A BME Kommunikáció és médiatudomány szak blogja

#Konzervtelefon

„Te sem a 73-as Skodáddal jársz” – Segíthetnek az analógiák a technológiai és politikai döntések megértésében?

2020. szeptember 18. - Egres Dorottya

Az analógiák hasznosak, hiszen ismeretlen dolgokat úgy tesznek érthetővé számunkra, hogy azokat a már ismerős dolgokhoz társítják - legyen szó hosszú évtizedekre szóló politikai döntések felméréséről, vagy éppen műszaki kérdések megértéséről. A posztban néhány példán keresztül azt mutatjuk be, hogyan próbálják politikusok és szakértők analógiák segítségével megértetni a lakossággal, jó ötlet-e a paksi atomerőmű immáron 30-40 éves reaktorblokkjainak működtetése további 40 évig, valamint a beruházás az orosz technológiával épülő új blokkokba. 

Gondolkodásunknak és nyelvünknek fontos építőkockái az analógiák. Az analógiás érvelés egy hasonlóság kiemelése két dolog között, amiből egy további hasonló tulajdonságra következtetünk. Az analógiás érveléseknek fontos szerep jut abban, hogy a laikusok megértsék a technológiai innovációkat, továbbá, a politikai döntések szavazók felé való kommunikációjában, sőt, a jogban is, a precedens gyakorlata által. 

Példul, a számítógép is barátságos analógiák és metaforák (a két fogalom rokonítható egymással) együttesével lett része az életünknek – mappa, dokumentum, asztal, tálca stb. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket gond nélkül használatunk digitálissá válásukat megelőzően is. Obama a 2010-es időközi választások során az egyik beszédében az amerikai gazdaságot egy árokba futott autóhoz hasonlította, amit a demokraták izzadva próbáltak kihúzni a sárból, miközben a republikánusok jégkását szürcsölve utasították el a segítségnyújtást. Obama a republikánusok érvelését az időközi választásokban ahhoz hasonlította, mintha a demokraták kihúzták volna a lestrapált furgont a sárból, mire a republikánusok visszakérték volna a kulcsot. A jogalkotásban például a „három csapás” néven elhíresült intézkedés a baseballban az ütőjátékosok három dobására utal, melyek elhibázása után kispadra ülnek, ahogyan a visszaeső bűnözők három törvénysértés után börtönbe kerülnek (a magyarban a félrefordítás miatt a kifejezésnek inkább vallásos felhangja van).

paks1k.jpg

(via)

Az analógiák azonban félreértést okozhatnak, amennyiben komplex kérdéseket túlságosan leegyszerűsítenek általuk. Persze a leegyszerűsítés elkerülhetetlen, hiszen az analógiák az ismerthez kapcsolják a számunkra ismeretlen koncepciókat, mégis túlzásba lehet esni. A következőkben a paksi atomerőmű reaktorblokkjainak üzemidő-hosszabbítása, illetve az új reaktorok beszerzése kapcsán nézzük meg, mennyire helytállóak a politikusok és a szakértők által alkalmazott analógiák. Tényleg könnyebb lehet ezt a műszaki és egyben politikai döntést nekünk, laikusoknak értelmezni, ha a következő összehasonlításokat halljuk?

Öregapám kisbaltája és a ‘73-as Skoda

A paksi atomerőmű jelenleg is működő négy blokkja az 1980-as években került üzembe. A 2010-es évek elején már egyszer megkapták az engedélyt az üzemidejük meghosszabbítására, de a kérdés ismételten felmerült, amikor az amerikai hatóságok megállapították, a világon működő atomerőművek akár 80 évig is képesek futni. Vita alakult ki a szakértők és a politikusok között arról, hogy ez a paksi blokkok esetében is engedélyezhető lenne-e. 

Mártha Imre, az MVM egykori vezérigazgatója kiált az üzemidő-hosszabbítás mellet, mondván az erőmű “olyan, mint az öregapám kisbaltája - kétszer a nyelét, háromszor a fejét”. Kijelentésével arra utalt, hogy Pakson már egy csavar sem a régi, az évek során minden felújításra került (kivéve persze a reaktortartályokat), tehát gond nélkül elfutnak még pár évtizedig Paks 1 blokkjai. Csepreghy Nándor volt államtitkár a következővel kontrázott rá a volt MVM-vezér analógiájára: “Te sem a ‘73-as Skodáddal jársz!” Csepreghy az újdonság felsőbbrendűségére apellált, azzal érvelt, hogy az új dolgok minőségüket tekintve egyértelműen jobbak a régieknél. 

skoda.jpg

(via)

Mindkét analógiás érvelésre igaz, hogy könnyen felfogható a laikus számára, hiszen mindannyian ismerjük, milyen érzés az új dolgok vásárlása helyett a régiek felújítása, vagy éppen az öreg autónkkal járó műszaki problémák elszenvedése. A kérdés sokkal inkább az, a laikusok képesek-e felmérni az analógiákon keresztül az üzemidő-hosszabbítás előnyeit és vele járó kockázatokat. Ugyanis felmerül annak a veszélye, hogy ha az atomerőművet mint komplex berendezést és technológiai vívmányt összehasonlítunk egy kisbalta-jellegű egyszerű eszközzel vagy egy közel 40 éves cseh autóval, elvész az üzemidő-hosszabbítás kérdésének összetettsége és tétje.

Paks 2 egy mosógép?

A politikusokat és a szakértőket egyaránt megosztja, hogy Paks 2 műszaki vagy politikai kérdés, tehát milyen szempontokat fontos figyelembe venni a döntésnél. Ilinyi János, Gábor Dénes-díjas gépészmérnök egy szakértői vitában így nyilatkozott a projekt döntően orosz hitelből történő finanszírozásáról és oroszok általi kivitelezéséről:  

"Oroszoktól vagy nem az oroszoktól? Ez nem egy politikai kérdés, ez egy üzleti kérdés. Ha én akarok venni egy mosógépet, akkor elmegyek és megnézem, hol a legjobb a mosógép, kik gyártják a legjobb mosógépet. Ha megnézitek azokat a... nem egy mosógépről van szó, ez így igaz, de a stratégiája ugyanez."

Az új paksi blokkok kivitelezését egy mosógépvásárláshoz hasonlítani vélhetőleg megint csak azzal a céllal történt, hogy egy, a lakosság nagy része számára nehezen megérthető és felmérhető döntési szituációt a már meglévő tapasztalatainkkal kapcsoljuk össze. Kinek ne lenne ismerős az a helyzet, amikor különböző boltok kínálatai alapján választjuk ki a legjobb ár-érték arányú terméket? 

Sz. Bíró Zoltán, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa azonban nem értett egyet ezzel az egyszerűsítéssel. Szerinte a Paks 2 beruházás nem olyan, mint egy háztartási cikk megvásárlása, ugyanis annak nincsenek politikai következményei: “ennek olyan komoly és nyilvánvaló politikai vonatkozásai vannak, hogy naivitás ezt a kérdést…

putyin-pakson.png

(via)

Hét lakat alatt őrzött biciklitároló

Áder János így indokolta Paks 2 dokumentációjának harminc évre szóló  titkosítását:Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása.

Az LMP a következőképpen reagált Kövér László megjegyzésére: "Magyarországon mostantól egy biciklitároló felépítésénél is komolyabb átláthatósági és ellenőrizhetőségi garanciák érvényesülnek". A bővítés kritikusai azzal cáfolták meg Kövér Lászlót, hogy az állampolgároknak igenis joguk van az adatokhoz való hozzáféréshez, hiszen  a projektet közpénzből finanszírozzák. Arról nem is beszélve, hogy kizárólag az információk birtokában lehetnek képesek megalapozottan döntést hozni a kérdésben - amire viszont nincs szükség, ha műszaki kérdésnek tekintjük Paks 2-t…

392725_paks.jpg

(via)

Melyik nagyhatalomnál tankolhatjuk meg a reaktorainkat?

A Paks 2-ről szóló vita egyik sarkalatos pontja Oroszország részvétele a projektben. Kiszolgáltatja-e Magyarországot az oroszoknak, hogy ők a kivitelezők? Csepreghy Nándor az energiafüggetlenséget megérvelve így fogalmazott: “ha vesz egy diesel autót, akkor mindenki, aki tud gázolajat szállítani, attól vehet gázolajat, értelemszerűen nem fog benzint tankolni a gázolajos autójába.”

A kritikusok szerint a diesel autó megtankolása és az atomerőmű fűtőanyagának beszerzése között azonban van egy releváns különbség: amíg a több helyen van lehetőségünk gázolajat tankolni, addig a reaktorspecifikus üzemanyagot kizárólag Oroszországból tudjuk beszállítani. Ha a diesel autó több helyen megtankolható, akkor nem vagyunk korlátozva a döntéshozatalban. Az orosz-magyar megállapodás is lehetővé teszi, hogy más országból érkezzen az üzemanyag, de mi történik, ha jelenleg mégis csak Oroszország tudja azt a rendelkezésünkre bocsátani? Benzinnel valóban nem tölthetők meg az atomreaktorok...

Szeretnénk vagy sem, mi is rendszeresen analógiás érveléseket használunk. Intuitív módon kiszűrünk minden különbséget a két tárgy között, hogy a releváns hasonlóságokra fókuszáljunk. Vajon megfelelőek ezek az analógiák, és tényleg képesek segíteni nekünk a döntéshozatalban?

konzerv.png

Ötéves terv, percek alatt? - Amit a gyorsnaplózásról tudni érdemes

2020. szeptember 11. - KomMédia BME

Nem tudod fejben tartani, mikor vannak óráid? Egésznap dolgozol, vagy egy percet sem? Elfelejtetted felköszönteni a nagynénédet? A gyorsnapló (bullet journal) megoldás lehet: olyan, mint a naptár, csak sokkal jobb és személyesebb. Megtanultam, hogyan kell hatékonyan használni.

A gyorsnaplózás módszerét Ryder Carrol nevezte el, és arra utalt, hogy ahelyett, hogy oldalakat írnánk a nap vagy hét végén a velünk történtekről – ami egyébként nem baj –, azt rendszerezetten, a nap bármely pillanatában megtehetjük, annak érdekében, hogy mindig toppon legyünk a feladatainkkal. A dolog aktualitását nálam a vírushelyzet hozta el, amely elérte, hogy fogalmam se legyen arról, hogy éppen milyen nap van, és hogy van-e órám Teams-en, vagy folytathatom a karanténbéli tevékenységemet, a Jóbarátok maratont. Amikor elkezdtem, pontosan a kijárási korlátozás második hetében, már egyébként is gondolkodtam az életem rendszerezésén, vettem naptárat, új tollakat és egy füzetet annak reményében, hogy a jegyzeteimet és a fontosabb eseményeimet egy helyen tárolhatom majd. Felcsaptam a Pinterest tábláimat, amelyekben összeszedtem az esztétikusabbnál esztétikusabb jegyzetelési módokat és nekiálltam a rendszerezésnek.

Mire jó a bullet journal?

A gyorsnaplózás különlegessége, értelemszerűen az, hogy gyorsan végezhető. Emellett igazán szórakoztató kitalálni saját jelrendszerünket, az oldalak layoutját és számomra már az is előrelépés volt, hogy átgondoltam, milyen eseményeknek érdemes külön részt hagyni. Arra is kiválóan használható, hogy a kiadásainkat vezessük benne, bár erre sokaknak elég egy Excel tábla, nekem sokkal átláthatóbb volt kiírni kézzel a tételeket. Azok számára is adhat egy kis napi felüdülést, akik mentálhigiéniájukkal szeretnének naprakészek lenni, elfér a füzetben a hangulatkövető táblázat, vagy akár egy két szórakozásból elkövetett rajzocska, beragasztott kép, emlék. Nyilván semmi sem kötelező, a gyorsnaplózás lényege, hogy a füzetet saját kedvünk szerint, azonban konzisztensen alakítsuk mindennapjainkhoz.

Hogyan kezdjük el?

Ahogyan minden jó recept is egy anekdotával kezdődik, ez is. Szétszórt emberként a tavaszi félév mindig egy kérdőjel számomra, és ez idén sem volt máshogyan. A második héten háromszor hittem azt, hogy szerda van, ebben segíthetett a hirtelen kevés alvás is, azonban hamar konstatáltam, hogy nem biztos, hogy már az elején el kellene eresztenem a fonalat.

A hozzávalókat tekintve nem kell sokra gondolni. Van hivatalos Gyorsnapló is, amelyet az előbb említett Ryder Carrol adott ki, az önsegítő könyv kategóriába sorolt Bullet Journal Módszer című könyvével együtt. Az eredeti annyiban jelent többletet, hogy az első pár oldalon ad útmutatót és helyet a saját jelek megformálásának, az oldalak számozottak, valamint a papír minősége talán jobb, mint egy mezei matekfüzeté. Ennek ellenére tényleg bármilyen vastagabb, inkább nem spirálozott füzet megteszi.

Egy másik fontos dolog egy toll, ez is lehet bármilyen, de a legjobb szerintem egy vékonyabb hegyű darab, fekete tintával. Ez azért fontos, mert az első lépés minden hónap elején, hogy felvázoljunk egy kiválasztott rácshálót, amellyel a napokat, plusz táblákat, jegyzetek rubrikáját rajzoljuk meg. A fekete tinta szerintem esztétikusabb és a vékonyabb vonalakat könnyebb átlátni. Ezt mind nyilván megtámogathatjuk tetszés szerint egy ceruzás, vonalzós előrajzolással, ez mindig segít azoknak is, akik már rutinosak a vázlatolásban.

Fontos beszélni a jegyzetelésről, hiszen gyorsnaplózásról van szó. Nincs szükség hosszú mondatokra, nem kell, hogy mások is megértsék a jegyzeteket. A saját magunk számára érthető címszavakban, rövidítésekben érdemes gondolkodni, ezzel elérhetjük, hogy a dolgok lejegyzése ne nyűg legyen, hanem csak egy rutin. Ezt úgy alakítottam ki, hogy arra gondoltam, milyen jót teszek a jövőbeli énemmel, ha feljegyzem a teendőimet most. És igazam volt.

Tapasztalatok

Nyilvánvalóan minden új lépés beépítése egy meglévő rutinba - vagy a saját esetemben egy rutin kialakítása az alapoktól-, mindig nehéz, és van, hogy az ember tényleg nem akar kikelni az ágyból. Az segített a legtöbbet abban, hogy megtartsam jó szokásomat, hogy beruháztam egy csomag új színes filcre illetve szövegkiemelőre, azonban nem létszükséglet ez a színesség. Ezt ajánlom azoknak is, akik elkezdenének bármilyen kreatív munkafolyamatot dokumentálni, mert így a száraz információk máris a kreatív produktum részei lesznek.

Az is hasznos volt, hogy unalmamban egy-két fontosabb dátum, esemény mellé rajzolgattam valamit, ezzel még könnyebben meg is jegyeztem a napirendi pontot és fontosabbnak tűnt a végrehajtása. Nem kell Csontváry-festményre gondolni, egy virágocska itt, egy kis csiga ott, ettől személyesebbé is váltak a lapok és később jobb volt újra kinyitni. Talán ez is a lényege az egésznek. Az, hogy a saját magunk ütemére, személyiségére formáljunk egy egyébként adminisztratív tevékenységet, miközben élvezzük azt, és úgy érezzük, hogy már azzal, hogy a gyorsnaplónkat kitöltöttük a napra, produktívabbak lettünk.

Nem szabad azt gondolni az elején, hogy mindennek saját helyet kell biztosítanunk, és ha kihagyunk valamit, akkor azt már nem tudjuk felírni. Egy a5-ös füzet is elég nagy ahhoz, hogy a napi teendők, jegyzetek, bevásárlólista és egyebek után még odaférjen egy fontos telefonszám egy neki szóló helyre, és ne tűnjön el a többi dolog között. Abba a hibába estem az elején, hogy aggódtam, ha előre megcsinálom az oldalszerkezetet egy hónapra és közben eszembe jut még néhány fontos, de nem kategorizálható dolog, akkor azoknak nem lesz helye, ezért ezeket nem írtam fel. A jegyzetekhez jelzésekkel ellátva, mint kiderült, egyszerűen oda lehet biggyeszteni minden új kiegészítést.

Emellett hasznosnak találtam egy oldalpár vonalzóvá alakítását. Ez azt jelenti, hogy az oldalakon bejelöljük, melyik pontoknál van az oldal fele, harmada és így tovább. Később ide visszatérhetünk, ha új layoutot akarunk készíteni, és nem kell millimétert, rácspontot számolnunk, elég egyszer, az elején. Pontozott lapmintázatot választottam, mikor a füzetet vettem, de megoldható a négyzethálós, a vonalas illetve a sima füzetekben is, azonban utóbbi két fajta biztosabb kezet és több számolást igényel. A leghatékonyabb felosztás számomra az oldalak vertikális harmadolása volt, amit aztán felosztottam a napokhoz. Mivel az én időbeosztásom nem sok teendőt tartalmaz a hétvégéken, ezért a szombat és vasárnap rubrikáit kisebbekre méreteztem. A lapok széleit pedig a jegyzeteknek, a mini naptárnak, bevásárlólistának és egyéb kiegészítő dobozoknak szenteltem.

