Amikor mesterséges intelligenciáról beszélünk, sokan a gyilkos robotokra asszociálunk, akik át akarják venni az uralmat az emberiség fölött. De mi van, ha azt mondom, hogy okos kávégépek, okos hangszórók,  vagy okos fogkefék? Ártatlannak tűnő eszközök, amelyek akár kémkedhetnek is utánunk, a saját otthonunkban. 

Elfogadjuk! De mégis mit? 

Nemrég jött ki a telefonomhoz a legújabb frissítés, és már majdnem automatikusan elfogadtam hozzá az adatvédelmi feltételeket, amikor belém hasított a gondolat, hogy ezeket a szerződéseket vajon elolvassa-e egyáltalán valaki? Tudjuk egyáltalán, hogy mire mondunk igent? Alig ismertem magamra, hiszen arra tanítottak, hogy mielőtt bármit elfogadok/aláírok, azt alaposan olvassam át. A legtöbb esetben ez nálam a protokoll, kivéve ilyenkor. Lehet, hogy most sokan magatokra ismertetek, éppen ezért tanulságként olyan eseteket mutatunk be, amelyekben a felhasználóknak bizony jobb lett volna előbb olvasni.

Jössz velem játszani ?

Kezdjük egy ijesztő esettel, amikor egy cég csúnyán visszaélt a vásárlók személyes adataival. Le kell szögeznünk, hogy ezt csak úgy tudták megtenni, hogy a fogyasztók nem néztek utána annak, hogy milyen szerződést fogadtak el - így elméletileg a cég nem követett el vétséget, amikor egy harmadik félnek kiszivárogtatta az adataikat. Finn Lützow-Holm Myrstad egy TED Talk előadásban beszélt egy bizonyos Cayla nevű játékbabáról, aki akárcsak egy beépült titkos ügynök, kémkedett a gazdái otthonában. Myrstad közelről ismeri a történet, hiszen egy fogyasztói jogokért harcoló szervezetnél dolgozik (Norvég Fogyasztóvédelmi Tanács), ahol különböző, aggályos eseteket vizsgálnak, és ha kell, megteszik a szükséges jogi intézkedéseket. Így történt ez Cayla esetében is.

(via)

A játékbaba használata rendkívül egyszerű, csak le kell tölteni hozzá egy ártatlannak tűnő applikációt, így válik elérhetővé a babához tartozó összes funkció. Cayla az interneten és a hangfelismerő technológián keresztül könnyedén tud releváns válaszokat adni a gyerekek által feltett kérdésekre. Igen ám, de amikor a vásárlók letöltötték az alkalmazást és elfogadták a hozzátartozó felhasználási feltételeket, egyúttal hozzájárultak ahhoz is, hogy a baba által megszerzett adatokat a gyártó kiszolgáltathatja egy ismeretlen harmadik félnek. Egy marketinges cégnek aranyat érhetnek ilyen bizalmas és őszinte adatok a fogyasztókról az eladás növelése érdekében. 

A problémát az is fokozta, hogy Cayla-ra bárki gond nélkül rá tud kapcsolódni 18 méterről egy okostelefonnal bluetooth-on keresztül. Amikor Myrstad csapata ezt jelezte a babát gyártó cég felé, azt a választ kapták, hogy erre csak egy magasan képzett IT szakember lehet képes. Cáfolásképpen a TED előadás közben csatlakoztak rá a játékra, és a baba hangszóróin keresztül beszéltek. Mondani sem kell, hogy  mennyire veszélyes lehet, amikor egy kisgyerek egyedül játszik és egy idegen ember a játék nyelvén szól hozzá, beszélgetni kezd vele, a bizalmába férkőzik, majd elhívja magával játszani. Kezdetben ez a baba több országban is az év játékának lett megszavazva, de azóta többek között Németországban betiltották és már nem lehet megrendelni az Amazon-ról sem. Jelenleg Cayla egy berlini kém múzeumban pihen, kiállítási darabként. 

A szerelem ára

Hazákban is nagyon népszerűek a randi app-ok, hiszen mennyivel egyszerűbb valakit csak egy suhintással jobbra húzni a Tinderen, mint például egy szórakozóhelyen megszólítani a kiszemeltet egy meghívással vagy menőnek hitt táncmozdulatokkal. Ugyan már! Ez fáradtságos és az ital is drága, a randi oldalakkal viszont otthonról lehet ismerkedni, ráadásul ingyen. Ha nem is pénzért vesszük ezeket a lehetőségeket, de valamivel azért fizetünk értük,  ha nem vigyázunk - például rengeteg személyes adattal.

(via)

Finn Lützow-Holm Myrstad és csapata alaposan elolvasta az egyik legnépszerűbb randi app adatkezelési nyilatkozatát - ha mindenki ezt tenné, akkor valószínűleg nem lenne a vezető randialkalmazások között, mert sokan inkább nem regisztrálnának. A fő menünél például egy már előre kipipált nyilatkozat van arról, hogy az app a felhasználó összes Facebook képéhez hozzáférhet. Ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a szerződés szövege lényegében azt mondja ki, hogy a regisztrálók teljes randi dokumentációját (beleértve az adatokat, beszélgetéseket, fotókat) szabadon használhatja a cég. Ez azt jelenti, hogy bármilyen platformon megjelenítheti azokat, sőt, el is adhatja az összegyűjtött információt, hiszen korlátlan jogokat gyakorol felettük.  

Kémkedő fogkefék

Az NPR és az Edison Research kutatása szerint minden 6. amerikainak van már okoshangszórója, mely tulajdonképpen egy otthoni asszisztens, aki csatlakozik a netre, így például hangutasításra zenét tud lejátszani, beszámol az időjárásról, de beszélgetni is lehet vele - derül ki Kashmir Hill és Surya Mattu TED előadásából. A tech óriások mind fejlesztettek saját okoshangszórókat, hogy az asszisztenseik már ne csak az okostelefonokon keresztül legyenek elérhetőek. A Siri beköltözött a HomePod-ba, a Google-Assistant a Google Home-ba és Alexa pedig az Echo nevű okoshangfalba. Magyarországon ez az őrület  még csak gyerekcipőben jár, de könnyen lehet, hogy hamarosan reggelente mi is Alexához szólunk majd elsőként, hiszen az okos otthon fogalma itthon is egyre népszerűbb, és valljuk be, eléggé jól hangzik. De fontos megnéznünk az érme mindkét oldalát. Jópofa és kényelmes tud lenni, ha csak az ágyból kikiabálunk Alexának, hogy főzze meg a kávénkat, de ha mindez a személyes adatainkba kerül, akkor már nem is tűnik annyira vonzónak, hogy egy mesterséges intelligencia csináljon helyettünk reggelit.

(via)

Kashmir Hill és Surya Mattu kíváncsi volt arra, hogy ezek az eszközök milyen adatokat tárolnak és küldenek tovább a felhasználókról. Ezért egy két hónapos kísérlet során Kashmir lakásában, amit csak lehetett kicseréltek okosra - ilyen volt az ágy, a fogkefe, a hangfal, az izzók, az óra, a vécé és még sorolhatnánk, hiszen összesen 18 készüléket telepítettek. Egy speciális router segítségével nyomon követték az összes eszköz hálózati tevékenységét. Kiderült, hogy ezek mindent rögzítettek, ami a házban történt: tudták Kashmirról az alvási szokásait, hogy naponta hányszor és mennyi ideig mos fogat, mikor van otthon, de tisztában voltak azzal is, hogy hány percig nézi a tv-t. Az Echo volt a legsunyibb, mivel minden 3. percben kapcsolatba lépett a szerverekkel, függetlenül attól, hogy használták-e vagy sem. Ezért felmerül a kérdés, kinek éri meg jobban az okoseszköz? Nekünk, vagy a gyártónak, aki rengeteg személyes adathoz fér hozzá, amiket később eladhat reklámügynökségeknek vagy kutatócégeknek? Valószínűleg vannak, akiket nem zavar, hogy a cégek nem tisztelik a magánéletünket, de sokan nem szeretnének a tudtunk nélkül piackutatásokban részt venni.

(via)

A falnak is füle van: segít ezen a szabályozás?

Többek között az adatvédelmi fenyegetések ellen lépett hatályba 2018. május 25-én a GDPR (General Data Protection Regulation) törvény, amivel az EU egységesíteni szeretné az Unión belüli személyes adatok tárolására és felhasználására vonatkozó szabályokat. A szabályozás minden olyan EU-s vállalkozóra vonatkozik, aki valamilyen formában személyes adatokkal dolgozik, sőt azoknak is figyelniük kell a GDPR betartására, akik EU-s állampolgároknak biztosítanak szolgáltatásokat vagy termékeket, még akkor is, ha a cég nem az Európai Unión belül működik. Személyes adatnak tekinthető minden olyan információ a felhasználóról, amely alapján bárhogyan is, de beazonosítható a személy, például:

• név
• lakcím
• telefonszám
• e-mail cím
• IP cím és cookie adatok - bár ezek alapján nem egyértelműen azonosítható be egy természetes személy, de mégis bekerültek a személyes adatok csoportjába.

A GDPR megosztó, sokan túlzásnak tartják, ugyanakkor egy technológiailag fejlett világban élünk, ahol ezek a virtuális veszélyek kezdenek elhatalmasodni, így nem ártanak az óvintézkedések. 

Végül, gondoljunk bele abba, hogy egyre több ember takarja le a laptopján a kamerát, mivel elterjedt hiedelem, hogy valakik, valahonnan rácsatlakozhatnak a számítógépeinkre és figyelhetnek minket. A kérdés az, hogy ha ennyire szeretnénk megóvni az adatainkat és személyazonosságunkat, akkor miért nem olvassuk el az adatvédelmi szerződéseket? Pedig, ha vakon elfogadjuk ezeket, az talán nagyobb veszéllyel járhat, mintha nem fedjük le a webkameránkat.

A bejegyzés szerzője Sőregi Kitti, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Kapcsolódó:

• Földi Paradicsom a 3. évezredben: ilyen az élet egy okos városban

Markáns fogyasztói elvárássá vált a vállalatokkal szemben, hogy marketing tevékenységük mellé válasszanak maguknak egy társadalmi célt. A Pepsinek botrányosra sikeredett, de a Gillette-et is erős kritika érte, a Nike azonban bravúrosat hozott. A brand aktivizmust, azaz társadalmi célú marketinget lehet kamunak és divathóbortnak tekinteni, amely végső soron az iparágba vetett bizalmat csökkenti, de olyan magas szintű elvárásnak is, ami nélkül már nincs is helye egy-egy márkának a piacon.

Kiállni és felszólalni társadalmi kérdésekben mindig is magában rejtette a veszélyt, hogy az elfordulást vált ki. Hasonló kihívásokkal néznek szembe a vállalatok, amikor marketing tevékenységük feltuningolása céljából leteszik a voksukat bizonyos társadalmi, kulturális, politikai ügyekben. Beszélhetünk a #metoo mozgalomról, az USA-ban releváns Black Lives Matter törekvésről, de akár az emberi jogok vagy a transzneműek kérdéséről is. Magyarázhatjuk ezt a jól megszokott módon: az emberek és specifikusan a közösségi média felhasználói annyi, de annyi reklámmal találkoznak nap mint nap, hogy a brandeknek valami extrával kell előrukkolniuk, ha nemcsak a fogyasztók figyelmét akarják felkelteni, hanem márkahűséget is szeretnének építeni... Létezik azonban a kézzelfogható magyarázat: kutatások sora mutatja ki, hogy a fogyasztók jóval nagyobb valószínűséggel és kedvvel vásárolják annak a márkának a termékeit, amelyek kiállnak egy-egy fontos és ellentmondásos ügy érdekében. A marketing tudományában nagy névnek számító Philip Kotler szerint a brand aktivizmus előretörése a CSR (cégek társadalmi felelősségvállalása) hatástalanságának tudható be.

