusok üldözendőek. Az viszont már sokakban ellenérzést vált ki, hogy az alapszabályzatra hivatkozva lényegében bármilyen tartalmat törölhet - illetve visszatehet - és bárkit elhallgattathat a Facebook. Ezzel a lehetőséggel pedig rendszeresen él is a közösségi oldal: a Facebook idén április és szeptember között 5,4 milliárd hamis felhasználói fiókot, és több 10 millió alapszabályzattal ellentétes posztot törölt az oldalról – persze ennek a döntő többségét nem a fentebb idézett gumiszabályokra hivatkozva, hanem jól regisztrálható, a részletszabályzattal ellentétes szabálysértése, és kamuprofilok miatt.

facebook-censorship.jpeg

(via)

Mindazonáltal megszámlálhatatlan karcos gondolat, és rengeteg közéleti véleményformáló – a teljesség igénye nélkül például Paul Nehlen, Milo Yiannopoulos, Paul Joseph Watson, Alex Jones, Laura Loomeris érintettje volt már ennek a gyakorlatnak, ami rendre széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.

Az index tavalyi augusztusi elemző cikke ráadásul rávilágított arra, hogy Facebooknak tényleg nem minden esetben érdeke az, hogy cenzúrázza az alapszabályzatába ütköző tartalmakat. Nettó naivitás lenne ugyanis azt hinni, hogy a legnagyobb közösségi oldalnak van valamiféle belső erkölcsi irányzéka, ami mentén szelektálja a káros tartalmakat. Az Index szerzője szerint a Facebookot – mint gazdasági szereplőt – sok esetben kizárólag a pénz motiválja, amikor cenzúráz. A közösségi médiában ugyanis mindenki éppen csak annyira akar takarítani, hogy azzal a legnagyobb profitot realizálja.

Ezt az elképzelését egy logikus matematikai egyenlőtlenséggel és a Facebookról kitiltott jobboldali politikai kommentátor, Alex Jones esetével mutatta be a szerző:

  1. Alex Jones hívei a törlés után lelépnek a Facebookról, vagy legalábbis rosszabbul fogják magukat érezni, és kevesebb időt töltenek ott. (A)
  2. Azok a felhasználók, akiket idegesítettek Alex Jones, jobban fogják érezni magukat. (B)
  3. A hirdetők, akiket zavartak Alex Jones tartalmai, jobban fogják érezni magukat. (C)

Amíg a három hatás aránya úgy néz ki, hogy A < (B + C), addig az Alex Jonesnak mennie kell, ugyanis ezt diktálja a matek, meg az üzleti logika. Ha viszont a relációs jel fordítva áll, akkor a Facebooknak minimum meg kell fontolnia, hogy töröljön-e bármit is.

Előnyben részesít-e bárkit a cenzúrázási gyakorlatával a Facebook?

A Facebook cenzúrázási gyakorlatával az egyik legnagyobb gond, hogy egy kényes tartalom sorsáról a legtöbb esetben egy hús-vér, érzelmek által is vezérelt ember dönt – ahogy ezt már korábban is említettük. A Facebook szólásszabadság értelmezésének határán táncoló posztok, kommentek, fotók, beszélgetések, csoportok, oldalak vagy események – szóval bármi, ami a regisztrált tagok által létrehozható – bejelentés nyomán jutnak el legtöbbször a moderátorokhoz. Lényegében minden Facebook-felhasználó egyfajta „besúgóként” is működik. Bárki jelenthet bármilyen tartalmat, ha úgy ítéli meg, hogy az az alapszabályzatban foglaltakkal ellentétes. A bejelentések okát minden esetben meg kell indokolni, és ha valamit kellően sokan jelentenek, akkor az a „pallosjoggal’ felruházott moderátorok elé kerül.

A Facebook moderátorok kilétéről és pontos munkavégzési metodikájáról nem sokat tudni. Ha megjelenik egy-egy hír velük kapcsolatba, akkor az rendre arról számol be, hogy csupa szorongás és kizsákmányolás az életük – egyszóval nem egy álom meló az övék. (Fontos megjegyezni a magyar nyelvű Facebook moderálása egy berlini központban történik, ám a moderátorok számáról és tevékenységéről nem sokat tudni – legalábbis a 444 egy 2018 augusztusi cikke szerint.) A Facebook azt állítja, szigorúak és objektívek a moderálási elveik, azaz a moderátorok munkájára nincs ráhatása a személy világnézetüknek, ugyanis egy részletes útmutató alapján cenzúráznak, amit minden egyes esetben pontról pontra követniük kell. Viszont már többször kiderült a múltban, hogy a moderátorok személyes preferenciája nagyon is befolyásolják a munkájukat. A Facebook háza táján például hatalmas földrengést okozott, amikor egy informatikai hírportál 2016 májusában olyan Facebook-moderátorok nyilatkozatait hozta le, akik nyíltan bevallották, hogy a konzervatív politikai véleményformálók gondolatainak és a jobboldali hírportálok posztjainak szándékosan csökkentették az organikus elérését, azaz tudatosan kevesebbszer szerepeltették a felhasználók hírfolyamában azokat.

Ilyen és ehhez hasonló botrányok miatt Mark Zuckerbergnek már többször is személyesen felelnie kellett az amerikai törvényhozás különböző szakbizottságaiban helyet foglaló képviselők és a szenátorok kényes kérdéseire. 2018 április 10-11-én például két teljes napon keresztül folyt a Facebook alapító-vezérigazgató kongresszusi meghallgatása, ahol finoman fogalmazva is cafatokra szedték a dollármilliárdos ifjú titánt. A Wired összeállítása szerint Zuckerberg 43 kérdésre például nem is tudott direkt válaszolni és csak annyit felelt: "ennek majd kollégáim utánanéznek". A több, mint másféléves kihallgatásdömping talán legikonikusabb 5 perce az volt, amikor Republikánus párt egyik prominens tagja, Ted Cruze texasi szenátor a konzervatív hangok elnémításával kapcsolatban kérdezősködött. Zuckerberg a politikusnak azt felelte, hogy

„pontosan megérti, hogy a politikai jobboldalnak azért vannak ilyesfajta aggályai, mert a nagy techcégek mind a Szilícium-völgyben találhatóak, ami történelmileg egy demokrata fellegvár. De a Facebook szabályzata kategorikusan tiltja, hogy a moderátorok személyes politikai preferenciái hatással legyenek arra, hogy mint cenzúráznak és, mint nem.”

ted_cruz_zuckerberg.jpg

(Ted Cruz texasi szenátor és Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója a kongresszusi meghallgatáson, via)