A jelrendszer, amelyet kialakítottam, szintén evidens és egyszerű még másoknak is. Az üres jelölőnégyzetet, azokra a bejegyzésekre használom, amelyeket teljesítenem kell aznap, míg a kör alakú az eseményeket jelenti. A teli kör olyan eseményeket jelöl, amelyeken választásomtól függetlenül voltam ott. Kérdőjellel jelöltem azokat az eseményeket, amelyekről nem tudtam, hogy aznap belefér-e az időmbe, nyíllal pedig azokat, amelyek eltolhatók egy későbbi időpontra.

☐ Tartalomfejlesztés cikkelemzés leadás

◯ Tartalomfejlesztés óra

  • Családi ebéd

Hangsúlyozom, hogy ez is teljesen egyéni preferencia alapján szerkeszthető. A nehézsége azonban ennek is megvan, hiszen ha ez az egész új, nem mindig emlékszik az ember, hogy mit mivel jelölt. Ezért készítettem magamnak egy kis táblázatot, amelyhez visszalapoztam, amikor kétségem támadt.

Összességében a kedvenc részem az volt ebben a rendszerezésben, hogy kiélhettem a kreativitásom, amikor nem volt nagyobb, több energiát felemésztő alkotásra időm. Jó visszanézni, hogy az előző hónap hogyan telt, mikor mivel lettem kész az egyetemen, hogyan haladtam a munkában. Biztosan nem csak én vagyok így vele, de ha leírom, miket csináltam, később nem riadok fel éjszaka, aggódva amiatt, hogy egy ötoldalas elemzést leadtam-e. Ez valószínűleg nem történne meg, ha nem lennék itthon, és a teendőket nem négy nekifutásra végezném el. Ha csak kipróbálásra is, de mindenkinek ajánlom, akinek kicsit is széthullott a megszokott élete, akár a korlátozás hatására, vagy bármi más miatt.

Még többet a gyornaplózásról: 

A bejegyzés szerzője Fazekas Fanni, a BME KomMédia alapképzéses hallgatója. 

A képeket Székely Márton, a BME Kommédia alapképzéses hallgatója készítette. konzerv.png

Filmfesztivál 2.0. - A filmipar online versenyei

A művészet mindig is az élet egy speciális területe volt. Sok szempontból zárt világ, aminek csak kiválasztottak lehetnek a részesei. Az internet és a hozzá kapcsolódó különböző technológiai eszközök fejlődésével azonban sikerült az addig elérhetetlennek tűnő szféra a falait lebontani. A különböző, olcsón hozzáférhető digitális eszközök, fényképezőgépek, kamerák, hangfelvevők, hangszerek, az ezek által létrehozott formátumok kezelésére és megosztására szolgáló felületek és programok megjelenése olyan alacsonyra tette a kultúra piacára való belépés küszöbét, hogy elméletben szinte bárkiből művész válhat - az elméletet viszont sokszor nem követi a gyakorlat. A filmek esetében is megfigyelhető ez az átalakulás. A továbbiakban egy egészen speciális, a digitalizáció szülte jelenségről lesz szó, az online megrendezett filmfesztiválokról.

Mielőtt rátérünk a fesztiválokra, vizsgáljuk meg a tágabb kontextust. A digitális kor mindenki számára lehetőséget biztosít arra, hogy tartalmat állítson elő és azt megossza másokkal. Ezzel a lehetőséggel gyakorlatilag nap, mint nap élünk is. Az internet aktív használóit produsereknek (producer+ user), azaz tartalmat előállító fogyasztóknak tekinthetjük. Ez a jelenség vitathatatlanul hatással van a professzionális tartalomelőállítás minden területére, viszont változó és korántsem olyan mértékben, mint azt elsőre gondolnánk. A nagy zenei kiadók mellett egyre többször jelennek meg olyan kis, független előadók, akik a semmiből jöttek, és egy olyan felületen kezdték a karrierjüket, mint például a Soundcloud. A tévécsatornák sorozatai helyett sok fiatal inkább választja kedvenc YouTubereinek csatornáit. Legalábbis előfordulnak ilyen példák a konkrét számokat és a gyakorlatot jobban megnézve viszont azt kell látnunk, hogy az átrendeződés mégsem olyan mértékű, mint azt saját tapasztalataink elsőre sugallják.

(via)

Ugyan valóban vannak zenészek, akik függetlenek, és egyfajta közönséggel is rendelkeznek, de a megélhetésükhöz ez kevés. A zeneiparban a pénz továbbra is a nagy kiadókhoz áramlik, akik befolyásukat egyre inkább kiterjesztik az új felületekre is. A nézettségi adatok alapján pedig egyértelműen látszik, hogy ugyan a tévé számára jelentős konkurenciát jelent az internet, de az emberek továbbra is igényt tartanak a már jól megszokott médiumukra, ami ráadásul folyamatosan próbál alkalmazkodni a megváltozott környezethez és nyitni az online lehetőségek irányába.

A filmipar, a költségek, és a streaming

Természetesen a filmipar is érintett, de sok szempontból speciális területnek számít. A kulturális termékeknek a digitalizáció előtt általános tulajdonságának tekinthettük, hogy magas volt az első példány előállítási költsége, viszont a sokszorosítás és a terjesztés már nem került olyan sokba. Az internet és minden velejárója az előállítás költségeit tudta az esetek többségében jelentősen lecsökkenteni. Ilyen például a zeneipar esete. Egy független zenész, elérhető áron juthat hozzá olyan eszközökhöz, melyekkel kielégítő minőségű tartalmat hozhat létre. Egy film előállítása, még egy kis filmé is, sokkal komplexebb és költségesebb feladat, mint egy zeneszámé. Ennek ellenére ezen a területen is sokkal könnyeb az önkifejezés, mint az analóg korban. Az előállítás mellett ugyancsak fontos, ha nem fontosabb szerepe van az internetnek a disztribúció területén.

(via)

Az elmúlt évek egyik leggyakrabban ismételt kifejezése a streaming volt. A letöltést és az adathordozókon való tárolást kezdik leváltani az ondemand szolgáltatások. Ilyen például a zenehallgatás terén a Spotify, vagy a már korábban említett Soundcloud, és ebbe a kategóriába tartozik a Netflix és az HBO Go is, melyek filmeket és sorozatokat tesznek elérhetővé. Ezt a technológiát használják az online megrendezett filmfesztiválok esetében is. Első ránézésre egy online filmfesztivál honlapja nem sokban tér el egy átlagos streaming oldaltól, azonban mégis egy speciális jelenségről van szó, ami gyakorlatilag azóta létezik, amióta a technológia lehetővé teszi: szóval nagyjából a 90-es évektől kezdve.

Filmfesztivál online

Az évek során rengeteg különböző tematikájú és rendszerű filmfesztivált alapítottak az online térben. Ami ezeket megkülönbözteti egy streaming felülettől, az egyrészt az esemény jellegük, ami azt jelenti, hogy az adott fesztivál felületén meghatározott időre teszik elérhetővé a tartalmakat. Másrészt a verseny, ami a megosztott tartalmak, illetve azok alkotói között zajlik. Ebből a versenyből több sajátosság is következik. Ahhoz, hogy összevethetők legyenek a pályamunkák, erősen tematizálni kell az egyes fesztiválokat. Az ilyen felületeknek nem a fogyasztói igények kiszolgálása a célja, mint például a Netflix esetében, így nem is a diverzitás, hanem egy bizonyos meghatározottság jellemzi őket. A döntést sok esetben maguk a nézők hozzák meg, ami egy interaktív helyzetet hoz létre a befogadók, az alkotók és az őket összekötő platform között. A nézők mellett bizonyos esetekben szakmai zsűri is részt vesz a döntés meghozatalában, de ami a legnagyobb ereje és mozgatórugója az ilyen digitális eseményeknek az az interaktivitás.

(via)

Az online filmfesztiválok világa hihetetlenül sokszínű, ami abból fakad, hogy rengeteg ilyen kezdeményezés van, amit az internet költségcsökkentő hatása tesz lehetővé. Egy honlap, illetve bizonyos esetekben egy applikáció létrehozásának a költségei gyakorlatilag nem összevethetők egy hagyományos filmfesztivál lebonyolításához szükséges összeggel. Nem beszélve azoknak a felületeknek a megjelenéséről, melyek aggregátorokként működnek a kultúra ezen területén. Mára már létrejöttek olyan platformok, melyek egyrészt felületet biztosítanak új események szervezéséhez, másrészt hozzáférést és eszközárat tudnak nyújtani már meglévő filmfesztiválok számára. Ilyen felület például FilmFreeway. Ezen a platformon rengeteg különböző fesztivál érhető el, többek között olyanok is, melyek nem csak az online térben működnek, vagy kapcsolatban állnak klasszikus formában megrendezett fesztiválokkal is.

Azonban léteznek olyan független szervezésű események is, melyek tisztán az online világra korlátozódnak. Erre példa a 2016-ban indult ArteKino Festival, melyen európai független filmesek nevezhetnek. Minden éveben 10 film van versenyben, melyeket 45 európai országban lehet ingyenesen megtekinteni.

(via)

Az ingyenesség nem ritka tulajdonsága az online filmfesztiváloknak, ami sok esetben párosul egy nagyon erős küldetéstudattal, egyfajta kulturális misszióval. Ahogy azt az ArteKino szervezői is megfogalmazzák, egyrészt olyanok számára szeretnék eljuttatni a kultúrát, akik számára bizonyos okokból más formában nem hozzáférhető, másrészt pedig felületet, és közönséget szeretnének biztosítani az európai független filmesek számára.

Az ArteKino-hoz sokban hasonlít a Greanhorn Online Film Festival. Szintén egy ingyenesen hozzáférhető felületen egymással versenyző filmekre szavazhatnak a nézők, melyek független, az esetek többségében pályakezdő filmesek alkotásai. Ez a projekt azonban egészen más fókusszal működik, mint a nagy, egész estés filmeket felsorakoztató ArteKino. A nevezés egyetlen szabálya, hogy rövid, tizenötpercnél nem hosszabb filmek vehetnek részt a versenyben. Pontosabban versenyekben, ugyanis ezt a fesztivált nem évente, hanem havonta rendezik meg, és nem csak Európából, hanem az egész világról várnak pályamunkákat. A havonta megrendezett szemlékre egy szakértőkből álló bizottság válogatja be a filmeket, ezek után azonban a nézők döntenek arról, hogy melyik film alkotói kapják meg a 250$-os pénznyereményt. A Greanhorn egy másik fontos jellegzetessége  a nézőközönség szervezése. Az érdeklődők nem az egyes eseményekre, hanem az eseményeknek helyet adó honlapra regisztrálnak, teljesen ingyenesen. A szervezők azt várják ettől a rendszertől, hogy egy sokkal interaktívabb és támogatóbb közösség alakul ki.

(via)

Mindebből sugárzik az a fajta küldetéstudat, amiről a korábbiakban már szó esett. Az alkotók támogatása, a műveszti alkotások terjesztése, és az azok után érdeklődők közönséggé formálása. Ezt a kezdeményezést tartom az online világ lehetőségeinek legérdekesebb és legértékesebb kiaknázásának, azonban azt tapasztaltam, amikor az elmúlt napokban rátaláltam erre a felületre, hogy valószínűleg nem egészen működőképes a projekt. A közösség Facebook oldalát 2018 végén hozták létre, és a legfrissebb poszt tavaly nyáron került fel az oldalra. A honlap még meglehetősen kiforratlan, és ott is egy 2019-es Halloween-i esemény hirdetése a legfrissebb tartalom. Ennek ellenére érdemes regisztrálni, egyrészt mert a korábbi fesztiválok filmjei elérhetőek, másrészt, ha ugyan csekély is rá az esély, de hátha feltámad még ez a szokatlanul szimpatikus felület.

A korona és az online fesztiválok

Az idén kirobbant Covid-19 krízis alatt életre hívott We Are One: A Global Film Festival nem küzd a Greanhorn-éhoz hasonló nehézségekkel, és ennek több oka is van, melyek nagyjából összefoglalhatók úgy, hogy teljesen más típusú eseményről van szó. A We Are One egy tíz napos online filmfesztivál volt, amelyet idén május 29. és június 7. között rendeztek meg. A fesztivál ideje alatt az érdeklődők ingyenesen tekinthették meg az egyes alkotásokat, meghatározott időpontban, a YouTube-on. Már magában az a tény, hogy a világ legnagyobb online videó megosztó felülete adott otthont a rendezvénynek azt szemlélteti, hogy az eddigiekben megemlítettekhez képest egészen más kaliberű eseményről van szó. Tovább erősíti ezt a tényt, hogy a rendezvény résztvevői a világ húsz legnagyobb filmfesztiváljai voltak. Így ugyan az eseménynek kitűzött célja volt a filmművészet körül kialakult közösség összekapcsolása ezekben a vészterhes időkben, de elsősorban az adománygyűjtésen volt a hangsúly, aminek a kedvezményezettjei olyan nagy nemzetközi szervezetek voltak, mint a WHO, vagy az UNICEF.

(via)

A We Are One egy újabb jó példa arra, hogy az online tér biztosította lehetőségek milyen sokféleképpen hasznosíthatóak. Ami pedig ennél is fontosabb jelenleg, hogy a már régóta működő online filmfesztiválok világáról bebizonyította, hogy működőképes megoldást, alternatívát, vagy csupán kiegészítő szolgáltatást jelenthetnek a nagynevű, klasszikus fesztiválok számára. Sajtóhírek alapján a 2021. januári Sundance Filmfesztivál szervezői is ki fogják használni az internet által biztosított lehetőségeket. Amellett, hogy a vírus elleni védekezés miatt több helyszínre szórják szét a rendezvényt, ezzel csökkentve, az egyszerre egy helyen gyülekező emberek számát, online felületen is zajlani fog a verseny, ezáltal több ember számára, és utazás nélkül teszik hozzáférhetővé a neves eseményt.

Azt látjuk tehát, hogy az internet hatására olyan alkotások is közönséget kaphatnak, melyeket a hagyományos disztribúciós rendszerek nem tudnak, kezelni, illetve a fogyasztók olyan értékes tartalmakhoz juthatnak hozzá legális úton, ingyen, vagy minimális költségek árán, melyek fontos és aktuális kérdéseket tesznek fel, ezáltal lehetőséget teremtve arra, hogy társadalmi vita, kommunikáció alakulhasson ki. Ezt a folyamatot tovább erősítheti az események interaktív jellege, amin keresztül a fogyasztó ténylegesen részesévé válhat valami nagyobbnak. Mindez persze nem változtat azon a tényen, hogy a filmipar még mindig Hollywood-ot jelenti. A független filmeseknek még mindig meg kell küzdeniük azért, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket. Az emberek többsége pedig nem is tud arról, hogy léteznek ezek a filmek és az ezeket megosztó felületek.

A bejegyzés szerzője Bertalan Máté, a BME KomMédia mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Frida Kahlo élete és munkássága a tömegkultúra tükrében

Frida Kahlo, a mexikóvárosi festőművésznő a 20. század egyik legemblematikusabb alkotója, akinek alkotásai már korában is rendkívüli népszerűségre tettek szert, a ’70-es évek feminista megmozdulásai során pedig valóságos ikonja lett a tüntetőknek. A 2002-ben jelent meg az életéről szóló film, a Frida, amely újra felizzította emlékét. Évekkel később pedig a festőnő kimozdulva a múzeumtérből táskákról, ruhadarabokról, füzetekről, kulcstartókról köszönt vissza lángra lobbantva ezzel egy új trendet, amely középpontjában egy autentikus mivoltáért harcoló, büszke, erős, fizikai és mentális nehézségeken magát túlküzdő hősnő áll. Kahlo emléke azonban nemcsak egy formaldehidbe mártott, hibátlan relikvia, hanem annál sokkal több. Életének számos aspektusa mellett megyünk el szó nélkül, a festőművésznő tömegkultúrává való meszesedése ugyanis nem egyenértékű teljes körű ismeretével. Hogyan lehet, hogy szemet hunyva életének sötétebb oldalai felett példaértékű alkotóként emeljük a művészet legnagyobbjai közzé? Minek a hatására válhatott trenddé, amikor életvitele, mentalitása és stílusa jelentősen eltér a mai víziószerű ideáljainktól? Mennyiben hasonlít a giccsnél megfigyelhető jelenséghez, ami olcsón kaphatóvá teszi a művészeti felsőbbrendűség irigyelt érzését? 