Colin Kaepernick (középen) az amerikai himnusz közben térdelt le, hogy kiálljon az elveiért, amiért később a Nike reklámarca lett (via)

A Sprout Social kutatása szerint:

• Az emberek többsége szeretné, ha a vállalatok részt vennének a társadalmi párbeszédben, és ennek megfelelő színtere lehet a közösségi média. Sőt, nemcsak szeretné, de elvárásként fogalmazza meg, hogy intelligensen és hatásosan kapcsolódjanak be a társadalmi diskurzusba.
• A kulcs a relevancia: a vállalatok akkor tűnnek a leghitelesebbnek, ha az ügy kapcsolatban áll a vásárlókkal, az alkalmazottakkal vagy az üzleti tevékenységekkel.
• A fogyasztók nagyobb valószínűséggel dicsérik nyilvánosan a vállalatot, amikor egyetértenek az állásfoglalással, mint szidják, amikor elítélik azt. Tehát a cégek még mindig jobban járnak, ha felszólalnak, mintha csöndben maradnának.
• És ami talán a legtanulságosabb: a brandek képtelenek megváltoztatni az emberek véleményét, de hatással lehetnek a változásra. A kérdezettek kétharmada ugyanis bevallotta, hogy nem befolyásolja őket a vállalatok állásfoglalása, de adományozásra például buzdíthatják őket

A Pepsitől a Fantával töltött Coca Coláig

Erre játszott 2017-ben a Pepsi, amikor Kendall Jenner főszereplésével készített egy reklámot, amiben a kritikusok szerint egy doboz kólával próbálták megoldani a rendőri brutalitás évtizedekre visszanyúló problémáját. A reklám azóta iskolapéldájává vált annak, hogyan ne végezzük a brand aktivizmust.  A Gillette is kapott hideget-meleget, amikor 2019 januárjában a mérgező maszkulinitásnak nevezett probléma és a bullying ellen, egyben a #metoo-hoz csatlakozva próbált meg javítani az imázsán. Eredeti szlogenjüket (“The best a man can get”) lecserélték (“The best men can be”), mire a közönség többek között feminista propagandát kiáltott, és azzal a támadta a vállalatot, hogy általánosítják a férfiak viselkedését.

(via)

A mentális egészségről folyó diskurzusba pedig ki szálljon be, ha nem az egyik legnagyobb hamburgert árusító gyorsétteremlánc. Az akció keretében egyes városokban extra színű és feliratú dobozokban lehetett kapni a hambit, mint például “Blue Meal” (szomorú menü) és “Pissed Meal” (bepöccent menü). Ezzel az emberi érzelmek sokféleségére akarták felhívni a figyelmet, mondván nem lehetünk mindig boldogok. Az már pedig csak bónusz volt, hogy mindezt a McDonald’s jól ismert Happy Meal-jének támadásával kötötték össze. A kritikusok véleménye: nem sikerült woke-nak lenni.

Méltán híres a Nike reklámja Colin Kaepernick főszereplésével, ami a márka 30. születésnapjára készült. “Believe in something, even if it means sacrificing everything”, azaz higgy valamiben, még ha mindent fel is kell áldoznod érte - így hangzik a volt NFL játékos szlogenje a reklámban. Kaepernicket azután tiltották el a sportágtól, hogy a meccsek himnusza alatt térdre ereszkedett, ezzel tiltakozva a rassz alapú megkülönböztetés ellen. Ugyan sokan bojkottálták a Nike-ot, például kivágták a zoknijukból a pipát vagy felgyújtották a sportfelszereléseiket, a reklám mégis elnyerte a 2019-es Emmy-díjat a legjobb reklám kategóriában. Arról nem is beszélve, mennyire ötletesen reagálta le a Nike a feldühödött fogyasztói reakciókat.

(via)

Hogyan égesd biztonságosan a termékeinket? / Mindig kint gyújts tüzet. / Legalább 5 lábnyira állj a nyílt lángtól. / Tartsd távol a ruhákat a tűztől, amik éppen rajtad vannak. / Mikor elégtek, mindig locsold le vízzel a tüzet. (via)

És végül egy kevésbé ismert, azonban annál sikeresebb példa: “Essa Coca É Fanta”, azaz ez a Coca Cola egy Fanta. Ez a kifejezés Brazíliában évek óta homofób sértésnek minősül – így utalnak arra, ha egy személy nem heteroszexuális. A gyűlölet megfékezése céljából a 2017-as nemzetközi Pride napjára készített a Coca Cola egy limitált kiadású dobozt, amire az előző szlogent annyival egészítették ki, hogy “na és”? És persze Fantát töltöttek a dobozba. A kezdeményezés elsöprő sikert aratott a Karneválon, de az emberek otthon sem voltak restek. Üres kólás palackokba töltöttek Fantát, kamu merchandise-t gyártottak (pólókat, bögréket), és természetesen Coca Colának öltöztek a Karneválon. Ez volt a legsikeresebb organikus eléréssel operáló kampány Brazíliában abban az évben, ami egyben megváltoztatta a Google találatait a kifejezésre: gyűlölködő szavak helyett elfogadásra és büszkeségre utalókat listázott.

Jóból is megárt a sok?

Az értékterhelt reklámozás tulajdonképpen nem újdonság. Egyesek szerint azonban a marketing szakma eltávolodott a reklámok készítésétől, és inkább a szalagcímgyártásban utazik, és amikor a marketinges egy komoly társadalmi, kulturális, politikai ügyet arra használ fel, hogy hírré váljon, az kétségbeejtőnek tűnhet. A poént az egyik reklámügynökség egészen odáig vitte, hogy a Cannes-i Reklámfesztiválra kifejlesztették a “Cannes U Not?” kártyajátékot (szójáték a can u not kifejezésre, ami nagyjából azt jelenti, hogy valaki inkább ne csináljon valamit). A játékosok egyszer egy üzleti ágat húznak, mint például pelenka vagy luxus edzőterem, majd egy társadalmi célt tartalmazó lapot is felvesznek mellé, úgy mint nemek közötti fizetésbeli egyenlőtlenség vagy felnőttkori akne. A játék szatirizálja a brand aktivizmus azon megnyilvánulásit, amelyekben az állásfoglalások hitelessége megkérdőjelezhető, és a cél mindössze bekerülni a hírekbe. Sőt, egyesek szerint a játék arra is rámutat, hogy a jelenségnek köszönhetően esik a marketing színvonala.

És ti milyen ütős és szerencsétlen példákat ismertek?

A 21. századi gondolkodó ember különös figyelmet fordít a tudatos életmódra, az önfejlesztésre és a mentális egészségre. Társadalmilag elfogadott pszichológushoz járni és önismereti szolgáltatásokat igénybe venni. Míg a pszichodráma már bejáratott módszer, addig a szociodráma most kezd teret nyerni. És talán nem is lesz olyan nehéz dolga, hiszen az üzenete felszabadító az egyén számára: a probléma gyökerét nem az egyes emberekben keresi, hanem a csoportban, az intézményi működésben és a társadalomban.

Hogyan szólt bele egy művészeti forradalom a pszichoterápia alakulásába? Milyen út vezetett a pszichológia és a színház fúziójához? Mi is valójában a pszicho- és a szociodráma, és hol alkalmazzák ma őket? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Újhullámos pszichiáter

A négy és fél éves Jacob Levy Moreno Istent és angyalait játssza a barátaival. Egymásra halmozott székek tetejéről figyeli Isten szerepében a pajtásait, akik repkedő angyalokat utánoznak. A kis Jacob sem akar kimaradni a repülés élményéből. Leugrik a székhalomról, és a földetéréskor karját töri. Ez a jelentéktelennek tűnő baleset vált Moreno életének legmeghatározóbb élményévé: akkor tapasztalta meg először a különbséget a valóság és a képzelet között. Ő az a filozófus és pszichiáter, akinek a pszichodráma és a szociodráma megalapítását, valamint a szociometria kidolgozását köszönhetjük. 1889-ben született Bukarestben egy zsidó családban. Egyetemista éveit Bécsben töltötte, majd 1925-ben az Egyesült Államokba költözött, és ott folytatta munkásságát egészen az 1974-ben bekövetkezett haláláig.

De nézzük, mit is csinált ő valójában?

Kezdjük az elején

Felismered ezt a képet?

(via)

Biztosan dereng már egy-két szó a fejedben. Izmusok… Igen, a szó, amit keresel, az az avantgárd. Azt jelenti, előörs. A huszadik század elején a művészek és a gondolkodók új perspektívát nyitottak, a konzervativizmust és a konvenciókat félretéve akarták szemlélni és kifejezni az őket körülvevő világot. Különös értéknek tartották a spontaneitást és a formai előítéletektől mentes ösztönös magatartást. Ez a gondolat varázsolta el Morenot is, aki mindenáron meg akarta lelni azt a létformát, amikor az ember teljes mértékben önmagát adja mindenféle sablontól mentesen.

Eleinte Bécs parkjait rótta, és az ott játszó gyerekeknek mesélt történeteket, amiket utána együtt eljátszottak. Ilyenkor kitört a gyermekekből a képzelőerő, a kreativitás és spontaneitás. Moreno ezt a megtapasztalást akarta a felnőttek körében is alkalmazni. Önsegítő csoportokat szervezett prostituáltaknak, majd orvosként elszegődött egy menedékhelyre, ahova a Nagy Háború előszelétől menekülők érkeztek. Az ottani tapasztalatai körvonalazták ki a szociometriáról szóló elméletét.

(via)

Moreno valódi áttörését a színház hozta. Azt az ideológiát képviselte, miszerint „a művészet mindenkié”. Ezzel a motivációval állt neki a Monarchia által több, mint 900 évig épített kulturális keret megbontásának. Az akkori osztrák társadalmat a tudatos kulturális konzervativizmus jellemezte. A konvenciók által vezérelt Monarchiabeli kultúra a múltat dicsőítette, és az újdonságot roppant nehezen fogadta. Mindezek a színház világába álarcot és hamisságot hoztak. Ezt a rendszert kritizálta Moreno, aki a megreformált színház tartóoszlopait expresszionista alapokra építette. A spontaneitás és az úgynevezett. „valódi találkozás” ötvözetét álmodta meg. Egyik versében így fogalmaz:

„Akkor majd rád nézek a szemeiddel,
Te pedig rám nézel az enyémekkel.”

Ez a mondat adta a Rögtönzések Színháza alapját. Az előadások egy tágas szobában folytak, nem volt sem díszlet, sem függöny. Nem volt előre megírt szöveg vagy forgatókönyv, sem gyakorlott színészek. A nézők részesei voltak a rögtönzött színdarabnak, ők alkották, ők formálták. A cselekménybe bárkit bevonhattak vagy bárki beléphetett egy szerepben. Moreno, mint játékmester vett részt a darabokban. Kiváló hozzáértéssel vonta be a nézőket, ötletesen bontotta ki és hangolta át a drámai cselekményt. Ebből dolgozta ki később a pszicho- és a szociodrámát.

Egy kincset érő részlet Moreno pszichodráma-vezetéséből: 

 És ebben a Xantus János által rendezett filmben követhető végig egy teljes pszichodráma folyamat: 

Freuddal szemben

A pszichodráma alapja a cselekvés, az „acting out”, ami sokkal eredményesebben segít előhívni a bennünk rejlő dolgokat, mint a visszaemlékezés. A színpad helyettesíti a pszichoanalitikus díványt, a színházi szerepjáték pedig az asszociációt. Így kritizálja Moreno a pszichoanalízis atyját, Freudot. Nem hitt abban, hogy csupán szavakkal feltárható a teljes psziché. Szerinte elsődlegesebb a cselekvés és a kapcsolat, az akció és az interakció szintje. Ráadásul, ha a beszéd az egyetlen kommunikációs eszköz, akkor miért van zene, festészet, tánc, szobrászat, pantomim, stb.? Talán ezek nem kommunikációs eszközök? De igen, azok!

Pszichodráma a TEDx színpadán

Dramatikus konfliktuskezelés

A szociodráma mára széles körben elterjedt. Leggyakrabban előítéletek és kisebbségi feszültségek feldolgozására, történelmi, politikai és társadalmi kérdések feltárására használják. Azokban az országokban terjedt el leginkább, ahol gyakori társadalmi és politikai rendszerváltások voltak. A II. világháború és a Dél-szláv testvérháború után, valamint az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétek traumái kapcsán alkalmazták és alkalmazzák a mai napig. A szociodráma segítségével a békétlenségek rendeződhetnek és a csoportok között kialakulhat együttműködés és párbeszéd. Világszerte használják szervezetfejlesztési célokra, de orvosok és rendőrök szakmai képzésein is megjelenik.

Szociodráma, javítóintézetben

A Magyar Pszichodráma Egyesület PERFORMERS nevű szociodráma projektje évek óta együttműködik a Budapesti Javítóintézettel, így az intézmény számára nem új, hogy szociodramatikus munkába kezdjen - ezúttal a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék kommunikáció-médiatudomány szakos hallgatóival közös kurzuson. A különleges együttműködésben a cél a fiatalok reintegrációja az egyik oldalról, a szociális érzékenyítése a mindkét fél részére. Szociodramatikus játékokkal segítik a bentlakók és az egyetemisták szociális és személyes fejlődését. A bentlakó fiúk többek között megtanulhatják, hogyan kommunikáljanak a világban, ha kilépnek a javítóintézet zárt rendszeréből, és ami még fontosabb, mintát kaphatnak arra, hogyan lehet tervezni. Víziót alkothatnak saját magukról és a lehetőségeikről, hogy a pozitív jövőkép ne elérhetetlen vágy legyen bennük, hanem megfogható valóság.