Ezzel párhuzamosan persze az amerikai baloldal, azaz a Demokrata párt sem maradéktalanul elégedett a Facebook szólásszabadság értelmezésével. Zuckerberg idén októberben ismét kongresszusi meghallgatáson járt az amerikai fővárosban a Facebook tervezett digitális kriptovalutája, a Libra miatt. A téma fő csapásirányától azonban néha eltértek a szakbizottsági tagok és a szólásszabadság kényes témájáról faggatták Zuckerberget. A szocialista elveket valló amerikai újbaloldal egyik tagja, Alexandria Ocasio-Cortez képviselőasszony például azt kérdezte, hogy mekkora hazugságot kell fizetett politikai hirdetésben reklámozni ahhoz, hogy töröljék a posztot. (A képviselő ezzel arra reflektált, hogy a közelmúltban a Facebook engedélyezte Donald J. Trump amerikai elnöknek, hogy egy összevágott, féligazságokat tartalmazó videót fizetett hirdetésként reklámozzon az oldalán.) Zuckerberg erre azt felelte, hogy hazudni csúnya dolog, de nem az ő, vagy a Facebook feladata választókat elzárni attól a szomorú igazságtól, hogy egy demokratikus megválasztott politikai döntéshozó néhanapján hazudik.

A Facebook a jövőben ráadásul a mostaninál jóval nagyobb teret biztosít a Trump által posztolt videóhoz hasonló politikai demagógiának. A közösségi oldal ugyanis szeptemberben bejelentette, hogy a politikusok esetében engedékenyebbek lesznek a szólásszabadság gyakorlása tekintetében. A techcég ezt azzal indokolta, hogy nem az ő dolguk közbeavatkozni, amikor a politikusok megszólalnak, még akkor sem, ha az állítás igazságtartalma vitatható. A vállalat ezzel az intézkedésével szeretne szabad utat biztosítani a korlátok nélküli politikai vitához.  

Leléphet a Facebookról, akinek nem tetszik az oldal cenzúrázási gyakorlata

A rendelkezésre álló információkból és hírekből egészen egyszerűen lehetetlen megítélni, hogy a Facebook bármelyik politikai közösséggel szemben elfogult lenne-e. A politikai jobb és baloldal egyaránt sértetten, és a saját igazába vetett hitétől megrészegülten támadja a Facebookot a cég szólásszabadság értelmezése miatt - külföldön és itthon egyaránt. Mivel leggyakrabban gumiszabályokra hivatkozó emberek hozzák meg a cenzúrázásról szóló végső döntést, ezért biztosan lesznek szubjektív részlehajlások, amikor egy tartalom eltüntetéséről döntenek. A rendszer sose volt hibátlan, és valószínűleg soha nem is lesz az.

Az átlagfelhasználó lényegében tehetetlen, és kénytelen a Facebook cenzúrázási gyakorlatát elviselnie, ha részesülni szeretne a közösségi oldal megszámlálhatatlan előnyéből. Aki viszont képtelen ezzel együtt élni, annak rengeteg olyan Facebookhoz hasonló közösségi oldalra van lehetősége regisztrálni, ahol a szólásszabadságot tágabban értelmezik, és akár olyan tartalmakat is közzé tehet, melyeket a Facebookon tilos lenne. A Bitchute, a MeWe, a Gab, vagy a Minds nevű oldalakon például bárki kidühöngheti magát, és a legalávalóbb tartalmakat is megoszthatja, ha épp ahhoz van kedve.

konzerv_1.png

Mi teszi örökéletűvé a Spice Girls filmet?

A '90-es évek több szempontból is csúcsévtized a popkultúrában, ekkor született a Jóbarátok, az Oroszlánkirály és a Spice Girls, hogy néhány fontosabbat említsünk. Sokan (újra) átélnék az akkori életérzést, az öltözködési trendekben és a belvárosi bulikban ma is visszaköszön a nosztalgia-faktor, ismét itt vannak a bordák melegen tartására is alkalmas nadrágok és a holdjárók cipők. A divattippeket, életérzést és zenei iránymutatást egyetlen filmtől megkaphatjuk: a Spice Girls fiktív turnéját feldolgozó Spice World napokra a fülünkbe írja az évtizedet.

Egy angol zászló mintájú busz kanyarog London utcáin Meat Loaf-fal a kormány mögött, szürreálisan tágas, földönkívüli belsőt, és a Spice Girls tagjait rejtve. Egymást érik a koncertjeik, sülve-főve együtt vannak, a feszes menetrend mellett a szabadságuk erősen korlátozott, a helyzetbe kódolt konfliktus nyilvánvaló, de tudjuk, ha róluk van szó a barátság sosem ér véget. Hiába a kiszámítható cselekmény, a nevetségesség határát többször nem csak súroló látványvilág, az első pár perc után képtelenség fenntartani az ironikus távolságtartást. Elton John cameo-jánál még csak-csak megy, de amikor a Charlie angyalai Charlie-ja és egy Bond főgonosz keverékeként feltűnik maga Sir Roger Moore, akinek a kezében úgy cserélődnek a kiskedvencek, mint egy Spice Girls koncerten a fellépőruhák, ideje feladni. Nem is érdemes máshogy nézni az 1997-es filmet, mert egy percig sem akarja elhitetni a nézővel, hogy komolyan kellene venni.

 mv5bymzjzwqxn2utyzdiys00ntfmltg0ztitmjewotk5ndu1zdm4xkeyxkfqcgdeqxvyntm5nzi0ndy_v1_sy1000_cr0_0_672_1000_al.jpg

(via)

A komolytalanság egyik következményeként cselekményről csak azért lehet beszélni, mert arra épül a számtalan abszurd, a valóságtól több platformcipőnyire elrugaszkodott jelenet. A másik következmény az abszurditásból is ered: akik a legelvetemültebb költségcsökkentő ötletek felvállalásától, popkulturális utalásoktól és öniróniától fellelkesülnek, rendkívül szórakoztató másfél órát tölthetnek el. Felbukkan a filmben egy sor további híresség (például Stephen Fry és Hugh Laurie), a lábrázós dallamok mellé pedig kapunk egy beöltözős divatbemutatót, egy főgonoszt az Addams Family messzire szakadt rokonának személyében, girl powert, és annyi csillogásba mártott neonszínt, hogy a cukorkagyártóknak is többéves inspirációval szolgálhattak.