Kahlo a perspektívák keresztmetszetében

Frida Kahlo életét legalább három különböző perspektívából lehet megközelíteni, amelyek csupán felületes áttekintéssel is magyarázatot adhatnak arra, miként válhatott a festőnő a 21. századi fiatalok trendjeinek központjává és példaértékű bálványává. Kahlo a szemünkben lehet egy mindenkitől független, testi megpróbáltatásokon átesett, mégis magára találó kalandor; lehet egy autenticitásra törekvő, önmagáért és a kultúráért harcoló, női mivoltát kincsként őrző, megmásíthatatlan hős; de lehet egy hangját visszafojtani képtelen politikai élharcos, aki a közéleti témák mellett bátorkodik olyan társadalmi kérdéseket is a vászonra vinni, mint a “gyengébbik nem” szerepe, a szexualitás vagy a gyermeknélküliség.

frida_1.jpg

Vonalrajz Frida Kahlóról (ismeretlen szerző, forrás: Pinterest)

Kahlo 1907-ben született Mexikóvárosban, egy igen szegény családban. Az anyagi nehézségeket bonyolította, hogy a kis Frida hatévesen elkapta a poliovírust (járványos gyermekbénulás), melynek következményeképp bal lába deformálódott. Egyetemista korában egy közlekedési balesetben egy kapaszkodórúd keresztülszúrta Frida derekát, ezzel maradandó sérüléseket okozva a gerincében és a medencéjében. Életben maradásának komoly ára volt: három hónapig, teljes testét fedő gipszben volt kénytelen ágyban maradni, csavarok és drótok hálózták be a testét, és egész életén át végig kísérték a fizikai fájdalmak, amelyek a tragédia maradványaiként nyomasztották őt. A gyermekvállalásra képtelenné vált, tehát nemcsak a fizikai fittségét vesztette el, hanem a családalapítás lehetőségétől is megfosztotta a sors. Az orvosok tiltása ellenére nem egyszer próbálkozott a gyermekvállalásával, minden megpróbáltatás és sérülés ellenére hitte, hogy teste képes befogadni egy utódot. 1950-ben amputálták az egyik lábát, ami örökre ágyához kötözte őt, mely mellett a fájdalomcsillapító pirulák dobozai őrködtek a festőnő felett. Kahlo fájdalmait pontosan nem érezhetjük át, de a testképzavarok világában a tökéletes testtől való megfosztottság, olykor túlzó emóciója mégsem áll olyan messze tőlünk. A festőnőt elszenvedett tragédiái azonban aligha akadályozták meg bármiben is. A poliovírust követően előszeretettel öltözött férfinak, a hosszú nadrágok ugyanis eltakarták formáját vesztett lábát. Ez a játéknak induló jelmezesdi talán gyökere volt későbbi, nőkkel folytatott viszonyának, amit részben a férjétől való elválás okozta depresszió izzított fel. Súlyos balesete következtében az ágyban töltött időt festéssel ütötte el, ami végérvényesen is elsodorta őt a korábbi orvosi pályától a művészeti élet ecsetvonásai felé. Amputált alsó végtagja nem lehetett oka annak, hogy lemaradjon első kiállításáról, így ágyon érkezett a nyitóestre. 

Kahlo életének nehézségeit ismerve talán még inkább felértékelődik az autentikus életvitelre való törekvése. A nála 20 évvel idősebb Diego Riveraval folytatott házassága korántsem volt szokványos, leginkább a “se veled, se nélküled” kifejezés illette viharos kapcsolatukat. Rivera hétköznapjainak egyenletében a házasság szentsége nem volt egyenlő a testi örömök nyújtotta, változatos kalandokról való lemondással. Kahlo szemet hunyt társa valóban mindössze ösztönöktől, mintsem szerelmi emócióktól vezérelt félrelépései felett, de Rivera Frida húgával folytatott viszonya mellett már nem tudott elmenni szó nélkül. Egy éves elválásuk időszakában ő is belevetette magát a nemi élet hullámaiba, de végül mégis csak Rivera partszakaszán kötött ki egy újbóli házasságkötést követően. Kahlo mindenhova követte festőművész férjét, aki némiképp nagyobb elismerésre tett szert az állami megbízatások révén. A New York-ban tett látogatásuk népszerűséget és biztos anyagi jövedelmet vázolt a szemük elé, de Kahlo nehezen barátkozott meg a modern élet központjának mentalitásával. Szinte már-már törtető lendülettel viselte a mexikói ruhakölteményeket jelezve, a nagyvárosi lét nem csorbíthat valódi kultúráján, hazája hagyományán.

Kahlo kiállása önmagáért, a nemzeti értékekért és a tiszta szerelemért példaértékű, ám magánéletének pár aspektusa azonban mégis megkérdőjelezi, hogyan válhatott a nőiség ikonosztázává. Egy férje hűtlenségét feltétel nélkül elfogadó nő, aki társa elismertségéért követi őt a kontinens másik végére is – függetlenül attól, hogy ez az ő kedvére válik-e vagy sem – már kevésbé illik bele a ’70-es évek feminista mozgalmainak törekvéseibe. Kissé olyan, mintha Kahlo életének ballépéseit kitöröltük volna, és csak azt helyezzük előtérbe, amik az aktuális érdekeinknek megfelelnek. Arról nem is beszélve, hogy a “hangját visszafojtani képtelen politikai élharcos” tulajdonképpen a Kommunista Párt büszke támogatóját takarja, aki olyan sajátos lelkülettel osztotta a marx-i ideákat, hogy utolsó festményén saját magát Sztálin arcképének társaságában vitte vászonra. Továbbá a kommunista tisztogatások célpontjává vált, hasonló nézeteket való Trotzkij Kahlo otthonában kért menedéket az alkotótól, mi több, az ágyában is megfordult.

frida_3.jpg

Önarckép Sztálinnal (Frida Kahlo, 1955, forrás: Pinterest)

Mindezzel nem azt kívánom bizonyítani, hogy Kahlo elismertsége életének vakvágányai folytán kétségbevonható, sőt. Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy a már trenddé avanzsált festőnő múltjában aligha merítkezünk meg, inkább csak a lábujjainkat mártjuk bele sorsának zavaros vízébe, megfosztva magunkat ezzel az igazi “Frida-élménytől”. A festőnő továbbélése a művészeti élet ezen ágának virágzásának, újjáéledésének tudható be, ami ha felületesen is, de betekintést ad a fiatalok számára a történelem egy kiemelkedő személyiségének alkotásaiba. Kahlo 21. századi reneszánsza azonban szó nélkül siklik el olyan tények mellett, amik nemcsak árnyaltabbá tennék a Frida-jelenséget, de könnyebb és mélyebb megértést biztosítanának számunkra művészetének értékelése során. Kell, hogy oka legyen annak, hogy Kahlo tömegkultúrába való transzplantálódása csak részlegesen, mégis annál sikeresebben zajlott le, homályban hagyva életének számos részletét.

„Freeda” Kahlo szárnyalása

Ahhoz, hogy megértsük a Frida-trend kialakulásának okait, érdemes hátrébb lépnünk, és a jelenséget a design, valamint a tömegkultúra víztükrében megvizsgálnunk.

A Frida-trendet olyan termékek és az alkotó sajátos stílusából feltámasztott design teszi ki, amelyek kimozdulva a múzeumtérből közelebb hozzák a képzőművészetben kevésbé jártasak személyeket is a munkásságához. A mexikói minták, a virágözönök, az örömtelinek gondolt halál koponya motívumai, a hosszú, bő szoknyák (amik anno Kahlo sérült lábát voltak hivatottak takarni), az összenőtt, bozontos szemöldök természetes vonulatai, valamint a színes ecsetvonások kavalkádja mára már táskákon, kulcstartókon, ruhadarabokon, de még plüss figurákon is viszontláthatók. Kahlo stílusa beitta magát a tömegkultúrába és a 21. század legnagyobb trendjeinek magasságába emelkedett, csak úgy, ahogy Klimt szecessziós ismertetőjegyei is nyomokban továbbéltek a giccs lassú, örökéltű lépteiben.

frida_5.jpg

Eladásra szánt, falra akasztható, modern festmény (Devine Paintings, 2020, forrás: Pinterest)

Frida és a termékelmélet

Fontos azonban tisztázni, mit értünk pontosan a “termék” alatt. A Magyar értelmező kéziszótár szerint “az emberi munkának valamely szükséglet kielégítésére alkalmas eredményei”. Ebből feltételezhető, hogy csak úgy, ahogy a minket körülvevő termékek legjava, a Frida-trenddel felöltött tárgyak is hivatottak valamilyen célt szolgálni. Az említett termékek sorának is találhatunk ilyen hivatottságot: a táska értékeink hordázására, a kulcstartók kulcsaink egy helyen tartásárára alkalmazhatók, a ruhadarabok a megjelenésünket biztosítják, a plüss figurák pedig játékeszközök. Ami a Kahlo dizájnnal felruházott termékeket megkülönbözteti mondjuk a mosógéptől vagy a porszívótól (amiket ugyanúgy egy cél érdekében, termékként használunk napjaink során) az az érzelmi többlet, az emlék, ami hozzá köt, és az kódolt tartalom, amivel üzenni tudunk a világ felé, ezzel lehetőséget biztosítva magunk számára a kibontakozásra, az önbeteljesítésre.

Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakban a termékek érzelmi és szociális hatásai kibontakozni látszottak, hiszen a piaci verseny szinte már-már kötelezővé tette, hogy a kivitelezők bizonyos termékkategóriák esetében az emberközeliségre alapozzanak. Ennek következtében sok termék olyan tulajdonságokat hordoz, amik önmagukban is motiválnak minket a megvételükre, a birtoklásukra függetlenül attól, hogy valóban szükségünk van-e a használatukra vagy sem (Bauer, Lissák és Horváth 2000). A tárgyak kivitelezésük, dizájnjuk folytán véleményt formálnak a befogadóban, megragadják a potenciális vásárlók tetszését, majd birtoklásuk folytán társadalmi és kulturális hovatartozásról tehetnek tanúságot, de korképként is kiválóan őrzik évtizedek idők múltán elporladó stílusát (Horváth, 2001). Értékek, miközben értékeket közvetítenek a világ felé is. Az erős dizájn jellemzőkkel felruházott termékek nemcsak az alapvető funkcióknak tesznek eleget, hanem kapcsolatot építenek ki a felhasználóikkal (Cova, 1993, 1996). Azok a termékek, amelyek nem rendelkeznek ilyen adottságokkal, a meg-megújulással tarthatják fent a piacon korábban elfoglalt pozíciójukat (Bloch, 1995).

A Frida-trend legtöbb esetben olyan termékekre alapoz, amikre ugyan nincsen feltétlenül szükség, emberközelisége folytán mégiscsak vásárlásra ösztönzi nemcsak a képzőművészet és a festőnő rajongóit, de azokat is, akiknek egyszerűen csak tetszik Kahlo egyedülálló stílusa. A Kahlo-dizájn ugyanis olyan kulturális értékeket magában őrző és közvetítő, jellegzetes vonásokkal kooperál, amik nemcsak az erős dizájn jellemzőket hivatottak szolgálni, de önmagukban is birtoklásuk vágyát ébresztik fel bennünk. Nemcsak egy ismert korszaknak állít emléktáblát, de a minimalizmus korában igazi felüdülés a burjánzó formák és minták kavalkádjában való kalandozás. A Kahlo-stílus tökéletes eszköz az emberek közül való kitűnésre, ami a közösségi oldalak “trendjeiben” búvárkodó, egyediségre, valamint figyelemre éhes, 21. századi fiatalok valódi kéjvágya. Annak ellenére, hogy a trend termékei erős dizájnjellemzőkkel rendelkeznek, a meg-megújulásra is hajlandóságot mutatnak. Az eredeti, vászonra vitt személyes életérzések, sorsbeli mérföldkövek és társadalmi kérdésekben való állásfoglalások a ’70-es években a nőjogi mozgalmak zászlaja lett. Majd később készült egy nagy sikerű életrajzi film, ami újra felelevenítette a festőnő emlékét, aki mára pedig trend lett. Kahlo neve az idők folyamán folyamatosan megújul, alkotásai színesebbnél színesebb célt hivatottak szolgálni.

frida_6.jpg

Rebekka Ruetz "Touch of Frida" tavaszi-nyári kollekció, Berlini MBFW divatbemutató (Fashion Fou, 2015, via

A Kahlo-termékek megkérdőjelezhető tulajdonsága némiképp egy sikert biztosító jellemző. A fentebbi elméletek szerint ezeknek a tárgyaknak a birtoklása társadalmi és kulturális hovatartozásról tehetnek tanúságot, ám pont ez az, ami olcsón megszerezhetővé teszi az intellektuális felsőbbrendűség irigyelt érzését. Kahlo ecsetvonásait magunkon viselni némiképp olyan, mintha nemcsak (szó szerint) magunkra rántottuk volna a példaértékű autenticitását, de mintha azt is üzennénk, “művelt vagyok, mert ismerem és magamon hordom Fridát”. A valóság azonban az, hogy Kahlo életét rendkívül kevesen ismerik igazán. Ahogy írásom elején is ismertettem, a köztudatban Kahlo egy erőből kimeríthetetlen, női mivoltáért bármivel szembeszálló, a társadalmi kérdések farvizén evező élharcos, akinek kiállása példaértékű egy olyan világban, ahol az imént felsorolt értékek felfedezésére igencsak méretes nagyítóra lenne szükség. A Frida-termékek ugyanis stílust, dizájnt és lehetőséget adnak az önkifejeződésre, valamint az érdekeink képviseletére, de képzőművészeti tudást nem biztosítanak. A művészek képkeretből való kiemelése ugyan nevük örökéletűségével, de életük és valódi személyiségük egy részének elvesztésével is jár. A művészeti élet szereplőinek tömegkultúrához való hozzárendelése tehát képes más képet kialakítani az adott személyről (Heller, 2014).

Élet eladva: az önéletrajz szerepe a tömegkultúrában

A Frida-trend nemcsak a piacgazdaság megközelítésében vagy társadalmi viszonylatokban feltérképezhető, hanem értelmezhető a tartalmi többlet perspektívájából is. Kahlo élete valóban olyan aspektusokkal rendelkezik, amelyek nemcsak irányt mutathatnak, hanem példát is statuálhatnak. Szükség van olyan emberekre, akikre lehet hivatkozni, akikben lehet hinni és akiből lehet erőt meríteni. Nem véletlen az sem, hogy az önéletrajzok és az azokból merítkező alkotások szerepe jelentősen megnőtt az utóbbi időben. Jürgen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című művében azt írta, hogy a “nyilvánosság az egyéni élettörténetek közzétételének a szférájává válik” (1999:254.), ez ma pedig ezerszeresen igaz. 

Az önéletrajzok körülbelül az 1980-as évek környékén hódították meg a tömegkultúrát, az új technológiák által pedig nagyobb teret vívtak ki maguknak. Itt nemcsak irodalmi memoárokra kell gondolni, hanem többek között a különleges életutakból avanzsált trendekre és a közösségi oldalak platformjaira is, amik szintén saját “önéletrajzunk” megörökítésére, megosztására szolgálnak. A kutatók érdeklődését az önéletrajzi művek iránt két “típus” tarthatja tartósan fent: az adott személy a történelem “felkentje” vagy épp ellenkezőleg, egy olyan háttérbe szorult, marginális csoport tagja, aki a közösség előjárójaként a történelem által kiemelt személyekkel szemben a csoport jelentőségét bizonyítja (Gács, 2014). Hogy pontosan Kahlo melyik csoportba tartozik nehezen eldönthető, hiszen a képzőművészet felkent alakja, de talán pont azért, mert egy olyan (mai napig) elnyomott kultúra része, amely kibontakozásra aligha kapott szerepet a művészet világszínpadán, valamint azt a nemet képviseli, amit sokan bélyegeznek gyengébbnek, kiszolgáltatottabbnak és sikerre jogosulatlanabbnak. Az ellentmondások megelőzése érdekében azonban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ma már az “élettörténetek kollektív anarchizálása” jellemző (Gács, 2014), ami lehetőséget ad olyan életutak reflektorfénybe kerülésére is, amik nem rendelkeznek a fentebb említett tulajdonságokkal. Így nemcsak kiemelkedő személyiségekkel vagy az elnyomottak képviselőivel, hanem egészen hétköznapi egyéniségekkel is megismerkedhetünk.

Frida Kahlo önéletrajzának fókuszba kerülése tehát egyrészről magyarázható szakértői szemmel, a képzőművészeti felkentség és az elnyomott csoportok képviseletével, de általánosan kielégíti a közönség életutak megismerésével kapcsolatos vágyát. Kahlo önéletrajza azonban, ahogy már említettem, nem maradt fent maradéktalanul, sok részlete felett elsiklunk. Ez némiképp a tömegkultúrába való implantálódásával, saját érdekeink képviseletével, valamint az önéletrajzok általános népszerűsödésével magyarázható, mely folytán életének momentumai könnyedén vesznek el a számon tartott sorsok éterében.