 A bejegyzés szerzője Nagy Abonyi Lúcia, a BME KomMédia képzés alapszakos hallgatója. 

Közéleti személyiségek beszélnek nyíltan a betegségeikről, függőségeikről és szexuális beállítottságukról. Azt gondolhatnánk, hogy az életnek már nincs olyan területe, amit ne lehetne kisebb-nagyobb társaságban megvitatni – különösen fiatalok között, akik már beleszülettek a digitális világba Ha ez így lenne, nem vágnánk rá annyi mindenre, hogy ez tabu: milyen témáktól érzi magát kínosan a ma embere és miért?

Tabu az, amiről nem beszélünk, amit nem kényelmes, vagy kifejezetten kínos felhozni – válaszolta 17 egyetemista egy rövid felmérésben arra a kérdésre, hogy szerintük mit jelent az, hogy tabu. Hozzátették, hogy különböző helyeken és körökben eltérő lehet az, hogy miről nem illik, vagy nem szokás beszélni. Arra is utaltak, hogy a tabukhoz gyakran félelem társul: például az előítéletektől, a kitaszítottságtól, a megbélyegzéstől. 

Vágyak, lehetőségek, meggyőződések

 Vajon mi számít szerintük a legnagyobb tabutémának ma Magyarországon? Mi az oka a tabuk kialakulásának, és hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Íme, az összesített lista:

• Anyagiak: erős félelem, hogy a fizetés nagysága határozza meg az ember értékét. A válaszadók egy része még a barátainak sem meri elárulni, hogy mennyit keres. Attól félnek, hogy a kevesebb bevétel miatt értéktelenebbé válnak a társaik szemében, rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek a baráti körükben.
• Betegségek: általában kellemetlennek tartják a betegség témát, főleg érintettként. Tudják, hogy a betegeknek a fizikai és lelki panaszokon kívül a környezetük bírálatával is meg kell küzdenie. Különösen feszélyezve érzik magunkat akkor, ha súlyosan beteg személlyel kell beszélnünk az állapotáról, mert félünk, hogy megbántjuk a beszélgetőpartnerüket a kérdéseinkkel.
• Függőségek: az alkoholfogyasztás és a kábítószerek használatát a fiatalabb generáció igyekszik titkolni az idősebbek elől, a függők egy része nem mer a problémájával a családhoz fordulni, mert félnek az elítéléstől, így az otthoni közegből nem kapnak segítséget.

(via)

• Halál: kerülik a témát, hogy hárítsák a fájdalmat, akár a sajátjukat, akár másét, hiszen nem akarják a gyászoló sebeit feltépni. Nehezen tudnak mit kezdeni azzal, ha valaki szerette halálhírét közli, részvétet nyilvánítanak, de aztán elterelik a témát.
• Homoszexualitás: a többségtől eltérő szexuális irányultságukat többen a homofóbiától való félelem miatt nem merik felvállalni. Félnek a megbélyegzéstől, a diszkriminációtól és a társadalmi elítéléstől, de a család és barátok reakciójától is tartanak.
• Politika: a legtöbben a tabuk között emlegették, mivel úgy hiszik, hogy a politikai beállítódás felvállalása utálatot, szánalmat válthat ki másokból, beskatulyázás lehet a következménye és családon belüli konfliktusokat szíthat.
• Szexualitás: ilyen kérdésekről általában nem kommunikálunk a családdal, a barátokkal viszont igen. De ez sem általános: van, aki szerint, ha társaságban felhoz valaki egy ilyen témát, illetlennek, erkölcstelennek fog tűnni, míg mások szerint a szex egyszerűen a magánélet része, ami nem tartozik másokra.

Ezek voltak azok a tabuk, amelyeket a többség megnevezett, de a felsoroltakon kívül szerepelt a listán a nyilvános szoptatás, az intim higiénia, a menstruáció, a gyermekvállalás megtagadása, a bántalmazás, a roma helyzet, a klímakatasztrófa, a szegénység és a szakítás is.

Tabukollekció, nagyító alatt

És hogy miért él ennyi tabu a fiatalok között? A válaszadók a neveltetés szerepét hangsúlyozták: a szülői hatás és a környezet, amelyben felnőttünk, erős hatással van arra, hogy miről merünk beszélni és miről nem. Emellett a média befolyásoló erejét hangsúlyozták: nem mindegy, hogy ezekről a témákról milyen mennyiségű, minőségű információt adnak a különböző sajtótermékek, műsorok.

Érdemes azonban még mélyebbre ásni. "A tabuk kialakulásának egyik legmarkánsabb oka az információhiány, az ok-okozati összefüggések feltárásának elmaradása, amely a rákérdezéstől való félelemből fakad - mondja Dr. Rajkó Andrea Fenya szociológus. Kurzusain hallgatók ezreit vezette már be a társadalmi tabuk témakörébe, és kutatóként is ezzel a területtel foglalkozik. - A vélt vagy valós következményektől, szankcióktól való félelem meghatározó eleme a tabu kialakulásának.

A félelemérzet azonban gyakran nem a tapasztalatra épül, a fiatalok sokkal inkább feltételezett következményekre hivatkoznak: „mérgesek lesznek a szüleim”, „megvernek”, „elutasítanak”, „kiközösítenek”, „elveszítem a bizalmukat”, „nem beszélnek majd hozzám” és hasonlók.”

A félelmek azonban nem csak az otthoni közeghez kapcsolódnak: a szakértő úgy tapasztalta, hogy a hallgatók szerint az egyetemi közegben tilos bármilyen előjelű beszélgetést indítani például politikai kérdéssel, kisebbséggel vagy szexuális orientációval kapcsolatban, mert attól félnek, hogy egy efféle próbálkozást olyan verbális retorzió követne, amelyet nem szeretnének magukra vállalni. “Emiatt nem ismerik egymás véleményét, álláspontját, nem tudják elmondani saját averziójukat, félelmeiket, problémáikat, és kérdéseket sem tudnak nyilvánosan megfogalmazni. Minimális esetben, vagy egyáltalán nem adódik lehetőségük arra, hogy nyíltan vitát kezdjenek, akár egy szeminárium keretein belül, és megismerkedjenek hallgatótársaik véleményével. Ahogy az a mini kutatásból is kiderül, ebben a közegben inkább került témák lesznek például a romákkal kapcsolatos előítéletek és félelmek, vagy a halál helye a mai társadalomban.”

Rajkó Andrea Fenya úgy látja, hogy elmaradnak azok a párbeszédek is, amelyek egy-egy előítéletes magatartás okait tisztáznák, vagy feloldanák egy évtizedeken, generációkon keresztül cipelt, érthetetlen hagyomány röghöz kötő erejét. “Olykor kifejezetten fontos lenne nyíltan beszélni, párbeszédeket indítani és vitákat generálni egy nyilvánosabb felületen, hogy halljuk mások véleményét, tapasztaljuk azt, hogy miként gondolkodnak: kiderülhet, hogy vannak hozzánk hasonló nézetekkel, problémákkal rendelkezők körülöttünk.”

(via)

Tabu a szemnek?

A szakértő azt is kiemeli, hogy a mini kutatásban főleg a verbális tabuk jelentek meg, pedig ezeknél gyakran sokkal erőteljesebbek a vizuálisak. “A szoptatásról például lehet beszélni, rengeteg honlap foglalkozik a témával, vagyis ilyen értelemben nem sorolható a társadalmi tabuk közé. Ugyanakkor a nyilvános helyen végzett szoptatás gondolata, és leginkább látványa azonban sok embert kínos érzéssel tölt el, elfordulnak, felháborodnak. Ugyanígy erőteljesebb vizuális tabunak számítanak a testtel kapcsolatos elváltozások, fogyatékosságok, betegségek, nemváltások, elhízás vagy épp a betegesen vékony test. A szexualitással kapcsolatos mediális túlcsordultság és feltételezett telítettség ellenére ez a korosztály tabuként tekint például a szexualitást reprezentáló műalkotásokra és a velük kapcsolatos verbális megnyilvánulásra is. Ugyanakkor ismeretlen és újszerű számukra annak felismerése, hogy a kultúra történetének egyes szakaszaiban, korai társadalmakban jóval természetesebben viszonyultak a különböző irányultságú és intenzitású szexualitáshoz vagy a haldoklás, halál folyamataihoz.”

A bejegyzés szerzője Hunfalusi Réka, a BME KomMédia alapszakos hallgatója. 

Rég túlvagyunk azon a korszakon, amikor csak az április elsején kell tartanunk a szándékos átverésektől. És te tudod, mit kell tenned, hogy ne az álhírhívők és -terjesztők csapatát erősítsd?

Íme egy lista, ami a segítségünkre lehet ebben.

1. Ellenőrizd a domain nevet

Biztos azt az oldalt olvasod, amire gondolsz? Nem lehet, hogy az NLC helyett az nlcafe.me oldalon kalandozol, vagy esetleg az rtl-klub.me virtuális hasábjain keresed az RTL Klubos tartalmakat? Több kamuoldal direkt arra épít, hogy összekeverd az eredetivel: figyelj a pár betűs eltérésekre, kötőjelekre és más hasonlóságokra, de a domain név vége is árulkodó lehet (például a .me is ilyen).  A hvg.hu gyűjtését itt találod. A kamuoldalak néhány éve aranykorukat élték a Facebookon: nyereményjátékokkal csábították az olvasókat, lájkokért, megosztásokért cserébe például tévét vagy autót ígértek – az egyik legnagyobb dobás a Tesla Hungary volt.

(via)

2. Nézz utána a kiadó cégnek

Keresd ki az impresszumot: vagy ezen a néven, vagy gyakran a „rólunk”, „információ”, „elérhetőség” fül alatt szerepel a honlapon. Nézd meg, hogy van-e ott egyáltalán valaki, és ha igen, akkor ellenőrizheted a cégnevet az Igazságügyi Minisztérium nyilvántartásában.

3. Keress rá a szerzőre

Lehet tudni valamit a felület munkatársairól? Az adott bejegyzés szerzőjéről kiderül valami? Van róla információ itt, vagy bárhol máshol a neten? Elérhetőek más cikkei is?

4. Figyeld, hogy mikori a poszt

Attól, hogy ma látsz egy hírt, még nem biztos, hogy másnak is újdonság, viszont a megosztásod félrevezetheti a szintén figyelmetlen olvasókat. Ha azt látod, hogy egy megtörtént eseményről fél év múlva megy ki egy hír, gyanakodj, hogy ezzel valamilyen aktuális eseményről szeretnék elterelni a figyelmet. Hasonló tévedésnek köszönhette az Index 2016 legmegosztottabb hírét. A „Magyarország megnyerte a női vízilabda-Eb-t” című cikket nyáron, a hazai focivébés sikerek közepette több százezren lájkolták és osztották meg; a cikk azonban januári volt, hiszen a női csapat valójában akkor nyert. (Az eredeti publikálás után nem sokan olvasták az írást.)

5. Használj hírkövető oldalt

A netes híreket például a Columbia Egyetem által létrehozott, Emergent nevű online hírkövető szolgáltatás által lehet ellenőrizni. Az oldal egy kutatási projekt részeként listázza az ellentmondásos, nem ellenőrzött, hamis és igaz híreket. A rendszerük ellenőrzi a forrásokat,  összegyűjti a hír valóságértékével kapcsolatos információkat, követhetővé teszik, hogy honnan indult ki egy hír, hányan osztották meg és hogy hogyan terjedt tovább.

5+1 Töltsd ki az Álhírvadász tesztjét

Az Álhírvadász egy magyar projekt, ami Bátorfy Attila, az MTE és az Átlátszó közreműködésével készült el. Az oldalon különböző nehézségű teszteket tölthetsz ki (a gyakornoki szinttől az oknyomozói fokozatig): már a kérdésekből is sokat tanulhatsz az álhírszűrés szempontjából releváns kérdésekről.

A bejegyzés szerzője Petky Beatrix, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

A napokban egy halálos autóbalesetnél a több száz bámészkodó és fotózó közül, mindössze néhányan segítettek a mentőknek az életmentésben. Júniusban a Hableány sétahajó roncsának kiemelésekor egész tömeg, 100-200 ember figyelte az eseményeket. Az Index is megírta, hogy a rendőrségi felhívás ellenére is kisszékkel, távcsővel készültek a nézelődők, akik egymást személyesen, másokat pedig telefonon informálták az eseményekről. Az HBO Csernobil című sorozata után pedig megugrott a turisták száma az atomkatasztrófa környékén. Míg egyeseket felháborít ez a viselkedés, mások a tömeg tagjaivá válnak. Mi a magyarázat az utóbbira?