Ihletforrásból nincs hiány a Spice World-ben: a haladó '90-es évek követők is elleshetnek pár trükköt a színkavalkáddal jól variálható, izgalmas statement darabokról, akár a szkafandert, akár a kiskosztümöt érzik a melltartó alkalomhoz illőbb kiegészítőjének. Nem lehet persze mindenhová leopárdmintás kezeslábasban menni, így a visszafogottabb öltözködés kedvelői és a kezdők is szemezgethetnek a bő pulcsik, girl power feliratú pólók, atléták, vagy a kis virágos ruhák közül. Vagy választhatnak egy Spice Girls verziót a '90-es éveket tematizáló pólók tucatjaiból a filmben is látható feltupírozott, esetleg két copfba fogott hajjal.

image_1.jpg

(via)

A Spice Girls minden idők egyik legsikeresebb terméke, amit a film sem próbál másképp beállítani: a lányok egy gépezet részei, amiben többek között elvárás az együttműködés és barátságosság mindenkivel, aki belőlük vagy a hírnevükből élne. Ezen túlságosan azért itt nem törik magukat, de a jelenség valós. Felvett szerepeiket személyiségük mentén a média és a menedzsmentgépezet osztotta rájuk, ezeket hozzák is, de az egész megkonstruált jellege mellett (mind a film, mind az együttes esetében) az energiájuk, játékosságuk és lelkesedésük őszintének hat, és miért ne lehetne, hiszen harmincasok tömegei ugyanolyan lelkesedéssel éneklik ma is, hogy zigazig-ha, mint tették '96-ban a körbe-poszterezett szobájuk mélyén.  

Így készül a lányzenekar

1994-ben két zenei menedzser, Bob és Chris Herbert a fiúzenekarok sikerén felbuzdulva megálmodtak egy Touch nevű öt fős lánybandát. Válogatót hirdettek, a több száz jelentkező közül pedig Melanie Brown, Melanie Chisholm, Emma Bunton, és Victoria Beckham (később Scary Spice, Sporty Spice, Baby Spice, és Posh Spice) táncolták és énekelték magukat első körben a zenekarba. Geri Halliwell (Ginger Spice) később csatlakozott, átvéve egy korábban kiválasztott lány helyét. Összeköltözés, dalszerzés, gyakorlás következett, majd 1995-ben a csapat otthagyta a menedzserpárost és elindultak, hogy berúgják a brit pop ajtaját. Új menedzsert kerestek és találtak maguknak Simon Fuller személyében, felvették a Spice Girls nevet, majd 1996-ban jelent meg az első daluk Wannabe címmel.

Az identitásukhoz gyúrt girl power egyszerre tűnik marketingfogásnak és valós értéknek, amit hiába a kritikák, a sokmillió rajongójuk felé sikeresen közvetítettek. A 90-es évek férfiak és fiúzenekarok által dominálta zeneiparába robbantak be, és kezdtek feminizmusról, barátságról és összetartásról beszélni, ezt a hangot üti meg a film is. Magabiztosak és készek az érdekérvényesítésre, amit mini ruhákban és hordhatatlan cipőkben tesznek, de azt sugározva (és énekelve), hogy az ő testük, az ő döntésük. Így nem meglepő, hogy a film átmegy a Bechdel-teszten, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem beszélgetnek férfiakról, ami az érában korántsem volt magától értetődő.

2019-ben a Spice Girls, a Londoni Olimpia óta először, újra összeállt egy rövid turné erejéig, amiből Victoria Beckham ugyan kimaradt, de a 80 000 fős közönség így is teljes élményt kapott. A koncertek között nem a Spice Bus furikázta őket, és talán nem bújkált a WC-kagylójukban  paparazzi, valami azonban biztosan közös a Spice World turnéjával: a lendület és elkötelezettség a szórakoztatás iránt.

A Spice World-re filmként hivatkozunk, de akként nehezen értelmezhető, a 3,5-ös IMDB értékelése valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan megpróbálják mégis úgy nézni. Nincs megfejtés rá, hogy mi lehetne a pontos műfaji meghatározása, de bármi is az, abban biztosan 10/10.

konzerv.png

10 mérföldkő a fotózás történetéből

Fényképezni ma már egy okostelefonnal sem jelent nehézséget, ám hosszú volt az út, míg idáig elért a fotográfia. Ki volt az első ember, akit megörökítettek? Mikor sikerült először lefotózni a Földet az űrből?

Bemutatjuk a fotózás történetének legfontosabb állomásait. 

1. Itt kezdődött minden

A kémia és optika több évszázadnyi fejlesztése és a camera obscura feltalálása biztosította a színpadot a világ első fényképének megalkotásához, amelyet 1826-ban a francia tudós, Joseph Nicéphore Niépce készített családja vidéki házának ablakából. Niépce állítólag nem volt kifejezetten tehetséges a kézi rajzolásban, de rendkívül elszánt volt, hogy képeket alkosson, ezért foglalkoztatta a képrögzítés kérdése. Elhivatottságát mi sem mutatja jobban, minthogy a művelet 8 órán át tartott. Egy fémlapot egy speciális, úgynevezett júdeai bitumennel vont be, amely azért volt jó alapanyag, mert fény és hő hatására megszilárdul. Niépce egy camera obscura segítségével exponált, vagyis fényt engedett a gép belsejébe, és ahol a napfény érte a felületet, az megkeményedett, a többi anyagot pedig egy levendulaolajos-petróleumos keverékkel le tudta mosni. És hogy mi lett az órákig tartó erőfeszítés eredménye? Egy nem túl impozáns, durva, szénszerű rajz, amin egy udvar és néhány tető látszik. De ez a kép és technológia nyitotta meg az utat a fényképezés fejlődéséhez. 

 First Photograph Ever Taken

Látvány az ablakból a Le Gras-on (Joseph Nicéphore Niépce,Saint-Loup-de-Varennes, 1826) (via)

A camera obscura

A camera obscura vagy lyukkamra egy lencse nélküli optikai eszköz, melynek segítségével a környezet vizuálisan leképezhető. Ez általában egy minden oldalról védett doboz vagy szoba is lehet, amibe a fény egy apró lyukon keresztül jut be. A keletkező kép fordított állású, és a lyukkal ellentétes oldalon, a kamrán belül alakul ki. Magyarországon az Erzsébet Hídon és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen is található camera obscura, de a legkönnyebben az egri líceumban található szerkezet látogatható. 