Nem trendi trend: idill, szecesszió, giccs

A Frida-trend esetében megfigyelhető jelenségek azonban más művészekre, stílusokra is kiterjeszthetők. Úgy siklunk el Kahlo életének jelentőségteljes részletei felett, úgy alakul át újra és újra művészetének célja, valamint úgy teszi elérhetővé az intellektuális alapot, mint a szecesszió jegyeit nyomokban magán viselő giccs is.

Mit jelent az, hogy giccs? 

A “giccs” szó etimológiájának vizsgálata számos feltételezést tár szemünk elé a fogalommal kapcsolatban. Nevének eredete nem teljesen világos. A legvalószínűbb elképzelés szerint azonban a német „verkitschen”-ből ered, ami azt jelenti: olcsón eladni (Komlós, 1931). Ebből már könnyedén kikövetkeztethető, hogy egy olyan stílusról van szó, ami valamit igen könnyen elérhetővé tesz. A giccs a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni, a mélyreható bánatot vagy a magasságokba röpítő, mámoros szerelem érzetét. Ezeket azonban túlságosan könnyen, egyszerű eszközökkel tálalja, amitől a rangos emóciók egész sorának íze csap át az édesből a savanykás, kesernyés irányba. A giccs ugyanis minél nagyobbra, magasabbra törekszik, annál többet zuhan a mélybe. A valódi érzések pedig csak épphogy láttatják magukat, de megérinteni minket már nem képesek.

Az aranyba burkolt, csillámtól szikrázó szobrok, a színek kavalkádja, a víziószerű idillikus képek, háborítatlan, ember lábnyomától mentes tájak egyszerű eszközök ahhoz, hogy valami magasabb rendűt, valami méltóságteljesebbet közvetítsen. A művészet eszközeivel élve a giccs képes a felsőbbrendűség érzését megidézni és egyszerűen olvad bele a tömegkultúrába – szuveníreken, olcsón kapható termékeken vagy a reklámipar elcsépelt fogásain keresztül. És mit nyújt? Megidéz egy kort (a romantika, a realizmus és a szecesszió vonásaival élve), egy felsőbbrendűségi érzést (az aranyozott, díszes tárgyak a drága értékek hatásával játszadoznak), de mítoszteremtő tulajdonságokkal is rendelkezik.

frida_7.jpg

Portré Adele Bloch Bauerről (Klimt, 1907, forrás: Pinterest)

A giccs nem egy légből kapott, 21. századi, sáfárkodó piaci fogás. Vergilius idilli költeményei, majd később a 15. századi olasz festők tájképei még nem számítottak közhelynek, hiszen akkor még a béke és a harmónia érzetére törekvő alkotások egyediek és hiánypótlóak voltak egy olyan korban, amit kegyetlen emberi cselekedetek, egy római polgárháború harcai vagy épp keresztes hadjáratok kereteztek. Később az idill megteremtése visszaköszönt a klasszicizmus, a romantika, de némiképp a realizmus oltárán is, ám ezek többlet mondanivalóval ruházták fel az eredeti elképzelést. Egyik irányzat a szabályszerűségre, az élet tisztaságára, másik a szabadság, utóbbi pedig a valóság hangsúlyozásában kereste a békés élet válaszát. A szecesszió a “művészetből való kivonulásával” azonban lecsupaszította az alkotásokat ezektől a vonásoktól, és visszatért a szemet és lelket egyaránt melengető emóciók, olykor mögöttes tartalom nélküli ábrázolásához. Ez később a giccs forrásául szolgált. Babits szerint a történelem kézfogások sorozata, és nincs ez másképp a képzőművészettel sem. A kezdeti idill újra és újra átalakult, majd a tömegkultúrába olvadva vakvágányra futott. Ennek eredményeképp a szecesszió – ami önmagában nem bírálandó irányzat – valódi értékei, és alkotói kissé feledésbe merültek vagy épp a kritikus szemléletek kereszttüzébe kerültek.

Ijesztő a hasonlóság az idillikus ábrázolás giccsbe való fulladása és a Frida-trend között. Mindkettő eleinte magasztos értékeket való, egyedülálló alkotásokat őrző kincsesláda volt, amely formája nem egyszer átalakult, míg egyre inkább kihulltak abból a valódi mondanivalók és értelmezések kincsei. Ugyan a Frida-trend még nem fordult a giccs útjára, tehát még egyáltalán nem egy untig unt, főleg negatív megítélésekkel felruházott, elcsépelt fogás, amivel könnyen bekebelezhető az értelmiségre vágyó társadalmi osztályok legjava. De ki tudja, vajon a jelenleg a piaci rést kitöltő, önös érdekeinket szolgáló Frida nem kerül el hamarosan az alsó polcra?

„A legfontosabb, hogy ne legyenek illúzióink” (Frida Kahlo)

Frida Kahlo képzőművészeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, más-más perspektívából alkotott képe pedig érdekes értelmezéseket kínál. Kahlo a szemünkben lehet egy önmagáért és a kultúráért küzdő, a női jogok megmásíthatatlan élharcosa, lehet egy mindenkitől független, testi megpróbáltatásokon átesett, önbecsülését nagyra tartó hős, esetleg lehet egy hangját visszafojtani képtelen politikai aktivista, aki a legszentebb társadalmi kérdésekben kiált. Bárhogy is közelítsük meg, Kahlo a társadalom széles rétegeihez képes szólni, példát statuálni, utat mutatni és inspirálni, miközben alkotásai mélyreható kérdésekkel kooperálnak. Kalandos, olykor zűrös fordulatokba fúló életéből lehet értéket meríteni és tanulni egyaránt. Kahlo életének és művészetének pontos, feltáró értelmezéséhez azonban teljes körű ismeretekre van szükség. Igazi megértést, igazi többletet csak így nyerhetünk.

A Frida-trend azonban nem ennek a többletnek az elérésére és kínálására törekszik. A termékekben ugyan Kahlo továbbél, jelleme némiképp csorbul. A Frida-trend eszközei esélyt adnak számunkra a kibontakozásra, az értékközvetítésre és a műveltség jóleső emóciójának kisugárzására, miközben azonban naivan elfed előlünk olyan aspektusokat, amelyek mindenképp árnyaltabbá tennék a festőnőről kialakult képet. A képzőművészeti alkotók és alkotások tankönyvekből való kiemelése közelebb hozza az emberekhez a művészetet, de túlzott, olykor önös érdekekre alkalmazott felhasználásuk olyan mederbe sodorhatja a folyamatot, mint a szecesszióból kiinduló giccset is. A képzőművészeti tudás egy érték, amely megszerzéséhez őszinte kíváncsiságra, széles látókörre, tudásmorzsákra éhes nyitottságra van szükség. Minden más, ami mindezt könnyen megkapható termékekkel próbálja elérni, csupán csak hamisítvány.

A bejegyzés szerzője Kiss Anna, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

 

Elhunytak a Facebookon: Közösségi hálóból digitális temető

Életünk egyre nagyobb részét online éljük. A közösségi média profiljainkra is kiterjesztjük mindazt, akik és amik életünk során vagyunk – és akarva-akaratlanul ez halálunk után is így maradhat. Ahogy egyre több felhasználója van a Facebooknak és egyre idősödnek az online is aktív generációk, növekszik azoknak a profiloknak a száma, amik tulajdonosa már nincs köztünk. Miért van ez, milyen lehetőségek vannak és mit jelent mindez hosszútávon?

Akár már 2060-ra, de 2100 körülre minden bizonnyal több hátrahagyott profil kering majd a Facebookon, mint ahány élő felhasználó lesz a közösségi platformon, jósolja az Oxford Internet Institute két kutatója. A tavaly publikált tanulmány szerint, ha nem növekszik tovább a Facebook felhasználóinak száma, akkor már 50 év múlva bekövetkezik, hogy minden második fiók egy elhunyt felhasználóhoz tartozik majd. A jelenlegi, a kutatás óta is beigazolódott növekedési trendet figyelembe véve azonban nyerünk egy kis időt, és a mérleg csak a következő évszázadban billen a holtak felé.

A közösségi oligopólium 2020 első negyedéves jelentése alapján 2,6 milliárd havi szinten aktív felhasználó van jelen az oldalon, szemben a fenti kutatás idejében aktuális, 2018 eleji 2,2 milliárddal. A két év alatti 18%-os növekedés mutatja, hogy a kutatás jósolta éves 13%-os növekedés nem is olyan elrugaszkodott, a valós adatok pedig alátámasztják, hogy a mostani trendek mellett valóban valahova az évszázad második felére tehető az a pont, amikor több hátrahagyott profil lesz a közösségi oldalon, mint ahány aktív felhasználó, és inkább nevezhető majd digitális temetőnek a platform, mint élő közösségi hálónak.

w1240-p16x9-facebook_cemetery.jpg

via France24

Mindez sokkolóan hangzik, de az esemény közelsége mellett mindezek jelentősége sem elhanyagolható. Látszólag ártalmatlannak tűnhet, ha már nem élő személyek Facebook profiljába botlunk, de a teljes kép itt is összetett, már-már kiismerhetetlen.

Inaktív profiloktól az emlékoldalakig

De tekintsünk el a következményektől egy kicsit. Tény, hogy sokakat jó érzéssel tölt el, ha ellátogathat egy emlékoldalra, hogy ott megemlékezzen az elhunyt ismerőséről, rokonáról, ezért jött létre az emlékoldallá alakítás lehetősége. Egy, a Fast Company tech rovatában egy évvel ezelőtt megjelent cikk alapján akkor egy 20 fős csapat dolgozott a Facebook Emlékoldal divíziójában. 2007 óta létezik az elmékoldallá alakítás opció, korábban csak a profil töröltetése volt lehetséges, akkor még kizárólag kérvény benyújtása alapján, igazolások mellett. Ma is számos oldal halotti anyakönyvi kivonat és rokoni kapcsolat igazolása mellett töröl csak kérésre felhasználói fiókot halál esetén.

Az emlékoldal lényege, hogy érintetlenül hagyja a profilt, beleértve a megosztott képeket, megjelölt fotókat, az idővonal bejegyzéseit. Az elhunyt neve mellett megjelenik az emlékoldal, angolul remembering felirat. Így az elhunyt már nem jelenik meg az ismerősnek ajánlás alatt, az ismerősök nem kapnak értesítést a születésnapjáról. Ezek az intézkedések azt segítik elő, hogy a gyászolókat ne érje hidegzuhanyként egy-egy olyan értesítés, ami azt sugallja, az ismerősük még ott ül a képernyő másik oldalán, miközben épp próbálják túltenni magukat szerettük elvesztésén.

adrian-swancar-jxxds4gbcti-unsplash.jpg

via Adrian Swancar

Digitális végrendelkezés

2015-ben került be a hagyatéki kapcsolattartó funkció. Azóta bármelyik felhasználó kiválaszthatja, kinek ad felhatalmazást arra, hogy a profilja ügyében lépéseket tegyen a halála után. A kapcsolattartó megváltoztathatja az elhunyt profil- és borítóképét, közleményt adhat ki az oldalon a saját neve alatt. A Facebook friss újítása a témában, hogy a megemlékezési bejegyzések a korábbi, aktív oldal egy külön fülén jelennek meg, így biztosítva helyet az emlékeknek, gondolatoknak. A kapcsolattartó dönthet a megemlékező bejegyzések megjelentetéséről és ismerősnek jelöléseket fogadhat el. A profil végleges törlését is kérheti, ami így lényegesen egyszerűbb, mint a halál tényének körülményes igazolásán keresztül. Ha nem jelölünk ki senkit a fiókunk kezelésére, akkor ehelyett kérhetjük, hogy halálunk után a Facebook oldalunk törlésre kerüljön. Amennyiben azonban nem jelölünk ki senkit, és a törlést sem kérjük, akkor a profilunk emlékoldallá alakul, de nem lesz felhatalmazott kezelője. Mindenképpen érdemes tehát időt szánni a döntésre, és arra, hogy azt pár kattintáson keresztül beállítsuk.

A hagyatéki kapcsolattartó megbízása érzékeny téma lehet sokak számára. A Facebook is javasolja, hogy személyesen beszéljük meg a kiválasztott ismerőssel, hogy mik a szándékaink. Fontos szem előtt tartani, hogy még a hagyatéki kapcsolattartó sem jelentkezhet be a profilunkba, a privát üzenetekhez nem férhet hozzá, csak azokhoz a bejegyzésekhez, amiket korlátozott nyilvánosság számára tettünk közzé – így viszont azokhoz is, amiket korábban a megosztási beállítások miatt nem láthatott.

Dönthetünk persze úgy, hogy valamennyi bejelentkezési adatunkat, jelszavainkat megosztjuk egy baráttal, vagy akár végrendelkezési szolgáltatóval, hogy részletes utasításaink alapján járjanak el digitális létünk kérdéseiben, ami túlmutat a közösségi média fiókok kezelésén. Ez alapos átgondolást igényel, de ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt töltünk a különböző online felületeken, szolgáltatásokon, akkor érdemes lehet ezt az opciót is mérlegelni, hiszen lassan nagyobb digitális lábnyom marad utánunk, mint kézzel fogható hagyaték.

Mindenesetre segítséget jelent a döntésbe, hogy a Facebook például többféle lehetőség közül enged választani.

 

androiddevice_pair_en_us-2.png

via Facebook

Akkor ez így jó, nem?

A rövid válasz: nem, vagy nem biztos. Számos kérdést felvet, hogy mégis hogyan, miért érdemes ennyi inaktív fiókot őrizgetni, hiszen még digitális adatok esetében is jelentős tárolási költségek merülnek fel. Bizonyos platformok, például a Twitter és a LinkedIn csak a profil törlésére adnak lehetőséget, emlékoldal funkció nincs. A Facebook a hozzá tartozó Instagrammal együtt felajánlja ezt az opciót, miközben az emlékoldalon már nem jelenítenek meg hirdetést etikai megfontolásból – és ezt nagyon jól teszik. Mégis, a szempontjukból megéri fenntartani az oldalakat, amiket a magunk mögött hagyott szeretteink időről-időre felkeresnek, ezzel is növelve az oldalon eltöltött időt, a megosztott tartalom mennyiségét. Ez nem elhanyagolható, mert a Facebook szerint havi 30 millió felhasználó látogat el valamelyik emlékoldalra.

Ugyanezen az alapon megéri tárolni a képeket, legfőképpen az adatokat. Az online tevékenységünk megosztásaink, de akár magánbeszélgetésink is rengeteg információt rejtenek, és ez nem csak életünk során lehet hasznos a hirdetők, politikai résztvevők, egyéb szereplők számára, hanem halálunk után is. Bár még a hagyatéki kapcsolattartó sem olvashat bele privát üzeneteinkbe, a háttérben futó algoritmusok finomításához megfizethetetlen értéke van az ilyesfajta adatoknak. Az adatvédelmi nyilatkozatok jelentős része pedig nem tér ki a személyes adatok halálunk utáni kezelésére.

Arról nem is beszélve, hogy hosszútávon egyre nagyobb és nagyobb adathalmaz birtokába kerül a Facebook. Az adatok összessége pedig rengeteg információval szolgálhat a társadalmunkról most és a jövőben is. Ahogy az Oxford Internet Institute kutatásának szerzői a helyzet súlyát érzékeltetve egy Orwell idézetet választottak a tanulmány felütésének: „Mi, a Párt uralunk minden feljegyzést, s mi uraljuk az emberek emlékezetét is. Tehát uraljuk a múltat. Igaz?”. A sötét jövőképet valamennyire árnyalja, hogy a jelenlegi szabályozások még alakulhatnak, egy nyílt, többszereplős párbeszéd még bőven alakíthatja a kimeneteleket.

konzerv.png

Elektronikus szavazás – a legnagyobb bukási lehetőség nem a technikai vagy anyagi tényezőkben van, hanem a választópolgárokban

Az elektronikus szavazás bevezetésének gondolata habár néha megjelenik egy-egy párt, politikus kommunikációjában, de valahogy sosem válik annyira a közbeszéd részévé, hogy arról tényleges politikai vita legyen. A legközelebb ehhez a 2019-es főpolgármester választáson, Puzsér Róbert Sétáló Budapest programjának részeként került az e-szavazás, valamint később az előválasztásokon már lehetőség is volt arra, hogy elektronikus úton adjuk le szavazatunkat. Azóta azonban ismét megfeledkeztünk erről a lehetőségről, pedig a koronavírus megjelenésével ismét fontos téma lett a digitalizáció és az online megoldások keresése.

De mi is az az elektronikus szavazás?

Elektronikus szavazás alatt általában az internetes szavazásra gondolunk, pedig ez csak egy típusa ennek a választási rendszernek. Egyszerűen fogalmazva az elektronikus szavazásoknak két nagy típusa van:

  • az egyik helyhez van kötve, tehát nem egy szavazó lapon kell leadnunk a voksunkat, hanem az erre a célra a szavazófülkébe telepített számítógépen,
  • a másik pedig a köztudatban már eléggé ismert távolsági online szavazás, aminek köszönhetően bármilyen internetes eléréssel rendelkező eszközről részt vehetünk a választásokon.