(”Nézők” a Hableány júniusi kiemelésekor, via)

Vannak, alig tudják elfordítani a tekintetüket egy természeti katasztrófa felvételeiről, vagy arról, ahogy egy motorbaleset sérültjét a mentőbe teszik. Mielőtt bárki arra gondolna, hogy ezek az emberek betegek, szeretik a vér vagy a szenvedés látványát, érdemes megállni, mert sok esetben ez téves megállapítás. Egyrészt a jelenség általánosan működik az emberekben: gondoljunk csak arra, hogy amikor egy busz elhalad egy baleset helyszíne mellett! Hány arc tapad az ablaküvegre? Akár még a mienk is? Nem szállunk le a járműről, de nehezünkre esik nem odanézni. Másrészt ez a viselkedés jóval összetettebb, és sokkal emberibb tényezők állnak a hátterében.

Félelemre és empátiára hangolva

Biológiai alapon az „üss vagy fuss” reakció lép életbe, minden általunk észlelt esemény során. Ez igaz akkor is, amikor meglátjuk a baleset helyszínét: az agyunk feldolgozza a kapott adatokat és levonja a megfelelő következtetést. Egy tanulmány szerint viszont itt van egy lényeges különbség: erősebben reagálunk, és többet tanulunk a negatív tapasztalatainkból, mint a pozitívakból. Ez a negatív torzítás, ami automatikusan nagyobb figyelmet szentel a rossz eseményeknek, negatív információknak. Egy baleset helyszínét ezért – még ha tudat alatt is – de tapasztalataink bővítése céljából is elemezzük, remélve, hogy ezzel elkerülhetjük a hasonló helyzeteket.

Ugyanakkor egy ilyen esemény során átélhetjük a félelem élményét, az életünk kockáztatása nélkül. Ez nem csak a tényleges baleseteknél történik meg. „Egy tragédiát olvasva, katasztrófafilmet nézve is szembenézünk a halállal, fájdalommal, kétségbeeséssel, leépüléssel és megsemmisüléssel kapcsolatos félelmeinkkel, de mindezt egyfajta biztonság érzésével tehetjük meg – állítja Dr. David Henderson, pszichiáter. – Ez segít számunkra összeegyeztetni a kontrollálhatatlant a kontroll iránti szükségleteinkkel.”

Ám ezek mellett más pszichológiai ok is meghúzódik. Egy katasztrófát nézve, empátia ébred bennünk a sérültek látványára, és ez egy fontos összekötő kapocs a szociális kapcsolatainak fennmaradásához. Érdemes megjegyezni, hogy a tragédiák, drámák nézése a moziban vagy televízióban megerősíti a nézőkben a csoportos összetartozás élményét.

S.C.R.E.A.M.

A fentieket kicsit kibővített formába rendezte Michael Stevens internetes ismeretterjesztő-oktató. A videójában arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért van bennünk ez a morbid kíváncsiság. És a válasz?

 „Well, its’s because we like S.C.R.E.A.M.”

Ez egy magyarra lefordíthatatlan szójáték, ami egyrészt azt jelenti, hogy szeretünk sikítani, másrészt egy mozaikszó, ami az alábbiakból áll:

• Strength = Erő

A rémisztő dolgok nézése (vagy átélése) erőt ad a számunkra: például egy horrorfilm megnézése után az emberek erősebbnek érzik magukat.

• Catharsis – Katarzis

A kárörvendés – bár közel sem szimpatikus dolog – szintén ezen az elven alapul. Más ember szerencsétlenségét látva mi szerencsésebbnek érezhetjük magunkat, ami egyfajta katarzis élményt ad.

• Reality – Realitás

Egy baleset helyszínét szemlélni lehetőséget ad számunkra a valóság jobb, mélyebb átélésére.

• Exploration – Felfedezés

Ezen események lehetőséget biztosítanak új tapasztalatok és tanulságok felfedezéséhez is.

• Acceptance – Elfogadás

A morbid dolgokkal való találkozás segítséget ad a fájdalom és az elkerülhetetlen halál elfogadására.

• Meaning – Jelentés

Az előzőhöz hasonlóan az ilyen történések segítenek elgondolkodni a számunkra fontos és jelentőségteljes dolgokon.

Pénzért borzongást?

Egy baleset bámulásán kívül, nagyobb léptékű tendencia is létezik: a katasztrófaturizmus vagy más néven sötétturizmus. Ez a turizmus azon válfaja, amikor emberek  rossz élményekhez, katasztrófákhoz, halálesetekhez köthető helyeket látogatnak meg. A kínálat szinte végeláthatatlan: börtönök, volt koncentrációs táborok, katasztrófa helyszínek, csaták és háborúk színterei, sorozatgyilkosok házai, gyilkossági tetthelyek és temetők.

(via, via, via, via, via)

És a turizmus ezen extrém, és első hallásra kissé bizarr formája egyre népszerűbb. Elég csak egy közelmúltbeli példát említeni. Az idén bemutatott HBO sorozat, a Csernobil ugrásszerűen megnövelte a turisták számát. Egy ottani utazási iroda szerint a sorozat premierje után 40%-kal emelkedett az odalátogatók száma, pedig egy-egy angol nyelvű körbevezetés 100 dollárba kerül (30 000 Ft).

Mielőtt bárki arra gondolna, hogy a sötétturizmus terjedése az Instagram, Facebook és más közösségi média ”ördögi” hatásának köszönhető, érdemes megjegyezni, hogy a történelemből számos példát ismerünk a kegyetlen vagy furcsa helyszínek, játékok iránti vonzódásról: akár a római gladiátorjátékokat, vagy a nyilvános kivégzéseket is említhetjük. Egy XVI. Lajos francia király kivégzéséről készült metszeten is jól látszik a tömeg mérete, de hasonló volt a több ember meggyilkolásáért felelős Eugen Weidmann guillotine általi lefejezése is. A tömeg az elvárt komolyság és tisztelet helyet zajosan, akcióra éhesen kiabált és fütyült. A kivégzés után pedig többen zsebkendőjüket az elítélt vérébe mártották, szuvenírként megőrizve azt.

(XVI. Lajos király lefejezése, via)

A turizmus ezen formája iránti érdeklődés növekedése nemcsak a Google találatok számában mutatkozik meg, hanem a kutatások terén is. Míg 1996 és 2010 között mindössze 4-5 cikk született a témában, 2011-2016 között ez a szám már a 25-öt is elérte. De mi van a terjedés mögött?

Természetesen, egyrészt az egyszerű kíváncsiság. Ott állni a World Trade Center tornyainak helyét jelölő Ground Zero-nál, Diana hercegnő balesetének helyszínén sétálni, vagy ellátogatni a Sedelci Osszáriumba, ahol több száz emberi csont és koponya díszíti a falakat, mind izgalmasnak és érdekesnek hatnak. Ki ne szeretné látni, ahol mindez történt?

Dr. Tong Lam, a Toronto-i Egyetem docense szerint egy másik ok, hogy a tragédiák helyszíneinek látogatása segít feldolgozni a létezésünket fenyegető egyre nagyobb szorongásunkat. Ezek közé pedig nemcsak a személyünket érintő elmúlás tartozik – ahogy a baleseteknél már említettük –, hanem a Damoklész kardjaként fejünk felett lebegő klímaváltozás, a globalizáció és a nukleáris megsemmisülés is.

Egy plusz adalék, hogy ezek a helyszínek fontos történelmi eseményekhez is köthetőek. Ahogy Prof. John Lennon, a Glasgow Caledonian University előadója rámutatott: „Ezeknek a helyeknek a felkeresése, egyben lehetőség számunkra arra, hogy tanuljunk a múltból.”

Pénzáramlás vs. tiszteletlenség

Ennek a turistáskodásnak pedig előnyei is vannak, sőt néha bátorítják azt. 2011-en a Missouri állambeli Joplin-ban a helyi turistaügynökség létrehozott egy térképet, ami a legsúlyosabb károkat szenvedett városrészekre irányította a látogatókat. Az ellentmondásos lépés mögött az a cél lebegett, hogy ezzel is pénzt gyűjtsenek a károsultak számára. Sok tisztviselő ma is úgy véli, hogy New Orleans-ban a Katrina hurrikán pusztítása utáni adományok is részben a turistáknak köszönhetőek.

De természetesen megvannak az árnyoldalai a jelenségnek. A látogatók sokszor nem tisztelik az helyszíneket, a halottak és a tragédia emlékét. Auschwitz erre egy klasszikus példa. Idén márciusban Twitterre került ki egy poszt négy látogatóról, akik a vonatsíneken egyensúlyoznak:

„Amikor az Auschwitz-i Múzeumba jössz, emlékezz arra, hogy ebben a táborban több mint egymillió embert öltek meg. Tiszteld az emléküket! Jobb helyek is vannak a világon a mérlegkarozás gyakorlására, mint egy olyan hely, amely ezrek deportálását szimbolizálja a halálba.” (via)

Dr. Brigitte Sion egy interjúban magyarázta, hogy fontos ismernünk a helyi kultúrát, mi számít tisztességes és tiszteletlen viselkedésnek az adott emlékhelyen. „Auschwitz-ba nem illik shortban és flip-flopban besétálni, de a Ground Zeronál lehet fotózkodni. […] Néhány szabály világosan ki van írva, mások a kultúrához vagy a helyhez köthetőek.”

Botrányok viszont újból és újból előkerülnek. Legutóbb szintén Csernobillal kapcsolatban, amikor az nz.nik Instagram oldal tulajdonosa Pripjaty kihalt és elhagyatott városában fehérneműben és félmeztelenül pózoló nőről posztolt képeket.

(via)

A sötétturizmus minden kétséget kizáróan egy bizarr jelenség, de olyan, amivel egy adott pontján az életünknek mindannyian találkozunk. Dr. Philip Stone, a University of Central Lancashire, Institute for Dark Tourism Research ügyvezető igazgatója rávilágít: „A sötét turizmusnak nincs igénye sötét turistákra. Olyan emberekre viszont igen, akik tanulni akarnak az életről és a világról.”

Mosópor, víz, telefon, televízió, óra, autógumi és ruha. Lassan minden használati tárgyra és fogyasztási cikkre ráaggatják az okos jelzőt. Egyes termékek esetében csak jól hangzó marketingfogás, másoknál viszont valódi mögöttes tartalmat rejt a ’smart’ szócska. Igazából se törvényi, sem konvencionális szabályok nem vonatkoznak arra, hogy pontosan mit lehet így nevezni. Itt van például az okos város koncepciója, aminek nincs tankönyvi definíciója, mégis jól körülírható, mit is értünk alatta. Elviekben ez a modernkori településforma a technológia adta lehetőségekkel oldja meg majd a nagyvárosaink minden nyűgét. Az irány jó, a cél magasztos, arról viszont már kevés szó esik, hogy milyen lemondásokkal jár egy ilyen kiokosított településen élni.

A város fogalma több száz éve egyet jelent a lehetőséggel. Ezekbe a különleges jogállású településekbe lényegében a középkor óta előszeretettel költöznek fel a vidéki lakosok egy jobb élet reményében – akár nagy kockázatvállalás árán is. A ma ismert formájában az urbanizáció a XX. század elején robbant be a második ipari forradalom hatására. Globális szinten, és brutális léptékben kezdett el a városok népessége növekedni az 1900-as évek legelején. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztályának (DESA) mérése szerint 2006 volt a fordulópont, ettől az évtől kezdve él több városlakó a Földön, mint vidéki – jelenleg körülbelül 58-42% ez az arány. Észak-Amerika és Európa viszont a globális átlagnál is jóval urbanizáltabb régiók. Az EuroStat mérései azt mutatják, hogy az öreg kontinens lakosságának kicsivel több mint kétharmada él városokban, ami zsúfoltsághoz, környezetszennyezéshez, zajhoz, közlekedési káoszhoz és hulladékhegyekhez vezetett. Egyszóval olyan kihívásokhoz, melyek komolyan érintik az életminőséget. A probléma tehát adott, a leghatékonyabb megoldást pedig az úgynevezett okos város koncepciójában találták meg korunk vezető településmérnökei.

(via)

Az okos város ismérvei

Az okos város fogalmának jelenleg nincs sziklaszilárd tankönyvi definíciója. Nagy általánosságban azonban elmondható: egy okos város lényegét az adja, hogy a különféle infrastrukturális és kommunikációs hálózatok úgy állnak össze egy egymást erősítő rendszerré, hogy a város erőforrásait hatékonyan és koordináltan hasznosítsák a városlakók. E cél megvalósítása érdekében az okos város életének minden releváns információját gyűjteni és elemezni kell úgy, hogy a városlakok kommunális és hétköznapi kihívásaira komplex megoldásokat, válaszokat lehessen adni. Egy okos város tehát akkor nevezhető igazán okosnak, ha az információs és kommunikációs technológiák segítségével a város infrastrukturális hálózatait az életminőség javítására használja környezettudatosan, energiahatékonyan és gazdaságilag effektíven.