Az egri camera obscura (via)

2. Az ott egy ember?

Minél gyorsabb exponálás - az 1800-as években ez volt a kulcsgondolat. Az első fényképet 8 órába került elkészíteni, de 1838-ban, amikor Louis Daguerre feltalálta a dagerrotípia folyamatát, még mindig 10 perc kellett egy kép rögzítéséhez. Márpedig az ember ennél jóval gyorsabban mozog, különösen a párizsi Boulevard du Temple utcáin. Ennyi idő alatt minden mozgó alak és tárgy eltűnik a képről, csak az utca látványa marad. Ám ezen a képen, mégis ott áll valaki. A megoldás? A férfi épp a cipőjét fényesíttette, így nagyjából ugyanabban a pozícióban maradt az exponálás percei alatt. Így lett a mozgalmas utcaképből egy magányos, lábát felemelő, furcsa, szoborszerű alak: az első ember, akiket megörökítettek.

Daguerreotype

A Boulevard de Temple (Louis Daguerre, Párizs, 1838) (az alakokat a kép bal alsó sarkában kell keresni) (via)

A dagerrotípia

Az eljárás alapját egy ezüstözött rézlemez adta, amelyet különböző vegyületetekkel tettek fényérzékennyé. Ezek után egy erre tervezett előhívóládában higany gőzével hívták elő. Ahol több fényt kapott a lemez, ott több higany-ezüst-amalgám keletkezett, amit aztán fixáltak. Az így létrejött kép a levegőre nagyon érzékeny volt, ezért külön védőcsomagolásba került. Fontos megjegyezni, hogy ezek a felvételek nem voltak sokszorosíthatóak - minden ma fennmaradt kép egy egyedi művészeti alkotás.

Petőfi Sándorról készült egyetlen ismert fénykép (dagerrotípia, 1844) (via)

3. Selfie a múltból

2013-ban az Oxford Dictionaries az év szavának választott selfie szót, amit így definiált: “egy fénykép, amit valaki önmagáról készít, általában egy okostelefonnal vagy webkamerával és egy közösségi média oldalra tölt fel”. Ugyan a felhasznált technika meglehetősen új találmány, maga a selfie - vagyis egy önmagunkról készített fotó - messze nem mondható modern vívmánynak. Valójában a fényképezés hőskorában nagyon is általános volt, hogy tesztelés gyanánt a feltaláló maga ült modellt a képeihez. Sőt! Nagyon úgy tűnik, hogy a világ első emberi portréja is egy selfie volt. A kérdéses képet 1839-ben készítette egy amatőr kémikus és fotográfia-bolond, Robert Cornelius. A kép maga békésnek és nyugodtnak tűnik, a készítés körülményei már kevésbé voltak azok. Kameráját a családja boltjának hátsó részében állította fel és először eltávolította a lencsesapkát, fényt engedve ezzel a lemezre, majd gyorsan a fényképező elé rohant, ott ült egy percig, ezt követően visszarohant, letakarva a lencsét. Az elkészült fénykép hátuljára ezt írta: “The first light Picture ever taken. 1839.” (Az első fény kép, ami valaha készült. 1839.)

 

 Robert Cornelius önportréje (Robert Cornelius, 1839) (via)

4. Egy színes masni

James Clerk Maxwell nevét a legtöbben az elektromossághoz és mágnesességhez köthető egyenletei miatt ismerik, ám hozzá kapcsolódik az első színes kép elkészülése is 1861-ből. Ő jött rá ugyanis először arra, hogy bármely szín előállítható a vörös, zöld és kék fény különböző arányú keverésével. Fotográfus ismerősével, Thomas Suttonnal együtt felhasználták ezt az információt egy színes kép elkészüléséhez. “Alanynak” egy skót mintás szalagot választottak, amiről három felvételt készítettek különböző színszűrőkkel. Az elkészült alapokat aztán három vetítő segítségével újrakombinálta: így lett a három egyszínű képről egyet színes. A különleges fotót be is mutatták a londoni King’s College-ban, ám az eredmény közel sem volt tökéletes, ugyanis a felhasznált fotólemezek nem voltak elég érzékenyek. Az itt látható képet csak később, az 1930-as években készítették el. Bár a technikai alapok megvoltak, a színes fotózás széleskörű elterjedéséhez még 40 évet váratott magára.

Tartan_Ribbon

A világ legelső színes fotója (James Clerk Maxwell felvételei alapján D. A. Spencer, 1937) (via)

18610517.jpg

A világ legelső színes fényképének bemutatója (Mark Jacobs gyűjtemény, 1861, illusztráció) (via)

5. Halványuló színek

Louis Ducos du Hauron, úttörő volt az első színes képek elkészítésében az 1870-es évek környékén. Módszere az ún. szubsztraktív (kivonó) színmodellt alkalmazta, amely a cián, magenta, sárga színekből áll, lényege, hogy a felületen található festékpöttyök által visszavert fény adja a szín érzetét (ez a CMYK, amit a mai nyomdászat is alkalmaz). Eljárása azonban nagyon összetett volt: először a három szín szűrőinek segítségével  elkészített egy fekete-fehér nyomatot, majd azokról produkált egy színes változatot, amiket aztán egyetlen rétegbe vetített. Ez volt a heliokrómia, ami egy halvány, ám színes kép készítését tette lehetővé. Éppen a bonyolult technológia miatt, Ducos du Hauron technikája sosem terjedt el széles körben. 

Louis Ducos du Hauron helikrómiás eljárása (via)

Tájkép a francia délvidékről (Louis Ducos du Hauron, Franciaország, 1877) (A kép szélén látszódnak az egymásra vetített színes képek nyomatai) (via)

6. Mozgásban

Vajon létezik-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló mindegyik lába a levegőben van? Ezzel a kérdéssel kezdődött az első mozgást megörökítő képsorozat. Bármennyire is ostobaságnak is hangzik, de Leland Stanford - akit a versenylótenyésztés tudományos módszere érdekelte - megbízta Eadweard Muybridge-et, hogy derítse ki ezt. 1878-ban végül sikerrel is járt a kidolgozott technika, halhatatlanná téve a megbízó Occident (Nyugat) nevű lovát. Muybridge módszerében 24 egyforma kamerát állított fel, egymástól 1-2 méter távolságra, amelyeket az előttük elvágtató ló - fonalak átszakításával - aktivált. A még ma is lenyűgöző képsorozat pedig végleg eldöntötte a vitát: van olyan pillanat, hogy a ló lába nem érinti a földet. 