Hazánkban először 2016-ban a Magyar Liberális Párt javasolta az elektronikus szavazás bevezetését, már akkor az észtországi, vagyis az internetes mintát előtérbe helyezve, majd a 2018-as országgyűlési választások kampánya során a Jobbik részéről már választási ígéret is lett a rendszer bevezetése. Mindezek ellenére azonban nem sikerült a témának a közbeszédbe kerülnie, így egészen a 2019-es főpolgármesteri választásokig feledésbe merült a javaslat.

(via)

A nulladik lépés

Mielőtt egy ország bevezetné országos szinten az elektronikus választási rendszert, megfelelő infrastruktúrára és tesztkörök lefuttatására van szükség. Előbbinél előnybe vannak azok az államok, ahol már van kiépített e-közigazgatás (tehát ahol az állampolgárok már online is tudják ügyeiket intézni), utóbbinál pedig azok, ahol már kicsiben, tehát mondjuk önkormányzati választásokon egy-egy városban kipróbálták ezt a rendszert.

Egy elektronikus rendszernek a belépő költsége nyilvánvalóan magas mindkét típusnál, és számos egyéb kockázattal is járnak, hazánkban azonban a legnagyobb bukási lehetőség nem a technikai vagy anyagi tényezőkben található meg, hanem magukban a választópolgárokban. Egy 2018-as Európai Bizottsági jelentés szerint ugyanis nem csak internethasználatban, de digitális kompetenciáinkban is elmaradunk az átlagtól, ami szükséges feltétele lenne az internetes szavazás országos szintű bevezetésének. Ahhoz tehát, hogy egy elektronikus rendszer nálunk erős talpakon meg tudjon állni, nagy szükség lenne a választópolgárok digitális oktatására.

Miért kellene nekünk az e-szavazás?

Számos pro és kontra érv található meg az elektronikus választási rendszerek szakirodalmában. Egyik nagy előnye ezeknek a rendszereknek, hogy a kezdeti költség hamar megtérül azáltal, hogy nincs nyomdai költség, nem kell papírurnákat előállítani, valamint számlálószemélyzetet sem kell alkalmazni.

A legfontosabb érvek azonban a kényelmi szempontok, hiszen a komfortos körülmények fontos tényezői a választók mozgósításának. A gépek segítségével (akár szavazófülkében, akár otthon) a választópolgárok könnyebben és gyorsabban tudják leadni a szavazataikat, ráadásul a kézírás elhagyása nagy segítség lehet a fogyatékkal élők számára is. A szavazás felgyorsulása miatt a szavazóhelyiségek előtti sorok is gyorsabban haladnak, és megrövidül a várakozási idő, aminek köszönhetően elkerülhető lenne a 2018-as országgyűlési választás átjelentkező választóinak esete.

Ezen kívül az elektronikus választás nem csak a szavazatok leadásának folyamatát, hanem azok összesítését is felgyorsítaná. A pontos és gyors eredményeknek köszönhetően a választási bizottságok munkaideje is csökkenne.

(via)

Míg az eddig felsorolt érvek a választók szempontjából is lényegesek, addig hatalmi pozícióból mindenképp érdemes megfontolni a részvételi arány növekedésének érvét. Az online szavazás részvételi lehetőséget biztosít a hagyományos voksolásból kizárt személyek számára. Ebbe a csoportba tartoznak a fogyatékkal élők, az idősek, a külföldön élők és a választás ideje alatt külföldön tartózkodók. Afelett sem szabad szemet hunyni, hogy a módszer modernsége miatt a fiatalabb generációk számára egy szimpatikusabb lehetőséget kínál a demokráciában való részvételre. Ezek az érvek magyar tekintetben kifejezetten lehetnek nyomósak. Az Aktív Fiatalok kutatás negyedik hullámának eredményei alapján, habár az előző évekhez képest jelentősen csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik a politikától távol tartják magukat (26%), de ez idő alatt politikai aktivitásuk is átkerült az online térbe. Ezen kívül Magyarország helyzetében nem szabad elfeledkeznünk a határon túli, valamint külföldön tartózkodó magyarokról sem, akik száma messze meghaladja más országok hasonló helyzetben élő állampolgárainak számát. Nekik jelenleg konzulátuson vagy postán van lehetőségük leadni szavazataikat, ami nagyon körülményes. Elektronikus úton esetükben nem csak az érvénytelen szavazatok száma, de a részvételi arány is növelhető lehetne.

A buktatók

Ahogy azt említettem, az elektronikus választási rendszer érzékeli a hibákat a szavazás folyamán, így nem enged érvénytelen szavazatot leadni. Ebben az esetben kérdés az, hogy a szavazat véletlenül lett érvénytelen, vagy pedig a választópolgár szándékosan szavazott így véleménye kinyilvánításaként, ahogy azt sokan tették hazánkban a 2016-os kvótanépszavazáson. Ezen szempontok alapján a rendszer megvonja ezt a lehetőséget a választóktól, így abban az esetben, ha senkire/semmire se szeretnének szavazni, akkor nem tudnak részt venni a szavazásokon.

(via)

Fontos szempont még az adatbiztonság kérdése, hiszen a választási rendszerek érzékeny információkat tárolnak és továbbítanak a választókról, ezen adatok helytelen kezelése és védelme pedig jelentős problémákat okozhat. A választók digitális azonosítása miatt előfordulhat, hogy a választó személye és szavazata egyben kerül a központi rendszerhez, ezáltal pedig felmerülhet a kérdés, hogy anonim marad- a választó, teljesül-e a titkosság alapelve a szavazás alatt. Ezt általában úgy küszöbölik ki, hogy a választó azonosítását, valamint magát a szavazatot két külön rendszerben tárolják, szigorúan elválasztva egymástól.  Kritikája azonban ezeknek a rendszereknek egy másik alapelv sérülése is – a számítógépekben ugyanis a számolási folyamatok úgynevezett „backend” zajlanak, tehát a számítógép hátsó rendszerében, ami szembe megy az átláthatóság alapelvével.

A kényelmi szempontok pozitívumai mellett fontos azt is figyelembe venni, hogy míg bizonyos rétegeket mozgósítani lehet egy elektronikus rendszerrel, addig azok a választópolgárok, akik nem kezelik jól a szükséges eszközöket, esetleg technofóbok, kényelmetlen helyzetbe kerülhetnek, rosszabb esetben a szavazásból kizárt személyekké válhatnak.

Elkerülhetetlen aggodalom ilyen rendszereknél a hackertámadások, választási csalások veszélye. Erre jó megoldások azok a módszerek, ahol a szavazatról bizonylat érkezik a választópolgár számára – szavazógépes szavazásnál ezt egyből kinyomtatja a gép, interneten pedig az online vásárlásokhoz hasonló igazolást kap róla. Ezekkel a bizonylatokkal csalás esetén ellenőrizhető, megismételhető a szavazás, valamint a bizonylat jelenléte növeli a választók rendszerbe vetett bizalmát is, hiszen látni fogják, hogy nem tűnt el és nem másították meg a szavazatát.

Jövőbetekintés

Valószínűleg országunk még nem áll készen egy ilyen rendszer bevezetésére. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne kellene beszélnünk róla, illetve próbálkoznunk a szavazás ilyen módszereivel, vagy ne lenne aktuális kérdés maga az, hogy szükséges-e számunkra ez a rendszer. Ahhoz azonban, hogy a jövőben tényleg beváltsa a hozzáfűzött reményeket, és kikerülje az aggodalmat okozó tényezőket, még meg kell teremtenünk a rendszer számára mind a technikai infrastruktúrát, mind pedig a választók digitális kompetenciáit és az elektronikus eszközökbe vetett bizalmát.

A bejegyzés szerzője Baráth Krisztina, a BME KomMédia képzés mesterszakos hallgatója. 

konzerv.png

Amerikai elnökválasztás: 6 téma, ami biztosan uralni fogja az idei kampányt

November 3-án elnökválasztást tartanak az Amerikai Egyesült Államokban, körülbelül 250 millió választópolgár dönthet a hazája sorsáról. Az ő szavazataikért harcol a demokrata színekben induló Joe Biden és a regnáló republikánus elnök, Donald Trump. A kampányidőszak már javában zajlik, és jelöltek a legkülönfélébb eszközöket vetik be a szavazatmaximalizálás érdekében. Nehéz megmondani, milyen eredmény születik szűk négy hónap múlva, de az már látszik, hogy milyen politikai témák tematizálhatják a jelöltek kampánykommunikációját. Ezekből választottunk ki hatot, melyek szerintünk meghatározzák majd Amerika belpolitikáját a következő időszakban.

Az Egyesült Államok választási rendszerének egyik sajátossága, hogy voksolás követ voksolást, azért az ország szinte állandóan választási lázban ég. Négyévenként tartanak elnökválasztásokat, az elnöki ciklus félidejében pedig a kétkamarás szövetségi törvényhozásban ülő képviselők, és szenátorok személye miatt járulnak az urnák elé a választópolgárok. És akkor még nem is beszéltünk állami szintű törvényhozó testületek, a kormányzó, illetve az önkormányzati választásokról.

Ezek közül a legtöbb figyelmet természetesen az elnökválasztás kapja, hisz végsősoron ekkor dől el, hogy ki lesz a szabad világ leghatalmasabb embere. A 2016-os elnökválasztás során a demokrata színekben induló Hillary Clinton és a republikánus Donald Trump küzdelme teljesen leuralta a belföldi és a nemzetközi sajtót. Az egykori amerikai külügyminiszter, és a dollármilliárdos ingatlanmágnás csörtéjével foglalkozott mindenki, hisz napról napra olyan politikai tabuk dőltek meg a kampány során, melyekről az gondoltuk korábban, hogy nem történhet meg a XXI. században. Trump kommunikációjából például teljesen hiányzott a politikai korrektség, Clinton pedig a balliberális, identitás alapú politizálást emelte egy korábban soha nem látott szintre. Sokak szerint ez a kampány egy vízválasztónak számított, ahonnan a politika még inkább egy populista retorikával átitatott bulvárműfaj, sem mint a választók racionális érvelésen alapuló meggyőzése.

amerikai_valasztopolgarok.jpg

(Amerikaiak leadják voksaikat a 2016-os elnökválasztáson egy New York-i szavazóállomáson, via)

A jelenleg is zajló, 2020-as elnökválasztási kampányt mégsem lengi körül akkora médiafelhajtás, mint a négy évvel ezelőttit. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar hírfogyasztókhoz alig jutnak el információk a demokrata elnökjelölt, Joe Biden és a republikánus Donald Trump küzdelméről. A koronavírus járvánnyal és a nyomában kialakult gazdasági világválsággal foglalkozik túlnyomórészt a média, ami azt a látszatot kelti, hogy jelenleg másodrangú kérdés, ki lesz Amerika következő kormányfője. Ennek ellenére a kampány javában zajlik, és az elnökjelöltek sokszor a legelvetemültebb kommunikációs módszerekkel támadják egymást, hogy a saját táborukat összekovácsolják, vagy épp szavazókat vonjanak el a másik féltől. Az elmúlt hetek belpolitikai csatározásából pedig már az is jól látszik, hogy melyek lehetnek azok a főbb témák az idei kampányban, melyek a következő négy hónapban tematizálhatják az amerikai közbeszédet. Íme:

1. Ukrajna, avagy ki avatkozott be jobban a szovjet utódállam belügyeibe?

Az Egyesült Államok külpolitikai tevékenysége azután erősödött fel Ukrajnában, hogy a Donyec-medencében 2014 márciusában kirobbant egy mai napig tartó fegyveres konfliktus, majd Oroszország annektálta a Krími-félszigetet. A háború kirobbanásának oka arra vezethető vissza, hogy a posztszovjet ország egyre inkább nyitott az euro-atlanti szövetségi rendszerek felé, ezt viszont nyilvánvaló geopolitikai okok (Ukrajna keleti határától Moszkva már csak egy ugrás) miatt Oroszország nem engedhette meg magának. Moszkva politikai befolyása viszont már nem volt önmagában elég ahhoz, hogy békés eszközökkel akadályozza meg Ukrajna nyugati nyitását, ezért egy szeparatista mozgalomnak álcázott háborút kezdeményezett az érdekei megvédésé érdekében. Ezt persze Amerika nem nézhette tétlenül, ezért a második Obama-kormány fegyvereladásokkal és a legkülönfélébb nemzetközi hitelekkel segítette az ukrán adminisztrációt abban, hogy felvegye a versenyt az orosz nyomulással szemben. Ebben az időszakban pedig olyan manővereket hajtott végre az amerikai kormányzat, melyek a mostani elnökválasztási kampány kommunikációját is tematizálhatják.

Ukrajna nevével a Trump ellen indított, majd megbukott alkotmányos vádeljárás (impechment) kapcsán találkozhattunk a legtöbbször az elmúlt időszakban. Az eljárást a demokrata többségű képviselőház kezdeményezte egy Donald Trump és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij július 25-i telefonbeszélgetése miatt, amely során az amerikai elnök elviekben a „hatalmával visszaélve megzsarolta” kelet-európai kollégáját. A feltételezés szerint Trump arra kérte Zelenszkijt, indítson nyomozást Joe Biden fia, Hunter Biden ellen, aki vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma igazgatótanácsának tagja, amivel havi 50 ezer dollárt keresett.

golf.jpg

(A Biden-család együtt golfozott az ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma elnökével, Devon Archerrel (bal szélen) 2014-ben. Biden többször állította, hogy nem ismeri a férfit, de a republikánusok szerint ez hazugság, via.)

Az alkotmányos vádeljárást a republikánus többségű szenátus leszavazta, így Trumpot lényegében felmentették az Ukrajnával kapcsolatos vádak alól, de a Biden család kétes ukrán ügyei viszont a mai napig is jobboldali kommunikáció egyik fő csapásirányát jelentik Amerikában. Nem valószínű, hogy a demokraták továbbra is Ukrajna fronton támadják majd Trumpot, fordítva viszont ez nagyon is elképzelhető. Már csak azért is, mert nemrég az ukrán sajtóban nyilvánosságra hoztak egy hangfelvétel, amin a feltételezések szerint az hallható, ahogy Joe Biden – alelnöki minőségben – 1 milliárd dollárt ajánl fel hitel formájában Petro Porosenko korábbi ukrán elnöknek, bizonyos szívességekért cserébe. Úgy tudni, ezt a pénzt az ukrán hadsereg fejlesztésére költötték, és jelentős része pedig Porosenkónál landolt az egykori elnök hadiipari érdekeltségein keresztül. A republikánus narratíva szerint, az előbb említett szívességek közül az egyik az volt, hogy juttassák Joe Biden fiát egy zsíros álláshoz Ukrajnában. Erre persze nincs semmilyen hiteltérdemlő bizonyíték, de a republikánus politikai aktorok vélhetően még számtalanszor elmondják majd november harmadikáig, hogy erre bizony megvan az esély.

2. Kína, támadni vagy együttműködni?

A Szovjetunió széthullásával megszűnt a kétpólusú világrend, és az elmúlt harminc évben az Amerikai Egyesült Államok volt az egyedüli katonai, politikai és pénzügyi nagyhatalom a földön. Az USA hegemóniája sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnt, de a gazdasági és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársaság ma már olyan fenyegetést jelent, amire valamilyen választ kell adni Amerikának, különben a hibrid kommunista diktatúra a fejükre nő, és elveszi tőlük a „világrendőr” szerepet.

Az amerikai bel- és külpolitikában persze nem az elmúlt években jelent meg az első Trump-kabinetet jellemző Kína-ellenesség, sőt, a két ország kapcsolata sose volt épp rózsás. Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaságot például az USA egészen 1979-ig nem ismerte el a kommunista típusú államszervezete miatt. Az 1989-es Tienanmen téri vérengzések után pedig végleg elhidegült a két ország viszonya, ugyanis Amerika számára nyilvánvalóvá vált, hogy Kína belátható időn belül nem fog a demokratikus jogállamiság útjára lépni.

Az ezt követő időszakban hullámzó intenzitással merült fel Kína kérdésköre az Egyesült Államokban. Jellemzően az elnökválasztási kampány időszakában a jelöltek mindig hevesen kritizálták a távol-keleti szuperhatalmat (ez vélhetően most sem lesz másként), majd a Fehér Házba kerülve minden kormányfő rájött, hogy Washington valamilyen szinten kénytelen együttműködni Pekinggel a nyilvánvaló gazdasági egymásrautaltság miatt.