Ezeket a tudományos ismertetőjegyeket figyelembe véve tehát az ideális okos város valószínűleg egy olyan település, aminek digitális rendszereit egy hatalmas szuperszámítógép működteti az optimalizáció égisze alatt. Egyszóval a meteorológiai mérésektől kezdve, a közműszolgáltatásokon át, egészen a közlekedési hálózatokig mindent egyetlen komputer hangol össze, elemez és irányít. Ez a fiktív szuperszámítógép pedig úgy programozza be a hálózatok paramétereit, hogy a felhasználók, azaz a városlakók életminőségét kimaxolja.

(via)

Meglepő lehet, de a tudományos magyarázatokon túl, már a magyar végrehajtó hatalom is definiálta az okos város fogalmát. A 2017. március 20-i, 56/2017. (III. 20.) számú kormányrendelet ugyanis kimondja:

„Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.”

A valóságban természetesen nem létezik 100 százalékosan okos város. Egyelőre mindösszesen pár olyan nulláról felépített település létezik a világban, melyet de facto okos városnak lehetne tekinteni. Jelenleg a  az az elsődleges gyakorlat, hogy a meglévő infrastrukturális hálózatokat modernizálják úgy, hogy azok a digitális technológia segítségével választ adjanak a modernkori kihívásokra, azaz megfeleljenek az okos város koncepciójának.

Elavult régiből okos újat

Jelenleg a világ számos nagyvárosában találni olyan ’kiokosított’ infrastrukturális hálózatokat, melyek az okos város koncepcióját hivatottak megvalósítani. A kivitelezés alatt álló, illetve a tervben lévő projektek száma pedig fokozatosan nő (főleg Európában, Észak-Amerikában, az öbölmenti és a távol-keleti gazdag országokban). Ezek az újítások pedig pár különleges kivételtől eltekintve besorolhatóak hat jól regisztrálható terület (környezet, közlekedés, városigazgatás, infokommunikációs infrastruktúra, életvitel, energetika) valamelyikébe. A következőkben be is mutatunk minden területet egy-egy kiemelkedően fontos hazai fejlesztést, szemléltetve a magyar ’okos-városiasodás’ léptékét.

1) Környezet: A városok népességének robbanásszerű növekedésével egyre komplexebb megoldásokkal lehet csak megteremteni az emberek számára kívánatos életminőséget. A nagy tömeg több ivóvizet fogyaszt, több szemetet és szennyvizet termel, valamint több káros anyagot bocsájt a levegőbe. A növekvő igényeket pedig lehetőség szerint úgy kell kielégíteni, hogy a környezeti terhelés ezzel párhuzamosan ne egyenesen arányosan, hanem jóval kisebb léptékben nőjön. Az természeti erőforrások hatékony (okos) felhasználásának pedig számos színtere van, például úgynevezett okos épületek (főként irodaházak) formájában. Az okos épületekben az energetikailag fontos adatokat (fűtés, hűtés, árnyékolások, riasztások, megfigyelőrendszerek és vagyonvédelem, a közművek használata, az épület állaga és a ki-belépő forgalom) egy számítógép összegyűjti, kielemzi és energetikailag a leghatékonyabb megoldásokat választja. Magyarországon a legmodernebb okos épület talán a Kopaszi-gáton épülő MOL Campus lesz, ami például az energiaszükségletének a 25 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezi majd. (További érdekes infók Mol Campusról az Indexen.)

2) Közlekedés: Ma már egyáltalán nem csak New Yorkra igaz a híres mondás: „A város, ami sohasem alszik”. Korunk nagyvárosaiban szó szerint egy percre sem áll le az élet. Emberek és árunk közlekednek keresztül-kasul a világvárosokon a nap 24 órájában. Az állandóan mozgásban lévő embermasszát pedig a lehető leghatékonyabb megoldásokkal kell eljuttatni egyik pontból a másikba, hogy ne alakuljon ki káosz. Itt lép színre az okosközlekedés, aminek két nagy területe van: a tömegközlekedés és az egyéni felhasználású közlekedési eszközök. Az utóbbi kategória egyik fő problémája a sok közül, hogy a személyautók döntő többsége csak pár óráig van használatban – akkor is leggyakrabban csak egy sofőr ül bennük. Az emberek többsége munkába menet, majd onnan hazafele használja személyautóját. Ez azt jelenti, hogy a kocsik kihasználatlanul állnak napközben valahol és csak a helyet foglalják az egyébként is zsúfolt városokban. Erre a problémára kínálnak megoldást az okosnak számító ’car sharing’ megoldások, melyek nagyon hasonlítanak a klasszikus autóbérlésre azzal a különbséggel, hogy itt csak párszor 10 percre történik az autók bérlése. Ezzel a megoldással egy autó kihasználtsága drasztikusan megnövekszik és felhasználóknak is olcsóbban hozzáférhetővé válik egy kocsi, mint egy magántulajdonban lévő autó fenntartása. Car sharinggel foglalkozó cég több is van Magyarországon. Pl.: Mol Limo és Green Go.

3) Városigazgatás: Egy település ’kiokosítása’ nem alulról szerveződő folyamat. Az infrastrukturális hálózatok fejlesztéseiről mindig egy önkormányzati (jobb esetben demokratikusan megválasztott) testület dönt. Egy hatékonyan működő okos város legfőbb döntéshozó szervének viszont merőben újfajta kihívásokra kell választ találnia, melyek modern vezetői attitűdöket, valamint tanulás- és innováció-centrikus nézőpontot igényelnek. Az okos városigazgatásnak persze elengedhetetlen előfeltétele a megfelelő információs és kommunikációs technológiai infrastruktúra, ami lehetővé teszi a közigazgatási folyamatok hatékony működését. Ezt az előfeltételt jelenleg Közigazgatás- Közszolgáltatás-Fejlesztési Operatív Program (KÖFOP) hivatott Magyarországon megteremteni. A 173 millió eurós keretösszeggel dolgozó EU-s program célja, hogy hazánkban létrejöjjön az úgynevezett „E-közigazgatás”.

4) Infokommunikációs infrastruktúra: Az infokommunikáció egy mozaikszó, az informatika és a kommunikáció (távközlés) összefonódását jelenti. Az infokommunikációs hálózatok és rendszerek pedig ma már megkerülhetetlenek, életünk mindennapi részei. A gazdasági prosperitás és az országos infrastruktúra elképzelhetetlen nélkülük. Az okos városokban pedig pár különleges kivételtől eltekintve lényegében minden (okos) szolgáltatás (legyen az piaci, vagy állami) arra a magától értetődő előfeltevésre épít, hogy város lakói rendelkeznek legalább egy olyan okos eszközzel (okostelefon, táblagép, okosóra), amelynek segítségével bárhol és bármikor csatlakozni tudnak az internetre. Ennek következtében minden önkormányzati, állami, vagy nemzetközi szerveződésnek elemi érdeke, hogy olyan infokommunikációs infrastruktúrát építsen ki a területén, amely a lakosainak a számára a lehető legkönnyebb hozzáférést biztosítja ezekhez a szolgáltatásokhoz. Az Európai Unió WiFi4EU nevű programjának célja, hogy szerte Európában ingyenes wifi-hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken. A többlépcsős programban, májusban 63 magyar településen létesítettek ingyenes vezeték nélküli internetes pontokat. Az okos városban természetesen a wifi-hez és más infokommunikációs infrastruktúrákhoz a hozzáférhetőség teljes körű és kompromisszumoktól mentes.

5) Életvitel: Az okos életvitel kétség kívül a legtágabb fogalomkör a 6 fő okos-terület közül, sőt határai gyakran összemosódnak a többi nagy halmazéval. Az okos életvitel megértéséhez először is tisztázni kell pontosan mit is értünk az életvitel fogalma alatt, az okos városok vonatkozásában. Ez esetben az életvitel szinonima az életmóddal, azaz a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek összességét jelenti. Az okos életvitelnek pedig, összhangban az okos város tematikával, az információs és kommunikációs technológiai alkalmazásokkal segített életvitelt nevezzük. Ergo minden olyan technológiai kütyüt és fejlesztést be lehet sorolni az okos életvitel alá, ami a hétköznapokat könnyebbé teszik. Hazánkban az egyik ilyen sokak által használt fejlesztésre jó példa a BKK Futár, a Budapesti Közlekedési Központ hivatalos utazástervező alkalmazása. Az európai szinten is a közlekedési applikációk élvonalába tartozó BKK Futár térképén megjelenik a forgalomban lévő összes busz, villamos és trolibusz, a járatok valós idejű indulási információi, a megállói menetrendek, valamint a környező MOL Bubi állomások és jegyárusító helyek is.

6) Energetika: Az egyre nagyobb lélekszámú városoknak stratégiailag vált fontossá az energiafogyasztás – lemondásokkal nem járó – csökkentése és az energetikai erőforrások hatékony felhasználása. Ezen cél megvalósításának legfontosabb letéteményese az úgynevezett okos elektromos hálózat (angolul smart grid) kiépítése. Az első hivatalos definícióját a smart grid hálózatoknak az Egyesült Államok kongresszusa fogadta el 2007-ben az EISA 2007 nevű törvény részeként. A jogszabály értelmében a smart grid olyan okos elektromos hálózat, amely az információs és kommunikációs technológiák segítségével gyűjt információkat a szolgáltatók és a fogyasztók felhasználási szokásairól, majd ezeket állandó elemzésnek alávetve automatikusan képes döntést hozni, növelve ezzel a hálózat hatékonyságát, megbízhatóságát, gazdaságosságát és fenntarthatóságát. Magyarországon egyelőre állami szinten nem fogalmazódott meg szabályozás az okos hálózatok fejlesztésére, bevezetésére és üzemeltetésére.

Okos városok a nulláról

Városok nem egyik pillanatról a másikra születnek. Egy több milliós összlakosságú település kialakulása évszázadokon átívelő, történelmi folyamat. Ezért az esetek döntő többségében az okos városok koncepcióját nem a városok ’alapkőletételénél’ kezdik megvalósítani, hanem a városok már létező infrastruktúrális hálózatait modernizálják – ahogy korábban is olvashattuk. Ennek ellenére pár olyan egyedi példával is találkozni a nagyvilágban, ahol úgy húztak fel a nulláról egy közigazgatásilag is városnak minősülő települést, hogy már a munkálatok megkezdése előtt az volt a cél, hogy egy lexikális értelemben vett okos várost építsenek. Ilyen település nincs sok, az egyik iskolapéldája viszont a Dél-Korea nyugati partján fekvő Sondgo nevű okos város.

(via)

Songdot egy Sárga-tengertől elhódított, 600 hektáros mesterséges szigetre építették fel. A terület kiválasztásánál főleg a jó jövőbeni közlekedés volt az elsődleges szempont, ezért a települést 65 kilométerre Szöultól és pár kilométerre az ország legnagyobb repterétől, az Incshoni Nemzetközi Repülőtértől húzták föl. A projekt során 80 000 lakást, 5 millió m² irodát és 900 000 m² –en építettek föl kereskedelmi célú épületeket. Emellett iskolák, kórházak, szállodák, sport- és kulturális létesítmények, utak, illetve számos park is helyet kapott a mesterséges földdarabon. Songdot úgy tervezték, hogy nullához közelítsen a károsanyag-kibocsátása, illetve lehetséges legyen 100%-ban megújuló energiaforrásokkal üzemeltetni az infrastruktúráját. A városban helyett kapott továbbá számos elektromosautó-töltőállomás, 26 km hosszú kerékpárút, és egy olyan zárt rendszerű hulladék feldolgozóüzem, amely Songdo összes kommunális szemetét képes újrahasznosítani. Ezen felül a város összterületének 40%-a zöld lesz. Mindezen infrastrukturális hálózatoknak köszönhetően, Dél-Koreában Songdo elsőként kapta meg település szinten az úgynevezett LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítést, amit a környezettudatos és gondos energiafelhasználású terveknek szokott odaítélni amerikai székhelyű U.S. Green Building Council nevű bizottság.

Egy Songdohoz hasonló okos városrészt tervezett Toronto egyik elhagyatott kikötőjébe a Google anyavállalata, az Alphabet. A Quayside névre keresztelt új városrész amiatt került nemrég a nemzetközi és a hazai sajtó érdeklődésének homlokterébe, mert egy rendkívül befolyásos techbefektető, Roger McNamee nekiment a projektnek. Az amerikai üzletember, egy nyílt levélben óva intett attól, hogy bárki megbízzon az olyan nagy technológiai gigavállalatokban, mint a Google, ha az személyes adataik kezeléséről van szó. Toronto városvezetésének címzett írásában McNamee kijelentette, hogy a Google arra fogja használni Quayside névre keresztelt okos város lakóinak adatait, hogy elemezze és befolyásolja a viselkedésüket és, hogy ennek segítségével új piacokat teremtsen a szolgáltatásainak és termékeinek. 