The_Horse_in_Motion.jpg

A ló mozgásban (Eadweard Muybridge, USA, 1878) (via)

The_Horse_in_Motion-anim.gif
Az első 11 képkockából készült animáció (via)

7. Víz alatt egy kisebb bombával

1890-es évekre már vízálló tok segítségével lehetőség nyílt a tenger felszíne alatt is felvételeket készíteni, ám ehhez még 30 percre volt szükség. A korlátozott fényviszonyok miatt szükséges volt egy vakut is a víz alá meríteni. De hogyan lehet ezt megoldani az akkor használatos száraz magnéziumporral? Louis Marie Auguste Boutan, tengerbiológus, búvár és fotós, nagyon is elkötelezett volt abban, hogy megoldja ezt a problémát. Ám a kezdeti kísérletekben a magnéziumtól felhevült fénykörte még sokszor szétrobbant. Ezt a hibát ugyan sikerült orvosolni, az első sikeresen működő villanólámpa egy bomba alapreceptjének is beillett volna: egy oxigénnel töltött hordó, rajta egy spirituszégő, amire egy gumiból készült gömb fújja a magnéziumot. Bár közel sem volt veszélytelen, vagy éppen könnyű a használata - nem is beszélve a nehézbúvár felszerelésről -, de működött, és ezzel elkészülhettek az első éles felvételek a tengervíz szintje alatt is. 

diagram

Louis Marie Auguste Boutan víz alatt működő villanófénye (illusztráció) (via)

firstunderwater_1

Louis Boutan felvétele a vele merült társáról (1899) (A tábla felirata is kivehető: Photographie Sous Marine vagyis vízalatti fotográfia) (via)

8. Szivárvány színekbe borul a fotográfia

1903-ban a Lumiére testvérek szabadalmaztatták színes fényképek készítésére alkalmas technológiájukat. A módszerhez az ún. additív (összeadó) színmodellt használták, amelynél a vörös, zöld és kék színek különböző arányú keverékével érhető el a különböző színérzet kialakulása (ez az RGB, amit a mai színes kijelzők is használnak). Lumiére-k ötlete az volt, hogy a pozitív üveglapra alaposan összekevert, színezett szemcsékból álló réteget vittek fel. A megfelelő szemcsék csak a nekik megfelelő színű fényt engedték át, ezzel elfeketítve az alatta található fényérzékeny anyagot. Az elkészült lemezképről aztán speciális előhívási folyamattal sikerült egy színes képet nyerni. 1907-ban dobták piacra a technológiát, ami az 1930-as évekig maradt az elsődleges színeskép készítési eljárás, amikor is a du Hauron által is alkalmazott szubtraktív színmodell végül elhódította a terepet.

A Lumiére-testvérek technikájával készült kép (1907) (via)

9. Fentről nézve 

Az űrből 1946-ban sikerült először lefotózni a Földet. Eddig a pillanatig a legmagasabb pont 22 km volt egy magaslégköri ballonról, ám itt 105 km-ről sikerült felvételeket készíteni egy V2-es rakétába épített 35 mm-es mozgókép-kamera segítségével. A gép minden másfeledik másodpercben rögzített egy képet. Bár a kamera megsemmisült, amikor a rakéta belépett a légkörébe, a képeket egy acél kapszulában visszajuttatták a Földre. Míg a korábbi felvételeken a bolygó görbületét lehetett csak kivenni a horizonton, az új felvételek megannyi részlettel szolgáltak a felszínről is. Clyde Holliday, a kamera tervezőmérnöke, 1950-ben egy National Geographic-nek adott interjúban azt jósolta, hogy egy nap “a bolygó minden szeglete fel lesz majd térképezve ilyen módon”.

Az első kép a Földről az űrből nézve (White Sands Missile Range, Applied Physics Laboratory, 1946) (via)


10. Három hónaposan a hírnév felé 

Az első digitális fényképezőgépet csak 1975-ben alkották meg, de az első digitális fénykép szűk 20 évvel korábban, már 1957-ben elkészült. Russel Kirsch és kollégái ezt a kérdést tették fel maguknak: vajon lehetséges-e, hogy a számítógépek ugyanúgy lássák a világot, ahogy mi látjuk? Erre válaszul Kirsch megalkotott egy nyers képolvasót, amely a három hónapos kisfiáról készült filmes képet bináris alapú, digitális képpé alakította. A számítógép korlátai miatt, az 5 cm-es képből egy 176x176 pixeles, durva kép lett az eredmény. De ez volt az első lépés a digitális fényképezés történetében. 

 Képtalálat a következőre: „first digital photo”

Az eredeti kép, ami Russel Kirschet és kisfiát mutatja (via)

Az első digitális fénykép (Russel Kirsch, 1957) (via)

konzerv.png

Adatvédelem: Amikor a kávéfőződ többet tud rólad, mint a párod

Amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, sokan a gyilkos robotokra asszociálunk, akik át akarják venni az uralmat az emberiség fölött. De mi van, ha azt mondom, hogy okos kávégépek, okos hangszórók,  vagy okos fogkefék? Ártatlannak tűnő eszközök, amelyek akár kémkedhetnek is utánunk, a saját otthonunkban. 

Elfogadjuk! De mégis mit? 

Nemrég jött ki a telefonomhoz a legújabb frissítés, és már majdnem automatikusan elfogadtam hozzá az adatvédelmi feltételeket, amikor belém hasított a gondolat, hogy ezeket a szerződéseket vajon elolvassa-e egyáltalán valaki? Tudjuk egyáltalán, hogy mire mondunk igent? Alig ismertem magamra, hiszen arra tanítottak, hogy mielőtt bármit elfogadok/aláírok, azt alaposan olvassam át. A legtöbb esetben ez nálam a protokoll, kivéve ilyenkor. Lehet, hogy most sokan magatokra ismertetek, éppen ezért tanulságként olyan eseteket mutatunk be, amelyekben a felhasználóknak bizony jobb lett volna előbb olvasni.

Jössz velem játszani ?

Kezdjük egy ijesztő esettel, amikor egy cég csúnyán visszaélt a vásárlók személyes adataival. Le kell szögeznünk, hogy ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a fogyasztók nem néztek utána annak, hogy milyen szerződést fogadtak el - így elméletileg a cég nem követett el vétséget, amikor egy harmadik félnek kiszivárogtatta az adataikat. Finn Lützow-Holm Myrstad egy TED Talk előadásban beszélt egy bizonyos Cayla nevű játékbabáról, aki akárcsak egy beépült titkos ügynök, kémkedett a gazdái otthonában. Myrstad közelről ismeri a történet, hiszen egy fogyasztói jogokért harcoló szervezetnél dolgozik (Norvég Fogyasztóvédelmi Tanács), ahol különböző, aggályos eseteket vizsgálnak, és ha kell, megteszik a szükséges jogi intézkedéseket. Így történt ez Cayla esetében is.

my-friend-cayla-doll.jpg

(via)

A játékbaba használata rendkívül egyszerű, csak le kell tölteni hozzá egy ártatlannak tűnő applikációt, így válik elérhetővé a babához tartozó összes funkció. Cayla az interneten és a hangfelismerő technológián keresztül könnyedén tud releváns válaszokat adni a gyerekek által feltett kérdésekre. Igen ám, de amikor a vásárlók letöltötték az alkalmazást és elfogadták a hozzátartozó felhasználási feltételeket, egyúttal hozzájárultak ahhoz is, hogy a baba által megszerzett adatokat a gyártó kiszolgáltathatja egy ismeretlen harmadik félnek. Egy marketinges cégnek aranyat érhetnek ilyen bizalmas és őszinte adatok a fogyasztókról az eladás növelése érdekében. 