Donald Trump megjelenése a politikában azonban ezen a téren is fordulatot hozott, ugyanis republikánus politikus már a 2016-os választási kampány során is minden korábbi jelöltnél hevesebben támadta Kínát és annak kommunista vezetését. Trump azzal vádolta – és vádolja a mai napig – Kínát, hogy az olcsó, és szinte végtelen mennyiségben rendelkezésre munkaerejével átcsábította az amerikai vállalatok termelési egységeit magához, aminek következtében pedig az amerikai ipar leépült. Közgazdaságtani értelemben persze nem olyan egyértelmű, hogy az alacsony hozzáadott értékű termelést végző gyárak Kínába történt kiszervezése rosszat tett az Egyesült Államok gazdaságának, mindenesetre Trump álláspontja ezzel kapcsolatban egyértelmű és világos: Kína amerikai munkások milliót fosztotta meg az állásától. Az elnök ezzel kapcsolatos véleménye pedig az elmúlt négy évből jól ismert Amerika és Kína közötti gazdasági- és vámháborúhoz vezetett.

trump_ping.jpg

(Donald J. Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök, via. )

A novemberi választások közeledtével Trump valószínűleg tovább fokozza majd a Kínával szembeni kampányát, ami a koronavírus miatt vélhetően már nem csak gazdasági, hanem egészségügyi természetű is lesz. A Fehér Ház és az elnök szellemi holdudvara ugyanis azzal vádolja Kínát, hogy annak kommunista vezetése – a WHO-val karöltve – nem tett meg mindent járvány megfékezése érdekében, sőt, egyes feltételezések szerint egy vuhani víruslaboratóriumból szabadult ki vírus. Arról nem is beszélve, hogy a vírus felfoghatatlan gazdasági károkat okozott Amerikában, ahol több 40 millióan veszítették el munkahelyüket, amiért szintén Kínát teheti majd felelőssé Trump a kampánykommunikációjában.

Joe Biden ezzel szemben jóval kimértebb és visszafogottabb hangnemet üt meg Kínával szemben. A demokrata elnökjelölt részéről ugyan nem történ egyelőre hivatalos állásfoglalása az ázsiai szuperhatalom világban betöltött szerepéről, de talán azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy Biden az Obama-kormány alatt fennálló, jóval konfrontációmentesebb amerikai-kínai viszonyt szeretné újraéleszteni. A 2016-ot megelőző 8 évben ugyanis a két államvezetés megtalálta a közös hangot (pl.: párizsi klímaegyezmény, iráni atompaktum), ami a békés egymás mellett élés látszatát keltette, ez pedig a demokrata érzelmű választópolgárok szerint helyes irány.

3. Levélszavazás, aggályos vagy szabályos?

Amerikában egy szövetségi szintű választás (elnökválasztás, képviselőválasztás) lebonyolítása nem a központi kormány, hanem az egyes tagállamok hatásköre. Így fordulhat elő, hogy bizonyos államokban még létezik a jelölőgyűlés (caucus) intézménye, valahol csak szavazógépen, máshol pedig kizárólag papíralapon lehet voksolni, sok helyen fényképes igazolvány szükséges ahhoz, hogy a választópolgárok leadhassák a szavazatukat, megint máshol ez nem kötelező. Ahány állam, annyi szokás, nincs két egységes választási rendszer. Egy dolog azonban mind az 50 tagállamról elmondható: a választások tisztaságára és demokratikus mivoltára mindegyikben nagyon gondosan ügyelnek.

Többek között ezért merült fel annak a lehetősége az elmúlt hónapokban, hogy a koronavírus-járvány miatt el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást, mert az egészségügyi válsághelyzet következtében drasztikusan visszaeshet a részvételi arány, így nem kapna legitim felhatalmazást az esetleges győztes. Ezt az ötletet azonban hamar elhessegették maguktól a Demokrata és a Republikánus párti döntéshozók, mert alkotmányos problémákat vetett volna fel az elnöki ciklus kitolása – igaz, nem lett volna példanélküli. Ma már lényegében kétpárti konszenzus van arról, hogy a szavazópolgároknak adott lesz a lehetőség november harmadikán, hogy az urnák elé járuljanak. Vagyis csak járulnának, ha nem létezne a levélszavazás intézménye, amikor az ezt igénylő választópolgárnak levélben küldik ki a szavazólapokat, amit otthon kitöltve postán adhatnak fel. Ez módszer nem ismeretlen Amerikában, sőt, kifejezetten népszerű: a 2018-as félidős kongresszusi választásokon például 42 millióan voksoltak így. Colorado, Hawaii, Oregon, Utah és Washington államokban pedig csak és kizárólag ebben a formában lehet szavazni az elnök- és képviselőválasztásokon.

levelszavazatok.jpg

(Egy láda levél formájában leadott szavazat a 2016-os elnökválasztáson Oregon államban, via.)

A koronavírus-járvány berobbanásával lényegében egy időben széleskörű társadalmi vita alakult ki arról, hogy a levélszavazás lehetőségének kiszélesítése hatékony eszköz lehet-e a vírus terjedésének lassításában. A Demokrata Párt prominens képviselői szerint a levélszavazás tömegessé tétele egy praktikus és logikus megoldás arra, hogy a szavazóhelyiségekben ne alakuljon ki tumultus. A republikánus döntéshozók viszont attól tartanak, hogy ez a módszer visszaélésekre adhat lehetőséget, és megkérdőjelezné a voksolás eredményének hitelességét. Emellett azt állítják, hogy a demokraták csak azért akarják kiterjeszteni a levélszavazás lehetőséget, hogy így növeljék meg a részvételi arányt, abban bízva, hogy ezzel a saját malmukra hajtják a vizet. Egyes republikánus párti szakértők szerint levél formájában könnyebb az olyan embereknek szavaznia, akik ugyan Amerikában élnek (legálisan zöldkártyával vagy illegálisan), de szavazati joguk nincs, mivel nem állampolgárok. Donald J. Trump szerint a törvénytelenül szavazók száma több millió fő is lehet, akik többségében mexikói és közép-amerikai bevándorlók, ennek megfelelően pedig a bevándorláspárti Demokrata Párt mellé húzzák be az ikszet.

Biztosak lehetünk abban, hogy a levélszavazás kérdése a kampány egyik kulcskérdése lesz, és komoly vitákat fog szítani a demokraták és republikánusok között. A küzdelem ezen fronton egyébként már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a Kongresszusban, ahol a demokrata többségű képviselőház több, a levélszavazást kiterjesztő törvényjavaslatokat is elfogadott, ám a szenátust a kezükben tartó republikánusok ezeket rendre leszavazták. Ez az érdekellentét persze már Tisztelt Ház falain kívül is megjelent. Donald Trump számtalan nyilatkozatot tett közzé a levélszavazás jelentette viszontagságokról. A Twitter-oldalán megjelentetett egyik ilyen véleményét pedig félrevezető információnak nyilvánította a közösségi platform, amivel Trump szerint megsértették a szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogát.

4. Szexuális zaklatás, mint politikai fegyver

A nyugati típusú társadalmakban a szexuális zaklatás és erőszak súlyos bűncselekmények: ma már össztársadalmi konszenzus van arról, hogy a jog teljes szigorával kell lesújtani az elkövetőkre, és minden segítséget meg kell adni az áldozatoknak. Sajnos ez felfogás azonban rettentő kevés ahhoz, hogy minden ilyen esetben igazságot lehessen szolgáltatni. A szexuális bűncselekmények ugyanis általában rejtve maradnak, és pár különleges kivételtől eltekintve mindig kétszereplősek: egy elkövetőn és egy áldozaton kívül nincs más résztvevő. Ezért, ha bírósági tárgyalásig jut egy ilyen ügy, akkor is rettentő nehéz jogi értelemben igazat adni egyik, vagy másik félnek – még akkor is, ha a külső szemlélők belső erkölcsi iránytűje pontosan megmutatja ki hazudik, és ki nem.

A szexuális bűncselekmények társadalmi szintű problémáját a 2017-ben indult #metoo-mozgalom tette közbeszéd tárgyává. Ekkor sok, korábban köztiszteletben álló személyről bizonyosodott be tényszerűen, hogy közönséges szexuális ragadozó. Például Bill Cosby színészt és Harvey Weinstein filmproducert is börtönbüntetésre ítélték visszaélésszerű szexuális bűncselekmények miatt. Ezzel párhuzamosan azonban kialakult egy káros gyakorlat, amikor nők minden valóságalapot nélkülözve állítják valakiről, hogy szexuálisan zaklatta őket, csak azért, hogy elhiteltelenítsék az illetőt. Ez típusú rágalmazás pedig egyfajta politikai fegyverré vált az elmúlt időszakban, és többször bevetették már közszereplők lejáratására céljából – itthon és Amerikában egyaránt. A tengeren túl például Brett Kavanaugh jogászprofesszort többen is szexuális zaklatással vádolták a 2018-as alkotmánybíróvá történő kinevezési eljárása során, majd ezen állítások egy részéről kiderült, hogy hazugság.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Donald Trump az egyik legnagyobb károsultja ennek a gyakorlatnak Amerikában. Eddig összesen 22 nő vádolta meg szexuális erőszakkal/zaklatással, amióta 2015 júniusában bejelentette, hogy elindul az amerikai elnökválasztáson. Ebből 12 nő a négy évvel ezelőtti kampány alatt, 10 pedig már a választási győzelme után állt elő a történetével. A vádak egyikéből sem lett bírósági tárgyalás, tehát az érintett nők állításai jogi értelemben a rágalmazás kategóriájába estek, mivel az elnök mindet letagadott. Legutoljára a Fox News hírcsatorna egykori riportere, Courtney Friell állt elő azzal, hogy Trump zaklatta őt. Saját elmondása szerint Trump – még mielőtt elnökké választották volna – többször azzal hívta föl, hogy „ugorjon fel hozzá csókolózni.” Ez már 6 hónapja volt, de naivitás lenne azt hinni, hogy a választás napjáig ne mesélnék el újabb nők az évekkel ezelőtti történetüket.

Ez a típusú jelenség Joe Bident is érinti, ugyanis a demokrata elnökjelöltet nemrég szexuális zaklatással vádolta meg a politikus korábbi asszisztense, Tara Reade. A jelenleg 56 éves nő állítása szerint 1992 decembere és 1993 augusztusa között dolgozott az akkor delawarei szenátorként politizáló Bidennek, aki többször zaklatta, sok esetben nem megfelelő módon közeledett felé, sőt, egy alkalommal elviekben meg is erőszakolt őt. Biden természetesen tagadja a vádakat, állítása szerint egy szó sem igaz az őt ért vádakból.

5. A republikánus aduász: Joe Biden szellemi állapota

Az Egyesült Államok alkotmányának értelmében csak olyasvalaki válhat elnökké, akinek az egészségi állapota lehetővé teszi a kormányfői feladatok ellátását. A leendő elnöknek több egészségügyi vizsgálaton is át kell esnie beiktatása előtt, majd ezt minden évben meg kell ismételni a ciklusa során. Ez egy olyan törvényi kitétel, ami talán sohasem kapott még akkora figyelmet, mint a mostani választási kampányban, ugyanis egyre erősebbek azok a hangok, miszerint a 77 éves Joe Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Miranda Devine, a New York Post publicistája még márciusban írt egy hosszú véleménycikket arról, hogy Barack Obama egykori alelnöke politikai értelemben egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban rárobbanhat a Demokrata Pártra, és alapjaiban rengetheti meg az elnökválasztás szokásos menetét.

Se szeri, se száma azoknak a kínos eseteknek, amikor Joe Bidenről bebizonyosodott, hogy az időskori szellemi leépülés tünetei már előrehaladott állapotban jelentkeznek nála.  A Demokrata Párt előválasztásai során több alakalommal is kellemetlen helyzetbe hozta magát, amikor kihagyott a memóriája, és nem tudta értelmes szöveggé formálni a gondolatait. Többek között az is előfordult vele, hogy nem jutott eszébe, kinek volt korábban az alelnöke, többször nem tudta, hogy épp melyik államban kampányol, nem tudta a kínai elnök nevét, sőt, egy alkalommal kijelentette, hogy ő egy szenátusi mandátum megszerzéséért száll ringbe az idei választásokon.

Bidennel kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy nem lehet a végtelenségig leplezni a mentális állapotát. Elég egy kritikus pillanat, amikor olyasmit mond, amit nem kellene, vagy épp nem jut eszébe valami, ami életbevágó lenne. Az egyik ilyen nagy port kavart eset volt, amikor a közelmúltban egy televíziós interjúban kijelentette, hogy „nem is igazán fekete az az afroamerikai választó, aki Trumpra szavaz.” Az ilyen és ehhez hasonló kínos bakik ellenére a demokratákkal barátságos média (CNN, MSNBC, ABC, Washington Post, New York Times, stb.) minden bizonnyal kesztyűs kézzel fog bánni Bidennel a kampány során, de Donald Trump pontosan tudja, hogy kihívójának a szellemi állapota az egyik gyenge pontja – nem véletlenül csúfolja minden megnyilatkozásában Sleepy (álmos) Joe-nak.

Biden már többször maga is utalt arra, hogyha rohamosan romlana a szellemi állapota, akkor csak egy ciklusra, azaz négy évre vállalná az elnöki tisztséget. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentései azonban már önmagában felvetik a kérdést: miért szavazzanak az amerikaiak egy olyan elnökjelöltre, aki úgy látja, hogy nem feltétlenül lenne képes két cikluson át, azaz nyolc évig kormányozni az országot?

6. A Demokrata aduász: Donald Trump adóbevallása

Donald Trump mindent megtesz azért, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia az adóbevallását, pláne nem az első elnöki ciklusát megelőző időszakból. Hogy miért? Nos, lényegében nyílt titok, hogy Trump vállalkozói múltja hemzseg az adócsalásoktól és a pénzügyi visszaélésektől, de ezt eddig feketén fehéren senkinek sem sikerült bizonyítani. A teljesség igénye nélkül: a Trump Airlines, a Trump Vodka, a Trump Magazine, a Trump kaszinók, a Trump steak, a Trump Jelzálog Társaság és a Trump Egyetem is olyan Trump által alapított, majd rövid időn belül csődbe ment vállalatok voltak, melyeket vélhetően dollár százmilliók kiszivattyúzására használt a jelenlegi elnök.

Donald Trump talán leghíresebb, adó- és pénzügyileg visszás vállalkozása egy profitorientált oktatási vállalat, a Trump University volt, amely 2005 és 2010 között működtette ingatlanügyi képzési programját. Az oktatási intézményként nem ratifikált egyetemen vállalkozói tudnivalókat tanítottak volna, de állítólag a tanfolyamokon főleg arra próbálták rávenni a hallgatókat, hogy fizessenek intézménynek még több pénzt, illetve vegyék meg Trump könyveit, azokból ugyanis minden szükséges tudást megszerezhetnek. Az oktatás silány minősége miatt 2010-ben több pert indítottak az egyetemet üzemeltető The Trump Organization ellen a hallgatók, mert az egyetem ígéretével ellentétben nem lettek gazdagok, de még csak nem is jutottak magasabb jövedelemhez. Közel 8 évig tartó pereskedés után Trumpék megállapodtak a károsultak, és összesen 25 millió dollár kártérítést fizettek. Az egykori diákok 80-90 százaléka visszakapta az alapképzés 1500 dolláros árát, és a mentorálási programra befizetett 35 ezer dollárt.

A hatályos amerikai jogszabályok értelmében a mindenkori elnöknek nem kötelessége nyilvánosságra hozni az adóbevallását és a pénzügyeivel kapcsolatos iratokat. Az 1970-es évek óta azonban kialakult egy szokásjog, melynek értelmében ezt valamennyi kormányfő megtette, kivéve Trumpot. Igaz, az elmúlt ötven évben a jelenlegi elnök az egyetlen, aki több milliárd dolláros vagyont halmozott fel, mielőtt bekerült a Fehér Házba.

Trump adóbevallása egyébként azután vált belpolitikai témává Amerikában, hogy a 2018 őszén tartott kongresszusi (félidős) választásokon a demokrata párt többséget szerezett a képviselőházban, azaz hatalmat ahhoz a különböző pénzügyi bizottságokon keresztül bekérjék az elnök adóbevallását. A demokraták nem csupán az adóbevallási íveire kíváncsiak, hanem például Trump könyvelését végző cég (Mazars USA) munkájára vagy a Deutsche Bankhoz fűződő üzleti kapcsolataira is, 2010-től kezdődően. A demokraták szerint ugyanis Trump üzletemberként – 1985-től közel tíz éven át – közel 1,2 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, és 8 évig nem is fizetett személyi jövedelemadót, pedig saját bevallása szerin a vagyona alsóhangon 3-4 milliárd dollárra rúgott ebben az időszakban.

adobevallas.png

(Karikatúra, ahogy Donald Trump menekül az adóbevallását látni akaró állami szervek elől, via.)

Az elnök adóügyeibe ráadásul nem csak a demokraták által irányított képviselőházi bizottságok, hanem egy demokratákhoz ezer szálon kötődő New York-i szövetségi ügyész, Cyrus Vance Jr. is szeretne betekintést nyerni a feltételezett visszaélések miatt. Az egyik manhattani kerületi fellebbviteli bíróság még tavaly novemberben küldött idézést  Trump cégének, a Trump Organization könyvelését is intéző Mazars nevű cégnek, hogy adják ki az elnök vállalati és személyes adóbevallását 2010-ig visszamenően. Trump jogi képviselői ezt arra hivatkozva tagadták meg, hogy a mindenkori elnök mentességet élvez az ilyen típusú vizsgálatok alól, sőt, az idézés a jelenlegi formájában alkotmánysértő. Emellett a kormányfő ügyvédi az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bírósághoz (Supreme Court) fordultak, hogy utasítsák el Cyrus Vance Jr. kérelmét és adjanak igazat Trumpnak.