(Quayside tervezett látképe, via)

Veszélyben a magánélet?

A célkitűzéseket megvizsgálva nehéz bármilyen kivetnivalót találni az okos városok koncepciójában. Az energiatakarékosság, a fenntartható fejlődés, a környezettudatosság mind olyan jól hangzó, de nehezen értelmezhető pszeudokifejezés, mellyel könnyű eladni az okos várost megvalósítani kívánó fejlesztéseket. Az ilyen típusú korszerűsítések árnyoldalairól viszont általában elfelejtenek említést tenni a kivitelezők, nehogy csorba essen a mindent (is) megváltani képes okos város elképzelésén. Az előszeretettel elhallgatott negatívum közé sorolható például az adatbiztonság vagy a társadalmi igazságosság kérdésköre.

Bármennyire is egy álomváros látszatát keltik az olyan nulláról felhúzott okos városok, mint Sangdo, az ilyen csúcs modern infrastruktúrával felszerelt települések termékeny táptalajt biztosítanak a társadalmi egyenlőtlenségeknek - a szakértők szerint. Ezek az okos városok ugyanis nem alulról szerveződve születnek, hanem tervezőasztalnál kapják meg végső formájukat. Ilyen értelemben pedig ezen városok társadalma sem egy "természetes” folyamat révén jön létre, hanem egyfajta szelekciós procedúra következtében (ezt akár közvetett tudományos társadalomtervezésnek is nevezhetnénk). A Songdohoz hasonló okos városokba nyilvánvalóan olyan tanult emberek költöznek elsősorban, akik képesek fenntartani és működtetni a város infrastruktúráját (fejlesztők, kutatók, mérnökök stb.), illetve olyan felső-osztálybeliek, akik képesek megfizetni a csillagászati ingatlanárakat. Ennek következtében a Songdohoz hasonló okos városok agyelszívó hatással rendelkeznek az adott ország egészére nézve. Ez a folyamat pedig nemzeti szinten társadalmi egyenlőtlenséget generál, hiszen az alacsonyan iskolázott és a kevésbé tehetős polgároknak semmi esélye sincs hozzájutni az okos városok nyújtotta jólléti szolgáltatásokhoz és számítástechnikai rendszerekhez.

A társadalmi ollót szétnyitó hatás mellett az okos városok komoly adatbiztonsági kockázatokat is hordoznak, hiszen  hatékony működésükhöz elengedhetetlen a városlakók felhasználási szokásainak vizsgálata. Fontos tudni egyéni és tömegszinten is az emberek döntéshozatali mechanizmusait, hisz az infrastrukturális hálózatokat ezek mentén lehet a leghatékonyabban kalibrálni. Egy valóban okos városban az emberek minden mozgást és döntését egy összetett megfigyelőrendszernek kell nyomon követnie, a lehető legrészletesebben, ugyanis a lakosokról összegyűjtött adatokat segítségével lehet optimalizálni az energiahasználatot, az épületek működését, a közlekedést, vagy például a szemétszállítást. Egy minden téren automatizált és digitalizált okos város működéséhez elképesztő mennyiségű adat kell, ami számos adatkezelési veszélyt rejt. Elég csak a közelmúlt nagy botrányaira gondolni, például a Facebook Cambidge Analytica adatszivárogtatására, ami miatt rekordméretű 5 milliárd dolláros büntetést kapott a közösségi médium. Az okos városok által összegyűjtött adatok pedig jóval részletgazdagabbak lesznek, mint amit a nagy tech cégek valaha is a felhasználóikról készíteni fognak. Ezeket a rendkívül érzékeny és személyes adatokat pedig valahol tárolni és elemezni kell, potenciális célpontot kínálva ezzel minden adathalásznak.

(via)

A legpesszimistább elképzelések még ennél is tovább mennek, és azt veszik alapul, hogy az okos városok lakóiról összegyűjtött végeláthatatlan adathalmaz rossz kezekbe kerül. Erre az eshetőségre a szakirodalmakban előszeretettel hivatkoznak úgy, mint az orwelli modell, amely azt állítja, hogy a technológia eszközök segítségével megvalósulhat az emberek fölötti totális kontroll és az egyének csupán csak alárendelt szerepet töltenek be egy város életében.

Ez a disztópikus forgatókönyv pedig ma már egyáltalán nem csak az állandóan rettegő konteohívők agyszüleménye, a Nagy Testvér sok esetben már igenis kézzel fogható valóság. Például a 1,4 milliárd összlakosságú Kínai Népköztársaságban jövőre vezetik be a totális megfigyelésen alapuló, úgynevezett társadalmi kreditrendszert. A nyugati típusú, individualista társadalmi berendezkedés szemüvegén keresztül nézve hátborzongatónak tűnik a rendszer, amely minden kínai állampolgárhoz és nem természetes jogi személyhez rendel egy pontszámot: ez a rezsim által pozitívnak ítélt cselekedetek hatására nő, a negatív esetben pedig csökken. A pontszámok alapján a kínai államapparátus, valamint az azt kiszolgáló erőszakszervezetek pontosan tudni fogják, hogy mely állampolgárokat kell szigorúbb, illetve lazább megfigyelés alatt tartani.

A kreativitás mindig a legalkalmatlanabb pillanatban tör utat magának, és követeli, hogy elfoglalja tisztes helyét a nagyvilágban. Talán ezért van tömésig tele az írópalánták fiókja szakadt blokkokkal és parkolójegyekkel, melyek hátulján ott éktelenkednek a legújabb bestseller első sorai. A gépük sem szégyenkezhet, azok is hűségesen tárolja a toplistás agyszüleményeket. Valamiért mégsem sikerül felkelteniük a szunnyadó írói identitásukat, és bár a kreativitásuk papírt ér, folyton beleüti a kislábujját a siker kapujának küszöbébe. A majdnem-kész-kézirat cím nélkül marad, az Instagram fiók biojában pedig kimarad a bűvös szó: author.

Sokak életcélja, hogy így vagy úgy - de inkább így, könyv formában -, nyomot hagyjon maga után a világban: egy kis darabkát a tökéletesnek hitt életéből, vagy azokból a papírra vetett fantáziafoszlányokból, amelyek túllendítették a nehéz napokon. A keserűség mocsara is húzóerő az íróasztal székre, komoly ösztönző egy tragikus történet, vagy idealizált, beteljesületlen életkép megosztására.

Az író címkézze fel magát

Háborút lehetne indítani azzal a kérdéssel, hogy „Mi teszi íróvá az írót?”. A tollforgatók közül mindenki más állomáson venné fel ezt a címkét, vagy ruházná rá azt másokra, éppen ezért meddő vitát fog szülni a kérdés. Egy könyv nem feltétlen teszi íróvá az írót, de kevesebb sem lesz azért, mert még egyik írásának sem tudott „gerincet venni”. Ebből kifolyólag máshogy lehetne megközelíteni meg a témát:

Ki határozza meg, hogy ki az író?

Van egy réteg, aki szerint az író az, aki ír, függetlenül attól, hogy jól, vagy sem. Talán ez az, amiért annyi önjelölt író sétál közöttünk, és amiért ez a séta csak a sarki boltig juttatja el őket. Ugyanis egy történet akkor válik igazivá, ha közönség elé kerül. Az olvasóközönség a könyvipar legmeghatározóbb szegmense, ők a rendszer mozgatórugói, azok, akik védőfalat képezve visszapattintják a kortárs irodalmat megcsúfító alkotásokat.

(via)

Gondolja végig,  mit képvisel

A szerzők elsődleges feladata, hogy meghatározzák, mely szegmensét képviselik a hazai kortárs irodalomnak. Bár gyakori a különböző zsánerek ötvözése, mégis fontos a stabil műfaj- és korosztály-megjelölés. Tudni kell megfogalmazni, hogy mit képviselnek. Ahogy az olvasóközönség is elköteleződött egy-egy, akár több zsáner mellett, úgy a szerzők feladata, hogy kiválasszák azt az írói köntöst, amit hosszútávon viselnének.

Egy kiadó sem fog a szárnyai alá venni egy olyan írópalántát, aki még nem találta meg a hangját. Még ezután is nehéz megnyerni egy kiadót: a mezőny hatalmas, a költségvetésük pedig véges. Rengeteg e-mail fog válasz nélkül maradni vagy elutasításra kerülni, legyen szó akár szerzői kiadásról. (Persze nem a pénznyelő „kinyomókra” - kiadó+nyomda, ahol nem a minőség, hanem a zsebed mélysége számít, - kell gondolni.) Ez nem a tehetségüket kérdőjelezi meg, a kitartást viszont próbára teszi.

Éljen közösségi életet

Tegyük fel, hogy megszületett a könyv: ezt bármennyire is a gyermeküknek tekintik, nem rendelkezik emberi tulajdonságokkal. Azaz nem fogja eladni magát. De bele tudnak-e állni a tollforgató szerepébe, és készek ennek megfelelően menedzselni magukat? Ha igen, akkor milyen eszköz áll ehhez a rendelkezésükre? 

Az internet, videómegosztó- és közösségi oldalak, szerzői csoportok, értékesítési platformok, mind megreformálták a könyvkiadást. Online irodalmi közösségek (Imádom a könyveket, Imádok olvasni), bloggerek (Anarchia könyvblog, Édeskiskönyvkritikák, Niitaabell világa), bétázó csoportok (Világ BÉTÁI egyesüljetek!) várják, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Számos kiadótól független webshop (shop.konyvmogul.hu, olvasnimeno.hu) van, ahol (jutalék ellenében) értékesíteni lehet a könyveket. A feladat, hogy olyan kapcsolatokat építsenek ki és ápoljanak, amelyek segítik a karrierjük fejlődését. Minden platform nyakát meg kell szorongatni és aktívan a tagjává válni, hogy megismerjék őket és a munkásságukat. Aki sokat próbálkozik, az előbb-utóbb válaszra talál: megéri csábítani! 

Hagyja el a komfortzónát

Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy bele tudnak-e állni az író szerepbe. Mert bár a technológiai fejlődés számos eszközt adott a kezükbe, mégis sokan ódzkodnak ezektől. Ismerősek az alábbi mondatok? 

„Szeretném, ha felkarolna egy kiadó, mégsem teszem láthatóvá az e-mail címemet.”
„Szeretném, ha bővülne az olvasóközönségem, még sincs szerzői oldalam, csoportom.”
„Szeretném, ha megvennék a könyvemet, mégsem értékesítem egyetlen webshopban sem.”

És még lehet folytatni azon mondatok sorát, ami mentén a szerzők egy része egyengeti írói karrierjét. Mi rejtőzhet e mögött? A komfortzóna? Tudáshiány? Az ismeretlentől való félelem? Pedig mindenki kezében ott vannak a szükséges eszközök: önmaguk és a technika. De ahhoz, hogy ezekből profitáljanak, elengedhetetlen a bátorság és a kreativitás. Jelenleg a közösségi média az egyetlen olyan ingyenesen is használható felület, ahol minimális erőfeszítéssel ezrekhez el lehet jutni.

Alapvetően kétféle szerző létezik: aki komolyan gondolja írói létezését, és időt, energiát nem sajnálva, mindent megtesz azért, hogy megismerjék a nevét. És ott a másik tábor, aki nem fektet bele semmit az írói karrierében, de azért „tök jó lenne”, ha mindenki megvenné a könyvét, és kiadók ezrei kopogtatnának az ajtaján. Ez utóbbi attitűd a viszonyok felmérésének a hiányából fakad: azt hiszik, hogy a könyv majd eladja magát, csakúgy, mint a filmekben és a fantáziájukban.

Ne feledje a könyves bloggereket

Miért is fontosak azok, akik saját blogjukon publikálják a könyvértékeléseiket? Az online sajtó kult rovatát végigpörgetve pár másodperc alatt konstatálható, hogy jóformán alig található könyvértékelés (külföldi bestsellerről vagy polgárpukkasztó művekről még csak-csak, de hazai elsőkönyves szerzőtől aligha). Nyilván nem várható el, hogy a Netflix sorozatkínálatáról szóló cikkeket sutba vágják, és odaállítsanak egy középkorú újságírót, hogy írjon recenziót a legújabb young adult regényről, amelyben egy újabb tini küzd a halállal. Mégis vannak, akik vágynak egy-egy könyvértékelés elolvasására a reggeli kávé mellé - ezekkel nem csak az olvasás népszerűsítését lehetne szolgálni, hanem kiemelhetnénk az irodalom sokszínűségét is. 