A problémát az is fokozta, hogy Cayla-ra bárki gond nélkül rá tud kapcsolódni 18 méterről egy okostelefonnal bluetooth-on keresztül. Amikor Myrstad csapata ezt jelezte a babát gyártó cég felé, azt a választ kapták, hogy erre csak egy magasan képzett IT szakember lehet képes. Cáfolásképpen a TED előadás közben csatlakoztak rá a játékra, és a baba hangszóróin keresztül beszéltek. Mondani sem kell, hogy  mennyire veszélyes lehet, amikor egy kisgyerek egyedül játszik és egy idegen ember a játék nyelvén szól hozzá, beszélgetni kezd vele, a bizalmába férkőzik, majd elhívja magával játszani. Kezdetben ez a baba több országban is az év játékának lett megszavazva, de azóta többek között Németországban betiltották és már nem lehet megrendelni az Amazon-ról sem. Jelenleg Cayla egy berlini kém múzeumban pihen, kiállítási darabként. 

A szerelem ára

Hazákban is nagyon népszerűek a randi app-ok, hiszen mennyivel egyszerűbb valakit csak egy suhintással jobbra húzni a Tinderen, mint például egy szórakozóhelyen megszólítani a kiszemeltet egy meghívással vagy menőnek hitt táncmozdulatokkal. Ugyan már! Ez fáradtságos és az ital is drága, a randi oldalakkal viszont otthonról lehet ismerkedni, ráadásul ingyen. Ha nem is pénzért vesszük ezeket a lehetőségeket, de valamivel azért fizetünk értük,  ha nem vigyázunk - például rengeteg személyes adattal.

image.jpg

(via)

Finn Lützow-Holm Myrstad és csapata alaposan elolvasta az egyik legnépszerűbb randi app adatkezelési nyilatkozatát - ha mindenki ezt tenné, akkor valószínűleg nem lenne a vezető randialkalmazások között, mert sokan inkább nem regisztrálnának. A fő menünél például egy már előre kipipált nyilatkozat van arról, hogy az app a felhasználó összes Facebook képéhez hozzáférhet. Ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a szerződés szövege lényegében azt mondja ki, hogy a regisztrálók teljes randi dokumentációját (beleértve az adatokat, beszélgetéseket, fotókat) szabadon használhatja a cég. Ez azt jelenti, hogy bármilyen platformon megjelenítheti azokat, sőt, el is adhatja az összegyűjtött információt, hiszen korlátlan jogokat gyakorol felettük.  

Kémkedő fogkefék

Az NPR és az Edison Research kutatása szerint minden 6. amerikainak van már okoshangszórója, mely tulajdonképpen egy otthoni asszisztens, aki csatlakozik a netre, így például hangutasításra zenét tud lejátszani, beszámol az időjárásról, de beszélgetni is lehet vele - derül ki Kashmir Hill és Surya Mattu TED előadásából. A tech óriások mind fejlesztettek saját okoshangszórókat, hogy az asszisztenseik már ne csak az okostelefonokon keresztül legyenek elérhetőek. A Siri beköltözött a HomePod-ba, a Google-Assistant a Google Home-ba és Alexa pedig az Echo nevű okoshangfalba. Magyarországon ez az őrület  még csak gyerekcipőben jár, de könnyen lehet, hogy hamarosan reggelente mi is Alexához szólunk majd elsőként, hiszen az okos otthon fogalma itthon is egyre népszerűbb, és valljuk be, eléggé jól hangzik. De fontos megnéznünk az érme mindkét oldalát. Jópofa és kényelmes tud lenni, ha csak az ágyból kikiabálunk Alexának, hogy főzze meg a kávénkat, de ha mindez a személyes adatainkba kerül, akkor már nem is tűnik annyira vonzónak, hogy egy mesterséges intelligencia csináljon helyettünk reggelit.

51p7mapzz3l_ac_sl1000.jpg

(via)

Kashmir Hill és Surya Mattu kíváncsi volt arra, hogy ezek az eszközök milyen adatokat tárolnak és küldenek tovább a felhasználókról. Ezért egy két hónapos kísérlet során Kashmir lakásában, amit csak lehetett kicseréltek okosra - ilyen volt az ágy, a fogkefe, a hangfal, az izzók, az óra, a vécé és még sorolhatnánk, hiszen összesen 18 készüléket telepítettek. Egy speciális router segítségével nyomon követték az összes eszköz hálózati tevékenységét. Kiderült, hogy ezek mindent rögzítettek, ami a házban történt: tudták Kashmirról az alvási szokásait, hogy naponta hányszor és mennyi ideig mos fogat, mikor van otthon, de tisztában voltak azzal is, hogy hány percig nézi a tv-t. Az Echo volt a legsunyibb, mivel minden 3. percben kapcsolatba lépett a szerverekkel, függetlenül attól, hogy használták-e vagy sem. Ezért felmerül a kérdés, kinek éri meg jobban az okoseszköz? Nekünk, vagy a gyártónak, aki rengeteg személyes adathoz fér hozzá, amiket később eladhat reklámügynökségeknek vagy kutatócégeknek? Valószínűleg vannak, akiket nem zavar, hogy a cégek nem tisztelik a magánéletünket, de sokan nem szeretnének a tudtunk nélkül piackutatásokban részt venni.

1_5.jpg

(via)

A falnak is füle van: segít ezen a szabályozás?