Ha a legfelsőbb bíróság nem ad helyt Trumpék beadványának, akkor Trump adóbevallásának kiadásáról szóló határozat 2020 nyarára, körülbelül július második felére várható. A koronavírus-járvány miatt csökkentett üzemben működő bíróságok miatt ez a dátum azonban vélhetően csúszni fog. Ha pedig Trump korábbi adóügyei pont a választási kampány hajrájában kerülnének nyilvánosságra, akkor az lényegében megpecsételné az elnök újraválasztási esélyeit.

Milyen témák merülhetnek még fel november 3-ig?

Az előbb felsorolt témák nagy valószínűséggel tematizálni fogják az elnökjelöltek kampánykommunikációját, de ez persze nem azt jelenti, hogy más téma ne kerülhetne szóba: a koronavírus járvány, a nyomában kialakult gazdasági válság, a Balck Lives Matter mozgalom és az annak kapcsán kialakult erőszakos fosztogatási hullám, valamint a szobrok ledöntésével járó baloldali kulturális "forradalom" kérdése is muníciót adhat majd Joe Bidennek és Donald Trumpnak. 

kep_1.png

Alkotni és felelősséget vállalni - A koronavírus két grafikus szemszögéből

A világjárvány terjedésével az élet lelassult, az életterünk, a programlehetőségek, az emberekkel való érintkezéseink száma lecsökkent. A mentális egészségünkre, érzelmeinkre és motivációnkra is nagy hatással lehet mindez. De akármilyen ingerszegény környezetbe kerülünk a négy fal közt, egy dolog mindig lesz nekünk: a művészet. Csak arra vár, hogy belépjünk a kapuján, és új világot tárhasson elénk. Minden alkotással másikat. Kizökkent, leköt, elgondolkodtat, motivál, elvarázsol, megnevettet - legyen szó egy könyvről, filmről, versről, festményről, vagy éppen grafikáról. 

A művészetben elrejtőzhetünk a világ elől, vagy épp ellenkezőleg: eszközként használhatjuk ahhoz, hogy feldolgozzuk mindazt, ami körülöttünk és bennünk zajlik. Eszközt ragadunk, és formába öntve kiadjuk magunkból érzéseink, gondolataink: azt, hogy mi hogyan éljük meg az eseményeket. Mindezt mások elé tárva pedig segíthetünk, informálhatunk, felhívhatjuk a figyelmet valamire, vagy éppen megnevettethetjük a publikumot. Felelősséget vállalhatunk, és kicsit jobbá is tehetjük a világot.

A koronavírus idején az internet erre különösen jó platformnak bizonyult. Kukkantsunk bele, mi történt a járvány idején az Instagram két alkotójával: hogyan dolgozták fel a kialakult helyzetet saját nyelvükön: a vizualitáson keresztül? Hogyan viszonyulnak az ilyen helyzetekben a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez?

Margarétalány

„Úgy érzem, ha tényleg őszintén nyilvánul meg az ember a saját gondolatairól, érzéseiről, az valahogy mindig segíteni fog másoknak. Abból nem lehet baj, ha valaki őszintén kifejezi magát"mondja Martos Juli, az Instagram Margarétalánya. Pszichológus végzettsége miatt is közel áll hozzá az emberek érzelmi élete, az érzések, gondolatok megélése, és hogy ezek megismerése által közelebb kerülhessünk önmagunkhoz. Juli a pszichológia tudományát az alkotás iránti lelkesedésével összekötve alkot. Rajzait nézegetve biztonságban érzi magát az ember: szabad érezni, szabad gondolni, szabad megbékélni: minden rendben lesz.

Juli így fogalmazott: „Tudatosan szerettem volna olyan dolgokat alkotni a vírus alatt is, amelyekkel másoknak segíthetek, az elsődleges célom mégse ez volt. Az alkotás nekem az önkifejezést jelenti, a saját érzéseimből táplálkozik, és mindent, amit az alkotásaimon keresztül üzenek, azt elsősorban magamnak is üzenem. Persze, ha ezeket megosztva másoknak is tudok segíteni, az hatalmas dolog, és mindig figyelek arra, hogy amit üzenek, az hiteles legyen és legyen mondanivalója. De nem úgy állok neki az alkotófolyamatnak, hogy most készítek valamit, amivel megváltom az emberek életét, és ami mindenkinek tetszeni fog. Amit rajzos vagy írásos formában megfogalmaztam, arra magamat is emlékeztetni és tanítani szeretném.”

Grafika: Martos Juli

A járvány alatt nagyon hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégis változó lehet, ki hogyan éli meg mindezt. Juli szeretné, ha a rajzai segítenének abban, hogy az emberekben normalizálódjanak az érzések: oké, ha nem találod a motivációd a négy fal között, oké, ha szorongsz a vírus miatt, oké, ha szomorú vagy, mert nem láthatod a szeretteid. „Na nem azért mondom ezeket, mert én annyira tudom, és majd másoknak is jól megtanítom” mondta. Elmesélte, hogy ez a rajza például egy délutánnyi szorongással és gyomorgyörccsel teli hírolvasás eredményeképpen született, önmaga figyelmeztetésére:

Grafika: Martos Juli

Az a kérdés is felmerül egy ilyen vészhelyzetben, hogy mi a felelőssége egy alkotónak ilyenkor? Több ezren látják nap, mint nap a képeit, kötelessége vajon a tájékoztatás, figyelemfelkeltés? „Ha az ember tudja, hogy ennyien követik, az óhatatlanul is felelősséggel jár. De mindig figyelek arra, hogy alkotás közben konzultáljak magammal: Mit is szeretnék megosztani? Tényleg meg szeretném osztani ezt? Önazonos vagyok?” – sorolta.

Juli alkotókedve nem csökkent a járvány alatt, sőt, az alkotás töltötte fel. „Éppen egy olyan projekten dolgoztam, ami nagyon lefárasztott, ezért közben alig vártam, hogy végre szabad alkotásba menekülhessek, és rajzolhassak a koronavírusról Instagramra” – nevetett. Persze nála is előfordul, hogy kifogy a motivációból. Ilyenkor a jegyzeteihez nyúl: ,,Minden ötletet leírok, a még ki nem kristályosodott koncepciókat is, akkor is, ha félálomban jutnak eszembe. Hátha egyszer egy inspiráció nélküli helyzetben megfogja közülük valami a jövőbeli Julit, aki tovább tud indulni rajta. De ha ez se megy, akkor elfogadom, nem erőltetem, sőt megtiltom magamnak, hogy alkossak. Általában pár nap után már úgy érzem, muszáj leüljek alkotni, annyi ötletem támadt időközben, és akkor nekilátok újult erővel.”

Grafika: Martos Juli

Az Instagram pedig nem csak abban segít, hogy az ebből a mindig megújuló erőből születő üzeneteket eljuttassa más emberekhez, hanem segít kapcsolódni is, közösséget teremt. Juli elmesélte, milyen kellemes volt megélnie, hogy ebben az időben is pozitív kapcsolódásai születtek Instagramon keresztül.

Buborekk

„Legyen szó könnyed vagy nehezebb és komolyabb témákról, mindig próbálom szeretettel, és ha kell, humorral megközelíteni és feldolgozni ezeket.” Buborekk, vagyis Takács Vica Instagramja egy olyan platform, amely első pillantásra is sugározza a szeretetet és a pozitivitást, és ha jobban megnézzük, látjuk, hogy egyben nagyon fontos üzeneteket is fogalmaz meg, legyen szó rasszizmusról, homofóbiáról, nők elleni erőszakról vagy környezetvédelemről. Az egyenlőség, az elfogadás és a tudatosság nézeteit csempészi bele a rajzaiba. Alkotásainak inspirációforrása legtöbbször aktuális témák, épp reflektorfényt kapó események, de saját életéből is gyakran merít. 

Grafika: Takács Vica

A vírus okozta bezártság elején a bizonytalanság megviselte Vicát alkotásügyileg is, egy ideig nem is készültek új képei. Aztán egy idő után szépen beállt egy rendszer az életembe, és megpróbáltam megkeresni, hogy lehetne pozitívan vagy jól hozzáállni a helyzethez, hogyan legyünk jófejek, hogyan vigyázzunk egymásra. Ezeket az infókat pedig szerettem volna továbbítani a követőimnek is, vagy igazából bárkinek, aki kíváncsi rá” – mesélte.

Összességében úgy látja, pozitív dolog sült ki a vészhelyzet miatt kialakult bezártságból és lelassulásból alkotás terén: volt ideje több eszközzel alkotni, vászonra, pólóra, vagy éppen kaspóra festeni. „Az alkotás mindig nagyon meditatív tud lenni, végig egy dologra összpontosul a figyelmed, nem pedig azon pörögsz, hányféle dolog vár rád a munkahelyeden, vagy hányféleképpen lehetne átrendezni a lakást” – nevetett fel.

buborekk_illusztracio.png

Grafika: Takács Vica

Megkérdeztem Vicát is, mihez nyúl, ha a motivációja vagy inspirációja megcsappan. Őt ilyenkor az új dolgok tudják ismét lázba hozni: az új technikák elsajátítása, vagy az új eszközök használata. Ebben sokat segít neki a YouTube és a Skillshare, ahol tanulhat, lát más embereket alkotni - ezeknek mindig az a vége, hogy ő is elkészít valami hasonlót. Ha ez sem segít, akkor a legfontosabb, hogy hagyja magát pihenni. Utána sokkal gyorsabban és könnyedebben megy. 

 Grafika: Takács Vica

Az alkotás Vicának is segít abban, hogy feldolgozzon bármilyen helyzetet, és kicsit fellélegezzen: „Sokszor, mikor elolvasok egy cikket például arról, milyen rasszista dolgok folynak az országban, nagy harag, de ezzel együtt nagy tenni akarás is születik bennem. Úgy érzem, ha mindezt a haragot átfordítom motivációvá, a bennem levő gondolatokat szépen megfogalmazom, kitalálok egy koncepciót és megrajzolom, akkor meg tudom osztani ezeket az érzéseket. Ilyenkor mindig találok egy olyan közösséget, akik hasonlóan éreznek. Ez segít, mert ilyenkor nem érzem azt, hogy mindenki rossz ember, hanem tele van jó emberrel az ország, meg a világ is. Így volt ez a most kialakult helyzettel is” – mondta.

„Attól, mert te magabiztos vagy, és azt hiszed, legyőzhetetlen vagy, attól még lehet, hogy a szomszéd néni nem az" - figyelmeztet Vica. A vírushelyzet alatt fontosnak tartotta azt, hogy odafigyeljünk egymásra, hogy betartsuk az előírásokat, és megkérdezzük azt, hogy kinek hogyan tudunk segíteni. Bár szerette volna látni a családját és a barátait, de úgy gondolta, nem ő a legfontosabb, hanem azok, akikre különösen veszélyes lehet a vírus.

 Grafika: Takács Vica

És hogy mit gondol a nagyobb követőtáborral rendelkező tartalomgyártók társadalmi felelősségvállalásáról? „Mindig is az volt a célom, még akkor is, mikor 22 ember követett, hogy olyan dolgokat tegyek ki, amiknek van értelme, mondanivalója, vagy legalább mosolyt csaljon az arcokra. Persze mindig több mondanivalóm van, mint amennyit megosztok, de sajnos nincs annyi energiám, hogy mindenre reagálni tudjak. De fontos, hogy mi is felelősséget vállaljunk, el se tudom képzelni, hogy másképp legyen.” – osztotta meg.

Kiemelt grafika: Martos Juli

A bejegyzés szerzője Balla Júlia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

konzerv.png

Elvarázsolt meseképek - Interjú Dani Orsi illusztrátorral

Bájos karakterek, gyönyörű színek, és elmesélésre váró történetek: ezek jellemzik a Dani Orsi által készített illusztrációk egyedi fantáziavilágát. A fiatal illusztrátor munkái már színházi plakátokon, szórólapokon és pólókon is láthatók voltak, de ami a legközelebb áll hozzá, az a meseillusztrációk készítése. Egyedi figurái határozott és kiforrott ábrázolási stílusának köszönhetően könnyen felismerhetők. 

Mióta foglalkozol illusztrálással? Milyen inspirációk, mérföldkövek tereltek a művészet irányába? Családi örökség ez a tehetség?

Illusztrációk készítésével 2015 óta foglalkozom picit komolyabban, akkor kaptam egy felkérést a Bethlen Téri Színháztól a gyerekprogram szóróanyagainak megtervezésére és elkészítésére. Előtte láttam náluk egy illusztrációs pályázatot, amire gondoltam jelentkezem, úgy, hogy előtte nem is rajzoltam. Nagyon tetszett nekik az anyagom, és így jött a felkérés. Nem olyan régen kezdtem rájönni, hogy valójában ez az én utam, bár mindig nagyon szerettem rajzolni és különféle kreatív dolgokat csinálni. Valószínűleg inkább örökség ez a dolog, hiszen anyukám rajztanár.

oszi_hajnalon.JPG

Dani Orsi: Őszi hajnalon

Hol végeztél művészeti tanulmányokat, esetleg tervezel-e ilyet?

Rajzos iskolába sajnos nem jártam, film- és színháztörténet szakos hallgatóként diplomáztam Pécsen. Szerettem volna elvégezni egy grafikai sulit is, illetve valamilyen rajzos iskolát, de azt tanácsolták, hogy ne tegyem, mert akkor lehet, hogy a stílusom elmenne egy másik irányba.

Honnan merítesz inspirációt a munkáidhoz?

Ez nehezebb kérdés, mert sokszor  magam sem tudom pontosan. Általában csak egy érzés, vagy egy gondolat férkőzik a fejembe, és azt valósítom meg. Valószínűleg inkább a tudatalattimból merítek, esetleg gyerekkori emlékekből, álmokból.

Hogyan sikerült megtalálni a saját rajzstílusodat?

Amikor elkezdtem illusztrációkat készíteni, mindenáron szerettem volna hasonlítani azokra az illusztrátorokra, akiknek nagyon tetszettek a munkái, de amint elkezdtem rajzolni valahogy magától kialakult a stílusom, nagyjából úgy, hogy észre sem vettem.

Melyik munkádra, munkáidra vagy a legbüszkébb, és miért?

Azt hiszem, nem tudnék kiemelni egyet, vagy többet akár, mert mindegyikből sokat szoktam tanulni, illetve az okoz nagy örömet, ha sikerül megugranom azt a mércét, amit felállítok magamnak.

nagy_gatsby.JPG

Dani Orsi: A Nagy Gatsby

Digitális vagy inkább a hagyományos technikákkal szeretsz dolgozni?

Először hagyományos technikával kezdtem festeni, akril festékkel vászonra, vagy akvarellfestékkel, akvarell papírra. Emellett még tussal szeretek nagyon dolgozni. Ezután kezdtem el autodidakta módon megtanulgatni a Photoshop grafikai programot, majd vettem egy digitális rajztáblát, amivel sokat tudtam gyakorolni, és fejleszteni a tudásom. Mindkét technika teljesen más, mindig azt használom, amelyiket az adott projekt megköveteli.

Hogyan kezdesz hozzá egy illusztráció elkészítéséhez?

Először is, ha jön az ihlet, akkor csinálok egy vázlatot papírra, majd azt digitalizálva kezdek el dolgozni rajta a grafikai programban. Ha vászonra festek, akkor pedig arra készítek egy halvány skiccet.

Mennyi ideig tart egy alkotás elkészítése?

Sok mindentől függ, egy egyszerűbb rajznál 4-5 óra nagyjából, de vannak olyan összetettebb képek is, amin akár 1-2 napot is dolgozom. Ez a digitális technikára vonatkozik, hagyományos festésnél nagyjából 1-2-3 óra, de ez inkább a kép méretétől, és részletességétől függ.

rozsaszin_felho_motel.jpg

Dani Orsi: Rózsaszín Felhő Motel

Elő szokott fordulni veled, hogy nincs ötleted vagy inspirációd az alkotáshoz? Mit teszel ennek a kiküszöbölésére?

Ha ilyen történik, akkor nem alkotok, hiszen akkor szerintem nincs értelme, mert nem lesz jó. Ha viszont megrendelés érkezik, akkor szerencsére mindig egyből van elképzelésem. Ha valamiért még sincs, akkor másnap már biztosan lesz.

Mi alapján választod ki, hogy éppen melyik meséhez készítesz illusztrációt? Mik a kedvenc meséid, amelyekhez készítettél már, vagy tervezel készíteni illusztrációkat?