Épkézláb recenziókért cserébe sok író, sőt kiadó keresi meg a bloggereket - gyakran az sem számít, ha viszonylag kicsi az olvasótábor, csak legyen reflexió az újdonságra. A nagyobb kiadók általában felajánlanak egy dedikált példányt, esetleg beszélgetési lehetőséget a szerzővel, a kisebb kiadók csak „reci példánnyal” - kölcsön könyvvel - tudnak szolgálni. A blogger örül, mert még megjelenés előtt ingyen elolvashatja  a könyvet, közben pedig fontosnak érezheti a véleményét. Cserében annyit kérnek tőle, hogy írjon értékelést. Korrektül hangzik, kivéve, ha kötelezően ajánlott jó véleményt írni a további együttműködésért cserébe. Nem szerencsés, ha azért vannak nyomás alá helyezve, hogy vásárlásra ösztönözzék a könyvimádókat, és hűséges katonaként szolgálják a hazai kortárs irodalom népszerűsítését.

Mi ebből a tanulság?

Az íróknak előbb magukat kell felépíteniük, mert a könyv nem fogja eladni magát, - legyen bármilyen jó a történet, de a borítón szereplő név már annál inkább. Könyvet megírni nehéz. Könyvet eladni még nehezebb. Tehát, mielőtt bárki írásra adná a fejét, egyetlen kérdést tegyen fel magadnak: Író vagyok?

A bejegyzés szerzője a BME Kommédia alapszakos hallgatója. 

A fényképezés két véglete a mikroszkopikus és a teleszkopikus fotográfia - talán nem is sejtjük, hogy mennyi minden rejtőzik ebben a két műfajban. Mind a hazai, mind a nemzetközi szcénában születtek világhírű, illetve tudományos jelentőségű alkotások, ezek közül szedtünk össze párat.

A hétköznapi világ eseményeinek és tárgyainak lefotózása ma már rutinfeladatnak számít - számtalan technikai eszköz áll hozzá rendelkezésünkre, amelyek használata sok esetben nem is túl bonyolult (gondoljunk csak az automata fényképezőgépekre, vagy az okostelefonok kameráira). A mikroszkopikus és teleszkopikus fotográfia ennél összetettebbek: a két terület a tudományos és az alkalmazott fotográfia határán áll, ugyanis a fotósnak nemcsak a fotózás művészi, alkotói részét, hanem a mikroszkópot és a teleszkópot is alaposan ismernie kell. Emellett nem elhanyagolható a fényképezendô tárgy átható ismerete, a mikroszkópos preparátum elkészítése, vagy, a jártasság a csillagok, bolygók, holdak helyzetében.

A hologramsérüléstől a gyümölcsdenevér embrióig

A világ talán legnívósabb mikroszkopikus fotográfiai versenye, a Nikon Small World, amely 1975 óta minden évben kiválasztja az év legjobb mikroszkopikus felvételét - a megmérettetés mára mozgókép kategóriával is bővült). Ezen a versenyen olyan alkotások szerepelnek, amelyek azon túl, hogy tudományos szférában készültek, komoly művészeti értékkel is bírnak, fotográfiai képként értelmezhetőek. Magyarország szinte minden évben magát, 2013-ban a több mint 100 díjazott kép közül négy magyar alkotó műve volt.

 Nézd meg ezt a válogatást a Nikon's Small World fotóiból:

Sérülés a bankkártya hologramján, Steven Simon, Grand Prairie, Texas, USA, Oblique Illumination, 10-szeres nagyítás

Fiatal bükkfa keresztmetszete, Jean Rüegger-Deschenaux, Zurich, Svájc, 40-szeres nagyítás

Barbilophozia sp. és cyanobaktérium, Magdalena Turzańska, Wroclaw, Lengyelország, Epi-autofluorescence UV fény alatt, z-stack rekonstrukció.

Moha spóra kapszulája (Bryum sp.), Henri Koskinen, Helsinki, Finnország, Visszavert fény

Négy napos zebrahal embrió, Dr. Oscar Ruiz, Houston, Texas, USA, Confocal, 10-szeres nagyítás

Gyümölcsdenevér a harmadik trimeszterben, Dr. Rick AdamsGreeley, Colorado, USA, Darkfield, Sztereomikroszkópia, 18-szoros nagyítás

Biztonsági hologram, Dr. Haris Antonopoulos, Athén, Görögország, Darkfield Epi-illumination, 10-szeres nagyítás.

Egy Metapocyrtus subquadrulifer bogár szeme, Yousef Al Habshi Abu Dhabi, Egyesült Arab Emurátusok, Visszavert fény, 20-szoros nagyítás

A világegyetem fotósai

Az asztrofotózást legtöbbször a csillagos égbolt megörökítéseként szokták értelmezni, amit egy átlagos digitális tükörreflexes fényképezővel és egy hozzá illő optikával lehet kivitelezni. Míg a mikroszkopikus fotózásban számos technológia és lehetőség áll rendelkezésére a fotósok számára (akik általában természettudósok is) addig a csillagászati képeket legtöbbször obszervatóriumokban, űrállomásokon vagy az űrből műholdakkal készítik, ezekhez nem juthat hozzá bárki, és egész kutatócsoportok dolgoznak egy-egy felvétel elkészítésén.

A csillagászati fotózáshoz gyakran tudományos felfedezések is társulnak. A NASA galériájában, illetve a space.com oldalon heti, illetve napi rendszerességgel közlik a legjobb és legjelentősebb képeket, továbbá, a NASA a flickr.com képmegosztó oldalon is gyakran tesz közzé érdekes fotókat. Egy kis válogatás:

Ez a kép  53 önálló képből lett összeállítva és a „Puppis A” nevet viselő szupernova maradványt ábrázolja 

SNR0103-72.6 nevű szupernova maradvány a Chandra X-Ray Obszervatóriumból fényképezve. A földi mérések szerint a robbanás megközelítőleg 200’000 évvel ezelőtt történt. Ezen a szupernova robbanáson remekül tanulmányozható lesz az élethez szükséges elemek kialakulása

Egy 1987-es szupernováról készült kép 2007-ben, ami több képből áll (NASA Chandra X-ray Observatory és Hubble Űrteleszkóp képei) és megmutatja a szupernovából kitörő lökéshullámokat:

A magyar büszkeség

Az asztrofotózás területén is van hazai büszkeségünk: az idén 110 éve elhunyt Gothard Jenő, gépészmérnök, csillagász, az MTA levelező tagja, a nemzetközi tudományos életben is nagyot alkotott. Mentora és jó barátja volt Konkoly Thege Miklós csillagász, a modern magyar csillagászat megteremtője. Gothard életművének komoly részét tette ki az asztrofotózás, az észlelt jelenségek leírása mellett/helyett azok fotográfiai eszközökkel, fotóemulziós üveglemezeken történő megörökítése.

"A fotográfia egy tudományos ágban sem fontosabb, mint a csillagászatban" 

– vélekedett a fiatal tudós, aki asztrokamerák szerkesztésével is hozzájárult a műfaj kezdeti sikereihez. Gothard a kor fotótechnikai színvonalának megfelelően üveglemezekre készítette fényképeit, a lemezekre ráírta a felvételek adatait is. Az Index májusi cikkéből szemléztünk néhány képet:

 Fiastyúk csillaghalmaz, alul az Orion-köd, 1892

Balra: Triangulum-galaxis (1892). Középen: az E-köd (1894). Jobbra: Lyra-gyűrűsköd(1892).

Hold, 1888

Mit fotózzon a Hubble?

Természetesen a világűr fotózásának legjelentősebb szereplőjét is meg kell, hogy említsük, ez pedig nem más, mint a NASA Hubble űrtávcsöve, ami korunk űrtudományának legfontosabb képeit készíti el.

Az alábbi, drámai kép betekintést adhat abba a kavargó, gáz és por kamrába, ahol csillagok ezrei jönnek létre. Az Orion Nebula nevű térségről valaha készült legélesebb kép, amelyet az Advanced Camera for Surveys NASA Hubble űrteleszkóp készített. Több mint háromezer különböző méretű csillag tűnik fel ezen a képen, olyanok is, amelyeket a látható fényben még soha nem láthattunk: 

(via)

Az 1995-ös évek végén a Hubble földi személyzete a távcsövet a világűr látszólag üres területe irányában hagyta tíz napig működni. Sokan úgy gondolták, hogy a hosszú expozíciós időnek semmi haszna nem lesz. De az eredményül kapott, “Hubble Deep Field” néven ismert felvétel elképesztő volt. Rengeteg olyan galaxist mutatott, ami korábban ismeretlen volt a tudósok előtt. Ezek között voltak a legtávolabbi csillagrendszerek felfedezése is. A csillagászok megismételték a kísérletet 2004-ben (“Ultra Deep Field” néven), ami a világűr újabb mélységeibe engedett betekintést. Az új felvételek több mint 5000 galaxist tartalmaznak, közülük némelyik 13,2 milliárd fényév távolságra van. Ezekkel a felvételekkel a 13,7 milliárd évvel ezelőtti ősrobbanás is tanulmányozható:

(via)

Elvileg bárki tehet javaslatot a Hubble űrteleszkóp felhasználására, ehhez a Johns Hopkins University’s Space Telescope Science Institute évente közzétesz egy nyílt felhívást. Bárki próbálkozhat, de a verseny meglehetősen erős. Általában több száz csillagász tesz javaslatot, amik közül szakmai zsűri választja ki a megvalósítandókat: a beérkező ötletet 20%-a valósul meg nagyjából. 

Plusz egy érdekesség: a Hubble űrtávcsőnél alkalmazott képalkotó technológia segít a mellrák kimutatásában. Az úgynevezett „képalkotó spektrográf” (amit a Hubble a nagyon nagy tömegű fekete lyukak kutatására alkalmazott), alkalmas arra, hogy a női mellszöveteket vizsgálva különbséget tegyen a jóindulatú és rosszindulatú daganatok között.

Képek: Nikon' Small World, space.com, flickr, NASA Scientific Visualization Studio, Index.

A bejegyzés szerzője Varga Zsófia, a BME Kommédia alapképzés hallgatója. 

Az idei nyár a klímatüntetésektől hangos – nemrég élőlánccal zárták körbe diákok a német parlamentet – naponta érkeznek a riasztó szalagcímek klíma-témában, és másról sem beszélünk, csak a sorra dőlő melegrekordokról. Mit lehet még elmondani klímaváltozás vagy környezetvédelem témában úgy, hogy annak hatása is legyen? 

Nem csak az óceáni szemétről készült megdöbbentő képekkel lehet megszólítani az embereket, hanem halkabb határozottsággal is: a Messzelátó Egyesület közösségben képzeli el az élhető jövőt, alternatív programokon, támogató hangvétellel adják át a tudást, hogy hogyan lehetnek zöldebbek és boldogabbak a hétköznapok. Az idén húsz éves szervezet tavaly saját szervezésű fesztiválján, a SimpliCity-n bizonyította, hogy a környezetvédelem offline is sokakat érdekel, és egy nagyobb esemény is lehet zero waste. Arról, hogy milyen üzeneteket lehet átadni az esőerdőirtáson kívül, hogyan formálódik a közösség, és honnan hová tart a fesztivál, Kocsis Dórával, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetőjével beszélgettem.

(via)

Mit kell tudni a Messzelátóról? Mi az a néhány üzenet, amit szeretnétek kiemelni az egyesülettel kapcsolatban?

Sok változáson ment keresztül a szervezet a 20 év alatt. Körülbelül a 18. év végén arra jutottunk, hogy minden, amit képviseltünk, az önként vállalt egyszerűbb életmóddal, önkéntes egyszerűséggel foglalható össze. Azért szeretjük ezt a szemléletmódot, mert nem azt mondja, hogy konkrétan így és így csináld, mert ez az egyetlen jó megoldás, és ha te például nem biciklivel jársz, hanem autóval, akkor rossz ember vagy. Ez egy olyan átfogó, tudatosságon alapuló életszemlélet, aminek az eredménye az, hogy, tudatosabban fogyasztasz, a helyi termékeket részesíted előnyben, és így például kevesebb hulladékot termelsz. Tehát mindenféle olyan környezettudatos döntést hozol meg, amiről lehet, hogy előtte nem is tudtad, hogy fontos. A szemlélet abból indul ki, hogy ismerd az egyéni szükségleteidet, térképezd fel a vásárlási, fogyasztási szokásaidat, egyénileg legyél jól magaddal. Ehhez próbál a Messzelátó a közösségi támogató közeg lenni, mert azt gondoljuk, hogy egyedül egy idő után nem megy.

Kocsis Dóra, a Messzelátó Egyesület szakmai programvezetője

A zöld szervezetek sokszor a sokkolással próbálnak hatni. Nálatok mennyire volt tudatosan felépített stratégia, hogy inkább egy szemléletmódot adtok át és ösztönző, közösségépítő tevékenységet folytattok?

Azt vettük észre, hogy azért szeretnek idejönni az emberek, mert pozitív a megközelítésünk és jól érzik magukat. Kirándulásokat szervezünk, van mindenféle workshopunk, sütöttünk kenyeret, beszélgettünk filmekről és komolyabb társadalmi témákról.