Többek között az adatvédelmi fenyegetések ellen lépett hatályba 2018. május 25-én a GDPR (General Data Protection Regulation) törvény, amivel az EU egységesíteni szeretné az Unión belüli személyes adatok tárolására és felhasználására vonatkozó szabályokat. A szabályozás minden olyan EU-s vállalkozóra vonatkozik, aki valamilyen formában személyes adatokkal dolgozik, sőt azoknak is figyelniük kell a GDPR betartására, akik EU-s állampolgároknak biztosítanak szolgáltatásokat vagy termékeket, még akkor is, ha a cég nem az Európai Unión belül működik. Személyes adatnak tekinthető minden olyan információ a felhasználóról, amely alapján bárhogyan is, de beazonosítható a személy, például:

  • név
  • lakcím
  • telefonszám
  • e-mail cím
  • IP cím és cookie adatok - bár ezek alapján nem egyértelműen azonosítható be egy természetes személy, de mégis bekerültek a személyes adatok csoportjába.

A GDPR megosztó, sokan túlzásnak tartják, ugyanakkor egy technológiailag fejlett világban élünk, ahol ezek a virtuális veszélyek kezdenek elhatalmasodni, így nem ártanak az óvintézkedések. 

Végül, gondoljunk bele abba, hogy egyre több ember takarja le a laptopján a kamerát, mivel elterjedt hiedelem, hogy valakik, valahonnan rácsatlakozhatnak a számítógépeinkre és figyelhetnek minket. A kérdés az, hogy ha ennyire szeretnénk megóvni az adatainkat és személyazonosságunkat, akkor miért nem olvassuk el az adatvédelmi szerződéseket? Pedig, ha vakon elfogadjuk ezeket, az talán nagyobb veszéllyel járhat, mintha nem fedjük le a webkameránkat.

A bejegyzés szerzője Sőregi Kitti, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Kapcsolódó:

konzerv.png

“Ez a Coca Cola egy Fanta” - Méltó kihívás vagy olcsó trükk a brand aktivizmus?

Markáns fogyasztói elvárássá vált a vállalatokkal szemben, hogy marketing tevékenységük mellé válasszanak maguknak egy társadalmi célt. A Pepsinek botrányosra sikeredett, de a Gillette-et is erős kritika érte, a Nike azonban bravúrosat hozott. A brand aktivizmust, azaz társadalmi célú marketinget lehet kamunak és divathóbortnak tekinteni, amely végső soron az iparágba vetett bizalmat csökkenti, de olyan magas szintű elvárásnak is, ami nélkül már nincs is helye egy-egy márkának a piacon.

Kiállni és felszólalni társadalmi kérdésekben mindig is magában rejtette a veszélyt, hogy az elfordulást vált ki. Hasonló kihívásokkal néznek szembe a vállalatok, amikor marketing tevékenységük feltuningolása céljából leteszik a voksukat bizonyos társadalmi, kulturális, politikai ügyekben. Beszélhetünk a #metoo mozgalomról, az USA-ban releváns Black Lives Matter törekvésről, de akár az emberi jogok vagy a transzneműek kérdéséről is. Magyarázhatjuk ezt a jól megszokott módon: az emberek és specifikusan a közösségi média felhasználói annyi, de annyi reklámmal találkoznak nap mint nap, hogy a brandeknek valami extrával kell előrukkolniuk, ha nemcsak a fogyasztók figyelmét akarják felkelteni, hanem márkahűséget is szeretnének építeni... Létezik azonban a kézzelfogható magyarázat: kutatások sora mutatja ki, hogy a fogyasztók jóval nagyobb valószínűséggel és kedvvel vásárolják annak a márkának a termékeit, amelyek kiállnak egy-egy fontos és ellentmondásos ügy érdekében. A marketing tudományában nagy névnek számító Philip Kotler szerint a brand aktivizmus előretörése a CSR (cégek társadalmi felelősségvállalása) hatástalanságának tudható be.

brand_act.jpg

Colin Kaepernick (középen) az amerikai himnusz közben térdelt le, hogy kiálljon az elveiért, amiért később a Nike reklámarca lett (via)

A Sprout Social kutatása szerint:

  • Az emberek többsége szeretné, ha a vállalatok részt vennének a társadalmi párbeszédben, és ennek megfelelő színtere lehet a közösségi média. Sőt, nemcsak szeretné, de elvárásként fogalmazza meg, hogy intelligensen és hatásosan kapcsolódjanak be a társadalmi diskurzusba.
  • A kulcs a relevancia: a vállalatok akkor tűnnek a leghitelesebbnek, ha az ügy kapcsolatban áll a vásárlókkal, az alkalmazottakkal vagy az üzleti tevékenységekkel.
  • A fogyasztók nagyobb valószínűséggel dicsérik nyilvánosan a vállalatot, amikor egyetértenek az állásfoglalással, mint szidják, amikor elítélik azt. Tehát a cégek még mindig jobban járnak, ha felszólalnak, mintha csöndben maradnának.
  • És ami talán a legtanulságosabb: a brandek képtelenek megváltoztatni az emberek véleményét, de hatással lehetnek a változásra. A kérdezettek kétharmada ugyanis bevallotta, hogy nem befolyásolja őket a vállalatok állásfoglalása, de adományozásra például buzdíthatják őket

Vásárolni manapság politikai tevékenység. A vásárlók 55%-a szerint a brandeknek nagyobb szerepük van egy jobb jövő kialakításában, mint a kormányoknak. A vásárlók igenis meg akarják jutalmazni azokat a brandeket, amelyek jobbá szeretnék tenni a világot és amelyek tükrözik az értékeiket. Az emberek arra használják fel vásárlóerejüket, hogy kiálljanak valami mellett. Nem kérdés: a brand aktivizmusnak részévé kell válnia a brand stratégiájának. (Havas: Meaningful Brands kutatás)

A Pepsitől a Fantával töltött Coca Coláig

Erre játszott 2017-ben a Pepsi, amikor Kendall Jenner főszereplésével készített egy reklámot, amiben a kritikusok szerint egy doboz kólával próbálták megoldani a rendőri brutalitás évtizedekre visszanyúló problémáját. A reklám azóta iskolapéldájává vált annak, hogyan ne végezzük a brand aktivizmust.  A Gillette is kapott hideget-meleget, amikor 2019 januárjában a mérgező maszkulinitásnak nevezett probléma és a bullying ellen, egyben a #metoo-hoz csatlakozva próbált meg javítani az imázsán. Eredeti szlogenjüket (“The best a man can get”) lecserélték (“The best men can be”), mire a közönség többek között feminista propagandát kiáltott, és azzal a támadta a vállalatot, hogy általánosítják a férfiak viselkedését.

no_hapy_meal.jpg

(via)

A mentális egészségről folyó diskurzusba pedig ki szálljon be, ha nem az egyik legnagyobb hamburgert árusító gyorsétteremlánc. Az akció keretében egyes városokban extra színű és feliratú dobozokban lehetett kapni a hambit, mint például “Blue Meal” (szomorú menü) és “Pissed Meal” (bepöccent menü). Ezzel az emberi érzelmek sokféleségére akarták felhívni a figyelmet, mondván nem lehetünk mindig boldogok. Az már pedig csak bónusz volt, hogy mindezt a McDonald’s jól ismert Happy Meal-jének támadásával kötötték össze. A kritikusok véleménye: nem sikerült woke-nak lenni.