A saját portfólióm bővítéséhez viszonylag kevés, már meglévő, híresebb meséhez csinálok illusztrációkat. Ezek nem a saját ötleteim, maximum a kivitelezés egyedi. Az Alíz csodaországban című meséhez készítettem például pár képet, mert az a kedvenc mesém.

Hogyan zajlik egy íróval való együttműködés? Mennyire szoktál szabad kezet kapni az illusztrációk tekintetében?

Eddig sajnos kevés íróval volt lehetőségem együtt dolgozni, de akikkel sikerült, azokkal ól működött a dolog. Teljesen változó egyébként: van, aki teljesen szabad kezet ad, mások kevésbé, bár inkább a kiadó szokott jobban beleszólni a dolgok menetébe.

keszen_az_utazasra.jpg

Dani Orsi: Készen az utazásra

Gyerekeknek is illusztrálsz egyedi, személyre szabott emlékkönyveket és mesekönyveket. Mennyi ideig tart egy ilyen könyvnek az elkészítése?

Ezt közösen csináljuk egy kedves írónővel, Stefán Lucával, akivel nagyon jól megértjük egymást. Ő megírja a sztorit, és elküldi a megrendelő gyermekéről a képet, én pedig megcsinálom hozzá az illusztrációkat. Ha egy újabb rendelés érkezik, akkor pedig átrajzolom a karaktert az éppen aktuálisra.

Válogatott alkotások

  • Stefán Luca íróval közös könyvek : Útravaló, Nyüsző, Ünneplőkönyv (személyre szabott mesekönyvek); A kuckó, Mesék a kertből
  • A MeseLes oldalon megjelent illusztrációk: Kurczina Terézia: Felhőpaplan (vers), Koleszár Nikolett: A három tündér és a kis színésznő (mese); Dér Adrienn: Csillagkalózok (mese); Cs. Pál Orsi: A bugyorsárkány és a káposzta (mese); Bábel Antónia: Csenő (mese); Bábel Antónia: Örök karácsony (mese); Stefán Luca: Emese – egy baba igaz története (mese); Gergely-Péch Éva: Töklámpás (vers)
  • Bethlen Téri Színház programfüzetei, szórólapjai
  • Stepout games, társasjáték esteket szervező cégnek a weboldalának illusztrációi

Még több illusztráció Dani Orsitól: Facebook Poppy's- Dani Orsi Illusztrációi; Instagram: orsidani

Megrendelésre készülő alkotások esetén mennyire lehetséges érvényesíteni a saját stílusodat? Mennyire szól bele a megrendelő?

Szerencsére eddig nagyjából mindig szabad kezet kaptam. Ennek mindig nagyon örülök, hiszen ha valaki megkeres, akkor bízom benne, hogy azért keres engem, mert az a stílus tetszik neki, amit én képviselek.

Gyerekkönyveken kívül még hol szeretnéd, ha megjelennének az illusztrációid?

Leginkább ifjúsági könyveket szeretnék ábrázolni, főleg fantasy témában, illetve képregényeket, de emellett mindenre nyitott vagyok. Jelent már meg illusztrációm színházi plakáton, weboldalon, táskán, pólón, vagy nyomtatott szóróanyagon is. Mindegyiknek nagyon örülök, és szeretném, ha a jövőben is minél több felületen helyet kaphatnának a rajzaim.

kinos.jpg

Dani Orsi: Kínos

Az elmúlt évben, több helyen is látható volt kiállításod. Honnan jött az ötlet egy kiállítás megrendezéséhez?

Családtagok, ismerősök javasolták, hogy lehetne kiállítást is tartani a képekből. Nem sok reményt adtam neki, de gondoltam mit veszítek, ha megpróbálom. Írtam pár kulturális intézménynek, hogy lenne-e esetleg lehetőség ilyesmire, ha tetszenek a képeim. Hála Istennek, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptam.

 

Mit gondolsz mennyire nehéz kitűnni, és érvényesülni ezen a piacon munkavállalóként?

Nagyon nehéz. Sajnos főleg itt Magyarországon azt érzem, hogy nincs annyira igény és kereslet a művészetre ilyen formában. Emellett azt is gondolom, hogy sok hittel és kitartással sikerülhet. Én is ezen dolgozom!

best_barber.JPG

Dani Orsi: Best Barber

Van valamilyen tanácsod kezdő alkotóknak?

Mivel még én is nagyon a dolgok elején vagyok, így tényleg csak azt tudom tanácsolni, hogy próbáljanak meg egyediek lenni. Ez talán a legnehezebb dolog, de a legnagyobb fegyver is. Ha a tehetség megvan, akkor úgy gondolom, hogy a kellő időben megtalálják az embert a megfelelő lehetőségek. Az alázat és a szerénység még emellett az két dolog, ami szerintem elengedhetetlen. Valamint fontos a folyamatos fejlődésre való hajlam.

Mik a jövőbeli terveid? Milyen munkákon dolgozol jelenleg? Van olyan álomprojekted, amit szeretnél, ha a jövőben megvalósulna?

Nagyon szeretném, ha minél több emberhez eljutnának a képeim. Ahogy korábban is említettem, nagyon szeretnék ifjúsági könyveket illusztrálni, valamint nagyon klassz lenne, ha láthatnám ezeket a könyveket nagy kiadók polcain. A rövidebb távú tervekben szerepel több egyedi mesekönyv, illetve egy képregény is.

A bejegyzés szerzője Táth Ticiána, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója.

konzerv.png

 

 

Szörfös gitárrock magyar népzenével keverve: A Folksteps alapítóival beszélgettünk

Ma Magyarországon alig akadnak páran, akik ne ismernék a Kis kece lányom című népdalt, vagy ne tudnák, hogy milyen zenére szokás azt mondani, hogy rock. A ’60-as évek óta jelenlévő folkrock ugyan ismert műfaj hazánkban is, azonban a Folksteps ezen belül is egy újabb vonallal, az ethnosurffel áll ki a színpadra. A zenekar alapítóival, Szántó Marcival és Tőke Barnával készült interjúnk betekintést enged egy feltörekvő banda és egy kevésbé ismert, alternatív szcéna világába. 

Meséljetek a zenekarról: milyen műfajt képviseltek? 

Barna: Úgy definiáljuk a zenénket, hogy ethno-surf, ami annyit tesz, hogy a '60-as évek surf-rock zenéjére írjuk át a magyar népdalokat. Ez nem egy konkrét stílus, inkább egy jól csengő kifejezés egy tökre bulizható zenére, ami nosztalgikus és bennünk van, mivel mindenki tanult ezt-azt énekórákon.
Marci: Visszük tovább a mostanában pörgő népzenei vonalat, mint például az Aurevoir., a Bohemian Betyars és a Mordái. Ehhez jön a szörfös gitárrock, amit nagyon szeretünk Barnával: ’60-as évek, California, Dick Dale, napsütés, szörfdeszkák, lányok...

Hogyan jött az ötlet, hogy zenekart alapítsatok?

Marci: Az előző zenekarommal volt egy szentendrei koncertünk lekötve, de a srácok visszamondták a fellépést. 2018. július 21-én éjjel felhívtam a Barnát, hogy csináljunk ezzel valamit és agyalni kezdtünk, hogy milyen zenei irányba tudnánk mozdulni és megcsinálni a koncertet.
Barna: Emlékszem, nagyon meleg volt aznap éjjel és pont a konyhaasztalnál ültem, amikor Marci jött ezzel az ötlettel. És megcsináltuk. Azóta ez így „van”.
Marci: Alakul.

Szántó Marci (jobbra) és Tőke Barna (balra)

Szántó Marci az ELTE-n magyar-esztétika szakon tanul. Frontember, énekes-gitáros. Tizenkét éve gitározik, az Etűd Konzervatórium jazzgitár szakán végzett. Korábban a Hangember zenekar tagja volt.
Tőke Barna a BME kommunikáció- és médiatudomány alapképzés hallgatója. Nyolc éve játszik, jelenleg is jazzt tanul. A jövőben szeretne hangszerkészítéssel foglalkozni.

A jelenlegi az eredeti felállásotok?

Marci: A mostani felállás a 2019-es ELTE Patina tehetségkutatón jött létre, ahol Paulusz Kristóf basszusgitárosként már tag volt, és elhívtuk Stanfel Petit dobolni.
Barna: Ő akkor még session zenészként jött, de hamar hivatalos taggá lépett elő. 

Tehát nem.

Barna: Voltak olyan korábbi zenekari tagok, akikkel különböző konfliktusok miatt elváltak útjaink. Ezek után szinte random állt össze a zenekar. Kellett egy basszusgitáros és egy dobos. Írtunk Kristófnak, aki benne volt, majd  Peti is beszállt. Régebben voltak zenészek, akikkel együtt dolgoztunk, például a  „vonós szekció”…
Marci: Velük kapcsolatban azt éreztük, nehezen passzolnak bele a koncepciónkba. Legutóbb Szabó Kristóf csatlakozott hozzánk szaxofonon egy rövidebb időszakra.
Barna: Akivel szintén random kerültünk össze. A Bikás park megállóban véletlenül kiderült, hogy van közös ismerősünk, aki bemutatott egymásnak, így megkértük, hogy lépjen be. Igazából ilyen szerencsés véletlenekből jöttek össze a különböző felállások.

Van tudatos imázsotok, vagy csak művészi oldalról közelítetek a zenéhez?

Marci: Igen, tudatos imidzsépítés van a részünkről. Készítettünk egy kiajánló anyagot, amiben leírtuk a zenekari céljainkat. Emellett fontos szempont az, hogy hogy nézzen ki egy koncert, hogyan öltözzünk fel, mikor mi történjen, milyen zenén kívüli szórakoztatóelemek legyenek…
Barna: Ez legalább akkora meló, mint a zenét megcsinálni.
Marci: Ha először mész egy nagy helyre és szeretnél egy nagyot durrantani, nem csak azzal, hogy kiállsz zenélni, hanem, hogy van egy show, az embertelen meló. Mindennek stimmelnie kell: jó legyen a hangzás, a hangosítás, időzítve legyenek a fények.
Barna: És nem mellesleg még jól is kell érezned magad a színpadon. Nincs rosszabb annál, mint amikor látod egy zenekaron, hogy csak állnak ott fenn, unott arccal monoton gitározni kezdenek, és ennyi.

Hogyan menedzselitek a bandát? Ti szerveztek le mindent?

Marci: Nemrég lett egy booking managerünk, Búza Dávid, aki átvette a koncertek szervezését és a zenekari pénzügyek kezelését. Az ezt megelőző időszakban ez a kínkeserves munka az enyém volt: kergetni kellett a helyeket, hogy válaszoljanak, elküldjék a szerződéseiket, ha egyáltalán vannak…. Persze az elején, egy bizonyos szint alatt ezek nincsenek meg, így a fellépések „ahogy esik úgy puffan” szerveződnek és a bejövő pénzzel is nehéz bánni.
Barna: Igazából örültünk, ha eddig anyagilag kijöttünk nullára. Kezdő szinten bevételről még álmodni sem lehet. 

Jól boldogultatok menedzser nélkül?

Marci: Jobb esetben válaszoltak a helyek, rosszabb esetben nem. Dávid segítségével már könnyebben szerveződnek a fellépések és a bevétellel sem a nulláért küzdünk. Ő leszervezi és kész, megszűnnek ezek a dolgok.
Barna: Feltörekvő szinten az van, hogy ha fel akarsz lépni egy helyen, akkor jobb, hogy ha ismersz ott egy-két embert. De még akkor sem biztos semmi, mert nem feltétlenül azokat ismered, akik segíthetnek. Hogyha mázlink volt, akkor egy-két koncertet le lehetett így kötni.

Az alkotó folyamat hogyan működik nálatok? 

Marci: Barnával megírunk egy számot, amit leviszünk a próbaterembe, ahol mindenki hozzáadja a saját részét. Egyáltalán nem hobbiszerűen állunk a munkához. Azt gondolom, hogy tök fegyelmezett az alkotói folyamat, nem esünk szét, végeláthatatlan jammelések helyett próbáljuk azokat a struktúrákat megtartani, amiket kitaláltunk és létre akarunk hozni. 

És mi a helyzet a barátsággal? Nem megy a munka rovására?

Barna: Ha zenekart alakít valaki a haverjaival, akkor tisztázni kell előre, hogy ez most egy munkafolyamat lesz, amennyiben valamit el is akarnak érni.
Marci: Teljesen szét van választva a barátság a munkától. Az előző zenekaromban ez összecsúszott és arra ráment a szakmai és az emberi kapcsolat is. A zenekaron belül mindenkinek kell egy saját pozíció és feladatkör, amit a barátságtól függetlenül teljesítenie kell. Némileg más vonatkozik az alapítótagokra és a köréjük szerveződő zenészekre, de ugyanazt a szigort és kritikai hozzáállást várom el másoktól is, mint amivel én vagy a Barna állunk a zenekarhoz.
Barna: Profi mentalitás kellett ahhoz, hogy a magunk elé állított szinteket megugorhassuk és sikereket érjünk el. Emellett meg tudtuk tartani a barátságunkat is a Marcival. Azóta a többiekkel is kialakult ez, és már négy barátság van a zenekarban a profi hozzáállás mellett.
Marci: Igen. Megvan köztünk a koncentrált szakmaiság, amivel mindenki részt vesz a munkában és a szemek előtt ott lebeg a közös cél. Egyáltalán semmilyen önzés nincs, így mindenki kihozhatja magából a maximumot.

Mit gondoltok, meg lehet élni a zenélésből? 

Barna: Nagyon sok pénzt kell ebbe belefektetni. Belerakod a tőkét és ha elkezd működni, akkor abból jön is vissza. Magyarországon a zenei réteg kicsi és a hallgatói közeg zárt. Ha nem vagy benne, akkor kevesen fognak a koncertekre járni és nem nagyon lehet pénzt remélni.
Marci: Csak színpadi zenélésből nem valószínű, hogy meg lehet élni. Zenével foglalkozó ismerőseink mind csinálnak mást is. Sok zenekarban kell játszani ahhoz, hogy elég pénz jöjjön be és ennek kilátástalan a hosszútávú kifutása. Önfenntartásra elég pénzt lehet szedni belőle, de családfenntartásra vagy egzisztenciakiépítésre nem alkalmas. Ha tágabban nézzük, akkor szerintem működhet, de hosszú évekbe és fáradtságos munkába kerül.
Barna: Ez nem olyan, amit meg lehet úszni sufnituninggal.
Marci: Banális hülyeség, amikor mindenféle előadó azt mondja, hogy nem a megélhetésért csinálja. Nyilván örülünk neki, ha van siker és azzal előrébb tudunk jutni. De nem lehet ennyire anyagiasan hozzáállni, főleg az első időszakokban nem, az abszolút egy befektetés. Az a legfontosabb a zenélésben, hogy soha nem szabad a két végletbe beleesni: hogy kötött pulcsiban szoba-zenélés a falnak és nekem; vagy, hogy bármiféle jelentés és koncepció nélkül populáris ipari termékké legyünk. Nagyon szeretnénk, ha sokan kedvelnék azt, amit csinálunk, de meg kell húzni azt a vonalat, amíg ez még önmegvalósítás, és tudni kell, mikor jön el az a pont, amikor ez az egész kizáróan pénzorientálttá válik.

Eláruljátok, mik a terveitek a jövőre nézve?

Marci: Nem érdemes sokkal nagyobbat álmodni, mint ami a realitás. Mindig egy picit kell fölé menni álmodozásban annak, amit még el lehet érni, mert különben kudarc a vége. Ha mi most az eddigi lendülettel csinálnánk a zenekart, akkor jó kilátásokkal egy magyarországi fesztiválokon elég jó idősávban fellépő, híresebb ethno zenekar lehetne belőlünk. Azonban a jelenlegi vírushelyzet mindent felülírt, többek között a zeneiparban is óriási gondok vannak. Mindenesetre a korlátok között, de ugyanolyan fegyelmezetten és arányos befektetésekkel kell megpróbálnunk tovább haladni. Felvettük már az első kislemezünket, forgattunk videóklipet és a következő hetekben újra stúdiózni fogunk. Az elkövetkezendő három szezont szerettük volna végig koncertezni, ez sajnos most meghiúsult.. Csomó mindenre nem vagyunk hatással, de amikor igen, akkor százszázalékosan kell teljesítenünk, hogy végül célba érjünk.

A jelenlegi korlátozások végéig a Folksteps is igyekszik látható maradni: online koncertet adtak a Trip Hajó Első Magyar Karantén-színház programsorozatában, és zenéltek az A38 Hajón a Hajónapló keretein belül. A stream-koncertek az alábbi linkeken visszanézhetőek a Facebookon: 

Trip Hajó: https://www.facebook.com/tripbudapest/videos/652982775486054/
A38 Hajó:  https://www.facebook.com/watch/live/?v=2989661394460500&ref=watch_permalink

A bejegyzés szerzője Kiss Enikő, a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

konzerv.png