A riogatással azért nem operálunk, mert nem hiszünk abban, hogy az emberek ingerküszöbét ezekkel még át lehet törni. Már mindenki tud az esőerdőkről, pálmaolajról, az orángutánokról és minden egyébről, és közben mégis megveszi a nutellát.

Átgondoltuk, hogy lehet változtatni azon, amikor az emberek tudnak ezekről a problémákról, és mégsem lépnek. Arra jutottunk, hogy szemléletmód váltás kell, és nem csak a praktikus így csináld, úgy csináld dolgok. Ehhez jó keretet ad a minimalizmus, mert az életed minden területéről tudsz belevinni, és az a fontos, hogy te tudd azt, hogy például milyen tárgyakra van szükséged. Azt a fajta transzparenciát, ami szerintünk kell a környezettudatos életmódhoz, előmozdítja ez a szemlélet.

Hogy épült fel az önkéntesbázis és a kicsivel több, mint tízezres Facebookos követői táborotok? Fokozatosan nőttek, vagy volt egy nagy bumm?

Amikor 20 évvel ezelőtt elindult a szervezet, még nem volt sem Facebook, sem honlap. Mindig csatlakoztak új emberek, ilyen szempontból organikus volt a növekedés. Amikor elindult a Facebook oldal, ott is elkezdtek követni. Az is organikusan nő, nincs benne tudatos social media építkezés. Ez egy olyan közösség, akik a posztjainkon és eseményeinken keresztül valahogy, valamikor kapcsolódnak a Messzelátóhoz.

Viszont egy nagy bumm biztosan volt a Messzelátó életében. Viszonylag alvó szervezet voltunk addig, amíg az előző elnökünk, Varga Judit, meg nem szervezte a klímafürdőt. Ez a 350.org klímavédelmi kampánya volt, amit Amerikában ismert meg és onnan hozott haza. Akkor nagyon sokan csatlakoztak az eseményhez és a Messzelátóhoz is, mert sok önkéntes kellett. Általában a nagyobb eseményeknél kapcsolódnak be sokan. 

Mondhatjuk, hogy úgy épül a közösség, hogy van egy nagyobb esemény, becsatlakozik sok ember, és utána eldől, hogy ki marad?

Az is, hogy ki marad, és az is, hogy ki az, aki csak bizonyos eseményekhez csatlakozik. A nagyobb események mindig többeket mozgatnak meg, mert egészen pici feladatokat is lehet benne vállalni, nem akkora elköteleződés, nem évekre szól. Inkább lazán kapcsolódó emberek vannak itt, ami szerintem egyre nehezebb a digitális világban. Mindenki sok mindent csinál, mindenki benne van tíz másik dologban. Az elején, amíg kevesebb szervezet, kevesebb esemény volt, és nem a Facebookon kommunikáltunk addig sokkal élőbb volt a közösség. Most már inkább azt mondom, hogy ez egy online közösség, melynek tagjai ritkán, valamilyen módon, egy-egy eseményhez kapcsolódóan élőben is találkoznak.

Már említetted, hogy sokféle programotok van. Úgy látom, hogy egészen alternatív csatornákat találtatok az emberekhez a fenntartható szemléletmód átadására, mint például az imprós estek. Honnan jönnek ezek az ötletek?

Szerintem mindig attól függ, hogy éppen kik vannak a szervezetben, és ők mivel szeretnek kísérletezni. Én nagyon szeretem a művészeteket. Az impró színház például onnan jött, hogy a férjem unokatestvére ennek a társulatnak az egyik vezetője, így családon belül merült fel, hogy működjünk együtt. Nyitott szemmel járunk, kitaláljuk, hogy mi legyen, keressük az újabb megszólítási módokat. A filmvetítések is azért születtek, hogy újabb közönséget szólítsunk meg másfajta ingerrel. Egy impró színházban elővenni a túlfogyasztást, és arról például együtt nevetni, abban egészen más érzelmek jönnek föl, mintha csak meghallgatnánk egy erről szóló előadást. Próbálunk élmény alapú dolgokat behozni.

De együttműködünk például egy-egy olyan bloggerrel vagy szakértővel is, akik nem a környezetvédelemben dolgoznak. Például a divat témából két partnerrel közösen megszületett a kapszularuhatár workshop, amiből az ötödiket csináljuk most. 

És ez nem tolja a nemek arányát egy kicsit?

Az utóbbi időben sokkal több férfit vonzottunk be. Régen tényleg az volt jellemző, hogy 98%-ban nők voltak a Messzelátós programokon, de szerintem ezen az is változtat, hogy most már a környezettudatosság, vagy a háztartás nem csak női téma. Persze a divat főként nőket vonz, de például a minimalizmus filmvetítés, vagy a fogyasztás kérdése nem. Mindig több nő van az ilyen eseményeken, de például a tavaly először megrendezett SimpliCity Fesztiválon egész arányos volt, az jóval több férfit szólított meg. Igyekszünk több ilyen programot is behozni, de alapvetően inkább nőkből álló szervezet vagyunk. Szóval igen, el van egy kicsit tolódva a nemek aránya, de szerintem ez sok civil szervezetnél így van.

(via)

Honnan jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen fesztivál?

Amikor elkezdtünk az önkéntes egyszerűséggel foglalkozni 2 és fél, 3 éve, még senki nem hallott róla. Mindenki azt hitte, hogy ez valami önkéntes program, és gondolkodtunk, hogy mi legyen. Eredetileg egy egyéves programsorozatot akartunk csinálni, aztán valahogy eszünkbe jutott, hogy mi lenne, ha inkább szerveznénk egy egynapos fesztivált. A neve is így született: sétáltam az utcán és eszembe jutott, hogy milyen jó név a SimpliCity, „egyszerűen a városban”.

A másik ok pedig az volt, hogy szerettünk volna valami olyan eseményt csinálni, ami megszólítja azokat az embereket is, akik nem klasszikusan zöld gondolkodásúak. Azért lett a brand is kicsit trendibb, életmód irányú, direkt nem zöld, hogy olyan embereket is behívjon, akik egyébként kicsit tartanának attól, hogy egy kifejezetten környezettudatosságról szóló rendezvényen vegyenek részt. A fő célunk pedig az, hogy összehozzuk azokat az embereket, akik ma Magyarországon tudatosan törekszenek az egyszerűségre, akik máshogy szeretnének élni, mint amit a fogyasztói társadalom megkövetel és őket inspiráljuk azzal, hogy nincsenek egyedül.

(via)

Mennyire sikerült azokat megszólítani, akiket szerettetek volna?

Szerintem abszolút sikerült, sokakkal akkor találkoztunk először és ők sem ismerték a Messzelátót előtte. Azért jó ez, mert a zöldeknek is újat mondhat a környezetvédelem belső oldaláról, például az időgazdálkodásról, vagy a pénzügyi tudatosságról.

Hogy tudjátok elérni őket? Gondolom, hogy sok anyagi forrást nem szántok rá.

Nem, és idén is törekszünk arra, hogy ne használjunk fizetett hirdetést, hanem organikusan próbáljuk azokat az embereket elérni, akiket érdekelhet. Ez egyre nehezebb. Már idén is tapasztaljuk, hogy változtak az algoritmusok. Az előadókon, bloggereken keresztül őket is el tudjuk érni, és lesznek sajtómegjelenések, rádió, tv, stb., ahol erről mesélünk. Illetve együttműködünk olyan helyekkel, szolgáltatókkal, csomagolásmentes bolttal, akik hasonló szellemben működnek. Igazából mindenki, aki részt vesz benne kommunikálja, mert ez egy közös alkotás. Szinte mindenki, mindent önkéntesen csinál, és az eredményt mindenki magáénak érzi.

Mire számítotok, a tavalyi évhez képest nőni fog a látogatói létszám?

Reméljük, hogy egy kicsit igen. Soha nem akarjuk, hogy ez egy nagy fesztivál legyen, a minimalista szemlélet miatt sem, de most az egy nap helyett már két napos lesz. Ez azért is van, hogy több ember tudjon részt venni rajta és kicsit lazább lehessen a program, több hely maradjon a művészeti elemeknek és több időt adjunk a kapcsolódásra. Tavaly 300-an voltak, most maximum 500 fő fér be a két napra.

Milyen programokat terveztek?

Most a fő téma a digitális világ és a közösségek, a digitális minimalizmus és minden, ami ehhez kapcsolódik. Hogy milyen hatása van ennek a párkapcsolatunkra, a gyerekek életmódjára, és hogy egyáltalán hogyan létezünk a digitális térben. Lesz minimalista otthonrendezés is és előkerül a hulladékmentesség, de arra fókuszálunk, hogy hogyan tudunk újra valódi közösségekben élni. Olyan része is lesz a fesztiválnak, amikor nem előadás van vagy workshop, hanem ismerkedés azokkal, akikkel akkor, ott körül vagy véve.

(via)

Ez ma már szinte elvadult ötletnek hangzik.

Igen, az. Elmész egy fesztiválra, ahol egy órát csak azzal töltesz, hogy ismerkedsz az emberekkel. Tavaly sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy milyen jó volt olyan emberekkel együtt lenni, akik hasonlóan gondolkoznak, úgyhogy most szeretnénk erre több lehetőséget adni. Hogy legyen dedikálva idő ezekre, ne csak egyik workshopról a másikra rohanva beszélgess valakivel, hanem érezzük meg azt, hogy de jó, hogy ilyen emberek vannak körülöttünk.

Milyen más visszajelzések voltak, amiket idén már beépítettetek?

Másfajta teret választottunk a fesztiválhoz, ami lehetőséget ad arra, hogy inkább nagy előadások legyenek. Kevesebb programból kell majd választani, mert az volt a tavalyi visszajelzés, hogy sok minden volt egyszerre, és mindenki mindenre akart menni. Ami persze mindig így van és nehéz úgy szervezni eseményt, hogy valamiről ne maradjon le valaki. De ez is jól leképezi a körülöttünk lévő világot. Folyamatos választások elé vagyunk állítva.

Több művészi programot hozunk, olyat, ami nem előadás, nem klasszikus kerekasztal. Szeretnénk, ha idén is lenne impró színház, de például új elemként behozzuk a slam poetryt és lesz kortárs írók workshopja is.

Elképzelhető, hogy ahogy tovább romlik a környezetünk állapota, egy kicsit élesebben fog megszólalni az egyesület? A The Guardian mostantól a climate change helyett a climate crisist fogja használni, és vannak tendenciák, hogy felcserélik a kifejezéseket a komolyabb hatás érdekében.

Szerintem nem, mert egyesületként és nem magánszemélyekként döntünk arról, hogy mit hogy fogalmazunk meg. Az egyesület tagjai és önkéntesei, természetesen magánszemélyként van, hogy sokkal élesebben fogalmaznak, vagy életmódjukkal valami radikálisabbat képviselnek, én is ezt teszem a saját blogomon. Szervezetileg, viszont nem írunk sokat globális témákról, inkább az életmóddal foglalkozunk, ezzel kapcsolatban viszont még több témával fogjuk megjeleníteni.

A Messzelátót szeretnénk egy kicsit megtartani ebben a burokban. Talán már ez is radikális szemlélet, szembefordulás a fogyasztói társadalommal. Akár az, hogy a fesztivál is zero waste. Nem használunk olyan klasszikus marketinges, eladói eszközöket, például a fesztivál árazásánál, mint a 990-es végű összeg, vagy nem lesz early bird jegy sem, próbálunk ezekből kilépni. Ami persze nagyon nehéz és nem mindig sikerül. Illetve a megkeresett támogatóinkat is gondos előkészítés és döntés előzi meg. Ezekkel persze megnehezítjük a dolgunkat, de önazonosak tudunk maradni.

A növekedés igazolja azért, hogy szépen, lépésről lépésre, emberről emberre tud terjedni mind az életmód, mind az egyesület híre is.

Lehet csatlakozni olyan aktivista szervezetekhez is, akik radikálisabb nézetet vallanak, más nyelvezetet használnak. Érdemes több közösség eseményeihez csatlakozni, aztán egyszer csak kialakul, hogy melyik a mi közösségünk. Mi most azzal kísérletezünk, hogy mi van, ha olyan életmódról beszélünk, ami önismereten alapul, ami felszabadító, harmonikus és egyúttal a környezetünknek is jó. Kicsit más irányt próbálunk tartani, aztán hogy vagy bejön, vagy nem, majd kiderül.

Kapcsolódó:

• A medve vagy az orrszarvú az ütősebb kampányállat? - A WWF Magyarországot kérdeztük

• Állatkísérletek: az erőszakmentesség csak marketing?

• 7+ 1 elgondolkodtató WHO kampány az egészség világnapjára

• A virtuális felfalhatja a való világot?