Méltán híres a Nike reklámja Colin Kaepernick főszereplésével, ami a márka 30. születésnapjára készült. “Believe in something, even if it means sacrificing everything”, azaz higgy valamiben, még ha mindent fel is kell áldoznod érte - így hangzik a volt NFL játékos szlogenje a reklámban. Kaepernicket azután tiltották el a sportágtól, hogy a meccsek himnusza alatt térdre ereszkedett, ezzel tiltakozva a rassz alapú megkülönböztetés ellen. Ugyan sokan bojkottálták a Nike-ot, például kivágták a zoknijukból a pipát vagy felgyújtották a sportfelszereléseiket, a reklám mégis elnyerte a 2019-es Emmy-díjat a legjobb reklám kategóriában. Arról nem is beszélve, mennyire ötletesen reagálta le a Nike a feldühödött fogyasztói reakciókat.

nike.png

(via)

nike2.pngHogyan égesd biztonságosan a termékeinket? / Mindig kint gyújts tüzet. / Legalább 5 lábnyira állj a nyílt lángtól. / Tartsd távol a ruhákat a tűztől, amik éppen rajtad vannak. / Mikor elégtek, mindig locsold le vízzel a tüzet. (via)

És végül egy kevésbé ismert, azonban annál sikeresebb példa: “Essa Coca É Fanta”, azaz ez a Coca Cola egy Fanta. Ez a kifejezés Brazíliában évek óta homofób sértésnek minősül – így utalnak arra, ha egy személy nem heteroszexuális. A gyűlölet megfékezése céljából a 2017-as nemzetközi Pride napjára készített a Coca Cola egy limitált kiadású dobozt, amire az előző szlogent annyival egészítették ki, hogy “na és”? És persze Fantát töltöttek a dobozba. A kezdeményezés elsöprő sikert aratott a Karneválon, de az emberek otthon sem voltak restek. Üres kólás palackokba töltöttek Fantát, kamu merchandise-t gyártottak (pólókat, bögréket), és természetesen Coca Colának öltöztek a Karneválon. Ez volt a legsikeresebb organikus eléréssel operáló kampány Brazíliában abban az évben, ami egyben megváltoztatta a Google találatait a kifejezésre: gyűlölködő szavak helyett elfogadásra és büszkeségre utalókat listázott.

Jóból is megárt a sok?

Az értékterhelt reklámozás tulajdonképpen nem újdonság. Egyesek szerint azonban a marketing szakma eltávolodott a reklámok készítésétől, és inkább a szalagcímgyártásban utazik, és amikor a marketinges egy komoly társadalmi, kulturális, politikai ügyet arra használ fel, hogy hírré váljon, az kétségbeejtőnek tűnhet. A poént az egyik reklámügynökség egészen odáig vitte, hogy a Cannes-i Reklámfesztiválra kifejlesztették a “Cannes U Not?” kártyajátékot (szójáték a can u not kifejezésre, ami nagyjából azt jelenti, hogy valaki inkább ne csináljon valamit). A játékosok egyszer egy üzleti ágat húznak, mint például pelenka vagy luxus edzőterem, majd egy társadalmi célt tartalmazó lapot is felvesznek mellé, úgy mint nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenség vagy felnőttkori akne. A játék szatirizálja a brand aktivizmus azon megnyilvánulásit, amelyekben az állásfoglalások hitelessége megkérdőjelezhető, és a cél mindössze bekerülni a hírekbe. Sőt, egyesek szerint a játék arra is rámutat, hogy a jelenségnek köszönhetően esik a marketing színvonala.

És ti milyen ütős és szerencsétlen példákat ismertek?

konzerv.png

 

 

Dívány helyett dráma: Egy fejlesztő módszer, amit a javítóintézetben is használnak

2019. szeptember 26. - KomMédia BME

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

avantgarde.jpg

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

jakob-levy-moreno-artemisz-onismereti-muhely-300x208.jpg

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Miben különbözik a szociodráma a pszichodrámától?

A szociodráma társas, illetve társadalmi problémát célozza meg szemben a pszichodrámával, ami a problémák gyökerét az egyénben keresi. Amíg tehát a pszichodráma az egyéni felelősséget sugallja, addig a szociodráma a társas, illetve társadalmi konstellációban kialakuló (becsontosodó) szerepek közösségi átértelmezését célozza, tehát az átalakulást közös felelősséggé teszi.

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

Akciókutatás, szociodráma, egyetem, javítóintézet

A “Tudás a rács mögött – egyetemi hallgatók és a Budapesti Javítóintézet fiataljainak közös kommunikációs készségfejlesztése” című Kutatók Éjszakája előadáson szociodramatikus módszerekkel például olyan kérdések tárulnak fel, hogy hol a javítóintézetek helye a társadalomban. Vajon mit tud egy egyetemista a mélyszegénységről, a bűnelkövetésről, és hogyan vélekednek az elzárt fiatalok a „privilegizált helyzetben” lévő egyetemi hallgatókról? 

A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 17:30-19:00. Helyszín: BME OMIKK. Szervezők:

  • Juhász Péter, az EMMI Budapesti Javítóintézet igazgatója
  • Blaskó Ágnes, a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék adjunktusa és a Csoportdinamika Műhely egyik vezetője, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt módszertani fejlesztője
  • Pados Eszter, az EMMI Budapesti Javítóintézet munkatársa, ELTE Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, a Csoportdinamika Műhely tagja, az MPE PERFORMERS szociodráma projekt terepspecifikus módszertani fejlesztője.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. konzerv.png

Miért ülünk ennyi tabun?

2019. szeptember 23. - KomMédia BME

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

  • Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
  • Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
  • Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

rajko_andrea_illusztracio.jpg(via)

  • Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
  • Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
  • Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
  • Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni.Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Tabuk éjszakája

Milyen szerepe lehet a saját magunk által létrehozott, vagy örökölt tabuknak a mindennapi életünkben? Milyen eszközeink vannak a tabudöntésre?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Dr. Rajkó Andrea Fenya előadása a Kutatók Éjszakáján.
A rendezvény ideje: 2019. szeptember 27. 16:45- 17:15. Helye: BME OMIKK

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

egon_schiele_selbstakt_1910.jpeg

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 
konzerv.png